4

- A Szilikondarázs halála óta nem használt sétabotra támaszkodva, biztonságos távolságból figyeltem, amint Dr. Raven kezet ráz Phil Ingólddal a Fuchi torony tövében. A búcsúzás barátságos hangulatúnak látszott, bár Phil tartása kissé mintha merevnek tűnt volna, amikor lassan megfordult, és visszasétált a bejárathoz. Nem éreztem haragot benne, csak szomorúságot és beletörődést.
    Phil úgy mozgott, mintha ugyanúgy fájna neki belülről, mint nekem kívülről.
    Jobb lábamat üvegszálas merevítés borította, és hasonló volt a bal karomon is. Jobb oldalamon varratok fogták össze a sebszéleket, a másik oldalon pedig erős kötés tartotta törött bordáimat. Orrom még mindig fájt, amikor levegőt vettem, az egész testemet beborító zúzódások pedig mindenféle színben pompáztak a lilától a barnáig, és sárgás foltok vették körül őket.
    Felnéztem a közeledő Ravenre.
- Mindent elmagyaráztál? Raven komoran bólintott.
- Lynn felépült a megpróbáltatásaiból, és találkozni szeretne veled. Sem ő, sem az anyja nem értik, miért nem akarsz jönni többé. Mr. Ingold megértette, de azt hiszem, jobban átérzi a lánya fájdalmát amiatt, hogy nem találkoztok többet, semmint hogy a közös jövőtöktől félne.
    Megráztam a fejem.
- A jövő veszélyeit csak feltételes módban fogja fel, de mi ketten tudjuk, mennyire valóságosak. - Valóban?
- Sampson már felhasználta egyszer, hogy engem elkapjon, és megteheti másodszor is. Az egyedüli megoldás, ha megszakítok vele minden kapcsolatot, és kijuttatom Seattle-ből. Ezt mindketten tudjuk.
- Nem ez az egyetlen megoldás. Lopakodó aprópénzért is kiirtja Halloweenereket.
- Ártatlanokat mészárolna le.
- Mi pedig elfogunk bánni Mr. Sampsonnal. Raven tekintete a távolba révedt, a színes sávok örvényleni kezdtek a szemében. Oak Harborban rábukkantunk néhány érdekes bizonyítékra vele kapcsolatban, és az egy héttel ezelőtti mágia bemutatója is szolgált fontos nyomokkal. Mint fenyegetés, meg vannak számlálva a napjai.
- Méghozzá egyjegyű számmal. Nagyot sóhajtottam. De ha ő nincs, majd lesz valaki más. Az a személy, akinek lennem kellene, ha meg akarnám védelmezni Lynnt, az a személy volna, akit pont ő gyűlölne.
    Miközben végigsétáltunk az utcán, Raven rám nézett.
- Úgy beszélsz, mintha ő képtelen lenne megváltozni, és elfogadni a veszélyeket, amelyeket a veled való együttélés hozna magával. Sokkal jobban aggódott a te sérüléseid, mint a sajátjai miatt. Talán nem úgy alakulnának a dolgok, ahogy te képzeled.
- Ha nem ébredsz fel elég korán, minden álom rémálommá válik, doki. Mélyen legbelül szerettem volna hinni abban, amit mond, de a szívemben éreztem, hogy nem vállalhatom fel azt a felelősséget, ami a Lynn-nel való törődéssel járna. Sok száz hozzá hasonló embernek segítettem már, és akkor felvállaltam, mert tudtam, hogy ez a felelősség egy napon véget ér. Lynn-nél azonban nem ez a helyzet, és bár nagyszerűen meglettünk volna együtt, nem bírnám elviselni, ha miattam kell meghalnia.
    Raven elmosolyodott.
- Amikor elküldted nekem azt az üzenetet, nagyon megörültem neki, mert azt vettem ki belőle, hogy hajlandó vagy felvállalni egy olyan felelősséget, amit én mindig is elutasítottam. Azt gondoltam, ebben jobb ember vagy nálam, Farkas.
- Én? Jobb ember nálad? pislogtam meglepetten. Maradjunk a valóságnál doki, hanyagoljuk a hipotéziseket!
- Akkor biztos voltam benne, akárcsak most, hogy nem tévedtem, barátom. Megfogta, és enyhén megszorította a vállam. Talán egy nap mindketten áttörjük ezt a végső akadályt.
- Egyetértek. Megráztam a fejem. Tulajdonképpen vicces. Hajlandó vagyok törődni az egész világgal, csak egyetlen emberrel nem.
- Ez valóban egy rémálom, Farkas. Raven hanyagul megvonta a vállát, de a szemében felizzottak a fények. Viszont ha elég ideig próbálkozunk, áthatolhatunk oda, ahol ismét álom lesz belőle, és az álmok valóra válhatnak.