3

    Elérkeztünk a történet azon részéhez, amelyiknél a legtöbb mesemondó megemlítené, hogy nyugtalanul aludt, és profetikus álmot látott a múlt és a jövő összeolvadásáról. Beszélnem kéne az álmaimról, de persze csak homályos utalásokban, hogy csak a legvégén álljon össze a kép. Innen tudnátok, hogy a novella, amit  olvastok, valódi művészet.
    Csakhogy nekem nem voltak megosztásra váró álmaim. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmit nem álmodtam, csak azt, hogy nem akarok beszélni róluk senkinek. Attól a másodperctől kezdve, hogy letettem a fejem a Raven házában nekem kijelölt szoba ágyának párnájára, Lynnről álmodtam. Az álmok akár lehettek profetikusok is igazság szerint reméltem is, hogy azok -, ez rögtön meg is magyarázza, miért hallgatok róluk mélyen.
    Az volt a célom, hogy addig alszom, amíg a nap a műholdas kommunikáció számára fenntartott hosszú rúd végéig nem emelkedik, de Lopakodó valamikor kora reggel becsörtetett a szobámba. A szemem azonnal felpattant, de a Viper a párna alatt maradt. Semmi értelme nem lett volna golyót vesztegetni egy olyan célpontra, amelyiknek a bőre még egy Exocet rakéta találatától sem karcolódna meg.
- Ugye semmi új játékszert nem akarsz bemutatni? Felültem az ágyban, és vigyáztam, hogy a hangomon még véletlenül se érződjön a jókedv. A páncélja jobban védte a humor, mint a golyók ellen.
- Mi újság, Lopakodó?  Valkur Valerie azt mondta, kérdezősködtél az Északnyugati Parti Vadászklubról.
    Bólintottam.
- Albion ott dolgozott múlt héten, az egyik tag ajánlotta be. Gondoltam, este odamegyek körülnézni egy kicsit.
    Lopakodó egy pillanatig mozdulatlanul állt. Még csak nem is lélegzett igaz, nem is nagyon volt rá szüksége. Munkáját megkönnyítendő, még a karmos időszakát megelőző bérgyilkosi pálya folyamán az egyik tüdőlebenyét belső oxigéntartályra cserélte, amelyet egy lassú adagoló rendszerrel is felszereltek. Egyszer már megmentette az életét elég időt biztosított számára ahhoz, hogy kiszabadítsa magát egy helyes kis betonpapucsból az öböl fenekén.
    Az Orákulum végre megszólalt:
- Fegyvert viszel?
    Lopakodó a következő bölcsességszilánk szerint élt: „Nincs olyan nagy probléma, amit ne lehetne megoldani a megfelelő mennyiségű plasztikkal." Ő ezt bizonyította is, a magánéletében és a munkájában egyaránt. A betontömbből is csak úgy tudott kijönni, hogy lerobbantotta mindkét lába alsó felét. Mindennapi beszélgetéseink során ezért nem hoztam szóba előtte a körmöket vagy a sérvet.
- Igazából ezt csak könnyű felderítésnek szántam. Utána Lynnnel kell találkoznom...
- Miss Ingold.
- Igen, ő az. A lényeg, hogy nem nagyon szereti a fegyvereket... még mindig nem felejtette el a varacskosokat, akik a múltkor elkapták, ezért nem akarok stukkert vinni magammal.
- Értem. Újabb másodpercnyi mozdulatlanság következett, aztán megfordult, és elindult kifelé.
- Hé, Lopakodó, várj!
    Lelassított, és a válla felett visszanézett rám.
- A visszajárom?
    Rám villantotta Zeiss szemét, majd kivonult a szobából. Lopakodó csendes távozását más sokkal jobban zokon vette volna, mint én. Elég különös fickó volt ahhoz, hogy ha egy kis tartozás miatt megpróbál elkerülni, együtt tudjak élni a gondolattal. Bár amennyire ismertem, akár azért is távozhatott, hogy kitalálja, hogyan fizesse vissza ólomban az aprót.
    Öreg Farkas elismerő csaholást hallatott, amikor a zuhanyzás, a borotválkozás és a megfelelő öltözék felvétele után belenéztem a tükörbe. Nagyra értékeltem a dicséretet, de meg akartam várni Valérie véleményét is, mielőtt belenyugodtam volna a választásomba. Nem mintha kényelmesen éreztem volna magam ebben a göncben a nyakkendőben és a nyaktilóban nem csak az a közös, hogy mindkettő ugyanazzal a betűvel kezdődik.
    Valerie ezer wattos mosollyal fogadott.
- Ó, Farkas, ha a jégtörőm olyan penge lenne, mint te, egy kölyökdekken hasítanám vele az Aztechnology adatbázist. Duplasoros kék öltöny, jó választás; szürke nadrág, sötét zokni, fehér ing, TAB nyakkendő, szép, no és ez a hegyes orrú cipő... Megrebegtette a szempilláját. Azért öltöztél így ki, hogy valóban különlegessé tedd ezt a randit?
    Rákacsintottam.
- Val, velem minden randi különleges, a válasz pedig nem. Nem fogok átnyújtani neki semmiféle aranyba csomagolt vasat. Együtt vacsorázunk a St. Louisból érkezett nagynénjével. Szerettem volna még valami aranyköpéssel kedveskedni neki, de kiszáradt a kút. Annyi agyi kapacitást felemésztett, amikor Lynnre, magamra és a jövőre gondoltam, hogy nem maradt elegendő szabad szürkeállományom elmés megjegyzésekre.
    Val megölelt, felhívta a figyelmemet rá, hogy adjam át Lynn-nek, és búcsúzásképpen még megjegyezte:
- Az este további része rád van bízva. Megsimogattam az arcát, és külön figyelmeztettem, hogy ezt ne adja át Jimmy Mackelroynak, majd elindultam a garázsba. A hatótávolságon kívülről kikapcsoltam a Fenris védelmi rendszerét, és bömbölő motorral kilőttem a seattle-i éjszakába.
    Az eső már elállt, a sötét égbolt tiszta volt, és valamivel hidegebb is lett. Első próbálkozásra megtaláltam az Északnyugati Parti Vadászklubot, és nem messze a bejárattól leparkoltam. A biztonsági rendszert mérsékelt fokozatra állítottam be, amit bőven elegendőnek ítéltem ahhoz, hogy a helyi csavargók ne tévesszék össze az autómat egy bárral, mellékhelyiséggel vagy királyi méretű ággyal. Mire elértem a járdasziget fölé nyúló ponyvatetőt, sikerült benavigálnom a megfelelő lyukba a duplasoros öltöny rejtett gombját is. A kőlépcsők tetején ajtónálló fogadott, és egyetlen szó nélkül beengedett. Újabb lépcsősor következett, és egy balkanyar után a klub előterébe jutottam, ahol egy hatalmas termetű, mosolygó férfi köszöntött.  Parancsol, uram?
- Jó estét. Wynn Archer vagyok. Selene Reece-szel van találkozóm. Idegesen pillantottam az órámra. Azt hiszem, egy kicsit korán érkeztem.
    A fickó arcán a zavar sötét felhői jelentek meg.
- Miss Reece-nek nincs mára vacsorafoglalása, uram. Nem lehet, hogy összekeverte a napokat?
    Megráztam a fejem, és egy magabiztos mosollyal a tudtára adtam, hogy biztos vagyok a dolgomban.
- Huszonhetedike, szerda. Már két hete csak erre a találkozóra várok.
    Felemelte a kezét.
- Egy pillanat. Eltűnt egy függöny mögött, ahonnan rövidesen egy billentyűzet kattogását hallottam. Amikor a püfölés hangosabbá vált, már tudtam, hogy Valerie sikeresen írta át a foglalási listát. Mosolyogva tért vissza.
- Ez valami tévedés lesz, uram. Miss Reece-nek valóban van foglalása, de törölte is, amikor egy sürgős ügy miatt el kellett hagynia a várost.
- Biztos ebben? Talán várakozhatnék az étteremben, hátha mégis megérkezik. Biztosan megérti... ha nem szerette volna, hogy itt legyek, minden bizonnyal engem is értesít.
    A fickó felkészült rá, hogy közölje velem: az étterem a vendégek számára van fenntartva, de ekkor rájött, miféle problémát okoztam neki. Ha kirúg, esetleg kínos helyzetbe hoz egy tagot, mert annak a terveiben nem szerepelt az ő értesítése a programjáról. Alaposan szemügyre vett, és végül úgy dönthetett, hogy ártalmatlan vagyok.
- Uram, foglaljon helyet az étteremben! Tudja, az csak a vendégek számára van fenntartva, így...
    Bólintottam.
- A bárnál leszek, és nem zavarok senkit.
    Megkönnyebbült mosolya azt sugározta felém, hogy örül a kölcsönös megértésnek, én pedig elballagtam a bárhoz. A félhomályos, faborítású helyiségben bőrszékek álltak az asztalok körül. A néhány helyi híresség láttán úgy ítéltem meg, a klub elég nagy pénzzel gazdálkodhat ahhoz, hogy a berendezés valódi legyen. Még a bárpulton elhelyezett tálban lévő mogyoró sem tűnt kádban érleltnek. Rendeltem egyet a ház söréből, és rá kellett jönnöm, hogy az elém tett ital drágább, mint Lopakodó taxiköltsége. Finom volt, de azért nem annyira finom. Időtöltésként azzal szórakoztam, hogy megnéztem, mit isznak a többiek, és megpróbáltam kitalálni, hányas számú ital lehet az itallapon.
    Újratöltést kértem a csapostól, és próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele, de állandóan el kellett sietnie a többi vendéghez akik ránézésre is nagyobb borravalót adtak nálam, vagy valaki más házastársával érkeztek. Vártam, hogy visszatérjen hozzám, de akkor valaki megkocogtatta a vállam.
- Mr. Archer? Úgy tudom, ma este velem kellene vacsoráznia. Megfordultam, és szembetaláltam magam egy nővel, aki több szempontból is meglepetést okozott. Ha álltam volna, alig egy centiméterrel lett volna alacsonyabb nálam. Az izmos váll karcsú derékban folytatódott, majd formás futóműben ért véget; ez arra utalt, hogy az „alakformáló" testmozgás helyett inkább az aktívabb atletizálást részesíti előnyben. Arcán a sarkvidéki nap barnasága látszott, és sminkje gondosan árnyalta a barna szempár körüli fehér bőrt. Fiúsan rövidre nyírt, fekete haja elfedte fülét, és szabályos, ovális arcot keretezett. Hetyke orra és telt ajka minden szabvány szerint gyönyörűvé tette, de a szemében égő tűz miatt a kihívó jelzőt is rá lehetett volna aggatni.
    Kezet nyújtottam neki.
- Örülök a találkozásnak, Miss Reece. Ezen a ponton két választásom maradt: megpróbálom elhitetni vele, hogy mindkettőnket átvertek, vagy nyílt lapokkal játszom. Amikor határozottan, erősen megszorította a kezem, úgy döntöttem, az egyenes utat választom.
- De én nem Wynn Archer vagyok. A nevem Wolfgang Kies. Intettem, hogy foglaljon helyet a mellettem lévő üres bárszéken. Kérem, csatlakozzon hozzám. Rögtön elmagyarázom, miért volt szükség erre a megtévesztésre.
    Egy pillanatig némán méregetett, bal szemét reflexszerűen összehúzta, mintha egy puska csöve felett nézne rám.
- Szeretem, ha valaki képes taktikát változtatni, miután az első blöffje nem jött be. Öt percet adok magának. Elengedte a kezem, leült a székre, és rendelt egy italt a csapostól.
    Csendben maradtam, amíg a csapos ott nem hagyott minket, azután lassú mozdulattal egy „A" betűt rajtoltam a bárpulton lévő párafoltba.
- Múlt éjjel megöltek egy fiatalembert, akit maga ajánlott be a klubba.  Albiont, az albínót. Tudok róla. Belekortyolt az italába, majd visszatette a poharat a pultra. Kora reggel értesültem róla, amikor ellenőriztem a számítógépes rendszeremet. Azonnal visszatértem a Yukonról. Miközben átszerveztem a napirendemet, észrevettem a ma esti vacsorát, és idejöttem. Tudja, ki ölte meg?
- Nem csóváltam a fejem -, de ismertem Albiont és másokat is, akik sajnálják, hogy meghalt. Meg akarom találni a gyilkosát, és eddig maga az egyetlen nyom.
- Értem. Beledugta az ujját az italba, majd a szájához emelte. Egy csepp úgy lógott a körmén, akár a méreg egy skorpió farkán, amíg nyelvének egy gyors mozdulatával le nem nyalta. Albion megjavította a hifit a Makómban, és megkért, hogy tegyek róla említést a barátaimnak. így is tettem, és néhányan javasolták, hogy adjak neki itt valami munkát.
- Azt hiszem, valahol lemaradtam. Egy mogyorót dobtam a számba. Miért akarta, hogy egy mohawkfrizurás punk itt dolgozzon?
    Selene keresztbe tette a lábát. Szerelése sötétzöld selyemblúz, sötétkék blézer és szűk, fekete szoknya lehetővé tette számomra, hogy szép nagy darabot lássak az említett végtagból.
- Ez a klub olyan emberek találkozóhelye, akik kalandozónak tartják magukat. Mi kimegyünk, és kihívást intézünk az anyatermészethez, a maga mágikus és csodás nagyszerűségében. Az egyik ajtó felé mutatott, ahol egy holokép galéria mutatta be a klub tagjait és azokat a lényeket, amelyekkel végeztek. A tagság egzotikus helyekre utazik, egzotikus dolgokat lát...
- És egzotikus lényeket öl?
- Egyebek között. Félig lehunyta a szemét, és a pohár pereme felett tanulmányozta az arcomat. Mi keressük az izgalmat.
- Tehát az, hogy Seattle utcai életének egy darabját behozzák a klubjukba, izgalomnak számít.
- Ahogy látom, mindjárt meg fogja kérdezni, hogy szerintem a klubtagság prédának választotta-e be Albiont a klubba. A pohár talpával játszadozott, lassan forgatta az üveget, hogy a fény megcsillanjon a felületén. Mi a veszélynek élünk.
    Figyelmesen néztem az arcát.
- És Albion becserkészése a természetes élőhelyének számító nagyvárosi betondzsungelben, az is veszélyes?
- Lehet, hogy szenvedélyes ragadozók vagyunk, de nem gyilkosok. Igen, Albion idehozása azt jelentette, hogy részben importáljuk az utca veszélyeit. Ilyesmit itt nem túl gyakran látunk, ezért különlegességnek számított. Összekulcsolta a kezét az egyik térde fölött. Egy ideig párducot és bengáli tigrist tartottunk itt, de az állatvédő liga megfenyegetett minket.
    Öreg Farkas üvöltött az elmémben.
- Értem, ok biztosan a Halál Szentélyének látják ezt a helyet. - Viszont nem tudják, amit mi igen: hogy ez a hely ugyanakkor az Élet Szentélye is. Felnevetett. Maga szerint ez a klub vagy az összes állatvédő csoport együttvéve költ többet a veszélyeztetett és kihalófélben lévő fajok megmentésére?
- Ez valami beugratós kérdés? Nyilván ok.
- Nem, nem ok. A bor megfeszült a szeme körül. A területet például, ahol jávorszarvasra vadásztam, ez a klub vásárolta fel, és tartja karban. Tagjaink a klubon keresztül, vagy saját erőből több hektárnyi veszélyeztetett mocsarat és erdőt tettek védett parkká, amelyeknek egy részét bárki meglátogathatja. Vannak persze magánterületek is. Elgondolkodott már rajta, hogy a huszadik század második fele óta a vadászok és az általuk befizetett pénzek teszik lehetővé a vadgazdálkodást, és hogy az ő közreműködésük révén kerültek le bizonyos fajok a veszélyeztetettségi listáról?
    Hátrébb csúsztam a széken, és megpróbáltam bűnbánó arcot vágni.
- Nem, ezen sosem gondolkodtam.
- Pedig így van. Kezével a többi vendég irányába intett. Tagságunk egy része különféle jótékonysági programokban is részt vesz itt, Seattle-ben. Ennek a tevékenységnek a részét képezi az is, hogy munkát adunk egy Albion féle srácnak.
- Nem gondolja, hogy valaki ezt már túl soknak találta, és ezért végzett Albionnal?
- Nagyon remélem, hogy nem így van. Előrehajolt, szája egészen közel került a fülemhez. Egy ilyen helyen mindig keringenek pletykák arról, hogy valaki a legveszélyesebb vadat szemelte ki magának. Persze mindez csak szóbeszéd, de lehet, hogy valaki megpróbálja valósággá tenni. Ha ők tették, én is felelős vagyok, mert én hoztam ide Albiont.
    Hátradőltem, és belekortyoltam a sörömbe. Lopakodó elég jó leírást adott az Albion életét kioltó fegyverről ahhoz, hogy tudjam ilyen cucchoz legalább annyi pénz kell, amennyit az Északnyugati Parti Vadászklub tagjai birtokolnak. Azt is lehetségesnek tartottam, hogy valamelyik tag esetleg úgy dönthetett, egy kis kétlábú préda utáni hajsza a városban sokkal izgalmasabb, mint néhány kilónyi agancs miatt lefagyasztani a seggét Alaszkában. És én azt is tudtam, amit a nő nem: hogy Albion csak a legújabb áldozat volt a sorban.
- Ezek a történetek egy bizonyos ember körül keringenek? Felnézett, és meg sem próbálta elleplezni meglepődését.
- Nem, nem tudok róla. Ivott egy keveset. Nagyon nyugtalanít ez az egész. Gondolkodott, sötétbarna szemöldöke V betűt formált orrnyerge felett. Jöjjön velem, megbeszéljük az igazgatóval. Az órámra pillantottam, és megráztam a fejem.
- Sajnos nem lehet. Találkozóm van valakivel. Albion már nem megy sehová, még egy napig tud várni.
    Bólintott, és lenézett a poharára, valamint a benne lévő folyadékra.
- Holnap este ráér? Addigra megbeszélek egy találkozót az igazgatóval. Arca megfeszült, orrcimpái megrezegtek, ahogy a szeme sarkából engem nézett. Holnap este valóban a vendégem lesz egy vacsorára.
    Egy intéssel elhárítottam az ajánlatot.
- Igazán nem szükséges, Miss Reece.
- De igen, ragaszkodom hozzá. Meleg mosolya engem is átmelegített. Maga talány számomra. Behazudozta magát a klubba, azután elismerte a blöffjét. Különbözik a többségtől.
- Egzotikus vagyok?
- Kihívást jelent, Mr...
- Kies. Wolfgang Kies.
- Mr. Kies. Itt bárki megmondhatja magának, hogy a vadászatban kérlelhetetlen vagyok. .
- Tehát bekerültem a célkeresztjébe?
    Kendőzetlen pillantásától Öreg Farkas morogni kezdett az elmémben.
- Önnek túl jó a képzelőereje ahhoz, hogy mindent szó szerint vegyen, Mr. Kies. Én a hajszát sokkal izgalmasabbnak találom az ölésnél, a férfiak terén pedig az ízlésem nem terjed ki a hullákra. Alig leplezett invitálást éreztem ki a hangjából, és azt, hogy bármi is történjék, megszokta, hogy a saját szabályai szerint játszik.
- Hétkor itt?
Megfogta a bal kezem, és enyhén megszorította.
- Akkor hát huszonnégy óra múlva.
    Bólintottam, és adtam egy puszit az arcára. Miközben kifelé sétáltam a klubból, Albion fokozatosan szellemmé lényegült. Megtalálni a gyilkosát ugyanolyan ködös, megfoghatatlan céllá vált, mint az ok, amiért másnap este találkoznom kell Selene Reese-szel. A nő tudta, én is tudtam.
    Farkas vadászidénye megkezdődött.