SZÁMVADÁSZ

    Úgy éreztem magam, mintha bent ragadtam volna egy matematikai példában: Farkas 40 kilométeres óránkénti sebességgel száguld át a sikátoron dél felé, és 50 métere van hátra a biztonságot jelentő utcáig. A szintén déli irányban haladó autó 100 kilométer/órás sebességgel suhan, és ugyanabban a sikátorban 100 métere van hátra az utcáig. Hány másodperc múlva fogja egy acélos masszázs romba dönteni Farkas napját?
    Miközben átugrottam egy zsírfoltos, a sarkain valami ragacsos, mérgező masszát eresztő dobozon, kiszámoltam, hogy ha 40 000 métert teszek meg óránként, akkor egy perc alatt 666,6, egy másodperc alatt pedig 11,1 métert haladok. Ez azt jelenti, hogy körülbelül másodpercnyire vagyok a Westlake-től, azaz elég halvány az esélyem rá, hogy saját erőmből hazajussak.
    A sikátorban a nyomomban száguldó Acura Toro antennáján egy darab újságpapír lobogott zászlóként 100 000 métert tesz meg egy óra alatt. Ez 27,7 méteres másodpercenkénti sebességet jelent. Durván lefordítva ez annyit jelent, hogy gyorsabban fog átmenni rajtam, mint az előző éjszaka elfogyasztott curry nem túl biztató kilátások. Ellenőriztem a számítást, de minden egyezett.
    Ezért gyűlölöm a matekot.
    És ezért szeretem a mágiát.
    Öreg Farkas elégedetten üvöltött, amikor engedtem, hogy vadállati sebességét és erejét megossza velem. Megálltam a sikátor közepén, és felemeltem a nehéz bronzötvözet csatornafedőt. A sofőr azt gondolván, hogy a csatornanyíláson keresztül akarok meglógni, beletaposott a gázpedálba, és célba vett karcsú sportjárgánya orrával. Akár egy fémköpenyt tartó matador, kiléptem jobbra, de a csatornafedőt ott hagytam, ahol az imént még álltam. Az alsó perem körülbelül a középvonalnál kapta el a szélvédőt, és szappanbuborékként robbantotta szét az üveglapot. A fémkorong megperdült a levegőben, és egyik éléről a másikra pattogva mindent megtett azért, hogy kabrióvá alakítsa a Toro zárt kocsiszekrényét. A sofőrrel valamivel több szerencsével járt bár a fickó gyorsan élt, és fiatalon halt meg, nem lett belőle valami szép halott.
   A Toro keményen a sikátor falának csapódott. Szikrák csaptak fel a karosszériából, ahol az üvegszálas borítás a fémig lekopott, aztán az élénkvörös sportverda kivágódott a forgalomba. Egy kelet felé tartó Chrysler-Nissan Jackrabbit belerohant, az ellenkező irányból pedig egy Honda teherautó gázolt át az orrán. Semmi nem robbant, lángok sem csaptak fel, de a Jackrabbit sofőrje kidobta a taccsot, amikor feltépte a Toro ajtaját. Azt hiszem, alaposan meg akarta mondani a magáét a sportkocsi sofőrjének, de végül csak odáig jutott, hogy megpróbálja levakargatni a fickó testrészeit hófehér nadrágjáról. Miközben elhagytam a sikátort, még egy pillantást vetettem az Acurára, és továbbindultam az Öböl felé. Nem ismertem fel a sofőrt abban a fél másodpercben, amíg egy darabban láthattam. Nem ez volt az első eset, hogy egy gyilkolási ösztöntől hajtott profi megpróbált elkapni nem az első, és nem is az utolsó.
    Azonban ez volt a legelső eset, hogy valakinek egyetlen napig se tartson elhatározni, hogy hidegre tegyen.
   Az ilyen újdonságok időnként idegessé tudtak tenni.
   
    Az utcákon barangolva volt időm megbizonyosodni róla, hogy senki sem jár a nyomomban. Észrevettem egy másik Torót, ami némileg felzaklatott, de csak azért, mert fehér színű volt, és a tönkretett járgány szellemének tűnt. Ezenkívül azonban semmi olyasmit nem láttam Seattle városi dzsungelének szívében, amit előtte már ne tapasztaltam volna millió alkalommal.
    Ötletszerű kóborlásom során egykori vadászterületemre tévedtem. Normális körülmények között messze elkerültem a körzetet, ha éppen nem volt kéznél egy kisebb hadsereg, mert a helyi banda és én nem jöttünk ki túl jól egymással. A Halloweenereket vagy más néven homo sapiens bohócokat Vörös Charles vezette, de így nyár végén nem érezte valami jól magát, ezért viszonylag szabadon közlekedhettem a területen, nem kellett attól tartanom, hogy meglincselnek.
    Amint beléptem a régi kerületbe, azon kaptam magam, hogy szinte már vágyom a régi ellenségességre. A Westlake Hetedik és Hatodik sugárút közötti szakaszán a Tűz Éjszakáján igencsak élénk műsor zajlott. Jól emlékszem a lángokra, hiszen már a számát sem tudom, hányszor éltem újra rémálmaimban. A félelmetes hírű környék minden egyes négyzetcentimétere élesen égett bele a memóriámba. Az epicentrumban állva azonban semmit sem ismertem fel.
    A kiégett autóroncsokat elvitték, az épületeket kijavították, az aszfalt pedig egyenletesebb és tisztább volt, mint valaha. A régi, bedeszkázott ablakú lakásokat helyrepofozták, és a dekorációk alapján laktak is bennük. Az utca szokásos feketekereskedelmét ponyvatetős, fedett butikok váltották fel.
    És egyetlen lámpa mellett sem állt utcalány.
    Végignéztem a helyen, ahol felnőttem, és egyszeriben megértettem a „megszentségteleníteni" kifejezés valódi értelmét.
    Mélyen legbelül, a sötét barlangban, ahol a Farkas szellem lakott, Öreg Farkas felmordult. Most már te is tudod, mit látok alvás közben. A te fajtád elpusztította a földet, amit szerettem, Hosszúagyar. Leigázták a népemet, és erőszakot tettek a világomon. És mindezt miért?
- Hogy legyen miért panaszkodnod.
- Hozzám beszél, fiatalember? Egy fejedelmi tartású öregasszony lépett elém, és egy pillanatra letette fémkeretes bevásárlótáskáját. Mondott valamit?
- Nem mosolyogtam rá. Bocsánat, csak magamban beszéltem. Hunyorogva nézett rám, és félig-meddig arra számítottam, hogy felismer. Különös fény villant a szemében, én pedig elkeseredett igyekezettel próbáltam nevet kapcsolni az arcához, de nem jártam sikerrel. Ő viszont a nyakkendőmre mutatott.
- Köszönettel tartozunk magának.
    Felvontam a szemöldököm.
- Tessék?
    Újból a nyakkendőmre bökött.
- A Tucker and Borsnak dolgozik, nem?
    Legalábbis ezen a héten, ha sikerül túlélnem addig. - Igen... elnézést, csak most kezdtem.
- Ó, értem mosolygott rám kedvesen. A maga cége felügyelte a körzet újjáépítését. Minden olyan gyorsan ment. Talán nem is tudja, de ez a hely azelőtt félelmetesen nézett ki.
- El tudom képzelni mosolyogtam vissza, és kiléptem az utcára.
- További kellemes estét, hölgyem.
    Mosolyom még jobban kiszélesedett, amikor megpillantottam az ismerős, keskeny ajtót, amelyik fölül egy töklámpás nézett le rám. Lehet, hogy a Tucker and Bors felújította a területet a Tűz Éjszakája után, de voltak bizonyos helyek, amelyek túlságosan szentek vagy visszataszítóak voltak ahhoz, hogy megbolygassák őket. A Jackal's Lantern is egy volt ezek közül.
    Kinyitottam az ajtót, és hátrahőköltem a kitóduló füstfelhő elől. Bevallom, már akkor sem kedveltem a helyet, amikor még itt éltem, és a Halloweenerek örömmel kivágták volna a szívemet, amiért betolakodtam az erődjükbe, de a Lantern igazi életmentő volt egy fuldokló ember számára. Hagytam, hogy az ajtó becsukódjon mögöttem, és összedörzsöltem a kezem. Ki mondja, hogy nem jó dolog hazatérni?
    Nos, akárki is mondja, tökéletesen igaza van. A Lantern talán valóban túlságosan szent és visszataszító volt, de ahhoz nem eléggé, hogy valaki szőröstül-bőröstül fel ne vásárolja.
    A füst nem tapadt mérgező ködként a bőrömhöz, mert egy füstgép generálta. A helyiségben a fényt a narancssárga és fekete műanyag töklámpások szolgáltatták, de az izzók olyan erős fénnyel világítottak, hogy a megszokott néhány lépésnél jóval távolabbra be lehetett látni a bár belsejébe. Az autó-lökhárítók ugyanúgy fel voltak tekerve az oszlopokra, mint régen, de mindegyik új, csillogó krómborítást kapott. A próbababák szögesdrótból készült ékszerei is megmaradtak,^ de a rozsdát gondosan lecsiszolták róluk, és a szögek tompábbak voltak, mint egy átlagos chipfejű valóságérzéke. Asztalként még mindig kábeldobokat használtak, de mindegyiket vastag epoxiréteg fedte, megkövesítve a graffitiket, amelyek még abból az időből származtak, amikor valódi emberek töltötték meg a helyet. Egy kedves arcú lány közeledett hozzám mosolyogva. A szeme köré festett, csúcsukkal lefelé mutató, valamint az orrát eltakaró, felfele álló háromszögek sötétzöldek voltak, nem a Halloweenerek által hagyományosan megkövetelt feketék. Bár ruhája stílusosan tépett volt, látszott rajta, hogy a múlt héten mosták. A másvilágról a Jackal's Lantern szolgálatára megidézett zombi helyett inkább a Casper, a barátságos szellem kísértetiskolájából megidézett lényre hasonlított.
- Üdvözlöm a Jack O's Lanternben köszöntött kedvesen.
    Valami meghalt bennem.
- Jack O's Lantern?
- Ahogy mondja. Parancsol egy asztalt?
    Kettőt pislogtam, azután megráztam a fejem.
- Találkozóm van valakivel. Negyvenes férfi...
    Undorodva elhúzta az orrát.
- Ott ül hátul a sörével.
    Rámosolyogtam.
- Hozzon nekünk még kettőt!
    Magára hagytam, hogy a magukat kemény legénynek tettető cégesek között átverekedje magát a bárpultig, én pedig elindultam hátra. Bár egy cseppet sem örültem a változásoknak, el kellett ismernem, hogy az erősebb fénynek most nagy hasznát veszem. Eddig soha nem figyeltem fel rá, milyen nagy ez a hely valójában, vagy hogy milyen magas a terem végében keresztre feszített madárijesztő. A mosolygó arc természetesen egyáltalán nem illett hozzá, de a legtöbben nem jöttek ennyire hátra.
    Betornásztam magam a bokszba, és észrevettem, hogy a nevem még mindig ott áll az asztallapba karcolva. Még az alatta lévő kilenc vonalat sem bántották.
- Hoi, Dempsey. Hogy s mint?
    Dempsey megrántotta a vállát. Egyike volt azoknak a fickóknak, akik teljesen ugyanúgy néznek ki, mint bárki más a világon ha nincs rá különösebb okod, hogy megjegyezd a képét, egy másodperc múlva már meg is feledkezel róla. Ez a tulajdonsága, valamint az, hogy ismert néhány embert, akik mindenről és mindenkiről tudtak valamit, nagyon jó szakemberré tette saját területén. Dempsey magánhekus volt, és olyan ember létére, aki nem vette igénybe a mágia és a króm segítségét, jóval több ideig húzta, mint ameddig joga lett volna.
- Az élet megy tovább.
- Te könnyen beszélsz nevettem. Azzal, hogy belecsöppentem a cégvilágba, minden nap fel kell kelnem ebben a reggelnek nevezett borzalomban.
    Dempsey mindkét kezével átkulcsolta gyöngyöző sörösüvegét, és mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam.  Végeztem egy kis kutatást, ahogy kérted.
- És?
   Az újabb vállrándítás megemelte kevlárbélésű esőkabátját.
- Rengetegen vannak, akik szívesen bekavarnának a Tucker and Borsnak azért, amit a Lanternnel tett, de semmi nem utal arra, hogy a TAB haragban lenne az Ősiekkel. Sőt, a TAB nincs kapcsolatban semmiféle metahumán ellenes csoporttal. Ez a város bűzlik a Humanis Poliklub tagoktól, de a TAB olyan tiszta, amennyire ebben az üzletágban csak tiszta lehet egy cég.
    Beharaptam az alsó ajkam.
- Mennyi az esély arra, hogy van egy kő valahol, amit nem fordítottál fel, és lapul alatta egy kígyó?
    Dempsey szemlátomást nem sértődött meg rajta, hogy megkérdőjelezem a képességeit.
- Nem sok... gyakorlatilag semmi. Bizonyos sötét helyeken azt suttogják, Andrew Borsnak volt egy lánya, aki nem sokkal az Ébredés után goblinizálódott. A kedves papa kicsempészte őt Seattle-ből, és Vachon Islanden rendezett be neki egy kéglit. Ezután az összes dolgozót alaposan kikérdezték a metahumánokkal kapcsolatos véleményükről. Ha nem jól válaszoltál, már repültél is.
- A fenébe. Azért épültem be a Tucker and Borshoz, mert az Osiek Dr. Richárd Ravenhez fordultak azzal a gyanúval, hogy a cég más bandákkal kötött szövetséget ellenük. Mivel az Ősiek meglehetősen erős és militáns utcai bandának számítottak, a TAB központjának inváziója lassanként kézzelfogható közelségbe került, és Raven kénytelen volt foglalkozni a problémával, hogy elejét vegye a támadásnak.
    A pincérnő megérkezett a sörünkkel, és néhány céges bankóval fizettem neki. Nevetett, amikor meglátta a pénzt.
- Szólhatott volna, hogy közénk tartozik.
    Összevontam a szemöldököm.
- Parancsol?
- Maga is TABlettás, akárcsak én. A cég alkalmazottai árengedményt kapnak. Felmarkolta a pénzt, és távozott.
    Öreg Farkasnak nem tetszett, hogy tablettásnak nevezik, de sikerült kordában tartanom a vadállatot.
- Dempsey, kutakodj egy kicsit a poliklub vonalon is! Ez az egész ügy bűzlik a fajgyűlölettől. Valaminek biztosan kell ott lennie. Bólintott.
- Még valami?
- Van. Derítsd ki, ki pályázik a fejemre!
- Úgy érted, La Plante-on kívül?
- Igen, rajta kívül. Nyílt titoknak számított, hogy Etienne La Plante vérdíjat tűzött ki Dr. Ravenre és az összes munkatársára. Az is köztudott volt, hogy ha bármelyikünknek egy haja szála is meggörbül, maga Lopakodó Kölyök ered a bérgyilkos nyomába ezzel is bizonyítva, hogy a halálbüntetés, amennyiben gyorsan és könyörtelenül alkalmazzák, igenis lehet elrettentő erejű. Valami bicskás a Torójával megpróbált beledöngölni az aszfaltba. Én persze ellenálltam, mire elvesztette a fejét, és volt egy kis baleset is.
    Dempsey rezzenéstelen arccal memorizálta újabb feladatát.
- Még mindig Valkür Valerie-n keresztül mennek az információk? Egy pillanatig gondolkodtam, aztán megráztam a fejem.
- Az túl sok idő. Ha bármi érdekesre bukkansz, hívd a TAB-ot, és kérd Keith Wolvertont.
- És ha Mr. Wolverton éppen nincs az asztalánál, és üzenetet szeretnék hagyni neki?
- Mondd azt, hogy egy rokona szeretné meglátogatni! Minél nagyobb a veszély, annál távolabbi legyen a rokon!
    Dempsey tekintete egy távoli pontra fókuszált, majd egy rebbenéssel visszatért bele az élet.
- Tehát ha azt mondom, hogy Ádám és Éva szeretne találkozni veled...
- Akkor tudni fogom, hogy Lopakodó ismét szabadúszó lett. Az órámra pillantottam, és felálltam az asztal mellől. Ha gondolod, maradj, és igyál még egyet! Nekem találkozóm van Ravennel. Dempsey a fejét rázva tápászkodott fel.
- Ha sokáig maradok, ezek képesek egy új esőkabátot adni rám.
- Pokoli meló lehet egy divatirányzat meghatározójának lenni. Borzongva néztem a felújított bárra. Ez az első alkalom, hogy itt járok, és utána nem érzem, hogy meg kéne fürödnöm.
- Ez az első alkalom, hogy úgy érzem, mintha már meg is fürödtem volna kontrázott Dempsey. Bezzeg a régi szép időkben...
   
Felírtam magam a céges listára a bejáratnál, azután lesétáltam néhány háztömbnyit a garázsig, ahol a Fenrisemet hagytam. A fekete autó az alagsor árnyékos sarkában várt rám, akár egy fény elől rejtőző ragadozó. Kikapcsoltam a lopásgátló rendszert az ilyesmit csak egyszer felejti el az ember és beültem. Miután beütöttem az indítókódot, kihajtottam a ritkás esti forgalomba.
    Az út Raven főhadiszállásáig tovább tartott a szokásosnál, mert több hurkot és kitérőt is tettem, hogy megbizonyosodjam róla, senki sem követ. Mivel Raven és a többiek különféle dolgokkal sikeresen bosszantották fel az agglomeráció legbefolyásosabb személyeinek jó részét, a paranoia a túlélés egyik legfontosabb eszközévé vált. Csak mert Lopakodó Kölyök vérszomjas bosszúállóként szállt azokra, akik zavarni mertek minket, ez még nem jelentette azt, hogy békén hagyták a csapatot. Az elmebaj azért vált a bíróságon enyhítő körülménnyé, mert az emberek gyakran követtek el irracionális cselekedeteket, nekem pedig nem volt kedvem felcímkézett zsákokban végezni.
    A Raven villája alatti mélygarázsban parkoltam le a Fenrist, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felszaladtam a földszintre. Megigazítottam a nyakkendőmet, lehajtottam az ingem ujját, és bevonultam Raven irodájába. Az ajtóban megálltam.
- Előbb jöttem volna, doki, de valaki el akarta játszani velem a „mozdíthatatlan tárgy és ellenállhatatlan erő" játékot.
    Raven hátradőlt fekete bőrfotelében, összetette a kezét, és mutatóujjak az ajkához érintette. Külön az ő igényei szerint, kézzel gyártott asztala mögött, a méretére készített székben ülve teljesen átlagos embernek tűnt. Származásáról csak fekete hajzuhatagából előugró hegyes, tünde fülei árulkodtak. Ha ez nem lett volna, akkor rézszín bőre, magas arccsontja és vállas, izmos termete miatt bárki indián humánnak nézhette volna.
    Sötét szeme valahová fölém és mögém fókuszált, de a határozott tekintet még így is megbabonázott. A hajnalt idéző, időnként felvillanó kék és vörös sávok mintha a fejében villámgyorsan cikázó gondolatokat tükrözték volna. A fények lelassultak, aztán lehunyta a szemét, és ismét ura voltam önmagamnak.
- Érdekes. Elvette a kezét a szája elől, előrehajolt, és felállt. Később természetesen teljes jelentést kérek, de most szeretnélek bemutatni az ügyfeleinknek. Ő Fullánk, ő pedig a hadnagya, Zöld Lucifer.
    A tünde nőket gyakran ábrázolják természetes környezetben, de Fullánkhoz leginkább valami ipari cserje illett volna. Ugyanolyan karcsú és magas volt, mint fajtájának többi tagja, de hajlékonynak és ruganyosnak csak akkor lehetett volna nevezni, ha előbb egy könnyű szélben lengedező villanyoszlopra gondolsz. Azt hallottam, vérmérséklete tökéletesen illik a nevéhez, és sárga Opticon szemében egy cseppnyi lelki melegség sem tükröződött ha volt neki egyáltalán lelke. Azonnal látszott rajta, miért ő az Ősiek vezetője, és bár vonzónak lehetett mondani, a legkevésbé sem találtam csábító jelenségnek.
- Örvendek mosolyogtam rá, de nem nyújtottam a kezem. Tudtam, hogy azért tett szert az utcai nevére, mert a kézhátából előpattanó acélpengékkel olyan könnyedén tudta átbökni a húst, akár a hideg vizet.
- Tehát maga Wolfgang Kies. Most már értem.
    Mielőtt egyáltalán nekiláthattam volna átküzdeni magam a szavak hangsúlya és jelentése által létrehozott labirintuson, társa alig érzékelhető moccanása vonta magára a figyelmemet. Raventől eltérően Zöld Lucifer minden porcikájában tipikus tünde volt. Álla vagy inkább annak hiánya olyan karakterbeli hiányosságról árulkodott, amit üzemanyagként használt fel a szürke szemében égő tűz táplálásához. Zöld Lucifernek szemlátomást nem tetszett, hogy Fullánk egyáltalán figyelmet szentel nekem, és alig várta az alkalmat, hogy kinyilváníthassa territoriális jogait. Ez arra utalt, hogy a fickó több egyszerű vezetőtársnál, ráadásul féltékeny típus.
    Azonnal besoroltam őt azok közé az emberek közé, akiknek nem szeretnék hátat fordítani, amikor egy láncfűrészt tartanak a kezükben.
- Mr. Kies, avagy Mr. Wolverton jegyezte meg nyájas gunyorossággal. Mit tudott meg eddig?
    Egy másodpercig némán bámultam rá, majd Ravenhez fordultam.
- A nap nagy részét beilleszkedéssel töltöttem. Szó nélkül elfogadták, hogy Valerie Shanghaiba helyeztette át Mike Kantot, mint ahogy azt is, hogy engem küldtek a helyére. Miss Terpstra sokkal inkább hasonlít egy iskolai tanárnőre, mint munkafelügyelőre, de Bili Frid segített berendezkedni Kant irodájában. Valójában nem nagyon akadt munkám, mert Frid mindent megcsinált, miközben elmutogatta, mi lesz a feladatom.
    Raven visszaült a székébe.
- Remek. És mi volt ez a gyilkossági kísérlet? Az eset említésére a szobában tartózkodó negyedik személy is automatikusan bevonódott a beszélgetésbe. A saját lábán ülő Lopakodó Kölyök felém fordította a fejét. A fény megcsillant Zeiss kiberszemén, összevont szemöldöke szinte egybeért az orra felett. Túl jól ismertem ahhoz, hogy azt gondoljam, aggódik értem hiszen látja, hogy túléltem -, koncentrációja inkább annak szólt, hogy mielőbb hallhassa, hogyan vallott kudarcot egy rivális bérgyilkos.
    A Zöld Lucifer és Fullánk mögött kuporgó, a tündéket folyamatosan szemmel tartó Lopakodó látványától máris klasszisokkal jobban éreztem magam.
- Találtam papírokat különféle érdekes információkkal, és mindegyikről készítettem másolatot. Bedobtam őket a kukába, majd fogtam a zsákot, és kivittem az egészet a szemeteshez. Munka után hátramentem a sikátorba, és kihalásztam az anyagot. Benyúltam a zsebembe, és előhúztam az összehajtogatott papírlapokat. Több oldalnyi nyugta. Kant akkor gyűjthette be őket, amikor pénzt juttatott az Ősiekkel harcoló bandáknak.
    Zöld Lucifer elkomorodott.
- Ez nem túl meggyöző bizonyíték, Mr. Kies. Szavaiból úgy csöpögött a gúny, akár a zsír egy sülő kacsa hátáról.
    Továbbra is csak Ravenhez beszéltem.
- Kell, hogy legyen benne valami értékes, mert egy Acura Toróban ülő bicskás összetévesztett miatta egy felhajtórámpával.
- Kiszedtél belőle valamit? kérdezte Raven.
- Sajnálom, doki. A halottak ritkán beszélnek. Lehet, hogy vége az álcámnak. Esetleg megfontolhatnánk, érdemes-e tovább folytatnom a munkát.
   Raven egyetértően bólintott.
- Ahogy gondolod.
    Zöld Lucifer öklével fotelének piros bőrrel borított karfájára csapott.
- Ez túl fontos ügy, és túl hosszú ideig készítettük elő ahhoz, hogy most egyszerűen csak feladjuk. Sorban, módszeresen kinyírnak minket. Utasítsa az emberét, hogy maradjon a helyén!
    Raven előrehajolt, alkarjával megtámaszkodott az asztalon.
- Mivel ön még új itt, bizonyára nem érti...
- De igen, pontosan értem, hogy ennek a humánnak nem érdeke aggódni a tünde életek miatt! Zöld Lucifer véreres pillantást vetett rám, mire Öreg Farkas fenyegető morgásba kezdett elmém hátsó zugában. A maga embere. Parancsolja meg neki, hogy folytassa a munkát!
- Nem, valóban nem érti ismételte lassan Raven. Szavai közt villámként cikázott a fenyegetés, és a düh égzengésként morajlott hangjában. Ezek az emberek nem az alkalmazottaim. Segítőim, társaim, barátaim és szövetségeseim. Velem dolgoznak, nem nekem. Amit tesznek, csak azért teszik, mert megkérem őket, nem azért, mert utasítást adok. Eddig sosem kellett csalódnom az ítélőképességükben, bátorságukban vagy elkötelezettségükben. Ha Farkas úgy gondolja, hogy veszélyben az élete, akkor én hitelt adok a szavainak.
    Zöld Lucifer sokkal jobban tartotta magát, mint az a fél tucat másik fickó, akiknek eddig sikerült saját fejükre idézniük Raven haragját. Hátrahanyatlott a fotelben, akár a gleccser ellenállhatatlan nyomása alatt meghajló acélrúd, de magabiztos önteltsége nem párolgott el. Ezzel együtt azonban átlátta a helyzetet, és tudta, hogy a legjobb, ha most csendben marad.
    A doki valamivel szelídebb hangon folytatta:
- Farkas teljes mértékben tisztában van a helyzetükkel. Tudja, hogy az Ősiek számára a konfliktus békés rendezése mellett csak egyetlen alternatíva jelenthet megoldást: a Tucker and Bors ellen viselt háború, amit igazából senki nem szeretne. Az önök és a tűzharcok során áldozatul eső ártatlan emberek életének védelmében indítottuk el ezt a nyomozást. Farkas tudja, hogy sosem küldeném vissza oda, csak ha meg lennék győződve róla, hogy megéri a kockázat, de ha úgy dönt, hogy visszautasítja a kérésemet, semmivel sem lesz rosszabb véleményem róla, és az irányában érzett bizalmam töretlen marad.
    Azt kell mondanom, szívesen elköltöztem volna Seattle-ből például japánba, ha biztosan tudom, hogy ezzel tovább mélyítem Zöld Lucifer homlokán a ráncokat, és tudtam, hogy Raven szó nélkül támogatna mindenben. Éppen elkezdtem kidolgozni a tökéletes módszert, hogy ezt finoman Zöldike tudomására hozzam, de ekkor elkaptam Fullánk pillantását, és megláttam benne a reménytelen eltökéltséget.
    Tudtam, hogy az Ősiek nemrég vívtak meg egy véres háborút egy másik utcai bandával. Az előbbiek valószínűleg a TAB egyik emberének sugallatára megpróbálták kiterjeszteni területüket a Húsfalók rovására. A harc viszonylag gyorsan lezajlott, és a tündék nagy árat fizettek érte, amikor egy ork mesterlövész leszedte a vezetőjüket. Ám Zöld Lucifer hidegre tette a mesterlövészt, és ugyanazzal a puskával kiiktatta a Húsevők főnökét.
    Mindkét banda visszavonult a sebeit nyalogatni, de a következő hetekben újabb bandák tették próbára az Ősieket. Ez még senkinek a figyelmét nem keltette volna fel, ha valaki a szintén legyengült Húsfalókat is hasonló kezelésben részesíti, ám az orkokat senki nem bántotta, sőt, valahonnan vadonatúj motorokat és fegyvereket szereztek. Amikor a TAB abbahagyta az Ősiek pénzelését, két ép agysejttel már bárki rájöhetett, hogy a céges bandapolitikában változás következett be, és nem a tündék javára.
    Fullánk nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy a bandájának meg kell küzdenie a TAB köpönyegfordításának problémájával, különben az Ősiek külön fejezetet kapnak a hírek halálozási rovatában. Ha Raven nem tud segíteni nekik és a külső segítség igénybe vétele (még ha az egy másik tündétől is érkezik) világosan mutatta a helyzet reménytelenségét -, akkor háborút kell indítaniuk. Mivel a TAB a többi multicéghez hasonlóan saját hadsereggel rendelkezett, nem lett volna érdemes túl nagy összeggel fogadni a banda győzelmére.
   Ennek tudatában sem maradt más választása. Ha nem háborúzik, akkor leváltják, és a helyére ültetnek valaki mást, aki majd fog. A végeredmény ugyanaz lesz, de ha egy sír aljáról suttogod, hogy „én megmondtam", általában nagyon kevesen figyelnek rád.
- Ráállítottam Dempsey-t az ügy fejpénzes részére. így talán hamarabb rábukkanunk arra, aki az egész hadjárat hátterében áll. Ha kiszállok, eltűnik a csali. Egyszerűen csak óvatosabbnak kell lennem. Fullánkra pillantottam. Mivel én váltottam fel Kantot, aki a nagyfőnök futárjának szerepét tölthette be, arra számítok, hogy hamarosan történik valami. Ha kiszivárogtatnánk, hogy az Ősiek egy Seattle-be érkező fegyverszállítmányra alkudoznak, az emberünk biztosan lépne valamit, hogy még maguk előtt lecsapjon a szállítmányra.
    Raven elmosolyodott.
- Ha valaki ki akar nyírni, Dempsey a nyomára akad. Jó választás volt, Farkas.
    Széles mosolyt varázsoltam az arcomra, és büszkén mutogattam Zöld Lucifernek. A bandatag mocorogni kezdett a székében, de Lopakodó hús-vér keze előrenyúlt a szék támlája és Lucifer válla felett.
   Ujjai felém mutattak, alig néhány centire Zöldike arcától. Ruhája ujjából egy zömök, fekete pisztoly csúszott a tenyerébe. A hordozószerkezet csendben visszahúzódott, és Lopakodó felém dobta a fegyvert.
    Óvatosan elkaptam.
- Mi ez?
    Lopakodó nem mosolygott, de arckifejezése olyan elégedettséget tükrözött, amihez hasonlót csak akkor szoktam látni, amikor valaki a közvetlen közelében elhalálozik.
- Richárd azt mondta, nem tetszik neki, hogy nem hordasz magadnál fegyvert. Készítettem egy pisztolyt a Remington Double Derringer! alapján. .50-esre növeltem a kalibert, és átalakítottam néhány „ezüst" lőszeredet, hogy passzoljanak bele. Egyszerű működtetni. Két lövésed van vele.
    Megforgattam a pisztolyt a kezemben, majd becsúsztattam a zsebembe. A TAB-hoz való bejutás nem fog problémát jelenteni, és fedezék nélkül is elég nagy biztonságban éreztem magam.
- Köszönöm, maestro.
    Tudtam, hogy töltve van, mert Lopakodó máshogy nem is tartaná magánál. Öreg Farkas is tudta ezt, és megvetően morgott valamit a szennyezett és mesterséges dolgok iránti vonzódásomról, miközben az ő eszközei tiszták és természetesek. Az egyedüli probléma Öreg Farkassal, illetve a szükség esetén rendelkezésemre bocsátott képességeivel az volt, hogy soha nem lehettem biztos benne, vajon képes leszek-e irányítani a cselekedeteimet. Ennek fényében egy gombnyomásra robbantható nukleáris bomba is előnyös ajánlatnak tűnt.
- Mi lesz a következő lépés? Zöld Lucifer előrehajolt, és állát megtámasztotta jobb kezének ujjain.
- Ma este meglátogatom a cég egyik régi ügyfelét, Lynn Ingoldot. Az ügy szempontjából nagyon fontos lehet, amit mond. Láttam, hogy Raven elnyom egy mosolyt. Lynn Ingold egy nő volt, akit a nyáron mentettünk ki La Plante fogságából. Időnként találkoztunk, és a TAB-ügy előtt azt terveztem, hogy kiviszem a Seadogs egyik meccsére. Aztán holnap bemegyek dolgozni, és várok.
    Olyan kifejezés költözött az arcára, mintha kéngázt szippantott volna egy szalmaszálon keresztül.
- Sokáig nem várhatunk.
    Raven Lopakodóra nézett.  Lopakodó Kölyök azt mondja, el kéne terjeszteni, hogy ő és a Vörös Szárnyai alig várják, hogy valaki rád szálljon, és egy kicsit randalírozhassanak. Ez tovább növelné a nyomást a TAB-on, és könnyebb lenne kitalálnunk, ki áll a háttérben.
- Tökéletes, Raven, de ne felejtse el, hogy nem várhatunk örökké! Zöldike hátradőlt a székében, és összeérintette ujjhegyeit. Péntekig van id...
    Fullánk társa karjára fektette a kezét.
- Annyi idejük van, amennyit szükségesnek találnak. Ha valami változik, tudatni fogom önökkel.
    Zöldikének ez nem tetszett, de a két bandatag olyan pillantásokat váltott egymással, ami engem leginkább egy mongúz és egy kobra szemkommunikációjára emlékeztetett. Széles vigyorral kommentáltam Lucifer zavarát, ezzel kétségtelenül nagyot ugrottam előre az ellenségei nevét tartalmazó listán, és biccentettem a nőnek.
- Értesítjük az eredményről.
- Helyes, Mr. Kies. Lábujjamtól a fejem tetejéig végigmért, majd ugyanúgy visszafelé is. Csak hogy tudja: ha elkapják, Lopakodó minden segítséget megkap tőlünk a bosszúálláshoz.
   Az ördögbe, egyszerűen imádom a tökös csajokat.
   
Lynn ugyan nem volt tökös csaj, viszont mondott nekem más dolgokat, olyanokat, hogy azt hittem, meghaltam, és a mennyországba kerültem. Reggel elég fáradt voltam ahhoz, hogy kis híján leteszteljem Lopakodó pisztolyát az ébresztőórámon. Csak azért nem tettem meg, mert lusta lettem volna befoltozni a lyukat, amit a golyó hagyott volna a lakásom falán és a két szomszédén -, és inkább visszadőltem szundítani még fél órát.
    Másodszor az alattam lakó Blavatskyék ébresztettek; hangos beszélgetést folytattak olyan dolgokról, amilyeneket napvilágnál még említeni sem volna szabad. Gyors zuhanyzás és borotválkozás után elindultam a Tucker and Bors belvárosi irodájába. Tíz percet késtem, de rájöttem, hogy ez talán nem is olyan rossz dolog. Bárki is akart kinyíratni, minden bizonnyal elsápad, amikor meglát nyugodtan besétálni.
    Az egyetlen személy, aki egyáltalán észrevette az érkezésemet, az idős Miss Terpstra volt. Elég szúrós pillantással figyelt ahhoz, hogy olvadozni kezdjen tőle a szürkeállományom, de gyorsan bemenekültem az irodámba, mielőtt teljes erővel fókuszálhatta volna a hatalmát. A monitoromon elolvashattam az üzenetet, amit pontosan 09:01-kor küldött: „A pontosság erény, és az erényes emberek jutalmat kapnak. Az erénytelenek elkárhoznak.”
    Bili Frid jelent meg magánbirodalmam ajtajában, és átnyújtott egy bögre gőzölgő szójakávét.
- Látom, máris kaptál egy emlékeztetőt a pontosságról. Belekortyoltam a szójakávéba.
- Az rosszat jelent?
- Nem, az ?örök kárhozat" üzenetig nincs semmi gond. Na, az már tényleg rosszat jelent. Ilyen hangulatban van, mióta Roberts tiszteletes abbahagyta a működését. Bili joviális fickó volt dupla tokával és szőke, göndör hajjal, amitől sokkal puhányabbnak nézett ki, mint amilyennek valójában tartottam. Már a kezdetektől olyan embernek könyveltem el, aki tisztában van a munka elvégzéséhez szükséges összes trükkel és szakmai fortéllyal. Az ilyen igavonók nélkül egyetlen cég sem létezhetne, de a bürokrácia mindig megakadályozza, hogy magasabb pozícióba kerüljenek.
- Fáradtnak tűnsz. Minden rendben? érdeklődött.
    Megvontam a vállam.
- Tegnap este kimentem a 'Dogs meccsre.
- Extra játékidő?
- Aha mosolyogtam. Ó, egy pillanat, te a meccsre gondolsz? Nem, csak nyolc és fél. Mackelroy elkapott egyet középen a figyelő sávban, azután kidobta a futót a harmadikról, és ezzel véget is ért a játék. Fantasztikus volt.
    Bill beleszürcsölt a kávéjába.
- Helyes, helyes. Nekünk is ki kéne menni egy meccsre valamikor.
- Aha bólintottam. Menjünk akkor, amikor a jó öreg TAB-tól kapunk valami munkát, és egy „üzleti ebéd" fedezete alatt kiugorhatunk a stadionba.
- Tetszik az ötlet kacsintott cinkosán, azután felnézett, és bólintott. Most megyek vissza dolgozni, mert az a boszorkány a fizetési csekkel a kezében figyel. Ha szükséged van valamire, csak szólj!
- Kösz, Bill.
    Miután magamra maradtam, már csak azt kellett kitalálnom, mi lenne a dolgom. Valójában fogalmam sem volt róla, mivel foglalkozott pontosan Kant, és Frid is csak ködösen utalt rá. Amennyire meg tudtam állapítani, Kant részben problémamegoldó, részben bizalmas futár volt. Amikor előhívtam a listát Kant elmúlt két hétben folytatott tevékenységéről, abból is csak az derült ki, hogy az ideje legnagyobb részét láblógatással töltötte.
    Mivel tisztában voltam vele, hogy a dologtalan kéz az ördög játékszere Miss Terpstra pedig biztosan irtózott az ilyesmitől -, előszedtem egy üres mappát az íróasztalom fiókjából, és beletettem a munkáltatói és elhelyezési szerződéseket, amelyeket előző nap írtam alá. Felírtam a mappára a nevemet Wolverton, Keith -, és betettem a Wolcott Trucking anyag mögé.
    Egyből sokkal elégedettebben tekintettem saját tevékenységemre, de bosszankodva kellett megállapítanom, hogy ebédig még mindig van hátra két órám. Az asztal sarkán heverő adat chiphalomra néztem, de mindegyik csak statisztikákkal, matematikával, és valószínűség-modellekkel foglalkozott, ezért képtelen voltam rávenni magam, hogy valamelyiket betegyem a számítógépbe. Emlékezetembe véstem, hogy kérnem kell Valerie-től néhány játékprogramot, amelyekkel el tudok szórakozni ezen a gépszörnyetegen, majd elkezdtem felfedezni az interaktív névjegyzéket.
    Mire a telekom sípolása a segítségemre sietett, sikeresen memorizáltam az épületben dolgozó TAB-alkalmazottak nevét és részlegét A-tól J-ig.
- Keith Wolverton.
- Van jó és rossz hírem. Dempsey egyike volt annak a kevés embernek, akiket az ember szívesebben hallgatott telekomon, mint személyesen. Melyiket kéred először?
    Mivel láttam, hogy Miss Terpstra pont az én irányomba néz, felemeltem egy kicsit a hangom, hogy ő is tisztán hallhassa.
- Nos, doktor, életben marad a páciens?
- Mr. Kies nincs nagyobb veszélyben, csak amennyire az ő foglalkozásában elvárható. A tüneteket tévesen diagnosztizálta.
- És most jöhet a rossz hír.
- Farkasra jelenleg senki nem vadászik, de Mr. Wolverton fején ötezer nujen van.
    Valaki el akarja tenni láb alól Keith Wolvertont? Miért? Hiszen negyvennyolc órával ezelőtt még nem is létezett.
- Gondolom, a forrása most is teljesen megbízható, igaz? Dempsey rövid kacajt hallatott.
- A gyászoló özvegy ötszáz nujent fizetett előre, hogy néhai párjának még az emlékét is töröljék a létezésből. Tudod, zárt koporsós ceremónia, meg ilyesmi.
- Legalább nem kell olyan nagy láda, és pénzt spórolhatnak meg.
- Belekortyoltam a szójakávéba. Mi a neve a szegény, eltávozott lélek pártfogójának?
- Ülsz, és egyedül vagy?
    A monitorra pillantottam, és láttam betűről betűre megjelenni az új üzenetet.
- Csak az én elbűvölő munkafelügyelőm, Miss Terpstra emlékeztetett, hogy a bináris mágia csodáját nem kéne magánbeszélgetésekre felhasználnom.
- Akkor valószínűleg elég biztonságos a vonal. A William Frid név mond neked valamit?
   Hirtelen az a kérdés ötlött fel bennem, vajon a szójakávé íze elfedi-e az arzénét. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ez rövidesen úgyis kiderül.
- Aha, valami rémlik. Kösz, Dempsey.
- Nincs mit, cimbora. Mondd csak, ez a te Miss Terpstrád nagydarab nő, Ágnes keresztnévvel?
    Megvontam a vállam.
- A külső nyert, a kitűzőjén pedig egy ?A" betű van a családneve előtt. Miért?
- Semmi különös. Szinte láttam magam előtt, ahogy Dempsey kárörvendően vigyorog egy sötét telekomfülkében. Hallottam, hogy mostanában ezt a nevet viseli. Mindig szerettem volna tudni, hol kötött ki a Mitsuhama sikkasztási ügye után. Gondosan ellenőrizd a fizetésed!
- Vettem, Dempsey. Jövök neked eggyel.
- Majd jelentkezem.
- Bármikor, cimbora, bármikor.
    Bontottam a vonalat, és Bili kalitkája felé pillantottam. Megkockáztatva egy megrovó pillantást Miss Terpstra részéről, átsétáltam hozzá, és lehajoltam az asztala mellett.
- Bill, kéne egy kis segítség.
    Mosolya fokozatosan elhalt, a hangomból kicsendülő komolyság megtette hatását.
- Bármit, Keith. Mi a gond?  Nem itt ráztam meg a fejem. Személyes ügy. Új vagyok a városban, és volt az a nő tegnap éjjel...
    Megveregette a vállam.
- Igazad van, ezt inkább ne itt. Gyere!
    A sárkányúrnő mellett a férfimosdóba vezetett. Gyorsan végignéztük a fülkéket, majd miután senkit nem találtunk, aki kihallgathatna minket, bezártuk az ajtót. Bili az egyik mosdónak támaszkodva, széles vigyorral nézett rám.
- Szóval, mi a probléma?
    Megvontam a vállam.
- A probléma az, hogy a no nagyon izgatott, mert a fickó, akit felbéreltél a meggyilkolásomra, sajnos belehalt a kísérletbe. Jobb kezem ujjait Lopakodó pisztolyának markolatára fontam. Ez az ügy majdnem elcseszte az egész napomat. Most pedig elmondhatnád, miért ne tegyem ugyanezt a tiéddel.
    Bili szeme tágabbra nyílt, mint a rá szegeződő pisztoly csövének átmérője.
- Nem, nem, nem, félreérted az egészet!
- Igen, ez legalább egyikünkre biztosan igaz. Leakasztottam a kéztörlőt a tartójáról, és elkezdtem letekerni a gurigáról.
    Kék pupillája úgy forgott a szemüregében, akár a krétanyom egy biliárdgolyón.
- Ez mire kell?
- A fejedre fogod tekerni, hogy az agyad ne loccsanjon szerteszét, amikor agyonlőlek. Hagytam elhalványulni a mosolyomat, és csak egy apró kis rángást tartottam meg a szám sarkában, hogy meggyőzzem róla, teljesen komolyan beszélek. Ha nem muszáj, ne nehezítsük meg a takarító dolgát!
- Istenem, istenem, istenem! Frid térdre esett. Nem akarok meghalni!
- Rendben, akkor mondj el mindent, amit a tündékről és a TABról tudsz!
- Tessék? rettegve nézett rám. Miről beszélsz?
- Az Osiekről.
- Kikről?
- A francba! Elfintorodott az átkozódásomra. Hát akkor miért akarsz kinyírni?
- Én nem akartalak kinyírni. Csak egy kicsit... khm, megdolgozni.
- Vastag ajkának remegése arról árulkodott, hogy igazat beszél.
- Ötezer nujen egy kicsit sok valakinek a megveréséért. Teljesen összetörtnek látszott.
- Honnan tudhattam volna? Lementem a Damianba, és öt lepedőt ajánlottam egy fickónak a munka elvégzéséért, aztán adtam neki előre ötszázat, és egy képet rólad, amit a biztonságiaktól szereztem. Mindössze annyit akartam, hogy egy-két hétre ki legyél vonva a forgalomból.
    Összevontam a szemöldököm.
- Még mindig a miértre vagyok kíváncsi, haver.
- Mert kellett nekem a munkád. Kant rengeteg futármelót végzett, és mindenéit jutalmat kapott. Lenézett a földre, és könyörögve kulcsolta össze a kezét. Hinned kell nekem!
- Nem, cimbora. Odadobtam neki a törülközőt. Meg kell győznöd. Mit tudsz Kant futárfeladatairól?
- Ó, Istenem, te a belső ellenörzéstől vagy, igaz? Frid elhallgatott, válla megroskadt. Kant azt mondta, árnyprojekteket végez. Árnyprojekteket. Egy cég akkor fordult ilyen forrásokhoz, ha nem akarta, hogy a részvényesek vagy a kormány tudjon az ügyről. Ezek a munkák soha nem kerültek bele a könyvelésbe, a pénzt pedig hamis projekteken és kinevezéseken keresztül pumpálták beléjük. A cégvilág egymást átfedő működési tevékenységű igazgatóságait és a szakmai koordinációt figyelembe véve a pénz forrását szinte lehetetlen volt visszakövetni. Az árnymegbízásokra ez fokozottan igaz volt.
    És az Ősiek elleni háború finanszírozása nagyon is úgy hangzott, mint egy árnyprojekt.
- Oké, Bili, ezt nézzük meg egy kicsit részletesebben! Kant a közelmúltban három futármunkát végzett. Az egyikre múlt hónap huszonharmadikán került sor. Aztán e hónap hetedikén, majd tizenkettedikén. Világosíts fel, légy szíves!
    A homlokáról verejtékcseppek csorogtak le az arcára.
- Nem tudom...
- Helyesen fogsz kinézni turbánban.
- Keith, nem tudom! Esküszöm!
    Leguggoltam a sarkamra, és az orrához nyomtam a Derringert.
- Két vádpont van ellened, te patkány. Le akartad nyúlni Kant melóját és a jutalmakat, ráadásul még mindig azt hiszed, hogy hasznot húzhatsz ebből az egészből... Elhallgattam, hogy legyen ideje átgondolni, mennyibe kerülhet neki a mohósága. És igazad van, cimbora. Engem csak egy munka érdekel. Helyi meló, és a tündék is érintettek benne. Megütögettem az orrát a pisztoly csövével. Mi legyen? Bevallasz mindent, vagy meghalsz abban a tudatban, hogy a reggelid volt életed utolsó étkezése?
- Istenem, istenem, istenem! Jaj, jaj... Szorosan összezárta a szemét. Nem tudok semmi biztosat mondani, Keith! Azok a munkák mint Miss Terpstrán mentek keresztül. Könyörgöm, higgy nekem!
    Az én időmben elég embert láttam összeomlani ahhoz, hogy tudjam, Frid mályvacukor belsője már minden eresztékén keresztül szivárog. Biztosan az igazat mondta, ami azt jelentette, hogy új forrás után kellett néznem. Nem gondoltam volna Miss Terpstráról, hogy képes árnyprojekteket vezetni, de Dempsey meséjét figyelembe véve bármi megtörténhetett.
- Oké, Bill, akkor a következő fog történni. Te most szépen megbetegszel, és hazamész. A fickó úgy bólogatott, mint egy kisgyerek, aki épp most ígérte meg a Mikulásnak, hogy többé nem fog rosszalkodni. Ha rájövök, hogy hazudtál nekem, akkor tekintsd ezt a kis beszélgetést életed legszörnyűbb rémálma bevezető jelenetének! Visszadugtam a pisztolyt a zsebembe. Most pedig kifelé!
   
    Visszatértem az irodába, és áthajoltam Miss Terpstra asztalán.
- Ágnes, nagyon szeretném tudni, kitol kapta a megbízást, hogy futárfeladatokat adjon ki Mike Kantnak az Ősiek kinullázásával kapcsolatban.
    Miss Terpstra úgy nézett rám, mintha most rántottam volna ki az öböl vizéből egy horgászbottal.
- Mr. Wolverton, fogalmam sincs, miről beszél. És hogy mer engem ilyen bizalmasan szólítani?
    Rávillantottam legeredetibb „sok mindent tudok, amiről neked nem kell tudnod" mosolyomat.
- A Tucker and Bors jobb nyugdíjfeltételeket biztosít, vagy egyszerűen csak megunta a Mitsuhama céges darálóját? Elvégre a sikkasztások utáni nyomozás igen bosszantó és idegőrlő tud lenni, nem igaz, Aggie? A válaszként érkező fájdalmas arckifejezés arról árulkodott, hogy bárki is bízta meg az árnyprojekt vezetésével, ugyanezt az információt használta fel a zsarolására.
- Ön nem rossz játékos, Mr. Wolverton, de most méltó ellenfele akadt felelte hideg mosollyal. Sydney M. Benbrook.
- Benbrook? Feszülten próbáltam visszaemlékezni a névre a jegyzékből. Benbrook a marketingosztályon dolgozik. Mi közük a marketingeseknek az árnymegbízásokhoz?
- Az okok nem rám tartoznak...
- Aha, maga csak lenyúlja a céget, azután továbbáll. Megráztam a fejem. Köszönöm a segítségét, Miss Terpstra. Az ön jóvoltából büszke vagyok rá, hogy TABlettás lehettem.
   
Sydney Benbrook pontosan úgy nézett ki, ahogy egy ilyen névvel számítani lehetett rá. Az interaktív névjegyzék magas, betegesen sovány férfit mutatott fekete, annyira vékony szálú hajjal, hogy amikor balról jobbra fésülte a feje tetején, egy vonalkód leolvasóval könnyen ki lehetett volna olvasni belőle bármit. Mélyen ülő szeme folyamatosan árnyékban maradt, és hullaszerű sápadtságával együtt ez azt a benyomást keltette a szemlélőben, hogy a fickó már a múlt század második felében távozott az élők sorából.
    Amikor beléptem irodájának sötét szentélyébe, szinte azonnal tudtam, hogy bármilyen jámbornak és elesettnek is tűnik, ő az Ősiekkel kapcsolatos probléma forrása.
    Benbrook egy nagy, párnázott székben ült, melyet egy alacsony emelvényen helyeztek el, egy számítógépekből és más elektronikus berendezésekből kialakított keskeny folyosó végében. A gépeken sárga és vörös fények villóztak, folyamatosan változó konstellációjú csillagképek aurájával burkolva be a szoba lakóját. Háta mögött kábelek kígyóztak, az egyik vezeték a férfi füle mögé ültetett adatjackhez csatlakozott.
    Érkeztem kor Benbrook megpördült a székében, akár egy hatalmas pók, amelyik felfigyelt a hálójába tévedt légy kapálózására. Nem próbáltam különösebben halkan közlekedni, de a reakciója meglepett. Felkapta a fejét, és felsőteste azonnal felém fordult, ám időbe került, amíg tekintetével sikerült rám fókuszálnia.
- Sydney Benbrook?
- Úgy tudom. Ki maga? Hangja recsegő hörgésként tört elő a torkából, mintha nem szokott volna hozzá a beszéddel való kommunikációhoz. Nem hívattam. Ismertem drótfejűeket, akik még ennél is jobban kötődtek a számítógépeikhez, de soha nem céges környezetben. A megadás egyezményes jeleként felemeltem a kezem.
- Keith Wolverton vagyok. Én jöttem Kant helyére. Gondoltam, összeismerkedhetnénk arra az esetre, ha szüksége volna valamire.
- Szükségem?
    Megajándékoztam legjobb „hé, mindketten ugyanabban utazunk" mosolyommal.
- Aggie elmondta, hogy Kant futármunkákat végzett magának. Gyors meló, semmi feltűnés. Valami jutalmat is említett, és engem kért meg, hogy korrigáljak egy kis kerekítési hibát. Azt mondta, veszélyes lehet, de biztosítottam róla, hogy nem félek a pitypangzabálóktól.
- Pitypa... ja igen, a tündék. Benbrook nem moccant meg. A szoba túlsó végén a mozgást csak a számítógépek fényei szolgáltatták. Zavarónak találom, Mr. Wolverton, hogy a számítógépes anyagához a jelek szerint soha nem próbáltak hozzápiszkálni. Mivel magyarázza ezt?
    A vigyorom kiszélesedett.
- Talán gondolhatja azt, hogy sikerült tisztának maradnom, és így csináltam karriert, vagy hogy teljesen függetlenül jöttem rá Kant szerepére, és úgy döntöttem, én is szeretném fejni egy darabig a pénzt tejelő tehenet.
- A Tucker and Bors nem nézi jó szemmel a zsarolást, Mr. Wolverton.
- Ezért mondtam fejést, és nem levágást. Maga komoly pénzeket fektet a tünde populáció egy részének kiirtásába. Ha esetleg ismerne valakit, aki jó pénzt fizet a tünde skalpokért, én tudnék szerezni embereket, akik kielégítenék ezt az igényét.
- Ostoba, szűklátókörű fajankó. A tündék, a skalpok és a fejpénz mind jelentéktelen apróság. Benbrook szemében visszatükröződtek a számítógépek fényei. Azt mondja, azok az emberek képesek lennének megszabadulni az Ősiektől?
    Gondolkodóba estem.
- Most sikerült összezavarnia. Azt mondja, a skalpok nem fontosak, ugyanakkor azt akarja, hogy valaki „szabaduljon meg" az Ősiektől.
- Pontosan így van.
- De a „megszabadulni" a maga szótárában nem egyenlő a gyilkossággal?
    Elkomorodott, ami bőre hullafehér színét figyelembe véve félelmetes látvány volt.
- Én a populáció koncentrációjának csökkentésére gondolok. Megvontam a vállam.
- Ez számomra gyilkosságot jelent.
- Lényegtelen! Csontos ujjai egy képzeletbeli klaviatúrán cikáztak. A Denny Park körzetében a pénzügyi év végére tíz százalékkel csökkennie kell a tünde populációnak. Lehetséges ez?
    A Denny Park annak a területnek a délnyugati szegélyén helyezkedett el, amelyet az Ősiek a sajátjuknak vallottak. A Húsfalók ellen nemrégiben vívott háborújuk a hely nyugati részének egy darabkájáért zajlott. Ez a zóna Seattle tünde enklávéjának egyik leglakhatatlanabb területe volt, de az Ősiek a saját erődjüknek tekintették.
- Talán igen, de nagyon kemény dió lesz. Valami nem stimmelt, mert még egyetlen mondatnyi tipikus Humanis Poliklub frázist sem hallottam. Sőt, Benbrook voltaképpen azzal vádolt meg, hogy tündeellenes vagyok. Ha nem érdekli, miként szabadulok meg a tündéktől, miért akarja pont azt a földterületet?
    Jobb keze felemelkedett a szék karfájáról, és a földre mutatva ujjával köröket írt le a levegőbe, így jelezve, hogy forduljak meg. Amint engedelmeskedtem, egy hatalmas kijelző ereszkedett le az álmennyezetről, és rögtön meg is jelent rajta Seattle grafikus térképe. A kép lassan lejjebb süllyedt, és elfordult mintha egy helikopter kanyargott volna a vektorgrafikus kanyonokban. A belvárostól északra az egyik körzet zöld színnel világított az Ősiek területe.
    A kép számsorozatokká bomlott szét. A számok gyorsan futottak végig a képernyőn, de néhány adatot sikerült értelmeznem. Mintha két program árkalkulációjának összehasonlítása lett volna, és végül a populációs adatok is megjelentek mindkét projektre lebontva. Vörös színnel, a szívverésem ütemére pulzálva előttem villogott Seattle Denny Park körzetének becsült tünde lakossága.
    Megfordultam.
- Még mindig nem értem. Miért fizet a tündék kipusztításáért?
- Pedig nyilvánvaló. Benbrook úgy nézett rám, mintha egy idiótával volna dolga. Demográfia.
    Eszembe jutottak az adatchipek Kant íróasztalán, és hitetlenkedve néztem Benbrookot.  Kizárólag a számok miatt gyilkoltatja le őket?
    A vörös, pulzáló fény felgyulladt, majd újra kialudt a szemében.
- Ezek nem csak egyszerű számok, Mr. Wolverton. Ezek jelentik a cég életerejét. Ezek a számok határozzák meg a bevételünket. Ezektől függ, mennyi fizetést adhatunk magának, mennyi lesz a nyugdíja, és mennyi nyereségrészesedést kap. Ezek a legfontosabb számok a világon.
    Bár sosem hittem volna, hogy erre is képes, Benbrook felállt a székéből, és csontos ujjával rám mutatott.
- Ha nem érti meg ezeknek a számoknak a jelentoségét, arra lesz kárhoztatva, hogy soha ne lehessen több, mint egy kiszolgáló chip az ipart mozgató gépezetben. A másik oldalon azonban ott vannak az Észak-Amerikai Tesztügynökség piackutatói által vizsgált csoportok demográfiai és pszichográfiai adatai.
    Válla előregörnyedt, és úgy dörzsölte össze a kezét, mint egy hitelkártyáit számolgató fösvény milliomos.
- Ezek határozzák meg, mit termeljünk, mikor termeljünk, milyen minőségű legyen az áru, hogyan nézzen ki, milyen legyen a szaga és a tapintása, és mennyiért adhatjuk el az embereknek. Egy termék elismertségi rátájának egy vagy két százalékpontos változása akár egy gyár átállításához vagy egy szerelőszalag lebontásához is vezethet. Az ÉAT tesztcsoportja szeszélyes szerető, akiért keményen meg kell dolgozni, ám csak utólag derül ki, hogy az eredmény kielégülés vagy düh lesz-e. Tekintete a képernyőre tévedt. Én viszont kiszabadítom a céget az ÉAT és a tesztcsoportja iránti függőségi viszony alól. A Denny Park övezet hasonlít az ő területükhöz, egyetlen apró eltéréssel. Túl sok a tünde. Ha sikerül megfelelő mértékűre csökkentenem a számukat, mi is rendelkezni fogunk egy fogyasztói piaccal. Létrehozok egy igazgatóságot, amelyik lemásolja az ÉAT munkáját, és közvetlenül tőlük szerezzük be az információkat. A költségeink a töredékét teszik majd ki annak, mint amit most fizetünk a felmérésekért, és ha másokat is rá tudunk venni, hogy a mi csoportunk szolgáltatásait vegyék igénybe, akkor a pénz áramlása megfordul, és az igazgatóság hasznot fog termelni.
    Megráztam magam, hogy kitisztítsam a fejemből ezt a hittérítő maszlagot.
- Tündéket akar lemészároltatni, csak hogy csokoládé íz tesztet végezhessen az agglomerációban?
- Ez egy kissé durva megfogalmazás, de azt hiszem, kezd ráérezni a lényegre.
- Ó, nem csak hogy ráéreztem, öregem. A villogó vörös számra mutattam. Maga megpróbálja csökkenteni a folyó vízszintjét, miközben csak annyit kellene tennie, hogy magasabbra építi a hidat!
- Próbálkoztam vele csóválta a fejét. Fizettem az Osieknek, hogy szerezzenek még több területet maguknak a Denny Park mellett. Az még egyenletesebb eloszlást biztosított volna, de kudarcot vallottak.
- Nem! Lassan elindultam a szilikonoltár felé. Látta, mit művelt a TAB a Westlake-en?
    Benbrook zavartan nézett, mintha képtelen lenne visszaemlékezni a projektre, vagy nem tudná megérteni, miért hozakodtam elő a témával.
- Az az építési igazgatóság műve volt. Nem az én asztalom, tehát nem tartozik a tárgyhoz.
- Nagyon is oda tartozik, Mr. Benbrook. Hagytam, hogy Öreg Farkas haragja érződjék a hangomon. Maga el akar pusztítani valamit, miközben módja lenne sokkal jobbá tenni. Nem tesz mást, csak eljátssza az egyetlen esélyét arra, hogy valami sokkal többet cselekedjen, mint egyetlen új igazgatóság létrehozása.
    Keselyűtekintete megpihent rajtam, miközben lassan visszaült a helyére.
- Fejtse ki!
    Egy fél másodpercre pánikba estem, amikor nem vette be a blöffömet. Meglepetésemre Öreg Farkas sietett a segítségemre; gyorsan lefordította saját világképére a demográfiai statisztikákat. Hirtelen olyannak láttam Seattle-t, amilyen azelőtt volt, hogy az ember megtelepedett volna a kontinensen. Öreg Farkas és falkatársai tudták, hova járnak inni a szarvasok. Tudták, mikor milyen növények virágoznak, vagy hoznak gyümölcsöt, és vonzzák magukhoz a prédát. Ha hatalmukban állt volna, fakarámokat állítanak fel a zsákmányállatok számára, hogy biztonságban legyenek a hideg évszakban, és még több rétet, hogy nyáron bőségesen legyen nekik táplálék.
- Nem olyan bonyolult kezdtem. Újjáépíthetné a Denny Park körzet bizonyos részeit. Bátoríthatná a demográfiai egyensúly szempontjából megfelelő fajú embereket a beköltözésre. így létrejönne a saját populációja, amelyet célcsoportként használhatna. Saját raktárakat létesíthetne, ahol elhelyezhetné a teszttermékeket. Alkalmazhatná az embereket, és szabadon emelhetné, illetve csökkenthetné a bérüket, a teszt kívánalmainak megfelelően. Létrehozhatná saját kis zárt világát, ahonnan folyamatosan áramlanának be az adatok elemzésre, és közben rengeteg pénzt spórolna.
    Beszédem közben egyre nagyobb érdeklődést láttam az arcán. Azt hittem, az adatok áramlásával sikerült megfognom, de ekkor valami megváltozott. A fény kialudt a szemében. Csontos teste visszasüppedt a székbe, és ismét elektromos pókká változott.
- Az előrejelzések szerint a terület újjáépítése jóval többe kerülne, mint az Ősiek kiűzése.
    Előhúztam a pisztolyom.
- Számítsa bele a saját temetésének költségeit is!
    Lassan megcsóválta a fejét.
- A munkaszerződés második oldal hatodik fejezetének hármas paragrafusa megtiltja, hogy egy alkalmazott halálosan megfenyegessen egy másik alkalmazottat.
- Kilépek.
- Most hogy jobban átgondoltam, a javaslatában mégis látok némi fantáziát.
    Elismerően bólintottam.
- A kiadásokat majd ráterhelheti azokra az ügyfelekre, akik a későbbiekben az ön tesztcsoportjainak adatait óhajtják használni. Ráadásul a változtatásokat elvégezheti az építési igazgatóságon keresztül. Amennyiben bőséges jutalmat ígér a részleg vezetőjének a munka elvégzéséért, biztos vagyok benne, hogy az ön számára a kalkuláltnál jóval kevesebb költséggel fog járni a felújítás.
    Benbrook feje ütemesen bólogatott valami általam nem hallható zene ritmusára.
- Igen, ez működhet. Mint ön is mondta, lesz néhány célcsoportom és helyi raktáram, ahol tesztelhetem a termékeinket. Tekintete rám villant. Ezeknek az embereknek eztán lesznek gyerekeik, akiknek akár az iskoláztatását is biztosíthatom, igaz?
- Erre mérget vehet.
- Kitünő! Gyermekeknek ajánlott termékekkel is foglalkozhatunk. Rákacsintottam.
- Építhet iskolákat és sportlétesítményeket. Felfejleszthetné a Denny Parkot és...
- .. .és sportbajnokságokat szervezhetnénk az alkalmazottak körében. Rávennénk őket a rendszeres testmozgásra, ami csökkentené az egészségügyi költségeket. És mindannyian a tőlünk vásárolt ruhákat hordanák, amelyeken a mi cégünk védjegye szerepelne.
- Kezdi már érteni.
    Meg sem hallotta a közbeszólásomat.
- Létrehoznánk néhány Védjegyhűség Oktatási Központot. Arra nevelnénk a gyerekeket, hogy a mi termékeinket vásárolják. Minden otthont felszerelhetnénk zárt láncú televíziórendszerrel, amelyen a mi termékeinket reklámoznánk...
    Úgy láttam a szemén, hogy orgazmusközeli állapotba került, ezért megbillentettem a pisztolyomat, hogy még a csúcspont előtt magamra vonjam a figyelmét.
- Hé, Sziporka, esetleg felfogadhatná az Osieket, hogy járőrözzenek a területen, és megvédjék a behatolóktól, nem gondolja? Benbrook rövid habozás után bólintott.
- Adhatunk nekik egyenruhát...
- Tényleg látni szeretné, mit művelnének az egyenruhákkal?
- Nem, talán nem. Bizonyos mértékű szabadság csökkentheti a megbízhatatlansági rátát. Tekintete egy pillanatra üressé vált, majd hirtelen elmosolyodott. Igen, azt hiszem, ezzel a megoldással a viszonteladói árak és az információgyűjtési módszer miatt magasabb a profitpotenciál. Működni fog, biztos vagyok benne.
- Ennek örülök. Szemem keskeny réssé szűkült, és ugyanolyan ezüstös árnyalatot vett fel, mint a nyakamban lógó farkasfejes medál.
- Figyeljen, Mózes, lenne még egy tennivalója, mielőtt bevezetné népét az ígéret földjére.
- Mi volna az?
- Hozzáigazíthatna a környezethez egy profitközpontot, különben a pszichográfiai mutatók könnyen átmennek negatívba. Mosolyom egyszerre ígért pusztítást és súlyos testi sértést.
- Az nem lenne előnyös. Biztos vagyok benne, hogy eddigi szolgálataiért cserébe megtehetjük magának ezt a szívességet. Kezét a levegőbe emelte, mintha egy láthatatlan billentyűzetre készülne lecsapni velük. Fejtse ki bővebben!
    Elvigyorodtam.
- Hallott valaha egy Jack O's Lantern nevű helyről?
   
    Mély lélegzetet vettem, és az orromat betöltő mérgező gázok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy valaki fűtési célzattal egy gumiabroncsot égetett el a Jackal's Lantern közepén. Természetesen olyan messzire nem láttam be a helyiségbe, de elég jó hangulatban voltam ahhoz, hogy vakon botladozva elinduljak a hátsó traktus felé. Szerencsémre egy Pia nevű szőke felszolgálónő meglátta szerencsétlenkedésemet, és belém karolt.
- A tündék már várnak rád, Farkas. Az arcát rémálomba illő töklámpás maszkká változtató fekete smink ellenére remegni kezdett a lábam, amikor rám mosolygott. Sokkal lágyabb tudok lenni a nőnél, a fickónál pedig sokkal csinosabb.
- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem viszonoztam a mosolyát. Üzleti ügyem van velük, kedvesem.
- A sok munka és a kevés szórakozás eltompítja Farkast.
- És te lennél a fenőkő, amelyik ismét megélesít?
- Kiderülne, ha egymáshoz dörzsölnénk a testünket felelte nevetve. Odaértünk a bár hátsó részéhez. Egy Henry Winhard's-ot Mr. Kiesnek?
- Üveggel, ne pohárral! Leültem az asztalhoz Fullánkkal és Zöld Luciferrel szemben. Önöknek?
    Fullánk megrázta a fejét, mire Pia gyorsan beleveszett a kavargó füstbe. Zöld Lucifer fintorogva nézett körül, aztán megvetően horkantott. Miért kellett idejönnünk erre a szeméttelepre?
- Látni akartam magát a természetes környezetében. Fullánkra pillantottam. A következő az ajánlat: a TAB újjáépít néhány épületet a területükön, és felfejleszti a Denny Park körzetet. A cég fizet a bandának, hogy vigyázzon a helyre. Az új házak felét a már itt élők kapják, a másik felét az újonnan betelepülők.
    Miközben Fullánk a hallottakat fontolgatta, Zöld Lucifer pedig a „tökös vagyok és kegyetlen" pillantását gyakorolta rajtam, Pia visszaérkezett a sörömmel. Láttam, hogy a gyöngyöző üveg alá tett szalvétára felírta a telefonszámát, és rákacsintottam. Bal kezemmel lecsavartam a kupakot, belekortyoltam a sörbe, aztán letettem az üveget, és Zöld Luciferre sandítottam.
- Fizessen neki!
    Összerezzent, hatalmas tünde szemével értetlenül pislogott.
- Tessék?
- És adjon neki borravalót is! Én mindig jó nagyot szoktam. Pia kedvesen mosolygott rám.
- Köszönöm, Mr. Kies.
    Zöld Lucifer felfortyant.
- Ha azt hiszi, hogy...
    Fullánk oldalba bökte a könyökével, mire a fickó kelletlen grimasszal előhúzott egy maréknyi hitelesített kártyát, és turkálni kezdett közöttük, hogy találjon egy megfelelő értékűt. Fullánk diszkrét köhögésére az elsőhöz még kettő csatlakozott, és végül mindhárom pia tálcáján kötött ki. A felszolgálólány széles mosollyal biccentett Fullánknak, majd visszavonult.
    Ismét ittam.
- Mit gondol?
    Fullánk élettelen, borostyánszín réssé húzta össze a szemét.
- Maga szerint ez az ajánlat hosszú távra szól?
    Megvontam a vállam, és hüvelykujjammal végigkövettem az asztal lapjába vésett nevem vonalát.
- Ha valóban annyi pénzt és energiát fektetnek a programba, mint ígérték, akkor igen, nagyon hosszú ideig itt fognak maradni. Ha nem, akkor is jó előre tudni fogunk róla, hogy megelőzzünk egy mostanihoz hasonló problémát. Kétségtelenül van benne kockázat, de ha Raven azt gondolná, hogy az egész a képünkbe robbanhat, akkor nem kérte volna meg magukat, hogy találkozzanak itt velem. Tehát, benne vannak?
    Fullánk beleegyezően bólintott.
- Remek. Elmosolyodtam, és már kezdtem jóleső büszkeséget érezni, de Lucifer elrontotta az örömömet. Felkapta a fejét, mintha dühös szózatot akarna intézni hozzám, de aztán megenyhült az arckifejezése, csak a szeme körül maradtak feszültek az izmok. És most hallgatom a különvéleményt.
- Én csak egyetlen dolgot akarok magától, Kies. Az utolsó betűt sziszegve ejtette ki, akár egy kígyó. Ki állt a kiirtásunkat célzó terv mögött?
    Megcsóváltam a fejem.
- Ez nem volt része az üzletnek. Azért béreltek fel, hogy megállítsam őket, nem pedig, hogy begyűjtsem a trófeájukat.
- Nem kell aggódnia, majd mi elvégezzük a munkát horkantotta megvetően.
- Hé, Zöldike, ez itt a való világ. Hagytam, hogy torkomon keresztül Öreg Farkas morduljon a tündére, és jobb kezemmel megtapogattam az ezüst medált. Raven munkatársai közül bárki elvállal nedves munkát, de nem azért, hogy a maga egóját hizlalja. Azzal kell megelégednie, amit kap, öregem.  Amit kapok, az egy tündegyűlölő rasszista, aki próbálja megvédeni a hasonszőrűeket. Ökölbe szorított kezével az asztalra csapott; kis híján feldöntötte a sörömet. A mi embereink halnak meg odakint. Valakinek fizetnie kell!
    Szemem zöldről lassanként ezüstszínűre váltott, pupillám körül megjelentek a fekete gyilkos gyűrűk.
- Valaki fizet. A TAB elég sokat áldoz rá, hogy az embereiknek jobb élete legyen.
- Ezt mondja meg a halottaknak!
    Jobb kezem ökölbe szorult.
- Én már láttam vérbe borulni az utcákat, cimbora, és magam is alaposan kivettem a részem az erőszakból. Átkozottul könnyű vért követelni, amikor nem maga az, akinek adnia kell. És ne próbálja bemagyarázni nekem, Zöldike, hogy a TAB egyetlen alkalmazottjának halála jobbá teszi a Denny Parkban élők életét.
    Heves visszavágásra készült, de Fullánk leállította.
- Az ajánlatuk elfogadható, és ha a TAB tartja magát az alku ráeső részéhez, hajlandóak vagyunk megfeledkezni az előzményekről. Zöldikére nézett, és a fickó haragosan bár, de biccentett. Az adósai vagyunk Ravennek, magának és Dempsey barátjuknak.
- Raven majd elküldi a számlát mondtam mosolyogva. Dempsey üzenete pedig nagy valószínűséggel már várja magukat a főhadiszállásukon. Az üveg kupakjával egy tízedik vonalat is húztam a nevem alá, majd egy gyors jobbegyenessel megkínáltam Zöld Lucifert. A tünde nekiesett a boksz hátsó falának, majd visszapattanva lefejelte az asztalt, mielőtt eszméletlenül a földre csúszott volna. Én viszont a magam részéről kiegyenlítettnek tekintem a számlát.