3

Sosem felejted el saját véred ízét, különösen, ha a belsődből tör elő minden fájdalmas lélegzetvétellel. Vörös Charles visszahúzta az öklét, majd újra lecsapott, ezúttal a bal oldalamra. Testem a találattal együtt mozdult hátra, akárcsak az előző ütéseinél, hogy valahogy csökkentse a becsapódás erejét, de ez nem sokat számított. Mivel a két ogre erősen tartott, megtehette, hogy ami hiányzott ütési hatásfokából, azt mennyiséggel pótolja. De legalább nem törte el még egy bordámat.
    Mr. Sampson kesztyűs baljával belemarkolt összekuszálódott hajamba, és a raktárház mennyezete felé fordította a fejemet.
- Túlságosan megnehezíti magának a dolgot, Kies. Csak mondja el, hol lakik Mr. Raven, és véget vetek a fájdalmainak. Ha maga nem mondja el, biztos vagyok benne, hogy Lynn Ingold megteszi.
    Meg akartam ajándékozni egy első osztályú fenyegető pillantással, de ezt megakadályozta, hogy mindkét szemem be volt dagadva. Arra is gondoltam, hogy leköpöm, de átkozottul nehéz lett volna kinyitni a számat. Végül úgy határoztam, a tartalék tervnél maradok. Vesztenivalóm nem volt, mert tudtam, hogy soha nem fogja szabadon engedni Lynnt, és én sem hagyhatom el élve a raktárépületet. Hagytam, hogy testem elernyedjen a felkaromba hasító fájdalom ellenére, mivel az ogrék szorítása felerősödött. Hajam kisiklott Sampson ujjai közül, fejem a megadás jeleként lehorgadt. Vérrel kevert nyál csorgott a padlóra csillogó, vöröses fonálként. Motyogtam valamit, de hangomat alig lehetett hallani.
    Sampson közelebb hajolt.  Tessék? Mit mond?
    Tudtam, hogy nagy ostobaság, amit teszek. Már így is volt két törött bordám, egy törött karom, a jobb oldalamon lévő vágott seb folyamatosan vérzett, és a bal tüdőm alig működött. Elkeseredetten koncentrálva próbáltam magamba nyúlni, hogy megérintsem a Farkas szellemet és kölcsönvegyem gyorsaságát és erejét, de az égető kín a mellemben és a minden egyes lélegzetvételnél belém hasító fájdalom miatt képtelen voltam kapcsolatba lépni Öreg Farkassal. Ennek ellenére bármilyen ostobaságnak is hatott, tennem kellett valamit. Tudtam, hogy ha folytatják a kínzást, esetleg kiadhatom Raven titkait, de Lynnt még ezzel sem menteném meg. Ha szerencséje van, Sampson átadja őt La Plante-nak, hogy megvásárolja a bűnszervezet vezetőjének jóindulatát. Ha viszont nincs, akkor Sampson rajta fogja ellenőrizni, igazat mondtam-e, és mivel ő semmit nem tud Ravenről, sikoltva fog meghalni egy olyan titok védelmében, amit nem is ismer.
    Ezt nem engedhettem, és nem csak azért, mert szerettem. Az én hibám volt, hogy összetűzésbe került a Halloweenerekkel, és az én kötelességem volt a biztonságáról gondoskodni.
    Mr. Sampson még közelebb hajolt, és újra motyogtam valamit. Hirtelen felkaptam a fejem, és sikerült pontosan állcsúcson találnom a bandavezért. Megint csillagokat láttam, de Sampson összecsattanó állkapcsainak éles reccsenése kárpótolt a fájdalmamért. Ugyanabban a pillanatban magam alá húztam a lábam, és ellöktem magam a földtől. Jobb öklöm fellendült, és az egyik ogre ádámcsutkájába fúródott. Kiszabadítottam magam az óriás szorításából, és a bal lábamon megtámaszkodva körbefordultam, jobbom pedig a másik ogre ágyékába mélyedt. Kirántottam csuklómat a markából, és oldalra léptem, miközben a behemót szoprán hangon vonyítva a földre zuhant.
    Vérben forgó szememmel alig láttam valamit a Halloweenerekből. A bandatagok a döbbenettől bénultan álltak, szemmel láthatóan sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy Sampson mindkét kezét a szájára tapasztva hátratántorodik, mint hogy egy mezítlábas, romvert ember elszabadult közöttük.
    Egy nehéz kéz ereszkedett a vállamra, és szorításában egyesült egy pióca makacssága és egy Hoovermatic ipari vákuumgép ereje. Abban a pillanatban, amikor megéreztem bőrömön a száraz érintést, és a vonatsín vastagságú körmök a bőrömbe mélyedtek, tudtam, hogy nagy bajba kerültem. Megpróbáltam megfordulni, de a vállamon erősödött a nyomás, és lassan a földre kényszerített.
    A troll. Hogyan feledkezhettem meg a trollról?
    Hanyatt fekve, a földhöz szögezve küzdöttem a szabadulásért; hatalmasat fújtam, hogy kitisztítsam az orromból a verés következtében összegyűlt vért. A száraz, dohos szag azonnal betöltötte szaglószervemet, de ez csak néhány pillanatig tartott, aztán a vér újra eltömte orrnyílásaimat. Egy hátra szaltóra emlékeztető mozdulattal megpróbáltam fejbe rúgni a trollt, de szabad kezével megragadta a jobb bokámat, aztán felegyenesedett, és úgy megrázott, mint egy kisgyereket.
    Fejjel lefelé lógva olyan szemszögből nézhettem meg egy igazi, élő trolit, amilyenből soha többé nem akarom. A csaknem három és fél méter magas lény mintha egy ipari keltető kádból mászott volna elő. Nem tudtam, mit használtak fel a létrehozásához, de a csúfságot eléggé túlzásba vitték. Fekete sörényéből font hosszú copfja előrelógott a válla felett. A troll száraz, dohos szagát bőrének hagymaként hámló felső rétege szolgáltatta. Sötét, márványszerű szemében olyan rosszindulatú tűz égett, amilyet legfeljebb a kiképző őrmestereknél vagy gyerekgyűlölő, ölebüket kényeztető vénasszonyoknál lehet látni, és hogy bizonyítsa becslésem helyességét, még jobban megszorította a lábam.
    Egy idő után megfogta a másik bokámat is, és megfordított, hogy ismét szemben legyek Mr. Sampsonnal. A bandavezér rúgása pontosan az összeroncsolódott bordákon landolt, és felüvöltöttem. Görcsös köhögés rázott meg, és megpróbáltam a mellemre szorítani a kezem, de nem találtam magamban elég erőt a karom felemeléséhez. Nyelvemen friss, rezes ízű vért éreztem, amely szám sarkából hamarosan csorogni is kezdett a hajam felé.
    Mr. Sampson csettintett az ujjával, mire könnyűsúlyú házi varázslója, aki egész éjjel dolgozott rajtam, térdre ereszkedett mellettem. Éreztem, ahogy a varázslat energiája átvonul rajtam, és a csökkent a fájdalom.
    A mágus felnézett Sampsonra.
- Belső vérzése van. A tüdeje kilyukadt, három bordája eltört vagy megrepedt. A karja és az orra is eltörött, és elveszítette néhány fogát. Mit gyógyítsak meg?
    Sampson egy fehér zsebkendőt szorított felhasadt ajkára.  Csak állítsd el egy időre a vérzést, és jó lenne, ha legalább az egyik szemét ki tudná nyitni. Azt akarom, hogy lássa, ami történik. Charles, hozd ide a lányt!
    A mágus ugyanazt a leértékelt gyógyító varázslatot alkalmazta, amelyikkel egész éjjel életben tartott. Betapasztotta a lyukakat, és elállította a vérzést, de a komolyabb szervi sérüléseket nem hozta helyre. A mágia módszeresen kihagyta a legnagyobb fájdalmakat okozó sebesüléseket, és tudtam, hogy a mellemet érő következő ütésnél vagy rúgásnál széttört bordáim szélei ismét belefúródnak a tüdőmbe.
    Amikor lelappadt a szemem körüli daganat, rajta gyakoroltam leggyilkosabb pillantásomat.
- Nem felejtelek el, cimbora. A varázsló nem hatódott meg.
- Hallottam már ilyet azelőtt is, még sincsenek rémálmaim. Sampson ismét csettintett, és a mágus visszavonult. Az időközben talpra állt és normális, zöldes színüket visszanyert ogrék átvették egy-egy bokámat a trolltól, és elkezdték kétfelé húzni a lábam, mintha ketté akarnának tépni, de olyan 150 foknál Sampson éles parancsa megállásra kényszerítette őket.
    A bandavezér bólintott, és halk morajlást hallottam, ahogy a troll fél térdre ereszkedett a hátam mögött.
- Golnartac kivételes méretei ellenére meghökkentően finom megoldásokra is képes. Nem fogja tudni, mikor, de az előre meghatározott tucatnyi jel bármelyikére gyors, pontos ütést mér valamelyik testrészére. Csak egyetlen ujját használja, de akkor is nagyon fájdalmasnak fogja találni. A karmát belefúrhatja egy idegközpontba, vagy összezúzhatja valamelyik csigolyáját.
    Bal combomba egy skorpiószúrásnál is élesebb fájdalom hasított. Mindkét irányban végigfutott a lábamon, egészen az ágyékomig. Összerándultam a kíntól, amivel arra késztettem az ogréket, hogy még szorosabban tartsanak, nehogy kicsússzak a kezükből. Valami reccsent a csípőmben, de aztán újra lazítottak a fogáson.
    Sampson pontosan úgy mosolygott, mint évekkel ezelőtt az iskolai tanár fegyelmezés közben.
- Nem kell tűrnie ezt a fájdalmat, Wolfgang. Mi mindössze Dr. Ravent akarjuk. Végigkergettük egész Seattle-n, és rengeteg embernek okoztunk kényelmetlenséget, de mindezt nem maga miatt tettük. Adja ki nekünk Dr. Ravent!
- Semmi vagy különben?
- Nem szeretné maga az én vagy különbeniemet. Sampson hátranézett oda, ahol Charles tartotta a karjában Lynn ernyedt testét. Ha továbbra is ellenáll, felébresztem, és ő foglalja el a helyét. Végignézheti, ahogy átmegy a kezelésen, amelyik sokkal nagyobb fájdalmat fog okozni neki, mintha leesne Seattle legmagasabb épületének tetejéről. Mondja el nekünk, amit szeretnénk. Akkor nem esik bántódása, és a maga fájdalmai is véget érnek.
    Nagyot sóhajtottam, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a lábamban érzett fájdalmat.
- Ez a ?véget érnek a fájdalmai" dolog... mióta itt vagyok, már sokadszor mondja. Nem gondolja, hogy ki kéne találnia valami érdekesebbet?
    A következő pillanatban úgy éreztem, mintha a troll olvadt üveget öntött volna végig a lábszáramon. Felüvöltöttem fájdalmamban és tehetetlenségemben. A troll gonosz kacagása úgy hangzott, mint egy összenyomott autó csikorgása a roncstelepen, és hirtelen teljes súlyával csapott le rám az egész szörnyű megpróbáltatás. Az elmúlt néhány tucat órában átloholtam egész Seattle-n, elkerültem jó néhány csapdát, amelyekkel meg akartak nyomorítani, kelepcébe ejteni vagy kinyírni. A troll három alkalommal győzött le, és olyan emberek kezébe kerültem, akik legszívesebben olimpiai sportággá tették volna a kínzást.
    Amikor a fájdalom éles pengéi visszahúzódtak, felemeltem a jobb kezem.
- Állj, elég volt, sóhajtottam. Kiadom Ravent. Elengedi a lányt, ugye? Valóban elengedi?
    Sampson a felsőbbrendűség maszkját erőltette arcára.
- Bízhat bennem, Kies. Maga csak egy eszköz a kezünkben, ő pedig egy másik volt, amivel eljuthattunk magához.
    Megráztam a fejem, hogy valamennyire kitisztuljon. Sampson feje felett megláttam valamit az árnyak között. Megpróbáltam ráfókuszálni, hogy azonosítsam, de nem jártam sikerrel. Képes lettem volna bárminek értelmet adni, csak hogy csillapítsa a fájdalmamat.
- Gondoskodik róla, hogy ne essen bántódása?
    Sampson ünnepélyesen bólintott.
- Megígérem.
    Azonnal tudtam, hogy Lynn ahhoz fog kerülni, aki a legmagasabb árat ajánlja érte. Helyes. Ez sokkal könnyebbé teszi a dolgot.  A doki titkos főhadiszállása az Anasazi Hajózási Társaság raktárában van, a 27-es mólónál.
    Sampson felnézett a trollra.
- Felső ütés, törd el a medencéjét, aztán a gerincét, csigolyáról csigolyára! Charles, a nővel azt teszel, amit akarsz, aztán add oda Golnartacnak!
    A hátam mögül a troll gonosz kuncogását hallottam.
- Maga túlságosan naiv, Farkas. Sampson ismét megtörölte felhasadt ajkát, azután leköpött. Gondoskodom róla, hogy Raven megtudja, ki volt a Júdása.
    A troll fölém tornyosult, de mielőtt az ökle lesújthatott volna, a jobb lábamat tartó ogre megremegett, és a csípőjétől a homlokáig húzott, képzeletbeli vonal mentén megjelenő sebekből spriccelni kezdett a vér. A háta mögött karmazsinvörössé vált a fal, azután az üveges szempártól felfelé az egész feje eltűnt. Miközben hátrahanyatlott, élettelen ujjai közül kicsúszott a bokám.
    A másik ogre, aki feszült izmokkal várta a troll ütését, egyszerűen elrántott a troll lezúduló ökle alól. Éreztem hogy a raktár padlója megremeg az ütés erejétől, és Golnartac dühös üvöltése nyári viharként rázta meg a vékony bádogfalakat. A troll kiáltását újabb fájdalomüvöltés ezúttal a másik ogréé festette alá, és a bal bokámon is megszűnt a szorítás.
    A következő pillanatban a betonpadlóra omlottam. A bal vállamon landoltam, és csikorgó roppanást éreztem a bordáimban, de a fájdalmat arra használtam fel, hogy reagálásra bírjam meggyötört testem. Újból adrenalin ömlött szét a szervezetemben, és valamelyest csillapította a fájdalmat. Ökölbe szorított kézzel fél térdre emelkedtem, és diadalmas, örömteli, köhögő kacajt hallattam. Lopakodó Kölyök füstölgő Kalasnyikovval állt az egyik ogre hátán, a fegyver csöve még mindig a lelőtt ellenfélre irányult. Titánötvözetből készült mesterséges, madárszerű lábának karmairól ogrevér csöpögött a másik karom még mindig halott ellenfelébe mélyedt. Őt láttam az imént mozogni odafent, a raktárépület merevítői között, és ő lőtte le az egyik ogrét, miközben a másikat karmaival terítette le.
    A troll továbbra is fél térden kuporgott, törött öklét a melléhez szorítva üvöltött fájdalmában. A kézfej fölött, körülbelül azon a helyen, ahol a hatalmas metahumán szíve lehetett, vörös fénypont jelent meg. A raktárépület oldalbejáratánál megpillantottam Elektro Tom zömök alakját. A páncéltörő rakétavető lézercélzója megnyugtatóan kacsintott rám.
    Tom mögött és fölött még négyen jelentek meg. Ketten az általam Cikknek és Cakknak nevezett helyi bicskások voltak. A szintén Kalasnyikovval felfegyverzett szamurájok Raven csapatának leggyönyörűbb tagját, Valkűr Valerie-t fogták közre. A dekás elborzadva nézett rám, miközben a szamurájok a Halloweenereket tartották sakkban. Plutarch Graogrim, Raven ork társa eltávolodott Cikktől és Cakktól, miközben pisztolyát folyamatosan Vörös Charles-ra szegezte.
    Sampson elsápadt, és tudtam, hogy Raven megérkezett. Az árnyak közül kilépő dokira néztem. A sötétség hullámokat vetett rézszínű bőrén, és elég ideig követte ahhoz, hogy élesen kirajzolja izmai vonalát. Az átlagosnál magasabb tünde kivételes testfelépítése és indián ősökre utaló, magas arccsontja miatt sokkal inkább hasonlított a humánokra. Hosszú, fekete haja bőrmellényére omolva egészen a melléig leért, és eltakarta csúcsos fülét.
    Mindig büszke voltam ezüstszínű szememre és félelmet keltő tekintetemre, de az izzó pillantás, amit a doki vetett Sampsonra, még a legjobb próbálkozásomat is az amatőr kategóriába sorolta vissza. Szemében kék és vörös árnyalatok villantak, mintha a sötét mélységben felvirradt volna a hajnal. Raven szája és szeme sarkában megfeszültek az izmok.
    Hangja úgy hasított bele a csendbe, mint egy lézersugár a vékony bádoglemezbe.
- Üzenete van számomra?
    Ez a három szó a Mr. Sampsonra gyakorolt hatás szempontjából akár ,50-es kaliberű lövedék is lehetett volna. A bandavezér átkozódva rázta meg a fejét.
- Nem, az isten verje meg, nem itt, nem most! Kezei rángatózva emelkedtek fel, akár a fájdalmukban vonagló kígyók, valami villant, és a következő pillanatban Sampson eltűnt.
    A Halloweenerek idegesen sugdolóztak egymás között, de a közelebb lépő Lopakodó Kölyök karmának kopogása beléjük fojtotta a szót.
- Az infravörösön nem látok semmit.
    Raven Sampson hűlt helyét bámulta, mintha megpróbálná az agyába vésni a történteket. Gyorsan felnézett arra, amerről Lopakó Kölyök megérkezett a raktárépületbe, aztán bólintott, amikor valaki fájdalmasan felüvöltött.
- Arra ment, amerről te jöttél, Lopakodó.
    A Gyilkológép elmosolyodott.
- Néhány éles drót csúnya sérüléseket tud okozni, amikor valaki becsapdázza a menekülési utat.
- Ráérünk később utána menni mondta Raven, aztán odasietett hozzám. Leguggolt mellettem, és elmondott egy gyors varázslatot, amely nem csak a fájdalmat csökkentette, de tudatta is vele, hogy pontosan milyen sérüléseim vannak.
- Csak nyugalom, Farkas! Semmi olyasmi, ami ne gyógyulna meg idővel. Mosolya új reményt csepegtetett belém, de azonnal elkomorodott, amikor megragadtam a kezét.
- Doki, szükségem van egy kis azonnali segítségre... Golnartacra néztem. Őt akarom...
    Raven mélyen a szemembe nézett. Nem használt semmiféle mágiát legalábbis nem olyat, amit érezhettem volna -, mégis rögtön tudta, mire gondolok.
- Farkas, erre semmi szükséged. Lynn biztonságban van. Adj magadnak időt a gyógyulásra! Tudod jól, hogy ha mágiát használok, és nem sikerül egészen pontosan, vagy komplikációk lépnek fel, könnyen így maradhatsz. Lopakodó Kölyökre nézett. Neki vagy a többieknek elég csak kicserélni egy-két alkatrészt, de számunkra ez a lehetőség nem adott.
- Hallottad Sampsont, doki. Hallottad, mit akartak művelni Lynnnel.
- Ez volt az elképzelésük, de sikerült megállítanunk oket, barátom. Én csak a realitással foglalkozom, és a realitás azt mondja, hogy Lynn már biztonságban van.
- Lehet, én viszont nem. A trolira mutattam, aki mogorván nézett rám. Sampson írta a dallamot, a troll pedig boldogan eljátszotta volna. Nos, nekem is van egy variációm a témára, amit szívesen megmutatnék neki.
- Ez ostobaság, Farkas.
- Mindannyian itt vagyunk, Lynn is itt van, mert én ostoba voltam. Az életem hátralévő részét Lynn mellett szeretném tölteni, de ehhez arra van szükségem, hogy tudjam, képes vagyok garantálni a biztonságát. Ez a fickó végig előnyben volt velem szemben, de most körülbelül egyenlők az esélyek. Nincs választásom, Richárd. Ezt meg kell tennem.
    Láttam, ahogy a szemében felgyorsul a fények játéka. Csak akkor hívtam Richardnak, ha valamit nagyon komolyan gondoltam, de még mindig nem akart maradandó sérülést okozni nekem.
- Kell lennie másik megoldásnak is, Farkas.
    Megráztam a fejem.
- Nem kell mindent meggyógyítanod. Csak csökkentsd le a fájdalmat annyira, hogy kapcsolatba tudjak lépni Öreg Farkassal! Raven felállt, és engem is felsegített.
- És ha a troll végez veled?
    Szemem keskeny, ezüstös réssé szűkült.
- Amiatt ne aggódj! Te csak a realitással foglalkozol, nem?

    Amint Raven varázslata meleg, tavaszi esőként átvonult rajtam, visszahúzódtam szívem legmélyére. Átúsztam a fájdalom határvonalain, melyek olyan fényesen világítottak, akár a viharfelhők között cikázó villámok, de a mágia nem engedte, hogy megérintsenek. Néha nehéz volt a továbbhaladás, de akkor is folytattam az utat hajtott a tudat, hogy az én hibámból kis híján megölték Lynnt.
    Öreg Farkas vérszomjas arckifejezéssel fogadott.
- Hagyd rám, Hosszúagyar! Add magad nekem, és én végzek a trollal.
- Nem. Egyszer már átengedtem neked az irányítást, de az erőd semmit nem ért vezérlő intelligencia nélkül. Szükségem van mindenre, ami te vagy, de az én feltételeim szerint, az én irányításom alatt.
    A Farkas szellem vakkantó nevetést hallatott.
- Gyenge vagy, és fájdalmaid vannak. Miből gondolod, hogy képes leszel így irányítani engem?
    Haragom és felháborodásom amiatt, hogy nem sikerült megvédenem Lynnt, hálóként szorult össze körülötte.
- Elég, ha tudom, hogy irányítanom kell téged. Szükségem van az erődre és a gyorsaságodra, a szívedre és a kitartásodra. Az én eszközeimmel akarom elintézni ezt az ügyet. Te kudarcot vallottál, és tartozol nekem az eséllyel, hogy mindent jóvá tegyek. Azt a trolit egy embernek kell legyőznie, és ez az ember én leszek!
    A vén ragadozó kíváncsian billentette félre a fejét.  De te nem vagy ember... te több vagy annál.
- Ma éjjel csak ember akarok maradni csikorgattam a fogam. Öreg Farkas megérezte fájdalmamat és vágyamat.
- Rendben, beleegyezem a feltételeidbe. Ez az én ajándékom neked, Hosszúagyar emberharcos.
    Újból a raktárépület belsejét láttam, de kiélesedett érzékeimnek köszönhetően olyannak tűnt a helyszín, mintha most járnék itt először. Rémületet éreztem a Halloweenerek felől, az ogrék testéből pedig a halál bűzét. A bérmágus szinte darabokra hullott a félelemtől, amikor ráemeltem a tekintetem. Raven segítői most teljesen másként néztek rám, mint egyébként fizikailag semmit nem változtam, de tudták, hogy nem vagyok teljesen önmagam.
    Nem, barátaim, most sokkal inkább önmagam vagyok, mint eddig bármikor a társaságotokban!
    Megfordultam, és olyan mohósággal viszonoztam a troll gonosz pillantását, amitől még a szörnyeteg is elbizonytalanodott. Eltávolodtam Raventől, kisétáltam a raktárépület közepére. Bal kezemet ökölbe szorítottam, és elharaptam egy üvöltést, amikor az alkaromban egymáshoz dörzsölődtek a törött csontvégek. Golnartacra mutattam, és hívogatóan intettem neki.
- Gyere ide! Az enyém vagy.
    Nevetése a palatáblát végigszántó karmok csikorgására emlékeztetett.
- Kis ember, kis piszok.
    A troll előrelendült, de dühöm táplálta gyorsaságommal nem vehette fel a versenyt. Amikor gigantikus ökle lecsapott oda, ahol állnom kellett volna, fürgén előreszökkentem, és két egyenest, valamint egy könyökütést helyeztem el a jobb térde fölötti izomzatban. Ütéseim felszakították a bőrt, de a sziklakemény izomkötegek hatékonyabban nyelték el az energiát, mint ahogy egy fekete lyuk szívja magába a fotonokat.
    Golnartac tüdejében dühös üvöltés kelt, és elindult felfelé a torkához. Megtámaszkodott bal lábán, és megpróbált jobbra kipördülni. Én mélyen lehajolva a másik irányba fordultam, és a troll egy szívfájdító pillantást vethetett védtelen hátamra. Mindkét karja elsuhant a fejem felett, ahogy második és harmadik ütésével is elhibázott, aztán felpattantam, és jobb öklömmel bal kézfejének hátára csaptam.
    A troll dühös üvöltésébe fájdalom keveredett, mert ütésem még jobban szétforgácsolta a törött csontokat. Kínjában már képtelen volt gondolkodni, ezért ugyanazzal a kezével egy visszakezes ütést indított felém. Láttam a közeledő mancsot, és együtt mozogtam az ütéssel, hogy valamelyest csökkentsem az erejét. A csapás a bal oldalamat találta el, tüzet gyújtott a mellkasomban, és alacsony röppályára küldött a raktárépület padlója felett.
    A troll újabb üvöltése elnyomta fájdalmas nyögésemet, amikor rövid csúszás után az egyik ogre hullája megállított. Átgördültem a vállamon és gyorsan talpra ugrottam, de amikor felegyenesedtem, éreztem, hogy a mellemben valami nincs rendben. Újabb fájdalomhullám futott végig rajtam, és elkapott a köhögési inger, mert egyre több vér szivárgott a tüdőmbe. Összegörnyedtem, és a fogamat csikorgatva próbáltam úrrá lenni a kínon. Karommá görbítettem ujjaimat, és intettem a trolinak, hogy jöjjön közelebb.
    Golnartac elindult, de léptei egyre bizonytalanabbá váltak, mert jobb lába nem engedelmeskedett úgy, ahogy kellett volna. Előreléptem, határozott pillantást vetettem sérült kezére, majd újból a jobb térdét vettem célba. Bal könyököm az ízületbe mélyedt, és éreztem, hogy a troli térdkalácsa kimozdul a helyéről, amit újabb üvöltés követett. Diadalittasan jobbra léptem, és egy jobbegyenessel még a gyomrát is megkínáltam.
    A troll ösztönösen reagált az ütésre. Jobb keze lecsapott a hátamra, és arccal előre beküldött a betonkeménységű hasizmok közé. Szédelegve pattantam vissza róla, de túl sokáig haboztam ahhoz, hogy el tudjak szökni előle. Golnartac jobb mancsa összezárult a fejemen, és egészen egyszerűen felemelt a földről.
- Mint egy tojást! dörögte diadalmasan, és fokozta a szorítás erejét.
    Fájdalom cikázott a két halántékom között, a homlokomtól a gerincemig, de nem voltam hajlandó megadni magam neki. Belekapaszkodtam a troll csuklójába, és élesen hasogató mellkasom ellenére pusztító erejű rúgást engedtem el a könyöke irányába. Aztán visszaengedtem a lábam, majd újra fellendítettem, és ezúttal rátekertem a karjára.
    Amikor meghallottam az éles reccsenést, még nem tudtam, mi adta meg magát: az én koponyám vagy az ő karja. Aztán a fejemet fogva tartó satu szorítása enyhült. Amint földet értem, máris újabb támadást indítottam; jobb sarkamat a troli lábfejébe mélyesztettem. Puskalövésszerű dörejjel újabb csontok törtek el, és ezúttal biztosan tudtam, hogy okoztam, és nem elszenvedtem a sérülést.
    Hallottam a troll fájdalmas üvöltését, de a legkevésbé sem érdekelt. Abban a pillanatban, ahogy visszanyertem az egyensúlyomat, egy bal lábas köríves rúgással célba vettem ellenfelem jobb térdét. A végtag nedves reccsenéssel mozdult el a helyéről. A troll megbillent, most már nem ellenem, hanem a gravitáció ellen küzdött. Golnartac elvesztette a harcot, és dőlni kezdett, akár egy zsák. A szívemben tomboló düh nem engedett utat a könyörületnek. Képes lett volna megölni Lynnt. És még élvezte is volna.
    Az érzelmek viharként gyűltek bennem. Mielőtt a troli megadta volna magát a gravitáció csábító hívásának, két gyors lépést tettem előre. Az őt legyűrő elementáris erőt meghazudtolva a levegőbe emelkedtem, és amikor Golnartac feje a megfelelő távolságba ért, jobb lábam felemelkedett. Sarkam pontosan a metahumán állát találta el, rúgásom darabokra törte az állcsontját, és szilánkokra zúzta elefántcsontszínű fogait.
    Golnartac feje hátracsapódott, mintha valaki hosszú, fekete copfjánál fogva megragadta volna zuhanás közben. Nyakának vastag, hajókötélre emlékeztető izmai megnyúltak, ádámcsutkája pedig előreugrott, mint egy szabadulásáért küzdő idegen lény. Bármilyen erősek is voltak azonban ezek az izmok, nem voltak képesek teljesen elnyelni rúgásom energiáját. A troll nyaka nagyot roppant, ahogy gerince végül megadta magát az erőhatásoknak.
    Golnartac erőtlenül csüngő fejjel zuhant végig a betonon. Egy másodperccel később én is földet értem bizonytalan lábamon. A nyilallás azt súgta, a jobb lábam is tropára ment, bordáimban fekete fájdalom robbant. Öreg Farkas egy pillanatig még hagyta, hogy megszemléljem legyőzött ellenfelemet, aztán ő is magamra hagyott, és ájultan roskadtam a padlóra.