4

    Farkas vadászidénye rövid időn belül majdnem véget is ért, mert Lynn rokona, Sadie nagynéni megpróbált beszervezni egy szaporodási programba.
- Ó, Wolfgang, maga olyan úriember! Maguk ketten tökéletes párt alkotnak. Biztosan csodálatos gyerekeik lesznek... okosak és jóképűek.
   Lynn szerencsére ügyesen hárította a nagynéni megjegyzéseit, mialatt én Öreg Farkassal birkóztam. Valamiért ugyanis Sadie mellé állt, és egész este azzal volt elfoglalva, hogy agyondicsérje Lynnt. Ez a neked való asszony, Hosszúagyar. A szeme csillogó, a fejszőrzete bosszú és vörös, ráadásul még ravasz is. A kölykeitek erősek és éles fogúak lesznek.
    Biztos voltam benne, hogy Lynn, aki egyszer már megemlítette, hogy saját maga szeretné táplálni a gyerekeit, ez utóbbi vonásnak nem örülne annyira. Szerencsére Sadie nemsokára témát váltott, és a vele egy tető alatt élő huszonkét macskáról tartott kiselőadást, ami rögtön meg is fosztotta legértékesebb szövetségesétől, Öreg Farkastól. Ám még ezzel együtt is elismerően vakkantott minden alkalommal, amikor Lynn valami olyasmit tett, amire szerinte nekem büszkének kellene lennem.
   A korábban átélt álmok szerencsére nem is bizonyultak annyira profetikusnak, de allegorikus szempontból tökéletesen működtek. Miután megszabadultunk a nagynénitől, Lynn és én sétáltunk egyet a belvárosban, és nagyokat nevettünk azokon a dolgokon, melyeket a rokona mondott. Mivel Lynn nem tudott Öreg Farkasról, nem is közöltem vele a megjegyzéseit, és a nevetésem morgó visszavonulásra késztette a Farkas szellem bennem lakó szikráját. Ez igen jól jött, mert később visszavonultunk a lakásomba, és olyan tevékenységbe fogtunk, ami arra késztette volna, hogy folyamatos vakkantásokkal biztassa Lynnt.
    Lynn korán ébresztett az óra kismutatója még meg sem közelítette a kétjegyű számokat -, aztán gyorsan lezuhanyozott, és elindult dolgozni. Általában nem töltötte velem az egész éjszakát, mert közös lakásban lakott a szüleivel a céges területen. Most azonban Sadie nagynéni foglalta el a szobáját, Ingoldék pedig hittek Lynn történetének, miszerint lányuk egy barátjánál alszik.
   Megkérdezte, lát-e még a nap folyamán, de azt mondtam, Raven ma érkezik vissza a városba, és még van némi tennivalóm. Mivel Raven, Lopakodó és én mentettük meg az elrablóitól, nagyjából sejthette, mivel foglalkozunk. Később Selene-nel is találkoznom kellett, ezért úgy döntöttem, nem közlöm vele a részletes programomat.
   Lustálkodtam még néhány órát, és dél körül keltem fel. Szükségem volt valami új göncre az esti kalandhoz, ezért gyorsan felöltöztem, és elhagytam a lakást. Öreg Farkas állandó morgásától már fájt a fejem, de következetesen figyelmen kívül hagytam. Beugrottam a Fenrisbe, beszáguldottam a belvárosba, és hosszú felfedezőútra indultam a férfidivatáru-üzletek között. A méreteket levevő szabó megkérdezte, hogy „nehéz" vagy „vastag" leszek-e, miközben a ruhát viselem, de megnyugtattam, hogy nem. Nem illett fegyvert vagy kevlarmellényt viselni vacsora alatt a város egyik legelőkelőbb klubjában. Kiválasztottam egy inget és egy nyakkendőt az öltönyhöz, és amíg a szabó dolgozott a módosításokon, a közeli Kefl'sben megebédeltem, és bedobtam egy sört.
   A lassan beköszöntő este magával hozta a közelgő végzet érzetét. Normális esetben arra gyanakodtam volna, hogy Lopakodó itt van valahol a közelben, de most tudtam, hogy inkább Selene és Lynn lehet rossz előérzetem oka. Ahogy jobban átgondoltam a dolgot, lelki szemeim előtt láttam magam, ahogy Fenrisemmel egy feneketlen szakadék széle felé száguldók. Mögöttem mindent sűrű porfelhő takart, de az volt az érzésem, hogy a por is egy hasonló kaliberű szakadékot leplez.
    Tudtam, hogy szeretem Lynnt, és nagyon reméltem, hogy ő is hasonlóképpen érez irántam. Még soha nem voltam ennyire beleesve senkibe, és soha nem tartottam ki ennyi ideig egyetlen nő mellett sem. A legtöbben ugyanis problémásnak ítéltek meg, és mielőtt komolyra fordulhatott volna a dolog, megkaptam az elbocsátó papíromat. Az ilyen kidobás valóban fájt, de általában sikerült békésen elválnunk, ami a tüskék jó részét eltávolította belőlem. Emellett rengeteg másik nő volt, akik szívesen nyújtottak nekem vigaszt, így egy idő után megtanultam együtt élni azzal a reménnyel, hogy egy nap megtalálom a hozzám illő párt.
   Úgy tűnt, eljött ez a nap, és sokkal félelmetesebbnek találtam, mint az eddig átélt tűzharcaim többségét. Azokban az esetekben akkor történt volna velem a legrosszabb, ha fűbe harapok. Ebben a helyzetben viszont élve maradok. Felelősségem és kötelességeim voltak. Bár Lynn ennyit bőven megérdemelt, énem egy része azt hajtogatta, hogy szabadságom ablaka örökre becsukódik.
    És itt lépett be Selene a képbe. Ő és Lynn ugyanabba a fajba és nembe tartoztak, de a hasonlóságok itt nagyjából véget is értek. Selene nagyon vonzó és agresszív volt. Igazi ego-szteroid, ha valakit egy ilyen erős és kívánatos nő környékez meg. Olyan jövő állt előttem, ahol bebörtönzöm magam az egyik nővel, miközben Selene Reece folyamatosan ott lobogtatja előttem a „Kijöhetsz a sittről" kártyát.
    Az Északnyugati Parti Vadászklub a belvárosban volt, nem olyan messze a Fuchi céges lakótornyától, ahol Lynn is élt, ezért a Fenrist egy mellékutcában hagytam, négy háztömbnyire a klubtól. A lopásgátló rendszert enyhére raktam abban a reményben, hogy a sikátor valamelyest csökkenteni fogja a sebesült kíváncsiskodók számát. Zsebre vágtam a távirányítót, és elindultam a klub felé.
    Újra az a megtermett úriember volt szolgálatban, aki előző este beengedett a bárba. Mosolyogva köszöntött, és intett, hogy kövessem.
- Erre, Mr. Kies. Miss Reece már várja önt.
    Selene felállt a sarokboksz székéről, amikor megérkeztem. Tengerkék blúz volt rajta hajszálvékony pántokkal, fölötte egy árnyalattal sötétebb kreppszatén blézer, és ugyanolyan színű nadrág. Megcsókoltam felém nyújtott kezét, és a művelet közben enyhén meghajoltam. Elnevette magát, és mindketten helyet foglaltunk.
    A pincér az aznapi menüt ajánlotta, de én megráztam a fejem.
- Önre bízom magam, Selene.
A nő mosolyogva egy nagy palack pezsgőt rendelt, és előételnek nyers osztrigát.
- Főételnek pedig szarvas sültet kérnénk gombával és vadrizzsel.
- Tökéletes választás, hölgyem.
    A pincér visszavonult, és Selene óvatosan rám nézett.
- Remélem, szereti a szarvast.
    Bólintottam.
- Maga lőtte?
- Nem. Utoljára egy évvel ezelőtt lőttem szarvast, de a húsát egy másik tagnak ajándékoztam. Most viszonozza a szívességet. Mosolya kiszélesedett. Az osztrigát sem én fogtam, de remélem, azért ízleni fog.
- Ebben egészen biztos vagyok.
    Megérkezett a pezsgőnk, és Selene a székén hátradőlve belekortyolt a gyöngyöző italba.
- Maga még meghökkentőbb férfi, mint gondoltam, Wolfgang. Amíg el nem végeztem egy kis kutatást, fogalmam sem volt róla, hogy Richárd Ravennek dolgozik. Információim szerint maga már annyit vadászott, hogy akár tagságot is válthatna a klubba.
- Leginkább csak a kártevőket irtottam vontam meg a vállam. A doki azért tart maga mellett, mert szórakoztató a társaságom. És a barátaim csak Farkasnak hívnak.
- Maga túlságosan szerény, Farkas. Hangja eljátszadozott a nevemmel, és a lehetőség, hogy esetleg egészen közeli barátságba keveredhetek vele, mosolyt csalt az arcomra. Úgy tudom, néhány helyi banda igen veszélyesnek ítéli önt.
- Azt hiszem, Selene, ugyanezt mondhatnák magáról bizonyos állatfajok is.
- Touché. Úgy látom, egyenlő partnerek vagyunk. Köszöntőre emeltem a poharam.
- A tökéletes egyezésre.
- Arra.
   Az este hangulata ettől kezdve meglehetősen forróvá vált. Mindketten jóval több pezsgőt ittunk, mint amennyit szabad lett volna, de sikerült megállnunk a részegség felé félúton, a kellemes kábaságnál. Homályos és félreérthető célozgatások háborújába kezdtünk, ami egy kellemes éjszaka ígéretével kecsegtetett, de ekkor a pincér odalépett az asztalunkhoz, és közölte, hogy az igazgató vár minket az irodájában.
Selene komoly arccal hallgatta végig a hírt, majd kitört belőle a kuncogás, amikor a felszolgáló távozott.
- Azt hiszem, valóban el kéne intézni az üzleti ügyeket, mielőtt rátérnénk a valódi üzletre, nem gondolja, Mr. Kies? Táskájának szíját a vállára vetette, és felállt az asztal mellől.
    Ünnepélyesen bólintottam.
- Igaza van, Miss Reece.
    Követtem őt ki az étteremből, majd fel egy lépcsőn. Végigmentünk egy folyosón, és végül eljutottunk egy dupla ajtóhoz. Ahogy közelebb értünk, halk kattanást hallottam, és az ajtó kinyílt. Habozás nélkül léptem be a sötét szobába.
    Mielőtt elgondolkodhattam volna rajta, miért ilyen gyenge a világítás, tűz futott végig a gerincemen. Tompa, reccsenő hangot hallottam, és a két lapockám közötti pontról kisugárzó fájdalom görcsbe rántotta a testem. Megpróbáltam megfordulni, de mivel egyensúlyérzékemet az alkohol erősen lerontotta, a tagjaimon végigfutó elektromosság pedig megbénította az izmaimat, mindössze annyi lett belőle, hogy végigvágódtam a padlón.
    Selene a mellem alá dugta a lábát, és a hátamra fordított. Bal kezében egy sokkolót vettem észre. Megnyomott rajta egy gombot, és a készülék két elektródája között szaggatott, kék villám kelt életre. Testem reflexszerűen összerándult, és a fájdalom már csak látványára is végigfutott rajtam. A nő lassan elmosolyodott.
- Bocsánatot kérek.
    Először azt gondoltam, hogy hozzám beszél, de aztán rájöttem, hogy tévedek. Az én nézőpontomból minden nagyon magasnak látszott még az a patkó alakú asztal is, amelyik végigfutott a szoba egyik sarkától a másikig. Az asztal mögött sorakozó magas székekről tucatnyi klubtag sziluettje nézett le rám.
    Az egyik szék fölött és mögött kigyulladt egy lámpa. Egy hegyi medve vicsorgó pofáját világította meg.
- Kérdésem volna szólalt meg egy mély, ziháló férfihang.
- Igen, Medve Testvér? nézett rá Selene, és fejet hajtott a férfi előtt. Amikor beszélt, lámpa villant fel egy üres szék fölött. A fényben egy nagy, áttetsző kígyó látszott, amelyik talán egy közép-amerikai holdpiton lehetett.
- Ha jól emlékszem, Kígyó Nővér, ebben a hónapban már elejtett egy utcai gorillát.
- Igaza van, Medve Testvér, de ez egy különleges példány. Fenyegetést jelent ránk nézve, de egyébként is ő a legnagyobb kihívás az eddigi összes prédánk közül. Ráadásul aznap éjszaka a felfedezés veszélye miatt nem tudtam vértincset szerezni. A szabályok értelmében tehát nem lehet a nevemre írni a zsákmányt.
   Újabb lámpa gyulladt ki, láthatóvá téve egy fekete unikornisfejet, melynek homlokából spirálisan csavarodó elefántcsontszínű szarv meredt előre. Pontosan a félkör közepén helyezkedett el.
- Kígyó Nővérnek igaza van. Ez az ő zsákmánya.
- Köszönöm, Nagymester. Selene fél térdre ereszkedett, a mellemhez nyomta a sokkolót, és még egy adag elektromosságot pumpált belém. Egy pillanatra a levegőbe emelkedtem, majd visszaestem a talajra, és úgy feküdtem ott, mint egy betépett chipfejű. Határozottan szájon csókolt.
- Semmi személyes, Farkas. Tudod, ez a vadászat. Tudom, hogy klasszisokkal jobb leszel, mint Albion.
    Felállt, és egy lépést hátrált. Újabb halk kattanás következett, és a padló megnyílt alattam. Fejjel előre csúsztam lefelé, és ez nem igazán tett boldoggá, mert még mindig képtelen voltam irányítani a végtagjaimat. Amikor a csúszás lefelé tartó spirállá alakult, a vacsorám elkezdett felfelé kúszni a kitörési kísérletet a homárok vezették. A gyomromban felkavarodott pezsgő is összegyűlt egy helyen, és mindennél nagyobb vágyat éreztem egy kiadós rókázásra.
    A csúszás váratlanul véget ért. Amikor a vállam a vászonnal borított felületnek ütődött, tettem egy elegáns szaltót, és végül a hasamon landoltam. Egy újabb gördülés után feladtam a gyomrommal folytatott küzdelmet. Amint nyugalmi állapotba helyezkedtem, kiadtam magamból mindent a desszerttől kezdve a földimogyoróig, amit még előző este fogyasztottam a bárban.
    Megpróbáltam küzdeni a hányinger ellen, de az váratlan szövetségesre lelt a fejemben. Ez az, Hosszúagyar, tisztítsd meg a szervezeted a méregtől! Engedd, hogy betöltselek, engedd, hogy segítsek!
    Megtaláljuk ezt a némbert, aki rád vadászik, és végzünk vele. Miközben Öreg Farkas biztatott, elmémet villanó agyarak és fröccsenő vér képei töltötték be.
- Nem! ziháltam. Erőtlen kapálózással távolabb küzdöttem magam folyékony halmazállapotú táplálékomtól. Amikor biztonságos távolba kerültem, jobb kezemmel feltoltam magam, és nekitámaszkodtam az apró helyiség falának.
    Leültem a fal mellé, nekidőltem a hátammal, és ruhám ujjával megtörölgettem a számat. Köptem néhányat, hogy kitisztítsam a szám, de ezzel csak felhígítottam a savas ízt. Fejemet a falnak döntöttem, és néhány másodpercre lehunytam a szemem. Körülbelül ilyen érzés lehet filézett csirkének lenni.
    Bármilyen veszélyekkel is kellett szembenéznem a Raven mellett eltöltött idő alatt, mind közül ez volt a legborzalmasabb. Az alkohol csodákat művelt a szürkeállományommal, bár azzal, hogy kidobtam a taccsot, sikerült megelőznöm a még nagyobb károkat. A sokkoló gumiszalagokká fokozta le az izmaimat, de ez a hatás szerencsére lassan múlóban volt. Ezenkívül egy sötét szobában voltam, miközben valahol odakint egy nő a csinos kis puskájával arra készült, hogy a veszélyeztetett fajok közé soroljon. A pokolba, ha rajta múlik, akár még ki is halhatok!
    Más esetekben, hasonló körülmények között legalább én is fel tudtam sorakoztatni néhány ütőkártyát. Ott volt például az övcsatomba rejtett helyzetjelző, amit vészhelyzetben bekapcsolhattam, de ma este az új öltönyömhöz vásárolt övet viseltem. A szokásos kevlarmellényt sem öltöttem magamra a vacsorához. Ugyanígy voltam a pisztolyommal is nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz rá.
    Ezek mind mesterséges szerkezetek, Hosszúagyar. Ha én itt vagyok neked, nincs szükséged rájuk!
- Szükségem van rájuk, amikor valaki lövöldözni kezd rám. Akármennyit is segítesz, az egyedüli dolog, amiben nem vagy túl jó, az a lövedékek kikerülése. Hallottam a tiltakozó üvöltést, de mindketten tudtuk, hogy a másiknak részben igaza van. A túlélésben rengeteget segíthettek emberfeletti képességei és gyorsasága. Ő mindenáron támadni akart, én azonban csak azt szerettem volna, ha egyelőre egyetlen dolgot el tudok érni a segítségével eljutni a Fenrisemhez. Az ő sebességével Selene-nek esélye sem lehetett utolérni minket.
- Segíts nekem, Öreg Farkas! A gyorsaságoddal, a szemeddel, a füleddel és az orroddal.
   Ahogy akarod, Hosszúagyar, de csak odakint. Ez a hely bűzlik mások félelmétől.
    Ez nem lepett meg. Miközben Öreg Farkas megerősítette a testemet, éreztem, hogy izmaim már többé-kevésbé képesek engedelmeskedni a tudatos utasításoknak. Nem voltam olyan állapotban, hogy elvégezzek egy mikrosebészeti beavatkozást, de egyszerre tudtam járni és rágózni, amit megfelelő teljesítménynek ítéltem.
    Öreg Farkas szemével ki tudtam venni egy csapóajtó halvány körvonalát a falon, pontosan a csúszda végével szemben. Odavánszorogtam, és kinyitottam. Odakint, alig három méteres mélységben egy szűk mellékutcát láttam. Csodás. Kimegyek, összeszedem magam, és elrohanok a Fenrisig.
    Lábbal előre tornásztam ki magam a nyíláson, és guggoló pozícióban értem földet a sikátorban. A hűvös éjszakai levegő valamelyest kitisztította a fejem. Meglazítottam a nyakkendőm, és kigomboltam az ingem felső gombját, hogy könnyebben jussak levegőhöz. Öreg Farkas különleges szaglásával sem ismertem fel Selene parfümjét, ami valamelyest megnyugtatott. Megfordultam, és megláttam a fényeket a Fuchi torony tetején.
    Máris tudtam, hol vagyok.
    Akárcsak Selene.
    A lövedék a mellemen hatolt be, alig tíz centiméterrel a bal mellbimbóm alatt. A találat energiájától megpördültem a tengelyem körül, nekiestem a klub falának, majd bezuhantam két telitömött szemeteskuka közé. A bal oldalamra estem, ami megsokszorozta a bordáim közé hasító fájdalmat. Sziszegő hangot hallottam, és úgy éreztem, mintha a tüdőm belsejében valami megpróbálna mindent megtenni azért, hogy kijusson a szabadba.
    Tántorogva talpra álltam, botladozva végigrohantam a sikátoron, és kijutottam egy utcára. Egy teljes tömbnyit futottam a Fenrisszel ellentétes irányba, mielőtt rájöttem volna, mit művelek. Bevetettem magam egy másik mellékutcába, és elrejtőztem egy szemetes konténer mögé.
   Megtapogattam a hátam, és megállapítottam, hogy a golyó nem hatolt át a testemen. Letéptem a nyakkendőt és a mellem köré kötöttem, miközben a minden lélegzetvételnél rám törő fájdalom ellen küzdöttem. Aztán elővettem a tárcámat, és kiszedtem belőle egy kis műanyagtokot, amit a holoképek védelmére szoktak használni. Ebben éppen Lynn képe volt. Elmosolyodtam, majd bedugtam az ingem alá, és rányomtam a mellemen tátongó lyukra. Jó erősen meghúztam a nyakkendőt, nehogy elcsússzon, és a sziszegés abbamaradt.
    Ez nagy szerencse volt, mert így meghallottam az utánam loholó állat távoli hangját. Kiberkutya! Pánikba estem, amikor magam elé képzeltem a szörnyeteget, amelyik felturbózott állkapcsával még egy páncélozott autót is darabokra tud szedni. Az adrenalin szétáradt az ereimben, szívem pedig úgy dübörgött, akár a dugattyúk egy túlhajtott motorban.
    Öreg Farkas hűvös tárgyilagossága szinte gúnyt űzött rémületemből. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és tudta, hogy nem vagyok alkalmas a harcra. Még futni is alig bírtam. Tisztában volt vele, hogy átlyukadt, összeroncsolt tüdőm csak hátráltatna, és ha megpróbálnék kitérni az engem üldöző lény elől, a sebem végezne velem.
    Most az egyszer egyetértettünk, és újra nekivágtam az éjszakának. Bár a menekülés minden pillanatára emlékszem, mégis az egész olyan távolinak tűnik, mintha nem is velem történt volna. Elhagytam a sikátort, de azonnal félre is kellett ugranom egy elsuhanó Ford Americar elől. Páros lábbal landoltam az utca közepén, és fél lépést hátraléptem, hogy elkerüljem egy Mercedes 920 XL első lökhárítóját, majd felugrottam egy Pierce Arrow munkagép platójára. Egy háztömbnyi ingyenes utazás után az Arrow sofőrje az Uzija után nyúlt, de Öreg Farkas fenyegetően rámordult, mire a fickó mindkét kézzel megmarkolta a kormányt, és mereven nézte az utat még egy háztömbig, amikor is leugrottam, és berohantam egy mellékutcába. Az utca végén befordultam a Fuchi torony felé, és végre elértem a sikátort, ahol a Fenrist hagytam.
    Öreg Farkas ugyanazzal a lendülettel vitt volna tovább, de átvettem tőle az irányítást, és lelassítottam. Kivettem a távirányítót a zsebemből, és kikapcsoltam a lopásgátló rendszert. Elégedett mosollyal léptem előre, de hirtelen megtántorodtam, és nekiestem az autónak, ahogy a fájdalom belehasított a mellembe. A világ halványulni kezdett a szemem előtt.
    Most nem szabad elájulnom!
    Én képes vagyok uralni ezt a szörnyeteget, Hosszúagyar. Láttam eleget, hogyan csinálod mondta Öreg Farkas.
   Kizárt dolog. Öreg Farkas kikapcsolódásnak tekintette a járművel elkövetett gyilkosságot. Csak pihenek egy keveset, és utána...
    Morgást hallottam, és kellett egy-két pillanat, mire rádöbbentem, hogy ez nem Öreg Farkas volt. Hátranéztem, és a sikátor bejáratánál egy hatalmas szörnyeteget vettem észre. Az utcalámpák fénye megcsillant a hatalmas mancsok végén meredező karmokon. Az állat sziszegő zaj kíséretében kitárta a pofáját. Láttam, hogy alsó és felső fogsorát borotvaéles fémbetéttel pótolták, amelyből hegyes tépőfogak álltak ki. A szeme helyén két vörösen világító fénypontot láttam, amelyek felizzottak, amikor a kutyaszerű szörnyeteg rám nézett.
    Lassan megfordultam, és hátulról megkerültem a Fenrist. Miközben az autó teteje fölött a feldrótozott kutyát néztem, azt kívántam, bárcsak akkora kocsim lenne, amivel elállhatnám az egész sikátort. De nem, nekem egy gyors és dögös verda kellett. Val mindig is mondta, hogy ez a kocsi egyszer megfog ölni.
   A kutya leeresztette a fejét, a földet szaglászta. Tett egy lépést előre, és a hátán felborzolódott a fekete szőrzet. Izmain remegés hullámzott végig, egészen rövid farka végéig.
    Öreg Farkas kihívóan morgott, én pedig képtelen voltam leállítani. Torkomból üvöltés tört elő, és a kutya felkapta a fejét. Egy pillanatig reménykedtem benne, hogy ez a canis chromus elmenekül, de nem így történt.
    Érzem rajtad a halál szagát, Hosszúagyar. Sajnálom.
    A kutya elindult, egyenesen felém.
    Ellöktem magam a Fenristől, és megnyomtam a távvezérlő gombját. Amikor a Hitachi kopó átugrott az autó orra felett, és a tetőn landolt, négy csipogás hallatszott. Még el sem ült a visszhangjuk, én már a hátamon feküdtem a földön, és a Fenris biztonsági rendszere aktiválódott.
    Egy pillanatig láttam a kutya körvonalát, mielőtt a szőrzete magától begyulladt volna. A lángok befeketítették a krómot, az állatból szürke füst kanyargott. Aztán azt is észrevettem, hogy a vörös pontok a szemében különböző méretűre tágulnak, ahogy a kutya izmai rángatózni kezdtek. Mesterséges folyadék fröccsent, chipek koppantak a sikátor falán, és a fej bal oldala váratlanul felrobbant, áthajítva a kutyát az utasülés felőli ajtó mellé.
    Egy pillanatig még feküdtem a betonon, a köhögés újabb fájdalomhullámot indított el a mellkasomból. Egy gombnyomással hatástalanítottam a Fenrist, és négykézláb indultam a kocsi felé. Az ajtóba kapaszkodva felálltam, de nem sikerült beszállnom. Még egyszer a zsebembe nyúltam, és újra próbálkoztam a távirányítóval; ezúttal kinyílt az ajtó.
    Elkezdtem betornászni magam az autóba, és ilyen állapotban egyáltalán nem érdekelt, hogy mihez tudok kezdeni odabent. A vezetés biztosan nem megy, de a telefonon értesíthetem Ravent, Valt vagy Lopakodót, és segítséget kérhetek tőlük. Bal kezemmel megtámasztottam magam a padlón, kinyújtottam a lábam, és megragadtam a telefont.
    Selene rúgása a térdhajlatomat érte, és visszaroskadtam a földre. Megfordultam, és félig ülő helyzetben nekidőltem az autónak. Bal kezemet sajgó mellemre tapasztottam, és felnéztem rá. Próbáltam valami elméset mondani neki, de az újabb köhögés a torkomra forrasztotta a szót.
- Szép volt, Mr. Kies. Már rég meg kellett volna halnia. A motorháztető fölött a fal tövében füstölgő hús és fémhalomra nézett. És lóg nekem Cerberussal. Ez nem volt szép dolog.
    A hóna alatt tartott puska ellenére elmosolyodtam.
- Remélem tudja, ez azt jelenti, hogy többet valószínűleg nem fogok magával vacsorázni.
- Számításba vettem felelte, és mosolya eszembe juttatta, miért is akartam első alkalommal vele vacsorázni. Ha maga valaki más lenne, talán nem is döntöttem volna úgy, hogy levadászom. Megnyalta az ajkát. Egy kis üldözés talán szóba jöhetett volna, de az ölés nem.
    Látásom kezdett elhomályosodni.
- Tudja, a Lone Star aktát vezet a tevékenységéről.
- Nem, nem vezet, Mr. Kies. Az egyik igazgatótanácsi tagunk a Lone Star egyik főrészvényese. A puska csöve felemelkedett, egyenesen a szívemre irányult. Akármit is mondott Lopakodó, az én szemszögemből egyáltalán nem tűnt játékfegyvernek. A játszmának vége.
    Selene leguggolt, és kisimította a hajam a homlokomból. Bal kezét a zsebébe süllyesztette, és elővett belőle valami ezüstösen csillogó tárgyat. Keze visszatért a homlokomhoz, és halk kattanást hallottam. Még a félhomályban is láttam, hogy az egyik hajtincsemtől szabadított meg.
- Örülök, hogy Albiontól nem gyűjtöttem be a vértincset. Megcsörrent a mobilom.
- Nem baj, ha felveszem?
- Csak rajta, ha akarja! mondta, miközben a világ egyre sötétebbé vált. Még ha a segítség úton is lenne, rég meghal, mire ideérnének.
    Az utolsó dolog amit hallottam, a puska töltényűrébe lökődő golyó csattanása volt.