3

- Most mit csinál? kérdezte Cakk Valt, amikor elkezdtem a felkészülést a harcra. Val szigorú pillantást vetett rá, és csendben maradt, én pedig becsuktam a szemem, aztán transzba süllyedtem. Mindkét kezemmel megfogtam a nyakamban lógó farkasfej amulettet, és a medált fókuszként használva hagytam, hogy elmém megérintse a szívemben és lelkemben lakozó Farkas szellemet.
    Hatalmas, nagyrészt árnyékból álló szörnyetegnek láttam, kivéve, ahol élénkvörös foltok tarkították a bundáját. Karcsú volt, éhes és halálos, és még mindig hihetetlen erőt birtokolt. Amikor megsimogattam, lelkes tűz gyúlt a szemében, de rögtön el is tompult, amikor megérezte habozásomat.
- Eljött az idő, fiam? kérdezte mély hangú morgással.
- Igen, Öreg Farkas. Szükségem van a gyorsaságodra és biztos mozgásodra.
    Ugyanazzal a lekicsinylő tekintettel mért végig, mint nemrég a Mátrixban Val.
- Hagyd, hogy én intézzek mindent, Hosszúagyar! Nincs szükséged ezekre a gépemberekre, sem a gondolkodó gépek boszorkányára. Még a fegyvereidre sem. Az én utam tiszta és egyértelmű. Tudod, hogy nem csaplak be. Miért állsz hát ellen?
    Nem akartam folytatni ezt a beszélgetést, mert tudtam, milyen sötét és veszélyes ösvényre térhetek rá.
- Arra van szükségem, amit mondtam.
    A vén ragadozó gúnyosan feküdt le a földre. Megadom, amit kérsz. De ezt a beszélgetést a közeljövőben folytatni fogjuk.
    Megráztam a fejem.
- Hét nap. Addigra már nem leszek Seattle-ben.
    A farkas felüvöltött, és a vonyítás még hosszan visszhangzott a fejemben, ahogy kinyitottam a szemem. Hallottam a szétosztó varázslatok elhaló sercegését, és láttam, hogy Cakk újonnan kelt tisztelettel és egy kis nyugtalansággal mered rám. Még a tenger sós illatán és a dokkot belengő állott bűzön keresztül is éreztem verejtékének ideges szagát. Mosolyogva bólintottam. Minden készen áll. Remélem, La Plante nem tervez semmi ostobaságot.
    Cakk nagyot nyelt.
- Nézd, Kies, sajnálom az... eddigieket. Ezzel a hírnévvel meg mindennel. .. azt hittem, te is olyan vagy, mint mi. Felemelte jobb kezét, és ujjhegyeiből elővillantak a borotvaéles pengék. Észre sem vettem, hogy nem vagy bekrómozva.
    Olyan könnyű volt kiolvasni a szeméből a zavarát, mint egy újság főcímsorát. Mindenki tudta rólam, hogy a tűzharcban gyors és halálos vagyok. Én voltam az a fickó, aki a legtöbb kalandot vészelte át Dr. Ravennel márpedig ez nem kis tettnek számított. A Cikkhez és Cakkhoz hasonló bicskások számára ez csak annyit jelenthetett, hogy tele vagyok ültetve kiberverrel. Eszükbe sem jutott, hogy esetleg a mágia segítségével turbózom fel a képességeimet. És mivel ők olyan utat választottak, amely eleve elzárta őket a mágia használatától, a mágia művészete meglepte és félelemmel töltötte el őket.
    Cikk átnyújtott nekem egy fekete zsírkrétarudat. A szamuráj az egész arcát feketére mázolta, majd az ujjával felrajzolt két lefelé fordított háromszöget, egy ponttal a közepükben.
- A Halloweenerek jelzése. A Green River körzetben van a területük.
- Tudom. Letettem a krétát egy ládára. De én inkább nem kenem össze magam.
    Úgy láttam, ez legalább annyira meglepte őket, mint a mágiahasználat. Miután a Nagy Szellemtánc bevált, és rengeteg ember meghalt, sokan utaztak az őslakos rezervátumokba, hogy csatlakozzanak az ottani populációhoz, amelyet ma már csak Bennszülött Amerikai Nemzeteknek nevezünk. Közülük néhányan később otthagyták őket, mert ez az életstílus nem felelt meg nekik, de akik ott maradtak, azok hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöhessenek az egymástól nyelvben is különböző törzsek. így nem volt túlságosan nehéz olyan fehér embert találni, aki ismerte az indián mágiát, viszont közülük csak kevés olyan akadt, aki harc előtt ne festette volna ki magát. Az én ízlésemnek viszont egy kicsit sok volt ennyire „bennszülötté" válni.
    Meg aztán azokat a fickókat sem fogja túlzottan érdekelni a kinézeted, akiket kinyírsz egy akció közben.
- Nem festem ki magam, ha elkerülhető a harc törtem meg a feszültséget. Én megyek ki a lányért, tehát jobb, ha nem keltek feltűnést. A kezükben tartott Kalasnyikovokra mutattam. Ezek az AK97-esek mintha régi harcostársak lennének.
    Cikk szeretettel veregette meg a rohampuskáját.
- Pont ilyen közeli munkákra, négyszáz méterre van belőve. Jó szolgálatot tett a Triád Háború alatt.
- Remek. Mindkettejükre rávillantottam a jó öreg ?megbízom benned, cimbora" mosolyomat. A forgatókönyv ugyanaz, ami este volt. Ti fogjátok kivinni Valt és Moirát. La Plante a varacskosait használja izomfiúnak. Ha gáz van, szedjetek le néhányat, és vágjátok ki magatokat! Ha tűzharcba keveredtek, elvárom, hogy ne a túszt találjátok el, különben jobban teszitek, ha engem is kinyírtok. Csapjatok le, aztán változtassatok helyet; egy állóháborúban nincs esélyünk. Mindketten felnyújtott hüvelykujjukkal jelezték, hogy megértették. Valhoz fordultam.
- Biztos nem akarsz egy fegyvert?
    Undorodva rázta meg a fejét.
- Úgy becsomagoltál kevlárba, hogy levegőt is alig kapok. Nem akarok célpontot csinálni magamból azzal, hogy feleslegesen okot adok nekik a lövöldözésre.
- Oké kuncogtam. Moira a te dolgod. Ha valami balul sül el, vidd el innen minél gyorsabban! Cikk és Cakk majd fedeznek titeket. Val bólintott.
- Nálad van a chip?
    Megveregettem a dzsekim zsebét.
- Ellenőriztem. Vállamra vetettem az MP-9-es szíját. Ne csesszünk el semmit, és mindannyian épségben hazajutunk. Munkára, emberek! Nagy levegőt vettem, és lenyugtattam hevesen dobószívemet. Kezdődhet a műsor.

    Kiléptem a raktárépületből a dokk területére, melyet jól láthatóan minden fedezékként használható akadálytól megtisztítottak. Az éjszaka sötétjét vakító fényű halogénlámpákkal űzték el. A nyílt területet két oldalról ládák és rakodógépek határolták: a harmadikról az az épület, amelyikből az imént léptem ki, a negyedik, velem szemben lévő oldalon pedig egy másik raktár fala alkotta a határvonalat. A hatalmas kapu nyitva állt, La Plante oda parkolt be a limuzinnal.
   
    A jármű mögött tucatnyi, különféle típusú géppisztolyt szorongató varacskos várakozott engedelmesen; a fegyverükkel természetesen rám céloztak. Mindkét kezemet jól látható helyen, a testemtől távol tartottam, de tudtam, hogy mágikusan felgyorsított reflexeimnek hála, le tudnék adni vagy fél tucat lövést, mielőtt egyáltalán észrevennék a mozdulatomat. Három másodperc alatt kiüríteném a tárat, és előrántanám az övembe tűzött Vipert, hogy befejezzem a munkát... Nyugalom, Wolfgang! Az Öreg Farkassal való egyesülés miatt gondolkodsz így.
    A Sofőr jelent meg a varacskosok sorának közepén.
- Dobd el a fegyvered, Kies!
    Rövid, vakkantásszerű kacajt hallattam.
- Álmodozz csak! így is legalább tíz irányból tudjátok szétlőni a seggem.
    La Plante varacskosai fütyültek és huhogtak, mint valami féleszű szörnyetegek merthogy valójában nem sokban különböztek azoktól. Mindegyik csúf volt, mint a bűn, és primitívebb, mint Ronnie. Olyanok közül válogatták ki őket, akik nem jól tűrték a goblinizációt. Miután a génjeik beindultak, egyre kevesebbet gondolkodtak, és ez tökéletes automatákká tette őket egy La Plante kaliberű gazfickó számára. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem voltak ravasz kis fattyak, és hogy maguktól nem tudták bajba keverni magukat, de rendszerint kellett valaki, akinek az IQ-ja eléri a nyolcvan-egynéhányat, hogy tomboló őrületbe hajszolja őket. Az ork közösség természetesen mindent megtett azért, hogy megmentse kevésbé szerencsés fajtársait a La Plante-féléktől, de egy segítő kéz sosem olyan csábító, mint egy nujennel teli kéz.
    Magamra mutattam.
- Kisétálok középre, te pedig küldöd a lányt. Aztán átadom neked a chipet. Tartsátok távol az ujjatokat a ravasztól, és nem lesz semmi baj. Nem hallottam, mit mondott a Sofőr a varacskosoknak, de a hangzavar azonnal elhalkult. Lassan kilépdeltem a nyílt terület közepére, miközben mágikusan felerősített érzékeimmel megpróbáltam észlelni egy esetleges csapdára utaló jeleket. A halogénlámpák problémát jelentettek, mert teljes sötétségben hagyták a raktárépületek tetejét, de ettől egyáltalán nem éreztem magam jobban. Feltételeznem kellett, hogy La Plante ott is elhelyezett néhány embert, és még az sem nyugtatott meg, hogy az üzlet lebonyolításában szemlátomást csak a buta varacskosaira támaszkodott.
    Amikor kiértem középre, megálltam. A limó első utasülésének ajtaja kinyílt, és egy meghatározhatatlan korú, karcsú nő szállt ki belőle. Nem jött közelebb, megállt az autó mellett. Nem úgy nézett ki, mint a műérzet felvételen no igen, mindenki ezt mondja saját magáról de azonnal tudtam, hogy ő Moira Alianha. A rövid, divatos, világos színű ruha olyan lábakat takart vagy inkább nem takart amelyekért ölni tudtam volna, de nem sokáig nézegethettem, mert gyorsan maga köré tekert egy sötét gyapjútakarót, hogy védje magát a hidegtől.
    Felemelt fejjel indult felém, éjfekete hajának zuhatagából kikandikált hegyes fülének csúcsa. Megnyugtatónak és bíztatónak szánt mosolyt küldtem felé, de ügyet sem vetett rám, csak a dzsekim vállát díszítő fekete-vörös holló alakot nézte. Kettőt pislantott, és azt hittem, rögtön elájul.
    Előreléptem, hogy megfogjam.
- Semmi baj, Miss Alianha. Nemsokára otthon lesz. Hihetetlenül vékony ujjaival megérintette a jelet.
- A férjem küldte?
    Összeráncoltam a homlokom, és úgy döntöttem, félrebeszél.
- Richárd Ravennek dolgozom.
    Moira elmosolyodott.
- Igen, ő a férjem.
    Kis híján lenyeltem saját nyelvem.
- He? Miről beszél?
    Nem felelt, csak nézett rám csillogó, zöld szemével. Hirtelen minden összekavarodott bennem.
- Más is tudja, hogy kije ön Dr. Ravennek?
- Nem rázta meg a fejét -, itt nem. Miért?
    Megválaszolatlanul hagytam a kérdését.
- Egyelőre ne is mondja el senkinek! Ha valaki rájön, hogy közel áll Ravenhez, az élete egy fabatkát sem fog többé érni, és könnyen felhasználhatják Raven ellen, ha legközelebb egy La Plante-hoz hasonló szarházival akad össze. A doktor segítői mint Val és én elfogadtuk a veszélyt, ami azzal járt, hogy Raven csapatába tartozunk. Moira szerencsésnek mondhatta magát, hogy La Plante nem volt tisztában a valódi értékével, különben ez a kis csere sokkal durvábban is alakulhatott volna.
- A teadélután és a vallomások ráérnek később is kiáltotta a Sofőr. A chipet akarjuk, most rögtön!
    Lassan, óvatosan benyúltam a bőrdzsekim zsebébe. Amikor kihúztam a kezem, ujjaim között egy körülbelül három centiméteres, négyszög alakú műanyagdarabot tartottam. Maga a chip éles kontrasztot alkotott a műanyag lappal, amelyikre ráerősítették.
- Ezt most leteszem ide...
    Éreztem a műanyaglap rezdülését, és a chip darabokra robbant, ahogy a golyó a hangsebesség négyszeresével átszáguldott rajta. A lövés visszhangzó döreje csak egy pillanattal maradt el a lövedék mögött, de én már fordultam is meg, hogy biztonságba helyezzem Moirát. Jobb kezemből kicsúszott a chiptartó, ujjaim ráfonódtak az MP-9-es markolatára. Széles ívben meglendítettem a géppisztolyt, és leadtam két lövést; két óvatlan varacskos hörögve hanyatlott a raktár padlójára. Hallottam Cikk és Cakk AK-97-esének dübörgését, és láttam, hogy három másik ork is eltűnik a páncélozott limó karosszériájáról szikrákat fakasztó golyózáporban.
    A tetőn rejtőzködő lövész felállt, fegyvere csövéből lángnyelvek csaptak ki, miközben én megpróbáltam kitaszigálni Moirát a halálzónából. Olyan sokan tüzeltek kettőnkre, hogy biztos voltam benne, cafatokra fognak szaggatni minket, mielőtt fél tucat lépést megtehetnénk. Csakhogy a tetőn felbukkanó fickó La Plante embereit vette tűz alá. Az összezavarodott orkok viszonozták a tüzet, de nem voltak túl hatékonyak, részben a rengeteg célpont, részben a Sofőr elüvöltött parancsai miatt.
    Éppen belöktem Moirát az egyik raktárépület keskeny ajtaján, amikor az egyik lövedék végül rám talált. A bal combomon hatolt be, majd élesen irányt változtatott, miután szilánkosra törte a combcsontomat. A behatolási ponttól öt centiméterrel balra és héttel lejjebb távozott, és útközben magával vitte a combartériám egy részét is. Felüvöltöttem, és ahogy a visszhang elhalt a fejemben, már meg is hallottam helyette az elnyújtott farkasüvöltést. A raktár padlójára roskadtam. Bal térdem keményen csapódott a talajhoz, mire újabb fájdalomhullám cikázott végig a lábamon. Megpróbáltam visszatartani a következő ordítást, de farkasüvöltésként tört elő a torkomból.
    A hátamra gördültem, és magamhoz szorítottam az MP-9-est.
Gyerünk! Vidd innen Moirát!
    Val a lábamon tátongó lyukat bámulta.
- Te megsebesültél!
Visszanyeltem a fájdalmat.
- Aha, ezek voltak az utolsó napjaim a legfelső ligában. Lehet, hogy vissza kéne vonultatnotok a mezemet. A közben odaérkező Cikkre és Cakkra néztem. Mozgás! Ha tudom, feltartom őket. Úgy vélem, odakint a Fujiwara jakuzái aprítják a varacskosokat. Ez hagy nektek időt a menekülésre, a többit pedig majd én biztosítom. Gyerünk már!
    Cakk a hátsó ajtó felé indult, de Moira megrázta a fejét, és letérdelt mellém.
- Nem, én nem megyek. Segítségre van szüksége. Belekezdett egy gyógyító varázslat mozdulataiba, de véres kezemmel lefogtam az ujjait.
- Tartogassa az erejét, hölgyem! Szüksége lesz a mágiájára, ha ki akar jutni Seatle-ből. Val, vidd innen!
    Valerie Moirához lépett, és megfogta a lány vállát, de a tünde lerázta magáról a kezét.
- Nem. Én tudok magán segíteni. Meggyógyítom a lábát.
- Hagyd, hadd segítsen! morogta rábeszélően a fejemben Öreg Farkas. Hagyd, hogy feltöltsön a mágiájával! Tedd, amire kér, és ígérem, senki nem fog követni titeket.
- Nem! kiáltottam mindkettejüknek egyszerre. Moira szemében a dühös villanás arról árulkodott, hogy esze ágában sincs itt hagyni engem.
- Várjon! Előhúztam a Vipert az övemből, és átnyújtottam Válnak. A dekás úgy nézett rá, mint valami kereskedelemben kapható törvényes szoftverre.
- Nem kell.
    Nagyot nyeltem.
- Szükséged lehet rá. Bal kezemnek ujjait saját vérembe mártottam, és párhuzamos csíkokat húztam az arcomra és a homlokomra. Csinálja, Moira, utána pedig meneküljön! Mindenki tűnjön el innen! Ne nézzetek hátra, bánni is történjék! Ne aggódjatok miattam, és ne gyertek vissza értem! Majd én megkereslek titeket, amikor megtehetem.
    Cikk és Cakk úgy néztek rám, mintha megőrültem volna, Val pedig jól láthatóan reszketett. Moira késlekedés nélkül kettészakította a nadrágomat, és a sebre szorította a tenyerét. Kántálását nem lehetett hallani, de éreztem a melegséget és a csiklandó érzést, ami a kezéből sugárzott át a lábamba. A fájdalom szinte azonnal csökkenni kezdett. Az energia folyamatosan áramlott belém, a szövetek gyógyulni kezdtek; testem megkapta az ösztönzést, hogy olyan sebességgel építse újjá magát, ami egyébként hónapokat vett volna igénybe. De még így is tudtam, hogy a varázslat jóval több annál, mint amilyenre szükségem volna.
   
    És jóval több annál, mint amit képes vagyok irányítani.
- Gyerünk, indulás! sürgettem őket összeszorított foggal. Futás! Pont akkor tűntek el a szemem elől, amikor az első remegés görcsbe rántotta a testem. Felsikoltottam, amint mellkasomban szétáradt a folyékony fajdalom perzselő tüze. Hallottam a reccsenést, ahogy a mellcsontom középen kettévált, megvastagodott és kiszélesedett, hogy befogadhassa megnagyobbodott bordázatom megváltozott szögét. A fájdalomtól a fogamat csikorgattam, növekvő szemfogam szinte átlyukasztotta alsó ajkamat.
- Ne harcolj ellene, Hosszúagyar! Annyira nem fog fájni suttogta Öreg Farkas.
    Meg kell őriznem az önuralmam! Nem hagyhatom, hogy elszabadulj!
    Hosszú csontjaim összehúzódtak, rövidebbekké váltak, de ugyanakkor megerősítették végtagjaimat. Az izmok protoplazmává alakultak, ahogy az átalakulás folytatódott, majd új izmokká fejlődtek új tapadási helyekkel, és így sokkal nagyobb megterhelést voltak képesek elviselni, mint régi állapotukban. Kéz és lábujjaim szintén összezsugorodtak az utóbbiak sokkal nagyobb mértékben -, és a végükből kinövő karmok révén új fegyverzetet kaptam.
    A fejem mintha apró darabokra robbant volna, amikor az állkapcsom és az arccsontjaim szétroppantak. Az arcom hosszúkás pofává nyúlt, és vele együtt a nyelvem is megnőtt. Fejem teteje ellaposodott, szemgödreim pedig visszahúzódtak, védettebb pozícióba kerültek Az egyeden személy, akinek volt szerencséje végignézni átalakulásomat, azt állította, hogy a szemem ekkor sem veszíti el ezüstös színét, és a gyilkos gyűrűk sem tűnnek el.
    Miután a fizikai átalakulás csaknem teljesen lezárult, fülem megnyúlt, és egész testemen dús szőrzet jelent meg, éreztem, hogy Öreg Farkas elkezdi felemészteni eltökéltségem és emberiességem utolsó morzsáit. Folyamatosan a velem szemben ülő Dr. Raven képébe kapaszkodtam, és átalakulásom közben a doktor hangja folyamatosan magyarázta, mi módon koncentráljak, hogy ne kelljen megadnom magam a bennem lakozó szörnyetegnek.
- Farkas áldását hordod magadon, egy igen komoly áldást, de ez az áldás átokká válhat, ha megadod magad neki.
    Öreg Farkas megvetően horkantott.
- Raven egy nap cserben fog hagyni, és akkor az enyém leszel. Álmodozz csak, rühes korcs! Ezt a kört mindenesetre én nyertem. Az ajtón berontó három varacskos érkezése elejét vette Öreg Farkas visszavágásának bármit is akart volna válaszolni. Csupafog vigyort villantottam rájuk az árnyak közül.
- Nocsak, nocsak morogtam olyan hangon, amitől még az orkok is megrettentek. Micsoda helyes kis malackák.
   
    Valamivel tovább tartott elintézni őket, mint az egészet leírni, de a varacskosok még így sem voltak méltó ellenfelek számomra. A mozgó célpontok eltalálásában sosem jeleskedtek, és teljes farkas formámban sosem maradtam egy helyben néhány pillanatnál tovább. Ott hagytam őket egyetlen kupacban a raktárépület padlóján, majd még több ork vérre szomjazva kirontottam a nemrég elhagyott halálzónába.
    Mindössze egy elmosódott, szürke foltot láthattak belőlem, ahogy átsuhantam a nyílt térségen, de végig magamon éreztem a Sofőr tekintetét. Egy pillanatra megálltam azon a helyen, ahonnan a puskalövés érkezett, de egy jakuza sajnos rákényszerített, hogy kitépjem a torkát, mielőtt befejezhettem volna a körbeszimatolást. Ezzel a gyilkossággal kis híján elveszítettem magam felett az irányítást, de a jakuzának szerencsére volt valami beültetése, így a vérrel együtt némi hidraulikafolyadékot is benyeltem.
    A nehézségek ellenére megtudtam, amit akartam, és ádáz elégedettséggel figyeltem a Sofőr ideges összerezzenését, amikor felszabadult üvöltésem a tengerről behömpölygő köddel együtt betöltötte a kikötő körzetét.