1

    Figyelembe véve, hogy amikor felébredtem, fogalmam sem volt róla, hol vagyok, pozitív jelnek vettem, hogy a ruháim még rajtam vannak. Úgy értem, voltak olyan esetek, amikor másként gondoltam, de akkor nem voltam megkötözve, és az ágy végében nem ült ott valaki egy irdatlan nagy mordályt szegezve rám.
- Kyrie, felébredt. A kis albínó megajándékozott egy vadállatias vigyorral, de sápadt kezében közben meg sem rezzent a nehéz revolver. Ha bármivel próbálkozol, Kies, az utolsó dolog, ami át fog villanni az agyadon, egy golyó lesz.
    Szenzációs, gondoltam, egy pszichopata punk fogságában vagyok, aki egyenesen Lopakodó Kölyöktől töltött le megfélemlítést leckéket.
- Ne aggódj, főnök!
    Áldoztam egy-két pillanatot a helyzetem elemzésére. A nyakamig felhúzott vastag, kék-piros indián pokróc miatt nem láttam a kezemet, de úgy éreztem, a kölyök minimum hajókötelet használt. A csomó szoros volt, de legalább nem a hátam mögött kötözte össze a csuklómat. Ám a remény bármilyen szikráját is keltette bennem ez az apró ajándék, rögtön el is halt a rám szegeződő pisztoly csövének végében ásítozó vasúti alagút láttán. A régi, fémszerkezetű ágyat annyiszor festették át, hogy a lepattogzott zománc alatt vidám szín kavalkád tárult a szemem elé. Bal oldalamon, az ajtó másik felén egy asztalt és két széket láttam. Bőrdzsekim az egyik szék támlájára volt vetve, válltokom pedig benne természetesen a pisztolyommal az asztalon feküdt. Maga a szoba a sarkokban feszülő pókhálókból és a vakolatot elcsúfító repedésekből ítélve egykor jobb napokat is láthatott, de azért még lakható maradt. Az ágynemű meglehetősen tisztának tűnt, de a szaga alapján utoljára legalább egy vagy két hete moshatták.
    A könyökömre és a sarkamra támaszkodva lassan hátraaraszoltam, és ülő helyzetbe tornásztam magam. A pokrócot az állammal leszorítva magammal húztam. Széttártam a térdem, és behúztam a sarkam, így apró sátrat képeztem a pokrócból, és a két lábam között feszülő mesterséges horizont felett figyeltem az albínót.
- Tehát kitüntetett vendégstátust élvezek, vagy alaposan meg leszek vágva kényszerű tartózkodásom alatt?
    Az albínó rózsaszín szeme rezzenéstelenül meredt rám. Fehér haját mohawkosra nyírta, és zselével tüskéket formázott belőle; ettől úgy nézett ki, mint egy tarajos sül. Szemének vöröses árnyalatán kívül csak a körme alatt összegyűlt piszok, valamint a szája sarkára ragadt ételmaradék adott neki némi színt. Állán fehér szakállkezdemény serkent. Maria Mercurial pólója és szintibőr nadrágja tökéletesen passzolt a falak szürkés árnyalatához.
    Mielőtt válaszolhatott volna vagy meghúzta volna a ravaszt -, egy másik személy lépett a helyiségbe. Csinos kis tünde lány volt, ha egy kicsit lapos is. Sötét szemében azonban tűz égett, melyet gondosan elleplezett minden alkalommal, amikor az albínóra nézett. Fekete haját fiúsan rövidre vágva viselte. Ez, valamint karcsú termete sokat fiatalított rajta ami véleményem szerint bölcs húzás volt, ha a Pusztulatban tartózkodtunk, és ez volt a lakhelyük. Az agglomerációban átlagosnak számító szintibőr ruházat volt rajta, bár a barnás és vöröses árnyalatok miatt sokkal jobban el tudtam volna képzelni Tirben, saját népe országában.
- Hogy érzed magad? kérdezte Kyrie az ágy fölé hajolva. Fáj valamid?
    Megráztam a fejem.
- Egy kicsit kiszáradt a torkom. Jól jönne némi víz. Megfordult, hogy távozzon, de a kölyök rámordult:
- Szó sem lehet róla! Majd akkor kap vizet, ha én beleegyezem.
- Albion, ő nem ellenség.
- De nem is vendég, Kyrie. Fogoly. Albion ismét rám szegezte kígyótekintetét. Te Wolfgang Kies vagy, igaz?
    Összehúztam a szemem.
- Térj a tárgyra!
- Az én játékom, az én szabályaim, az én tempóm.
- Oké, legyen, ahogy akarod! Igen, Wolfgang Kies vagyok. Hátrahajtottam a fejem, nekitámasztottam az ágy mögötti falnak. Következő kérdés?
- Dr. Richárd Ravennek dolgozol?
    Ez a kérdés kombinálva az előbb elejtett megjegyzéssel, miszerint fogoly vagyok megszólaltatta a vészcsengőket a fejemben. Tudtam, hogy Etienne La Plante, a seattle-i bandavezér busás jutalmat fizetne annak, aki egy zsákban elhozná neki Raven fejét. Nem tartottam túlságosan valószínűnek, hogy ezek a kölykök engem akarnak csaliként felhasználni Raven kelepcébe csalásához, de az agglomerációban bármi megtörténhetett. A reményvesztettség rengeteg áldozatot talált magának a Pusztulatban, és talán most is erről volt szó.
- Igen, Ravennek dolgozom.
    Kyrie arca egyből felderült. Albion arckifejezése nem változott, de a mennyezet felé fordította a mordály csövét. A feszültség egy része eltávozott belőlem, miután a fegyver többé már nem jelentett közvetlen veszélyt a testi épségemre, de tudtam, hogy még mindig le vagyok maradva az eseményektől néhány lépéssel.
    Két újabb kölyök érkezett a szobába; a második volt közülük a legkisebb, és amikor ránéztem, olyan tisztasággal tértek vissza ennek a zűrös ügynek az előzményei, hogy belepirultam. Éppen a Kellből tartottam hazafelé az Első és a Második utca között, a Piac közelében. Ittam egy keveset, de nem vittem túlzásba, mert sokkal jobban érdekelt a Seadogs küzdelme annál, semmint hogy leigyam magam.
    Jimmy Mackelroy a kilencedikben eldöntötte a játékot egy hármas hazafutással, ezért otthagytam a kocsmát, és elindultam a Stewart felé, ahol a Fenrist hagytam.
    Nem kellett volna bedőlnöm, de a Kell és a Gravity bár között egy sikátorból sikoltozást hallottam. Előhúztam Beretta Viper 14-esemet, egy apró ujjmozdulattal kibiztosítottam, és kikémleltem a sarok mögül. Az egyik szemeteskonténer szélén üldögélő macskáktól és a szokásos hulladékhalmoktól eltekintve semmi különlegeset nem vettem észre... kivéve egy apró, emberszerű alakot.
    Lassan felemelte a fejét, és felfedte a legangyalibb arcot, amit valaha is láttam. A gyermeket beborító több rétegnyi ruha miatt nem tudtam megállapítani, hogy fiú-e vagy lány. Tett felém egy bátor lépést a bal lábával, majd lassan, habozva a jobbot is utána húzta. A kezére lóruhaujjával letörölte a könnyeket az arcáról, és rám mosolygott.
- Te vagy Wolfgang Kies? kérdezte ártatlan hangon.
    Visszacsúsztattam a Vipert a bőrdzsekim alatt hordott válltokba.
- Igen. Beléptem a sikátorba, és elindultam a kölyök felé.
- És Doktol Lavennek dolgozol? A hangja várakozóan felívelt. Fél térdre ereszkedtem, és felé nyújtottam a balomat.
- Igen. Elvesztél?
    Kortalan, buddhai mosollyal ajándékozott meg.
- Nem. Felém nyúlt, de a mozdulata közben füstszerű gáz csapott ki a bal ruhaujjából, miközben a jobbot orra és szája elé szorította. Az idegméreg csípte a szememet, de mielőtt akár csak eszembe juthatott volna a menekülés gondolata, eleget szippantottam be az anyagból ahhoz, hogy a földre roskadjak. Erőtlenül köhögve elterültem a hátamon. Miközben lassan elvesztettem az eszméletem, egyetlen dolgot ismételtem újra és újra: „Kérlek, Istenem, ha már meg kell halnom, ne engedd Lopakodónak, hogy megtudja, hogyan történt!" Ez a kisfiú most kihámozta a kezét a gyereksereglet negyedik tagjáéból, és odajött az ágyhoz.
- Jól vagy?
   A vékony hangból áradó félelem és fájdalom önkéntelenül is megnyugtató mosolyt csalt az ajkamra.
- Kösz, minden rendben.
    Az albínó a másik lányra nézett.
- Sine, vidd innen Coopert! Neked odakint kéne figyelned. A szőke lány egy hanyag fejmozdulattal hátradobta vállára lógó haját.
- Töltsd fel magadnak a Valóság 1.0-t, haver! Ez itt a Pusztulta. Nincs semmi érdekes odakint, és senki nem fog itt ránk találni. Senki, kivéve azt az átkozott prédikátort. Magabiztos szavai ellenére azért a kezét nyújtotta Coopernek, és a kisfiú meg is fogta, miközben a másik keze hüvelykujját saját szájába tolta.
- Oké, cimborák, miről van szó egyáltalán? Komoly arckifejezést öltöttem magamra, és Kyrie-ra néztem. Elkaptatok, és idehoztatok. Akartok valamit tőlem, ez nyilvánvaló, különben már holtan ébredtem volna fel. Ki vele, ne vesztegessük az időt! Rengeteg dolgom van és találkoznom kell néhány emberrel.
- Sehová nem mész, Kies. Albion fenyegető mozdulatot tett a fegyverrel. Azt akarjuk, hogy Raven elvégezzen nekünk egy munkát.
- Ennyi az egész? ráztam meg a fejem. Egy munka? Remek, hadd hívjam fel!
- Nem. Albion rám szegezte a csúzlit, és rózsaszín szemével végignézett a csövön. Nem fog csak azért segíteni, mert te megkéred rá. Ő legális személy, van rendszerazonosító száma. Senkiben nem bízunk, akinek van RASZ-a. Raven csak akkor fog dolgozni, ha a te életed a tét.
- Abban a hatlövetűben több golyó van, mint a te fejedben agysejt.
- Kyrie-ra néztem. Te tünde vagy. Tiren keresztül üzenhettél volna Ravennek, és akkor segített volna. Eszedbe kellett volna, hogy jusson.
- Ostobaság! horkantotta Albion.
    Éreztem a növekvő dühöt, és vele együtt hallottam a farkas üvöltését valahol az elmém hátsó zugában.
- Ostobaság, mert nem jó elképzelés, vagy ostobaság, mert akkor nem a te kezedben lenne az irányítás, Albion?
- Ostobaság, mert nem bízunk senkiben, aki legális ismételte, és széttárta a karját. Mi egy családot alkotunk. Mindent megteszünk egymásért, és megbízunk egymásban, mert mind ugyanolyanok vagyunk. Neked van RASZ-od, vonatkoznak rád a törvények, ami problémát jelent. Az emberek hajlamosak fedezni magukat a legalitásban. De mi nem. Mi csak szeretnénk, ha békén hagynának, és azt akarjuk, hogy ebben segítsen nekünk Raven.
- Oké, ha ezt akarjátok, legyen! Rövid, horkantásszerű kacajt hallattam. De az a véleményem, hogy hibát követtek el. A doki jobban szeret olyan embereknek dolgozni, akik nem kényszerítik, hanem kérik.
- Az én szabályaim, emlékszel?
- Esetleg újragondolhatnád őket. Előhúztam a kezem a pokróc alól, és leráztam róla a béklyót. És azt hiszem, az sem fog tetszeni neki, hogy megkötöztetek. Tekintetemet mosolyogva szegeztem Kyrie és Sine közé. Nem így van, doki?
    A kölykök gyorsabban fordultak az ajtó felé, mint ahogy egy teljes sebességgel száguldó Porsche Makó csapna el egy vigyázatlan gyalogost. Albionnak a földön koppant az álla, amit egy másodperccel később a pisztolya követett. Kyrie hátradőlt, csak az ágynak támaszkodva tudta megtartani magát. Sine nehézkesen lehuppant a székre, amelyiken a dzsekim volt, Cooper pedig csak bámult tágra nyílt szemmel, és közben az ujját szopta.
    Doktor Richárd Raven bőven kitöltötte az ajtónyílást. Az átlagosnál jóval magasabb tünde feje valamivel az ajtókeret fölé ért. Széles válla keskeny csípőben folytatódott, majd erős, sokkal inkább humánra, mint tündére jellemző lábban. Rézszín bőre, magas arccsontja és fekete haja indián vérről árulkodott, bár fehér inge és khaki vászonnadrágja egy céges bérrabszolga mindennapi öltözetét utánozta. Azonban nem a mérete és kevert indián/tünde faji jellegzetességei lepték meg leginkább a kölyköket. A szeme vonta magára figyelmüket. Fekete mélységében a vörös és kék sávok északi fényként világítottak. Részben ijesztő, ám ezzel együtt száz százalékig magával ragadó tekintete végigsöpört rajtuk, majd komor bólintással nyugtázta a látványt.
- Köszönöm, hogy megtaláltátok, és biztonságba helyeztétek a barátomat. Amikor az övébe szerelt vészhelyzet-jelző bekapcsolódott, érthető módon aggódni kezdtem.
    Lerúgtam magamról a takarót, és lesöpörtem a kötél maradványait övcsatom kiélezett pereméről.
- Tehát újra aktiváltad azt a ketyerét? kérdeztem, és megvontam a vállam. Azt hiszem, doki, ez most pont jól jött, mert ezek a kölykök szeretnének megbízni valami munkával.
    Raven könnyed mosollyal figyelte, ahogy kikászálódom az ágyból, és magamra öltöm pisztolytokomat.
- Hogyan hálálhatom meg Farkas barátom irányában tanúsított vendégszereteteket?
    Albion nagyot nyelt, amivel sikerült egy kis vidámságot varázsolnia a szívembe.
- Ismeri Dr. Lawrence Roberts tiszteletest?
    Kirángattam a dzsekimet Sine alól, és eszembe jutott a lány korábbi megjegyzése.
- A televíziós igehirdetőt?
    Albion bólintott.
- ő lesz az. Körülnézett, hogy begyűjtse Kyrie és Sine néma szavazatát. Mindketten bólintottak. Meg akarjuk öletni.