2

Másnap az éjszakai játék miatt késő délután értem a stadionhoz. Jimmyt már ott találtam, és lezöttyentem mellé az öltözőpadra.
- Jimmy, kösz a tegnap estét. Valerie a fellegekben jár, legalábbis Lynn ezt mondta, miután beszélt vele.
- Remek. Igen jól szórakoztam mosolygott elégedetten. Visszafuvarozott a lakásomhoz, és utána még hosszú ideig beszélgettünk. Sokat tud a baseballról, és még sok minden másról is.
    Lehúztam az utcai cipőmet, és betettem az öltözőszekrény aljába.
- Utasításba kaptam, hogy finom és udvarias módon hozzam a tudomásodra, Val máskor is szívesen találkozna veled.
   Bólintott.
- Aha, én is örömmel látnám őt újra. Sikerült hazavinned Lynnt, mielőtt az ősei értesítették volna a Lone Start?
    Megráztam a fejem.
- Már telefonáltak a zsaruknak, de szerencsére van egy haverom a Starnál, aki elfogta a riasztást, megnyugtatta őket, és rögtön felhívott engem az autóm telefonján. Lynn és a szülei a Fuchinak dolgoztak, és közös lakásban laktak a cég egyik belvárosi toronyházában. Mivel egyedüli gyerek volt, és a cég is a szoros családi kapcsolatokat ösztönözte, a szülei hajlamosak voltak az aggódásra. Elég jól kijöttem velük, de a hazatérés órájának közeledtével az anyja elkezdett idegeskedni. Lynn azt mondta, hogy az anyja tudni akarta, jól éreztük-e magunkat, hogyhogy ilyen rövid volt a program, meg hasonlók. Megszabadultam a bőrdzsekimtől, majd leráztam magamról a pisztolytokomat. Amikor megfordultam, hogy beakasszam a szekrénybe a Beretta Viper-14-est, a jobb vállam hangosat reccsent. Jimmy rám nézett, én pedig megtornáztattam a karom, és a másik vállamból is sikerült előcsalnom egy hasonló hangot.
- A sok ütésgyakorlástól elmerevedtem.
    Jimmy odaintette Pörölyt.
- Farkas, vedd le azt a pulóvert és a kevlar mellényt! Pöröly, masszírozz be egy keveset abból az Atomic krémből a vállába!
- Csak nyugalom, Farkas, itt jön a segítség.
    Levetkőztem, Pöröly pedig belenyomta a mutatóujját valami visszataszító, vörös színű ragacsba. Olyan orrfacsaró volt a szaga, hogy még egy vöröshagyma is elsírta volna magát az irigységtől, és Öreg Farkas is csak egy panaszos vonyítással reagált. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a nyafogását, és átadtam magam a kényelmes, meleg érzésnek, ahogy Pöröly belemasszírozta a krémet a váltamba és a nyakamba.
- Ember, ez nagyszerű!
    Jimmy elmosolyodott, és biccentett a közelben várakozó, fekete táskát szorongató vállas törpének.
- Máris itt az idő, mester? Még van néhány óránk a kezdésig. A törpe vállat vont.
- A liga ideküldött valakit, hogy felügyelje a dolgokat, így most, gondolom, minden hosszabb ideig fog tartani. Előrenyúlt, és lehajtotta Jimmy fülét, láthatóvá téve a koponyába ültetett chipjack csatlakozót. Előszedett a táskájából egy chipet, és halk kattanással beillesztette a jackbe.
    Jimmy egy másodpercre lehorgasztotta a fejét, aztán halkan hümmögni kezdett, miközben az edző a harmadik bázisnál játszó orkhoz lépett.
    Felnéztem Pörölyre.
- Mit csinál Jimmy?
- Bemelegít. Összehangolja a szoftvert az agyával. Az átvitel nem mindig könnyű.
- Aha. Sejthettem volna. A tevékenységbázis-programok abban a pillanatban aktiválódtak, amikor betették őket a chipjackbe, de abszurd dolog lett volna azt feltételezni, hogy minden ember egy pillanat alatt maradéktalanul be tudja fogadni a szoftvert. Ha ez igaz lett volna, akkor minden golfos csak benyomja magának a Tiger 4.2-t, futtatja, és már meg is alázza az összes ismerősét. Az igazság az, hogy a kapcsolat szerves oldala tele van változó tényezőkkel, és ha valaki nem képes koncentrálni, és összehangolni a fiziológiáját a tevékenységbázissal, akkor nem tudja kihozni belőle a maximumot.
    A tevékenységbázisok használatához be kellett drótozni a játékosokat. Néhányan teljes kezelést végeztettek magukon, azaz Kenhez hasonlóan még a külsejüket is a régi játékoshoz igazították. Mások, mint például Jimmy és Pöröly sokkal konzervatívabb megközelítést választottak. Jimmy optikai idegvégződéseihez üvegszálas kábeleket csatlakoztattak, hogy fogadni tudja az ütősisak által közvetített adatokat. Huzalozott reflexei és felturbózott izmai így megfelelően reagálhattak, és a statisztikának megfelelően találták el a labdát, vagy hibázták el az ütést.
   A szolidabb megközelítés előnye az volt, hogy Jimmy és Pöröly megőrizhették normális kinézetüket. Sok bicskást ismertem, akik a rengeteg módosítás miatt már alig hasonlítottak emberre, de nem mindenki akart krómkirály lenni. Úgy gondoltam, már az is elég zavaró lehetett számukra, hogy a játék során egy másik személy uralja a testüket, ezért sokan szívesebben vették, ha a pályán kívül semmi nem emlékezteti rá őket.
   Jimmy pislogott néhányat, majd hatalmasat ásított.
- Bocs, Farkas, de fel kell vennem a játékos arculatomat. Megyek is ellenőrzésre. Ha befejezted az öltözést, ott találkozunk.
- Rendben.
    Pöröly a vállamra csapott, és továbblépett egy másik játékoshoz. Beakasztottam az összes ruhámat a kevlarmellényt is a szekrénybe, és magamra öltöttem a mezemet. Nem szívesen szabadultam meg a védelmemtől, de a játékosok ritkán viselnek kevlart a mez alatt, és aseattle-i klubvezetői nem szerették volna, ha ezzel elárulom, hogy valami probléma van. Az eddigi szabotázskísérletek olyan bizonytalanok és megfoghatatlanok voltak, hogy a veszélyességi rátát viszonylag alacsonyra értékeltem. Ha nem így lett volna, Raven doki Lopakodó Kölyköt küldi rendet rakni.
   A szöges talpú cipővel furcsa érzés volt a betonon közlekedni. Cserébe viszont nem csúsztam meg vele a nedves padlón, ahol éppen a zuhanyzóból kilépő Babe jött velem szemben teljesen meztelenül, eltekintve a testén csillogó vízcseppektől, és a szeme alatti táskáktól. Beleszimatolt a levegőbe, amikor elmentem mellette, aztán Pöröly nevét kiabálva az öltözőszekrények felé indult.
    Mielőtt odaértem volna a szoftverellenőrzésre, Bobby Kane, a csapat zömök menedzsere elkapott, és berángatott az irodájába.
- Farkas, találkoznia kell Palmer Clarkkal, a liga ellenőrzési osztályáról. Mr. Clark, ő itt Wolfgang Kies.
    Clark vagy egy teljes centiméterrel lehetett magasabb nálam, és ahol én karcsú és inas voltam, ott ő jelentős mennyiségű izmot cipelt magán.
- Nagyon örülök a találkozásnak, Mr. Clark. Emlékszem a '43-as szereplésére. Bár a Cincinnatiban játszott ellenünk, én is egyike voltam „Charlie Szélhámosainak" a jobb oldalon. Kitűnően játszott.
- Kösz. Elég fájdalmas volt a mosolya ahhoz, hogy megállapítsam, most a legkevésbé sincs kedve egy ömlengő rajongóval társalogni, ezért gyorsan komolyságot erőltettem magamra. A klub informálta a bizottságot, hogy egy független problémamegoldót fogadtak fel, mi pedig üdvözöltük a kezdeményezésüket. Szerettünk volna találkozni önnel, hogy külön felhívjuk a figyelmét, ebből az ügyből semmi nem szivároghat ki a külvilágba. Egyetlen szó sem. Ha a rendszerünkkel kapcsolatban rossz hírek terjednek el... nos, az mindennek a végét jelentheti.
- Farkas a diszkréció mintaképe, Mr. Clark.
- Ebben biztos vagyok, Bobby, hiszen Ravennek dolgozik. Igen pozitív híreket hallottam róla. Mindössze biztos akartam lenni benne, hogy megérti, miért van szükség a titoktartásra. Ez egy felettébb bosszantó probléma, és nagyra becsülöm a segítségét, de a baseball mindennél előbbre való.
    Clark arckifejezéséből és hangsúlyából könnyedén megállapítottam, mit is akar egészen pontosan mondani.
- Nézze, én nem azért vagyok itt, hogy szerepeljek, vagy a maga lábára lépjek. Csak figyelem a dolgokat, és felteszek néhány kérdést, mert minden, ami a maguk számára teljesen nyilvánvaló, az én számomra már korántsem annyira. Én csak egy érdeklődő megfigyelő vagyok. És nem mondok senkinek semmit. Egyrészt egy megrögzött baseballrajongó a munkatársam, aki megkeserítené az életemet, ha miattam menne tönkre a játéka, másrészt pedig összehaverkodtam néhány sráccal, köztük Jimmyvel és Bobbyval, és semmi pénzért nem ártanék nekik.
- Pompás, örülök, hogy megértettük egymást. Clark arckifejezése megenyhült. Miben segíthetek önnek?
    Egy pillanatig haboztam, agyam milliónyi kérdés közül próbált szelektálni. Végül a rövid távú memóriámhoz fordultam, és feltettem egy általános kérdést.  Jimmy most van az ellenőrzésen. El tudná magyarázni nekem a folyamatot?
    Clark úgy mosolygott rám, mintha egy szép íves dobást tálaltam volna fel neki, miközben az összes bázispont el van foglalva.
- Egy egyszerű, sisakszerű készüléket használunk, amely ibolyántúli jeleket küld át a játékos szemén keresztül. A fejében, arcában és fülében lévő izmok a nekik küldött jelek mintázatával összhangban reagálnak, ahogy azokat a statszoft értelmezi. Folyamatosan olvassuk az izmok elektromos aktivitását, és összehasonlítjuk őket a várt reakciókkal. Ha eltérés mutatkozik, folytatjuk a tesztelést. Ha a statszoft rossz, akkor leállítjuk a játékost egy kódolt üzenettel, azután ellenőrizzük a letöltött szoftvert. Ha valaki hozzápiszkált, a játékost kizárjuk, és a csalásért a csapatot tesszük felelőssé.
- Gondolom, ez nem túl gyakran történik meg.
    Clark határozottan rázta a fejét.
- A rendszer teljesen üzembiztos, ezért nem is nagyon próbálkozik senki. Legalábbis eddig nem próbálkozott. Ezért olyan fontos, hogy rájöjjünk, mi történik, mert a teljesítményromlás komolyan veszélyeztetheti a Seattle rájátszásbeli reményeit.
- Aha, értem. A Clark hangjából érződő sürgetés ellenére megéreztem a beszámolója két pontja közötti ellentmondást: tudni akarta, miért romlik a Seattle játékosainak teljesítménye, de igazából nem nagyon törődött a csapattal. A Seattle sosem tartozott a liga nagyágyúi közé. Ami pedig az értékesítést illeti, kifejezetten kis halnak számítottak; ezért mentek olyan jól a Seadogs cuccok. A San Diego Jaguarsnak például sokkal pofásabb lógója és meze volt, amiből nagyobb reklámbevétele származott a csapatnak és a ligának. A liga szemszögéből nézve Clark véget akart vetni a manipulációnak, de valószínűleg csak azon a ponton, ahol a Seattle már csak a Jaguars mögött tud végezni a rájátszás helyeiért folyó versenyben. Megajándékoztam egy mosollyal Bobbyt és Clarkot.
- Nyitva tartom a szemem, hátha kiderítek valamit.
    Clark komoran bólintott.
- Helyes. Véget kell vetnünk ennek, mielőtt nagyobb kár származik belőle.
   
    A kispad árkában ülve ellentétes érzelmek kavarogtak bennem mindegyik pozitív volt, és úgy másztak át az agyamon, akár a kiskölykök, akik egyszerre akarnak beülni az autó első ülésére. A nemzeti himnuszra felsorakozni a harmadik bázisvonalnál igazán megható élmény volt, különösen mivel Val bokszában ott ült a dekás és Lynn, és mindketten bőszen integettek nekem. Nem láttam magam a középen lévő Megatron kivetítőn, de tudtam, hogy később, otthon vissza fogom játszani a meccset. Hátborzongató pillanat volt, egy álom beteljesülése, amelyről sosem gondoltam volna, hogy egyszer megadatik nekem. Már önmagában az a tudat is, hogy bármit csinálok odakint a pályán, az több ezer ember figyelmét fogja magára vonni... szóval szabályosan beleszédültem.
    Egyre több értelmét láttam, hogy Ken folyamatosan használja a Babe Ruth statszoftot.
    A szabályok értelmében játszhattam is volna. Mivel szeptemberben jártunk, a csapat megnövelt kerettel szerepelt, engem pedig folyamatosan az aktív listán tartottak, hogy magyarázatot adjanak rá, miért edzek együtt a csapattal, és miért kísérem el őket az idegenbeli meccsekre, amikor a parti ligában játszanak. Természetesen annak az esélye, hogy valóban pályára lépjek, a nullával volt egyenlő, hiszen nem voltam jó ütő, és még ha meg is tudtam volna fogni egykét labdát a kesztyűmmel, nem ismertem eléggé a stratégiát ahhoz, hogy tudjam, hová és hogyan játsszam meg. Azonban nagyon figyeltem mindenre, és megjegyeztem a részleteket, így legalább valami halvány fogalmam volt róla, mi zajlik a pályán.
    Azonos pontszámunk volt a Jaguarsszal, és ha sikerült volna eléjük kerülni, az egész rájátszásban élvezhettük volna a hazai pálya előnyét, ami nagy segítséget jelenhet. Most déli parti nemezisünk, a Portland Lords ellen játszottunk. Bár ők álltak a bajnokság utolsó helyén, már a lehetőségtől is felvillanyozódtak, hogy elronthatják a napunkat. A dombon egy tünde állt, Rosy Ryan 1923-as New York Giants statszoftjával a fejében. Rosy már a szezon korábbi részében is sok gondot okozott nekünk, és most sem volt ez másként.
    A hetedik ütési szakasz következett, és egyelőre egyik fél sem ért el pontot. Az ütőnk, Pete Weatheral Nomót játszotta 03-ból, és a második ütőként állt a pontra. Ryan már öt ütőt kiejtett, és még nem sikerült rajta pontot hozni, mert a harmadik bázisembere is nagyszerűen teljesített. A nyolcadik elejére Ryan fáradni kezdett, ezért Bobby Kane gyorsan berakott valakit Weatheral helyett. Egy ember kijött, egy bement. Az áldozat a második pontra hozta fel a futónkat, aztán a kezdőemberünk ütött egy duplát a jobb középső pályarész résébe, a futónk pedig így pontot szerzett. A következő ütőjátékos laposat ütött a hármasba, de már az első bázis elérése előtt kiejtették.
    Bobby Kane a kezét dörzsölgetve sétált végig az árkon.
- Fiúk, esélyünk van megnyerni ezt a meccset, tehát mindent bele! Babe, te jössz. Jimmy, készülődj! Semmi trükközés, csak egy szép ütés és hazafutás, értve vagyok?
    Babe rákacsintott Bobbyra, és feltette az ütősisakot. - Jobban teszed, ha kiütöd, Jimmy. Nem szeretek gyorsan futni.
- Aha, te csak tedd a dolgod, Mr. Kirakatember!
    Elmosolyodtam, amikor Jimmy az állványhoz lépett, hogy ütőt válasszon magának.
- Jól bírod a feszültséget.
   Jimmy vállat vont.
- Ne hagyd, hogy az apróságok felidegesítsenek!
- A nyerés azért nem igazán apróság.
- Lehet, de a részletek mind azok. Például megnézted mostanában az eredményjelzőt?
    Kinéztem középre, a Megatron kivetítő alá. Egyetlen kiégett izzótól eltekintve minden rendben lévőnek látszott, aztán megláttam, hogy a Dodgers-Jaguars meccset egyetlen futással a Dodgers nyerte.
- Ha ezt megnyerjük, egy teljes játék előnyünk lesz a hétfő esti meccsre.
- Igen, ez az egyik dolog. Jimmy a fejére igazgatta a sisakot, és a hangja tompábbá vált. A dobójuk meg a másik.
    A Lords ezúttal egy orkot küldött a dombra, aki a kijelző információi szerint „Kövér" Freddie Fitzsimmonst játszotta az 1939-es Brooklyn Dodgersből. A statisztikák nem voltak valami világraszólók, de abban az évben Freddie háromszor annyi játékot nyert meg, mint amennyit elveszített. Mivel a Lords utolsó két meccsén nem játszott, mondhatni, hogy ki volt éhezve a sikerre.
    Elkomorodtam.
- Ruth a való életben játszott Fitzsimmons ellen?
    Tövis a fejét rázta.
- A pályafutásuk ugyan fedte egymást, de Ruth főként az amerikai ligában játszott, Fitzsimmons pedig kizárólag a nemzeti bajnokságban. Az egyedüli alkalom, amikor szembekerülhettek volna egymással a világkupa-sorozat volt, de ott is egy év különbséggel szerepeltek. Ezért olyan nagyszerű a mostani játék sztárok és majdnem-sztárok szállhatnak szembe egymással ismét, hogy eldöntsék, hogy alakultak volna a dolgok régen.
    Kane barna köpetet küldött a sarokba.
- Ruth körberöhögte volna. Fitzsimmons sosem teljesített jól a sorozat játékaiban.
- Reménykedjünk benne, hogy a statisztikáknak lesz igaza. Figyeltem az ütőponthoz közelítő Babe-et. Könnyed léptekkel sétált, ugyanolyan természetesen beleillett ebbe a közegbe, mint a hotdog árusok kiáltásai és a popcorn illata a parkba. Néhány Lords-rajongó könnyen meg lehetett őket ismerni zöld-pávakék mezükben sértéseket kiabált Ruth-nak, miközben ő az ütőjével piszkálgatta ki a cipője szögei közé tapadt földdarabokat.
- Te kövér disznó, akkor sem találod el a labdát, ha sínen megy eléd!
    Ken pont ugyanúgy mosolygott, ahogy Babe Ruth tette volna, majd ütőjével a középpályára mutatott. Saját rajongóink erre ujjongásban törtek ki, az ellentábor pedig megvetően fújolni kezdett. Aztán Ken elhelyezkedett, a vállához húzta az ütőt, egy kicsit megemelte, és várt.
    Bobby káromkodva rúgott bele mellettem a padba.
- Nem! Nem, nem, nem! Azt az idióta...
- Mi történt? néztem Jimmyre, de ő válasz helyett csak a Megatronra mutatott. A kivetítő közvetlen közelről mutatta Ken arcát, és tisztán látszott, hogy csukva van a szeme. Mit csinál?
    Jimmy a fejét csóválta.
- Így mutatja meg, mennyire lenézi a dobót.
- Így mutatja meg, mennyire lenézi a menedzsert! Bobby újabb dohányköpete a sarokban landolt. Nagyon pofás dolog, amikor tucatnyi futással vezetünk, és ő is a statisztikai átlag szerint üt, de most?
    Jimmy megvonta a vállát.
- Higgy benne, főnök!
    Kane felmordult.
- Ha elhibázza, úgy rúgom valagba, hogy átrepül a kerítésen! Érkezett az első dobás, és Babe meglendítette az ütőt. Nem találta el jól, de annyira azért igen, hogy a lelátóig repüljön a labda. Szerényen mosolyogva újra felvette az alapállást, és várta a következő dobást. A második dobás szélesre sikerült, és nem is mozdult rá, ami eléggé meglepett. Honnan tudta? Öreg Farkas válaszolt halk morgással. Az a dolga, hogy tudja, Hosszúagyar. Ahogy te is megérzed, amikor valami baj van, ő ugyanúgy tudja, mi a jó, és mi a rossz.
    Ebben valahogy kételkedtem.
- Biztosan les.
    Jimmy megfordult, és rám kacsintott.
- A szempilláin keresztül nem sokat lát, de azért éppen eleget. A negyedik dobás következett, és Babe ezúttal pontosan találta el a labdát. A rövid és a hármas között hagyta el a belső játékteret. A bal oldali elkapó gyorsan megszerezte, és a kettes ponthoz továbbította, de Ken még alig hagyta el az egyest, már gyorsan visszatáncolt a zsák biztonságába. Ott felemelt kézzel fogadta a tömeg éljenzését, majd ütősapkáját odadobta az első pont bírójának, és felvette helyette a csapat sapkáját. Folyamatosan mosolyogva és integetve a Megatron kivetítő felé fordult, és bonyolult hajlongásba kezdett, melynek folyamán többször is lekerült a fejéről a sapka.
    Azonban az utolsó meghajlásból már nem egyenesedhetett fel, mert arccal előre a belső pálya porába zuhant. Nevetés harsant fel, mintha ez is valami jó tréfa lenne, de ekkor rángatózni kezdett a teste, mintha nagyfeszültségű vezetékhez ért volna. A hátára gördült, sapkája kicsúszott érzéketlen ujjai közül. Szája sarkában habos nyálcsík jelent meg, majd még egyszer megrándult, és végül mozdulatlanul elnyúlt a földön.
    Bobby és az edzőnk kiugrott az árokból, és csatlakoztak a Ken teste fölé hajoló pontbíróhoz. Bobby megfordult, és hevesen integetett valamit a kispad felé, mire a chiptréner is odament, aztán láttam, hogy az öltözők felől motoros kocsin egy hordágyat hoznak. A törpe kirántotta a statszoftot a chipjackből, erre Ken még egyszer görcsösen összerándult, aztán az edző és Bobby a hordágyra emelték Ken testét. A chiptréner velük együtt hagyta el a játékteret.
    Bobby visszaügetett az árokhoz, és rám mutatott.
- Vegye le a dzsekit, Farkas! Maga lesz a futó.
    Értetlenül néztem rá.
- Én?
- Maga. - De...
   Kiterelgetett az árokból, és átkarolta a vállam.
- Nézze, maga gyors, és el tud futni egyik bázistól a másikig.
- Mint bárki más.

- Igen, de magában nem szabadult el semmiféle bájtszellem. Végigfutott rajtam a hideg.
- Miről beszél?
- Az alsó ligában láttam már ilyen reakciót. Valaki megpiszkálta a statszoftot, és pontosan ez történik a játékosokkal, amikor rossz kódot futtatnak.
- De Ken átment az ellenőrzésen.
- Igen, valami más okozhatta a hibát. Még nem tudom mi, de amíg ki nem derül, maga fog futni. Megveregette a hátam. Itt az esély, hogy megéljen egy álmot, fiam. Ne hagyjon cserben minket!
- Tudom, csak semmi cifrázás.
- Nos, az Babe-re vonatkozott. Magától csak azt kérem, hogy legyen pontszerző helyzetben. Figyelje a jeleket, és tegye, amiket a bíró mond!
    Levettem a dzsekimet, bedobtam az árokba, és az első bázisponthoz kocogtam. A hangosbeszélő bejelentette:
- Az első bázisponton Keith Wolfley!
    Ha nem lett volna az a két lelkes női hang, a hotdog árusok kiáltásai simán elnyomták volna a nevem bejelentésekor felcsapó üdvrivalgást. Odaértem az egyes ponthoz, és rávigyorogtam Red Fisherre, a pontbíróra.
- Van valami jó tanácsa számomra?
    A megtermett öregember összehúzta a szemét.
- Ne essen ki!
- Megteszem, amit tudok. Némileg felbátorodtam tőle, hogy Fitzsimmons háttal áll nekem, és előbbre araszoltam, hogy egy kis előnyt szerezzek. Láttam, hogy Bobby biztatóan int, ezért tettem még egy lépést, de már hallottam is Red morgását:
- Nem véletlen hívják lopásnak, kölyök. A határ a szőnyeg széle. Hátrébb húzódtam, majd visszaugrottam a zsákra, amikor Fitzsimmons eldobta a labdát Jimmynek. Az első bázisemberre vigyorogtam, de ő csak köpött egy hegyeset a lábam mellé. Amikor a dobó ismét felkészült, megint loptam egy kis távolságot. Bár a zsákokat csak 27,43 méter választotta el egymástól, a második bázis mintha egy teljes fényévre lett volna.
    Én megadom neked az ugrási sebességet, Hosszúagyar.
    Gondolatban rávicsorogtam Öreg Farkasra, és megfogadtam, hogy soha többé nem alszom el a trid előtt, amikor a régi sorozatokat ismétlik. Öreg Farkas technológia iránti érzéke valahol abban a korban torpant meg, amikor az ember rájött, hogy nem csak kőből lehet szerszámokat készíteni, de néha azért hajlamos volt modernebb dolgokra is hivatkozni. Valaki egyszer azt mondta, hogy a megfelelően fejlett technika megkülönböztethetetlen a mágiától, és mi sem volt erre jobb bizonyíték, mint hogy Öreg Farkas teljes mértékben valóságként fogta fel a szórakoztató médiában hallott techno zagyvaságot. Természetesen ő azt hitte, ezek a filmek a „Sámánok az űrben" sorozat darabjai tele voltak különleges effektusokkal, amit ő mágiának gondolt -, de a józanabb emberek szerencsére sosem kérték ki a véleményét.
    Öreg Farkas nyikkanása fél másodperccel azelőtt figyelmeztetett, mielőtt megláttam volna, hogy a dobó lelép a dombról, és villámgyorsan felém fordul. Jobb lábammal elrúgtam magam a földtől, és visszaszökkentem a zsákra. Por csapott az arcomba, és kezem durva vásznat tapintott, miközben meghallottam a bázisember kesztyűjében landoló labda tompa puffanását. Egy töredékmásodperccel később a fickó a fejemre csapott a labdával, de így is tisztán hallottam a bíró kiáltását: „Bázis!”
    Elnyomtam magamban Öreg Farkas követelését, hogy harapjak bele a bázisemberbe, és lassan felálltam, vigyázva, hogy folyamatosan érintkezésben maradjak a zsákkal. Lesöpörtem némi földet a mezemről.
- Szép dobás volt Fitztől. A bázisember horkantott.
- Cseng még a füled?
- Aha, de ebből is tanultam. Egyik lábammal leléptem a zsákról.
- Másodikra sikerülni fog.
- Gondolod, haver? A Lord a fejét csóválta. Legfeljebb álmodban.
    Nekem álom, neked rémálom. Bobby megadta a jelet a lopásra.
    Legalábbis én biztos voltam benne, hogy lopást jelez. Tökéletes érzéke volt hozzá másodikra pontszerző pozícióban leszek, és elég futóművel rendelkeztem. Igazság szerint egyetlen dolog volt, ami a lopás ellen szólt: mióta az életkoromat két számjeggyel írom le, nem loptam bázist.
    Szinte azt vártam, hogy lepereg a szemem előtt az életem, de semmi ilyesmi nem történt. Mindössze a Valerie-vel a baseballról lefolytatott összes beszélgetésünk villant át az agyamon. A dekás profi volt a baseball tudományában, és minden alapszabályt ismert, beleértve a nagyon is aktuális „Nem az elkapón, hanem a dobón kell lopnod" címűt. Újabb lépést tettem előre, és amikor Fitzsimmons megkezdte a dobást, elrugaszkodtam.
    Látóterem beszűkült a célpont zsákra. Láttam, hogy a második bázisember odalép mellé, és felemeli a kezét, hogy megfogja az elkapó labdáját. Már-már karmokként érzékeltem cipőm szögeit, ahogy belemélyednek a talajba. Lábam szinte repített előre, karom vadul lendült előre-hátra. Fülemben hallottam vérem dübörgését. Figyeltem a bázist, felkészültem rá, hogy a bázisember cipője alatt vetődöm be a pontra, és még el is vigyorodtam, amikor elképzeltem, milyen látványt nyújthatok majd fejjel előre repülve.
    Aztán meghallottam az ütő reccsenését és a tömeg morajlását. Nincs még egy olyan tiszta, éles és átható hang, mint amikor a faütő tökéletesen telibe találja a labdát. Balra elmosódott fehér foltot láttam, majd gyorsan jobbra kaptam a fejem, és még sikerült megpillantanom az egyre kisebbé váló gömböt. A labda egészen a stadion sötétbe boruló hátsó szeglete fölé ívelt, majd bőven a falon túl lefelé hullott.
    Az eredményjelző és a Megatron mögül felcsapó tűzijáték színes fénybe borította az éjszakát. Valamivel lejjebb a kijelzőn hasonló kép jelent meg. A stadion fölé zöld, vörös, arany és kék szikraeső borult, a Megatronon pedig visszajátszották Jimmy ütését. Ahogy a tűzijáték dörejének visszhangja elhalt, a közönség üdvrivalgása hullámokban árasztotta el a játékteret, és azon kaptam magam, hogy én is boldogan üvöltözöm.
    Ügyeltem rá, hogy sorban rálépjek a kettes, hármas és négyes pontokra, majd hazafutottam Jimmyhez. Belecsapott a tenyerembe, aztán nevetve összeütöttük a mellkasunkat, miközben a csapat többi tagja körülöttünk tombolt. Egész seregnyi kéz és kar nyúlt be mellettem és felettem, hogy gratuláljon Jimmynek.
    Ügyesen kinavigáltam magam a tömegből, és különös módon egyedül éreztem magam, ahogy a csapat amőbaszerűen megindult az árok és az öltöző felé. Ugyanolyan boldog voltam a győzelem miatt, mint bárki más a Seadogs ugyanannyira volt az én csapatom is, mint a többieké -, de valójában nem tartoztam szorosan a csapathoz. Igen, a hazafutásommal győzelmet arattunk a Lords felett, de úgy éreztem magam, mint egy orvhalász. Én nem dolgoztam meg a helyemért, ezért nem is volt jogom a többiekkel együtt ünnepelni. Ám ott lenni egyedül nem jelentett valódi magányosságot. Nem azért húzódtam el tőlük, mert úgy éreztem, nem látnának szívesen maguk között, hanem mert nem akartam zavarni őket. Ők ugyanolyan harcostársai voltak egymásnak, mint nekem Raven, Lopakodó, Tark és Val; és talán még Cikk és Cakk is. Túlságosan tiszteltem őket azért, amit elértek, hogy én is beleártsam magam. Örültem nekik, örültem annak, amit tettek, és örültem annak is, hogy részt vállalhattam benne, még ha csak egy nagyon apró szerep erejéig is. És ez bőven elég volt nekem.
    Visszaőgyelegtem az árokhoz, miközben az utolsó játékos is eltűnt az öltözőhöz vezető alagútban. Bobby Kane toppant elém, és kinyújtott kezével megállított.
- A próbálkozása a második lopásra...
    Elfintorodtam.
- Rosszul értelmeztem a jelet, ugye?
    A menedzser a fejét rázta.
- Voltaképpen jól értette, de az a jelzés azt jelenti, hogy csak akkor csinálja, ha úgy érzi, sikerül. Pontszerző helyen volt magára szükségünk, de nem kényszeríthettem, hogy elinduljon. Lesöpört egy kis földet a mezemről. Van magában szív, fiam. Időnként, ennyi feldrótozott fickó társaságában az ember hajlamos elfeledkezni arról, hogy mire is van valójában szükség ehhez a játékhoz.
- Kösz villantottam rá egy kurta mosolyt. Van valami hír Kénről?
- Kórházba szállították. Minden rendben lesz vele, de egy kicsit egyensúlyba akarják hozni a szervezetét, és ehhez pihenésre van szüksége. Ken életstílusát és a Jaguars elleni meccs közelségét nézve azt hiszem, nem is baj, ha ágyban tartják vagy két napig.
- Ez igaz, de ott túlságosan sebezhető. Felhívom Ravent. Majd ő megvizsgálja, és a védelméről is gondoskodik. Ha ez egy próbálkozás volt arra, hogy egy játéknál hosszabb időre kivonják őt a forgalomból, akkor nem szeretnék a szabotőrnek még egy esélyt adni.
- Ámen. Bobby a hátamra csapott. Hé, Farkas, ha még senkinek nem jutott volna eszébe megköszönni, én most megteszem. És Isten hozta a show-ban. Ma pontot ért el, és ezzel megszületett a statisztikája.
- Aha, talán egy napon valaki majd örökös játékosként használ fel engem.
    Mindketten nevettünk, és én is elindultam az öltöző felé. Ledobtam magamról a mezt, és célba vettem a zuhanyzót. Leparkoltam magam a sarokban az egyik zuhanyrózsa alatt, nem is annyira tapintatból, mint inkább, mert az volt a legtávolabb a bejárattól, és nem kerültem a huzat és az összetekert törülközőjükkel csapdosó, jókedvű játékosok útjába. A forró víz jólesett, és még Öreg Farkas is abbahagyta a morgást, amikor meghallotta egy törülköző hangos csattanását, majd a nyomában felhangzó fájdalomüvöltést.
    Nagyon rövidnek tűnő zuhanyzás után én is előbújtam, és megszárítottam magam. A mély hangú morgás és az ezüst szempár fenyegető pillantása visszatartott néhány mókamestert attól, hogy a szekrényem felé menet engem is megcsipkedjenek. Ledobtam magam a padra Jimmy mellé, és öltözködni kezdtem.
- Szép ütés volt.
- Kösz. Bocs, hogy megfosztottalak a bázislopásodtól, de amikor elindultál, Fitz egy kicsit elsiette a dobást. Egy kicsit magasabban jött, mint szerettem volna...
- Az ütésből ez nem nagyon látszott.
    Elvigyorodott.
- Eegen, az lehetséges. Jól megsuhintottam, nem igaz? A kérdésében rejlő igazi, hamisítatlan jókedv mosolyt csalt az arcomra. Bólintottam, és rögzítettem kevlarmellényemet.
- Fogadni mernék, hogy a labda egyik fele teljesen kilapult.
- Lehetséges. De a lényeg, hogy győztünk. A Jaguars most már legfeljebb csak kiegyenlíteni képes, mi pedig bent vagyunk a sorozatban.
- Ebben egészen biztos vagyok. Felvettem a pulóverem. Azt hiszem, elmegyek megnézni, hogy van Ken. Velem tartasz?
- Én is ezen gondolkodtam, és Pörölyt is vinni akartam. Szívesen jönne. Jimmy a médiairoda felé bökött a hüvelykujjával. De előbb beszélnem kell az újságírókkal, és az el fog tartani egy darabig. Pöröly meg izzót cserél a kijelzőben; azt mondja, rossz izzókat vettünk, vagy a foglalattal van baj. Azt akarja, hogy minden tökéletesen működjön, amikor a Jaguarsszal játszunk.
- Rendben, akkor felszedem Pörölyt, és ha kiszabadultál a média karmaiból, indulhatunk a kórházba. Az órámra néztem, majd felcsatoltam a csuklómra. Úgyis fel kell hívnom Ravent. Legyen mondjuk, húsz perc?  Rendben bólintott Jimmy. Ha addigra nem szabadulok el, jöhet a felmentő sereg lövöldözve.
- Automata fegyverekkel bólintottam. A farmer és a vékony pengét rejtő acélbetétes bakancs felöltésével befejeztem az öltözködést. Belebújtam a pisztolytáskám szíjába, és fölé húztam a bőrdzsekimet. A csapathoz való tartozásom jeleként nem viseltem mást, mint a baseballsapkát, azt is fordítva, hogy ellenzője eltakarja a tarkómat. Kisétáltam a belső folyosók labirintusába, amely az itt dolgozóknak lehetővé tette, hogy a stadion bármely pontjára eljussanak, és kerestem egy nyilvános telekomot. Beszámoltam a dokinak a történtekről. Azt mondta, azonnal indul a kórházba, és gondoskodik róla, hogy valaki mindig legyen Ken mellett. Megkértem, hogy mentse fel Valt ez alól a kötelezettség alól, amibe nevetve bele is egyezett. Közöltem, hogy a kórházban találkozunk, azzal bontottam a vonalat, és elindultam megkeresni Pörölyt.
    Megkérdeztem a takarítószemélyzetet, nem látták-e valamerre az egykori játékost, de mindegyik másfelé próbált irányítani. Egyik tanács sem bizonyult hasznosnak, így az eredményjelző felé vettem az irányt, ahol elsőként kellett volna keresnem. Néhány sikertelen próbálkozás után végre megtaláltam az eredményjelző mögötti területre vezető folyosót. Mivel a meccs már véget ért, és a nézők is távoztak, a folyosókon felére csökkentették a fényerőt, magán a pályán pedig harmadára. A játékteret és az öltözőn keresztül gyakorlatilag minden mást ellátó légkondicionáló rendszert is lekapcsolták, emiatt forró fülledtség burkolta a stadiont; így az embernek könnyen eszébe jutott, hogy voltaképpen csak egy nagy, földbe vájt lyukban áll.
    Amikor beléptem az eredményjelző mögötti területre, minden teljesen normálisnak látszott. A hely egy félkör alakú amfiteátrumra hasonlított, ahol állványokat, szerszámokat, egy talajegyengető gépet és néhány javításra váró széket tároltak. Az eredményjelzőhöz és a Megatronhoz vezető hátsó csapóajtó nyitva állt, de nagyjából erre is számítottam. Az eredményjelző félhomályos aljánál láttam a hat rövid, orgonasípszerű kivetőcsövet, ahonnan hazafutásnál fel szokták bocsátani a tűzijátékot. Egy oldalára dőlt szék hevert mellettük, és észrevettem még valamit, félig a csövek mögött.
    Megkértem Öreg Farkast, hogy adja kölcsön nekem az érzékeit. Ahogy beleszaglásztam a levegőbe, megcsapta orrom a vér nehéz szaga, melybe az Atomic balzsam illata vegyült. Többféle kölnivizet is éreztem, és azonnal a Viperem után nyúltam.
    Jobb oldalon megmozdult az árnyék. Támadóm ólmosbotja szédítő gyorsasággal csapott le. Megpróbáltam együtt mozogni az ütéssel, de túlságosan lassúnak bizonyultam. A bot a tarkómat találta el, és gond nélkül le is terített volna, de a sapkám ellenzője felfogta az ütés egy részét. A bal oldalamra dőltem, átfordultam a vállamon, és végül a hátamon állapodtam meg, felkínálva védtelen torkomat ellenfelemnek.
    A holdállást és az ütéstől elszenvedett kábulást figyelembe véve nem ez volt a legszerencsésebb pozíció számomra. Öreg Farkas rögtön úgy döntött, hogy veszélyben forog az életem, sőt, voltaképpen már le is győztek, mivel gyomrom és torkom is védtelen maradt. Üvöltésében vad undor érződött, ahogy aktivizálta magát, és erőt költöztetett végtagjaimba.
    Megmentelek, Hosszúagyar!
    Minden tőlem telhetőt megtettem, nehogy farkasszerű szörnyeteggé változtasson, ez viszont azzal járt, hogy a saját testem feletti kontrollom egy pillanatra bizonytalanná vált. Öreg Farkas megperdítette a testem, és kirúgott a lábammal támadóm felé. Sikerült a földre vinni Öreg Farkas egy mordulással vette tudomásul, hogy nő az ellenfél -, de a mozdulata, ahogy késlekedés nélkül talpra ugrott, arról árulkodott, hogy több drót van benne, mint a városi elektromos hálózatban, és valószínűleg a KillaKarate 2.3 tevékenységbázis-szoftvert is benyomta magának. A fekete öves változatot.
    Balszerencséjére nem túl sok katát dolgoztak ki arra, hogyan kezelje valaki az „Ember, Aki Farkasként Harcol" küzdőstílust. Öreg Farkas révén felpattantam a földről, és egy pillanatnyi habozás nélkül a nőre vetettem magam. A bicskás maga elé emelte a kezét védekezésül, de én csak mentem előre vicsorogva; készen álltam rá, hogy átharapjam a torkát. Mivel az állkapcsom nem pont erre volt kitalálva, tudtam, hogy kevés az esély a sikerre, de Öreg Farkas ezzel nem törődött. Arcomat ellenfelem nyakához nyomta, ami azzal járt, hogy pont a bal szemembe kaptam a nő állát, de szerencsére volt olyan kedves becsukni a száját.
    Hátraszökkent, és ragyogó csípődobást mutatott be rajtam, de sikerült lekuporodva földet érnem, így a fejemnek szánt jobblábas rúgás jóval felettem suhant el. Öreg Farkas ismét támadott, és ezúttal a bal lábat vettük célba. A szám megtelt szintibőrrel és térdínnal, de ami sokkal fontosabb, végre sikerült kibillenteni ellenfelemet egyensúlyából, és végigvágódott a földön. A mellén landolt, én pedig a hátára vetettem magam. Térdemet a veséjébe mélyesztettem, és elkezdtem módszeresen a padlóba veregetni a fejét.
    Társának rúgása pontosan a bordáimat találta el, és lerepített a nőről. Legszívesebben üvöltöttem volna, de a rúgás az összes levegőt kipréselte a tüdőmből. Gurulva értem földet, de a fickó már ott is termett, és ezúttal a fejem randevúzott a cipőjével. Megpördültem, és nekizuhantam a kivetőcsöveknek.
    És meghempergőztem Pöröly vérében.
    Az egykori játékos vére beborított, amitől Öreg Farkas megvadult. Ott feküdt valaki holtan, akit ő a saját falkám tagjaként azonosított. Az én feladatom az lett volna, hogy megvédjem őt és a többieket, ezek az emberek pedig végeztek az egyik falkataggal. Ez nem bűn volt, hiszen Öreg Farkas szótárában nem szerepelt a bűnösség szó, hanem egyszerűen sértés, rendellenesség. Valami, ami megváltoztatta a dolgok rendes menetét, és az egész valóság azért üvöltött, hogy valaki rendet teremtsen. És a rendteremtésre Öreg Farkas vállalkozott.
    Bár gyakran adta nekem kölcsön érzékszerveit, még soha nem láttam ilyen tisztán a szemén keresztül, mint most, amikor ellenfelünk lassan közeledett felénk. A férfi óvatosan lépdelt előre egyszerű bicskás volt, semmi több -, mint az emberi gyengeségek és a veszély megtestesítője. A villámgyors láb, a kesztyűs kéz... ezek árthattak nekünk, de el is lehetett kerülni őket. Lekaptam a fejem a rúgás elől, majd kikerültem egy másikat is. A bicskás hátrahúzódott, felkészült az újabb rohamra, és könnyedén oldalra táncolt, hogy elvonja a figyelmemet a társáról (aki közben teljesen magához tért), és ugyanakkor elvágja előlem a menekülés útját.
    Ha ember lettem volna, és úgy gondolkodom, mint egy ember, akkor ez bizonyára zavarólag hatott volna rám. Ha pusztán úgy gondolkodtam volna, mint egy ember, akkor egyszerűen előrántom a Vipert, és mindkettőt szitává lövöm, de most Öreg Farkas diktálta az ütemet, ő vezetett, én pedig nem tehettem mást, mint hogy követem őt.
    Öreg Farkas a ragadozó keringő mesterének bizonyult. Első támadásával úgy irányított engem, ahogy egy farkast irányított volna, és farkasként kellett harcolnom. Most azonban taktikát váltott, hogy előnyeimmel kiegyensúlyozza hátrányaimat. Bár az ő leltárában a hátrányos tulajdonságaim számtalan chipet megtöltöttek volna, az egyetlen dolog, amit szeretett bennem, hogy rendelkeztem egy olyan fegyverrel, amivel ő nem: kézzel. Ráadásul ezen a kézen volt hüvelykujj, és ökölbe lehetett szorítani.
    Öreg Farkas olyan támadással vetette rá magát a bicskásra, amit én leginkább a fejetlen roham kifejezéssel jellemeztem volna, de üvöltve söpörte félre azt a javaslatomat, hogy talán próbáljuk meg a zsákmány taktikáját alkalmazni, és védekezzünk. Bal karommal felfogtam egy rosszul célzott rúgást, és máris ellenfelünk ütőtávján belül voltunk. Öreg Farkas a bicskás ágyékába mélyesztette öklömet. A fickó ágyékvédőt viselt, de az ütés elemi ereje összepréselte a lágyabb részeket, és ez meglepte valamelyest. Fejem előre és felfelé lendült, összezúzta állkapcsát, aztán Öreg Farkas a férfi torkába fúrta bal kezemet.
    A bicskás hörögve tántorodott vissza az árnyak közé, de én utána vetettem magam, és a következő támadást jobbról indítottam. Mindkét kezével a torkát markolászta, ezért jobb kezemmel felemeltem a könyökét, balommal pedig a hónalját vettem célba. Jobb térdem felemelkedett, belemélyedt a gyomrába, végül bal öklöm lecsapott a tarkójára. Egy utolsó nyögéssel begurult a szoba sötét sarkába. Hallottam, ahogy a társa feltápászkodik, és botladozva menekülőre fogja, de Öreg Farkas nem eredt a nyomába. A prédája már megvolt, és most ölni akart. A bicskás kivégzésének vágyát csak tovább erősítette benne a harag, amiért be volt zárva a stadionba, ebbe az épületbe, amely a bicskáshoz hasonlóan ellentmondott a természet törvényeinek. Ez volt az a hely, ahol az emberek megfosztották a természetet minden természetességétől, ahol saját kedvükre, saját szórakoztatásukra tartották fogva, és játszottak vele. Ez megint csak egy pimasz aberráció volt, amit helyre kellett tenni.
    Ráugrottam a fickóra, és tovább csépeltem, aztán megéreztem, hogy Öreg Farkas újabb kísérletet tesz az irányítás teljes átvételére. A vér szagát, a bicskás nyögéseit és Pöröly emlékét használta fel arra, hogy darabokra zúzza a kontrollt saját testem felett. Megpróbáltam harcolni ellene, de ellenfelem pont ekkor magához tért, és egy lagymatag visszakezes ütéssel arcon talált. A támadás nem igazán volt fájdalmas, sokkal inkább meglepett, de határozottságom megingott, és Öreg Farkas elszabadult.
    Hallottam csontjaim fegyverdörrenésre emlékeztető roppanását, ahogy Öreg Farkas a saját alakjára formálta testem. Az ő felfogása szerint nem művelt velem semmi természetelleneset, inkább visszaterelt engem a természethez, olyanná alakított, amilyennek lennem kellett volna. A karcsontok megrövidültek, az izmok protoplazmája új tapadási helyekre áramlott. Kézfejem összement, és tömörebbé vált; körmeim vastagabbak és keskenyebbek lettek. Államban hasogató fájdalmat éreztem, ahogy fogaim gyors ütemben nőni kezdtek, állkapcsom megfeszült, miközben arcom állati pofává alakult.
    Öreg Farkas rákényszerített, hogy a bicskás torkának ugorjak, de néhány centivel a célpont előtt összezártam az állkapcsom. Ez nem az a préda, amit megölsz, és utána el tudsz fogyasztani.
    Meg kell halnia a természetellenessége miatt!
    Ez emberi gondolkodás, bolhazsák, nem a te utad! Te nem ölsz sportból.
    Az emberek viszont igen. Öld meg!
    Az emberek talán igen, de én nem! Újra megszereztem az irányítást, és még a teljes átalakulás előtt leállítottam a folyamatot. Egy gyors, visszakezes ütéssel véget vetettem a bicskás hiábavaló küzdelmének, aztán hasra fordítottam a testet, és a falnak háttal leültem a földre. Egyelőre én voltam fölényben, de már éreztem, hogy Öreg Farkas gyűjti az erejét, hogy szembeszálljon velem, és a vér szaga is őt segítette. Pöröly valóban meghalt, és énem egy része bosszúért kiáltott, de az túlságosan egyszerű megoldás lett volna.
    Valahonnan a stadion hátsó részéből, a sötét járatok felől tompa puffanást hallottam, és nemsokára a bicskás nő tántorgott vissza a helyiségbe. Egy másodperccel később a baseballütőt lóbáló Jimmy is belépett.
- Farkas? Pöröly?
    Megpróbáltam válaszolni neki, de csak Öreg Farkas morgott a torkomból.
    Jimmy felemelt ütővel az árnyak felé fordult.
    Öreg Farkas ezt fenyegetésként értelmezte, és megpróbált rávenni a támadásra.
    Összeszorítottam a fogam, és ellenálltam a követelésének.
- Menj... El... Jimmy. Hangom reszelős hörgésként szakadt fel a torkomból, szavaim közé mély morgások vegyültek. Menj!
    O is természetellenes, Hosszúagyar. Ugyanolyan romlott, mint ez a hely.
    De ő a barátom. Akaratomat hosszú póznává formáltam, és megbökdöstem vele a vadállatot. Megpróbáltál beszállni az emberek játékába, és veszítettél. Nem lesz ez mindig így, Hosszúagyar. Most csak ez a játék számít.
    Jimmy lejjebb hajtotta a fejét, megpróbált bekémlelni a lepelként rám boruló sötétségbe.
- Farkas, te vagy az? Minden rendben?
- Én vagyok, Jimmy. Szeretném, ha elmennél. Minden egyes szót külön erőfeszítéssel kellett kipréselnem magamból. Hívd a biztonságiakat! Pöröly súlyosan megsérült, szerintem meg is halt. Ez a kettő tette. Menj! Most! Kérlek!
- Megsérültél? Jimmy egy fél lépést tett felém. Olyan... másnak tűnsz.
    Ha módosítva lenne a szeme, valószínűleg látna. Nem tudtam, hogy az optikai módosítások között szerepelt-e a fényerősítés, de az árnyékok egyébként is csak akkor rejtenek el a szeme elől, ha nem jön közelebb hozzám.
- Semmi bajom. Kérlek, menj most! Nemsokára utánad megyek, és mindent elmagyarázok. Hozz segítséget Pörölynek!
    Bólintott.
- Oké, ha ezt akarod.
- Kösz.
    Jimmy sarkon fordult, és visszarohant az átjáróba, Öreg Farkas pedig kiengedett a markából. Éreztem a fájdalmat, ahogy testem visszavette eredeti alakját, de azért sem üvöltöttem. Az ilyesfajta kínzás nem volt méltó hozzá, de Öreg Farkas annyira kifacsarodott felfogású lény volt, hogy nem törődött vele. Morogva visszavonult elmém hátsó szegletébe, és ott ólálkodott, mint valami alattomos másnaposság.
    Megborzongtam, és lassan felálltam. Lehet, hogy mélyen egy épület gyomrában voltam, amely puszta létével megcsúfolta a természetet, olyan emberek vérében fürödve, akik még saját természetüket is megtagadták, de legalább ismét saját magam lehettem.
    És jelen pillanatban ez győzelemnek számított.