A Japán-tenger

A szovjet haditengerészet Egyes Felszíni Műveleti Csoportja húszcsomós sebességgel tartott délnyugat felé, tiszta ég alatt hasítva a nyugodt tengert. Középen haladt a hatalmas, Kirov osztályú Frunze cirkáló, amelyet két régebbi rakétahordozó cirkáló és két modern, Szovremennüj osztályú romboló kísért. Cirkálók, rombolók és fregattok vontak sűrű tengeralattjáró-elhárító és légvédelmi függönyt a felszíni csapásmérő erők magja köré.

Egyfolytában három vadászszázad – két MiG-23-as és egy MiG-29-es – őrjáratozott az égen; állandóan váltották őket a Vlagyivosztok melletti légi támaszpontról, illetve a közeli Etoro-furól felszálló egységek gépei. Mohón várták az utasítást, hogy rávethessék magukat bármely arra járó amerikai repülőre.

Az Egyes Felszíni Műveleti Csoport már csak .húszórányira volt az élet-halál fontosságú Csuzima-szorostól.

Á Csillagkép fedélzete a koreai partok mentén

Brown mereven bámulta a kinagyított műholdas fotókat. – Mikor készültek ezek?

Ross kapitány, a csapásmérő erők parancsnoka, az órájára nézett. – Úgy egy órája, tengernagy úr!

– Uramisten, Sam, marha nagy bajban vagyunk!

Ross bólintott. A szovjet bombázók és a közeledő Felszíni Műveleti Csoport medveölelésbe szoríthatja a Csillagképet és a Nimitzet. Brown odaadta a felvételeket a törzsfőnökének, és összekulcsolta a kezét a háta mögött. – Érkezett valamilyen politikai jelzés a szándékaikról?

– Semmi, tengernagy úr! Moszkva egy szóval sem közölte, hogy mire készül.

Brown elkáromkodta magát, Fel-alá gyalogolt a parancsnoki harcálláspontban. Ross és a törzsfőnök a sarkában loholt.

– Oké, fiúk, hát én így látom a dolgot. A szovjetek talán rendkívüli nyomást akarnak gyakorolni ránk. Talán abban bizakodnak, hogy a kényszer hatására csökkenteni fogjuk rövid távú légitámogatásunkat a bokorugróknak. Talán… – Megfordult, elindult az ellenkező irányba. – De ezt nem kockáztathatjuk meg. Fel kell tételeznünk, hogy ellenségesek a szándékaik.

– Egyetértünk, uram!

– Nos tehát, uraim! – Brown megállt a nagy léptékű térképet kivetítő képernyő előtt. – Akkor tehát így fogunk játszani… – Egy pillanatra elhallgatott. – Azonnal megváltoztatjuk útvonalunkat, hogy mi érjünk hamarabb a Csuzima-szoroshoz, előbb, mint az az átkozott orosz taktikai egység. Addig minden szárazföldi támogató akció leáll, közöljék a parancsnokokkal, hogy a csapásmérő legénység pihenjen nyolc órát, azután viszont hajók elleni teljes készültséget rendelek el! Maradjanak a fedélzeten, és álljanak készen, amikor szólok! – A térképet tanulmányozta. - Mennyi idő múlva lépik át ezek a stricik a háromszáz mérföldes tilalmi zónánk határát?

– Huszonnégy óra múlva, tengernagy úr!

– Úgy sejtem, ez lesz egész nyomorult életünk leghosszabb huszonnégy órája. Maradjunk készültségben, uraim!

A két tiszt rohant, hogy végrehajtsa a tengernagy parancsait. Brown talpa alatt megdőlt a Csillagkép fedélzete. Az anyahajó délnek fordult. Délnek, a Csuzima-szoros irányába. Délnek, a vörös haditengerészet elé.