Január 7., az O'Brien fedélzete a Csuzima-szorosban

Richard Levi kapitány fölment a hídra, és közben ránézett a barométerre. Szilárdan tartja magát. Az égen alig volt felhő, és az Ď 'Brien óránként tizenkét csomós sebességgel lágyan ringva haladt Puszan felé. A kapitány tagbaszakadt alakja könnyedén követte a fedélzet mozgását.

A hídon a legénység kissé egyenesebbre húzta a vállát, egyébként nem reagált, Levi hétköznap sem szerette a túlzott felhajtást, háborúban pedig végképp utálta a formalitásokat. Azok az emberek,, akik túlságosan buzgón szalutálnak meg a bokájukat csattogtatják, nagy valószínűséggel elszalasztják a közeledő rakétáról vagy torpedóról árulkodó első jeleket.

Biccentett a helyettesének, és kilépett a híd oldalszárnyára. A korlát fölé hajolva visszanézett a három, doboz alakú szállítóhajóra, amelyek békésen úsztak Spruance osztályú cirkálója nyomdokvizén. Az egyik fakószürkére volt festve, mert a Tengeri Szállítási Parancsnoksághoz tartozott, a másik kettő szemvidító, harsogó színekben pompázott, mert az volt a dolguk, hogy elcsábítsák a jól fizető üzletfeleket.

A teherhajók, a két kereskedelmit beleértve, életfontosságú szállítmányt vittek: a 25. gyalogos hadosztály nehézfelszerelését. Az állomány előző héten repült át Dél-Koreába, de ugyanolyan használhatatlanok voltak, mintha Hawaiin maradtak volna, amíg meg nem érkeznek harckocsijaik, tüzérségük, és PSZH-ik, amelyek megtöltötték az Andrew T. Thomast, a Libériában bejegyzett Sarki-tengert és a dán zászló alatt hajózó Thorvaldsent. A Hetedik Flotta félreérthetetlenül megparancsolta, hogy mind a három hajónak el kell jutnia rendeltetési helyére.

Az ENSZ-erők keményen harcoltak a félszigeten, de még mindig hátráltak, távolodva a most már ostrom alá vett Szöultól. A pletyka szerint a bokorugróknak minden segítségre szükségük van, hogy ne nyomják be őket a tengerbe. Ezért vitték a 25. hadosztálynak is a nehézfegyverzetet.

Levi hátat fordított a dermesztő szélnek, amely átfújt a romboló felépítményén, és kelet felé nézett, keresve a parancsnoksága alá tartozó hajóraj másik felét: az apró, Perry osztályú Duncan fregattot. Megvan! Alig lehetett kivenni a fel-le hintázó, sötétebb szürke foltot a zöldesszürke tengeren. A Duncan négy mérföldre volt a konvoj keleti oldalán. Ilyen távolságból jobb esélye van a hajótestbe épített SQS-56-os szonárnak, hogy érzékelje, ha egy északi dízel-elektromos tengeralattjáró orvtámadást kockáztat az O'Brien „holtterében”, a tat mögött, ahol a motorok és hajócsavarok megsüketítik a romboló szonárját.

Kissé megfordult a szél; erősödött, füttyögött a fedélzet rengeteg radar– és rádióantennája között. Levi ügyet sem vetett rá. Hunyorogva nézett a kísérő fregatt mögött az égre kapaszkodó reggeli napba. A napfény megvillant egy plexiüveg burán. A Duncannak volt két SH-60B Tengeri Sólyom helikoptere, amely innen jó néhány mérföldre passzív hangbójákat rakott le a konvoj útjától északra és keletre. Ez volt a legvalószínűbb irány, ahonnan fölbukkanhattak a könnyű prédára leső, ellenséges tengeralattjárók.

De még ez sem minden. Szárnyak villantak ezüstösen a szemhatáron, azután eltűntek. A Hetedik Flotta rendelkezésükre bocsátott kíséretül egy P-3C Oriont is, amely jó húsz mérfölddel északra a Puszan felé tartó ENSZ-hajókaraván előtt újabb passzív bójákat helyezett el, igyekezve tisztán tartani az utat az O'Brien és rendkívül értékes hajókaravánja előtt.

Észak és kelet, amennyire ilyen körülmények között lehet, fedezve volt. Levi olyan közel vitte a konvojt Csuzima sziget nyugati partjához, amennyire tehette, anélkül, hogy zátonyra futottak volna. Errefelé olyan sekély a víz, hogy ha valamelyik átkozott északi tengeralattjáró itt akar lemerülni félig betemeti a sár. Ezt az irányt tartja, legalábbis amíg el nem hagyják a szigetet. Akkor át kell rendeznie kíséretét és a légi támogatást. Úgy határozott, hogy nem nagyon fog aggódni a háta miatt. Bármilyen dízel-elektromos tengeralattjáró jöjjön is délről a hajókaraván nyomán, annak vagy lemerül az akkumulátora, vagy a zajos légszívóval kell haladnia, amit nagyon könnyű meghallani, célba venni, és elpusztítani.

Pislogott, hogy megszabaduljon a káprázattól, amelyet a napfény hagyott a szemében. Gyorsan körbetekintett, azután megfordult, és visszament az O'Brien hídjának viszonylagos melegébe. A veszélyes övezetbe értek, ismét a Harci Információs Központban a helye. És most már óvatosabban kell mozogniuk. Esze ágában sem volt behunyt szemmel beleszaladni egy csapdába, vagy engedni, hogy a szonárjai ne a legnagyobb hatékonysággal működjenek.

– Mr. Keegan! – Uram?

– Lassítson nyolc csomóra, jelezze a konvoj többi tagjának, hogy tegyen ugyanígy!

– Igenis, uram! – Helyettese bólintott a jelzőmatróznak, hogy hozza a lámpát! Az O'Brien rádiócsenddel halad, ameddig lehet. Semmi értelme, hogy megbízható jelet adjanak az észak-koreaiaknak a hajókaraván tartózkodási helyéről. Dolgozzanak csak meg ezért az információért!