47

Ladát súlyos kimerültség gyötörte. Alig mozgott a lába, és még a gondolkodás is nehezére esett. Nicolae számba vette a drinápolyi janicsárokat, havasalföldieket keresett közöttük, hogy átvegyék őket a saját csapataikhoz. Stefan a már átsorozottak kiképzésével foglalkozott. Petru és Matei betegek voltak, ezért Ladának magára kellett vállalnia egy dupla éjjeli őrséget. Most, hogy végre pirkadt, másra se tudott gondolni, csak az ágyra.

Furcsa volt úgy őrt állni Mehmed szobájában, hogy ő aludt. Mehmed könyörgött, hogy feküdjön be mellé az ágyba, évődött, flörtölt vele, de Lada emlékeztette, hogy ő az egyedüli, aki Mehmed és egy kés között áll a sötétben.

És ha Mehmed nem fogja be a száját, és nem alszik el, akkor a kést ő fogja tartani.

Mégis kellemetlen volt, mert a koronázásra emlékeztette. Mehmed itt volt, Mehmed volt az, de külön voltak. Érinthetetlen. Az arca alvás közben olyannak tűnt, mint a szertartás közben: idegennek.

Csakis ez tartotta vissza Ladát a leghosszabb és legmagányosabb éjszakai órákban attól, hogy felébressze őt, csak hogy megnézze, hogyan változik a tekintete, amikor meglátja őt, a szája hogyan kezd szavakat formálni és kívánságokat kifejezni. Lada szerette önmagát, ahogy Mehmed ránézett, és vágyott rá. De ellenállt. És most, hogy nemsokára álomra hajthatta volna a fejét, bosszúsan vette észre, hogy az ajtaját egy nő torlaszolja el.

– Lada?

A nő arca édesen kellemes volt, mint egy szilva. Az ajkai egyformán kerekek. A szemei nagyok voltak, vizesek, a tekintete ezért nem volt túl átható.

– Igen?

– Én vagyok. Nazira.

Lada grimaszolt, alig forgott az agya. A lány ismerősnek tűnt.

– Nem mutatkoztam be Mehmed esküvőjén? Táncoltam Raduval.

– Mindenki táncolt vele.

A lány nevetett. Olyan könnyen nevette el magát, mintha ez egy olyan izomreflex lett volna, ami Ladának nem adatott meg.

– Igen, ez igaz. Radu nem említett engem?

Lada a bosszúságtól szinte vöröset látott, minden izma megfeszült. Mi ez, valami próba? Csapda? Valaki tudomást szerzett Radu Mehmed iránt táplált érzéseiről? Ha Halil kiszagolta, akkor meg fogja próbálni a saját hasznára fordítani az információt. Lada viszont nem fogja olyan könnyen elárulni az öccsét.

– Ritkán beszélünk. Nagyon elfoglaltak vagyunk.

– Ó, sajnálom! De talán ismeri a bátyámat, Kumalt.

Ladában hirtelen felrémlett valami, és ettől teljesen magához tért. Az udvar körül őgyelgő nőkre soha nem fordított különösebb figyelmet, de Kumalra emlékezett. Kumalra, a lelkek tolvajára, aki Radut a muzulmánok istenének szívébe vezette.

– Igen, őt ismerem.

Nazira minden bizonnyal nem hallotta ki a bosszúságot Lada hangjából, mert megkönnyebbülten mosolygott.

– Úgy tűnik, hogy Radu még nem említette neked, de… szóval… holnap összeházasodunk.

– Ti holnap… micsoda?

– Csak nemrég döntöttük el, de szeretnénk minél gyorsabban összeházasodni, mindenféle hűhó nélkül. Olyan sok minden történik mostanában, és Radunak Mehmed mellett a helye.

Lada megszédült, mintha egy egész napi lovaglás után szállt volna le a lováról, és a föld még mozgott volna alatta.

– Radu feleségül vesz téged.

– Nem szándékozunk tartani minden hagyományt, de a mai napot szívesen tölteném a fürdőben az unokanővéreimmel és a nagynénémmel. És veled, természetesen. Hisz te vagy Radu egyetlen családtagja. – A Lada arcán lévő zavart és rémületet úgy értelmezte, hogy Lada a fürdőzést nem érti. – Van egy ilyen szokás, hogy az esküvő előtti napot a fürdőben szokták tölteni. Radu lefoglalta nekünk az egyik palotafürdőt, így nem fog senki zavarni bennünket. Én pedig reménykedtem, hogy mivel úgyis családtagok leszünk az esküvő után, te is csatlakozol hozzánk.

Ki ez a nő? A bátyja először odaadta Radu lelkét egy idegen istennek, most pedig, amikor Radu már fontos pozíciót tölt be a szultán mellett, ez a nő rászállt, hogy elvegye őt feleségül… Lada biztos volt benne, hogy az öccse nem szereti őt. Azt gyanította, hogy az öccse senkit nem képes szeretni Mehmeden kívül. De akkor miért ment bele a házasságba? Esetleg a markukban tartják? Netán zsarolják valamivel?

Ha Radu segítségével Nazira Mehmedhez akar közelebb férkőzni, akkor Ladának minél több információra van szüksége. Olyan alaposan fog dolgozni, mint Radu. Nem ő az egyetlen, aki ért ehhez a játékhoz. Lada fogcsikorgatva kierőltetett valami mosolyhoz hasonlót magából.

– Kaphatok néhány percet, hogy átöltözzek?

•

Lada követte Nazirát egy szűk ösvényen, amelyet boltívszerűen mélyzöld szőlő borított. A szőlőszemek viaszosan csillogtak, nem fogott rajtuk a tél hidege. Lada korábban nem járt fürdőben, jobban szeretett intim környezetben és nem más nők társaságában tisztálkodni. Az épület kívülről egyszerűnek, már-már aszketikusnak tűnt, de ahogy beléptek, Lada előtt egy új világ tárult fel. Kézzel festett csempéken ismétlődő virágmotívum kúszott felfelé a falakon és keresztül a mennyezeten. A pompás vörös és sárga színek kiválóan érvényesültek a mélykék árnyalatokkal.

A magasban lévő ablakok beengedték a fényt, ami keresztülvágott a levegőben gomolygó gőzön. Nazira örömmel üdvözölt néhány nőt, megpuszilták egymást. Úgy tűnt, hogy mindenki majd kiugrik a bőréből örömében. Megjegyezték, milyen gyorsan történt az eljegyzés, és Nazirának mekkora szerencséje van, hogy kifogta a legsármosabb férfit Drinápolyban.

Ladában felmerült a kérdés: mi törik el először. A feje vagy a csempék, ha a falba veri a fejét.

Kínszenvedés volt mosolyogni.

Egy szolga a számukra előkészített területre vezette a hölgyeket. Kis szőnyegekre tehették a ruháikat. Vetkőzés közben hosszú, puha lepleket tekertek magukra. Lada inkább a csapat végén maradt. Nem értette, Radu hogy tud olyan fesztelenül társalogni az emberekkel. Vajon neki mit kellene tennie? Kapcsolódjon ő is be a beszélgetésekbe, vagy maradjon észrevétlen, és csak hallgatózzon?

A többi nő nem teketóriázott, gyorsan kibújtak ruháikból, és teljesen fesztelenül nevettek, beszélgettek. Nem szégyellték a testüket, és nem is voltak zavarban. Amikor a többség már bement a vízbe, Lada akkor dobta le magáról a lehető leggyorsabban a ruháit. A nyakában viselt bőrerszényt bedugta a ruhája alá, aztán beugrott egy medencébe, hogy ne kelljen meztelenül elsétálnia a lapos lépcsőkig.

A vízben állva szorosan összefonta a karját a melle előtt. Remélte, hogy valaki mielőbb mond valami rettentő fontosat, és akkor ő el is megy.

A víz egyébként tényleg nagyon kellemesen hatott kimerült, feszült izmaira, de Lada nem egyszerűen meztelennek érezte magát, annál többről volt szó. Úgy érezte magát, mintha közszemlére tették volna, és nagyon sérülékenynek is. Vágyott egy fegyverre, egy páncélingre, valamire a bőre és a világ többi része közé.

Lassan közelebb araszolt a többi nőhöz. A haja úgy úszott utána, mint egy farok. De a nők ahelyett, hogy arról beszéltek volna, hogy Radu milyen hasznos szerepet tölt be a fővárosban, és milyen kapcsolatban áll Mehmeddel, a szeméről beszélgettek. A mosolyáról. Arról, hogy milyen jóképű és kedves. Mindenkinek volt egy története arról, hogy Radu segített vagy neki, vagy egy ismerősének. Vagy csak volt egy tökéletesen időzített vicce, egy lélegzetelállító története, vagy a nagylelkűségének adta meghökkentő jelét.

Lada éles fájdalmat érzett a mellkasában, és furcsa módon ez emlékeztette őt arra, hogy mennyire hiányzik neki az öccse. Valójában nem ismerte azt a férfit, akiről beszéltek, és azt gondolta, hogy talán szeretné őt megismerni.

Lehet, hogy tévedett.

Lehet, hogy Radu tényleg szereti Nazirát. Lehet, hogy a Mehmed iránt táplált érzései más mederbe kerültek, és most erre a kedves arcú, üres lánykára irányulnak? Nyilvánvaló volt, hogy Lada nem ismeri őt úgy, mint az egész város.

Nem, ez mégsem igaz. Radu nem nézett másképp Mehmedre, és továbbra is makacsul igyekezett a közelében maradni. A világ fennmaradó része Radunak csak kiegészítés volt. Csak Mehmed számított.

Lada egykor szintén fontos volt neki. Ez hogy veszett el?

Nazira nevetett, és Ladának eszébe jutott valami. Kumal az imádságot adta Radunak, és elragadta őt Ladától. Nazira most szintén el akarja őt venni. Lada közelebb keveredett Nazirához, akit részben elzárt két széles vállú nagynénje.

– Megosztunk veled néhány titkot – mondta az egyikük. Elöl egy helyen hiányzott egy foga, így selypített. – Csak hogy Radu jóképűsége ne vesszen kárba.

A másik nagynéni sokat sejtetően elnevette magát.

– A szépség nem segít, ha nem lesz jó diák.

– Csitt! – vörösödött el Nazira a forró fürdőtől.

Vagy zavarában? Az arcát a kezébe temette, és a fejét csóválta.

– Na, jól van már, hisz a felesége leszel! Tudnod kell, hogy a férfiak teljesen hasznavehetetlenek, ha nem kapnak rendes utasításokat. Főleg arról, hogy tudják a feleségüket élvezetekben részesíteni.

Lada arrébb araszolt, mert szörnyen kényelmetlenül érezte magát. Ha ezek elkezdenek a kígyókról és kertekről mesélni, meg arról, hogy a nő felelőssége abban áll, hogy biztonságos kikötőt biztosítson a férfi magjának…

– Na de nénikék, ezzel csak megbotránkoztatjátok őt! – szólalt meg az egyik házas unokanővér, bár ő is nevetett, és nem zavartatta magát a téma miatt. – Várjátok meg, hogy túllegyen a nászéjszakáján, akkor már nem lesz ilyen rémült. Utána mondjátok el neki, hogy lehet a nők kedvében járni úgy, mint a férfiakéban.

– Nana! – mondta a selypítő. – Hány évvel az esküvőd után jöttél oda hozzám sírva panaszkodni, hogy boldogtalan vagy a férjed esti ügyködése miatt?

Az unokanővér nevetett.

– Az esküvőm után öt nyomorúságos évvel. Két síró babát ajándékoztam neki, és cserébe egy olyan éjszakát nem adott, amit élveztem volna. Igazad van. Én nem kívánom ezt szegény Nazirának.

Nazira lefröcskölte őket.

– Most már elég! Ha kérdéseim merülnének fel, akkor írok nektek egy illendő levelet. Én hiszek Radu nagylelkűségében és képességeiben!

Lada köhintett, mire minden fej felé fordult.

– Ó, Lada! Ne haragudj! – kiáltotta Nazira. – Gondolnunk kellett volna arra, hogy Radu a testvéred.

Lada valami bocsánatkéréshez hasonlót dünnyögve a szőnyegéhez menekült. Nem is törölte meg magát, úgy húzta fel a ruháját és vette a nyakába a bőrzacskót. Semmi hasznosat nem fog megtudni a fürdőben.

Ám ahogy a lábára tapadó nadrágban a lakosztályába rohant, a fejében az a mondat, az a felismerés visszhangzott, ami több volt minden politikai összeesküvésnél: Ugyanúgy lehet a nők kedvében is járni, mint a férfiakéban.

•

– Elvette feleségül? Máris? – Mehmed felállt, visszaült, aztán újra felállt. – De csak három napja beszéltünk róla! És akkor nem is akarta elvenni! Egy szerény birtokot kért, de amikor beleegyeztem, akkor nem gondoltam, hogy… Megnősült?

– Úgy tűnik, hogy változnak a dolgok.

Lada megpróbálta sarokba szorítani Radut, beszélni akart vele még az esküvő előtt, de ő elbarikádozta magát a nagy szemei és az üres mosolya mögé. Azt hajtogatta, hogy Nazirából csodás feleség lesz. Lada kénytelen-kelletlen végignézte a házasságkötésüket, ami török nyelven zajlott. Radu nemcsak egy másik istennek, de egy másik nyelvnek is eladta magát.

Nazira a szertartás alatt végig zavartan mosolygott. A cselédlánya állt mellette. A végén Radu és Nazira alig értek egymáshoz, olyanok voltak, mint két ártatlan gyerek, akik esküvősdit játszanak. Ladát meghívták az ünnepségre is Kumal városi házába, de attól tartott, hogy nem fog tudni civilizáltan viselkedni.

Ezzel a férfival nem. Soha.

Radu csak biccentett és minden jót kívánt, amikor Lada bejelentette, hogy távozik. És most már nős ember volt.

– Ennek az egésznek semmi értelme – mondta Mehmed. – Kumal pasa mit nyer egy szövetséggel Raduval?

Lada felsóhajtott.

– Hát nem egyértelmű? Kumal most már pasa. Radu helyzete kiváltságos melletted. Kumal közelebb akar kerülni hozzád. Szemmel kell őt tartanunk.

Mehmed a fejét csóválta.

– Kumalt semmilyen kapcsolat nem fűzi Halil pasához. Megvizsgáltam a körzetében minden adót és számlát. Minden gyanú felett áll. Ő és az emberei példamutatóan harcoltak a Szkander bég elleni ostromban. Kumal tudja, hogy nagyra értékelem őt. Hogy bízom benne. Ő is tisztel engem anélkül, hogy ebből hasznot akarna húzni. Nazira viszont a húga. Lehet, hogy elkényeztette, és megengedte neki, hogy ő válasszon férjet magának.

Lada nem akarta, hogy ez igaz legyen. Azt akarta, hogy valami sötét szándék álljon az esküvő mögött, hogy oka legyen utálni és megbüntetni őket. De Radu okos volt. Ha bajba kerülne, Mehmedhez fordulna, nem Ladához.

– Lehet, hogy a lány tényleg szereti őt.

Lada tudta, hogy Radu nem szereti Nazirát. De ha Radut boldoggá teszi, hogy valaki másra koncentrál, nem Mehmedre, az neki is hasznos lehet.

Mehmed a fejét csóválta.

– Hát persze hogy Nazira szereti őt. A fél város szerelmes belé. A választásának még sincs értelme. Radu nem szereti Nazirát.

Lada Mehmedet nézte, próbált rájönni a szavai mélyebb értelmére, de nem sikerült neki.

Mehmed a falat bámulta, és a gondolataiba mélyedt.

– Nazira nem fogja tudni boldoggá tenni őt.

Ladának eszébe jutott a fürdőben hallott beszélgetés.

– És Nazirával mi lesz?

– Tessék? – Mehmed végre ránézett, de a tekintete még mindig távolinak tűnt. – Mi van vele?

– Miért az ő feladata Radut boldoggá tenni? Radu mit fog tenni azért, hogy boldoggá tegye Nazirát?

Mehmed megvetően legyintett.

– A férje lesz. Ellátja őt. Gyerekekkel ajándékozza meg.

Lebiggyesztette az ajkát, mintha a gyerek szó íze kellemetlen lett volna. Mintha ő nem ugyanezt csinálta volna.

– A gyerekek a jutalom azért, hogy Nazira elviseli őt?

– Elviseli őt? Hisz Nazira elképesztően szerencsés!

– Mondd csak! – szólalt meg Lada. Gondolatban a kígyóknál, kerteknél, magoknál és kötelességeknél járt, de mindezt elhomályosították a gőzben hallott lehetetlen elképzelések arról, hogy lehet élvezethez jutni a csókon kívül. – Te mit teszel azért, hogy boldoggá tedd a nőidet?

Mehmed összeszorította a száját, és hunyorgott.

– A nőimet? Miről beszélsz?

– A háremedet. Ők azért léteznek, hogy téged szolgáljanak. Fiúgyerekeket adnak. – Szinte kiköpte a szót: fiúgyerekek. – Te mit teszel értük?

– Ezt nem veled szeretném megtárgyalni. Tudod, hogy nekem kell…

– Nem arról van szó, hogy neked mit kell csinálnod! Kedveled őket? Szerelmes vagy beléjük? Kit szeretsz közülük a legjobban?

– Nem tudom! Ők… ez teljesen más. Olyanok, mint az a férfi, aki a székemet hozza utánam. Nem kedvelem, de nem is utálom őt. Azért vannak, hogy valamilyen feladatot ellássanak. Miért akarsz erről beszélni?

– Mert tudni akarom, hogy egyáltalán elgondolkodtál-e egyszer is azon, hogy tudnál nekik élvezetet okozni. Vagy ez csak egy üzlet? A szultán munkájának része? Olyanok neked, mintha székek lennének?

Mehmed felvonta a szemöldökét, és az arckifejezése szenvedővé vált.

– Milyen választ akarsz, Lada? Mit szeretnél?

Lada visszakozott.

– Nem tudom.

Mehmed előrelépett egyet, ezzel csökkentve a távolságot kettejük között. A földet nézte, és a hangja rá nem jellemző módon tétova volt.

– Ha azt szeretnéd, hogy… én mindent megteszek, amit csak akarsz. Amire csak szükséged van. Bármit.

Hangos kopogtatás után Nicolae nyitotta ki az ajtót. Lada bűntudatosan elugrott Mehmedtől. Nicolae vigyorgott, nem érezte, milyen a hangulat.

– Még egy óráig nem kell őrt váltani, majd akkor kísérsz a királyi kincstárba! – csattant fel Mehmed.

Leült.

Nicolae mélyen meghajolt.

– Annyira várom, hogy szinte fáj. De nem emiatt vagyok itt, édesapám. Lada, meglepetésem van a számodra. Gyere ki!

– Hozd el ide! – parancsolta Mehmed bosszúsan grimaszolva.

Nicolae vállat vont, de heges arcán képtelen volt elrejteni kárörömét, ahogy oldalra lépett.

Egy férfi lépett a terembe. Széles vállú, lomha és tömzsi, mint egy hordó. Janicsár-egyenruhát viselt. Lada már majdnem rákiabált Nicolaére, hogy az újonc aligha érdemes arra, hogy félbeszakítsák a beszélgetésüket, de ekkor meglátta, amit a sisak nem takart.

Két elálló fület, amik egy korsó füléhez hasonlítottak.

A férfi mosolya olyan volt, mintha egész Havasalföld nyújtotta volna Ladának a kezét, hogy hazacsábítsa.

– Lada! – szólt Bogdan.

Lada odarohant, és rávetette magát. Bogdan nem habozott, megfogta és megpörgette. A lány a nyakába temette az arcát, képtelen volt elhinni, hogy ez valóság. Bogdan, az ő Bogdanja került elő, akit olyan régen elveszített!

Életben van. Itt van. Újra az övé.

– Hát te meg ki vagy? – tudakolta Mehmed.

Bogdan nem engedte el Ladát, úgy válaszolt. A hangja mélyebb volt, mint ahogy Lada emlékezett rá, de annyira ő volt, hogy újra gyereknek érezte magát.

– A férje vagyok.

Lada nevetett, és tarkón vágta. Bogdan letette Ladát, de a lány a vállán hagyta a kezét. Meg akart győződni róla, hogy Bogdan valóságos, és nem fog eltűnni.

– Nem hinném, hogy a házasságunk kötelezne engem bármire is.

Lada megfogta Bogdan kezét. Bogdan ujjai rövidek voltak, és bőrkeményedések borították. Az arca szélesebbé vált, és az idő előrehaladtával vonzóbbá. Erős volt, kemény és egészséges. Lada pontosan ilyennek képzelte volna, ha megengedi a szívének, hogy képzelődjön.

– Megmagyaráznátok, kérlek? – szólt Mehmed.

A tekintete olyan jeges, a vonásai pedig olyan rendezettek voltak, mint a padlócsempék.

– Ő Bogdan. A legrégebbi barátom. Az anyukája volt a dajkám, úgy nőttünk fel, hogy az anyukáját és Radut gyötörtük folyton. Nagyon régen váltak el útjaink. Azt hittem, hogy örökre elvesztettem! Ó, Bogdan!

Megérintette az arcát. A borosta emlékeztette arra, hogy milyen sok időt elvesztettek.

– Fogalmad sincs, hány Bogdant válogattam ki, amíg megtaláltam, akit kellett – jegyezte meg Nicolae.

Lada nem tudta visszafogni a mosolyát.

– Köszönöm!

– Kiválóan kiegészíti majd a csapatunkat. Elég nagydarab ahhoz, hogy elhallgattassa Petrut, amikor idegesítővé válik.

– Befejeztétek végre? – vonta fel a szemöldökét Mehmed.

Lada arcáról lehervadt a mosoly. Mi ütött belé? Miért nem veszi észre, hogy milyen boldog, amiért újra találkozott Bogdannal? Látta, ahogy Mehmed tekintete a kezére villant Bogdan vállán.

Lada felszegte az állát. Nem vette el a kezét.

– Bogdan, ő Mehmed, a szultán!

Bogdan meghajolt, ahogy illett, de a mozdulataiban volt valami, amitől a meghajlása valahogy kifogásnak tűnt. Mintha amúgy is meg akart volna hajolni, csak Mehmed véletlenül épp a közelben volt.

Lada magához vonta a kezét.

– Gyere, megmutatom neked a…

– Azt szeretném, hogy kísérj el a kincstárba – szólalt meg Mehmed.

– Tessék?

– Van ott néhány számla, amikkel kapcsolatban kikérném a véleményedet.

– De Nicolae…

– Nicolae meg tudja mutatni… Bogdannak, hol van a laktanya. Menjetek!

– Nem! Maradjatok csak!

Bogdan mozdulatlanul állt. Az arca nem árult el semmilyen érzelmet. Nicolae szeme figyelmeztetően tágra nyílt.

– Lada – súgta.

Lada rájött, hogy arra kérte őket, tagadják meg Mehmed parancsát. Az ő Mehmedje volt, az igaz, de ő volt a szultán is, az atyjuk. Ha engedelmeskednek neki, akkor árulásért ki is végezhetik őket. Lada tudta, hogy Mehmed nem tenne ilyet, de arra nem kérhette őket, hogy ne fogadjanak szót a kedvéért.

– Menjetek – szorította össze az állkapcsát. – Majd később találkozunk!

Nézte, ahogy elmennek, aztán a kincstárig vezető úton végig öt lépéssel Mehmed előtt ment. Forrt dühében.

– Lada! – szólította meg Mehmed.

Nem fordult meg.

A kincstárban Mehmed eltűnt a pergamenkupacok – egyenlegek, főkönyvek, szerződések – között. Lada az ajtónál állva úgy tett, mint aki a veszélyt akarja elhárítani, de valójában minden energiáját arra fordította, hogy Mehmed hátát bámulja.

Végül az írnokok elmentek.

– Mi ez az egész? – kérdezte Lada.

– Mire gondolsz?

Mehmed nem nézett fel.

– Azért rángattál el ide, mert tudtad, hogy nem akarok jönni. Évek óta nem láttam Bogdant, azt hittem, meghalt, erre te úgy döntesz, fontosabb, hogy eljöjjek veled a kincstárba?

– Ne haragudj, de teljesen kizökkentett, hogy bemutattál a férjednek!

Lada felsóhajtott.

– De hisz ő nem a férjem! Ez csak egy játék volt gyerekkorunkban. – Felülről lefelé nézett Mehmedre. – Egyébként pedig nem vagy abban a helyzetben, hogy emiatt panaszkodj. Sitti Hatun hogy van mostanság?

Mehmed felpattant a székéből, és vállon ragadta, mielőtt mozdulni tudott volna. Lada készenlétbe állt, de Mehmed vonásai ellágyultak, a szorítása enyhült. A kezébe fogta Lada arcát.

– Ne haragudj! Nem láttalak ilyen boldognak az elmúlt… Meglepett, ennyi. Nem tudtam, hogyan reagáljak. Örülök, hogy megtaláltad a barátodat.

Lada bólintott, de továbbra is óvatos volt.

– Menj csak Bogdanhoz, beszélgessetek, hozzátok be, ami kimaradt. Este gyere majd a lakosztályomba vacsorázni, és meséld el, mi történt.

Mehmed mosolygott. Ladának nem volt ideje eldönteni, hogy őszinte-e a mosolya, vagy a szultán mosolyát látja rajta, mert Mehmed előrehajolt, és az ajkát az ajkára nyomta. Mehmed puha szája, mégis erőteljes érintése megfogta, és csókkal felelt.

Azóta nem voltak kettesben, hogy visszatértek Drinápolyba. A keze és a szája Lada értésére adta, mennyire kiéhezett Mehmedre. A szultán a székhez lépett, odahúzta Ladát, és leült. Lada Mehmed köré fonta a lábát az ölében. Érezte a szultán nyakán, hogy felgyorsul pulzusa, ahogy közelebb húzza magához. Mehmed keze táncolt a testén, és új helyre vándorolt, amikor Lada épp csak felfogta, hogy valahol megérintette. A keze nyomán felforrósodott a bőre.

A kopogtatást úgy hallotta, mintha a víz alól jött volna. Szüksége volt még néhány kopogásra, hogy rájöjjön, mi az.

Zihálva felugrott.

Mehmed csibészesen vigyorgott, és megigazította Lada tunikáját.

– Menned kellene.

– Igen, mennem kell – ismételte meg.

– Este találkozunk!

Lada szinte izzott a vágy vörös ködében. Azon tűnődött, micsoda élvezethez lehet jutni, ha a partnered azt akarja. Csak egy folyosónyi séta után jutott eszébe Bogdan. Feltámadt benne a sötét gyanú, hogy Mehmed azért csinálta mindezt, hogy biztosítsa, Lada csak rá gondoljon, ezért futva ment tovább a palotának abba a szárnyába, ahol a férfiak laktak.

Szobáról szobára rohant. Nicolae toborzásának hála felduzzadtak a soraik. Lada számos ismeretlen arccal találkozott, amíg rátalált a keresett szobára.

Nicolae fesztelenül beszélgetett Bogdannal, aki fiókokba pakolt.

Lada ledermedt az ajtóban.

Az első találkozásuk döbbenete után nem tudta, hogy viszonyuljon Bogdanhoz. Már nem azok a gyerekek voltak, akik együtt nőttek fel. Milyen emberré vált Bogdan az elmúlt évek során?

És milyen lett ő?

Szinte letaglózta a hirtelen rémület, mert elképzelte, mit gondolna az a Lada a mostaniról, aki először érkezett ide.

Bogdan közömbös arccal nézett fel rá.

– Szóval akkor te így rendezted be itt az életed.

Bár a hangjából hiányzott az ítélkezés, Lada felkapta a vizet. Nincs oka a mentegetőzésre. Se Bogdannak, se a régi önmagának.

– Igen. Én vezetem a legjobb csapatot az egész birodalomban.

– Azt látom. És a szultánnak tartozol elszámolással.

Lada karba tette a kezét.

– Én magamnak tartozom elszámolással.

– Akkor miért vagy még mindig itt? Miért nem viszed el, amit tudsz, és mész el innen?

Olyan feszülten nézte az arcát, mintha valami olyasmit akarna megtalálni, ami már nincs ott.

– Én… ez nem olyan egyszerű.

Nicolae elmosolyodott, a hege eltorzult tőle.

– Egyszer régen már el akartunk menni innen. De Lada meggondolta magát.

– Nem gondoltam meg magamat! Más miatt maradtam. Mellesleg, ha elmentünk volna, akkor te itt lennél, de én már nem. Akkor nem találtuk volna újra meg egymást!

Bogdan bólintott, és olyan könnyen lenyelte az igazságot, mint egy kutya a neki dobott csontot.

– Megyünk.

– Hová?

– Havasalföldre.

– Én nem mehetek vissza oda. Az apám eladott, Bogdan. Ide hozott engem, arra használta fel az életemet, hogy megvegye magának a trónját. Minket ott nem vár semmi. Én soha többet nem megyek vissza az apámhoz. – Akármennyit tanult, akármilyen erős, okos és kegyetlen volt, akármennyire szerették is mások, továbbra is az apja kormányozta az életét. – Még a szultán is jobb, mint az apám – suttogta.

– Az apák nem élnek örökké – vont vállat Bogdan.

Az apa szót törökül mondta. Azt a szót használta, ahogy a janicsárok nevezik a szultánt.