23

Mehmed anyja olyan érzéki eleganciával közlekedett, hogy Lada szinte megrémült tőle.

Az illatos és párnákkal telirakott szobában akárhová ült, nem tudta kényelembe helyezni magát. A válide szultána túl sok helyet foglalt el a selymeivel, a fátylával és csüngő ékszereivel. Aggódó arckifejezéssel és számító mosollyal feküdt a párnákon olyan kifinomultsággal, ami a janicsárok kardjára volt jellemző.

Ha Halimét és Marát évszakokhoz lehetett volna hasonlítani, akkor Huma maga volt a természet.

– Üljetek le!

Kedvesnek csengett a hangja, de a hunyorgásából tudni lehetett, hogy nem tűr ellentmondást. Mehmed abbahagyta a járkálást, és leült az anyjával szemben. Úgy tűnt, ő is ugyanolyan kényelmetlenül érzi magát, mint Lada. Soha nem ismerte igazán az anyját, és most azért jött el hozzá, hogy védelmet kérjen.

Nem éppen ideális helyzet.

Ladának eszébe jutott az érzés, amikor a tőre a hús ellenállásába ütközött, a kemény csontéba, amitől irányt kellett váltania a késnek… a tőr mindig keresi a többet, és mélyebbre, egyre mélyebbre akar hatolni…

Nem ideális. Semmi nem volt ideális. Lada az imént vett egy fürdőt, és a haja még nem száradt meg. A kezét még most is ragacsosnak érezte, a szájában pedig ott maradt a vér átható, fémes íze.

Radut viszont láthatólag elbűvölte a válide szultána, és örült, hogy láthatja. Elragadtatott, tiszteletteljes arckifejezéssel ült mellé. A válide szultána mintha megérezte volna a csodálatát, felé fordult. A szája olyan volt, mint Mehmedé, a mosolya pedig Radut a dadája mosolyára emlékeztette. Mehmedre nem mosolygott így.

– Nagyon bölcsen tetted, hogy elhoztad őt hozzám. Ő Radu, ugye? – A válide szultána felült, előrehajolt, és az ujjával megemelte Radu állát. – Szép fiú – motyogta.

A tekintete ekkor Lada felé siklott: a lány büszkén kihúzta magát, és kihívón felszegte az állát. Tudta, hogy ebben az összehasonlításban alul fog maradni. A válide szultána mosolya már kevésbé volt anyai, de hogy pontosan milyen, azt Lada nem tudta volna megmondani.

– Válide szultána – szólt Lada. Fintorgott az előadás miatt, amit el kellett viselniük. – Arra lenne szükségünk, hogy…

– Szólítsatok csak Humának.

Mehmed felé fordult, kényelmesen elhelyezkedett a párnákon, és megtámasztotta a tenyerén elbűvölő arcát. – Mehmed, te pedig hívj anyának.

Rövid nevetése a kútba eső érmék csobbanásához hasonlított.

– Nincs időnk arra…

Huma felemelte a kezét, ami nehéz volt a sok aranytól. Félbeszakította Mehmedet.

– Arra nincs időnk, hogy pánikba essünk, vagy gyengének mutatkozzunk. A világ összes ideje a rendelkezésünkre áll, hogy kiélvezzétek jól megérdemelt pihenéseteket, és kihasználjatok a hárem által nyújtott minden élvezetet. Sőt, ha az új szultán egy egész hetet akar eltölteni a hölgyeivel és féktelen mulatozással, akkor sem ítélhetné el senki. Megzavarni se szabad. És senki nem látogat ide. Senki nem fogja megtudni, milyen gyenge és törékeny valójában a hatalma, és hogy csak a csoda mentette meg attól, hogy megöljék uralkodása kezdetén.

– De a merénylő…

– Nem létezik. Nem volt merénylet. Senkinek eszébe nem jutna még csak megpróbálkozni sem azzal, hogy elvegye a szultán életét. Ha elismerjük, hogy merénylet történt, amit majdnem siker koronázott, azzal elismerjük a lehetőséget, hogy az Oszmán Birodalom nélküled is létezne. – Sötét színnel körberajzolt szeme összeszűkült. – Érted? Te itt nem rejtőzködsz. Szórakozol, és élvezed a nők társaságát. Élvezed a hatalmad.

Mehmed finoman biccentett.

Huma arcán újra megjelent a derűs, kedves álarc.

– Már el is küldtem a főeunuchot, hogy értesítse a pasákat és a vezíreket az itteni elfoglaltságaitokról. A hír terjedni fog. Annyi időnk van, amennyi szükséges.

Jó hazugság. Hihető. Lada nem akart azon gondolkodni, miért veszik be olyan könnyen ezt a hazugságot, és azon sem, mennyi időt töltött már itt Mehmed, és hány nővel volt már dolga. Nem akart ezeken tűnődni.

Gyengévé tette, hogy kerülte a valóságot, mégis mindig meghátrált, amikor megpróbált a dolgok mélyére hatolni.

Huma felállt, suhogtak a nyomában a selymek, és keringtek az édes illatok. Ám az illatnak volt egy csípős árnyalata is, ami csípte Lada szemét, és beleszédült.

– Most menjetek a szobáitokba! Hamarosan benéznek hozzátok a szolgák.

Mehmed kinyitotta a száját, mint aki ellenvetésre készül. Huma felvonta tökéletes rajzolatú szemöldökét.

– Hagyd, hogy anyád gondoskodjon mindenről, drága fiam.

Lágy, vigasztaló szavai szúrtak, mint a tű.

Mehmed a közömbösség álarcát magára öltve elment mellette. Radu a nyomában. Lada is felállt, de Huma határozottan kinyújtotta a karját, és elállta az útját.

– Együnk valamit!

– Szeretnék visszavonulni a szobámba.

Huma egy ujjal végigsimított a saját csípője vonalán, ráérősen kisimítva a ruhája anyagát.

– Nem felajánlás volt.

Lada tett egy lépést előre, de Huma megszorította a csuklóját. Elnevette magát, és a nevetéséből Lada minden olyan titkot kihallott, amihez eddig nem fért hozzá.

– Ladiszlava Dragwlya, Vlad leánya. Apád hadsereget küldött, katonái közt fiával a várnai csatába. Ezzel megszegte a törökökkel kötött békeszerződését, és teljesen kiszolgáltatta nekünk a gyerekeit. Ladiszlava, a sorsoddal senki sem törődik, kivéve szépséges öcsédet és a gyenge szultánt. Kicsi Ladácska, a házamban, a védelmem alatt ülj le.

Lada emlékezett, milyen volt érezni a bőrt a szájában, az inakat a foga alatt, a hús ellenállását könyörtelen állkapcsa között. Egy rövid, szédítő pillanatra felmerült benne, hogy ráveti magát Humára, és úgy tépi szét, ahogy Mehmed támadóját.

Ehelyett leült.

– Jó kislány.

Huma összecsapta a kezét, mire három csodás virág jött be lány alakban: ételeket és italokat tettek eléjük, majd szótlanul kilibbentek. Lada a lányokra nézve azon tűnődött, vajon ők Mehmed barátnői-e. Járt már itt Mehmed? Leszedte ezeket a virágokat?

Huma az eléjük pakolt ételek láttán kidugta kissé hegyes, piros nyelvét, és megnyalta a fogait. Ladát egy kígyóra emlékeztette, és ez összezavarta. A férfiak voltak a kígyók, a nők a kertek. A dadája elmagyarázta, hogy a nő és a férfi a hitvesi ágyban találkozik. Lada ekkor még nagyon kicsi volt, akkoriban történt, amikor a vallástanítói Ádám és Éva történetét tanították neki. A két dolog összekeveredett a fejében, hiszen a férfiak és a kígyóik győzték meg Évát arról, hogy veszítse el gyönyörű, tökéletes kertjét.

Egyetlen kert sem marad életben, ha kígyó hatol belé. Minden elvész, és a kígyóé lesz minden.

Lada most már természetesen többet tudott. A tudását a janicsárok goromba tréfáiból és a képszerű történeteikből merítette. Ezek mind alátámasztották meggyőződését, hogy az értelmezése mindig is helytálló volt.

De Huma most nem kert volt, hanem kígyó.

– Murád szerette a nagyon fiatal lányokat. Évekig szinte semmit sem ettem, hogy kicsi és fejletlen maradjak. – Fogott egy sült, őrölt borssal megszórt csirkelábat. Amikor beleharapott, befelé fordult a szeme, és elégedetten dünnyögött. – Azt hittem, hogy előbb halok éhen, mintsem megfogan bennem az örökös, de aztán a drága Mehmed a méhembe költözött, én pedig újra elkezdtem enni.

Lada elvett egy lepényt, kis darabokra szaggatta, és közben nézte, mennyire élvezi Huma az ételt. A virágocskák többször hoztak még ennivalót, újratöltötték Huma borospoharát, sőt, még a száját is megtörölgették.

– Lenyűgöznek ezek a lánykák, ugye? – kérdezte Huma.

Lada ekkor újra a nőre összpontosított. Azt hitte az előbb, hogy Huma annyira elmerült az evésben, hogy szabadon gondolkodhat és nézelődhet.

– Miért takarják el fátyollal az arcukat? Az istenüknek még a nők látványa is gyűlöletes?

Huma nevetett.

– Valamit félreértettél. A nőknek el kell takarniuk a testüket, igen. De a fátyol a státuszt szimbolizálja. Csak azok a nők fedhetik el az arcukat fátyollal, akiket eltartanak, és nem kell alantas munkát végezniük. Ezek a lányok ezt kiérdemelték. Ez a kiváltságos helyzet jele.

– Kiváltságos helyzet? De hiszen ők rabnők!

Huma nevetett.

– Ahogy én is, kincsem. Kislánykoromban adtak el és hoztak rabnőnek a hárembe.

Lada fintorgott.

– Küzdenie kellett volna. Menekülnie.

– Mégis hová? Évekig dühös voltam. Féltem. De az embernek annyiféle módon lehet hatalma és ereje. A nyugalom is hatalom és erő. Abban is van erő, ha valaki megfigyel, vár, jól beszél, jó időben és a megfelelő emberhez szól. Az is hatalom és erő, ha valaki nőnek születik. Igen, van erő ezekben a testekben, amiket olyan gúnyosan nézel. – Huma végigsimított telt keblein, a hasán, és a keze a csípőjén állapodott meg. – Ha olyan dolgot birtokolsz, amit más akar, akkor ott mindig van hatalom.

– De elvehetik tőled.

Lada elég férfit látott, és eleget látott a világból is ahhoz, hogy tudja, a női test nem a hatalom forrása.

– Hatalmat fontosabb dolgokért cserébe is adhatnak. Ezek a lányok, a rabnők, megértik ezt. Az eszesek éveket töltenek azzal, hogy feljebb kapaszkodjanak. Próbálnak olyan helyzetbe kerülni, ahol már van valamennyi befolyásuk. Az okos lányok többet érnek el, mint azok, akik csak szépek.

A tekintete olyan átható volt, hogy Lada elvörösödött, és a lepénydarabkákat a tányérjára ejtette. Ügyetlennek érezte magát, sutának és csúnyábbnak, mint bármikor korábban. Mindig tudta, hogy nem szép, és soha nem lesz senki oda a szépségéért, de ez eddig nem keserítette el. Huma viszont az arcát fegyverként és eszközként használta, úgy, ahogy Lada soha nem tudta. Eddig nem gondolt arra, hogy ha vonzóbbnak születik, a hatalom fonalából több jut neki.

Dacosan szegte fel az állát.

– Én úgy is lehetek erős, hogy nem adok fel semmit. Megmentettem Mehmed életét.

Huma elvett egy datolyát, és szopogatni kezdte.

– Hmm, igen… Valóban, remek munka. De nem gondolod, hogy te vagy az egyetlen nő, aki ölt azért, hogy megvédje őt, ugye?

Lada zavarában grimaszolt, és ezt nyomban meg is bánta. Úgy tűnt, hogy Huma mindenhonnan információt szerez. Hosszú ujjaival mélyre ásott Lada lelkében, pedig csak az arcát nézte.

Az asszony hátrahanyatlott a párnákra, és a kezét a homlokához emelte. A ruhája ujja lecsúszott, kilátszódott hosszú, fehér, formás karja.

– Szörnyű tragédia volt, amikor Mehmed legidősebb fivére megbetegedett és hirtelen meghalt. Ereje teljében! Aztán ismeretlen merénylők meggyilkolták a második bátyját és annak két fiát. Micsoda szomorúság! Murádnak csak egyetlen olyan korú fia maradt, aki megörökölhette a trónt, ha esetleg elesik egy csatában. – A megjátszott bánatot Huma arcán valami sötétebb, dühösebb arckifejezés váltotta fel. – És hirtelen Murád úgy dönt, hogy nyugalomba vonul, és egyetlen fiát a farkasok prédájául hagyja. Mindent kockára tett, amiért dolgoztam.

Lada feszülten figyelt.

– De maga nem hagyhatja el a háremet! Hogy csinálta?

– Észrevetted a férfiakat, akik itt dolgoznak?

Lada a fejét csóválta.

– És ez így is van rendjén. Az én drága eunuchjaimtól mindenki kényelmetlenül érzi magát. A férfiak nem viselik el a közelségüket, mert csakis arra tudnak gondolni, mit kellett elviselniük azért, hogy azzá legyenek, akik. Az eunuchok rabok, olyanok, mint én, de ők is hoztak áldozatot. Elvettek tőlük valami értékeset és pótolhatatlant, de ezzel egy olyan helyre kerültek, ahol erő és hatalom birtokosai lehetnek. Mindenhol ott vannak az országban, minden tehetős háztartásban; felszolgálnak, őrök, az enyémek. – Huma felült, hirtelen és éles mozdulattal ahhoz képest, hogy eddig milyen érzéki pózban feküdt. Lada hátrahőkölt.

– Te ezt az egészet – Huma a helyiségre, az épületre és végül önmagára mutatott – börtönnek látod. De tévedsz. Ez az én udvarom. A trónom. A királyságom. Az ára pedig a szabadságom és a testem volt. – Keskeny szemöldökét felvonta, az ajkán mosoly játszadozott, de a pillantása kemény maradt. – Felmerül a kérdés, Sárkány leánya, hogy te mit fogsz feláldozni. Mit vehetnek el tőled azért, hogy neked is hatalmad legyen?

Teljesen más volt ez a beszélgetés, mint a Marával folytatott. Ez nem arról szólt, hogy egy nagyobb cél érdekében áldozza fel magát, hanem arról, hogy önmagából áldozzon fel valamit személyes céljai érdekében.

– Én… semmit. Ööö – dadogott.

– A fiamat feláldoznád?

– Micsoda? Nem! Én védtem meg őt! Én…

– Feláldoznád az életed, ha a fiam mellett uralkodhatnál? – Huma elhallgatott, aztán Lada elgyötört arckifejezése láttán elnevette magát. – Úgy látszik, nem áll szándékodban. Jól van. Elmehetsz. De azt akarom, hogy gondolkodj el azon, mit kell feláldoznod egy olyan jövő érdekében, ahol senki nem mer egy ujjal sem hozzád érni. Azt akarom, hogy gondolkodj el Mehmedről és a jövőjéről.

Megvetően intett, hogy elmehet, mire Lada kimenekült a teremből.