2

Vladnak sokkal több dolga akadt annál, mint hogy jelen legyen a Vasziliszától származó második gyermeke születésénél. A fiú a lány után egy évvel született, mintha ő kergette volna a lányt a világra.

A bába letisztogatta az újszülöttet, és átnyújtotta az anyának. A baba aprócska volt, de hibátlan, mint egy rózsabimbó. A haja sűrű, sötét. Vaszilisza némán, üveges tekintettel feküdt az ágyon. A falra szegezte a tekintetét, nem is fordult a fia felé. A kis Lada a bába szoknyáját rángatta, durcásan erőszakolta ki magának a figyelmet. A bába megmutatta a kicsit a nővérének.

– Ő a te öcsikéd – mondta neki kedvesen.

A csöppség elsírta magát. Gyenge, fojtott hangja hallatán a bába aggódni kezdett. Lada még jobban megharagudott, pufók kezével befogta a baba száját. A dadus gyorsan elráncigálta onnan. Lada felnézett, az arcát eltorzította a düh.

– Ő az enyém! – kiáltotta.

Ez volt az első mondata.

A döbbent bába elnevette magát, és még egyszer megmutatta a pólyást Ladának. Lada figyelmesen nézte egészen addig, amíg a csöppség abba nem hagyta a sírást. Aztán láthatóan elégedetten kitotyogott a szobából.