45

Mehmed megkapta őse, Oszmán Gázi kardját. Áhítatosan maga elé tartotta, aztán bedugta a hüvelyébe, és a derekára tűzte. Ezzel magán viselte az álmot, azt az álmot, amiről országa egész történelme során álmodott.

Lada, miközben figyelte, nem tudta, mit érezzen. Nem az a Mehmed volt, aki olyan szenvedélyesen beszélt az álmáról, amikor kettesben voltak. Ezt a Mehmedet selyembe bugyolálták, páncélba öltöztették, a fejére turbánt raktak.

Arckifejezése kemény volt, mint az acél, és ugyanolyan áthatolhatatlan is. Egy emelvényen állt, elválasztva mindenki mástól. Egy férfinak az volt az egyetlen szerepe, hogy lábtartót helyezzen Mehmed lába alá, ha kérné. Egy másik a turbánjaiért volt felelős. A Mehmed bal oldalán álló szolga kölnikkel és legyezővel állt készenlétben, ha hirtelen valami förtelmes szag merészelne közeledni az érinthetetlen szultán felé.

Mert Mehmed pontosan ilyen érinthetetlen lett.

Végtelen szertartások, az összes vezír név szerinti felsorolása, elismerések, dicsérő szavak, ajándékok átvétele… Mehmed egy helyben maradt, de közben egyre jobban távolodott Ladától.

Lada kíváncsi lett volna, hogy az ételkóstolók vajon megérzik-e az ereiben kúszó féltékenységet, miközben ő őrt állva azt nézte, ahogy Mehmed álma gyökereket ereszt.

•

Lada nem hitte volna, hogy egy még gyűlöletesebb és kellemetlenebb feladat is várja annál, hogy végignézze a véget nem érő koronázási ünnepséget. Mehmed Murád lakosztályának külső termeiben találkozott apja összes feleségével és rabnőjével. Lada kérésére minden ajtónál két őr állt, az egyik embere pedig Mehmed szobájában.

Ma rá hárult ez a feladat. A nők egymás után léptek be, először a legalacsonyabb rangú, aki csak nemrég vált szolgálóból teljes jogú háremtaggá. Lada kénytelen volt tudomásul venni a szultánság eme oldalának valóságát. Folyton a kardját markolászta, bár nem tudta pontosan, kit is akar megölni.

Egy reszkető rabnő után egy olyan következett, akit Lada már ismert. Mara ezúttal is olyan díszesen hímzett ruhát viselt, ami nem illett az udvarba. Fátyol nélkül. A haja finom hullámokban a hátára omlott. A megjelenésében semmi nem emlékeztetett a török stílusra. Nem hajolt meg Mehmed előtt, csak felvonta a szemöldökét.

– Jó reggelt!

Török helyett latinul beszélt.

Mehmed zavartan mosolygott.

– Mara Brankovics?

– A hírem előttem jár.

A szoknyáit szétterítve méltóságteljesen leült a Mehmed melletti díványra. Nem ijedten elé.

– Örömmel látom, hogy jól vagy.

– Jót tesz nekem az özvegység.

Lada elnevette magát. Mara vetett rá egy pillantást, és hidegen mosolygott.

Mehmed köhintett, így próbálta újra magára vonni a lány figyelmét.

– Nem tudom, mihez kezdjek veled.

A nők többségét különböző birtokokra küldték a háremben elfoglalt rangjuknak megfelelően, illetve aszerint, kivel álltak rokonságban. A befolyásos családból származó leányokat hazaküldték, a jövendőbelijükről Mehmed és az apák döntöttek. Radu Mehmed kérésére egy befolyásos pasával kötendő házasságról tárgyalt. A nők úgy jártak kézről kézre, ahogy az érmék cserélnek gazdát.

Lada megszorította a kardja markolatát.

– Konstantin megkérte a kezemet – közölte Mara.

Mehmed nem tudta leplezni meglepettségét.

– Konstantin?

– Szerintem azt hiszi, hogy ezzel gyengítheti az apámmal és Szerbiával kötött szövetségedet, mivel az apám nagyrészt a befolyásomnak köszönhetően kimaradt a várnai konfliktusból. Tekintve, hogy nemrég kerültél trónra, rendkívül kellemetlen lenne elveszíteni Szerbiát mint hűbéri államot. Európa nem tart sokra téged.

Mehmed bólintott, az arckifejezése óvatosan közömbös volt.

– Meglep Konstantin arcátlansága. És gyorsasága. Ugyanakkor csodállak a bölcsességed miatt, hogy mindezt elmondtad nekem.

Lada ebben nem kételkedett, azt viszont érezte, hogy Mara tervez valamit. Túl okos volt ahhoz, hogy elszalasszon egy ilyen kínálkozó lehetőséget.

Mara vállat vont, és oldalra billentette a fejét.

– Én Istennek köszönhetem a szabadságomat, és soha többet nem megyek férjhez. Már megírtam az elutasítást Konstantinnak. Aláírom, és elküldöm majd a hazaúton Szerbiába.

Marának nem volt kardja, de saját magát sikeresen használta fegyverként. Mehmed nem árthatott neki anélkül, hogy ezzel kockáztatná az apjával kötött szövetséget. Ha pedig magára haragítja, azzal Konstantinápoly esélyeit növeli arra, hogy több szövetségest szerezzen. Marát csak úgy lehetett használni, ahogy ő akarta.

Ladát hirtelen ádáz irigység fogta el. Mara türelme meghozta gyümölcsét: ő írta a saját sorsát, nem függött férfiaktól, akik helyette akartak dönteni róla.

Mehmed felállt, és tisztelettel fejet hajtott.

– Haladéktalanul intézkedem. Holnap reggel utadra bocsátunk a neked és édesapádnak szánt ajándékokkal, valamint a megújított békeszerződéssel, amit az áldásommal együtt átadhatsz atyádnak.

Mara is felállt, és kecsesen pukedlizett egyet. Ezúttal őszinte mosolyt vetett Ladára, majd kivonult a teremből. Nem mondott köszönetet Mehmednek a szabadságért, amit saját erejéből teremtett meg magának.

– Hiányozni fog – jelentette ki Lada.

Mehmed nevetett.

– Nem lep meg. Apám feleségei közül mindig is ő volt a legfélelmetesebb.

– Ha már a félelmetes feleségeket említjük…

Lada az ajtó felé biccentett, ahol egy eunuch kíséretében Huma várakozott.

– Rabnő. Soha nem feleség.

Huma hangja reszketett, még soha nem hallották így beszélni. A bőre úgy megsárgult, hogy Lada a legszívesebben nem is nézett volna oda. Telt alakja, amire oly büszke volt, elvékonyodott, és a ruha lógott rajta.

– Édesanyám! – Mehmed felállt, hogy segítsen neki leülni. – Nem kellett volna eljönnöd.

– Természetes, hogy eljöttem. A fiam vagy. A szultán.

Lada büszkeséget várt tőle, diadalmámort, de Huma úgy mondta ki ezeket a szavakat, mintha keserű ízük lenne.

– A te jövőd nem kérdéses – mondta Mehmed. – Itt maradhatsz a palotában.

– A jövőm izgat a legkevésbé. Terveket kellene megbeszélnünk. A trónra segítettünk, de most biztosítanunk kell, hogy meg is tudd tartani.

Mehmed a fejét csóválta, és megfogta anyja kezét.

– Te emiatt ne aggódj! Te csak az egészségeddel törődj!

Huma úgy folytatta, mintha meg se hallotta volna.

– Orhannal egyelőre nem tudunk mit kezdeni, de ott van még a kis Ahmet, a féltestvéred. Ő olyan fenyegetést jelent, amiről nem szabad megfeledkezni.

Mehmed kissé távolabb lépett.

– Intézkedni fogok, hogy elküldjék egy vidéki birtokra, ahol biztonságban lesz.

Huma köhögött. Összeaszott mellei között zörgött valami.

– Biztonságban? Te azt akarod, hogy a legfontosabb vetélytársad, a másik örökös biztonságban legyen?

– De hisz még gyerek!

– Nem marad örökké az! Gondolj az apádra, hány évet pazarolt el a fivéreivel való csatározásokra. Nem sokon múlt, hogy a birodalom nem hullott darabokra. Nem hagyhatjuk, hogy hasonló történjen veled és Ahmettel!

Mehmed elengedte anyja kezét, és dühösen így szólt:

– Ne beszélj rólunk, anyám! Nagyon is tisztában vagyok vele, milyen veszélyek leselkednek rám a jövőben. Gondoskodom Ahmet biztonságáról. Innen biztos távolban, messze azoktól, akik ellenem akarják őt felhasználni, távol szegény anyjától, Halimától és mindazoktól, akik a saját érdekeiket az én érdekeim fölé helyezik. Fogságban fog felnőni. Ne haragudj, de nem akarok erre több szót vesztegetni!

Huma dühös lett. Ladát egészen megdöbbentette, mennyire hasonlít a fiára. Intenzív volt az arckifejezésük, a tekintetükkel pedig fel tudták nyársalni azt, akire néztek.

Huma viszont gyorsan magába roskadt, megadta magát a betegségének és kimerültségének.

– Legalább annyit mondj, hogy Halimával kapcsolatban van kész terved, és fel tudod őt használni!

Mehmed az orrnyergét dörzsölgette.

– Igen. Igen. Nemsokára találkozunk. Azt hiszem, hogy Ishak pasához fogom hozzáadni, Ishak pasát pedig Anatóliába küldöm. Ő lesz ott az új beglerbég. Azt akarom, hogy minél távolabb legyen Haliltól. Ketten együtt túl erősek.

– Igen, ez bölcs döntés. Bár én továbbra is úgy vélem, hogy Halil karóba húzva jobb szolgálatot tenne neked. – Huma felállt, kinyújtotta a kezét. A kísérő eunuch odasietett mellé. – És a helyedben másképp cselekednék a kis Ahmettel kapcsolatban is. De tedd azt, amit a legjobbnak gondolsz!

– Így lesz.

Miután elment, Mehmed felsóhajtott.

– Nehéz ilyen gyengének látnom őt.

– Szerintem ő soha nem volt gyenge. Most sem az. Most is éppúgy félek tőle, mint korábban. És… igaza van. – Lada fintorgott, nagyon nem szívesen értett egyet Humával. Sőt, még sajnálta is őt. – Ha Konstantinápoly egy távoli unokatestvéreddel zsarol téged, akkor képzeld csak el, mihez kezdenének, ha Murád másik fia a kezük közé kerülne. Halil is fel akarná őt használni.

– Távol fogom tartani őt Haliltól. Mire pedig Ahmet felnő, elbánunk azzal a nyavalyás pasával.

– Vezírrel – javította ki Lada Mehmedet, mire Mehmed a nyelvét nyújtotta rá. – Emlékezz rá, hogy ez Radu ötlete volt! Ha rám hallgattál volna, Halil már nem élne.

– Tudom, tudom. De messzebbre kell néznünk. Most tesszük le az alapokat. Minden egyes követ meg kell fontolni. Először lebontjuk a falat, amit Halil épített, és csak utána távolítjuk el őt, különben újabb kövekkel tömítik be a réseket, és a fal továbbra is az utamban lesz. Radunak ebben igaza volt.

– És mit gondol a bölcs és okos Radu Ahmetről? Mi ő: kő vagy rés, ami az egész épületet veszélyezteti?

Mehmed nem felelt.