JÓSIKA JEGYZETEI AZ ABAFI-HOZ
1 Kéretik az olvasó az Abafi nevet az Apafi névvel föl nem cserélni.
2 Így címezték akkori időben Erdélyország fejedelmeit.
3 Egy a legnehezebb költői feladatok közül az őrültséget vagy lázas szeszélyt helyesen adni. Mind a két tárgy pszichológia nélkül gyermekességgé aljasul, s minden művelt olvasót untat; de e nehéz feladat helyes kivitele után a legnehezebb annak bírálata.
Némely író az ily őrülttel mindent összevissza beszéltet; néha betege egyszerre megokosodik; az ember azt hinné, hogy bölcsen szól, ha az író meg nem mondotta volna előre, hogy szegényke kissé bolond.
E munkában is jő egy lázas szeszélynek leírása elő; s minő nézetek vezéreltek festésében, előadom.
Amit józan ész a lelki s testi munkálatok helyes folyamában rendesen cselekszik vagy mond: azt a lázas szeszély összezavarja, felbuktatja; e cselekvések s beszédek káoszában a felüleges olvasó semmi öszvefüggést, semmi rendet nem talál; ő csak ugrásokat s szöges ellentételeket pillant meg, s tágas hézagok terülnek előtte. S ez az öszvezúzása minden rendnek nála a lázas szeszélynek típusa.
Van pedig az őrültségben vagy a lázas szeszélyben bizonyos - hogy úgy szóljak - szeszélyes folyamat; van valami összefüggése a képzeteknek, olyan, mint a hegyi pataké, mely sziklákon csattog le, néha köddé oszlik hullásában, föld alá rejtezik, eltűnik a szem elől, s újra felbuzog egy forrásban vagy csurgóban, tavakká terül, vagy hatalmas folyókká nyúlik, változik; de meg nem szakad. S éppen azon ugrások, melyeket a felüleges elme hézagoknak gondol, képezik az egybefüggést - s egy első tekintetre észrevehetlen, de mégis létező kapcsolatot.
Minden lázas szeszélyesnek van egy fő képzete vagy merő képzete (idea fixa), melyre mindig visszatér vagy visszaugrik, mely körül forog; néha végtelen távulságra nyargal tőle, hallatlan ugrásokat tesz vagy inkább látszatik tenni, de újra visszaszökik.
Tisztát képzel például, s ezzel összefűz mindent, ami tiszta; s ha tiszta szívvel bíbelődik: jut kristály - üveg - víz s egyéb anyagilag tiszta eszébe.
Vannak az őrültségben, mint a szeszélyben, világos percek: az őrülteknél hosszabbak, órákig, néha napokig tartók; a szeszélyben, a betegség minőségéhez képest, a láz vagy hagymáz ideje alatt, rövidebbek. Ezen utóbbiaknál a világ sugár néha pillanatokra töri által a mámoros kábultságot; s így egy józan szót, egy rendes képzetet azonnal más követ, mely hatalmas ugrást látszatik képezni. Sötét, csak percekre világuló visszaemlékezés, a képzeteknek társítása (assotiatio idearum) s az előbb említett fő vagy merő képzet játsszák az őrültségben, mint a szeszélyben, a fő szerepet.
A beteg a testi, anyagi tulajdonokat a lélekre ruházza és fordítva; amit óhajt, amit reményl, mitől retteg, mit szégyenel: valósítja; s néha a valót, a létezőt mint jövendőt vagy már nem létező múltat tekinti. De valamint a valóságos életben semmit sem képzelhetünk egyebet, csak azt, amit tapasztalunk, azaz: ami érzékeinkre hat; s úgynevezett új gondolatok és találmányok - csak új egybetételek, új kombinációk; a legszeszélyesb alakot állíthatjuk föl képzetünkben, mely nem volt soha s nem is lesz; ha azonban figyelemmel vizsgáljuk egyes részeit, azokban semmi újra nem találunk: így az őrültség, a lázas szeszély torz egybetételeit képezi a józan képzeteknek; képzetébe ötlik egy király, ezzel egybefűzi az általános nagynak képzetét; s nem ritka, hogy második szava magas hegy, óriás, a legnagyobb gyümölcs vagy ilyesvalami lesz. A nem pszichológ ugrást lát e zordon ellentételekben, de a figyelmes pszichológ a zavarban megleli a folyamot. Alkalmazzuk ezt a jelen munkára.
Gizella, a gyöngéd idegű gyermek, szereti Olivért, látja, hogy hárman megtámadják; ijedtében forrólázba esik. Szeszélyében, amit forrón óhajt, bár gyermekien tisztán, szeplőtelenül, mint önmaga, azt létesíti; merő, fő képzete az, hogy ő - Olivérnek nője.
Első felszólalásakor magát tündér vidékben találja, az Olivérreli együttlét őt boldogítja, a boldogság képzetével a jónak és ezzel rokon szépnek képzete áll elő zavart elméjében. Ezt tovább fűzi; a szépnek képzete a virágok legszebbikét, a rózsát varázsolja elébe, rózsákat lát számtalan színvegyületben.
Újra felszólal; újra fő képzete, Olivér van előtte; maga mellé ülteti őt. Ő neje Olivérnek, képzetében vele, mellette van, az együttlét eszméjéből foly a maga mellé ültetés.
Tovább fűzi szeszélyét; Olivér mellette ül; sötéten világlik által elméjének mámorán, hogy amit szeszélyében valósággal teremtett, az egykor óhajtás volt: egy őt boldogító valósággá válván ezen óhajtás, a vett öröm- vagy jónak képzetével rokonul a hála képzete. Ő Olivérnek köszöni, hálálja szerelmét: “hogy háláljam meg néked szeretetedet?” - mond. Újra sötétül agyában: amit most létezőnek hisz, vágy volt egykor; itt a kétkedés áll elő. “Ez álom” - így szól. “Nem, nem!” - mond előrenyújtva kezét, mintha az Olivér kezeit szorítaná. Ezen férfiúkéz, mely oly édesen szorul az övébe, eszébe juttatja az Olivér viadalát. “Ezek a te kezeid - szól -, melyekkel támadóidat sújtád a porba (itt visszaugrik újra képzetében jelen helyzetére), s melyekkel oly lágyan öleled Gizelládat.” Elhallgat újra, s némán fonja szeszélyét odább; a folyam meg nem szakad, a kéz, a megtámadók állnak előtte: “Három egy ellen!” - kiált fel, s újra fő képzetére tér vissza; Olivérreli együttléte az egység képzetét idézi elő; a három megtámadónak száma az együttlét egyes számát juttatja eszébe. “Ő és én - így szól -, hiszen az csak egy.”
Ezt fűzi újra némán tovább; ő és Olivér egy, ők együtt vannak, egymás mellett ülnek. Olivér egy csókot kíván nejétől képzetében; az ártatlan, angyaltiszta gyermek kétkedik: “Ó, ne - mond -, az nem szabad!” A képzetek összeszövése vagy társítása eszébe tünteti, hogy házasok csókolják egymást; amit elméje társít, fűz odább, azt Olivér ajkaira függeszti, s mintegy felelve mond: “Igazad van” sat. Újra kétkedésire ugrik vissza: “Vagy házasok is vétkeznek, ha teszik?” - kérdi. “Te ámítasz, Olivér!” S újra visszaugrik előbbi helyzetére, újra hisz, és megcsókolja férjét képzetében.
A láz teljes mértékben körülfogja őt később; elméjében sötétebb képek tűnnek elő; mindig merő képzetével bíbelődve; Olivérnek megtámadtatását fűzi odább: ezzel a sebesülhetés képzete egyesül; mitől retteg, azt szeszélye létesíti; Olivér sebet kapott: a sebbel a gyógyítás képzete társul, ezzel a gyógyszerek; itt ezeknek előszerzésök jut eszébe, s annak emlékezete, hogy Margittól ilyszerű utasításokat vett. Ő teszi az írt a sebre, ő szedte a fűszeres növényeket.
Olivért bekötött sebbel szenvedve képzeli, ezzel a hallgatás képzete egyesül, “te hallgatsz”, mond. Itt tovább megy, Olivér hallgat, talán nem ismeri őt - mert a szeszély nagyít mindent, s végletekre megy által - “te nem ismersz engemet? Én vagyok Gizella” - szólt sat.
Gizellának láza halkkal csendesül, egy világos perc van szeszélyében, felnyitja szemeit, szomjat érez, s a Margit kérdésére vizet kér; a víz képzetével egyesül a tisztaság képzete s ennek ellentéte, a sűrűség: “ne azt a sűrű italt - mond -, kristálytisztát... - s újra a képzet - mint az én szerelmem!”
“Ismersz-e?” - kérdé Margit. A világos perc elmúlt; Margit, a feltűnő, remek nő, emlékezetében áll homályosan előtte: a remekség képzetével rokon nagyságának képzete tűn föl elméjében, ezzel egy királyné képe egyesül: “te királyné vagy”; szeszélye nem elégszik meg ezzel, még nagyobbat ugrik: “te egy tündér vagy” - mond, s visszaugrik a vízre, a tisztaságra; s itt az üveg tűn föl elméjében mint tiszta, mint átlátszó anyag; “üvegből van öltözeted” - mond sat. Újra a nagyság s ezzel rokon érték képzete áll elő; a királynénak, a tündérnek halántékain a virágok királya ingadoz, a rózsa, mégpedig a szépet az értékessel egyesítve - aranyrózsa.
Már szelídülvén láza, újra egy világos perc jön elő; megismeri Margitot.
Még nem tiszta elméje egészen, még tart némileg szeszélye; a visszaemlékezések kezdenek tisztábban előtűnni. Eszébe jut, hogy Margit Olivért szereti; újra merő képzete áll előtte: Olivér az övé. Ezzel a Margit lemondásának képzelt esetét társítja s létesíti egyszerre. Margit lemondott képzetiben Olivérről, mert Olivér most az övé! Ezt köszöni Margitnak. Az elzárt, szótlan szerető gyermeknek nyelvét megoldja szeszélye, s ő lelkének minden titkát elárulja; de minden szaván általsugárzik a fő képzet, hogy Olivér - az övé.
4 Szalánczi Lászlót több nevezetes követségekre használta Báthori Zsigmond.
5 Nevezetes kereskedő akkori időben Kolosvárt, ki nemegyszer segíté ki a fejedelmet is pénz dolgában.
6 Tréfás elnevezése a lengyeleknek, elöl rövidre nyírt hajokért.
7 Forrásaim a más két megtámadóról hallgatnak; alkalmasint bitang bérgyilkosok lehettek.
8 Szükségesnek látom Erdély történeteiből1* itt röviden azt feljegyezni, ami Báthori Zsigmondot illeti:
1576-ban Báthori István erdélyi fejedelem lengyel királlyá választatott. Erdély kormányát Báthori Kristófnak adá által, kinek fia, Zsigmond, midőn Kristóf 1581-ben meghalt, csak kilencévű volt, s Erdélyt az ő nevében tanácsosok kormányozták.
Báthori Istvánnak 1586-ban történt halála után, 1587-ben, Zsigmond a lengyel koronát követség által kereste, de siker nélkül.
1594-ben, tehát egy évvel történetünk kezdete után, Zsigmond abban a hiszemben, hogy Báthori Boldizsár és András az ő életére törekednek, Kővárra szaladott. De nemsokára megbánván hirtelenkedését, visszatért; ekkor látjuk őtet ezen történetben legelőször.
A SOROZAT-BORÍTÓT A MERCURIUS KFT TERVEZTE
A KIADÁSÉRT FELEL A DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ IGAZGATÓJA. MŰSZAKI SZERKESZTŐ DR. BUJTOR LÁSZLÓ. KÉSZÜLT TIMES NEW ROMAN BETŰTÍPUSSAL, ELEKTRONIKUS FORMÁTUMBAN.
E-MAIL: INFO@DIGI-BOOK.HU
ISBN 978-615-5306-18-1 PDF
ISBN 978-615-5306-19-8 EPUB
1 * Lásd Bethlen Farkas históriáját: Transylvania etc.