Gizella

Ők boldogok!

Shakespeare

Másnap reggel Abafi Mikola Miklósnál volt. A két férfiú egyedül beszélgetett. Mikola Miklósnak örömtől lángolt arca; Abafi csendes, vidám s nyájas volt, mint tőle, ki indulatit fékezni tudá és szoká, ki félig semmit sem tett, lehetett várni.

- Gizi! - mond Mikola Miklós, vidáman beszólva a szomszéd terembe. - Gizi, jó gyermek, jer ki egy szóra!

Gizella kilépett.

Mikola Miklós szívéhez szorítá őt. - Kedves jó angyalom! - szólt - bár szívednek amit mondani akarok, szintannyi örömet okozna, mint nekem!

Gizella meglepetve emelé szemeit Mikolára.

- Gizi - folytatá ez, megcsókolva homlokát vidámon -, én jó hírt mondok neked, melynek minden leány örül!... Találd el, Gizi! - folytatá megcsipkedve arcát.

Valami kétes előérzet lobogta lángjával körül az érdekes hölgynek arcát. - Bátyám - mond az ő kedves hangján - mindig enyeleg: én nem tudok találni. - Gizella földre tekintett, ajkai körül csendes mosoly vonult el.

- Kérő van a háznál! - kiált fel kiömölve az öreg.

- Ó! - sóhajtott Gizella, fülhegyig felpirulva s újra elhalaványodva.

- Te hallgatsz? - kérdé Mikola.

- Én nem megyek férjhez! - felelt Gizella komoly csendesen.

- Soha? - mond vígan Mikola, mint aki tervének sikerén nem kétkedik.

- Kedves, jó Gizellám! - szólt Abafi. - Oly fontos, oly elhatározó kérdésem van az én szeretetre méltó Gizellámhoz, hogy azt igen komolyan kívánom tenni. Tőlem - folytatá nagy szívességgel hangjában - tudja meg azt, nem mástól, s feleljen nyugodtan s meggondolva reá! Ha reméli, hogy velem boldog leend, ha szíve szabad: én az enyémet kezemmel együtt ajánlom azzal az ígérettel, hogy éltem legszebb s legkedvesebb kötelessége leend ily szeretetre méltó hölgyet boldogítani.

Gizella ingadozott lábain. - Kegyed, Abafi - mond meglepetve s alig hallhatólag. - Olivér! - tevé a leglágyabb, szinte dalhangon hozzá. - S mi szülheti e hirtelen elhatározást?

- Képedből látom - mond Mikola kifakadva -, hogy te szereted Olivért. Gizim, kosarat ne adj, nem szabad adnod! Jer - folytatá élénk vidámsággal Abafihoz vezetvén őt, s az ifjúnak karjai közé adván -, ti egymáséi vagytok, hiszen - erősíté kezét dörzsölgetve s gyönyörűséggel legeltetve szemeit a szép páron - az nem is lehet másként!... Jer, Margit - szólítá meg az éppen belépő Gyulafinét -, jó leányom, jer, végy részt örömünkben; Gizinek férje van... Olivér!

Az öreg Mikola magánkívül volt örömében; s mindezt oly hirtelen, oly élénkséggel tevé, hogy amíg Gizella észrevette: az Abafi karjai közt volt. Minden álomnak tetszett neki; de az álom égi volt, s mint aki fölébredni fél, simult némán az ifjú keblére.

Egy könnycsepp csillogott Margitnak szemében. Ő szótlan szorítá Gizellát szívéhez, a nemes lélek!

Egy kérdésünk lehet még; ha boldog volt-e e házasság?

Abafi Cristiernát szerette. Láttuk, hogy e szerelemben valami lovagi s regényes magasztaltság volt. Ő hölgyeért egészen e szellemben áldozta fel magát, boldogító azt, kit éltének csillaga, Cristierna vezete karjai közé, kit magáénak, kit leányának nevezett, kinek boldogsága őt megnyugtatá.

Abafi hitte, hogy Cristierna előtt szerelme nem titok: s mennyire volt e hiedelem valószínű, az előbbiekből világos. Az erényes, lelkes nő őt áttekintette végre, mert női gyöngéd tapintat előtt férfiszerelem, bárminő rejtett, titok soká nem maradhat, s így célzása volt az ifjú lelkének más irányt adni. Gizellát szerette, egynek a legérdekesb teremtések közül tartá; hogy Abafit szereti, tudta. Ismerte Cristierna Olivérnek regényes ragaszkodását személyéhez, s hitte, hogy azon szenvedelem, mellyel iránta viseltetik, más viszonyok közt talán szelídebb lobogású leend, végre, hogy oly szerfelett érdekes lénynek közelében, mint Gizella, ki még efelett Abafit imádja, idővel másnak fog helyet adni.

Abafit annyi körülményekben láttuk már, hogy gondolkozását egészen ismerjük. Láttuk, miként lőn aljas, minden rosszra hanyatló emberből halkkal kiválólag feltűnő, minden tekintetben nemes, érdekes és tiszteletre méltó férfiú; miként vált benne e szép irány a tökélyre, magasztalt fellengéssé, egy regényes, reménytelen szerelem által; minő késszé tevé őt e regényes szerelem éltének boldogságát oda áldozni! De láttuk azt is, hogy Abafi mennyire embere szavának; hogy ő félig nem tesz semmit; hogy a hála s kötelesség érzetének minő hatalma van szívén. Mindezt tudva könnyű lesz megfognunk, hogy ő, ha nem is boldog előre, de nyugodt volt. Szerencséssé tenni a Cristierna fogadott leányát, minő szép hivatás, így gondolá, jóváhagyó tekintetet nyerni attól, kit oly mondhatlanul szeretett s becsült, s kötelességét tenni, mégpedig nem félig, nem éreztetve, hogy csak azt teszi, de egészen s hozzá illőleg! - ez vala azon szép, azon nemes pálya, mely előtte állott.

S mily sokszerűen könnyíté ezt Gizella, kivel lehetlen volt ily szoros s gyöngéd viszonyba állni anélkül, hogy neme a rokonérzetnek ne fejlenék ki a lélekből. Abafiról, miként őt ismerjük, azt kell hinnünk, hogy Gizella iránt figyelmes, részvéttel teljes, lovagi tisztelő volt inkább, mint férj egyelőre: s mivel szövetségöket a szerelem édes, tiszta előélvezetei nem előzték meg, ezeknek öröme, bája s újsága Gizellát házasságában boldogítá.

Gizella egy volt Erdély legtökéletesb hölgyei közül. Őt sokszor s közel kelletett látni, hogy azon tiszteletet idézze elő, melyre annyira érdemes volt. Tettekben, nem szavakban tűnt fel az ő lelkülete. Tisztaság, szerénység: ez a két szó festi őt egészen. Ő Abafit szerette úgy, mint nem más; s annyira tudta magát hozzá alkalmazni, annyira szenvedélyeit, szokásait, szinte gondolatját kitalálni, hogy férje mély részvét s hála nélkül nem tekintheté ezen ártatlan, tiszta, angyali teremtést.

Láttuk, hogy Gizella minő félénk volt, őt minden kis rémülés leejté lábáról. Ez a férfias, bátor Abafinak nem lehete ínyére, bár azt gyöngédsége nem engedé soha nejével éreztetni.

Gizella a világért lóra nem ült volna. Ki írhatja le az Abafi meglepetését, midőn egykor vadászatról térvén haza, legelevenebb paripáján gyönyörű neje vágtata elébe.

Így halkkal szorosabb s szorosabb lőn azon érdekes szövetség, mely őket közelíté egymáshoz.

Abafinak egykor követségbe kelle menni Bécsbe. Távolléte a jó, szép Gizellától oszlatá el a homályt végképp lelkében. Érezte, mennyire szükségessé lett neki Gizella; érezte a boldogságnak első tiszta, minden fellengéstől ment örömével, hogy Gizellát szereti. A regényes magasztaltság elmúlt! Gizella honosítá Abafit az életben; s most vált belőle azon feltűnő, érdekteljes férfiú, ki mennyire ember tökéletes lehet, magáról elmondhatá, hogy az!

Abafi boldog volt. Mikola Margit fiának élt; tanúja volt naponként az Olivér s Gizella boldogságának; ő nem ismert több vágyat; ő Abafit holtig szerette. Oly tökéletes lény, mint Margit, csak egyszer szerethet. De elvei, erénye legyőzék szenvedélyét; szerelme egészen testvéri alakot vőn magára.

Gizellát ő nevelte; amit tudott, ami volt, nagyrészt Margitnak köszönheté.

Margit Abafinak regényes ragaszkodását Cristiernához ismerte; oly ésszel teljes hölgynek figyelmét ez ki nem kerülheté. Ő erősíté meg Cristiernát azon tervében, melynek sikerét így egyrészt magának tulajdoníthatá; s mennyi öntagadással, mennyi szerénységgel! Ez onnan is kitűnik, hogy Abafi végig egyedül Cristiernának tulajdonítá, ami Margit nélkül aligha megtörtént volna.

Igen, ő nem ismere több vágyat; s a kedves Mikola-ház - főként, mikor Abafiék ott voltak - vígabb, örömteljesb volt, mint valaha.

Szép jószággal ajándékozta meg Margit az öreg Timárnét, kinek maradékai máig is áldják porait; s egykori dajkája a kis Bálintnak sem lőn feledve.

Cristiernának s a fejedelemnek sorsa Erdély történeteiből ismeretes.8 A fejedelem Báthori András bíbornoknak adta 1599-ben a fejedelemségét által, de megbánta újra. Végre sok viszontagságok után Európa több részeiben bolyongott. Szép, mindentől becsült és szeretett nőjétől elvált, s ez később szülőihez tért vissza.

Deli Markó még egyszer jelenik meg Erdély történeteiben, a Báthori András uralkodása alatt, vad seregével már egészen a komoly hadnak edzett férfiú. Nemtője, a kedves Izidora nem volt többé, ki őt néha szelídebb érzésekkel ismertetheté meg.

Abafinak házassági boldogsága közmondássá vált Erdélyben. Cristiernának emléke kedves volt neki holtig, s a kedves Gizellának, ki boldogságát neki köszönheté. Sokszor monda Abafi Gizellának, ki előtt titka nem volt, mióta szereté:

- Mindent a legjobban intézett a gondviselés. Ami Izidorához vonza, az hála és szánakodás volt. Mikola Margit iránt a legmélyebb tisztelet vegyül keblemben testvéri szeretettel. Cristierna regényes magasztaltsággal tölté be lelkemet, s míg e szív dobog, az ő képe élni fog abban; neki köszönhetem mennyemet. De amit irántad érzek, te kedves, jó, szelíd angyal: az szerelem; igen, igen - mond lángoló arccal, szenvedélyesen vonva Erdély legszebb asszonyát keblére -, az szerelem!