Egy szónok

Ki vagy, s kinek hínak?

M. Cottin

Abafi szállásáról, hol keveset időzött, az egybegyűlt ország rendei közé sietett.

Oly kétségben tudta Báthori Zsigmond a kolosváriakat tartani, mint fentebb láttuk, hogy senki sem gyanítá a fejedelemnek szándékát, s így a rendek az elfogott hon nagyjainak ügyökben szólának még akkor, mikor néhányan közülök már megszűntek élni.

Abafi volt első, ki fölkelt. Minden szem rábámult; nagyobb része az ottlévőknek nem ismerhete rá; oly nagy volt a mosti s egykori Abafi közt a különbség. Egyszerű fekete selyemkamuka dolmány, mellény s nadrág födé deli, mérték- s idomteljes tagjait oly keskeny készülettel, mely szinte láthatlan volt. Csak szépőseitől rámaradt, drágakövekkel terhelt, görbe kardja láttatá benne az agg Abafi ház gazdag ivadékát.

Bátran kelt föl helyéből, nagy, lelkes szemei körülszárnyalták a rá bámuló sokaságot. Neme azon habozásnak, mely szinte félelemmel párul első felszólaláskor nagy gyülekezetben, lepte meg őt; arca elhalaványult, komoly kétkedés vonaglott keresztül vonásain; szemei előtt, mintha hálózva lennének, szikrák szökdeltek, s a nagy, tágas egyház boltjairól, úgy tetszék néki, mintha az embertömegre alant sűrű köd ereszkednék.

Rebegő volt a hang, mellyel megszólalt, de azon lelki erő, mely fő vonása volt lelkületének, halkkal győzedelmes lőn álfélelmén és álszégyenén. Mindig teljesebbé, mindig ércesebbé vált hangja, s végre minden szava a szép gót egyház legtávolabb rejtekeiben is hallható s érthető lett.

Tiszta, minden keresettségtől ment s egyszerű volt előadása. Nem kárhoztatá a fejedelemnek azon óhajtását, hogy keresztyén frigyeseket keressen; kívánta, bár a szelíd, égből szállt vallás mindenhová terjeszthetné szárnyait, boldogítva s közelítve embert Istenhez. De éppen e tiszta, égből szállt hitből húzá ki bizonyítványait; adott szó s eskü megtartását e vallás parancsolja. Leírá röviden azon nyugalmat, mely Erdély völgyein terjedt a bölcs Báthori István idejében - s minő jó s nyugalmas szomszéd tud az ozman lenni, ha kívánatai teljesülnek; mennyiszer engedett, hol tisztán tudta Erdély a teljesítendők lehetlenségét bebizonyítani. Eleven színekkel festé azon hatalmat, mely ha felizgattatik, oly sokszor vesztére volt a honnak. Kinyilatkoztatá, hogy jelenben is az erdélyi rendek habozása s a fejedelemnek ismeretes szándéka, a török iránti hitet megszegni, tatárok csordáit csalta az országba; végre a természet egyszerű szavaival azon ínséget, melyet a tatárfutások okoztak, családokat s egyeseket nevezett, kik örök fogságra s szolgaságra jutottak. S ha - mond - van egy párt országunk megszaggatott keblében, mely az adott eskü iránti hűségből s a közel veszélytőli tartástól ösztönözve nem örömest áll vagy állott a fejedelem óhajtására: oly bűnös, oly kárhoztató-e? - Tagadá, hogy azok, kiket a fejedelem fogságra vettetett, élete ellen törekedtek volna; azon őszinte hódolás, visszatértekor Kővárról, eléggé bizonyította, mily készek a rendek választott fejedelmöknek hódolni. Lélekkel s erővel teljesen tére ki a hős Boldizsár, a lelkes Kendiek, az Iffiú és Forró dicséretökre, s kérte a rendeket, hogy követség által igyekezzenek a veszélyt hátráltatni, mely fejek fölött összevonult.

- Ne féljen - mond szép hévvel szavaiban s lelkes kifejezéssel arcában - a Báthori István unokaöccse Erdélyben; vonjunk ércfalat, a hűség, a magyar bizalom s egyenesség ércfalát a fejedelem körül; de ő is feledje a múltat, adjon bizodalmat bizodalomért. A fejedelmi jogok legszebbike megbocsáthatni a vétkesnek vagy tévelyedettnek; s kiket ellenségeinek hive, barátjai lesznek, s ám legyenek, mert nagy szükség lesz közös akaratra s erőre, ha a török ellen hitet szegünk, ki emelt karddal áll készen határainkon.

Minden ember bámult Abafira; nem az egyszerű beszéden, melyben sem erő, sem bizonyítvány elég nem volt a körülmények veszélyes nagyságához képest; de a bátorságon s nyílt egyenességen, mellyel Abafi ily veszélyes időben, midőn vélemények különbsége a vesztőhelyre vitte Erdély leglelkesebb férfiait, szólni mert.

Többen is hallaták véleményöket, többnyire a kivégezendők ügyében; a gyűlés határozata szerint számos követség járult a fejedelemhez.

A hirtelen zápor megszűnt, az ég tiszta volt újra; a Kendiek, Forró, Literati stb. megszűntek már élni, mikor a követség a Rása-házhoz érkezett, számtalan sokaságtól kísértetve. Báthori kijött eleikbe; Carigli állott mellette, egyszerű szerzetes öltözetében, komoly tekintetű férfiú, szabályos római arccal s mély tűzű szemekkel és Bucella, a fejedelem háziorvosa. Testőreinek szoros félköre képezett kék, zordon medvebőröktől áltfonott falat háta s oldalai mellett. Abafi szólalt fel újra az őt remegve s ijedten követő sokaság közül. Nyers, élénk, érthető volt már hangja, s szemében a lelkesedés szép tüze lobogott; hajtott fővel kezdé beszédét, inkább mellére a fejedelemnek, mint arcára sugárzó szemekkel; de később halkkal fölegyenesedék, s úgy tetszett, mintha magasról tekintene le az őt körülözönlő sokaságra; aki itt ismeretlen, őt tartaná a fejedelemnek: annyi méltóság, annyi fönség lebegett egész férfiasan szép alakján.

Azon bátor tartással s szép, teljes hanggal, mely úgyszólván minden Báthorinak sajátja volt, szólt a fiatal Zsigmond a követséghez. Kinyilatkoztatá, hogy a kivégeztettek vesztére s életére törekedtek, méreggel, tőrrel, fegyverrel szándékoztak őt kivégezni, a tatárokat akarták az országba hozni; hogy a magokat kisebb csoportokban a széleken mutatni kezdő tatárok is az ő biztatásokra jöttek. Mindezeket, mint ígéré a fejedelem, oklevelekkel bebizonyítandó: de ami sohasem történt meg. Egyébiránt kérte, hogy ne nyugtalankodjanak, mert ő erőszakot nem kíván tenni; sőt amint hiszi, több szüksége van a rendek hűségére s együttmunkálatára a török ellen, mint hogy őket el akarná idegeníteni.

Komoly tűnődéssel és sok veszély előérzetével széledtek haza a jöttek.

A fejedelem Abafihoz fordult.

- Mi a kegyed neve? - szólt azon a rezzent, megvető hangon, mellyel nagy urak szoktak valakit megszólítani, ki előttük kellemetlen, s kinek mutatni kívánják egyrészt hatalmok s helyzetök föntebbségét, másrészt azon kicsinylést, mely oly szégyenítő és sértő egyszersmind.

- Abafi Olivér - felelt a kérdett szerényen.

- Abafi Olivér! Még emlékezem - mond a fejedelem, hosszú tekintettel végigjártatván szemeit Abafin - egyre; Olivér; igen, igen; de az nem kegyed, a Gedeon fia, egy neveletlen, vesztegető, aljas ember, kit csak rossz híréről ismerünk?

- Nagyságos uram - válaszol Abafi, nem rejthetvén el megszégyenülését, melynek lángja körüllobogá arcát -, hiszem, hogy valóban nem azon Abafi Olivért látja maga előtt, kiről a hír talán nagyítva, de nem egészen igaztalanul, annyi rosszat hoza nagyságod elébe. Legalább azon erős elhatározott akarat él keblemben: magamban soha amaz aljas Olivérre nem ismertetni.

- Értem - viszonzá Báthori tetszhető megvetéssel vonásaiban -, egy megtért juhocska! Igen - folytatá gúnymosollyal -, az ilyen mindig kedvesebb a nyájőrnek! De ha még a tökély hágcsóin nem haladt kegyed oly magasra, hogy jó tanácsot be ne vehessen: jusson eszébe, hogy az egyszer eltévedtet szemmel szokták tartani, s hogy bármi nyájas legyen, nem üdvös a kolompot nyakába kötni, nehogy a nyájt maga után tévessze.

Abafi értette a vágást, melyet a fejedelem szavai foglaltak magokban.

- Minden óhajtásom az - felelt szelíd hangejtéssel, rezzentségét magába fojtva -, hogy tetteim ismeretesek legyenek, nagyságos uram, még a rosszak is, mivel azoknak megemlítésök vagy kárhoztatások nem fog süket fülre, nem zárt kebelre bennem lelni. A kolompra nem vágytam soha, s nem is engem, a serdülőt, érett férfiakat illet az - folytatá célzással teljes tekintetet vetve a fiatal Zsigmondra.

A fejedelem rövid főhajtással érteté Abafival, hogy távozhat. Volt valami e veszélyjósló főhajtásban s a sötét tekintetben, mellyel mintegy átszegzé Abafit.

- Még egyet - mond hirtelen megfordulva s igen közel lépve Abafihoz, lángba borult arccal s átható hangon. - El ne felejtsd, ifjú barátom, hogy a tévedt juhra ha valaki kolompot kötne, le szokták tépni nyakáról, s a hirtelenség miatt - folytatá a kegyetlenség sajátságos mosolyával - néha a nyak is odavesz.

A fejedelem hirtelen eltávozott. Abafi néhány percig gondolkodva állott még, azután a Mikola-ház felé vevé útját.