A veres ember

Ahol a veres ember.

Victor Hugó

Azon pillanatban, melyben Mikola Margit az iszonyodás minden jeleivel arcán s tagmozdulatain hagyá el az erkélyt, lépett Cyrill a szobába, melynek két ablaka nyitva állt, s a belépőnek tágas látkört nyita a piacra. Az első, mit megpillantott, a faalkotmány volt, sötét dombján egy keleti barna férfiú, veres palástba burkolva, fekete süveggel, melyen veres toll ingadozék. Oldala mellett nyúlt fel a széles pallos, nagy keresztet képző markolatjával. Az alkotmányon s e veszélyt jósló alakon túl látszék a mindig sűrűbb és sűrűbb csomókba szigetelt nép, s az ablakon által hallatszék azon kétes moraj, mely népcsoportozással szokott együtt járni, s nem ritkán előhírnöke a lázadásnak.

Cyrill behúzta az ajtót maga után, s azon aggással állt meg a magas férfiú előtt, mely többnyire meglepi a szűkkeblűeket nagy tekintetű férfiakkali érintésekben.

Azon kellemetlen hangon, melyet kétszer hallánk a szobából úgyszólván kisivítni, mond a fekete férfiú a karszékben ülőhöz fordulva:

- Most lép az alkotmányra a veres palástos. - Ezután közeledék Cyrillhez, kezével a tér azon részére mutatva, hol nemrégiben a polgár, a falusi úr s egy szerzetes beszélgetésüknek valánk tanúi. - Eredj - szól kemény tekintetet vetvén a reszkető Cyrillre - amoda, nézd jól, merre mutatok, a Szín utca szegletéhez, s mondd meg azon szerzetesnek őnagysága akaratját, hogy azonnal a kolostorba térjen vissza, s ma ne láttassa többé magát.

A karszékben ülő férfiú jóváhagyólag intett fejével, míg Cyrill a vett parancs teljesítése végett rákként vonult az ajtó felé s onnan ki; emez a magas férfiúhoz fordult fejével:

- Bucella - szólítá szép, teljes hangon -, azt hiszem, hogy a jó kolosváriak beelégedhettek az eddigi szemlével, mi ezután következik, kevesebb tanú előtt is megtörténhetik.

- Ha nagyságod parancsolja - válaszolt ez azon kész alázatos hódolattal, mely udvari embereknek szinte másik természetökké válik -, ezen tüstént segíthetünk. Mikola! - kiált ki az ajtón Bucella.

- Jó - mond a másik egykedvűleg -, de megállj! Vagy... igen, igen.

Bucellának szólítására a szép fiatal Mikola áll meg a szobában, azon könnyűséggel s aggatlansággal, melyet a fiatal erő szokás által tesz sajátjává.

- Eredj - szól a szőke férfiú parancsoló hangon - azonnal a térre, s mondd meg Nagy Péternek, ki amott az egyház körül lovagol: az utcákon doboltassa ki, hogy minden polgár térjen lakába, egy óranegyed alatt tér s az arra nyíló ablakok üresek legyenek, s a testőrökön kívül egy lelket se lássak.

- Tüstént - felelt ez, s mélyen meghajtva magát az ajtó felé fordult.

- Megállj! - mond az előbb szóló. - Még egyet! Eredj első parancsom teljesítése után Gesztihez a kis templomba, s ha lehet, észrevétlen add ezt kezébe. - Ezzel kivévén egy tekercset kebléből, a magas férfiúnak nyújtá, ki azt azonnal a távozni készülő Mikolának adá át. - Megállj! Küldj testőreim közül egyet a monostor kapuin kívül, ott áll Keresztúri a kővári hadakkal; mondd, hogy készen álljon az első parancsra a városba nyomulni. A Közép kapu előtt Kornis Gáspár mármarosi csapatjai s egy része a Bocskai seregeinek áll. Ezeknek vidd meg részemről, hogy négy osztályra szakadva, foglalják el a Híd utcát, a Magyar, Közép és Torda utcákat. Csendesen álljanak, de a térre senkit se merjenek bocsátani.

Bucella csendesen hallgatott egy darabig, végre közeledett a szóló füléhez:

- Az Óvár - úgymond - egészen üresen áll, jó volna...

- Igaz - mond ez hirtelen -, Keresztúri küldjön ötven embert az óvári térre.

Mikola újra meghajtá magát, s távozni készült.

- Még egyet - mond Báthori -, rendeléseimet egyenként bízd meghitt testőreim néhányaira, hogy szétnyargalván, mentül előbb teljesedjenek.

- Lesz egy kis baja Gesztinek - jegyzé meg a fejedelem -, a rendeket együtt tartani.

- Ő jártas ember - felelt Bucella. - Egyébiránt lesz, hiszem, annyi tapintata, a legérdekesb tárgyat indítványba hozni s ezáltal a rendek figyelmét elfoglalni.

- Nem akarom, hogy az igazságnak e keserű, de szükséges cselekvése foganatlan esdeklések által késleltessék. Gondolom, orvos, kedves dolgot teszek Isten előtt.

- Mikor ő szent fölsége a büntetői tisztet adta földi helyetteseinek, a fejedelmeknek kezeikbe: egyszersmind belátással is megajándékozta őket, mely szükséges a büntetés helyes alkalmazására.

- Hibázni emberi, Bucella! De ezek, kik szemben szeretetet, hűséget, hódolást színlettek, s mögöttem véres bosszúra esküdtek, megérdemlik a halált. A gyávák!... Azt gondolták, mindig nőtlen gyermekkel lesz dolguk. Hol van most Boldizsár bátyánknak kevélysége? A Szamosújvárról hozzám írt levele s a Kovasóczié, ama tanáccsal kész kancelláré, eléggé bizonyítják: mennyire megaláztattak. De hol késik Carigli atyánk?

- Ő, amint famulusa, Cyrill mondá, ájtatosságát végzi ilyenkor a nagy egyházban - felel Bucella -, s ez nála hosszasan tart.

- A szemle, mely előttünk áll, nem is neki való; bár ő nézetimet helyben hagyja - jegyzé meg a fejedelem.

- Az én lelkem távul van attól, nagyságos uram - mond Bucella színlett alázatossággal -, ily fontos viszonyokba avatkozni. Szeretnék mint békeangyal fellépni, s a barátság, egyesség szellemét a haragvó keblekbe lehelni; de magasb, szentebb érdek lelkesít, s én, az Isten legalázatosb szolgája, nem merek szent sugallásainak ellenszegülni; büntető ujját láttam akkor, midőn a pártosok elfogattak, az övét most, midőn egy részök bűnhődik, s méltán bűnhődik; mert kedvesebb a pogány iga s nemtelen szolgaság előttök a szentatya áldásánál, a hatalmas Rudolf pártfogásánál s az istenfélő fejedelem akaratjánál. - Utolsó szavait az olasz mély főhajtással követé.

- Sokat törődtem e terven, Bucella! - mond Báthori kis szünet után. - A török jó szomszéd, ha fizetünk s nyugszunk; de ha ő hever, háborog a német: cselszövényei fújják az alvó szikrát hamu palástja alatt; ha pedig hozzá állunk, a török kezében vagyunk, máris koboznak tatárai határunkon, s ha Deli Markó nem állna őrt alvatlan szemekkel: a kóborló hordák hazánk veséiben dúlnának. De akármint fontolgatom a dolgot, nekem, ki úgyis előbb-utóbb az országlás nehéz terhét lerázom vállaimról, jobb hazámat keresztény fejedelem védelme alatt tartani, mint török járom alatt hagyni.

- Istenes a nagyságod szándéka, az őfelsége s a római szentatya áldása fogja azt követnie. Most állandóság kell, szilárd állandóság.

- Ó, ne félj! - erősíté élénken a fejedelem, gúnnyal vegyült mosollyal. - Ismerem én azon jó atyafit, Boldizsárt, ki minden hízelgései mellett örömest ülne székembe; ismerem a tanácsurakat, kik Szamosújvárra érkeztemkor kétszín hódolattal járultak előmbe. s kik eddig nem látott fénnyel s pompával kísértek Szamosfalváról idáig; de aznap estve még egybegyűltek Kendi Gábornál, halált esküve fejemre.

Míg a fejedelem s Bucella így beszélgettek, a kék őrsereg csapatokban gyűlönge hol gyalog, hol lóháton, s a dob egyhangú robaja tudata minden utcában a fejedelmi parancsot.

A nép nagy sokaságra gyűlt a téren, kevés hézag volt már látható, s a csoportozat komoly meglepetést árult el; a mindig hangosb zaj s moraj fenyegető alakot kezde magára ölteni; heves kézmozdulatok valának kivehetők; a faalkotmányhoz közelebb-közelebb tódula a sokaság; csak egy merész vezető kellett, hogy a zsivaj tetté alakuljon.

“Szét az alkotmánnyal!” “Tépjétek össze a hóhért!” “Menjünk a Rása-háznak! Ott Zsigmond Cariglinél!” Ilyenek hallatszanak itt-ott; bár még a fejedelem fülihez nem juthattak.

Éppen jókor éré e veszélyes mozgásban hullámzókat a fejedelmi parancs, melyet a csoportozó őrsereg, heves közbemunkálata által, sürgetőbbé tett. Előbb részenként, utóbb nagy tömegekben kezdett a nép oszolni, s egy negyedóra múlva a tér tisztán s néptelen állott. A magas, fekete alkotmány látszott egyedül, s rajta a veres palástos, vért fagylaló nyugalomban. Körüle a testőrsereg tágas négyszeget képezett, melyben fel s le lovaglának a csapatok nagyjai, meg-megállva vagy rendet parancsolva kinyújtott buzogányaikkal.

Közel a Rása-házhoz, egy sötét épületnek ősz kapujából jövének ki néhány barna, bő zekékbe öltözött csatlósok; fejeiken magas, fekete, tekert csákókkal, kezeikben széles élű, hosszú kopjákkal. Közöttük lépdelt csendesen, leeresztett fővel egy magas, erős férfiú, hosszú, ősz szakállal; testét hófehér ing födé térdig; szárain meggyszín, gazdagul arannyal terhelt nadrág volt, kezein s lábain nehéz békók csörgöttek.

- Ez Kendi Sándor! - mond egy a testőrök közül. - Hogy kell a tisztes öregnek így elveszni!

- Nyugtalan, heves öreg - szól a másik -, egyébiránt nekünk mi gondunk rá!

Néma csend fogá el az őrcsapatot.

A fejedelem egykedvűleg nyúlt el a tágas karszékben.

- Bucella - mond, egy fügét felvéve a fatálból -, a fügék rosszak, mint az emberek: rosszak, mert ép, virító külsejök, fűszeres illatot lehelnek; de belöl rothadásnak indultak.

- Az öreg, büszke Kendi lép fel az alkotmányra - suttogá Bucella a térre tekintve s nem ügyelve a fejedelem megjegyzésére -, minő kevélyen tekint szét, mintha sajnálná, hogy ily kevés nézője van hős halálának. Ő sem kohol több tervet fejedelme vesztére, kit atyaként tanácsolni, vezérleni kellé, nem gonosz cimboraságba elegyedni vesztére.

- Két jó füge sincs - szól a fejedelem - Carigli atyánk tálában. Látszik, hogy magas falakról visszavert napsugárok érlelték bosszújokban, nem a szép Olaszhon gyengéd szelletei. Ó, Bucella, mikor visz sorsom oda valahára e sok zűrzavarból!

- Nincs többé! - mond Bucella, egészen elfoglalva az irtózatos szemlével. - Most mutatja fejét körül a vesztés embere.

- Hirtelen bánt vele - jegyzé meg a fejedelem, arra nézve eggyel azon tekintetek közül, melyek borzadást s irtózást idéznek elő, durva, kielégített bosszúnak villámit szórván.

- Nehéz a fejedelmi tiszt - szól Bucella, szemét hunyorítva erőltetett bánattal -, de égből szállt; s adja a seregek ura, hogy nagyságod soká viselhesse még, az Istennek s anyaszentegyháznak díszére!

- Csak az erdélyiek is ezt óhajtsák! - viszonzá a fejedelem, dörzsölve homlokát, melyen sötét komolyság kezde szétvonulni.

- A cél szentsége igazolja a keserű utat annak elérésére, uram fejedelem. A vallás nemtője jóváhagyólag int nagyságodnak. Ha ez a párt elenyészett, akkor a jég meg van törve, s több ellenkezéstől nem tarthatunk.

- Kit hoznak most? - kérdé Báthori, lopva tekintvén a faalkotmányra.

- Literati Györgyöt. A tudós úr nem oly bátran megy a hágcsókra, mint az előbbi... ketten vezetik.

Egy-két perc múlva nevekedő moraj hallatszék az ablakon be. Bosszúság s harag vonult szét az ősz testőrök marcona képein, neme azon borzasztó komoly haragnak, mely oly fenyegető.

- Mi történt? - kiált felegyenesedve a fejedelem, lángba borult arccal. - Tulajdon testőreim hangja ez?

- Második csapásra esett el Literati - felel Bucella minden felindulás nélkül -, oly eset, mely kedvetlen, de nem első, s utolsó sem leend!

- Ha végzi munkáját a hóhér - mond a fejedelem indulatosan -, Szamosújvárra vele! Nem szeretem a kínzást... Szágfi! - kiált mennydörgő hangon.

Szágfi belépett.

- Kornis Gáspár jöjjön tüstént!

- Az most lovagol a rendek közt - szól Bucella gúnymosollyal, melyet a fejedelemnek sajátságos jószívűsége idézett veszélyjósló arcára -, ha jól vehetem ki - folytatá közelebb lépve az ablakhoz s összehúzva szemeit, mint ki röviden lát -, mellette jő Keresztúri.

- A moraj szűnik - szól a fejedelem -, maradhatsz, Szágfi! No - folytatá, arcát megcsipkedvén két ujjal Szágfinak -, mit csinálnak a szép hölgyek Kolosvárt, hányat ismersz már?

- Keveset s csak az ablakból, nagyságos uram! - felelt az apród, majdnem reszketve, mint aki ezen irtózatos pillanatban ily kérdést nem várt.

- Úgy kötélhágcsóról gondolkozzál, fiú - mond vállára téve kezét Báthori -, vagy lantról, hogy ők jöjjenek le. Kiléphetsz, Szágfi!

Szágfi eltávozott.

- A csend egészen helyreállott - mond Bucella -, amott Bocskai lovagol a Torda utca felől.

- Kit vezetnek elő?

- Kendi Gábort - felelt a kérdett.

- Nem mondottam-e, hogy ő utoljára maradjon?

- Már hadd menjen a többi után - válaszolt Bucella - elébb vagy utóbb... mit sem tesz.

- Jó! - mond a fejedelem. - Forrót s Iffiút a tömlöcben végeztetem ki.

- Félre, nyomorult! - hangzott a térről a szobába.

- Ki ez újra? - kérdé a fejedelem, kezére nehézkedve emelvén fel magát félig üléséből, szikrázó szemekkel.

- Kendi, mint látom, nem engedi szemét bekötni.

- A makacs! - mond Báthori, visszaereszkedve karszékébe.

- Félre, mondom - hallatszott újra -, nehogy kettőnk közül te lásd előbb a túlvilág kapuját!

Zúgás terjedt a testőrök között:

- Nem kell bántani! Ne kössék be szemeit, ha nem akarja.

Kendi rémítő nyugalommal állt a bakó mellett a magas alkotmányon. Minekelőtte letérdelne a végcsapást kötetlen szemekkel fogadni, a Rása-ház felé fordult:

- Gyermek fejedelem, nem vagy távul ide, gyanítom - kiált ismeretes, átható hangjával -, szálljon minden csepp ártatlanul kiontott vér reád s maradékidra, zsarnok kölyök, hetedíziglen.

Báthori szemére tapasztá kezeit, arca vonaglott, bosszú s harag dühe lobogott szemében, inte kezével.

- Végezz, hóhér! - sivított ki a Rása-házból a Bucella veszélyjósló hangja.

Egy-két perc múlva körülkerült, üstökön tartva, a Kendi testetlen feje.

Nemsokára az ég csatornái megnyíltak, heves zápor ömlött az alkotmányra, s a kivégzettek vérét mosta le. Ezt akkor időben Kolosvárt ártatlanságuk jeléül vették.