– Csodálatos vagy – mondta Bond. – Te vagy a legcsinosabb nő Shark Bayben. Ha lenne lábam és karom, felugranék most, megölelnélek és megcsókolnálak.

Solitaire lehajolt, ő csókolta szájon, közben a nyakába csimpaszkodott. Aztán fölegyenesedett, kisimított Bond homlokából egy sötét tincset.

Egy pillanatra egymásra néztek, akkor Solitaire az asztal felé fordult, töltött Bondnak egy koktélt. Majd magának is fél adaggal, utána pedig leült a meleg fűbe, fejét a férfi térdéhez döntötte. S Bond jobb keze megmozdult, játszani kezdett szerelmese fekete hajával, és így ültek egy darabig, néztek a pálmafák törzsei közt a tengerre, a szigetre, ahogy szirtjein fakultak a fények.

Ezen a napon nem is csináltak egyebet, csak „sebeiket nyalogatták”, s a nagy zűrzavar nyomait igyekeztek eltüntetni.

Miután Quarrel partra tette őket Beau Desert keskeny hooksávján, Bond először is felkapta Solitaire-t, átvitte a füvön – mosakodni. Teleengedte meleg vízzel a kádat, aztán – a hölgy azt sem tudta, szegény, mi történik vele – tetőtől talpig alaposan leszappanozta, hajat is mosott „neki”. Ahogy így megszabadult a só és a korallok mocskától-nyálkájától, kikászálódhatott a kádból, következett a Nagy Törölközés; ez is Bond műve volt. A szárító hadművelet után bedörzsölgette alkohollal a sebeket a hátán, a combján. Majd altatót adott neki, ágyba dugta. És Bond még le sem eresztette a műanyag zsalufüggönyt, Solitaire már mélyen aludt.

Utána Bond maga mászott be a kádba, s őt Strangways mosdatta meg előbb szappannal, utána egész testét bedörzsölte alkohollal. Bond száz sebből vérzett, szó szerint, és bal karja a barrakuda harapásától átmenetileg teljesen béna lett. Míg Strangways alkoholozta, Bond kínjában a fogát csikorgatta.

Utána háziköntösbe bújt, majd Quarrel bevitte őt Port Mariába, kórházba. Ám Bond előtte még alaposan megreggelizett, sőt, egy szivart is elszívott. A kocsiban nyomban elaludt, a műtőasztalon aludt, s amikor alaposan bekötözve ágyba dugták – akkor sem ébredt fel.

Kora délután Quarrel visszavitte. Időközben Strangways mindent elintézett, amivel Bond megbízta. A Meglepetés-szigetet megszállta a rendőrség, bójával jelölték meg a helyet, ahol a Secatur roncsai mintegy húszméteres mélységben hevertek – Port Mariából rendőrhajó érkezett oda, a maradványok őrzésére. Kingstonból úton volt már a búvárokkal érkező „kotróhajó”. A helyi sajtótudósítókkal tömören, röviden ismertették az esetet. Így aztán rendőri őrizetet kellett kirendelni Beau Desert bekötőútjához – védeni a helyet az újságírók rohamától, mely akkorra volt várható, amikor az ügy részletei is napvilágot látnak. Eközben, persze, sürgősen elment M-nek az összefoglaló jelentés, ugyanígy Washingtonnak, már csak azért is, hogy Mr. Big embereit Harlemben és St. Petersburgban összeszedhessék – s legalábbis aranycsempészés vádjával kivonják őket a forgalomból.

A Secatur felrobbanását senki sem élte túl, ám a halászok aznap délelőtt csaknem egy tonnányi döglött halat foghattak ki a tengerből.

Egész Jamaica az ügy lázában égett. Hosszú sorokban álltak a gépkocsik a parti utakon, főleg az öböl közelében. Híre ment, hogy Bloody Morgan kincsével „van valami”, de az aranyat őrző cápák és barrakudák dolga is felborzolta a kedélyeket. Ez volt az egyetlen oka, hogy az éj leple alatt sem próbált meg senki a roncs föltehető helyére „látogatni”.

Egy orvosnak Solitaire-t is meg kellett vizsgálnia, ám a leggondosabb kezelés nyomán is csak annyi derült ki, hogy a hölgy érdeklődése egyértelmű – és egyoldalú: honnét szerezhetne pár jobb ruhadarabot, ajakrúzst, ilyesmit. Strangways megtette a szükséges lépéseket, hogy a következő napokban módja lehessen dús készletekből választania. E pillanatban Solitaire Bond bőröndjében próbált keresni magának valami „elfogadhatóbb elfogadhatatlant”, szépítőszerként pedig kénytelen volt beérni egy tál hibiszkuszvirággal.

Röviddel azután, hogy Bond a kórházból visszatért, Strangways is megérkezett Kingstonból. M táviratát hozta Bondnak.

feltételezem igényt jelentett be a kincsre az universal export javára a pénzügyminisztériumnál stop kiemelés azonnal kezdődik stop ügyvéddel beszéltem jogaink érvényesítése érdekében stop addig is elismerés a feladat végrehajtásáért stop tizennégy napos szabadságolás és áldáskívánatok vége

– Hogy „áldáskívánatok”, az mi? – tudakolta Bond.

– Részletesen ismertettem a sebesüléseit – felelte igen komolyan Strangways. – És a lányt – tette hozzá.

– Jellemző erre az ördögi emberre, hogy első gondja a pénz – mondta Bond. – Mintha azt hinné, hogy a pénzt hivatalosan elteheti, ellensúlyozandó a legközelebbi költségvetés fukarságait titkos ügyekben. Azt hiszem, a fél élete a pénzügyminisztériummal való küzdelemmel telt. Elismerésem, hogy még így sem koptak meg a reakciói.

– A távirat érkezése után már be is jelentettem igényét a Government House-nál. – Strangways sóhajtott, így fűzte hozzá:

– Csak hát nem lesz könnyű ügy. Nyilván a Korona is óhajtaná, meg hát Amerika sem maradhat ki, hiszen ez az alak itt amerikai állampolgár volt. Mondom, el fog húzódni.

Még beszélgettek erről-arról, s akkor Strangways távozott, Bond kiment a kertbe – minden mozdulat fájdalmas volt most egy kicsit üldögélni akart a napfényben, elmerülni gondolataiban.

Emlékeit idézte: a veszélyek vesszőfutását, amelyet végig kellett csinálnia, mióta üldözőbe vette a Nagy Embert és a mesés kincset; átélte a rémséges pillanatokat, amikor valóban szembe kellett néznie a halállal – s mintha villámfényben látott volna mindent.

De a dolog véget ért, a valódi fény a Nap ragyogása volt, mellette a virágok közt a fűben ott ült vállalkozásának jutalma, s Bond keze szelíden turkált a sűrű fekete fürtök közt. És mostantól kezdve csak a jelennek akart élni – két hétig. Ez az ő idejük lesz, senki-semmi másé, csupán az övék.

– A szegény Quarrel – mondta Solitaire. – A legjobb szakácsot fogadta fel a faluból, és kifosztotta a piacot, azért, hogy nekünk mindenféle különlegességet tálalhasson fel. Még pár fekete rákot is felhajtott – ezek ebben az idényben az elsők. Aztán süt itt egy árva kis malacot, mesés salátát készít, a végén guajáva lesz és kókuszdiókrém. Strangways meg egy egész láda pezsgőt hozatott. Csak hallani is olyan, hogy összefut a számban a nyál. Jó, de ne feledd, mi erről mit sem tudhatunk. Az előbb épp csak benéztem a konyhába, és a szakács majdnem elsírta magát.

– Magunkkal visszük szenvedélyes szabadságunkra – jelentette ki Bond. És elmesélte szerelmesének M sürgönyét. – Egy cölöpházba költözünk, lesz nyolc kilométernyi aranyhomokú strandunk. És te majd szépen gondozol engem, mert fél karral csak félkarú óriás a szerető.

Solitaire óriásira tárt szemében érzékiség tüzei villogtak, így nézett fel Bondra. Ártatlanul mosolygott.

– És a hátam nem is számít? – kérdezte.