19

Elő­ször tör­tént, hogy Frank Everly el­kí­sér­het­te Perry Ma­sont egy tár­gya­lás­ra, elő­ször fi­gyel­he­tett egy nagy bűn­pert a ku­lisszák mö­gül.

Fő­nö­ke mel­lett ült, és fé­lénk pil­lan­tá­so­kat ve­tett a zsú­fo­lá­sig telt tár­gya­ló­te­rem­re, az es­küd­tek pad­ján ülő ki­lenc fér­fi­ra és há­rom nőre, vagy­is a vá­lasz­tott es­küd­tek­re, akik ép­pen meg­bí­zó­le­ve­lü­ket vizs­gál­gat­ták. Min­den ere­jé­vel igye­ke­zett ott­ho­no­san vi­sel­ked­ni, de le­sírt róla, hogy za­var­ban van.

Perry Ma­son az ügy­vé­dek asz­ta­la mö­gött ült, ké­nyel­me­sen hát­ra­dőlt a for­gó­szé­ken, bal hü­velyk­uj­ját mel­lé­nye kar­öl­tő­jé­be akasz­tot­ta, jobb­ja az óra­lánc­cal ját­szott. Hű­vö­sen kö­zö­nyös, tü­rel­mes arca mit sem árult el bel­ső fe­szült­sé­gé­ből.

Mö­göt­te ült két vé­den­ce: Fran­ces Ce­la­ne, jól sza­bott fe­ke­te kosz­tüm­ben, fe­hér ing­blúz­ban, ar­cán egy le­he­let­nyi fes­ték­kel, fel­ve­tett fej­jel, nyu­godt, szin­te ki­hí­vó te­kin­tet­tel.

Ro­bert Gle­a­son nyug­ta­lan volt, mint egy spor­to­ló, aki­nek az éle­té­ért kell küz­de­nie, de a kö­rül­mé­nyek meg­bé­nít­ják. Sze­mé­ben foj­tott in­du­la­tok ko­mor pa­ra­zsa iz­zott. Fe­jét oly­kor hir­te­len moz­du­lat­tal el­for­dí­tot­ta, mint­ha sor­ra szem­ügy­re ven­né a na­gyon is át­élt drá­ma fő­sze­rep­lő­it.

A zsú­folt ter­met szin­te érez­he­tő­en be­töl­töt­te a né­zők iz­gal­ma, akik ér­de­kes­ség­ben bő­vel­ke­dő szín­já­ték­ra ké­szül­tek fel.

A köz­vá­dat pil­la­nat­nyi­lag Claude Drumm kép­vi­sel­te, de re­bes­get­ték, hogy maga a ke­rü­le­ti ügyész szán­dé­ko­zik kéz­be ven­ni az ügyet, mi­helyt meg­vá­laszt­ják az es­küd­te­ket, és be­fe­je­ző­dött az elő­ké­szí­tő tár­gya­lás.

Drumm, aki ép­pen az es­küd­tek sze­mé­lyi ada­ta­it ta­nul­má­nyoz­ta, ma­gas, rend­kí­vül ele­gáns fér­fi volt, meg­le­he­tő­sen zár­kó­zott ter­mé­sze­tű, de szem­mel lát­ha­tó­an – bár nem hi­val­ko­dó­an –, ener­gi­kus. Könnyed ma­ga­biz­tos­sá­ga olyan em­ber­re val­lott, aki érti a mes­ter­sé­gét, a tu­laj­don te­rü­le­tén érzi ma­gát, s áll­ha­ta­to­san, el­szán­tan ha­lad a ki­tű­zött, biz­tos­nak te­kin­tett cél felé.

Mark­ham bíró a zor­don, hi­va­ta­los mél­tó­ság pa­lást­ja alatt ré­sen állt: Perry Ma­son, mint köz­tu­do­má­sú, ar­ról volt ne­ve­ze­tes, hogy haj­la­mos „fej­te­tő­re ál­lí­ta­ni” a pe­re­ket, ame­lyek­ben vé­dő­ügy­véd­ként sze­re­pel. Már­pe­dig Mark­ham bíró el­tö­kél­te, hogy ez­út­tal tel­jes pár­tat­lan­ság­gal, a tör­vény és a rend mél­tó­sá­gát meg­il­le­tő nyu­ga­lom­mal foly­tat­ja le a pert. Nem türi el a leg­cse­ké­lyebb té­ve­dést sem a jegy­ző­köny­vek­ben, és sem­mi­lyen le­he­tő­sé­get nem nyújt Ma­son­nek, hogy szo­ká­sa sze­rint lát­vá­nyos mó­don ne­vet­sé­ges­sé te­gye, ízzé-por­rá zúz­za a vá­dat, hol­mi szín­pa­di­as fo­gás­sal, amely­nek ered­mé­nye­ként öles fő­cí­mek­ben je­le­nik meg a neve az új­sá­gok első ol­da­lán.

– A tár­gya­lást meg­nyi­tom – szó­lalt meg a bíró ün­ne­pé­lye­sen. – A vád kép­vi­se­lő­jét il­le­ti a szó.

Claude Drumm el­fog­lal­ta he­lyét, asszisz­ten­sé­hez ha­jolt, és rö­vid ide­ig sug­do­ló­zott vele. Majd el­hall­ga­tott, és vé­gig­must­rál­ta az es­küd­te­ket.

– Egy má­sod­perc tü­rel­met kér­nék, el­nök úr!

– Tes­sék.

Everly kér­dőn a fő­nö­ké­re pil­lan­tott, aki­nek sze­mé­ben har­ci­as lán­gocs­ka vil­lant. Ma­son a fü­lé­hez ha­jolt:

– Drumm ki­fo­gást akar emel­ni a hár­mas szá­mú es­küdt el­len, de azt hi­szi, hogy mi a ki­len­cest és a ti­zen­egyest sze­ret­nénk ki­cse­rél­tet­ni. Tud­ni­il­lik két­szer annyit ki­fo­gá­sol­ha­tunk, mint ő, és most azon mor­fon­dí­ro­zik, hogy mi­vel ne­künk na­gyobb elő­nyünk szár­maz­hat az es­küdt­szék mó­do­sí­tá­sá­ból, ne mond­jon-e le in­kább er­ről a lé­pés­ről át­me­ne­ti­leg, amíg ki nem ta­pasz­tal­ja az es­küd­tek ké­sőb­bi ma­ga­tar­tá­sát.

– Gon­dol­ja, fő­nök, hogy meg­koc­káz­tat ilyes­mit?

– Majd meg­lát­juk.

Egy má­sod­per­cig fe­szült csend ural­ko­dott, majd Drumm fel­állt, és meg­ha­jolt az es­küdt­szék felé.

– A vád ké­szen áll – mond­ta.

Mark­ham bíró Ma­son felé for­dult, aki­nek ajka már-már meg­moz­dult, hogy ki­ejt­se a szo­kott sza­va­kat; „A vé­de­lem ké­szen áll.” De a sza­vak még­sem hang­zot­tak el. Perry Ma­son az es­küd­tek pad­ja felé for­dult, ha­nyag fi­gye­lem­mel, mint­ha az egész kér­dés most fog­lal­koz­tat­ná elő­ször, majd tisz­ta, ha­tá­ro­zot­tan csen­gő han­gon meg­szó­lalt:

– El­nök úr, az es­küdt­szék össze­té­te­le tö­ké­le­te­sen ki­elé­gí­ti a vé­del­met. Le­mon­dunk vál­toz­ta­tá­si jo­gunk­ról.

Claude Drumm sa­ját csap­dá­já­ba esett. A hoz­zá­ér­tők sze­me ész­re­vet­te rez­ze­nés­nyi, szin­te ön­tu­dat­lan ké­szü­lő­dé­sét a til­ta­ko­zás­ra, amely­nek cél­ta­lan­sá­gá­ra azon­ban rög­tön rá­esz­mélt.

Mark­ham bíró hang­ja töl­töt­te be a zsú­folt tár­gya­ló­ter­met:

– Fel­ké­rem az es­küd­te­ket, te­gyék le az es­küt. Ez­u­tán Claude Drumm is­mer­tet­te a vá­dat, fi­gye­lem­re mél­tó rö­vid­ség­gel.

– Ura­im, bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy ez év ok­tó­ber 23-án 23 óra 32 perc­kor Ed­ward Nor­tont fe­jé­re mért ütés­sel meg­öl­ték, to­váb­bá, hogy a bűn­cse­lek­ményt Ro­bert Gle­a­son vád­lott kö­vet­te el a tu­laj­do­nát ké­pe­ző sé­ta­bot­tal. Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy a gyil­kos­ság el­kö­ve­té­se­kor tet­tes­tár­si mi­nő­ség­ben je­len volt Fran­ces Ce­la­ne vád­lott, va­la­mint hogy a gyil­kos­ság idő­pont­já­ban az ál­do­zat­nál, Ed­ward Nor­ton­nál, igen nagy össze­gű kész­pénz volt, ezer­dol­lá­ros bank­je­gyek­ben.

Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy a meg­je­lölt na­pon 23 óra 14 perc­kor Ed­ward Nor­ton te­le­fo­nált az il­le­té­kes rend­őr­őr­szo­bá­ra, és be­je­len­tet­te, hogy Bu­ick gyárt­má­nyú gép­ko­csi­ját el­lop­ták. Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy Fran­ces Ce­la­ne vád­lott a gyil­kos­ság nap­ján 23 óra 32 perc­kor va­ló­já­ban Ed­ward Nor­ton iro­dá­já­ban tar­tóz­ko­dott, ámde ali­bi biz­to­sí­tá­sá­nak ér­de­ké­ben és Ed­ward Nor­ton fel­je­len­té­sé­nek is­me­re­té­ben szán­dé­kos meg­té­vesz­tés­ként azt ál­lí­tot­ta, hogy nem tar­tóz­ko­dott a tett szín­he­lyén, mert kö­rül­be­lül 22 óra 45 perc­től kö­rül­be­lül 0 óra 15 per­cig a fent em­lí­tett Bu­ick gép­ko­csit ve­zet­te.

Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy köz­vet­le­nül a bűn­tény el­kö­ve­té­se után a vád­lot­tak a gyil­kos­ság esz­kö­zét ké­pe­ző vé­res bo­tot, va­la­mint az ál­do­zat­tól el­ra­bolt pénz­ből két da­rab ezer­dol­lá­ros bank­je­gyet el­he­lyez­tek bi­zo­nyos Pete De­voe szo­bá­já­ban, aki he­veny al­ko­hol­mér­ge­zés ál­la­po­tá­ban mé­lyen aludt. Ezt a tet­tet azért haj­tot­ták vég­re, hogy a gya­nút ne­ve­zett De­voe-ra te­rel­jék.

Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy a vád­lot­tak ki­fe­szí­tet­tek egy ab­la­kot, és alat­ta láb­nyo­mo­kat hagy­tak, hogy be­tö­rés lát­sza­tá­nak fel­kel­té­sé­vel tév­út­ra ve­zes­sék a nyo­mo­zó ha­tó­sá­go­kat.

Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk, hogy a fel­so­rol­tak vég­re­haj­tá­sát kö­ve­tő­en Ro­bert Gle­a­son vád­lott el­me­ne­kült a tett szín­he­lyé­ről, to­váb­bá, hogy mind­két vád­lott el­lent­mon­dó és az igaz­ság­tól el­té­rő be­szá­mo­lót adott a hol­lé­té­ről.

Bi­zo­nyí­ta­ni kí­ván­juk vé­ge­ze­tül, hogy a gyil­kos­ság el­kö­ve­té­sét szem­ta­nú lát­ta, és fel­is­me­ri Ro­bert Gle­a­son sze­mé­lyé­ben a fér­fit, aki az ál­do­za­tot le­ütöt­te, Fran­ces Ce­la­ne sze­mé­lyé­ben pe­dig a ró­zsa­szí­nű kön­töst vi­se­lő fi­a­tal nőt, aki a bűn­cse­lek­mény el­kö­ve­té­sé­ben se­géd­ke­zett.

Claude Drumm egy pil­la­na­tig né­mán fi­gyel­te az es­küd­te­ket, majd le­ült. Mark­ham bíró kér­dő te­kin­te­tet ve­tett Perry Ma­son­re.

– Az es­küdt­szék en­ge­del­mé­vel ál­lás­pon­tunk is­mer­te­té­sét a vé­dő­be­széd­del sze­ret­nénk össze­kap­csol­ni.

– A vé­de­lem ké­ré­sé­be be­le­egye­zem. Öné a szó, Mr. Drumm.

Claude Drumm a hír­ne­vét meg­ala­po­zó nyu­godt, en­gesz­tel­he­tet­len biz­ton­ság­gal in­dí­tot­ta meg tá­ma­dá­sát. A leg­pa­rá­nyibb rész­let, a bi­zo­nyí­té­kok egyet­len lánc­sze­me sem ke­rül­te el a fi­gyel­mét.

Az első tanú a rend­őr­ség egyik szak­ér­tő­je volt, aki a hely­színt fel­mér­te és le­fény­ké­pez­te. Is­mer­tet­te a he­lyi­ség terv­raj­zát, hogy hol ta­lál­ták meg a holt­tes­tet, a bú­to­rok és az ab­la­kok he­lyét. Egy cso­mó fény­ké­pet is ho­zott, ame­lyek kü­lön­fé­le szö­gek­ből áb­rá­zol­ták az iro­dát. Eze­ket össze­ve­tet­ték a terv­rajz­zal. Majd a ház terv­raj­za és fény­ké­pei kö­vet­kez­tek, az­tán egy tér­kép a ház­tól a fő­út­vo­na­lig ve­ze­tő kacs­ka­rin­gós be­kö­tő út­ról. A szak­ér­tő vé­gül be­mu­ta­tott egy met­sze­tet, amely­nek se­gít­sé­gé­vel a ház ab­la­ka­i­nak szint­ma­gas­sá­gát vi­szo­nyí­ta­ni le­he­tett az emel­ke­dők­höz, ahol Pur­ley bíró ko­csi­ja vé­gig­ha­ladt.

– Ilyes­for­mán ugye­bár – mu­ta­tott Drumm be­hí­zel­gő mo­dor­ban a met­szet­re – tö­ké­le­te­sen el­kép­zel­he­tő, hogy ha va­la­ki az út­nak pon­to­san ezen a sza­ka­szán ha­lad át gép­ko­csi­val, és in­nen vissza­te­kint, lát­ja, mi tör­té­nik az A bi­zo­nyí­té­kon 1. szám­mal je­lölt he­lyi­ség­ben?

Mi­előtt a szak­ér­tő vá­la­szol­ha­tott vol­na, Perry Ma­son fel­állt.

– En­ge­del­met, el­nök úr, a kér­dés cél­za­tos, és kö­vet­kez­te­tést kí­ván meg a ta­nú­tól, kö­vet­kez­te­té­sek le­vo­ná­sá­hoz vi­szont csak­is az es­küd­tek­nek van joga. A vé­de­lem egyéb­ként ép­pen ezen a pon­ton kí­ván­ja bi­zo­nyí­ta­ni az es­küdt­szék előtt a vád meg­ala­po­zat­lan­sá­gát. Még ha…

A bíró le­csa­pott ka­la­pá­csá­val.

– A til­ta­ko­zás­nak helyt adok. A to­váb­bi ér­ve­lés fö­lös­le­ges, Mr. Ma­son.

Ma­son le­ült.

Drumm meg­ha­jolt Ma­son felé, a győz­tes nagy­lel­kű mo­so­lyá­val, akit nem bánt az át­me­ne­ti ve­re­ség. Ügy­véd úr, öné a kér­de­zés joga.

Min­den szem Ma­son­re ta­padt. Az ügy­véd tö­ké­le­te­sen tu­da­tá­ban volt a pil­la­nat je­len­tő­sé­gé­nek és az ér­dek­lő­dés­nek, amely első kér­dé­sét vár­ta. Oda­lé­pett a fe­ke­te táb­lá­ra rajz­szö­gek­kel rög­zí­tett tér­kép­hez, jobb ke­zé­nek mu­ta­tó­uj­ját a ka­nyar­ra he­lyez­te, ahon­nan lát­ni le­he­tett a há­zat, bal ke­zé­nek mu­ta­tó­uj­ját pe­dig Nor­ton iro­dá­já­nak ab­la­ká­ra tet­te. Az­tán csen­gő, szin­te ki­hí­vó han­gon meg­szó­lalt:

– Mek­ko­ra a két hely kö­zött a tá­vol­ság, aho­va mu­ta­tok?

– Ha az egyik uj­ját a ka­nyar­nak arra a pont­já­ra he­lye­zi, ahon­nan vissza­lát­ni a ház­ra, a má­sik uj­ját pe­dig oda, ahol a holt­tes­tet meg­ta­lál­ták, a ket­tő kö­zött a tá­vol­ság pon­to­san ki­lenc­ven­egy mé­ter het­ven­ki­lenc cen­ti­mé­ter – vá­la­szolt meg­fon­tol­tan a tanú.

Perry Ma­son meg­le­pett arc­cal for­dult vissza.

– Ki­lenc­ven­egy mé­ter het­ven­ki­lenc cen­ti­mé­ter? – kér­dez­te hi­tet­len­ked­ve.

– Igen – mond­ta a tanú.

Ma­son le­en­ged­te a ke­zét, mint akit tö­ké­le­te­sen ki­elé­gí­tett a vá­lasz.

– Ez min­den. Több kér­dé­sem nincs a ta­nú­hoz.

Mark­ham bíró a fa­li­órá­ra pil­lan­tott. A tár­gya­ló­ter­men a vá­ra­ko­zás bor­zon­gá­sa fu­tott át, mint fá­kon a fel­ke­re­ke­dő szél első le­he­le­te.

– Az idő elő­re­ha­la­dott vol­tá­ra való te­kin­tet­tel a tár­gya­lást a mai nap­ra be­re­kesz­tem. A pert hol­nap dél­előtt tíz óra­kor foly­tat­juk. Fi­gyel­mez­te­tem az es­küd­te­ket, hogy a köz­be­eső idő­ben se egy­más­sal, se má­sok­kal ne tár­gyal­ja­nak a je­len per anyagáról, és je­len­lé­tük­ben tilt­sák ezt meg min­den­ki­nek.

Kop­pant a ka­la­pács.

Perry Ma­son elé­ge­det­ten mo­soly­gott.

– Drumm­nak a tár­gya­lás be­re­kesz­té­sé­ig kel­lett vol­na le­fog­lal­nia a ta­nút. Mint­hogy le­he­tő­sé­get nyúj­tott ne­kem erre a kér­dés­re, min­den új­ság ez­zel lesz tele hol­nap – mond­ta Everly­nek.

A fi­a­tal jo­gász mé­lyen el­tű­nő­dött.

– Ki­lenc­ven­egy mé­ter het­ven­ki­lenc cen­ti­mé­ter még­is­csak nagy tá­vol­ság – je­gyez­te meg.

– Úgy bi­zony, és egy cen­ti­vel sem lesz ki­sebb, amíg tart ez a per – biz­to­sí­tot­ta mo­so­lyog­va Ma­son.