14. fejezet

A győzelem ára

Jalus Nebl nagy körültekintéssel lépett be az ylesiai atmoszférába, figyelte a vihargócokat, és igyekezett állandó kapcsolatban maradni az őt követő Lázadó leszállóegységekkel. Ő volt a vezérhajó, és tudatában volt az ezzel járó felelősségnek.

– Hármas Leszállóegység – szólt bele az interkomba enyhén tört Basic nyelven vigyázz! Túlságosan balra sodródtál. A 311-es vihargóc pontosan feléd tart. A zivatarfelhők okozta ionizáció tönkrevághatja a műszereidet. Növeld a sebességet, és zárkózz fel!

– Itt a Hármas Leszállóegység, vettük, Dream of Freedom.

Vastag felhőrétegeken repültek éppen keresztül, és erős széllökések dobálták a Dreamet. Majdnem teljes volt a sötétség. A nap irányába haladtak, de még napfelkelte előtt földet kellett érniük.

A sullusti ellenőrizte a műszereket.

– Húzzátok szorosabbra az alakzatokat! – adta ki az utasítást. – Minden hajónak, álljatok szorosabb alakzatba!

Egy pillanatra feltűntek jobb oldali kísérőjének futófényei, de aztán azt is eltakarták a felhők. folyamatosan küzdeniük kellett a légáramlatokkal, és amúgy is olyan sűrű felhőrétegben repültek, hogy Jalus ki sem nézett a pilótafülke ablakán. Műszeres vakrepülés. A közelben zivatar és elektromos vihar tombolt, a sötét felhőket néha cikázó villámok ragyogták be. Nebl a taktikai képernyőn követte nyomon a csoport haladását.

Tíz év is eltelt, hogy Nebl utoljára hasított keresztül az ylesiai légkörön, és magát is meglepte, hogy mennyi mindenre emlékezett. Az Egyes Kolónia felé tartó hajók felét ő vezette, a másik felét Han Solóra bízták a Millennium Falcon fedélzetén. Han valamelyik nap körbevezette a sullustit a hajóján, amely szemmel láthatóan lenyűgözte Neblet, és a két pilóta pár kellemes órát eltöltött a régi emlékek felidézésével.

Nebl észrevett egy másik vihargócot, felhívta rá a csapat figyelmét, aztán lenyomta a hajója orrát, és nem feledkezett meg a leszállóvektor ellenőrzéséről sem. A kijelölt leszállóhely pontosan az Egyes Kolónia közepén volt. A fedélzeten lévő századnyi katona feladata volt ellenőrzés alá vonni az amdrisgyárat.

Miközben repültek, az interkomból felhangzott a támadást koordináló tiszt jelentése a flotta helyzetéről. A Lázadó erők elfoglalták az Ylesia körül keringő űrállomást, noha keményebb ellenállásba ütköztek, mint amire számítottak.

Nebl szoros formációban vezette egyre lejjebb az őt követő hajókat. Felkutatta a vihargócokat, hogy a tapasztalatlanabb pilótáknak azzal se kelljen bajlódniuk. Elméletben elég volt Neblet követniük, így gyakorlatilag nem is kellett a navigációs műszerekre hagyatkozniuk.

Már majdnem a legalsó vastag felhőréteg alatt voltak. Az Egyes Kolónia még mindig teljes sötétségbe burkolódzott, pedig már csak egy óra volt hátra napkeltéig. Nebl észrevette, hogy a jobb szélső hajó kezd lemaradni, ezért gyorsan felvette vele a kapcsolatot.

– Hatos Leszállóegység, egy kicsit lemaradtál. Mi történt?

– Gond van a stabilizátorral – válaszolta nyúzott hangon a fiatal pilóta. – A másodpilóta már dolgozik rajta.

– Alakzat, csökkentjük a sebességet! Nem akarom elveszíteni a Hatost – adta ki az utasítást Nebl.

A hajók engedelmesen igazodtak a leglassabb társukhoz. Ezután Han Solo jelentkezett be.

– Hé, Nebl, mi van veletek? Lelassultatok?

A sullusti elmagyarázta a problémát.

– Nem akarok nagyon előreszaladni, mi is lassulunk – mondta Han. A Falcon és az őt követő hajók csökkentve a sebességüket, a támadási tervnek megfelelően beálltak Nebl raja mögé.

Mindkét csoport épségben tört át a legalsó felhőpamacsokon is, és látta meg az Egyes Kolónia éjszakai fényeit. Nebl haladt legelöl, de a Hatos Leszállóegységet maga mellé rendelte, hogy szükség esetén segíthessen a fiatal, tapasztalatlan pilótán. A többi egység félhajónyi térközöket tartva sorakozott fel a Dream és a Hatos mögé, miközben a kijelölt koordináták felé süvítettek.

Aztán elszabadult a pokol. Az egyik pillanatban még nyugodtan közelített a leszállókoordináták felé, a következőben a pilótafülkét betöltötte a vészjelző szenzorok sivítása. A műszerekre pillantva Jalus Nebl látta, hogy befogták őket – egy nehéz turbólézer!

Hogy a pokolba?, villant át az agyán. Honnan...

A robbanás olyan hatalmas, mindent elnyelő volt, hogy Neblnek még arra sem jutott ideje, hogy kinézzen az ablakon.

Han Solo döbbenten figyelte, ahogy a Dream of Freedom és a Hatos Leszállóegység egyszerűen megsemmisül egy földi telepítésű turbólézer két pontos találatától. A lézerüteg ismét tüzelt, mire a két következő hajó kétségbeesett kitérő manőverekbe kezdett, aminek eredményeként egyenesen belerepültek egy kiszámíthatatlan légörvénybe. Ormótlan szárnyaik összeakadtak, és lángolva zuhanni kezdtek a dzsungel felé. A fák között narancsvörös tűzgömbök jelezték a zuhanás helyszínét.

Han egy másodpercig csak ült döbbenten. Egy turbólézer! Honnan szerezhették? Ellenőrizte a Falcon és a hajóraj pozícióját, aztán oldalra fordította a Falcont. Ezzel egy időben belekiabált az interkom mikrofonjába.

– Egyes és Kettes alakzat kitérni! Bria, irányítsd a hajóidat a tartalék leszállóhelyek felé! Kitérni! Egy turbólézerüteget állítottak fel odalent! Neblet elkapták!

Anélkül, hogy megvárta volna a választ, hirtelen felrántotta a Falcon orrát, és oldalra döntötte – a legutolsó pillanatban. Egy vakító zöld lézersugár suhant keresztül azon a ponton, ahol az imént még a hajója volt. A lövés csak súrolta a Falcon alját, de így is sikerült tönkretennie a has alá épített új lézerágyú emelő-süllyesztő mechanizmusát, továbbá úgy tűnt, hogy a terepkövető szenzorokat is megsütötte. Csubival szinte egy időben káromkodták el magukat. Han hallotta Jarik kiabálását, aki az alsó ágyúállásban közeli – és rémült – szemtanúja lehetett a majdnem végzetes lézersugárnak.

Túlságosan közel vannak!

Megfordította a Falcont, és felgyorsítva igyekezett eltűnni a turbólézer lőtávolából. Szerencsére a többi hajót nem érte találat.

A tartalék leszállóhelyek a parton voltak kijelölve, nagyjából két kilométerre az Egyes Kolónia központjától. Han óvatosan, finoman leereszkedett a kemény homokágyra, nem messze a morajló hullámoktól. Egy másodpercig nem mozdult, hallgatta a saját zihálását és figyelte az őket körülölelő ylesiai sötétséget. A leszállófényeket égve hagyta, nehogy valamelyik túlbuzgó pilóta a Falcon tetején próbáljon meg földet érni.

Han kinézett jobbra a pilótafülkéből; homokdűnéket látott, mögöttük terültek el az iszapföldek és az Egyes Kolónia. Tőle balra volt a Zoma Gawonga, ami huttul annyit jelentett, hogy "Nyugati Óceán". Előtte és mögötte a tengerpart húzódott, amelyet lassan kezdtek ellepni a lázadó hajók.

Csubira bízva a landolás utáni ellenőrzések befejezését, odafordult a kommunikátorhoz.

– Egyes Leszállóegység, itt a Falcon. Bria, Han vagyok. Válaszolj, Egyes Leszállóegység!

Némi statikus recsegés után a nő végre beleszólt a mikrofonba. Han nagyot sóhajtott örömében. A hajóraj még korábban felbomlott, és bár sejtette, hogy az Egyes hajót nem érte találat, mindeddig nem volt teljesen biztos benne.

– Vettem, Han. Épp most érünk földet az alternatív leszállóhelyen. Az embereim készen állnak a földi offenzíva megkezdésére. Átvágunk a homokdűnéken, aztán a dzsungelen keresztül közelítjük meg az épületegyüttest.

– Veletek megyek – mondta Han. – Ne induljatok el addig!

– Értettem, Falcon. – Bria tétovázott egy kicsit. – Han, ellenőrzés alá kell vonnunk a Gazdasági Központot. Útjára tudod bocsátani a togoriai különítményt?

Han tudta, hogy Bria Teroenza műkincstermére gondol. A terv mindig is az volt, hogy Muuurgh, aki jól ismerte a dzsungelt és az épületek elrendezését, fogja odáig vezetni a togoriai csapatot. Most azonban sokkal hosszabb utat kell megtenniük...

– Persze – felelte. – Megteszem.

Han hátrament az előtérbe, ahol a togoriaiak éppen feltápászkodtak az üléseikből, és a fegyvereik töltöttségét ellenőrizve egymás között beszélgettek. Tüdni szerették volna, hogy mi volt ez a gyomorkavaró műrepülés, így Hannak el kellett magyaráznia nekik a történteket. Aztán felvázolta Muuurghnak, Mrrovnak, Sarrahnak és a többi togoriainak, hogy jóval odébb értek földet a tervezett pontnál.

– Nehezebb lesz, mint hittük – mondta. – Körülbelül két kilométert kell megtennetek a dzsungelen keresztül.

Muuurgh felállt, ügyelve arra, hogy ne verje be a fejét a Falcon túlságosan alacsony plafonjába.

– Ne aggódj, Han! – mondta. – Muuurgh tudja az utat a dzsungelen keresztül a Gazdasági Központig. Muuurgh mindenütt vadászott az Egyes Kolónián, Muuurgh jól ismeri a területet.

Han felvette az infravörös szemüvegét és egy könnyű sisakot, aztán a fegyvereit megmarkolva Csubakkával az oldalán követte a togoriaiakat le a rámpán. Figyelte, ahogy a fényes sárga színben látszódó alakok végigrohannak a parton. Feltolta a szemüveget a homlokára, és rögtön koromsötétben találta magát. A togoriaiak árnyékként olvadtak bele a környezetükbe. A koréliai nagyot szippantott a késő éjszakai levegőből, és az ylesiai óceán illata emlékek özönével árasztotta el.

– Csubi – szólt oda a barátjának –, maradj éber! Ez a világ számos meglepetést tartogat. Még szerencse, hogy legalább nem esik. – Megütögette a szemüvegét. – Kérsz egyet te is, haver?

Csubi megrázta a fejét, jelezve, hogy a vukik – ellentétben az emberekkel – éjszaka is remekül látnak, és semmi szükségük holmi szemüvegekre.

Éppen visszamenni készült a Falconra, amikor Lando és Jarik lépett ki a zsilipajtón. Hanhoz hasonlóan ők is nehéz lézerkarabélyt és infraszemüveges sisakot viseltek. Megálltak a rámpa aljánál, és együtt figyelték, ahogy a lázadó katonák előrajzanak a csapatszállítókból. Mostanra a legtöbb hajó földet ért.

– Nos... mihez kezdtek most, srácok? – kérdezte Han.

– Keresünk valahol egy kis akciót – válaszolta Jarik. – Nem akarok kimaradni semmiből! – A fiú megmarkolta a sugárvetőjét, és szemmel láthatóan izgatottan, hogy részt vehet élete első földi bevetésében, fészkelődni kezdett.

Han eredetileg úgy tervezte, hogy Jarikot a hajón hagyja. Biztonságosabb lenne úgy.

– Várj egy percet! – mondta neki. – A togoriaiak elindultak bevenni a Gazdasági Központot. Én és Csubakka Briával tartunk. Ha ti ketten eltűntök, akkor ki fog vigyázni a Falconra?

– Zárd le, és aktiváld a biztonsági rendszereket! – felelte Jarik. – Az engedélyed nélkül senki sem fog bejutni.

Lando a tengerpart felé mutatott. Lassan a legutolsó hajók is landoláshoz készülődtek.

– Bria talán nem hagyott hátra őröket a hajók védelmére?

Han rámeredt a barátjára. Lando tudta, hogy kicsit nyers volt, ezért nem is szólt semmit.

Csempészek özönlöttek ki a hajóikból, a legtöbb kapitány azonban meglehetősen komor tekintettel kászálódott elő. Han lélekben megacélozta magát, amikor látta, hogy Kaj Nedmak és Arly Bron csörtet felé morózus képpel, mögöttük pedig még számos ismeretlen csempész és kalóz gyülekezett.

– Solo, mit képzelsz, hogy így egyenesen rávezetsz egy turbólézerre? – vonta felelősségre Bron. – Majdnem elvesztettem a hajtóművemet!

Han békítőleg széttárta a karját.

– Hé, nem az én hibám volt! Nem tudtam róla! Én magam is majdnem megpörkölődtem!

Ekkor Bria tűnt fel, Jace Paollal, a szárnysegédjével az oldalán.

– Tényleg nem Han hibája – mondta a morgolódó tömegnek. – Lesz egy-két szavam a bothaiakhoz. Ők voltak a felelősek az akciót megelőző felderítésért. Hacsak nem frissen állították fel azt a turbólézert, már rég ki kellett volna szúrniuk.

A kapitányokat szemmel láthatóan nem nyugtatta meg a válasz. Bria feltartotta a kezét.

– Ne aggódjatok, mindenki megkapja, amiért idejött! – mondta magabiztos tekintettel, eltökélt hangon. – Csak maradjatok itt, és várjátok meg, amíg biztosítjuk az épületeket. Vagy... bárkit, akinek kedve támadt egy kis csetepatéhoz, szívesen látunk a soraink között.

A csempészek és a kalózkapitányok legtöbbje megrázta a fejét, és elsétált, néhányan azonban úgy döntöttek, hogy a Lázadókkal tartanak – valószínűleg azért, hogy ha arra kerül a sor, maguknak foglalják le a legjobb minőségű fűszert a raktárakból.

– Csubi és én veletek megyünk – pillantott Briára Han.

– Parancsnok – szólalt meg Jace Paol –, engedélyt kérek, hogy az osztagommal kiiktathassuk a turbólézert! Később még több hajónak kell majd leszállnia, ami csak akkor lehetséges, ha ez az üteg nem szedi le őket sorra az égről.

– Az engedélyt megadom – bólintott Bria. – És vigyetek magatokkal egy robbantócsapatot is! Foglaljátok el a lézert, és ha nem lehet hasznosítani, semmisítsétek meg!

– Igenis, parancsnok.

– Jarik Solo vagyok. Szeretnék én is menni – nyújtotta fel a kezét a fiú. – Az a lézer majdnem a szőrt is leégette a seggemről. Ha lehetséges, szeretnék részt venni az elpusztításában.

– Üdvözöllek a csapatban – bólintott mosolyogva Paol.

Han elkapta Lando tekintetét, és fejével Jarik felé bökött. Lando felsóhajtott, és előrelépett.

– Rám is számíthattok. Lando Calrissian a nevem.

– Üdvözöllek a csapatban, Calrissian.

Han odabiccentett a barátainak, ahogy azok elindultak a tengerpart mentén Jace Paol vezetésével. Aztán vetett egy pillantást Briára, aki éppen a hajók őrzésére hátrahagyott csapatoknak adta ki a végső utasításokat.

Nem sokkal később Csubival együtt nekiindult Bria és a katonái társaságában. A nő kommunikátora felcsipogott, mire a füléhez szorította, hogy jobban hallja. Han hegyezni kezdte a fülét, és Blevon tábornok, a támadást a Liberator fedélzetéről irányító tiszt hangját hallotta.

– Szivárvány Egy minden egységnek. Fokozott ellenállásról kaptunk jelentéseket. Legyenek nagyon óvatosak!

Bria rápillantott Hanra, aztán a kronométerére.

– Minden egység leszállt. Kezdünk kifutni az időből. – Elnémította a kommunikátort, amiből így alig hallhatóan szűrődtek ki a különböző parancsnokok jelentései. Aztán intett Hannak és a katonáinak, és könnyű kocogásba lendültek.

Az infraszemüvegek használata némi megszokást igényelt. Han egyszer majdnem orra esett egy vízmosta gödörben, máskor meg belegabalyodott egy tüskés homokfűkötegbe, és alaposan összeszurkálta magát. Csubi mindenestül felemelte a földről, és kiszabadította. Sajgó tagokkal Han legalább a többieket figyelmeztette.

Rég volt már, merengett el, miközben Bria nyomában éppen egy homokdűnére kapaszkodott fel egy súlyos A280-as karabéllyal a kezében. A lába puha homokba süppedt, a járás ingatag, veszélyes volt. Eszébe jutott, amikor legutoljára ilyet tett. Nem volt egy kellemes emlék...

Bria ért fel először a tetőre. Hasra vágta magát, és egy kézjellel óvatosságra intette a többieket. Han itt még nemigen számított ellenállásra – végül is még látótávolságon kívül voltak az épületkomplexumtól –, azonban az óvatosság sosem árt egy csatában.

Ő is lehasalt a földre, és Csubi társaságában odakúszott a nő mellé. A nyitott inggallérján bejutó homok veszettül csípte a bőrét. Arra azonban nem vitte rá a lélek, hogy nekiálljon vakarózni.

Han, Bria és a vuki együtt tették meg az utolsó fél métert, és kidugták a fejüket a homokdűne teteje felett...

... amit rögtön majdnem le is vitt egy lézersugár. Csak úgy záporoztak körülöttük a lövések, üveggé olvasztva a homokot, és megszórva őket miniatűr, égetően forró részecskékkel.

Csubakka felbődült, és gyorsan lejjebb másztak. A dűne menedékében megvárták, amíg alábbhagy a tűz. A Lázadó parancsnok előhúzott egy bioszkennert, leolvasta, aztán ránézett Hanra. Az infravörös szemüvegben az arca sárgás folt volt fehér ajkakkal a háttér zöldje előtt. A férfi látta, hogy Bria elfintorodik a szemüveg takarásában.

– Han... legalább húsz energiagóc van a túloldalon, és mind ránk vár. Akárkik is legyenek, az biztos, hogy nem egy csoport gamorrai.

– Igen, és a turbólézer... – nézett vissza Han.

Bria adásra állította a kommunikátort.

– Szivárvány Egyes, itt a Vörös Egyes. Ereszkedés közben egy turbólézer vett tűz alá bennünket, ezért az alternatív leszállóhelyet választottuk. Mérsékelt veszteségekkel értünk földet. Négy hajót vesztettünk – három leszállóegységet és egy barátot. – Han tudta, hogy a "barát" szó megegyezés alapján a csempészeket és kalózokat jelentette. – Heves ellenállásba ütköztünk, de folytatjuk az előrenyomulást.

– Vörös Egyes, vettem – hallották a tábornok hangját. – Szükség van a Fehér Egyesre?

Blevon azt kérdezte Briától, hogy küldjön-e erősítést a Liberatorról.

– Negatív, Szivárvány Egyes – válaszolta Bria. – A tartalékok sem tudnak landolni, amíg az a turbólézer működik. Már dolgozunk rajta. Vörös Egyes vége.

– Szivárvány Egyes – nyugtázta Blevon, és kilépett.

Bria átváltott az osztagok egymás között használt frekvenciájára.

– Jace, itt Bria. Kidugtad a fejed a dűnék fölött?

– Ja – felelte zordan Paol. – Kikm ezek az emberek?

– Nem tudom – mondta Bria. – De szemmel láthatóan profik. Te megkerülöd a dzsungelt, és északról az iszapföldeken keresztül közelíted meg őket. Én átvágok a dzsungelen, és dél felől megyek. Kereszttűz alá vesszük őket.

– Értettem – válaszolta Paol. – Szinte sejtettem, hogy nekem kell majd a sárban dagonyáznom.

Bria szárazon felnevetett, és megszakította a kapcsolatot.

Hannak és Bria csapatának majdnem tíz percébe telt, amíg a tengerpart mentén haladva elég messze jutottak, hogy biztonságosan behúzódhassanak a dzsungelbe. Csubakka állt az élre, miközben a rothadó, bűzös növényzet között törtettek előre. A vuki orra elfacsarodott, hiszen az emberekénél sokkalta érzékenyebb szaglása volt. Ahogy a csúszós aljnövényzeten bukdácsolt, Han ezerszer elátkozta, amiért nem recésebb talpú csizmában jött.

Végül csak elértek a szabad terület szélére. Bria szenzorjainak tanúsága szerint a fegyveresek pontosan előttük voltak. A dzsungel takarásában várakoztak, amikor halkan felcsipogott a kommunikátora. Gyorsan hangosabbra állította.

– ...jelentéseket komoly ellenállási gócokról. Zöld Egyes megerősítette, hogy sikerült foglyul ejteniük a magát Csillaggárdának nevező zsoldos különítmény néhány tagját. Szivárvány Egyes vége.

– Csillaggárda? – húzta fel a szemöldökét Han. – Nagyszerű. Ők meg honnan kerültek ide?

Bria némán megvonta a vállát.

– És én még azt mondtam a csempész haveroknak, hogy vasárnapi kirándulás lesz az egész!

Han figyelte, ahogy Bria Jace Paollal egyeztetett. Mindenki a helyén van...

Hannak a torkában dobogott a szíve. Nyelt egyet, de a nyála furcsa, fémes ízű volt.

– Készen állsz, cimbora? – súgta oda Csubinak, aki éppen a nyílvetőjét ellenőrizte.

– Hrrrrmrmmnnnn!

Han is rápillantott a fegyvere töltésjelzőjére, bár tudta, hogy tele van.

Végül Bria intett, és az osztag előkúszott a dzsungelből. Térdig, könyékig süppedtek a lehullott gyümölcsökkel kevert sárban. Nemrégiben esett... az Ylesián voltak. Han ujja permatonburkolatot tapintott. Leszállópálya vagy út... tíz éve még nem volt itt.

Bria Raollal összhangban visszaszámolt, aztán elkiáltotta magát:

– Tűz!

Han fél térdre emelkedett, és észrevette egy ismeretlen sisakot viselő ember sárgás infraragyogását. Tüzelt.

Az éjszaka egyre fogyó sötétjét izzó lézersugarak szabdalták fel, kiáltások és félbevágott halálsikolyok harsantak. Miközben folyamatosan tüzeltek, Han és Csubi a katonákkal együtt előrenyomult. A tőle jobbra eső Lázadó a földre rogyott. Han rápillantott, és az arca helyén véres szélű, fekete lyukat látott. Továbbrohant.

Pillanatokkal később, ahogy az ellenséges tűz szaggatottá vált, majd abbamaradt, Bria intett az embereinek, hogy ők is hagyják abba a tüzelést. Han és Csubi szétszórt tetemeket láttak maguk előtt. Bria éppen a hátára fordított egy hullát a lábával, amikor Jace Paol lépett oda hozzá, tetőtől talpig sárosan, akár egy t'landa til.

– Nézd meg a jelvényüket! – mondta neki Bria. – Egy felrobbanó csillag. És nézd meg a páncéljukat meg a fegyvereiket! Kétségtelenül profi zsoldosok. – Gyorsan megszámolta a holttesteket. – Húsz. Gondolom, a turbólézernél még többen vannak.

Elnézett az épületek felé. A lassan kelő nap első sugarainak fényében ki tudták venni a toronyépületet és rajta a turbólézerüteget.

– Még szerencse, hogy az a nyavalyás csak légi célpontok ellen hatásos – jegyezte meg Han. – Különben alaposan alánk tudna pörkölni.

Jarik és Lando is megérkezett melléjük, és a négy barát félreállva az útból figyelte, ahogy Bria parancsára néhány katona elkezdi felnyalábolni a sebesülteket, hogy visszavigyék a hajókhoz, míg a többiek a Csillaggárda szétszórt, még használható fegyvereit gyűjtik össze.

– Ne feledjétek – mondta Bria –, mindent elviszünk. Szedjétek össze, ami még használhatónak tűnik!

A katonák bólintottak.

Han ránézett Landóra és Jarikra – mindkettőjüket vastagon borította az iszap és megcsóválta a fejét.

– Lando, bárcsak most látna Drea Renthal...

Csubi felröhögött.

– Pofa be, Han! És neked is, Csubakka – morogta a szerencsevadász, miközben finnyásán törölgette a siralmas állapotban leledző ruházatát. Szerencsére volt annyi esze, hogy strapabíró katonai öltözetet választott. – Nem is akarom hallani! Azóta nem voltam ilyen koszos, amikor... nos, ez egy hosszú történet.

Han felkuncogott, és végigmérte Jarikot.

– Hogy érzed magad, kölyök?

– Remekül – válaszolta a fiú. – Legalább kettőt leszedtem.

– Nagyszerű. A végén még harcost faragunk belőled – veregette meg a vállát Han.

Jarik szélesen elvigyorodott. A fogai csak úgy ragyogtak a sárlepte arcából.

Amint az egészségügyiek végeztek a sebesültek elszállításával, Bria beleszólt a kommunikátorába, és utasította a várakozó csapatait, hogy futólépésben nyomuljanak előre.

– El kell foglalni az épületet! Haladjatok csapatokban! Robbantóbrigád, álljatok készen!

Felhangosította a szerkentyűt, így a többiek is hallották a többi egység jelentéseit.

– ...Szivárvány Egyes, itt a Zöld Kettes. Átvettem itt az irányítást. Zöld Egyest lelőtték.

– Nyugtáztam, Zöld Kettes. Mi a helyzetük?

– Már majdnem végeztünk. Csak még tisztogatunk egy kicsit. Öt percen belül biztosítjuk a célpontot.

Bria elfintorodott.

– Kifutunk az időből – mondta, majd megnyomta az "Adás" gombot. – Szivárvány Egyes, itt a Vörös Egyes. A frontvonalbeli ellenállást leküzdöttük. Bevetem a tartalékokat, és haladok az épületegyüttes felé.

– Vörös Egyes, mi a helyzet a turbólézerrel?

– Két osztagom is éppen a kiiktatásán dolgozik. Vörös Egyes, vége.

– Szivárvány Egyes, vettem.

Han és Csubi figyelte, ahogy Paol csapata beleveszik a dzsungelbe, hogy keletről intézzenek támadást a turbólézer kezelőszemélyzete ellen. Sokáig azonban nem tétlenkedhettek, mert Bria is indulást vezényelt az osztagának az épület felé. Szórványos ellenállásba ütköztek csupán, többnyire a helyi gamorrai őrök részéről, amit különösebb nehézségek nélkül leküzdöttek... ahogy arra számítottak is. Az éjszaka nem volt többé csendes, pedig most az ágyúk is hallgattak. A sebesültek fájdalmas nyöszörgése, a segélykiáltásaik, az idegen nyelven elharsogott szavak...

Ahogy haladtak, Bria osztagai egyre-másra jelentkeztek be.

– Vörös Kéz Vezér, Hármas Osztag jelentkezik. Az amdrisgyár elfoglalva. A robbantócsapat úton van.

– Vörös Kéz Vezér, Hatos Osztag jelentkezik. A fogadóépület elfoglalva. Már szóltunk a robbantócsapatnak.

– Vörös Kéz Vezér, itt a Hetes Osztag. Haladunk a hálóépület felé. Zsoldosok őrzik... de csak hatan vannak. Nem számítunk komoly harcra...

– Vörös Kéz Vezér, Kettes Osztag jelentkezik. Úton vagyunk a turbólézer felé. Számításaim szerint... öt percen belül megkezdjük a rajtaütést.

Han és Csubi szorosan Bria oldala mellett maradtak, és kölcsönösen fedezték egymás hátát. Az épületegyüttes felől heves tűzharc zajai hallatszottak, keverve sikolyokkal, gamorrai röffenésekkel, morgásokkal és idegen kiáltásokkal.

Han úgy saccolta, hogy mindent összevetve egyszakasznyi zsoldos lehet ott – harminc vagy negyven katona. A Csillaggárdisták vérbeli profik voltak. Bátran és jól harcoltak, de ha nyilvánvalóvá vált, hogy nincs esélyük, megadták magukat. Pénzért vitték vásárra a bőrüket, nem a saját ügyükért, ezért inkább vállalták a fogságba esést, semhogy meghaljanak.

Egyszer csak egy eszét vesztett zarándok ugrott ki az árnyékból, és a kezében szorongatott, zsákmányolt lézerpisztollyal majdnem eltalálta Briát. Han agyonlőtte a bothai nőstényt; olyan gyorsan történt minden, hogy nem is volt ideje a pontos célzással törődni. Bria elszörnyedve nézett le a zarándok holttestére, és egy pillanatra mintha könnyek csillantak volna a szemében.

– Kedvesem... – mondta Han. – Nem tehettem semmi mást.

– Tudom – bólintott sóhajtva a nő. – Csak nehéz elviselni, amikor rád támadnak, pedig rajtuk jöttél segíteni.

Han együtt érzően megveregette Bria vállát. A parancsnok kommunikátora éppen ekkor jelezte csipogva, hogy a "Szivárvány Egyes", Blevon tábornok van a vonalban.

Eltelt egy perc. Bria jelzett az embereinek, hogy álljanak meg. Aztán az adó-vevő ismét megreccsent, és egy erőltetetten nyugodt, ám érezhetően feszült hang szólalt meg:

– Szivárvány Egyes, itt a Kék Egyes. Segítségre van szükségem!

– Kék Egyes, mi a helyzet? – kérdezte színtelen hangon Blevon.

– Harmincszázalékos veszteségünk van, és az ellenség gyorstüzelő fegyverekkel sakkban tart minket. Legalább ketten vannak. Az egyik a raktárnál, a másik a hálóépületben. Jól jönne a Fehér Egyes.

– Kék Egyes, itt a Fehér Egyes. Három percen belül le tudok dobni két szakaszt. Hova kéritek őket?

– Elfoglalhatnátok a raktárépületet. Tedd le az egyik szakaszt északra, pontosan a Három-Egy jelű hegy déli oldalához! A másik meg szálljon le a dzsungelben keletre, és oldalról támadja meg őket! Mi vállaljuk a lakótömböt.

– Jól hangzik, Kék Egyes. Fehér Egyes, vége.

– Kék Egyes, vége.

Bria ránézett a turbólézer sziluettjére. Az égbolt alja lassan kezdett vörösödni a kelő nap első sugaraiban.

– Jace bármelyik percben odaérhet...

Mintha csak összebeszéltek volna, a lézerüteg körül megelevenedett a táj. Lézersugarak cikáztak, és kiáltások, sikolyok hangját sodorta feléjük a szél. Két gránát robbanása töltötte be a levegőt.

Bria feszülten várt néhány másodpercet, aztán aktiválta a kommunikátort.

– Kettes Osztag jelentkezzetek! Hallotok engem? Elfoglaltátok a célpontot?

Semmi válasz. Han és Csubi a sensostimgyár oldalának fedezékében idegesen egymásra pillantottak. Bria egyik embere az épület háta felől érkezett csörtetve.

– Minden rendben, parancsnok. Már szóltam a robbantóknak.

– Szép munka, Sk'kot – bólintott oda sem figyelve Bria. – Kettes Osztag, itt a Vörös Kéz Vezér. Jelentkezzetek. Mi történik?

Tíz végtelennek tűnő szívdobbanás múlva életre kelt az adóvevő.

– Vörös Kéz Vezér, itt a Kettes Osztag. – Jace Paol hangja volt az. A katonák Han és Csubi körül megkönnyebbülten elvigyorodtak. – Elfoglaltuk, de néhány emberem megsebesült. Küldjétek az egészségügyieket! Vége.

Bria sietve segítséget hívott a Kettes Osztagnak, aztán értesítette a kórházhajót, hogy most már biztonságosan le lehet szállni az épületegyüttes környékén.

– Nyolcas Osztag, hogy boldogultok? – szólt bele a kommunikátorába. A Nyolcas a togoriaiak osztaga volt.

A hangszóróból tört, de érthető Basic nyelven Mrrov hangja harsant.

– Bria, az épület már majdnem teljesen a miénk. A dzsungelt azonban még át kell kutatnunk orvlövészek után. Néhány őrnek sikerült elmenekülnie. Van itt néhány hajó a földön, leginkább kis légköri kompok, de van egy nagy is. A hajókat őrizzük. Az őrök némelyike valószínűleg meg fogja próbálni megszerezni őket.

– Nagyszerű, Mrrov – válaszolta Bria. – Gondolom, azok a gamorraiak nem nagyon izzasztottak meg benneteket.

Mrrov gúnyosan felkacagott.

Bria átváltott egy másik csatornára, éppen időben, hogy hallja:

– Vörös Egyes, itt a Szivárvány Egyes. Jelentést kérek!

Bria már nyitotta volna a száját, amikor az épületek közül valaki vadul lőni kezdett rájuk. Bria, Han, Csubi és az osztag többi katonája hasra vágódott, és igyekezett a fal takarásában maradni. Han kiköpött egy jókora adag sarat a szájából, és azt kívánta, bárcsak kiöblíthetné a száját az övére fűzött kulacsból. Azt, hogy megmozdul, nem merte megkockáztatni.

– Fedezzetek, emberek! – kiáltotta hátra Bria a válla fölött, azzal elkezdett kúszni előre. Han és Csubi nem sokkal lemaradva követték. A lézersugarak a fejük felett sisteregtek.

A nő hátrafordult, és meglátta Hant.

– Maradjatok! – sziszegte. – Egyedül is elbánok vele.

– Ebben nem kételkedem – kiáltotta vissza Han. – Csak szeretném nézni!

Életében először káromkodni hallotta a nőt. Aztán Bria célzásra emelte a fegyverét, és amikor az ellenséges katona kibukkant egy jármű mögül, megeresztett egy sorozatot.

Az őr a földre rogyott, és ott is maradt fekve.

– Szép lövés! – kezdett tapsolni Han.

Gyorsan visszafutottak a raktár árnyékába a katonákhoz. Bria meglátta a földön az elejtett kommunikátorát, és felemelte.

– Vörös Egyes, itt a Szivárvány Egyes. Jelentést kérek! – ismételte Blevon nyugodt hangon.

Bria is nyugodt volt, csak egy kicsit lihegett a futástól.

– Vörös Egyes jelentkezem. A turbólézert likvidáltuk, és a legtöbb gyár is az ellenőrzésünk alatt áll. Jelenleg a raktárt és a hálóépületet támadjuk. Tíz percen belül megvagyunk.

– Értem, Vörös Egyes. Küldjem oda a Fehér Egyest?

– Nem szükséges, Szivárvány Egyes. Boldogulunk.

– Vettem, Vörös Egyes.

Rövid, ám feszült várakozás után ismét megreccsent a kommunikátor.

– Szivárvány Egyes, itt az Arany Egyes. A feladat teljesítve.

– Itt a Szivárvány Egyes... vettem.

Egy perccel később újabb hangot hallottak.

– Szivárvány Egyes, itt a Narancs Egyes, célpont elfoglalva.

– Vettem, Narancs Egyes.

Egyenként a többi parancsnok is bejelentkezett az Egyes Kolóniáról, kivéve a Hármast. Ekkorra Bria már az összes osztagától megkapta a visszajelzést, hogy teljesítették a feladatukat.

– Szivárvány Egyes – mondta –, itt a Vörös Egyes. A célpontot elfoglaltuk.

– Vettem, Vörös Egyes.

– Még mindig nem hallottunk a Hármas Kolóniáról – jegyezte meg aggodalmasan. – Ők voltak azok, akiknek segítségre volt szükségük. Remélem, minden rendben van...

Mintha csak válaszolni akarna a nőnek, újabb hang szólalt meg:

– Szivárvány Egyes, itt a Fehér Egyes, a Hármas Kolóniáról jelentkezem. A célpont elfoglalva.

– Értem, Fehér Egyes – mondta Blevon. – Hol van a Kék Egyes?

– Halott. – A katona hangja üresen kongott.

Bria ránézett az embereire.

– Ennyi volt. Az Ylesia a miénk, uraim. Már csak a tisztogatás van hátra. Ideje hívni azokat a hajókat.

Han odafordult Csubakkához, és félrevonta.

– Csubi, szeretném, ha megtennél valamit. Most rögtön – mondta.

–\ Arhnnn?

– Ezt a területet elfoglaltuk, de úgy tűnik, hogy Mrrovnak és Muuurghnak elkelne egy kis segítség a Gazdasági Központban. Ahol a kincstár van. Azt akarom, hogy nézd meg őket, és ha szükséges, segíts nekik megtisztítani a terepet! Az éjszakai látásod majdnem olyan jó, mint egy togoriainak. Ha esetleg az őrökkel fogócskáznának a dzsungelben, akkor nagy segítséget jelentenél nekik, ezt te is tudod.

– Hrrrrrrhhhh! – Csubakka – mint általában – most sem rajongott, hogy el kell válnia a partnerétől.

– Ne kéresd magad! – mondta Han. – Félek, hogy valamelyik őrnek sikerül betörnie, és megdézsmálja Teroenza gyűjteményét! Ne feledd, az a miénk!

Csubakka felmordult, de kezdett gyengülni az ellenállása.

– Figyelj, szőrmók! – ráncolta össze a szemöldökét Han. – Nincs időm vitatkozni. Muuurghban és Mrrovban megbízom, a többi togoriait azonban nem ismerem. És elég lenne egy túlbuzgó őr, aki bejut a kincsek közé. Úgyhogy segíts Muuurghnak és Mrrovnak elfoglalni az épületet, és győződj meg arról, hogy a kincstár jól be legyen zárva! Aztán gyere egyenesen vissza! Fél óránál nem tarthat tovább. Emlékszel Teroenza lakrészének a helyére az alaprajzon, amit felvázoltam?

– Hrrrrrnnnnnnn...

– Jó. Akkor mozgasd azt a szőrös hátsódat!

Csubakka még mindig nem örült, de további ellenvetések nélkül nekiindult.

Mostanra szinte záporesőként érkeztek az újabb és újabb hajók az egyre világosodó égből.

Han éppen egy korty vizet ivott a kulacsából, amikor egy sötét alakot látott maga felé szaladni. Feltolta az infraszemüvegét a homlokára, és a félhomályban már szabad szemmel is ki tudta venni, hogy Lando az. Mielőtt még látta volna a férfi arcát, tudta, hogy valami baj történt. A barátja elé sietett.

– Han... Jarikról van szó. A kölyök kapott egy találatot... Nem fogja túlélni. Téged szólongat.

– A francba!

Egymás mellett rohanni kezdtek. Lando elvezette Hant az ideiglenesen felállított tábori kórházhoz, és rámutatott egy hordágyra. Han odalépett, lenézett, és ráismert Jarik kócos hajára – de ez volt minden. A fiú arca helyén egy véres, összeégett hústömeget látott. Han első pillantásra azt gondolta, hogy már nem is él, de aztán észrevette, hogy még lélegzik. Reménykedve ránézett a legközelebbi orvosra. Az alderaani komoran megrázta a fejét, és azt suttogta:

– Sajnálom.

– Hé... Jarik... hallasz engem? – Han megfogta a vérmocskos kezet, és enyhén megszorította. – Kölyök... én vagyok az, Han...

Jariknak szinte nem voltak szemhéjai, és Han tudta, hogy minden bizonnyal megvakult. A fejét azonban oldalra fordította, és nehézkesen megszólalt:

– Han...

– Ne akarj beszélni... minden rendben lesz! Beletesznek egy baktatartályba, és holnap már a csajokat meg a birodalmi hajókat kergeted megint.

Jarik hörögve kifújta a levegőt, és Han rájött, hogy ez nevetés lenne.

– Hazudsz... Han... el... kell... mondanom...

A koréliai nyelt egyet.

– Igen? Hallgatlak.

– A nevem... a nevem... nem... is... Solo... Hazudtam.

Han megköszörülte a torkát.

– Igen, tudom, kölyök. Semmi baj. Ami engem illet, úgy vélem, már régen kiérdemelted.

– Te... tudtad?

– Persze. A kezdetektől fogva tudtam, Jarik.

Az erőtlen ujjak utoljára megszorították Han kezét, aztán végleg elernyedtek. A koréliai a fiú fölé hajolt, megtapintotta a pulzusát, és aztán gyengéden lefejtve az ujjakat magáról, felegyenesedett. A szemébe könnyek szöktek, egy ideig csak állt ott, mint akit fejbe vertek. Az orvos közelebb lépett, mire Han megragadta a köpenye ujját.

– Vége. Hol az azonosítója?

A nő átadott neki egy elektronikus adatlapot. Han elvette, és az "Elhunyt neve" rovatba azt írta: Jarik Solo.

Az orvos odahívott két hullaszállító droidot, és Han figyelte, ahogy gondosan belecsavarják a fiú testét a lepedőbe, majd elcipelve odakint lefektetik a takaros sorokba rendezett hullák mellé.

Mielőtt elfordulhatott volna, máris egy újabb sebesült lázadót fektettek a hordágyra.

– Vizet... – nyögte a nő. Han elővette a kulacsát.

– Nem lesz semmi baj! – mondta, és megitatta a sebesültet. – Ne aggódj!

A nő mohón ivott.

– Köszönöm... – mondta, és visszahanyatlott a hordágyra.

– Semmi baj – mosolyodott el Han. – Mi a neved?

– Lyndelah Jenwald... – motyogta a katona, és összeszorította a szemét. – A karom nagyon fáj...

– Szerzünk segítséget – ígérte Han, és elindult keresni egy orvost.

Mikor meggyőződött arról, hogy Jenwald meg fogja kapni a szükséges ellátást, kilépett a tábori kórházból, és csatlakozott Landóhoz, aki szomorúan rápillantott.

– Han, sajnálom. Igyekeztem vigyázni rá, de kilőttek egy gránátot, és a földre kellett vágnom magam. A következő pillanatban... – a férfi a fejét rázva elhallgatott.

– Tudom, hogy van ez – bólintott Han. – Semmit nem tehettél, Lando. Ne rágódj rajta! – Vett egy nagy lélegzetet. – Jó gyerek volt.

– Igen... – kezdte Lando, de aztán egy ismerős bömbölést hallottak. Han gyorsan intett a barátjának, és futva Csubakka elé sietett.

A vuki, mikor látta, hogy Han még mindig ép és sértetlen, megragadta a társa vállát, és üdvözlésképpen alaposan beleborzolt a hajába.

– Csubi, figyelj! – mondta sóhajtva Han. – Jarik nincs többé. Sajnálom.

A vuki egy pillanatig csak meredt rá, aztán hátravetette a fejét, és a fájdalmas vonításba minden dühét és bánatát beleadta. Han, ha csöndben is, de ugyanígy érzett.

Aztán a vuki félrevonta Hant az útból, és – aggodalmas morgásokkal tarkítva – hevesen gesztikulálni kezdett.

– Mrrov? – kérdezte Han. – Megsebesült? Túléli?

Csubi nem volt biztos benne, de azért reménykedett.

– Meg kell találnom Muuurghot – mondta Han. – Tudod mit, Csubi? Menj el a Falconért, és repülj át vele arra a betoncsíkra a Gazdasági Központ mellett! Ott könnyebben telepakolhatjuk.

Csubi bólintott, és elügetett. Másodpercek múlva a hatalmas test beleveszett a hasas teherszállítók és egyéb várakozó hajók körül sürgölődő katonák forgatagába.

Han visszafordult volna Landóhoz, de a barátja már eltűnt. Így hát visszament az elsősegélynyújtó állomásra, és megtudakolta, hogy a togoriaiakat merre ápolják. A megkérdezett orvos nem tudta, és Hannak végül a harmadik próbálkozásra sikerült csak megszereznie a kívánt információt.

Egy másik ellátóhelyre irányították, ahol a nem humanoid sebesülteket ápolták. Han meglátta Muuurgh hatalmas, fekete alakját, amint egy hordágy fölé hajol, és odasietett hozzá.

– Helló, Muuurgh!

A togoriai a hang hallatán megfordult, aztán felugrott, és vadul megölelte Hant.

– Muuurgh örül, hogy látja Han Solót. Hamarosan elvisznek minket, és Muuurgh nem akart szó nélkül elmenni.

Han ránézett Mrrovra. A fél arcát kötés takarta.

– Mi történt?

– Muuurgh és Mrrov a leszállóhelyen őrködtek, amikor három gamorrai ránk rontott. Kétszer is eltalálták vibrobárddal, mire Muuurghnak sikerült kitépni a támadó torkát.

– Sajnálom, barátom... nagyon sajnálom... – mondta Han. – Rendbejön, ugye?

– Elvesztette a szemét – válaszolta Muuurgh. – És az orvos azt mondja, talán a kezét is le kell vágni. Még nem lehet tudni. De életben marad. És büszkeséggel fogja eltölteni a tudat, hogy a rabszolgák szabadok, és a papok mind halottak.

Han bólintott, mivel amúgy sem tudott volna semmi értelmeset hozzátenni. Néhány orvos közeledett egy antigravitációs kocsival, és ráfektették a sebesült togoriai nőstényt. Aztán elkísérte őket a sebesültszállító hajóig, végignézte, ahogy Mrrovot berakják, majd búcsúzásképpen szótlanul megölelte Muuurghot.

Miután a hajó felszállt, Han megfordult, és a hatalmas, fűszerrel teli raktárépületet vette szemügyre. Úgy sejtette, hogy Briát arrafelé találja. Észrevette a közelgő Jace Paolt, és megkérdezte tőle a parancsnok hollétét. Paol ujjával a zarándokok szállása felé bökött. Han kocogva arrafelé indult, aztán félúton a raktár és a hálóépület között megtorpant.

Lázadó katonák terelték kifelé a zarándokokat a szállásukról. A rémült, kába rabszolgák szemmel láthatóan az összeomlás határán álltak. Bria ott állt előttük egy mikrofonnal a kezében, és hozzájuk beszélt.

– Figyeljetek rám! – mondta. – A papok halottak! Mostantól szabadok vagytok. Mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek!

– Megölték a papokat! – kiáltott fel egy öregember, és zokogni kezdett. A levegőt hamarosan jajgatás és sikoltozás töltötte be.

– Szálljatok fel gyorsan ezekre a hajókra! – folytatta Bria. – Orvosok várnak, és segítenek majd, hogy jobban érezzétek magatokat. Meggyógyítunk mindenkit!

A tömeg kezdett egyre nyugtalanabb lenni. Még egy pillanat, és kitör a lázadás, gondolta Han kényelmetlenül. Nyilvánvaló volt, hogy sokan egyáltalán nem hallgatnak Briára.

– Megvilágosulást akarunk! – kiáltott fel valaki, és a következő másodpercben már mind ezt skandálták az öklüket a levegőbe emelve. – Megvilágosulást akarunk!

Bria a szállítóhajók felé intett.

– Szálljatok fel a hajókra! Segítünk nektek.

– Megvilágosulást akarunk!

A tömeg előrébb nyomult, mire Bria nagyot sóhajtva jelzett a katonáknak. Azok bénításra állított fegyverekkel tüzet nyitottak, a zarándokok pedig egymás után rogytak a földre.

Mivel Han is átélt néhányszor már ilyet, ezért tiszta szívből tudta sajnálni a zarándokokat. Egy kicsit meg is ütközött azon, hogy Bria milyen hidegvérrel utasította a katonáit, hogy lőjenek a rabszolgákra.

Azonban úgy döntött, hogy nem sok értelme lett volna szóvá tenni. Miközben ott állt tépelődve, és figyelte, ahogy a szállítódroidok bepakolják az ernyedt zarándokokat a hajókba, Bria meglátta őt, és megfordult.

Han integetett, és a nő szaladni kezdett felé. Han elkapta, és tüzesen megölelte, annyira örült, hogy életben találja.

– Jarik? – kérdezte Bria.

– Nem – rázta meg a fejét Han. – Nem élte túl.

– Ó, Han... annyira sajnálom!

Han átkarolta Bria derekát, és magához húzta, megcsókolta, a nő pedig viszonozta a csókot. A totális felfordulás közepette csak álltak ott összeölelkezve.

Végül Bria elhúzódott, és megszólalt:

– Ideje meglátogatni a Gazdasági Központot. Már vár Teroenza összes kincse.

– Csubi mostanra már ott van a Falconnal, és készen áll a berakodásra – bólintott Han, miközben körbenézett. A nap már teljesen felkelt, és mindenfelé Lázadó katonák próbáltak rendet teremteni a zűrzavarban. Bria megrántotta az inge ujját, de Han nem mozdult.

– Hol van Lando? – kérdezte. – Egypár perce még itt volt. Elment volna összeszedni a rá eső fűszeradagot?

– Gyere már! – nógatta Bria.

Han elnézett a raktár felé, gondolva, hogy Lando valószínűleg ott lesz, és várja a jutalmát. Ki is szúrta rögtön, és már indult volna az épület felé, de Bria visszatartotta.

– Ne! Gyere, indulnunk kell!

– Valami nem stimmel ott – jegyezte meg összeszűkült szemmel Han. A raktár nyitott bejárata mellett Landót, Arly Bront és Kaj Nedmakot, meg még vagy hat kalózkapitányt látott ácsorogni. Csak... álltak ott. Meg sem mozdultak. Han ránézett Landóra, a barátja visszanézett, de nem mozdult.

– Gyere!

Han a raktár felé indult, aztán a döbbenettől megtorpant. Most már ki tudta venni, hogy mi állja útjukat a csempészeknek. Egy állványon nehéz sugárvető állt, mögötte pedig egy Lázadó katona. Szabályos térközökben még három Lázadó őrt látott – és mindannyian a csempészekre szegezték a fegyverüket.

– Mi a fészkes fene folyik itt? – hördült fel Han, és megfordulva Bria szemébe nézett. – Mit művelsz?

A nő beharapta az ajkát.

– Reméltem, hogy nem jössz rá – mondta. – Könnyebb lett volna. Han, tegnap éjszaka utasításokat kaptam. A Birodalom valami nagy dologra készül, ezért az összes kreditre szükségünk van, amit össze tudunk kaparni. Mindenkinek áldozatot kell hoznia. A csempészkapitányokat egy időre túszul ejtettük. A legénységük szabadon összeszedheti a fel nem dolgozott fűszert... a legértékesebb árut azonban meg kell, hogy tartsuk magunknak. Szükségünk van rá, Han. Sajnálom, nem volt más választásom.

Han elképedve hallgatta, aztán ismét ránézett a csempészekre. Látta, hogy azok meg őt nézik. A francba, gondolta. Most biztos azt hiszik, hogy a kezdetektől tudtam erről a dologról!

Mihez kezdjen most? Lehet, hogy meg kéne osztania a saját zsákmányát, a kincseket a csempészekkel? Abban viszont biztos volt, hogy a legtöbbjük fikarcnyit sem törődne vele fordított helyzetben. Meg hát... a legtöbbjüket nem is ismerte igazából.

Kivéve Landót.

Han megrázta a fejét, és ránézett Briára.

– Drágám, legalább nekem miért nem mondtad el, hogy mire készülsz?

– Mert sosem egyeztél volna bele – válaszolta a nő.

– Lando a barátom – vonta meg a vállát Han. – A többieket viszont nem is ismerem. De Lando...

– Gyere! – mondta Bria. – A kincsekből rád eső rész a tied. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Ha gondolod, később megoszthatod Landóval.

Han töprengett, és nagyot sóhajtott. Majd te eldöntőd, Lando, gondolta Han. A koréliai kissé megvonta a vállát, és a csempészeket magukra hagyva Briával együtt nekiindult. Nem tetszik ez az egész... de mi mást tehetnék?

Eszébe jutott, milyen szerencse, hogy nincs itt Csubi. A vuki néha túlreagálta az ilyen lelkiismereti kérdéseket...

Mikorra Han és Bria elérte a Gazdasági Központot, Csubi és a Falcon már várt rájuk az épület mellett. Csubinak rögtön feltűnt, hogy Lando miért nincs velük.

– Ő...Ő visszament Arlyval – felelte egy másodpercnyi tétovázás után.

Szerencsére a vuki gondolatai már a kincstár körül jártak, így nem vette észre Han pillanatnyi zavarát.

Han felkapott egy apró hődetonátort a Lázadók készletéből, amivel néhány pillanatba tellett csupán kirobbantani az ajtót.

Han belépett, és meg is torpant rögtön. A polcok legtöbbje üresen kongott.

– Mi a fe...

– Teroenza nyilván elkezdte összepakolni! – jelentette ki Bria. – Nézd, már be is van csomagolva nekünk.

A terem hátsó, nagy teherajtaja tárva-nyitva állt, mintha valaki nemrég használta volna – Han azonban nem látott egyetlen hajót sem odakint. Aztán megnyugodott, gondolván, hogy Teroenza biztosan iderendelte a hajót, csak időközben áldozatul esett a tegnapi gyilkosságoknak.

– Nagyszerű! – kiáltotta, és megpörgette Briát a levegőben. – Köszönöm neked, Teroenza!

Adott egy rövid, de szenvedélyes csókot a kedvesének, aztán a kincseket tartalmazó ládák felé fordult.

– Csubi, szükségünk lesz egy antigravitációs targoncára – mondta. – Van egy a Falconon. Ha el...

– Ne mozdulj, Solo! – kiáltotta egy hang a múltból. Han dermedten figyelte, ahogy Teroenza előbújik a rejtekhelyéről, egy fehér jade szökőkút mögül. A főpap egy lézerpisztolyt tartott a kezében, és a szemében olyan eszelős elszántság csillant, hogy Han egyből tudta, ebből a helyzetből nem fogja kidumálni magát.

– Kezeket a magasba! – utasította a pap. Han, Csubi és Bria engedelmesen feltartották a kezüket. Han rápillantott a többiekre, és közben kétségbeesetten törte a fejét, hogy hogyan mászhatnának ki a pácból. Kár, hogy valószínűleg igen előkelő helyet foglalhatnak el Teroenza feketelistáján.

– Régóta vártam már erre a percre, Bria Tharen és Han Solo – mondta a főpap. – Már hívtam is egy pilótát a Négyes Kolóniáról, aki majd elvisz. Megszabadulok ettől az átkozott világtól... és a kincseimet is megtarthatom. A párom hiányozni fog ugyan, de összességében nem rossz üzlet. Talán a Desilijicnél kamatoztathatom a képességeimet...

– Hé... – mondta Han. – Jabba a barátom. Nem fogja értékelni, ha megölsz.

– A huttoknak nincsenek barátaik – nevetett fel Teroenza. – Ég veled, Solo.

Azzal Hanra emelte a pisztolyát, és az apró, tömpe ujjai egyre összébb szorultak a ravasz körül.

Han behunyta a szemét. Egy lézersugár szisszenését hallotta...

...de semmit nem érzett. Se fájdalmat, se perzselő hőséget.

Egy végtelennek tűnő pillanat után Han hallotta, ahogy egy test hangos puffanás kíséretében elterül a földön.

Briát lőtte le helyettem, gondolta, és kinyitotta a szemét.

A földön fekvő test azonban Teroenzához tartozott. A főpap egykor dülledt szeme helyén jókora, perzselt szélű lyuk éktelenkedett.

Han nem akart hinni a szemének. Biztosan megőrültem, és hallucinálok, gondolta. Mi folyik itt?

Bria feljajdult mellette.

A szoba egyik homályos sarkából Boba Fett lépett elő, a lézerkarabélyát a karjára fektetve tartotta.

Nagyszerű gondolta Han. Most aztán Fett fog megölni mindannyiunkat.

A fejvadász egy pillanatra sem tévesztette őket szem elől, miközben odalépett Teroenza hatalmas holttestéhez, és letérdelt mellé. Egyik kezével rájuk emelte a fegyverét, a másikkal előhúzott egy vibrofűrészt. Az aprócska szerkezet felbúgott, és könnyedén hatolt át a t'landa til húsán, csontján, miközben Fett gondosan lemetszette Teroenza szarvát.

Han a lélegzetét visszafojtva figyelt.

Végül a fejvadász felemelkedett, és trófeáját a hóna alá csapva hátrálni kezdett.

Nem bírta ki, hogy meg ne kérdezze:

– Elmész?

– Így van – felelte Fett. – A pap fejére nagy prioritású vérdíj van kitűzve. Most nem értetek jöttem.

Vajon Boba Fett gépies hangjában tényleg bujkált egy árnyalatnyi derültség? Han nem volt biztos abban, hogy nem csak képzelődött.

Aztán, mikor odaért az ajtóhoz, Boba Fett kilépett az épületből, és amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt.

Hannak tátva maradt a szája, de meg is könnyebbült egyszerre.

– Bria! – kiáltott fel, és ismét a karjába kapta a nőt.

Ott álltak hárman, az üres kincstárban, és egy másodpercig csak szívták magukba a győzelem illatát.

Aztán Han elindult a Falcon felé, hogy elhozza az antigravitációs targoncát. Amikor visszatért, néhány percet azzal töltöttek, hogy elrendezték a dobozokat a könnyebb rakodás érdekében.

Hirtelen egy Lázadó csapatszállító hajó ereszkedett le a permatonburkolatra a Falcon mellett. Han meglepve látta, hogy Jace Paol és egy századnyi katona ugrik ki belőle.

– Bria... – kezdte –, mi folyik itt? Az a mi kincsünk. Berakodjuk, és a Falconnal elhúzzuk a csíkot, ugye? Ketten... együtt.

Ránézett a nőre. Bria beharapta az ajkát, és nem válaszolt. Han érezte, hogy kezd elszorulni a torka.

– Bria... drágám... megígérted, emlékszel? Együtt maradunk. Örökké. – Nyelt egyet. – Bria...

Csubi dühében felüvöltött. Aztán Bria előhúzta a pisztolyát, és célba vette őket.

– Han – szólalt meg halkan. – Beszélnünk kell!