6. fejezet

Búcsú a Nar Shaddaatól

Salla Zend az elkövetkező hét során nagyon csendes volt – olyannyira, hogy Han már aggódni kezdett miatta. Még sosem látta ilyennek a lányt. Többször is visszautasította Han ajánlatát, hogy kísérje el őket egy-egy csempészútra, pedig a koréliai még nem is hazudott, amikor azt állította, hogy elkelne a segítsége. Jarik talált magának egy barátnőt a Nar Shaddaa-i koréliai szektorban, és az ideje java részét vele töltötte. A srácot ráadásul még Shug is felfogadta, mivel az Űristálló jelentős megrendelést kapott a Desilijicektől. Jó néhány csempészhajó hiperhajtóművét kellett korszerűsíteni, ami szép pénzzel kecsegtetett, viszont rengeteg munkáskézre volt szükség hozzá.

Salla is rendszeresen ott lógott Shugnál, még a hajtóművek feltuningolásába is besegített. Amikor azonban Han esténként hazaért, mindig az üdvözlésére sietett, egy mosollyal, egy szenvedélyes csókkal. A viselkedése a férfival... megváltozott. Úgy nézett Hanra, mintha csak... méregetné magában, ami egy kicsit nyugtalanította a koréliait.

A legzavaróbb dolog azonban az volt, amikor Salla megkérte, hogy tanítsa meg főzni. Dewlanna nevelt fiaként Han egészen tűrhető szakács volt, még ha saját magára a legritkábban főzött is. Amióta azonban majd minden éjszakát Sallával töltött, rákapott arra, hogy ő készíti el a vacsorájukat.

Most meg, mint derült égből a villámcsapás, Salla meg akar tanulni főzni. Valami miatt gyanús volt ez az egész Hannak. Nem tudta volna megmondani, hogy mi zavarja benne – végtére is nem olyan nagy ügy az egész de csak nem hagyta nyugodni.

Először könnyű dolgokkal kezdtek... reggelik, levesek, pörkölt, aztán továbbléptek a komplikáltabb ételek felé, mint a gumóstraladonsült, szeletelt imushgyökér csípős mártásban és a vuki aprósütemény erdei méz bevonattal.

Salla a legapróbb részletekre is odafigyelt, és egyáltalán olyan komolysággal vetette magát a konyhaművészetbe, mintha legalábbis egy hibás mátrixgenerátort kellene újraépítenie. A töretlen lelkesedése a végén már egyre jobban nyugtalanította Hant.

Gyakran fontolgatta, hogy megkérdezi az okát, de nem akart tolakodni. Salla nemrég vesztette el a hajóját, ez elég indok arra, hogy megkergüljön egy kicsit, mondogatta magában.

Egyik éjszaka, miután Salla feltálalta az első egyedül elkészített vacsoráját, Han éppen végzett egy enyhén odaégetett ladnekfaroksült és egy némileg rágós mocsárigyökér-szuflé utolsó morzsáival, majd rámosolygott a lányra.

– Pompás volt, Salla. Ha így folytatod, mesterszakács lesz belőled!

– Tényleg? – nézett rá Salla elégedetten.

– Persze – hazudta a koréliai. Igazság szerint Salla ettől még nagyon távol állt.

– Han... valami, amiről már régen szerettem volna veled beszélni – mondta. – Valami fontos.

Aha, mostjön a java, gondolta Han rosszat sejtve.

– Mi lenne az? – kérdezte.

– Nos, végeztem néhány előzetes számítást. Közel sem fog annyiba kerülni, mint gondoltam, különösen a terem. Van egy kis spórolt pénzem, és az, ami még megmaradt a nagy szabakknyereményből, bőven elég lenne. Már beszéltem egy rendezvényszervezővel, és...

– Salla, miről beszélsz? – szakította félbe Han zavarodottan.

– Az esküvőnkről – felelte a lány – Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy szükséged van rám? Igazad van, szükségünk van egymásra. Ideje továbblépni, és igazából összekötni az életünket. Mint Roa és Lwyll. Emlékszel, milyen gyönyörű esküvőjük volt? A miénk is lehetne legalább olyan szép. Azt hiszem, ennyivel tartozunk magunknak. Minden barátunk eljönne.

Han rámeredt, és egy szó sem jött ki a torkán. Első gondolata az volt, megtudakolja Sallától, hogy teljesen megőrült-e, de aztán mégis inkább tízig számolt magában.

– Izé, Salla, nem hiszem, hogy ez most aktuális lenne... – bökte ki végül.

– Tudtam, hogy ezt fogod mondani, Han – kuncogott fel a lány – Férfiak! Sosem akarják bevallani az érzelmeiket. Nem emlékszel, még te mondtad nekem, hogy irigyled Roát meg Csubit, amiért rendes családjuk van.

Han emlékei szerint tényleg mondott valami ilyesmit, de ennyire komolyan véletlenül sem gondolta.

– Salla kedves, beszéljük ezt meg! – ráncolta össze a homlokát. – Szóltál erről valakinek? Tettél már konkrét lépéseket?

– Nos... csak egypár embernek – felelte Salla. – Shugnak, Makónak, Landónak és Jariknak. Ja, és lefoglalóztam a termet.

Mako!, nyögött fel magában Han. Régi haverja az Akadémiáról valószínűleg éppen most is élvezettel terjeszti Nar Shaddaa-szerte a hírt. Jarik miért nem figyelmeztetett, töprengett, de aztán rájött, hogy a srác annyira bele van zúgva abba a bájos szösszenetbe, hogy valószínűleg nem is igazán figyelt Sallára.

– Salla, régen nem ilyen voltál. Nem tettünk ígéreteket, nem köteleztük el egymást. Úgy értem, egy nap majd igen... de...

Salla ismét rámosolygott – és ezt látva Han úgy érezte magát, mint bantha a vágóhídon. Ez a mosoly amolyan mindent tudó, mondhatsz-amit-akarsz mosoly volt. Han érezte, hogy mondania kéne valamit, de az igazsággal nem akarta megbántani a lányt, ezért inkább átnyúlt az asztal felett, és lágyan megfogta Salla kezét.

– Salla drágám... eddig még csak ki sem ejtettük azt a szót a szánkon, hogy "szeretlek". Azt akarod mondani, hogy szeretsz annyira, hogy velem töltsd le az életed hátralevő részét?

Salla borostyánszínű szeme egy pillanatra megrebbent, aztán bólintott.

– Tudom, mit akarok, Han. Téged és engem együtt. És hogy többet ne kelljen az életünket kockáztatni azzal, hogy fűszerrel bumlizunk. Roához és Lwyllhez hasonlóan fogjuk magunkat, és valahol másutt új életet kezdünk. Rendes életet. Talán egyszer még srácaink is lesznek.

– Szeretsz engem? – kérdezte Han mélyen a lány szemébe nézve.

– Persze – felelte Salla. – Természetesen. Szeretlek. Te is tudod.

Nem, nem hiszem, gondolta cinikusan a koréliai. A figyelmét nem kerülte el az a szemrebbenés. Tudta, hogy Salla kedveli, fontos a számára és kívánja. De hogy szereti-e?

– Úgyis rá fogsz jönni, Han, hogy ez a helyes döntés. Boldogok leszünk együtt, és ez lesz a valaha látott legszebb esküvő. Aztán pedig egy nagy partit rendezünk.

Han azon is eltűnődött, hogy Salla tőle meg sem kérdezte, hogy szereti-e. Nem akarja hallani a választ, döntötte el magában.

Egy pillanatig a nyelve hegyén volt, hogy "Salla, én nem szeretlek, és nem akarlak elvenni". Aztán valahogy csak nem volt szíve kimondani. Nem akart szakítani a lánnyal, márpedig egy ilyen mondat kétségkívül ehhez vezetett volna.

Magában megfogadta, hogy ha Salla már úgyis kifecsegte, akkor beszél Csubival és talán Landóval is erről a dologról. Valamelyiküknek hátha lesz egy jó ötlete arra, hogy hogyan tudna úgy nemet mondani a házasságra, hogy Sallát se veszítse el.

Han nem akarta elveszíteni Sallát, de az biztos, hogy a házassághoz még kevésbé fűlött a foga. Főleg most, hogy a frissen szerzett Falconnal már sikerült nevet szereznie a csempészek között! Rendelései voltak, rázós útjai, szépen gyarapodott a számlája, és még örömét is lelte a csempészkedésben – örömét, amit egy házasság tönkretett volna. Han szemében a házasság körülbelül egy "érdekfeszítő" birodalmi irodai állással volt egyenértékű. Ennél még talán azt is jobban tűrte volna, ha a kesseli fűszerbányákba száműzik.

Másnap a lakásukban megkörnyékezte Csubakkát, és elmondta neki a történetet, miközben Zizi éppen azzal volt elfoglalva, hogy fel-alá gurulva tárgyakat emelt fel és tett vissza pontosan a helyükre. A barátja felvonyított, majd a fejét rázva morgott valamit.

– Hogy érted azt, szőrös testvérem, hogy Salla akciója nagyban emlékeztet Wynnire? – kérdezte Han. – Wynni legszívesebben le sem venné a mancsát a micsodádról. Akármikor találkozunk, mindig megpróbál elcsábítani. Salla nem ilyen. Ő csak egyszerűen férjhez akar menni.

Csubakka némileg megtoldva elismételte az előbbi kijelentését. Salla azért emlékezteti őt Wynnire, mert nem kérdezte meg, hogy Han akarja-e őt, hanem egyszerűen feltételezi, hogy igen, és megy a feje után. A házasság, mutatott rá a vuki, egy olyan dolog, ahol mindkét félnek egyenlő szava van. Van, amikor az egyik félnek engednie kell ugyan a másik kérésének, de senki sem jelentheti ki a párja helyett, hogy annak mi a jó, és nem dönthet a kettőjük sorsáról.

– Értem már, hogy mit mondasz – komorodott el Han. – Salla nem kérdezi, hanem biztosra veszi, hogy összeházasodunk. – Szomorúan megrázta a fejét. – Ma elment venni magának egy új ruhát. Azt mondja, hogy amiért koréliai vagyok, tradicionális koréliai esküvőt akar. Ez zöld ruhát jelent.

Csubi elbődült, és fajtól függetlenül ékesszólóan szidni kezdte a nőstényeket, akik csupán győzelmi trófeaként kezelik a hímeket. Figyelmeztette Hant, hogy a nővére, Kallabow nagyon hasonló módon Mahraccor tudomására szerette volna hozni, hogy hozzá akar menni. Kallabow azonban, folytatta Csubi, sokkal okosabb volt Sallánál. Egyszerűen alkalmakat teremtett Mahraccornak, hogy az saját maga jöhessen rá, hogy mennyire szereti is a nőstényt, míg egy nap megkérte Kallabow kezét. Azóta is boldogan élnek, fejezte be Csubakka.

– Nos, ez velem nem fog megtörténni, cimbora – jegyezte meg Han tényszerűen. – Tudod, Csubi, kezdek beleőrülni ebbe. Nem érdekli, hogy én mit akarok... még csak nem is tudja, hogy mit akarok. Így kevés esély van arra, hogy az ember beléd essen, és elvegyen feleségül.

Csubakka bömbölve egyetértett.

A következő éjjel Han találkozott Landóval az egyik felkapott Nar Shaddaa-i kaszinó füstös bárjában. A kártyás abban a pillanatban megrázta a fejét, hogy Han felhozta a témát.

– Han... Han... tudod, hogy halálkomolyan gondolja. Amikor nekem is megemlítette, röhögni kezdtem, mert ismerlek, mint a rossz pénzt. Salla erre majd kiherélt.

– Tudom, hogy komolyan gondolja – bólintott Han komoran. – A francba, Lando, nem akarom elvenni őt... senkit sem akarok elvenni! Talán majd egyszer. Jól érzem magam egyedül. Azt tehetem, amit akarok, akkor, amikor akarom, és azzal, akivel akarom!

– Nyugi, haver – szólt rá Lando, mire Han rájött, hogy a végén már úgy elragadtatta magát, hogy a műintézmény többi vendége kezdett idegesen feléjük pillantgatni. Gyorsan belekortyolt alderaani sörébe.

– Megpróbáltál már beszélni vele az érzéseidről? – kérdezte Lando.

– Ja, néhányszor. Egyszerűen nem vesz komolyan. Mondom neki: "Salla, ez nem a legjobb ötlet. Időre van szükségem, hogy meggondoljam" vagy "Salla, én most nem nagyon akarnék megnősülni", de nem sokra mentem vele.

– Mit szólt ezekhez a kijelentésekhez?

– Rám hagyta. Olyasmiket mondott, hogy: "Ne aggódj, Han, a férfiak mindig így éreznek. Az esküvő előtt mindenki bepánikol."

Lando olyan hangosat sóhajtott, hogy még a bajusza is beleremegett.

– Nehéz ügy pajtás – mondta. – Úgy hangzik, mintha eldöntötte volna, hogy azzal hozhatja rendbe az életét, ha hozzád megy. Elvesztette a hajóját, de legalább nyer egy férjet magának.

– Azt akarja, hogy szálljak ki az üzletből, és hagyjam itt a Nar Shaddaat. Azt mondja, hogy olyanok lehetnénk, mint Roa és Lwyll, és valahol máshol kezdenénk új életet. Nincs több csempészet.

– Becsületes munka – vonta meg a vállát Lando. – Szörnyű lehet! – A kártyás csak részben viccelt.

Han felhajtotta a sör maradékát, majd kézfejével megtörölte a száját.

– Lando, mit tegyek? Egy biztos, elvenni nem fogom. Arra meg nem vagyok képes, hogy úgy mondjam meg neki, hogy végre oda is figyeljen.

– Kemény dió, Han – ráncolta össze a homlokát Lando. – Ráadásul nekem úgy tűnik, hogy Salla nem nagyon akar tökölni. Neked sincs hát sok időd. Azt mondta, hogy az esküvőt a jövő hétre tervezi.

Han ereiben meghűlt a vér.

– A jövő hétre? Na ne... Lando, ez nem lehet igaz!

– Meg kell mondanod neki, Han – bólintott Lando.

– Nem fog komolyan venni.

– Mi mást tehetnél?

Han merev arccal bámult maga elé.

– Elmehetek, azt. Úgy is mindig meg akartam nézni magamnak a Corporate szektort. Egy Doki nevű tagot keresek, azt mondják, nála jobban senki nem ért a hajtóművekhez. Most legalább megvan az indokom az útra.

– A Corporate szektor igencsak messze van innen.

– Ja. És Sallának nincs hajója, tehát remélhetőleg követni sem tud. Mellesleg, ha most eltűnök, akkor minden szónál érthetőbben tudathatom vele a tényállást. Lando, indulok, amilyen hamar csak lehet. Holnap.

– Ilyen hamar? – lepődött meg Lando. – Miért sietsz ennyire?

– Mire várjak? – kérdezte Han. – Holnap reggel megkeresem Jabbát, és megmondom neki, hogy egy időre eltűnök, és nem is tudom, mikor jövök vissza. Az is igaz... – sóhajtott fel –, hogy azért Salla fontos nekem. Nem akarom, hogy egy olyan esküvőre költse a kreditjeit, amely sosem fog megtörténni. Minél hamarabb elmegyek, annál kevesebbet veszít.

– Ki fog készülni – jegyezte meg Lando.

– Tudom – felelte gondolataiba mélyedve Han. – Bárcsak ne így történt volna. Bárcsak figyelembe vett volna egy kicsit is. Ha lenne bármilyen más mód a helyzet rendezésére, megragadnám, de egyszerűen nincs. Bármit teszek vagy mondok, biztosan megbántanám Sallát.

– Pedig beadhatnád a derekad, és elvehetnéd – vigyorodott el Lando.

– Előbb csókolnám meg Jabba valagát – horkant fel Han.

Lando majd leesett a bárszékről a feltörő nevetéstől.

– Nem óhajtom elveszteni a szabadságom – jelentette ki zordan Han. – Salla majdcsak túlteszi magát ezen. Igen, a plafonon lesz. Igen, talán sose áll velem szóba többé. Sajnálom őt, de annyira azért nem, hogy igába hajtsam a fejem. Inkább kísérelnék meg egy mikrougrást a Torokban.

Lando fejcsóválva a kezét nyújtotta.

– Hiányozni fogsz, haver.

– Gyere velem! – ajánlotta fel Han, miközben belecsapott a barátja tenyerébe. – Csubi és én szívesen látnánk egy dolgos kezet.

– Mi van Jarikkal?

– A kölyök nem hiszem, hogy jön – legyintett Han. – Ez majdnem biztos. Shug többet fizet neki, mint amennyit én tudok, meg amúgy is annyira bele van habarodva abba a lányba, hogy egy méterrel a föld felett lebeg. Tüti, hogy nem jönne el egy ilyen hosszú útra.

– Igaz – mondta Lando. – Első szerelem... hát nem bájos?

Han színpadiasan felsóhajtott, aztán mindketten elnevették magukat.

– Szóval... jössz? – próbálkozott Han.

– Én ugyan nem – válaszolta Lando. – Törődnöm kell a hajóparkommal. Mióta Roa elment, szinte lasszóval keresek valakit, aki gondozná őket. Akit végül találtam, az meg nem át akart verni?

– Hát ez van – csóválta meg a fejét Han. – Mindenesetre hiányozni fogsz, Lando. Akkor hát, vigyázz magadra, haver!

– Te is.

Han az utolsó éjszakát Sallánál töltötte, de a lány figyelmét túlságosan lekötötte a tervezgetés, így nem vette észre a férfi szótlan komorságát.

Mielőtt befordultak volna aludni, Han megszólalt:

– Salla... bárcsak megkérdeztél volna, mielőtt ebbe az egészbe belekezdtél. Én nem vagyok az a nősülős típus.

– Minden férfi egyforma, Han! – nevetett fel Salla. – Amíg meg nem házasodnak. Emlékszel Roára? Végig azt hajtogatta, hogy ő aztán meg nem nősül, egyszer mégis megtette, s azóta se látsz nála boldogabb embert. A férfiak már csak ilyenek.

– Ez az egy itt nem – felelte Han, de Salla csak nevetett.

Másnap reggel Han elment a lakására, és Zizivel bepakoltatta a ruháit egy kopott hátizsákba, ami persze nem tartott túl sokáig, lévén, hogy nem volt egy nagy ruhatára. Aztán Csubival együtt felment a Millennium Falcon leszállóplatformjához az egyik magas Nar Shaddaa-i épület tetejére.

Jarik már várt rájuk, hogy elbúcsúzzon. Han csak neki és Landónak szólt a távozásáról. A fiú kinyújtotta a karját, és amikor Han átölelte, megszólalt:

– Most már én is legszívesebben mennék! Gyere vissza gazdagon, Han! Hé, Csubi, aztán vigyázz erre a széltolóra, oké?

Han csak úgy szeretetből alaposan megnyomorgatta a fiú bordáit, aztán pedig Csubi következett egy alapos – könnyfakasztó – vuki hajborzolással.

– Vigyázz magadra, Jarik! És ne hagyd, hogy Zizi megőrjítsen! És... fogadd meg a tanácsom, kölyök! Érezd jól magad, de ne feledd, ha én túl fiatal vagyok a házassághoz, akkor te meg kétszeresen is az vagy!

– Nem fogom elfelejteni, Han! – nevetett fel Jarik.

– Viszlát, kölyök. Aztán csak óvatosan.

Percekkel később, amikor maguk mögött hagyták a Nar Shaddaat, Han holoüzenetet kezdeményezett a kommunikátoron. Gyorsan bepötyögte Salla nevét és kódjait, aztán utasította az Üzenetközpontot, hogy várakoztassa az üzenetet két óráig. Addigra ő már messze fog járni.

Amikor a "rögzítés" felirat kezdett villogni, öntudatlanul is megköszörülte a torkát.

– Helló, Salla – kezdte. – Sajnálom, hogy így kellett történnie, de amikor ezt megkapod, Csubi és én már elmentünk. Sokszor próbáltam beszélni veled, de egyszer sem hallgattál meg.

Egy pillanatnyi habozás után vett egy nagy lélegzetet.

– Salla, te nagyszerű lány vagy, de én még egyszerűen nem állok készen egy házasságra – senkivel. Tehát ne vedd ezt személyes ügynek, kérlek! Talán jobb is, ha most egy kicsit nem látjuk egymást. Egy nap még visszajövök. Salla, csak azt teszem, amit tennem kell. Próbáld meg túltenni magad rajta, rendben? Vigyázz magadra, és add át az üdvözletemet Shugnak és Makónak!

Csubakka kitartóan morgott valamit, mire Han hozzátette:

– Ó, igen, és Csubakka is üdvözöl. Legyél jó, Salla, és élj boldogan!

Előredőlt, és megnyomta a "Küldés" gombot, aztán nagyot fújtatva hátravetette magát a székében.

– Phűűű! Ez rosszabb volt, mint egy nap a Kesselen.

Csubakka egyetértett abban, hogy az ilyen dolgok sosem könnyűek.

– Rendben, cimbora – bólintott Han. – Ha pedig már a házasságról beszélünk, azt hiszem, te és Mallatobuck megérdemeltek egy kis pótmézeshetet, mielőtt elhúzzuk a csíkot a Corporate szektor felé. Úgyhogy irány a Kashyyyk.

Csubakka felragyogó szemmel pillantott Hanra.

– No persze – vigyorodott el Han –, egyhajónyit azért bepakoltam azokból a robbanó nyílvesszőkből, amiket Katarra annyira szeret. Gondolom, cserébe egy rakomány thikkiai brandy szép summát érne a Corporate szektorban. Tényleg, amúgy benne vagy a Corporate szektorban?

Csubakka szó szerint fülsiketítő bömböléssel helyeselt.

Néhány perc múlva a Falcon nem volt több egy hiperűrben utazó elmosódott csíknál. Egy nagyon hosszú utazás első állomása felé tartott.