4. fejezet

Esküvő és egyéb bonyodalmak

Csubakka és Mallatobuck reménységgel és bizakodással telve ébredt a nagy napon. Han, akinek csak aznap reggel szóltak az esküvőről, örült a barátja boldogságának, ugyanakkor el is szomorította a tény hogy elvesztheti a vukit. Jó pár évet töltöttek már együtt, és úgy számította, hogy pár évnyi boldog házasélet után Csubi hajlandó lesz ismét csatlakozni hozzá, és megcsinálnak még néhány fuvart. A házasság szép dolog, de nem jelenti azt, hogy az embernek mindenét fel kell adnia.

Csupán néhány szót sikerült váltania Csubakkával, mielőtt a vukit elszólították volna az esküvő előkészítése körüli teendők. A vuki esküvőhöz szemmel láthatóan nem volt szükség tanúk jelenlétére, Csubi azonban Han iránt való hűsége jeléül ragaszkodott ahhoz, hogy a koréliai mellette álljon.

– Rendben, csak aztán Malla nehogy engem válasszon – vigyorodott el.

Csubakka elbődült, és közölte Hannal, hogy ne is reménykedjen.

Ahogy ott ült Attichitcuk házában egy félreeső sarokban, eszébe jutott az az egyetlen alkalom, amikor megkérte egy nő kezét. Bria volt az, ő tizenkilenc éves volt, a lány tizennyolc. Álmodozó, tapasztalatlan kölyökként akkor ez volt számára az egyetlen megoldás. Még szerencse, hogy Bria elhagyta...

Han a mellényének belső zsebéből előhalászott egy összehajtott, szakadozott papírdarabot. Kinyitotta, és elolvasta az első sort:

Kedves Han!

Nem érdemled meg, hogy ezt tegyem veled. Csak annyit mondhatok, hogy nagyon sajnálom. Szeretlek, de nem maradhatok...

Megrándult a szája, aztán összehajtogatta a papírt, és visszadugta a zsebébe. Egészen tavalyig, a Nar Shaddaa-i csatáig azt hitte, hogy Bria visszakéredzkedett az ylesiaiakhoz, mert képtelen volt meglenni a Megvilágosulás nélkül.

Aztán összetalálkozott vele. Sarn Shild moff rezidenciáján történt a Coruscanton. A csábító köntösbe és lepelbe öltözött Bria "drágámnak" szólította Shildot, és minden jel arra mutatott, hogy a moff szeretője. A lány nagyot zuhant Han szemében, azt azonban egy percig sem feltételezte róla, hogy tényleg szereti a moffot... hiszen tudta, hogy Bria kit szeret még mindig. Amikor Bria először meglátta őt, elsápadt, és a tekintete, bár próbálta leplezni, sok mindent elárult...

A moff röviddel a Nar Shaddaa-i csata után öngyilkosságot követett el. A holohíradó másról sem szólt akkoriban. A gyászmisén nyomát sem látta Briának, pedig direkt végignézte a közvetítést.

És most... kiderül, hogy Bria a koréliai Felkelés ügynöke... gondolta Han. Minél többször eszébe jutott, annál többet töprengett azon, hogy mit is csinálhatott Bria a moff udvartartásában. Vajon a Felkelés ügynökeként azzal volt megbízva, hogy a moff és rajta keresztül a Birodalom után kémkedjen?

Elképzelhető. Nem tetszett neki a dolog, de inkább el tudta volna fogadni, ha Bria információszerzés céljából hál a moffal, mintsem hogy üresfejű cicababaként hagyja magát elcsábítani.

Elmerengett, vajon most mihez kezd a lány hogy a moff halott. Nyilván végiglátogat egypár bolygót, és segít gatyába rázni a helyi ellenállási mozgalmakat.

Meg hát... Hannak tudomása volt arról, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt egy csoport felkelő lecsapott az Ylesiára, megtámadta a Hármas Kolóniát, és megszöktetett vagy száz rabszolgát. Lehet, hogy Briának abban is benne volt a keze?

Ahogy Katarra és a többi vuki beszélt róla, valamiféle szabadságharcos lehetett, aki a saját életét is kockára tette, hogy fegyvereket és lőszert hozzon nekik a koréliai lázadóktól. Márpedig a Kashyyyk birodalmi rabszolgabolygó volt.

Hannak eszébe jutott, hogy Bria mekkorát csalódott, amikor megtudta, hogy az ylesiai vallás csupán néhány címeres gazember agyszüleménye. Dühös volt, és elkeseredett. Amikor rádöbbent, hogy egy másodperc leforgása alatt zarándokból átminősült rabszolgává, teljesen összetört. Lehet, hogy a szörnyű felfedezés óta eltelt évek során a gyűlölete bosszúvággyá érlelődött, ezért fordult az ylesiaiak és a birodalmi rabszolgatartók ellen?

Han Solo Bria után sem maradt sokáig egyedül. Mikor visszatért a Nar Shaddaara, megismerkedett Salla Zenddel – és már második éve együtt voltak. Salla tüzes, izgalmas nő volt, profi technikus és szerelő, tapasztalt pilóta és csempész. Benne és Hanban rengeteg közös vonás volt – legfőképpen az, hogy mindketten csak szórakozásnak fogták fel a kapcsolatukat. Tartson, amíg tart, de addig leljék maximálisan örömüket egymásban. Sosem akarták elkötelezni a másikat, és ez így pont megfelelt mindkettőjüknek.

Han akkoriban gyakran elmerengett, hogy vajon tényleg szereti-e Sallát – vagy a nő őt. Tudta, hogy fontos volt Sallának, aki szinte mindent megtett volna érte, de hogy szerette-e? Azt mindenesetre kijelenthette, hogy még egy nő iránt sem érzett semmi olyat, mint Bria esetében.

Csak hát, akkor még kölyök voltam, emlékeztette magát. Egy felelőtlen kölyök, aki úgy belezúgott a csajba, mintegy tonna neut- ronium. Most már sokkal több eszem van...

Ahogy így merengett a sarokban, Kallabow, Csubakka testvére, aki egyébként tányérokkal a kezében szaladgált fel-alá, egyszer csak csípőre tett kézzel megállt előtte, és szúrósan ránézett. Aztán intett, és méltatlankodva vakkantott valamit.

– Hé, nem is bujkáltam – tiltakozott Han, miközben talpra kecmergett. – Csak nem akartam útban lenni. Minden készen áll?

Kallabow biztosította róla, hogy mindennel elkészültek, és Han most már igazán jöhetne.

A koréliai követte Csubi testvérét a szabadba. Ahogy a szélcibálta leveleken átszűrődő fakó napsütésben sétáltak, Jarik is csatlakozott hozzájuk. A fiú általában nem nagyon távolodott el Hantol, hiszen vukiul egy szót sem értett, így ha Han nem volt a közelben, legfeljebb Ralrrával beszélgethetett.

– Szóval ennyi volt? – kérdezte Hant.

– Úgy látszik, kölyök – felelte a koréliai. – Csubi szabadságának percei meg vannak számlálva.

Kallabow, elkapva Han szavait, gyilkos pillantást küldött a két férfi felé, és elbődült, de olyan hangon, ami nem kívánt fordítást.

– Jobb, ha vigyázunk, kölyök – vigyorodott el Han. – Az öreglány fél kézzel letöri a derekunkat.

A vuki végigvezette őket az egyik, más bolygókon sugárútnak beillő "ág-ösvényen". A várost elhagyva most a legmagasabb fák ágai között jártak, ahol sok vuki épített magának házat. Mint azt Han megtudta, Malla háza is egy terebélyes fa lombjai között bújt meg, így legalább közel lehetett a munkahelyéhez.

Perceken belül letértek egy másik csapásra, aztán megint egy másikra.

– Vajon hová mehetünk? – kérdezte nyugtalanul Jarik. – Elvesztem. Ha most itt hagyna, azt sem tudnám, hogy jussak vissza Rvukrrorróba. És te?

Han megcsóválta a fejét.

– Majd emlékeztess, hogy frissítsem fel kicsit a tájékozódási képességedet! – mondta. – De ha Kallabow még sokáig cipel minket, semmi erőm nem lesz bulizni.

A trió ráfordult egy újabb, még kisebb ösvényre. Előttük, ahol egy nagyobb csapat vuki várakozott, az ösvény véget ért.

A wroshyrág törzse, amin álltak, félig be volt hasítva, és a súlyánál fogva a környező fák koronáját is lehúzta, így az alsóbb ágakon nyugodott. A látvány – mintha csak egy zöldellő völgybe néztek volna le – szemkápráztató volt. Nyugat felé lapos dombhátak húzódtak, a sárga nap fáklyaként ragyogott az égen, a levegőben mindenfelé madarak repdestek.

– Hmm... – fordult oda Han Kallabowhoz. – Szép látvány.

A nőstény bólintott, és elmagyarázta, hogy ez a vukik egyik szent helye. Itt, a csodás kilátásban elmerülve tudják csak igazán átérezni a világuk nagyságát.

A ceremónia lassan elkezdődött. A vukiknál nem volt szükség pap közreműködésére, a párok önmaguk előtt esküdtek. Han odasétált Csubakka mellé, aki szemmel láthatóan még sosem izgult ennyire életében, és vigyorogva megborzolta a nyakát.

– Nyugi, pajtás – mondta. – Csinos darab a kislány.

Csubi erre közölte, hogy ezt eddig is tudta... csak nem biztos, hogy emlékezni fog a szövegére.

Ahogy ott álltak az ösvény végén a vukik gyűrűjében, a Rvukrrorro felé vezető ösvény mentén széthúzódott a tömeg, és Mallatobuck bukkant elő.

Tetőtől talpig ezüstszürke, átlátszó fátyol borította, amely olyan könnyű, olyan vékony volt, hogy a figyelmetlen szem sziporkázó energiamezőnek vélte volna. Amikor azonban Malla odalépett Csubi mellé, Han látta, hogy valamilyen szövött vagy fonott, majdnem teljesen áttetsző anyagból készült. A vuki kék szemének ragyogása a fátylon keresztül is tökéletesen kivehető volt.

Figyelte, ahogy Malla és Csubi fogadalmat tesznek. Igen, mindennél jobban szeretik egymást. Igen, a párjuk szava az ő szavuk is. Igen, életük végéig hűségesek lesznek egymáshoz. Igen, a testüket elválaszthatja a halál, a szerelmüket soha.

Együtt lépnek az élet körforgásába, mondták. A kötődésük szoros lesz, a sorsuk együtt teljesedik be. Egyek lesznek a körforgással... mindörökké.

Han érezte, hogy megérinti a pillanat fennkölt varázsa. Egy pillanatra szinte irigyelte Csubit. Malla szeméből igaz szeretet sugárzott, aminek láttán elszorult a torka. Őt senki sem szerette ennyire. Kivéve talán Dewlannát, az özvegy vukit, aki saját gyermekeként nevelte fel.

Bria... ő is szerette ennyire. Csak éppen meglehetősen furcsán mutatta ki a szerelmét...

Csubi felemelte Malla fátylát, és magához húzta. Lágyan összedörgölték az arcukat. Aztán hatalmas, diadalittas bömbölés kíséretében Csubi könnyedén felkapta Mallatobuckot az ölébe, mintha csak egy kisgyermeket tartana, nem pedig egy kifejlett, nála alig alacsonyabb vukit.

A többiek fülsiketítő örömujjongásban – és örömvonításban, csaholásban, bömbölésben – törtek ki.

– Nos – fordult oda Han Jarikhoz –, azt hiszem, ezzel megvolnánk.

Az esküvői ceremónia azonban még korántsem ért véget. A boldog párt a fák ágai között megterített, a legfinomabb vuki csemegéktől roskadozó asztalokhoz vezették. Han és Jarik is meggusz- tálták a tálakat, és magukban átkozták, hogy a vukik általában nyersen ették a húst. Volt ugyan főtt étel is elég, de még ezek esetében is óvatosnak kellett lenniük, mert a vukik mindent alaposan megfűszereztek – túlfűszereztek –, és némelyik fűszer bizony elég csípős volt ahhoz, hogy kimarja egy ember gyomrát.

Némi keresgélés után Han megmutatta Jariknak, hogy melyek a "biztonságos" vuki csemegék: a húsból és zöldekből álló sűrű xachibikleves; a vrortik "koktél", amely egyfajta rakott egytálétel hússzeletekből és hetekig csípős grakkynnektárban áztatott wroshyrlevelekből; a factryn húspástétom; a fagyasztott gorrnar; chyntuckkarikák és a sült klak...

Voltak még különféle saláták és kenyérféleségek, meg persze mézessütemények és a legkülönfélébb hűtött erdei gyümölcsök.

Han javasolta Jariknak, hogy ne vegyen részt az össznépi pálinkakóstolgatásban. A koréliai keserű tapasztalatból tudta, hogy a vuki italok mekkorát tudnak ütni. Jó pár fajta volt belőlük: accaragm, cartyg, garrmorl, grakkyn és thikkiai brandy, csak a példa kedvéért.

– Fogadj szót, kölyök! – mondta Han. – A vukik tudják, hogy kell olyan szeszt főzni, amely két perc alatt padlóra küld egy embert. Én maradok a gorimni bornál és a gralinynlénél.

– De hát a gyerekek isznak gralinynlevet – tiltakozott Jarik. – Meg ezt a másikat...

– Jaar – segítette ki Han. – Cukrozott alcoartej és borbogyó kivonata. Az én ízlésemnek túl édes, de lehet, hogy te szeretni fogod.

Jarik epekedő szemmel nézett egy jókora palack thikkiai brandyre. Han megcsóválta a fejét.

– Kölyök... ne! Ha majd kifekszel, mint egy mérgezett bantha, akkor ne engem hibáztass...

A fiú grimaszolt egyet, de aztán csak a gorimni borosüveget húzta maga elé.

– Oké, remélem, tudod, miről beszélsz.

– Bízhatsz bennem – mosolyodott el Han, aztán koccintottak.

Pár perccel később Han egymagában álldogált egy tál füstölt trakkrrrn-bordával és csípős rilllrrnnn-mag salátával a kezében, amikor egy sötétbarna vuki lépett oda hozzá. Han biztos volt benne, hogy még sosem találkoztak, mégis olyan furcsán ismerős volt. A vuki egy darabig csak szótlanul nézte a koréliait, aztán bemutatkozott.

Han majdnem elejtette a tányérját.

– Te vagy Dewlannamapia fia? – kiáltotta. – A mindenit! – Azzal gyorsan letette a tányérját és a poharat a kezéből, és izgatottan megölelte a szőrös vukit. – Hé, fiú! Annyira örülök, hogy találkoztunk! Hogy hívnak?

A vuki viszonozta Han ölelését, és azt válaszolta, hogy Utchakkaloch a neve. Han hátrább lépett, végigmérte. Mi csípheti ennyire a szemem? Chakk – kérte, hogy Han így hívja – hasonlóképp meghatódott. Elmesélte a koréliainak, hogy már régóta szeretett volna találkozni vele, részben azért, mert remélte, hogy ő majd el fogja tudni mondani, hogyan is halt meg az édesanyja.

Han nyelt egy nagyot.

– Chakk, a mamád hősként halt meg – kezdte. – Ha ő nincs, én most nem élnék. Nagyon bátor vuki volt. Harcos módjára, csatában halt meg. Egy Garris Shrike nevű fickó lőtte agyon, de... mostanra már ő is halott.

Chakk tudni szerette volna, hogy Han azért ölte-e meg Shrike-ot, hogy megbosszulja az édesanyja halálát.

– Nem teljesen – felelte Han. – Valaki más kapta el. De tőlem is kapott, mielőtt végeztek volna vele.

Chakk elégedetten dörmögött, aztán közölte Hannal, hogy fogadott testvérének tekinti, hiszen ugyanaz az édesanyjuk. Elmesélte továbbá, hogy amikor Dewlanna üzent neki a Trader's Luck fedélzetéről, másról sem beszélt, csak a csöppnyi ember fiúcskáról, aki imádta a főztjét, és aki pilóta szeretett volna lenni.

– Nos, Chakk – válaszolta Han –, Dewlanna ugyan már nem érhette meg, de tényleg pilóta lett belőlem. A legjobb barátom az univerzumban pedig egy vuki...

Chakk felkuncogott, és elmondta Hannak, hogy ő és Csubakka egy másod-unokatestvér harmadik gyerekén keresztül távoli rokonok, aki még valaha beköltözött Rvukrrorróba, és elvette Csubi nagynénjének az unokahúgát.

– Hú... ez tényleg elég távoli. De azért csak egy család.

Han odavezette Chakkot a vőlegényhez, és röviden vázolva a helyzetet bemutatta Csubinak. Csubakka bömbölve üdvözölte Han "fogadott testvérét", és alaposan meglapogatta Chakk hátát.

Az ünnepség jócskán belenyúlt az éjszakába. A vukik táncoltak, énekeltek és fa hangszereiken játszottak, amelyek már generációk óla apáról fiúra szálltak a családban. Egy darabig Han és Jarik is velük ünnepelt, de aztán a fáradtság és az elfogyasztott italok megtették a hatásukat, mert a két férfi végül leheveredett az egyik li.ilalmas asztal alá, és álomba szenderült.

Mikor Han másnap reggel kinyitotta a szemét, az ünnepség már véget ért, és ahogy később megtudta, Csubi és Malla behúzódott az erdőbe, hogy egy ideig kettesben legyenek – ez volt a mézeshetek vuki megfelelője. Han szomorúságot érzett... egypár napon belül befejezi a tárgyalásokat Katarrával, a Falcont feltöltik az új áruval, és elhagyja a Kashyyykot. Nem lesz képes elbúcsúzni Csubitól.

Azt persze senkitől nem lehet elvárni, hogy a nászéjszakáján a legjobb barátjára emlékezzen, merengett Han szomorkásán. Másrészt, komolyan tervezte, hogy a későbbiekben még visszajön a Kashyyykra, tehát úgysem kell végérvényesen búcsút vennie Csubitól...

A Nal Hutta-i irodája magányában Durga közelebb vonaglott Myk Bidlor egyre inkább testet öltő holoképéhez. Amúgy is puffadt szeme, ha lehet, izgatottságában még jobban kidülledt.

– Megvan a boncolás eredménye? Azonosították az anyagot?

– Őkegyelmessége, ez az anyag olyan ritka, hogy először nem is tudtuk azonosítani, vagy kideríteni, hogy pontosan milyen hatása is van. – Az igazságügyi orvos szakértő fáradtnak, megviseltnek tűnt, mintha tényleg éjjel-nappal dolgoztak volna, ahogyan azt állították. – Azonban a rengeteg vizsgálat és a nyomozás végül sikerrel zárult. Igen, az az anyag méreg. Lenyomoztuk az eredetét. A Malkii bolygóról származik.

– A malkita méregkeverők – kiáltott fel Durga. – Hát persze! Titokzatos bérgyilkosok, akik különleges és szinte felderíthetetlen mérgekre specializálódtak... ki más rendelkezne olyan anyaggal, amely még egy hutt számára is végzetes. A fajtám kifejezetten ellenálló a mérgekkel szemben.

– Tudok róla, őkegyelmessége – mondta Myk Bidlor. – Ez az anyag – olyan ritka, hogy még a nevét sem tudjuk – a toxinok fejedelme. Jobb híján X-1-nek neveztük el.

– Ez az X-1 sehol sem fordul elő a természetben a Nal Huttán? – kérdezett rá a biztonság kedvéért Durga. – Nem lehet szó véletlen balesetről?

– Nem, őkegyelmessége. Az X-1-et valaki szándékosan adagolta Aruk nagyúrnak.

– Adagolta? Hogyan?

– Biztosat nem állíthatunk, de valószínűleg szájon át került be.

– Valaki megetetett az ősömmel egy halálos adag mérget – mondta Durga halk, ám annál baljóslatúbb hangon. – Valaki fizetni fog ezért... fizetni fog...

– Nos, őkegyelmessége... nem teljesen így volt – nyalta meg idegesen az ajkát Bidlor. – A módszer nem ennyire... nyilvánvaló... Valójában... kifejezetten zseniális... volt.

Ha zseniális, akkor csakis egy huttműve lehetett, gondolta Durga. Ránézett a tudósra.

– Éspedig?

– A szer nagy dózisban halálos, Durga nagyúr. Kis adagokban viszont nem öl. Ehelyett felhalmozódik az agyszövetben, és az agyi működések folyamatos romlását okozza. Ráadásul az anyag nagymértékben addiktív. Miután az áldozat rendszeresen kapja megfelelően nagy dózisokban, a hirtelen megvonás okozza az ön által is leírt tüneteket – kínzó fájdalom, görcsök, majd halál. – Vett egy nagy lélegzetet. – Emiatt halt meg Aruk nagyúr. Nem a szervezetében lévő X-1-től, hanem... annak hirtelen megvonásától.

– Mennyi idő kellett ahhoz – préselte ki magából a szavakat Durga –, hogy a szülőm hozzászokjon?

– A véleményem szerint néhány hónap, Durga nagyúr, de nem jelenthetem ki biztosan. Minimum egypár hét. Egy ideig eltart, amíg a szer koncentrálódik annyira, hogy a megvonása azonnali halált okozzon. – Bidlor megtorpant egy pillanatra. – A vizsgálataink kiderítették továbbá, hogy az X-1 igen drága anyag. Egy olyan növény porzószálából lehet kinyerni, amely csupán egyetlen bolygón terem az egész galaxisban. Ennek a bolygónak a helyét természetesen hétpecsétes titokként őrzik a malkiták. Vagyis csak egy meglehetősen tehetős személy képes elegendő mennyiséget vásárolni belőle.

– Értem – felelte Durga egy pillanatnyi hallgatás után. – Végezzenek el minden olyan vizsgálatot, amely további tényekkel szolgálhat a gyilkossággal kapcsolatban! És küldje át nekem az összes adatot! Rá akarok jönni, honnan is származik ez az X-1.

Bidlor kényszeredetten meghajtotta a fejét.

– Igenis, őkegyelmessége. De... uram... ez a vizsgálódás... eléggé költséges.

– A pénz nem számít – dörögte Durga. – Kerül, amibe kerül, csak derítse ki az igazságot! Megtalálom az X-1 forrását, és kinyomozom, hogy ki etette meg Arukkal. A Besadii összes forrása a rendelkezésemre áll. Értette, Bidlor?

A tudós ismét bólintott, ezúttal kicsit mélyebben.

– Igen, őkegyelmessége, folytatjuk a vizsgálatokat.

– Rendben.

Durga megszakította a kapcsolatot, aztán egy percig magában füstölögve körbe-körbe csúszott a szobában. Arukot meggyilkolták! Mindig is tudtam! Meglehetősen tehetős személy. Csak a Desilijic lehetett – Jiliac... talán Jabba. Megtalálom a felelőst, és saját kezemmel ölöm meg! Halott ősömre esküszöm... a halála nem marad bosszú nélkül...

A következő tíz nap során Durga a palota összes szolgáját kikérdezte, pontosabban kivallatta – főként a szakácsokat. Noha nem egy belehalt a kérdezősködésbe, mégsem talált semmilyen bizonyítékot arra nézve, hogy bármelyiküknek is köze lett volna Aruk megmérgezéséhez.

A fiatal hutt lord ezen vallatási időszakok alatt minden más teendőjét elhanyagolta. A riválisa, Zier az egyik látogatása során a kínzókamrában talált rá Durgára, miközben néhány droid éppen egy t'landa til nőstény élettelen tetemét vonszolta kifelé, aki a klán egyik jelentéktelen hivatalnoka volt.

Az idősebb hutt megvetően nézett a hatalmas, négylábú testre.

– Hányadiknál tartasz? – kérdezte alig leplezett gúnnyal a hangjában.

Durga rápillantott Zierre. Legszívesebben a másik besadiit tette volna felelőssé Aruk haláláért, de Zier néhány hónappal ezelőttig, a haláleset miatti visszarendeléséig a Nar Hekkán képviselte a besadii érdekeket. Amikor először felbukkant, Durga azonnal lenyomoztatta, de még a legcsekélyebb összefüggést sem sikerült találnia közte és Aruk meggyilkolása között.

Egyrészt Zier, habár jómódú volt, olyan tőkeháttérrel nem rendelkezett, hogy nagyobb mennyiségben lett volna képes X-1-et vásárolni. Másrészt a számláiról sem vett fel szokatlanul nagy összegeket.

– Négynél – csattant fel a fiatal hutt. – Bennük nincs meg a mi erőnk. Nem csoda, hogy az alacsonyabb rendű fajok fejet hajtanak előttünk... testileg és szellemileg is messze alattunk maradnak.

– Azért hadd mondjam meg, hogy hiányozni fog az a twi'lek főszakács! – sóhajtott fel hangosan Zier. – Ő készítette a legjobb mulblattlárvafilét fregonvérmártásban.

Durga lebiggyesztette az ajkát.

– A szakácsok bármikor pótolhatók – jelentette ki.

– Az nem fordult még meg a fejedben, kedves unokaöcsém, hogy az az orvos szakértő tévedett a véleménye felállításakor?

– Ő és a csapata a lehető legjobbak – felelte Durga. – Kitűnő referenciákkal rendelkeznek. A Birodalom legfelsőbb köreinek dolgoztak... még Tarkin kormányzónak is.

– Jó ajánlás – bólintott Zier – Ahogy hallom, nincs hosszú életük azoknak, akikben egyszer csalódott a kormányzó.

– Ezt mondják.

– És mégis... mivel azt vártad el ezektől az emberektől, hogy találjanak bizonyítékot a gyilkosságra, hát kerestek egyet. Még ha igazából nincs is.

Durga ezen elgondolkozott egy pillanatra.

– Nem hiszem, hogy így lenne – jelentette ki végül. – A bizonyíték itt van nálam. Láttam a vizsgálati eredményeket.

– Az eredmények hamisak is lehetnek. Ráadásul... buzgalmadban egy kisebb vagyont ráköltöttél ezekre a tudósokra. Lehet, hogy egyszerűen nem szeretnék, ha a besadii kreditek áramlása elapadna.

Durga ránézett a másik huttra.

– Biztos vagyok benne, hogy Bidlorék a valóságnak megfelelő tényeket közölték. Ami pedig az árat illeti... Aruk volt a Besadii vezetője. Nem helyénvaló-e hát, ha megpróbáljuk kideríteni a halálának körülményeit? A végén még a többiek azt hinnék, hogy a Besadii büntetlenül hagyja a gyilkosait.

Zier hegyes nyelvével elgondolkodva megnyalta az ajkát.

– Talán igazad van, Durga. Mindazonáltal... ha nem akarod, hogy felelőtlen tékozlónak tartsanak, azt javaslom, hogy a Besadii forgótőkéje helyett mostantól a saját személyes vagyonodból fizesd a szakértőket. Ha ebbe belemész, nem kerül többé szóba. Ha nem... nos, közeledik a klángyűlés. Mint lelkiismeretes klánvezetőnek, az én tisztem beszámolni az anyagi helyzetünkről.

Durga rámeredt az unokabátyjára.

– És, kedves öcsém – Zier állta a tekintetét –, ha velem bármi lorténne, azzal nem nyersz semmit. A pénzügyi jelentés néhány példányát eljuttattam biztos helyekre, ahol úgysem találsz rájuk. Intézkedtem, hogy ha esetleg meghalnék – tűnjön az a legtermészetesebb halálnak is –, lássanak napvilágot.

A fiatalabb hutt nagy nehezen leküzdötte a késztetést, hogy az őrökkel lövesse le Ziert. A huttokat nem lehetett egykönnyen megölni, másrészt egy újabb haláleset csak alkalmat adna a klánbeli ellenlábasainak, hogy fellázadjanak ellene.

Vett egy nagy lélegzetet.

– Talán igazad van – mondta végül. – Ettől a naptól kezdve magam finanszírozom a nyomozást.

– Remek – válaszolta Zier. – És... Durga. Aruk hiányában kötelességemnek érzem, hogy megosszam veled a tapasztalataimat.

Ha Durgának lettek volna fogai, most biztos csikorgatta volna dühében.

– Parancsolj – mondta ehelyett.

– A Fekete Nap, Durga. Nyílt titok, hogy az ő közreműködésükkel szilárdítottad meg a hatalmadat. Óva intelek attól, hogy még egyszer megtedd ezt. A Fekete Nap segítsége sosem marad következmények nélkül. A szolgálataiknak... kamatostul megkérik az árát.

– Megfelelő ellenszolgáltatást kaptak – vágta rá Durga. – Nem vagyok annyira bolond, mint hiszed, Zier.

– Jó – felelte nyugodtan a másik. – Ennek örülök. Már aggódtam érted, kedves öcsém. Ha egy hutt csak úgy szeszélyből megöl egy ilyen szakácsot, az mindenképpen gyanús.

Durga tajtékozva faképnél hagyta, és személyzetének egy másik tagját vonta kérdőre.

A két hutt, Jabba és Jiliac a Nal Hutta-i palota fogadószobájában tartózkodtak, és Jiliac csecsemőjét nézték, amint az körbearaszol a szobában. A hutt bébi már elég idős volt ahhoz, hogy egy órát is Jiliac erszényén kívül töltsön. Életének ebben a szakaszában a kis teremtés inkább emlékeztetett egy hatalmas, dundi féreglárvára, mint egy huttra. A karjai egyelőre csökevényes dudorok voltak csupán, és addig nem is fognak megnőni, vagy az ujjak kifejlődni rajtuk, amíg a bébi végleg el nem hagyja az anyai erszényt. Az egyetlen dolog, amiben a csöppség fajának felnőtt tagjaira hasonlított, az a dülledt, hasított pupillájú szeme volt.

A hutt csecsemők szinte tudat nélkül születtek, és nagyjából egy évszázad kellett ahhoz, hogy szellemi képességeik teljesen kifejlődjenek. Addig nem sokkal tekintették őket többnek gondozásra és etetésre szoruló báboknál.

Miközben a szoba fényezett kőpadlóján tekergő kisdedet figyelte, Jabba azt kívánta, bárcsak a Nar Shaddaan lennének, ahol minden annyival egyszerűbb. Innen, a Nal Huttáról sokkal nehezebben lehetett irányítani a desilijic csempészbirodalmat. Jabba sokszor javasolta már, hogy ő és a nagynénje térjenek vissza a Nar Shaddaara, de Jiliac kitartóan ellenezte, mondván, hogy a Nar Shaddaa szennyezett légköre nem tenne jót a kicsinek.

Jabba így arra lett kárhoztatva, hogy rendszeresen ingázzon a Nal Hutta és a Nar Shaddaa között. A tatuini érdekeltségei megszenvedték a távollétét. Ephant Mon, a chevin képességei szerint helyettesítette ugyan Jabbát, de az mégsem volt ugyanaz, mintha a hutt lenne ott személyesen.

Jabba sok közös kalandban vett részt a múltban Monnal, és a Vinsothról származó meglehetősen ronda lény volt az egyetlen teremtés a galaxisban, akiben Jabba igazából megbízott. Valamilyen okból kifolyólag – még Jabba sem tudta miért – Ephant Mon mindig is abszolút hűséges maradt a hutthoz. Jabba tudta, hogy a chevin számos, mesés gazdagsággal kecsegtető, és az ő meggyilkolására vonatkozó ajánlatot utasított már vissza a múltban. És mégis... Ephant Mon sosem adta be a derekát, bármennyit is ajánlottak neki.

Jabba értékelte a barátja hűségét, és azzal hálálta meg, hogy a szokásosnál jóval kevésbé követte nyomon Ephant Mon akcióit. Nem hitte, hogy Mon elárulná, főleg ennyi év után... de azért jobb mindenre felkészülni.

– Nénikém – szólalt meg Jabba –, olvastam a besadii könyvelési hivatalban lévő forrásunk legújabb jelentését, és az eredményeik lenyűgözők. Még a Durga hatalomátvételekor keletkezett zavargás sem vetette vissza őket. Az Ylesia hónapról hónapra egyre több feldolgozott fűszert állít elő. Szinte minden héten érkeznek zsúfolt zarándokhajók. Elkeserítő.

Jiliac az unokaöccse felé fordította busa fejét.

– Durga többre képes, mint ahogy azt gondoltam volna. Nem hittem, hogy meg tudja őrizni a pozícióját. A tervek szerint mostanra a Besadiinak már szinte könyörögnie kéne, hogy vegyük át a hatalmat. Noha a felszín alatt folyik a pusmogás Durga személye ellen, a leghangosabb ellenzői egytől egyig halottak, és eddig még senki nem emelkedett ki a klánból, hogy helyettesítse őket.

Jabba a remény éledező szikrájával a szemében ránézett a nagynénjére. Ez a pár mondat már majdnem a régi, terhesség előtti Jiliacra vallott.

– Tudod, miért haltak meg?

– Azért, mert Durga elég ostoba volt ahhoz, hogy a Fekete Nappal szövetkezzen – felelte Jiliac. – Az ellenfeleinek halála túl feltűnő volt. Csak a Fekete Nap rendelkezik ekkora erőforrásokkal. Csak Xizor herceg elég merész ahhoz, hogy néhány nap leforgása alatt gyilkolja meg valamennyit.

Jabba izgalomba jött. Vajon múlóban van a terhességi tompasága, tűnődött magában.

– Xizor herceget valóban nem lehet semmibe venni – mondta. – Ezért is tettem neki időről időre szívességeket. Szeretnék a kegyeiben maradni... hátha egyszer nekem lesz szükségem valami szívességre. Egyszer volt is ilyen, a Tatuinon. Akkor segített nekem, és semmit nem kért érte, mert a múltban én is kisegítettem néha.

Jiliac lassan ingatta a fejét, a szokást az emberektől tanulta.

– Jabba, tudod, mi erről a véleményem. Számtalanszor mondtam már. Xizor herceggel nem jó packázni. Maradj olyan távol tőle és a Fekete Naptól, amilyen távol csak lehet! Nyisd ki résnyire nekik az ajtót, és legközelebb már a székedben ülnek!

– Gondolhatod, nénikém, hogy óvatos voltam. Sosem tennék olyat, mint Durga.

– Jó. Durga hamarosan rá fog jönni, hogy olyan ajtót nyitott ki, amit nem fog tudni egykönnyen bezárni. Ha pedig belép rajta... soha többé nem lesz a maga ura.

– Reménykedjünk hát, hogy megteszi?

Jiliac szeme résnyire szűkült.

– Badarság lenne. Xizor herceget nem szívesen látnám az ellenségeim sorában. Szemmel láthatóan a Besadiira vetette ki a hálóját, de ha alkalma nyílna rá, a Desilijic prédáját sem utasítaná vissza, ebben biztos vagyok.

Jabba magában kénytelen volt egyetérteni. Xizor szívesen megvetné a lábát a Nal Hutta egészén is, ha úgy hozná a sors.

– Ha már a Besadiiról beszélünk – mondta –, mi van ezzel az ylesiai nyereségükkel? Mit tehetnénk, hogy megállítsuk a Besadiit? Már kilenc kolóniát tartanak fenn az Ylesián, egy újabbat pedig most készülnek beindítani a Nyrvonán, a rendszer másik lakható bolygóján.

Jiliac eltöprengett egy pillanatra.

– Talán ideje lenne ismét szólni Teroenzának – mondta. – Úgy látszik, Durga nem is sejti, hogy ő volt a felelős Aruk haláláért.

– Mire gondolsz?

– Nem is tudom... talán fel kellene biztatni, hogy nyilvánosan szakadjon el Durgától. Amíg ők harcolnak, a Besadii nyeresége elenyészik. Aztán... pedig, bekaszálhatjuk a maradékot.

– Nagyszerű, nénikém! – Jabba majd kibújt a bőréből, hogy az ördöngös Jiliac ismét a régi. – Akkor ismertetném végre ezt a jelentést, és kérném a beleegyezésedet, hogy csökkentsük a...

– Óóóóhhhh!

Jabba nem folytatta, mert félbeszakította Jiliac afelett kitörő anyai öröme, hogy a kis hutt karbimbóit széttárva dülledt szemmel élénken az ő arcát figyelte. A bébi kinyitotta a száját, és kérdően csipogott valamit.

– Oda nézz! – kiáltotta Jiliac lágy, olvadozó hangon. – Az én kicsim megismeri a mamát, igen. Hát nem édes?

Jabba a háttérben addig forgatta a szemeit, hogy majd kicsavarodtak a helyükről. És nézzem végig az évezred egyik legnagyobb bűnöző lángelméjének a szellemi hanyatlását, gondolta nyomorultul.

Aztán Jiliac felkapta a csöppséget, és óvatosan visszatette az erszényébe. Jabba ránézett a hutt bébire. A szemeiből szinte leplezetlen gyűlölet áradt...

Han azzal töltötte az elkövetkező pár napot, hogy a vuki ellenállás tagjaival megállapodjon az üzlet részleteiről. Elérkezett az idő, hogy felnyissa a Falcon titkos rekeszeit, és Jarik segítségével kipakolja a robbanó nyílvesszőket. Katarra, Kichiir és Motamba a dobozok köré gyűlt, és izgatottan szemlélték az új játékszereket.

Közben a mozgalom más tagjai ingajáratban hordták a hajóra a rohamosztagos-páncélokat. Han végül negyven komplett páncélt és még tíz sisakot tudott bezsúfolni a Falconba. Ha jó áron tudja eladni őket a piacon, kétszáz százalékos nyereséggel zárja ezt az utat. Kezdésnek nem is rossz!

Mire elpakolta annyira a páncélokat, hogy egyáltalán mozdulni tudjon, leszállt az éj. Úgy döntött, hogy megvárja a hajnalt a hangárból való trükkös kiállás és a fák közötti függőleges emelkedés miatt. Han meg Jarik búcsút vettek a házigazdáiktól, és a hátrahajtott pilótaülésen elaludtak.

Még napfelkelte előtt hangos – és ismerős! – vuki bömbölésre ébredt. A koréliai kinyitotta a szemét, és az alvó Jarikot majd felborítva felugrott. Kinyitotta a zsilipet, és lerohant a rámpán.

– Csubi!

Han annyira megörült a kedvenc szőrgombóca látványának, hogy még akkor sem tiltakozott, amikor a vuki megragadta a karját, megfordította, és addig borzolta a haját, amíg egyetlen egyenes szál sem maradt benne. Mindeközben Csubi panaszosan vonyított. Mégis mit gondolt Han, hogy csak úgy itt hagyja? Hogy jutott egyáltalán az eszébe? Ennyit ér az emberek szava?

Amikor a vuki végre elengedte, Han zavarodottan nézett fel Csubira.

– He? Aztán mégis, hogy érted, hogy itt akartalak hagyni? Visszamegyek a Nar Shaddaara, és ha nem vetted volna észre, édesapa, családos ember lettél. A te helyed itt van a Kashyyykon Malla mellett.

Csubi megrázta a fejét, miközben nem győzött tiltakozni és morogni.

– Az életeddel tartozol nekem? Haver, tudom, hogy megfogadtad, de legyünk reálisak! Most már a feleségedhez tartozol, itt a saját bolygódon! Elég, ha nekem kell birodalmi cirkálókkal fogócskáznom.

A vuki már éppen rákezdett volna ismét, amikor egy Han háta mögül jövő mérges ordítás belefojtotta a szót. Mielőtt Han kettőt pislanthatott volna, egy hatalmas szőrös mancs ragadta meg a vállát, és úgy körbependerítette, mintha csak egy papírfecni lenne. Mallatobuck állt előtte. Csubi felesége tajtékzott, fogait kivicsorította, kék szeme parázslott. Han az égre emelte mindkét kezét, és nekihátrált a barátja szőrös mellkasának.

– Helló, Malla! Csak nyugi, rendben?

Mallatobuck ismét elbődült, aztán válogatott szitoközönben tört ki. Emberek! Hogyan vehetik ennyire semmibe a vukik szokásait és becsületszavát? Hogyan merte Han egyáltalán feltételezni, hogy Csubakka megszegi az adott szavát? Ennél nagyobb sértés nem érhet egy vukit! Bahh. Ő bátor harcos, tapasztalt vadász, ha a szavát adja valamire, akkor meg is tartja! Különösen ha az életét ajánlotta fel!

Malla dühével szembesülve Han feltartott kézzel megfordult, és megvonta a vállát, mert úgysem jutott szóhoz. Kérdően nézett a barátjára. Csubi megszánhatta a koréliai cimboráját, mert közbeavatkozott. Odalépett Han és Malla közé, és hadarni kezdte, hogy Han természetesen nem akarta megsérteni. Tudatlanságból mondta, amit mondott, nem rosszindulatból.

Végül Malla megenyhült egy kicsit, és a bömbölése zsémbelődő morgássá szelídült. Han bűnbánóan rámosolygott.

– Hé, Malla, nincs harag. Jobban ismerem Csubit, mint bárki más. Tudom, hogy remek fickó, bátor, eszes meg minden. Csak nem tudtam, hogy egy vukinak mindennél fontosabb az adott szó.

Visszafordult a barátjához.

– Na jó. Szóval velünk jössz, pajtás, és a galaxis a lábunk előtt fog heverni. Most búcsúzz el a párodtól!

Csubakka és Mallatobuck kéz a kézben besétált az erdőbe, miközben Han és Jarik elvégezte a felszállás előtt szükséges ellenőrzéseket. Pár perccel később Han hallotta, ahogy a Falcon leszállórámpája hangos döndüléssel becsapódik, nem sokkal rá pedig Csubakka is belehuppant a másodpilóta székébe.

– Ne aggódj, haver! – nézett rá Han. – Esküszöm, hogy vissza foguk még ide jönni... hamarosan. Egész jó boltot csináltam Katarrával meg a többiekkel. A népednek még egy rakás lőszerre szüksége lesz, mielőtt egyáltalán arról álmodhatna, hogy kiűzi a birodalmiakat a bolygódról. Én meg majd segítek nekik összeszedni.

Jarik hangja csendült fel az interkomon keresztül a jobb oldali ütegállásból.

– Ja, a busás haszon reményében, mi?

– Hát... persze – nevetett fel Han. – Csubi! Állj készen! Nyomás!

A Millennium Falcon méltóságteljesen felemelkedett antigravitációs talpairól, és lassan kisiklott a fatörzs "üregéből". Aztán Han egyszer csak gázt adott – úgy emberesen, hogy a gyorsulás mindenkit belenyomott a székébe –, és a hajó észvesztő sebességgel emelkedni kezdett a fák lombjai által alkotott alagútban. Ahogy kiröppentek a szabadba, elöntötte őket a pirkadó nap rőt fényárja. Ahogy a Falcon egyre magasabbra emelkedett, a napfelkelte aranyzuhatagként látszott szétterülni a bolygó felszínén.

Quarrr-tellerrra, gondolta Han. A naphajú harcos, a nő, akit Briaként ismert... Mit csinálhat most? Merengett. Vajon gondol még néha rám?

Néhány pillanat múlva, ahogy elnyelte őket az űr csillagpettyes feketesége, a Kashyyyk egyre távolodó, apró zöld golyó volt már csupán...

Boba Fett egy lepusztult, bérelt lakásban ült a Külső Peremvilágok egyik bolygóján, a Tethen, és Bria Tharen szavait hallgatta, amint éppen megbeszélést tart a tethi Lázadók vezetőivel. A galaxis leghíresebb fejvadászának rengeteg forrása volt, többek között egy olyan kémhálózata, amelyet nem egy uralkodó megirigyelt volna. Ráadásul mióta időnként birodalmi megbízásokat is elfogadott, sok olyan hivatalos közlemény és egyéb információ is átfutott a keze között, amelyért a Lázadók ölni tudtak volna.

Noha Bria Lázadó tiszt volt, a vérdíjat nem a Birodalom tűzte ki a fejére. Nem, sokkal nagyobb fejpénzről volt szó, ötvenezer kreditről, ha élve, sértetlenül szállítja. Eredetileg még Aruk, a hutt Besadii klán öreg vezére tűzte a nő fejére a vérdíjat, de a halála után az utódja, Durga is tartotta, sőt megtetézte azzal, hogy további jutalmat ígért neki, ha három hónapon belül elkapja.

Boba Fett immár több mint egy éve kereste égre-földre Bria Tharent. A nő azonban rendszeresen "helyszíni" megbízásokat kapott a legkülönfélébb bolygókra, ami nagyban megnehezítette a nyomon követését. Megszakított minden kapcsolatot a családjával, valószínűleg azért, hogy megóvja őket a veszélytől, ha netán a birodalmiak kezére jutna. Amikor a szülőbolygóján, a Korélián tartózkodott, mindig a titkos, fejlett biztonsági berendezésekkel és őrséggel ellátott Lázadó támaszpontokon lakott.

A fokozott biztonság érthető volt... végül is a Lázadók állandóan a birodalmi rohamosztagosok meglepetésszerű támadásának az árnyékában éltek, így a bázisaik helyét féltve őrizték, és állandóan változtatták. Egy fejvadásznak – legyen az bármilyen tapasztalt és ügyes – nagyon kevés esélye volt, hogy egyáltalán csak a közelébe jut az élve elfogandó célpontjának.

Ha a Besadii megelégedett volna azzal, hogy Bria holttestét kapja meg, Fett bizonyosan tudta, hogy már régen megölte volna a nőt, még a Lázadók bázisainak védelmében is. Azonban élve, sértetlenül elkapni sokkal, de sokkal nehezebb volt...

Ennek ellenére néhány napja Boba Fett a kémhálózatán keresztül tudomást szerzett egy tervezett Lázadó összejövetelről a Teth bolygón. Miután számba vette, hogy mekkora az esélye annak, hogy Bria is ott lesz, két nappal ezelőtt a Slave I fedélzetén a Tethre repült. Megérte kockáztatni: a nő feltűnt a tegnap esti megbeszélésen.

Két napja, mikor a Tethre érkezett, az első dolga volt felderíteni a Lázadók búvóhelyét, amit jelenleg a kikötőváros alatti ősöreg csatornarendszerben rendeztek be. Az ősi lefolyócsatornákon és szellőzőjáratokon keresztül behatolt a bázis külső területeire, és igyekezett kifürkészni annak ellátórendszerét. Aztán miniatűr hangrögzítőket helyezett el néhány padlótakarító droidon, amelyek apró szkennereik segítségével a legapróbb porszemeket is beszippantották.

Azóta a hangrögzítők által közvetített anyagot figyelte, és ma végre siker koronázta az erőfeszítéseit. Bria Tharen éppen a tethi ellenállás két vezéralakjával tartott megbeszélést. Az apró padlótisztító, a beléprogramozott utasításoknak megfelelően rögtön igyekezett kitérni az útjukból, ahogy beléptek az ajtón, és most egy félreeső sarokban várakozott.