7. fejezet

A Vörös Kéz

– Nénikém – mondta Jabba, miközben a digitáblája kijelzőjére meredt –, ebben az ütemben a Desilijic negyvennégy éven belül csődbe fog menni.

Jabba és Jiliac az idősebb hutt irodájában voltak az egyik Nal Hutta-i szigeten épült palotában. A Desilijic klán feje éppen színes askajiai selyemszalagokat lengetett a csecsemője előtt, hogy felkeltse a figyelmét, és továbbmásszon. Természetesen a hutt bébi nem érhette el az élénk színű szalagokat – még mindig nem voltak kaijai, fioha a végtagbimbói sokat fejlődtek az elmúlt három hónap során. Most már két-három órát is eltölthetett a szabadban – Jabba legnagyobb bosszúságára. Az egyetlen alkalom, amikor Jiliac a teljes figyelmét neki szentelte az volt, amikor a kicsi az erszényében aludt.

Jabba kijelentését hallva a Desilijic vezető meglepve kapta fel a tekintetét az édesen játszadozó csemetéjéről.

– Tényleg? – kérdezte hatalmas homlokát ráncolva. – Ilyen hamar? Nem hittem volna. De hát... negyvennégy év alatt még bőven van időnk megfordítani a folyamatot, Jabba. Milyen kimutatást olvastál?

– Az összest, nénikém. Az elmúlt héten szinte csak azzal foglalkoztam, hogy átfogó elemzést készítsek a Desilijic pénzügyeiről.

– És hová folynak el a kreditek?

– Többek között megkaptam Shug Ninx számláját – felelte Jabba, és egy billentyűt lenyomva a digitáblán előhozta a dokumentumot. – Az összes hajónk hiper- és valóstér-hajtóművének korszerűsítése miatt ötvenötezer kredittel lettünk szegényebbek.

– Ez elég soknak tűnik – jegyezte meg Jiliac. – Tényleg szükséges volt az összes hajót felújítani?

Jabba akkorát sóhajtott, hogy a szája széléről apró zöld nyáldarabkák repültek szanaszét a padlóra.

– Shug Ninx ritka kivétel a Nar Shaddaa lakói között. Az árai reálisak. Ha visszaemlékszel, csak az elmúlt hat hónapban három csempészhajót vesztettünk el a birodalmi őrjáratok miatt, plusz egyet a kalózok kaptak el. A hajóink valóstér-hajtóművei régiek, elavultak voltak, a birodalmi vámszedő hajók vagy a kalózok simán utolérték őket. A hiperhajtóműveik pedig olyan lassúak voltak, hogy már a vásárlóink is panaszkodtak a késedelmes szállítmányok miatt. Igen, a korszerűsítés a további veszteségek elkerülése érdekében abszolút szükséges volt.

– Hát persze, most már emlékszem – mondta oda sem figyelve Jiliac. – Hát ha szükséges, akkor szükséges. Megbízom a véleményedben.

A véleményem az, hogy ideje lenne, hogyne csak a valóságban, hanem névleg is én irányítsam itt a dolgokat, gondolta morózusan Jabba. Hangosan ennyit mondott:

– Legalább hamar kész lett. Egy kis szerencsével a hajók mostantól több fűszert szállíthatnak és gyorsabban, így elkezdhetjük visszanyerni a befektetés egy részét. Bárcsak a Besadii tartaná a feldolgozott fűszer árát! Három hónapon belül már háromszor emeltek.

Jiliac hangos, dörgő hangon nevetni kezdett, ami hangos robajjal visszhangzott a hatalmas, majdnem teljesen kihalt teremben. Mióta megszületett a kicsinye, Jiliac a legtöbb egykori talpnyalóját és a körülötte legyeskedő egyéb haszonlesőt elküldte magától attól való félelmében, hogy valamelyiküknek még eszébe jutna elrabolni a bébit, és túszként váltságdíjat követelni érte. Mostanság szinte csak néhány belső bizalmasa lézengett a hatalmas trónemelvény körül ahhoz képest, ami akkor volt itt, amikor Jiliac még hím, gyermektelen hutt volt. Jabba természetesen – a Nal Hutta-i vagy a tatuini palotájában – továbbra is igényelte a nagy társaságot, a zenét, a táncoslányokat maga körül.

Amikor Jiliac végre abbahagyta a nevetést, megszólalt:

– Öcsém, a Besadii természetesen nem fogja tartani az árait! Az utóbbi időkben az a stratégiájuk, hogy egyre kevesebb fűszert juttatnak a feketepiacra, mert így felverhetik az árakat. Régi, de jól bevált taktika ez.

– Tudom – bólintott lassan Jabba. – Azonban nekik is óvatosan kell duhajkodniuk. Ha túl sokat kérnek, lassan elérik a birodalmi fűszerpiac árszintjét. Ez pedig nemkívánatos érdeklődést válthatna ki a Császárból.

Birodalmi álláspont szerint minden fűszer, különösen a hiperértékes sensostim a Birodalom tulajdonát képezte. A legális, birodalmi csatornákon keresztül értékesített fűszer árát azonban olyan lehetetlenül magasra srófolták, hogy csupán a legesleggazdagabbak engedhették meg maguknak. És itt jöttek a képbe a csempészek, kétes üzleteikkel a Kesselen és más fűszertermelő bolygókon.

– Nem volt más választásunk, fejleszteni kellett a hajóinkat – tette hozzá Jabba. – Az átvevőink már fenyegetőzni kezdtek, hogy ezentúl közvetlenül a Besadiitól szerzik be az árut.

– A Besadii hajóflottája nem tudja felvenni velünk a versenyt – mutatott rá az igazságra Jiliac.

– Pillanatnyilag nem – mondta Jabba. – De a forrásaim jelentése szerint Durga máris vásárolt egypár hajót, és még több is folyamatban van. Kifejezte a szándékát, hogy túl akarja szárnyalni a flottánkat. Véleményem szerint a fűszerkereskedelem egésze felett át akarja venni az irányítást. Ezt pedig nem engedhetjük meg!

– Egyetértek, öcsém – közölte Jiliac egy akvamarin kendőt lobogtatva. – Mihez kezdjünk?

– Szerintem még több pilótát kellene toboroznunk, akik szállítanák a fűszert – felelte Jabba. – Nem hiszem, nénikém, hogy ne lenne még jó pár, Han Solóhoz fogható pilóta a galaxisban.

– Elment? – kérdezte elmélázva Jiliac, és megcirógatta a hutt bébi fejét.

Jabba a dülledt szemét forgatva belenyúlt egy jókora tálba, és kivett egy sivalkodó, izgő-mozgó carnoviai angolnakölyköt, majd lazán a szájába pottyantotta. A hutt bébi zöldes-barnás nyálat köpködve ránézett, mire Jabba gyorsan elkapta a tekintetét, és csámcsogva rágcsálni kezdte a fél fogára elég ínyencséget.

– Solo már jó néhány hónapja eltűnt, nénikém. A jelentések szerint a Corporate szektorba ment. Megérezzük a hiányát – mutatott rá a digitáblájára. – Solo volt a legjobb. Gyakran kapom magam azon, hogy hiányzik a fickó.

Jiliac meglepetten nézett a másik huttra.

– Jabba, egy emberről beszélsz. Ráadásul egy emberi hímről. Megváltozott talán az ízlésed? Azt hittem, hogy még mindig azok után az unalmas, alulöltözött táncosok után epekedsz. Nehéz elképzelnem Solót, amint lenge öltözetben azzal a szőrös behemót vukival lejt egyet a trónod előtt.

– Haha – kuncogott fel Jabba, mikor maga elé képzelte a jelenetet. – De nem, nénikém, pusztán azért vonzódom Solóhoz, mert hozza nekünk a pénzt, mégpedig nem is keveset. Ő sosem engedné meg, hogy megszállják a hajóját, az árut meg elkobozzák csempészés vádjával. Solo meglehetősen okos és találékony... egy emberhez képest.

– A Birodalom egyre jobban és jobban érezteti a jelenlétét itt a Peremvilágokon – mondta Jiliac. – Ott volt az a mészárlás azon a humanoid lakta bolygón...

– A Mantuinon az Atrivis szektorban – segítette ki Jabba. – Azóta volt még egy. Két hete a Tyshapahl lakói békés demonstrációt szerveztek a Birodalom és a növekvő adók ellen. A szektor moffja hajókat küldött a közeli támaszpontról, amelyek antigravitációs hajtóműveiken ott lebegtek az emberek felett, amíg a parancsnok utasította a tömeget, hogy oszoljanak szét. Amikor nem tették, jelzett a hajóknak, hogy indítsák be a hajtóműveiket. Az emberek java része egy szempillantás alatt szénné égett.

Jiliac megrázta busa fejét.

– Palpatine erői vehetnének a népünktől néhány leckét az úri modorból. Micsoda pocsékolás! Mennyivel jobban jártak volna, ha leszállnak, beterelik a népet a hajókba, és mind eladják rabszolgának. Így a Birodalom megszabadult volna a lázongóktól, és még némi anyagi haszna is lett volna belőle.

– Vigyázz, nénikém, mert a Császár a végén még elvisz a Birodalmi Központba tanácsadójának! – jegyezte meg Jabba. Csak félig szánta viccnek. Mennyivel többre haladnának, ha minden áldott nap nem kellene Jiliackal vesződnie. A bébi hutt odavonszolta magát elé, és rámeredt. Az eszetlen kis teremtés gügyögött valamit, böfögött egy nagyot, és elhányta magát.

Vérlázító!, gondolta Jabba, miközben igyekezett arrébb csúszni a bűzös trutymó elől.

Jiliac hívott egy takarítódroidot, és megtörölte a csecsemő arcát.

– Ezzel még csak ne is viccelj, Jabba! – mondta Jiliac elszörnyedve. – Tüdőd, hogy Palpatine mennyire megvet minden fajt az embereken kívül. Annyira viszolyog tőlük, hogy még a huttokat sem ismeri el magasabbrendű fajként!

– Igaz – felelte Jabba. – Elég szűk látókörű. De sajnos, ő van hatalmon, így hozzá kell igazodnunk. Eddig szerencsére sikerült védelmet vásárolni a túl alapos birodalmi vizsgálódások elől. Nem olcsó mulatság, de megéri.

– Egyetértek – felelte Jiliac. – Az egyetlen ok, amiért a Nar Shaddaa-i csata után békén hagyott minket az volt, hogy a Nagytanács önként megszavazta a Birodalomnak fizetendő adó megduplázását. Nal Hutta gazdagsága ötvenszerese is megvan egyes bolygókénak, és ez bizonyos fokú védelmet biztosít a számunkra. Nem is beszélve az új moffnak meg néhány birodalmi szenátornak és magas rangú tisztnek fizetett kenőpénzekről.

A takarítódroid befejezte a ténykedését, a padló ismét ragyogott. A huttok a padlójukat mindig makulátlanul tisztán tartották, és ha nem volt rajta szőnyeg, tükörfényesre súrolták. így ugyanis sokkal könnyebben tudtak csúszni rajta hatalmas testükkel.

– Azt mondják, a renegát szenátor, Mon Mothma meggyőzött három nagy Lázadó csoportot, hogy szövetkezzenek. Aláírtak egy dokumentumot, Koréliai Paktumnak nevezték el – mondta Jabba. – Lehetséges, hogy a Felkelés elérkezettnek látja az időt egy széles körű offenzívára. És nénikém – lengette meg a digitáblát –, a háború mögött nagy haszon rejtőzik. Könnyedén behozhatnánk a veszteségeinket.

– Ezeknek az úgynevezett Lázadóknak nem sok esélyük van a Birodalom erejével szemben – gúnyolódott Jiliac. – Ostobaság lenne a részünkről, ha az ő oldalukra állnánk.

– Ó, nem is ezt mondtam, nénikém – jelentette ki gyorsan Jabba, mintha még a feltételezés is sértő lenne a számára. – Azonban vannak helyzetek, amikor a legnagyobb hasznot úgy húzhatjuk, hogy átmenetileg segítjük az egyik felet a másikkal szemben. Persze, semmi tartós szövetség vagy ilyesmi.

– Jabba, jegyezd meg, amit mondok! Jobb kimaradni a galaktikus politikából – szögezte le Jiliac, és óvatosan a tenyerébe véve a kicsinyét, himbálni kezdte. Így legalább biztosan megint elokádja magát, gondolta cinikusan Jabba.

Az apróság pedig engedelmesen szót fogadva pontosan ezt tette. Szerencsére a takarítódroid még a közelben volt.

– Nénikém... – kezdte Jabba, de aztán megtorpant. – Mivel a helyzet ennyire bonyolulttá vált... talán meg kellene fontolnod, hogy... elküldöd a bébit a közösségi bölcsődébe. Akkor sokkal könnyebben tudnánk a napi feladatokra koncentrálni. Ez a gyerek már hosszú órákat el tud tölteni az erszényeden kívül. Ha meg kell, a gondozó anyáknak is ott vannak az erszényei.

Jiliac nagyot csapva a farkával felágaskodott. Az arckifejezése maga volt a megtestesült sértődöttség.

– Öcsém! Megdöbbent, hogy ilyesmire egyáltalán még csak gondolni is tudsz! Egy év múlva esetleg megfontolom, de most a kicsinek állandóan szüksége van rám.

– Csak egy ötlet volt – felelte Jabba a lehető legalázatosabb hangján. – Ahhoz, hogy a Desilijic pénzügyi helyzetét feltornásszuk arra a szintre, ahol a Nar Shaddaat ért pusztító támadás előtt állt, rengeteg időt és energiát kell ráfordítanunk. Én ezekben a napokban is az időm legjavát ezzel töltöm.

– Ah-ha! – kuncogott fel Jiliac. – Akkor tegnap ki töltötte a fél délutánt azzal, hogy annak az új rabszolgalánynak a vonaglását bámulta, miközben valami kutyaütő jizzbandát hallgatott?

– Hogy a fenébe... – kezdte megdöbbenve Jabba, aztán gyorsan elhallgatott. És akkor mi van, ha egypár órára kikapcsolódott? Tegnap hajnal óta fenn volt, és a titkárdroidokkal és írnokokkal együtt a Desilijic pénzügyi jelentéseit nézték át, hogy átfogó beszámolót készíthessen az újabb besadii áremelés következményeiről.

– Megvannak az eszközeim – felelte Jiliac. – De természetesen nem szólok bele a szabadidőd eltöltésébe. A túl sok munka és a kevés kikapcsolódás még a legerősebb huttot is kikészíti. Azonban elvárom, hogy tartsd tiszteletben a gyermekem iránti igényemet.

– Igenis, nénikém. Így lesz. Természetesen így lesz – felelte Jabba. Mielőtt teljesen ráereszkedett volna a lila köd, gyorsan témát váltott. – Azt hiszem, a Besadiit fel lehetne szólítani, hogy adjon magyarázatot a fűszer árának folyamatos emelkedéséről. Elképzelhető, hogy fel tudnánk lázítani ellenük a többi klánt is.

– Mi célból?

– Központi díjszabást érhetnénk el, őket pedig megbírságolnák. Elég pusmogást hallottam, ami arra utal, hogy a Desilijichez hasonlóan a többi klán is megszenvedi az áremeléseket. Érdemes lenne megpróbálni. Nénikém, nem folyamodhatnál a Hutt Nagytanácshoz, hogy hívjanak össze gyűlést a kajidic-vezetőknek?

Jiliac szemmel láthatóan nem akart haragot tartani, mert kedélyesen bólintott.

– Remek, Jabba. Még a hét vége előtt kérvényezni fogok egy ilyen gyűlést.

Jiliac tartotta magát a szavához, mivel három nap múlva Jabba testőrei kíséretében bevonszolta magát a Hutt Nagytanács hatalmas fogadótermébe. Belépés előtt az összes hutt bűnszövetkezet, vagy ahogy hívták, a kajidic vezetője vagy képviselője többszörös biztonsági ellenőrzésen esett át, akárcsak a testőrök. A terembe semmiféle fegyvernek használható tárgyat nem engedtek be. A huttok nem nagyon bíztak meg egymásban...

Jabba elfoglalta a helyét a desilijic tagoknak kijelölt területen, és szólt a többi képviselőnek, hogy hagyják őt beszélni. Mint Jiliac közvetlen szárnysegédje joga volt ehhez, így a többiek nem is nagyon tiltakoztak. Jabba észrevette, hogy még Zorba, a szülője is küldött egy képviselőt. A kapcsolat ugyan nem volt szoros köztük, de a tudat megnyugtatta, hogy a Desilijic számos taggal képviseltette magát, és hogy a klánbeli családok mind komolyan vették Jiliac hívását.

Amikor az összes kajidic küldötte megérkezett, a Nagytanács főtitkára, a nemrég kinevezett Grejic megnyitotta az ülést.

– Fajtársaim, bajtársaim, azért hívtalak ma egybe benneteket, hogy megvitassuk azokat a panaszokat, amelyeket a Desilijic klán emelt. Szólítom hát Jabbát, a Desilijic képviselőjét, hogy adja elő a mondandóját!

Jabba kikúszott Grejic pulpitusa elé, és karjával csöndre intette az egybegyűlteket. Látván, hogy a többi hutt csak nem hagyja abba a sugdolózást és pusmogást, felemelte a farkát, és mennydörgésszerű robaj kíséretében lecsapott vele a kőpadlóra.

Néma csend telepedett a teremre.

– Hutt testvéreim, azért jöttem ma el ide, mert súlyos vádakkal vagyok kénytelen illetni a Besadii kajidicet. Az elmúlt év során a cselekedeteik egyre inkább kifogásolhatóvá váltak. Az egész a Nar Shaddaa-i csatával kezdődött. Mindannyiunk megszenvedte a támadást – kivéve a Besadiit. Rengeteg hajót, pilótát, árut vesztettünk, és a hold pajzsrendszerének egy része is tönkrement. Aztán következett a csata utóhatása. A Nar Shaddaa-i pajzs egy részének elvesztése miatt számos lakóépület semmisült meg, amikor a Peacekeeper lezuhant. Az eltakarítási és helyreállítási munkálatok még mindig folynak. És ki fizetett mindezért? A klánok súlyos veszteségeket szenvedtek ingatlanban és pénzben egyaránt – kivéve a Besadiit. Ők egyedül – ők, akik semmit nem vesztettek, tehát a legjobban megengedhették volna ők semmit nem fizettek! Mindannyian rengeteget vesztettünk – kivéve a Besadiit!

Amikor Jabba szünetet tartott, egyből megindult a huttok között a mormogás. Jabba odapillantott a Besadiinak fenntartott teremrész felé, és látta, hogy Durga méltóságán alulinak érezte a megjelenést. Ehelyett Ziert és néhány alacsonyabb rangú klántagot küldött el, hogy a kajidicet képviseljék.

– És mit tett a Besadii, miközben a Nal Hutta veszélyben forgott? Rabszolgákat adott el annak a Birodalomnak, amelyik a saját szülőbolygójukat ostromolta! Minden klán adott valamennyit a Greelanx admirálisnak fizetett horribilis kenőpénzbe, ami végül is megmentette a világunkat egy végzetes hatású embargótól. Minden klán... kivéve a Besadiit.

A többi hutt helyeslően mormogott. Jabba büszke volt a beszédére. Már-már az ékesszólás határát súrolta, és talán még Jiliac, aki pedig elismert szónok volt, sem csinálta volna jobban. Tulajdonképpen még örült is, hogy Jiliacot túlságosan lefoglalta a kicsinye ahhoz, hogy ma eljöjjön. Boldog anyaként már közel sem volt benne annyira a dolgokban – már közel sem érdekelték annyira a dolgok mint régebben...

– A csatát követő hónapokban pedig, hutt társaim, mit csinált a Besadii? Segített nekünk az újjáépítésben? Ellentételezést ajánlott fel azoknak a klánoknak, akik rengeteg kreditet áldoztak a birodalmiak lefizetésére? Küldött akár egyetlen hajónyi rabszolgát is az építkezésekhez? – Jabba hagyta, hogy a hangja már szinte hisztérikus magasságokba csapjon. – Nem! Annyit tettek csupán, hogy olyan mértékben felemelték a fűszer árát, hogy a többi kajidicnek már a minimális haszna is veszélybe került... a lehető legrosszabb időpontban! Lehetne azt mondani, hogy mindez ügyes üzleti fogás, puszta haszonszerzés, de nem! A Besadii megpróbálja átvenni a hatalmat! Megpróbál kiszorítani minket a piacról! A Besadii azt szeretné, ha nem létezne egyetlen hutt klán sem a Nal Huttán... kivéve a Besadiit!

Jabba dörgő hangja visszhangot verve betöltötte a termet. A hatás kedvéért még a farkával is dobbantott egy hatalmasat.

– Követelem, hogy a Besadiit ítéljük el hivatalosan is a cselekedeteiért! Követelem, hogy a Nagytanács még ma döntsön erről szavazással, továbbá szabjon ki pénzbüntetést a Besadiira, amit egyenlő részben osztanánk szét a károsultak között! Követelem mindezt az összes élő hutt nevében!

A teremben kitört a hangorkán. Izgatott kiáltások harsantak, tucatnyi farok csapódott egyszerre a földre. Néhány hutt fenyegető pillantásokat vagy szitokáradatot küldött a Besadii kontingens felé.

Zier kétségbeesetten körülpillantott, de nem sok együttérzést látott a szemekben. Felemelte a karját, és kiáltva megszólalt, de a hangját elnyomta a jelenlévő többi hutt orkánszerű haragja.

Végül csak kezdett lecsendesedni a tombolás. Grejic néhányszor a padlóra csapott a farkával, míg végre elérte a kívánt zajszintet.

– A szokás alapján most Ziernek, a Besadii rangidős képviselőjének van joga válaszolni az őket ért vádakra. Mit tudsz erre mondani, Zier?

Zier megköszörülte gigászi torkát, és nyelt egyet.

– Hutt testvéreim, miért ítélitek el a Besadiit? A haszonszerzést a népünk erénynek tekinti, nem bűntettnek! Jabba és Jiliac veszített a legtöbbet a Nar Shaddaat ért támadás során, és most megpróbálnak benneteket az ő pártjukra állítani. A valóságban a Besadii nem tett semmi rosszat! Nem tettünk semmit, amivel...

– Hát ez az, nem tettetek semmit! – kiáltotta közbe a Trinivii vezetője. – A Desilijic érdeme volt az a stratégia, amely megmentett minket. A Besadii a mi kárunkon élősködött!

– Amit tettünk... – rázta meg a fejét Zier.

– Huttok vagyunk! – harsant egy másik hang. – Más népektől elvesszük, amit tudunk! A legfőbb gondolatunk a haszonszerzés! De a saját fajtánkat nem pusztítjuk! Versengünk, igen... de nem háborúzunk!

Ismét kitört a hangzavar. Mindent elsöprő, fülsiketítő farokcsapkodás, kiáltozás, szitkozódás, bömbölés és acsarkodás töltötte be a termet.

Grejicnek csak nagy nehézségek árán sikerült rendet teremtenie.

– Azt hiszem, ideje szavaznunk – jelentette be. – A kajidicek képviselői szavazzanak a Besadii klán központi megrovása és megbírságolása ügyében – szavazzatok most, igen vagy nem! Tessék!

Minden kajidic-vezető hüvelykujját ráhelyezte az előtte lévő szavazatszámlálóra.

Másodpercek múlva Grejic felemelte a kezét.

– A szavazatokat összegeztük. Negyvenhét egy arányban a Nagytanács úgy határozott, hogy központilag elítéli a Besadii klánt.

Elégedett morajlás tört fel.

– Besadii Zi...

– Egy pillanat! – harsant fel egy új hang. Jabba egyből felismerte, és megfordulva Jiliac dagadt testét látta közeledni a sorok között. – Én még nem szavaztam!

– Jabba szavazott a kajidic nevében, Jiliac úrnő. Miért szakítod félbe az ülést? Azt akarod, hogy újra szavazzunk? – Grejic hangja tisztelettudó, ám határozott maradt.

– Újraszavazni? – Jabba ránézett a nagynénjére, és egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük. Aztán Jiliac megrázta a fejét. – Az unokaöcsém a kinevezett helyettesem, Grejic nagyúr. Kérem, folytassátok!

Jabba hangosan kiengedte a levegőt. Már-már azt hitte, hogy Jiliac mindenki színe előtt meg fogja kérdőjelezni a döntését és a fennhatóságát. A huttok közül már így is jó páran kíváncsi pillantásokat vetettek felé, hogy vajon miért Jabba szavazott, ha Jiliac nem osztja fenntartás nélkül az álláspontját.

Jiliac odacsúszott az unokaöccse melletti szabad helyre, és leheveredett, Jabba viszont azt kívánta, hogy bárcsak maradt volna távol a gyűléstől. Megalázó volt a számára, hogy a saját népe előtt megkérdőjelezték a döntését. Ismét eszébe jutott, hogy milyen más lenne, ha egyedül, beleszólások nélkül vezethetné a Desilijic klánt – mármint fölösleges beleszólások nélkül.

– Besadii Zier – folytatta Grejic, ahol a kis intermezzo előtt abbahagyta –, a Tanács akarata az, hogy száműzzünk a sorainkból mindaddig, amíg a klánod egymillió kreditet nem fizet a károk enyhítésére, amit egyenlően osztunk szét a kajidicek között. Javasolnám továbbá, hogy a jövőben ne úgy tekints a saját fajodra, ahogy más népekre tekintenél – kifosztandó áldozatokra.

A főtitkár odaintett az ajtóban várakozó testőröknek és a rangidős tisztnek.

– Őrparancsnok, kísérd ki a Besadii delegátust a teremből!

Miközben Zier és az alattvalói a kijárat felé sorjáztak, Jabba látta, hogy mindannyian megpróbálnak magabiztosnak és sértődöttnek látszani – és hogy ez egyiküknek sem sikerül a legcsekélyebb mértékben sem. A többi hutt mindeddig elfojtott pusmogása egyszeriben kitörő nevetéssé, torokhangon elbömbölt sértésekké, fenyegetésekké és ízetlen tréfákká fajult.

Jabba magában elmosolyodott. Nem is rossz egy délutánra, gondolta elégedetten. Nem is rossz...

Bria Tharen komoran rótta a parancsnoki könnyűcirkáló, a Retribution folyosóit. Éppen a katonáit készült ellenőrizni a Helot's Shackle nevű rabszolgaszállító ellen tervezett támadás előtt. Belül Bria csupa tűz és izgatottság volt, kívülről azonban vajmi keveset engedett ebből látni, kékeszöld szeméből ugyanolyan hideg, jeges nyugalom áradt, mint máskor.

A fejében ismételten átgondolta a csatában alkalmazandó taktikát, számba vette a gyenge pontokat, és minden lehetséges helyzetre igyekezett egy tartalék tervet is kidolgozni. Úgy számította, hogy a hadművelet simán fog menni, de hát a Helot's Shackle egy erősen felfegyverzett koréliai korvett. Egy ilyen hajót sosem szabad alábecsülni.

A Retribution méretben megközelítette a Shackle-t, és nagyjából egyforma tűzerőt képviseltek. Bria hajója egy Marauder osztályú korvett volt a Sienar Systemstől. A karcsú, áramvonalas hajó mind mélyűri, mind légköri harcra alkalmas volt. A Marauderek képezték a Corporate szektorban őrjáratozó hajóflotta gerincét. Ezt a Maraudert a koréliai ellenállás vásárolta használtan a Szindikátustól, és Bria zászlóshajójának nevezte ki.

A koréliai parancsnoknak volt egy beépített embere az Ylesia körül keringő űrbázison, aki néhány napja azt a fülest juttatta el Briához, hogy az ylesiai papok hamarosan kétszáz, alultáplált és a Megvilágosulás rabságába került rabszolgát terveznek kihajózni a kesseli bányák felé.

Bria azt kívánta, bárcsak engedhetne az ösztöneinek, és az embereivel tarthatna az első támadóhullámban. Annak a három űrkompnak a fedélzetén tartózkodó katonák fogják a csata legjavát megízlelni, ők kerülnek először szembe az ellenséggel. Briának volt egy személyes jellegű indítéka is ennek a rabszolgahajónak a lerohanására. Nagyjából tíz évvel ezelőtt, az Ylesiáról való menekülésük során a Helot's Shackle-nek majdnem sikerült elfognia Briát, Hant és a két togoriai barátjukat, Muuurghot és Mrrovot.

Bria felsóhajtott. Tudta, hogy az ő helye itt van a parancsnoki hajó fedélzetén, innen koordinálja a támadást, innen irányítja a második hullámban érkező csapatokat a nagyobb védelmi gócok felé.

A Retributionnek ez volt az ötödik küldetése a koréliai ellenállás számára, Bria pedig örült, hogy ismét igazi akcióban vehet részt. A koréliai mozgalomnál eltöltött nyolc év során minden feladatot elvégzett – méghozzá nem is akárhogy –, amit rábíztak. A földalatti kémmegbízásokat azonban kifejezetten utálta... és az "ellenség behálózása" típusú küldetésekért sem rajongott. Most, hogy mindezeket maga mögött hagyhatta, és igazi csatát irányíthatott, sokkal jobban érezte magát.

Mon Mothma volt az, aki lehetővé tette számára a visszatérést. A renegát birodalmi szenátornak megvolt a szükséges befolyása és ékesszólása, hogy meggyőzze a különálló Lázadó csoportokat egy szövetség szükségességéről. A szenátornő sokkal sikeresebb volt ebben Briánál, és az egész idejét azzal töltötte, hogy világról világra utazva sorra felkereste a földalatti felkelő mozgalmakat. Egy hónappal ezelőtt Bria és a koréliai ellenállás többi tagja megünnepelhette a Koréliai Paktum aláírását.

Hivatalosan Mon Mothma volt a Paktum szülőatyja, és kétségtelenül sokat segített a tető alá hozásában, de Bria hallott olyan pletykákat, hogy titokban Korélia szenátora, maga Garm bel Iblis volt az egyik fő mozgatórugója az egyezménynek. Korélián kívül még Alderaan és Chandrila – Mon Mothma szülőbolygója – írta alá a Paktumot.

Rendszerről rendszerre, világról világra utazva Mon Mothma számos titkos földalatti mozgalommal vette fel a kapcsolatot, ahol pedig még nem volt, ott maga szervezte meg az ellenállást. A néhai szenátor hírneve egyszerre volt áldás és átok. Egyrészt ennek kapcsán könnyebben jutott fontos nemesek és vezető iparmágnások közelébe, másrészt viszont, főleg kezdetben, számos helyen elutasították a közeledését attól való félelmükben, hogy a Birodalommal való szakítása biztos csak álca, és tulajdonképpen Palpatine császár küldte kitapogatni a hűségüket.

A renegát szenátor számtalanszor nézett farkasszemet a halállal, mind a birodalmi csapatok, mind a bizalmatlan ellenállási vezetők részéről. Bria közvetlenül azután találkozott és beszélt Mon Mothmával, hogy a nő hazaárulás vádja miatt menekülni kényszerült.

Akkor nagy hatást tett rá – szinte lenyűgözte – Mon Mothma csendes büszkesége, tántoríthatatlan elkötelezettsége és a bámulatos intelligenciája.

Bria életének egyik csúcspontja volt, amikor Mon Mothma kezet fogott vele, és elmondta, hogy ő, Bria Tharen egyike volt azon embereknek, akik hatással voltak Bail Organára, hogy végül szakítson a tradicionális alderaani pacifizmussal. Az alkirály immár a Birodalom elleni nyílt, fegyveres lázadás pártjára állt. Mindazonáltal saját kormányán belül is komoly ellenállásba ütközött, és az Alderaanon folyó roppant titkos fegyverkezési program azóta is nagyon szerényen haladt.

A Koréliai Paktum aláírásával létrejött az az összefogás, amelyért Bria és a többi koréliai már régen dolgozott. Az egyes különálló csoportok megtartották az önállóságukat, de a Szövetség felsőbb stratégiai irányítása elméletileg legalábbis Mon Mothma kezében összpontosult. Mindeddig a szárnyait bontogató Szövetség igazi csatában még nem bizonyíthatta létjogosultságát, de Bria remélte, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozik.

Befordult a Retribution egyik folyosóján, ahol csatlakozott hozzá az egészségügyi tisztje. Daino Hyx feladata az volt, hogy kiszabadításuk után egyből vegye gondozásába a rabszolgákat. Hyx alacsony szakállas ember volt a legtisztább kék szemmel, amit Bria valaha is látott, félszeg mosolyával pedig sokakat levett a lábukról. Hyx az egyik jó nevű alderaani egyetemnek volt korábban a hallgatója. Orvostant és pszichológiát tanult, és a különböző függőségek kezelésére szakosodott. Mióta hat hónappal ezelőtt csatlakozott az alderaani ellenállási mozgalmakhoz, szinte állandóan az ylesiai rabszolgák problémája kapcsán kamatoztathatta figyelemre méltó tudását.

Bria meg volt győződve arról, hogy az ylesiai zarándokok alultáplált, agyondolgoztatott sorai között szép számmal akadnak elnyomott lángelmék. A két évvel ezelőtti első ylesiai rajtaütése óta tizenhat megmentett rabszolgáról derült ki, hogy első osztályú harcos vagy titkos ügynök. Másik tíz kitüntetésben részesült a bátorságáért – a halála után.

Bria már számtalanszor felhívta a koréliai parancsnokok figyelmét arra, hogy az Ylesia megannyi rabszolgájával a Lázadó toborzók kincsesbányájának bizonyulhat – ha meg tudják találni a módját, hogy megtörjék a Megvilágosulás mindent elnyomó addiktív hatását. Bria maga is legyőzte a Megvilágosulás őrjítő rákfenéjét, és lett a koréliai ellenállás értékes tagja. Azonban mindez közel háromévnyi kemény erőfeszítésébe került. Mindent megpróbált, kezdve a gyógyszerektől a meditációig – és csak az a tudat adta meg neki a kellő erőt és elszántságot, hogy ha sikerül kigyógyulnia, akkor az egész életét a rabszolgaság felszámolásának és az azt támogató Birodalom megbuktatásának szentelheti.

Három évet azonban nem szánhattak a zarándokok meggyógyítására, ezért találniuk kellett valamilyen gyógymódot, amely hetek vagy esetleg hónapok alatt megszüntetheti a függőséget.

És itt jött a képbe Daino Hyx. A Megvilágosulás fizikai, szellemi és lelki hatásainak alapos tanulmányozása után – egyszer még arra is vette a fáradságot, hogy a Nal Huttára elutazva találkozzon egy csapat t'landa til hímmel, és megfigyelje a párzási szokásaikat – arra a következtetésre jutott, hogy megtalálta a sikerrel kecsegtető gyógymódot. Hyx módszere egyesítette a szellemi, lelki és fizikai kezelések előnyeit, kezdve az antiaddiktív szerektől egészen az interaktív és csoportterápiáig.

Ma, ha minden jól megy, Hyxnek alkalma lesz élesben is kipróbálni az új kezelési eljárását.

A férfi rápillantott Briára.

– Ideges vagy parancsnok?

– Meglátszik? – mosolyodott el halványan a koréliai.

– Nem. A legtöbb ember semmit nem venne észre, ebben biztos vagyok. Én azonban nem a legtöbb ember vagyok. Mióta először nekiláttunk a terápia kidolgozásának, egészen jól kiismertelek. No meg ne felejtsd el, hogy a humanoidok szellemi és lelki állapotának a felmérése az egyik fő feladatom!

– Ez igaz – ismerte el Bria. – Igen, egy kicsit ideges vagyok. Ez most nem olyan egyszerű feladat, mint elkapni egy vámszedő járőrhajót vagy kifosztani egy magányos birodalmi támaszpontot. Ezúttal olyan emberekkel szállunk szembe, akiknek régebben a tulajdona voltam – testileg, lelkileg. Egy kicsit mindig tartok attól, ha ismét szembesülök a zarándokok nyomorúságos függőségével, visszatér a korábbi énem.

– Most dupla teher nyugszik a válladon, nemcsak katonai, de emocionális kihívás előtt állsz – bólintott Hyx. – Tökéletesen érthető, ha aggódsz egy kicsit.

– Ez nem fog hátráltatni a munkámban – pillantott a férfira Bria.

– Tudom – felelte Hyx. – Ahogy hallom, a Vörös Kéz Század nagyon hatékony. Nekem úgy tűnik, hogy az embereid egy rankor barlangjába is követnének téged.

Bria csengő hangon felkacagott.

– Nem tudok erről. Ha elég bolond is lennék ahhoz, hogy rankorokkal szórakozzam, remélem, legalább bennük maradna annyi józan ész, hogy kimaradjanak a buliból. Azt azonban tudom, hogy az embereim követnének Palpatine birodalmi palotájába.

– Nem élnétek túl sokáig – jegyezte meg a férfi szárazon.

Bria elmosolyodott, de a szemében a melegségnek szikrája sem csillant.

– De legalább egy darabig jól szórakoznánk. Szívesen feláldoznám az életem, ha csak egyszer is rálőhetnék Palpatine-re.

– Mikor indul az első hullám?

A nő rápillantott az apró kronokarkötőjére.

– Az űrbázison lévő emberem jelzésére várunk. Akkor végrehajtunk egy mikrougrást a célpontig. Ő értesít arról, hogy a Helot's Shackle mikor szakad el az ylesiai állomásról. Még azelőtt akarjuk elkapni a szemeteket, hogy elhagynák a rendszert.

– Logikus.

Bria jobbra fordult, és belépett a turbóliftbe.

– Lemegyek, és még egyszer utoljára ránézek a katonákra. Mostanában szállnak be az űrkompokba. Akarsz jönni?

– Persze.

A lifttel lementek az űrkompok dokkjához. Amikor kiléptek, a dokk az utolsó ellenőrzéseket végző technikusok nyüzsgésétől volt hangos. Hajók, fegyverek, felszerelés – minden rendben. Az egyik katona meglátta Briát, és a szájába dugott két ujjával fülsiketítőt füttyentett.

– Parancsnok a fedélzeten!

Bria odalépett a hadnagyához, Jace Paolhoz, aki a csata előkészületeit felügyelte.

– Szakaszok, sorakozó!

Egyetlen parancs elég volt, hogy a katonák elfoglalják helyüket. Minden komp fedélzetén egy szakasz, vagyis nagyjából tíz ember utazott. Az első és második hullámot három-három komp alkotta. Az első hullám feladata volt megszállni a Helot's Shackle-t és semlegesíteni az ellenállást. A második hullámot Bria erősítésnek szánta, de a "takarításban" is segítenek majd.

A parancsnok lassan végigsétált a katonák sorai között, végigmérte őket, ellenőrizte az egyenruhákat, a fegyvereket, az elszántságukat. Hirtelen megtorpant egy fiatal katona előtt, akinek a homloka nem csak az izgalmaktól volt verítékes. Látva a kipirult arcot, a vörös orrot, elkomorodott.

– Burrid közlegény...

– Igenis, parancsnok! – húzta ki magát a fiatalember.

Bria a katona arcához, majd a homlokához érintette a kezét.

– Kilépni, Burrid. Legalább első fokú lázad van.

– Tisztelettel, parancsnok – szalutált Sk'kot Burrid –, remekül érzem magam!

– Hát persze – felelte Bria. – Én meg a Császár vuki társalkodónője vagyok. Hyx?

Az egészségügyi tiszt egy apró termoszondát húzott elő az övéből, és odaérintette a fiatalember arcához.

– Másodfokú láza van, parancsnok. Az emelkedett fehérvérsejtszám fertőzést valószínűsít. Lehet, hogy ragályos.

– Jelentkezz az egészségügyi droidnál, Burrid! – utasította Bria.

A fiatal srác szemmel láthatóan összetörten már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, aztán mégis meggondolta magát, és engedelmeskedett. A tartalék osztagból egy ember szó nélkül elfoglalta a helyét.

Amikor Bria végzett a szemlével, megállt, majd megszólította a katonáit.

– Rendben van, emberek. Most már csak a jelre várunk, hogy végrehajtsuk a mikrougrást. Az Y-szárnyúak mennek először, és igyekeznek gyorsan kilőni a pajzsokat. Aztán jöttök ti. Rádokkoltok a zsilipjeikre, és behatoltok. Ahol nem lennének zsilipek, ott majd mi csinálunk. Két űrkompon speciális technikuscsapatok fognak tartózkodni, és a hajtómű környékén meglékelik a hajó törzsét.

Egy pillanatra szünetet tartott.

– Ne feledjétek, mindenfelé rabszolgák lesznek! Zavarodott, riadt rabszolgák, akik valószínűleg már kezdik megérezni a Megvilágosulás hiányát. Elképzelhető, hogy megtámadnak. Önmagatokat ne veszélyeztessétek, de igyekezzetek a lehető legkevesebb kárt tenni bennük! Használjatok bénítósugarakat a rabszolgákon! Világos?

Egyetértő mormogás hallatszott.

– Van valakinek kérdése?

Nem volt. A század- és szakaszparancsnokok már korábban eligazították a katonákat, és szimulátorokon alaposan begyakoroltak mindent.

– Ez a Vörös Kéz eddigi legnagyobb vállalkozása, emberek – bólintott Bria. – Ha sikerrel végrehajtjuk, akkor kivívhatjuk a Szektorparancsnokság elismerését, és máshová is minket küldenek. Ugye mind ezt akarjátok?

Egyöntetű igen harsant fel.

Miközben Bria összehívta a szakaszvezetőket, a kommunikátora hirtelen felcsipogott.

– Igen?

– Parancsnok, megérkezett a jelzés. A Helot's Shackle épp most válik le az ylesiai állomásról.

Bria bólintott, és odafordult az egyik szakaszvezetőhöz.

– Első hullám, foglaljátok el a helyeteket a kompban! Második hullám... álljatok készenlétben!

A fedélzet csak úgy visszhangzott a rohanó lábak dobogásától, ahogy a harminc ember beszállt a megfelelő kompba.

Bria beütötte a személyes frekvenciáját.

– Figyelem, Crimson Fury, itt a Vörös Kéz!

– Folytasd, Vörös Kéz!

– Álljatok készen a mikrougrásra három perc múlva! A Retribution szorosan követni fog.

– Értettem, Vörös Kéz Vezér. Felkészülünk az ugrásra.

Bria és Daino Hyx sietve elhagyták a kompfedélzet hangárját, és turbólifttel felmentek a hídra. A hajó kapitánya felnézett, ahogy beléptek. Bria belehuppant a taktikai komputer monitora melletti székbe, ahonnan a külső kamerák képét is jól láthatta.

– Bjalin kapitány – szólalt meg. – Tíz másodperccel az utolsó Y-számyú után ugrunk mi is.

– Igenis, parancsnok – felelte Bjalin. Tedris Bjalin magas fiatalember volt, a kora ellenére igencsak megritkult hajjal. Nemrég csatlakozott a koréliai ellenálláshoz, miután a Birodalom az egész családját kiirtotta a tyshapahli vérengzés során. Azelőtt a Birodalom századosa volt. A szigorú birodalmi kiképzés gyorsan kamatoztatta magát, mert az egyik előléptetése a másikat követte. Tapasztalt tiszt volt és becsületes ember. Egyszer elmondta Briának, hogy már azelőtt fontolgatta, hogy dezertál a birodalmi flottától, hogy a családját kivégezték volna. Az csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Bria feszülten figyelte a kronométer másodperckijelzőjét. Aztán az Y-szárnyúak kettesével elkezdtek átugrani a hiperűrbe. Hamarosan az ő szeme előtt is elmosódtak a csillagok, és a Retribution is ugrott.

Abban a pillanatban, hogy visszatértek a valós térbe, a Retribution kinyitotta a kompfedélzet hangárajtóit, és az első hullám kizúgott az űrbe. A teljes sebességgel haladó Y-szárnyúak mögött kicsit lemaradva közelítették meg a Helot's Shacklet.

Bria szívét elégedettség töltötte el, ahogy az első pár vadászgép elsuhant a koréliai korvett felé, és protontorpedóikkal tűz alá vették a hajó törzsét és tatrészét. A céljuk nem az volt, hogy lyukat üssenek a Helot's Shackle törzsén, hanem hogy viszonylag kis károkozással tönkretegyék a pajzsrendszerét. Bria szerette volna épségben elfoglalni a Shackle-t, hogy aztán hozzátehesse a Lázadók flottájához. A második hullám egyik kompja pótlegénységet is szállít majd, amelyhez komputermérnökök, szerelők, egy pilóta és javítócsapatok tartoztak.

Bria titokban reménykedett, hogy hátha készületlenül tud lecsapni a Helot's Shackle-re, de nem érte váratlanul, amikor látta, hogy a korvett komoly pajzsrendszer védelme alatt utazik. Ahogy az Y-szárnyúak a közelébe értek, a hatalmas hajó tüzet nyitott, a fürge vadászgépek azonban könnyedén kitértek a lézersugarak útjából. A Retribution elővigyázatosan lőtávolon kívül maradt.

Bria figyelő szemei előtt négy protontorpedó vált el az Y-szárnyúak törzsétől, és fényes csíkot húzva maga után belecsapódott a pajzsokba. A pajzs kékes-fehéres színben felizzott, és a rabszolgahajó törzsét kisülések járták át, a védelmi rendszeren azonban nem sikerült áttörniük. Az első pár Y-szárnyú felhúzott, hogy jókora kört leírva szükség esetén felzárkózzon a következő páros mögé.

A Helot's Shackle megint leadott egy sortüzet, és ezúttal az egyik sugár súrolta az egyik Y-szárnyút – apró találat volt, de a gépet ki kellett vonni a támadásból.

Bria számításai szerint még négy protontorpedó kell ahhoz, hogy áttörjék a Shackle pajzsait. A második pár Y-szárnyú zúgva közeledett, és kilőtték a torpedóikat.

A kékes-fehéres izzás most az egész hajón szétterjedt, és az utolsó torpedó fojtott robbanás kíséretében nekicsapódott a Shackle törzsének. A hajó páncélján megfeketedett csík jelezte a vég kezdetét.

– Ez az! – kiáltott fel Bria, és a kommunikátorába beütötte az Y-szárnyúak parancsnokának kódját.

– Crimson Fury, szép munka volt! A pajzsok elszálltak! Most az ionágyúitokon a sor! A hajókat figyelmeztetni kell, hogy legyenek óvatosak! Nem akarok több sérülést!

– Vettem, Vörös Kéz Vezér. A szenzorkonzolokra és a napcellákra célzunk. Megkezdjük a rárepülést.

Az Y-szárnyú párok ionágyúikkal lőni kezdték a Helot's Shackle előzetesen beállított célterületeit. A találataikkal nem a törzset akarták szétszakítani, hanem a hajó elektromos rendszerét – beleértve a hajtóműveket, a célzókomputereket és a kommunikációs eszközöket – megbénítani. Ahhoz, hogy valaki ismét működőképessé akarja tenni a Shackle-t, újra kell inicializálnia az összes fedélzeti elektromos rendszert.

A Helot's Shackle újra és újra össztüzet zúdított a támadói felé, az Y-szárnyúak azonban túl gyorsak és mozgékonyak voltak ahhoz, hogy a nagy hajó célzórendszerei hatékonyan működjenek.

Néhány röpke percen belül a Shackle elektromos rendszerek híján kiszolgáltatottan sodródott az űrben. Bria ránézett a kronométerére, miközben az első átszállóhullám útnak indult. Remek. Pont időben. Az első űrkomp a jókora elülső zsiliphez csatlakozott, amelyen keresztül a rabszolgákat szokták bezsúfolni a hajó rakterébe. A maradék két komp hozzátapadt a Shackle törzsének két ellentétes oldalához, és elkezdte átvágni magát a vastag fémpáncélon.

Bria hallgatta a századparancsnokok hadaró jelentéseit.

– Vörös Kéz Vezér, az Egyes Század bejutott a teherzsilipen, de a Négyes Szint híd felőli rakterénél komoly ellenállásba ütköztünk. A legénység éppen kifelé terelte a rabszolgákat, de egypáran bent ragadtak. A zarándokok, hozzánk hasonlóan, a teherkonténerek mögött kerestek fedezéket. Heves tűzharc bontakozott ki. Megpróbáljuk hátraszorítani őket, és elérni a turbólézer liftaknáját...

– Vörös Kéz Vezér, a Kettes Század jelentkezik. Meglékeltük a törzset a Négyes Szinten a hajtóművek előtt, és felállítottuk az ideiglenes zsilipet. Az embereim befelé tartanak...

– Vörös Kéz Vezér, a hajó jobb oldalán a páncélzat egy kis gondot jelent... egy kis türelmet kérek... Vörös Kéz Vezér, bejutottunk! – hangzott fel majd egy perc múlva.

Bria figyelemmel kísérte a csapatok mozgását a törzsön belül, és magában mérlegelte, hogy mikor kellene indítani a második hullámot. A két század, amelyik a törzs átvágásával jutott be, minimális ellenállásba ütközött. A mellső zsilipen keresztül támadó első csapat azonban kemény csatát vívott a legénységgel a turbólifteknél. Érthető volt, hogy a rabszolga-kereskedők az utolsó leheletükig küzdöttek. A Vörös Kéz kezdett hírnevet szerezni magának, a Shackle legénysége pedig nyilván felismerte a támadó hajók törzsére festett szimbólumot – egy vértől csöpögő vörös kezet.

Bria felállt, és odalépett a hajó kapitányához.

– Tedris, te veszed át a parancsnokságot a fedélzeten, amíg vissza nem térek a második hullámmal! Ha szólok, küldj azonnal erősítést, de addig ne! Az Y-szárnyúak elfoglalták az őrhelyeiket?

– Igen, parancsnok. Legalább tizenöt percünk van, ha valaki úgy döntene, hogy beszáll a küzdelembe... Feltéve persze, hogy a rabszolga-kereskedőknek sikerült leadniuk a segélyhívást, mielőtt blokkoltuk a frekvenciáikat.

– Remek munka, Tedris.

Bjalin bólintott, de nem tisztelgett. A Lázadó erőknél a légkör sokkal kötetlenebb volt, mint a Birodalom hajóin. Briának két hetébe telt, amíg leszoktatta a férfit arról, hogy minden egyes "Uram"-hoz szalutáljon.

– Sok szerencsét, parancsnok – mondta Bjalin.

– Köszönöm, szükségem lesz rá. Az embereim kiűzték őket az külső raktérből, de volt elég idejük, hogy máshol újraszervezzék a védelmüket. Lefogadom, hogy a hídon és a közlekedőfolyosókon barikádozták el magukat, és éppen az elektromos rendszereken dolgoznak. Egy kicsit... találékonynak kell majd lennem.

– Abban maga nagyon jó, parancsnok.

Tíz perccel később Bria átszállókompja bedokkolt a felállított ideiglenes zsilipbe. A tartalék osztaggal a háta mögött futólépésben, kibiztosított sugárvetővel nekiindult a Hármas Szint folyosóinak.

A vészvilágítás sejtelmesen vörös félhomályában a megbénított Shackle teljesen elhagyatottnak látszott, de Bria tudta, hogy ez a látszat veszedelmesen csalóka. Ha fülelt, ki tudta venni a rabszolgák kiáltozását. Talán betuszkolták őket a Négyes Szint egyik zárható biztonsági cellájába. A parancsnok buzgón reménykedett, hogy a rabszolga-kereskedőknek nem jutott eszükbe a Lázadók fegyvercsövei elé terelni a foglyaikat abban a reményben, hogy az így nyert szusszanásnyi idő alatt elszökhetnek. Ez megtörtént már egyszer, és Briának még most is végigfutott a hátán a hideg, ha csak rágondolt... a fegyvertelen rabszolgák sápadt, riadt arca, a sikolyok, a gellert kapott lézersugarak, az összeroskadt testek, az égett hús émelyítően édes szaga...

Bria továbbvezette az embereit a tat irányába a kapitányi kabin felé. Az pontosan a híd alatt helyezkedett el, és ez volt Bria tervének kulcseleme.

Benyomta a kommunikátor hívógombját.

– Kárfelmérő csapat, hogy haladtok?

– Parancsnok, a törzs sérülése minimálisnak tűnik. Az Y-szárnyúak jól céloztak. Az embereim már dolgoznak a javításokon.

– Mi van az elektromos rendszerekkel és a komputerekkel?

– Az már keményebb dió. Addig nem indíthatjuk újra a rendszereket, amíg a híd nem a miénk. Nem kellene hagynunk, hogy esetleg beindítsanak valamit.

– Talán maguk is az újraindítással próbálkoznak odafent. Nem tudod blokkolni őket?

– Megpróbálom, parancsnok.

– Jó. Koncentrálj a legfontosabb rendszerek és a hajtómű ellenőrzésére! Az újraindítással várj a jelzésemig!

– Vettem, parancsnok.

Bria és csapata csupán egy védelmi gócponttal találkozott a kapitányi kabinhoz vezető folyosókon. Tíz rabszolga-kereskedő és egy szerencsétlen rabszolga, akinek fegyvert nyomtak a kezébe és beállították maguk közé, bevette magát egy hevenyészett barikád mögé az egyik elágazásban.

Bria intett az embereinek, hogy húzódjanak vissza a folyosón egy sarok mögé, aztán suttogva elmondta a tervét.

– Figyeljetek! Zárótűz alá vesszük őket, amíg Larens – odabólintott egy alacsony vékony és nagyon mozgékony katona felé – elkúszik a sugarak alatt odáig, ahonnan egy kábítógránátot tud dobni a viperafészek közepébe. Világos?

– Világos, parancsnok – bólintott Larens, majd egy gránátot a fogai közé szorítva hasra vágta magát, és kúszni kezdett.

– Háromra kezdünk... egy... kettő... három!

Bria és a többiek kiugrottak a sarok mögül, és eszeveszetten tüzelni kezdtek, arra azért vigyázva, hogy elég magasra célozzanak ahhoz, hogy meg ne pörköljék Larens gyorsan távolodó hátsóját.

A szűk térben csak úgy cikáztak a lézersugarak. Bria megpillantott egy kilógó felkart egy kést formázó tetoválással, rálőtt, és nézte, ahogy a kar – a feltehetően rabszolga-kereskedő tulajdonosával együtt – hátrazuhan a barikád mögé. Eszébe jutott az első alkalom, amikor meghúzta egy sugárvető ravaszát, ami pedig rögtön eszébe juttatta Han elfeledni szándékozott emlékét. Nincs idő nosztalgiázni... koncentrálj az előtted álló feladatra...

Néhány pillanat múlva hangos puffanást hallott, és a legénység tüze szinte azonnal abbamaradt. Bria intett az embereinek, hogy kövessék.

– Ne feledjétek, a zarándok barna köpenyt fog viselni!

Odarohant a rabszolga-kereskedők szanaszét heverő testeihez. Három már halott volt, egyikkel a karját leszakító találat végzett. A zarándok élt ugyan, de a gránát kábító hatásától alig mocorgott.

Bria végignézett a lába előtt fekvő testeken, és érezte, hogy elönti a düh. Hat rabszolga-kereskedő még életben volt... az ujjai rászorultak a kezében tartott karabély ravaszára.

– Parancsnok, állítsunk őrt az életben maradtak mellé? – nézett rá Larens kérdő tekintettel. Új volt még a Vörös Kéz Században, a többi veterán jót derült a kérdésen.

– Ezek kígyók, Larens – válaszolta Bria. – Mi csak biztosítjuk, hogy a jövőben ne jelentsenek veszélyt ránk nézve. Te, Mecht és Seaan felzárkóztok hozzánk, amint itt végeztetek. Húzzátok be a zarándokot egy szobába, hogy ne egy mészárszék közepén térjen magához.

Mecht bólintott. A középkorú férfi egykor maga is rabszolga volt, noha nem az Ylesia, hanem a Birodalom rabszolgája.

– Nem maradunk sokáig.

Larens mondani készült valamit, de aztán mégis meggondolta magát. Bria intett a többieknek, és továbbindultak.

Öt perccel később a csapat a kapitány szobájában volt. Bria igyekezett nem észrevenni a széthagyott "játékszereket", amelyeket a fickó szemmel láthatóan a saját szórakozására próbált ki a rabszolgákon. Odalépett a kabin közepére, és a mennyezetre mutatott.

– Emberek, a híd pont a fejünk fölött van. – Ránézett a szakaszvezetőjére. – Egyes Szakasz, elterelő támadást akarok a Kettes Szinten lévő hídhoz vezető folyosók irányába.

A szakaszvezető bólintott.

– A megfelelő időben jelezni fogok – mondta Bria.

– Igenis, parancsnok. – A szakaszvezető az emberei kíséretében elrohant.

– Négyes és Ötös Szakasz – szólt Bria a maradék katonákhoz. – Mi megtámadjuk a hidat.

Néhány újonnan toborzott katona értetlenül egymásra nézett. Innen lentről hogyan támadnak meg akármilyen hidat is?

– Hol van Joaa'n? – kérdezte Bria.

Egy köpcös katonanő lépett elő. Az arcából szinte semmi sem látszott ki a sisak mögül.

– Itt vagyok, parancsnok.

– Joaa'n – bökött felfelé Bria –, húzz elő valamit a petárdáid közül, amivel bejuttatsz oda minket.

– Igenis, parancsnok. – A nő felmászott egy összecsukható emelvényre, és előhúzta a lézervágóját. Az újoncok felkuncogtak, amikor megértették, hogy mire is készül a parancsnokuk.

Három perccel később a robbantásszakértő lenézett Briára, és elvigyorodott.

– Parancsnok, egy kis erejű töltetet ragasztottam a mennyezetre, ami egy szép kerek nyílást fog nekünk vágni a fedélzeten keresztül.

– Jó – felelte Bria, majd beleszólt a kommunikátorába. – Kettes Század... indítsátok meg a támadást a híd ellen!

A Lázadók életre kelő sugárvetők hangját hallották.

– Renna – intett Bria egy másik zömök, izmos nő felé. – Neked jó karod van. Legyen nálad egypár kábítógránát. Amikor tudod, dobd be őket a lyukon, hadd fektessék meg a férgeket! – Ránézett a többi katonára. – Emberek, ahogy Renna behajította a gránátokat, és azok elsültek, felmegyünk. Jusson eszetekbe, hogy a híd van ott fent. Figyeljetek, hogy hová céloztok. Ha túl sok kárt okozunk, a javítóbrigád egy hónapig nem fog szóba állni velünk. Rendben?

A katonák várakozásteljesen bólintottak.

– Oké, indul a visszaszámlálás – mondta Joaa'n. – Húzódjatok fedezékbe, és takarjátok el a szemeteket, pajtások! Harminc másodperc.

Bria emberei sietve hátrahúzódtak a kabin sarkaiba. Néhányan lehúzták a sisak árnyékolóját, mások egyszerűen a padlót nézték. Bria, Joaa'n és Renna egy hatalmas faragott asztal mögé guggoltak le.

Néhány pillanat múlva sercegő hangot hallottak, aztán egy fojtott pukkanást. Valami nehéz tárgy zuhant a mennyezetről az állványra. A robbanás füstje kegyetlenül csípte Bria orrát.

– Szép munka volt – biccentett Joaa'n felé.

A robbantásszakértő és Renna máris előreugrottak, és felkapaszkodtak az állványra. Renna három kábítógránátot hajított keresztül a lyukon különböző irányokba. A gránátok sziszegése és a felhangzó kiáltások és szitkozódások egyértelművé tették a parancsnok számára, hogy bevált a terve.

Renna Joaa'n segítségével felhúzódzkodott, és eltűnt a nyílásban. Szinte rögtön ezután meghallották a sugárvetője gyilkos köpködését.

Bria is felmászott az állványra, és másodikként követte Rennát. Valaki alulról megfogta a fenekét, és a legkevésbé sem tisztelettudóan, ám nagyon hatékonyan segített neki felkapaszkodni.

A legénység java része eszméletlenül hevert a padlón, de néhányan a rabszolga-kereskedők közül az ajtó felé iszkoltak. Bria egy hatalmas rodiait pillantott meg, és egy célzott lövést megeresztve a teremtés két lapockája közé, leszedte a zöld bőrű lényt. Egy bothai megpördült, hogy felvegye vele a harcot, de a pisztolyán villogni kezdett egy piros fény, jelezve, hogy nincs benne elég energia. Bria oldalt gurult, és az övéből előhúzva a pisztolyát arcon lőtte. Mivel a féreg a navigációs komputer előtt állt, nem merte megkockáztatni, hogy a nagyobb erejű lézerpuskával öli meg.

Pillanatokon belül mindennek vége volt. A hirtelen jött csendet csak a sebesültek nyöszörgése törte meg. Bria gyors ellenőrzést tartott... az emberei közül hatan sebesültek meg, az egyikük állapota kritikus volt.

Hadarva odarendelt egy mentőosztagot, hogy szállítsák vissza a sebesülteket a Retributionre.

Percekkel később a technikusbrigád jelentette, hogy készen állnak az újraindításra. Bria feszülten figyelt, de aztán zümmögve életre keltek körülötte a berendezések, és a híd ismét díszkivilágításban pompázott. A taktikai képernyők felvillantak, és a navigációs komputer is halkan ciripelni kezdett.

Bria otthagyta az embereit, hogy "foglalkozzanak" a férgekkel, és elsétált a turbólifthez. A szájához emelte a kommunikátorát.

– Hyx... hallasz?

– Igen, parancsnok. Itt vagyok a Retribution fedélzetén – felelte az egészségügyi tiszt. – Átszállították a sebesülteket, és egész jó a helyzet. Leszámítva Caronilt... ő nem úszta meg élve. Sajnálom. Mindent megtettünk, de...

– Tudom – nyelt egy nagyot Bria. – Szükség van még rád ott, Hyx?

– Nem igazán. Az egészségügyi droidok most már ellesznek maguk is. Fogok egy kompot, és átmegyek a Shackle-re.

– Jó. Hamarosan szükség lesz itt rád. Gyere egyenesen a biztonsági cellákhoz, ahová bezárták a rabszolgákat. Ott találkozunk.

Bria a turbólifttel lement két szintet, és elindult a tat felé. Már majdnem odaért a zárt tárolóhelyiséghez, amikor léptek zajára lett figyelmes. A pisztolyát előrántva megpördült. Mögötte sugárvetőt szorongatva egy rabszolga-kereskedő állt, akinek valahogy sikerült megszöknie.

A nő pupillái kitágultak, a szeme furcsán csillogott, a haja zsíros koncként csüngött a vállára.

– Állj, vagy lövök! – lihegte, és két remegő kezével felemelte a fegyvert.

Félelmében remeg? Talán... lehet, hogy mástól is...

– Dobd el a fegyvert! – A rabszolga-kereskedő megpróbált határozottnak látszani. – Különben megöllek!

– Nem hiszem – felelte nyugodtan Bria, és lassan leengedte a pisztolyát. – Ha meghalok, nem veheted hasznomat túszként.

A nő összeráncolta a homlokát, és szemmel láthatóan Bria szavait próbálta értelmezni. Végül úgy döntött, hogy legjobb, ha nem vesz róluk tudomást.

– Egy űrkompot akarok! – kiáltotta. – Egy kompot és néhány rabszolgát! A többi a tiéd lehet! Én csak tisztes részesedést akarok!

– Szó sem lehet róla – felelte Bria halk, ám annál acélosabb hangon. – Én nem vagyok rabszolga-kereskedő. Azért jöttem, hogy kiszabadítsam ezeket a szerencsétleneket.

A nő ezen láthatóan megütközött, mert egyből visszakérdezett.

– Nem akarod eladni őket? – kérdezte hitetlenkedve.

– Nem – mondta Bria. – Ki akarom szabadítani őket.

– Kiszabadítani? – Bria akár huttul is beszélhetett volna, a rabszolga-kereskedő abból sem értett volna többet. – Darabonként megérnek egypár ezer kreditet, némelyik többet is.

– Nem érdekel.

– Miért nem? – húzta össze a szemöldökét a nő.

– A rabszolgaság szégyenletes dolog – válaszolta Bria. – Csak az idődet vesztegeted, féreg. Ölj meg vagy engedj utamra – tőlem semmit sem kapsz!

A nőt készületlenül érhette Bria válasza, mert egy szót sem szólt. Briának nyilvánvaló volt, hogy a rabszolga-kereskedő erős stimulánsok hatása alatt áll. Talán carsunum. A nő egész testében remegett, a fegyver csöve szabályos nyolcasokat írt le a levegőben. Bria összeszűkült szemmel figyelte, ahogy a sugárvető csöve imbolyog, imbolyog... aztán egy árnyalatnyit lejjebb ereszkedik, ahogy a nő megpróbálta felfogni, hogy valakit abszolút nem érdekel a személyes haszonszerzés.

Bria mozgását alig lehetett szemmel követni, ahogy felemelte a pisztolyát, és egyazon mozdulattal a padlóra vetette magát. A rabszolga-kereskedő meghúzta a ravaszt, de a tétova lézersugár messze elkerülte a koréliait. A Lázadó parancsnok lövése a mellkasa alatt érte a nőt, aki egy elfúló sikoly kíséretében a földre zuhant.

Bria odalépett fölé, és kirúgta a sugárvetőt a kinyújtott kar ernyedt ujjai közül, és végigmérte a rabszolga-kereskedőt. A hasán egytenyérnyi füstölgő lyuk éktelenkedett. A nő levegő után kapkodva ránézett. Bria a nő homlokához emelte a pisztolyát.

– Akarod?

A nő görcsösen megrázta a fejét, és nehézkesen beszélni kezdett.

– N-nem... – mondta szinte suttogva. – É-élni akar... akarok...

– Részemről rendben – vonta meg a vállát Bria. – Van még úgy öt perced.

Pisztollyal a kézben átlépett a rabszolga-kereskedő teste felett, és továbbindult a rabszolgák irányába.

A zárat csak a fegyvere segítségével tudta kinyitni. Belülről ijedt kiáltásokat hallott, aztán kitárta az ajtót.

A koréliai orrát abban a pillanatban megcsapta a bűz, ahogy belépett a helyiségbe. Szinte vágni lehetett az emberi és idegen testek szúrós kipárolgását.

Végignézett a nyomorultul jajgató, nyöszörgő zarándokok sokaságán, akik bár riadtan hátrahúzódtak, még most is könyörögve nyújtogatták felé a csontsovány, inas kezüket.

– Hívj ide egy papot! Szükségünk van egy papra! Vigyél haza bennünket!

A parancsnok érezte, hogy elönti a keserű epe, aztán nagy nehezen uralkodott magán. Akár én is lehettem... majdnem tíz évvel ezelőtt... most én is így néznék ki... ha nincs Han.

Valaki a háta mögé lépett, mire Bria a fegyveréhez kapva megpördült. Szerencsére csak Daino Hyx volt az.

– Ideges vagy egy kicsit, parancsnok – vonta fel a szemöldökét a férfi.

– Csak elgondolkoztam – mosolyodott el félszegen Bria.

– Van ennek valami köze a folyosón heverő halott asszonyhoz?

– Nem igazán – tette vissza a tokjába a pisztolyt Bria. Kénytelen volt rádöbbenni, hogy most meg az ő keze remeg. – Inkább ezekhez van köze. – Fejével a szánalmas zarándokok felé bökött. – Most rajtad a sor, Hyx. Úgy tűnik, megtaláltad a neked való feladatot.

A férfi bólintott, és az orvosok szenvtelen tárgyilagosságával szemügyre vette a zarándokokat.

– Mennyi idő múlva találkozik a Shackle a szállítóhajóval?

– Harmincöt percet számoltam a hajó elfoglalására és az újraindításra – pillantott Bria a kronométerére. – Most harminckilencnél tartunk. Lassan meg kell kapnom a...

A kommunikátora pityegni kezdett, mire Bria mosolyogva beleszólt:

– Itt Vörös Kéz Vezér.

– Parancsnok, itt Jace Paol. Befejeztük a hajó átvizsgálását, a technikusok szerint hiperűrképes. Haladjunk tovább a találkozási pont koordinátái felé?

– Vettem, Jace. Tájékoztatni fogom a Retributiont. Szólj Hethar hadnagynak! A Deliverance fogja átvenni ezeket a zarándokokat.

– Értettem, parancsnok.

Bria beütött egy frekvenciát a kommunikátorába.

– Bjalin kapitány, a Helot's Shackle a rakományával együtt a miénk. A Retribution álljon készen a találkozóra a Deliverance-szel a megadott koordinátákon.

– Vettem, Vörös Kéz Vezér. Ott találkozunk. És... parancsnok?

– Igen, Tedris?

– Gratulálok az akció irányításához.

– Köszönöm, Tedris.

Egy hónappal később, azon ritka alkalmak egyikén, amikor Bria Tharen meglátogatta a szülőbolygóját, a Koréliát, a nő sietve belépett a helyi hadtestparancsnok irodájába. Pianat Torbul, egy alacsony fekete hajú férfi élénk tekintettel nézett fel a vendégére.

– Üdvözlöm idehaza – mondta. – Késett. Két nappal ezelőttre vártam.

– Sajnálom, uram – felelte Bria. – Az utolsó percben kaptam egy hívást a Pride of the Rim fedélzetéről. Egypár birodalmi naszádot kellett elintézni. A Retribution eközben találatot kapott, és megsérült a valóstér-hajtómű. Egy napot várakoznunk kellett.

– Tudom – felelte a férfi, és kivillantotta kedves, ellenállhatatlan mosolyát. – Megkaptam a Pride of the Rim jelentését. Ne legyen olyan szégyenlős, Tharen!

A nő visszamosolygott, aztán a férfi intésére nehézkesen belehuppant egy fotelbe.

– Az én jelentésemet is megkapta, uram?

– Megkaptam – mondta Torbul. – Úgy látszik, a barátja, Hyx szép eredményeket kezd elérni azoknak a rabszolgáknak a normális életbe való visszavezetésében, akiket a Helot's Shackle-ről mentettek meg. Gratulálok. Ez az új kezelés, úgy tűnik, be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket.

– Sokat jelent nekem – bólintott Bria felragyogó tekintettel –, hogy visszaadhatom ezeknek az embereknek az életüket. A családjuk nyilván örömmel fogja viszontlátni őket... újra teljes, kényelmes életet élhetnek...

– Igen, feltéve, hogy nem döntenek úgy, hogy csatlakoznak hozzánk – mondta Torbul. – Amit pedig néhányuk már említett, csak nyerjék vissza előbb az egészségüket. Ez még pár hónapig eltart. Ahogy látom, az Ylesián elszenvedett agymosásban nagyban szerepet játszott az alultápláltság.

– Emlékszem, hogy nekem is állandóan vérzett az ínyem – bólintott Bria. – Két hónapig kellett élnem rendes koszton, amíg úgy-ahogy rendbe jöttem.

A férfi rápillantott a digitáblájára.

– Már majdnem befejezték a Helot's Shackle felfegyverzését. Hasznos tagja lesz a flottánknak, köszönet érte magának. Ennek a tudatában... nem akar maga nevet választani neki?

– Hívjuk Emancipatornak – mondta Bria rövid töprengés után.

– Igen, ez jó – felelte Torbul. – Emancipator lesz a neve.

Torbul lecsukta a digitábláját, és székét maga alá húzva előredőlt az asztal felett.

– Bria... – kezdte. – Most, hogy a hivatalos részen túl vagyunk, meg kell mondanom, hogy bizonyos aggályok merültek fel a jelentésével kapcsolatban.

– De uram!...

– Kérem, ne értsen félre, Tharen! Maga remek harcos és talpraesett vezető. Ezt senki sem vonja kétségbe. De nézze meg a nevet, amelyet a rabszolga-kereskedők aggattak magára, és amelyet a százada örömmel felvett. Vörös Kéz – ami nem kegyelmez. Nézzük a Helot's Shackle elfoglalását. Nem ejtettek foglyokat. Egyedenegyet sem.

– Uram, azok rabszolga-kereskedők – horkant fel Bria. – Tudják, hogy vélekedik róluk a civilizált világ. Keményen védekeztek, és egyikük sem akarta megadni magát. Az utolsó emberig harcoltak.

– Értem... – mondta Torbul. Egymás szemébe néztek. A hadtestparancsnok kapta el előbb a tekintetét.

Kényszeredett csend telepedett a szobára, míg a tiszt meg nem köszörülte a torkát.

– Kezdenek elfajulni a dolgok a Külső Peremvilágokon – szólalt meg végül a férfi. – A Lázadó csoportok emberhiánnyal küszködnek arrafelé. Azt szeretném, ha a Vörös Kéz egy ideig ott állomásozna, és besegítene az ottaniaknak.

– Igen, uram – felelte Bria. – Uram...

– Igen?

– Azt hiszem, tudom a módját, hogyan toborozhatnánk még több önkéntest.

– Mi lenne az?

– Nos, a legjobb arány, amit eddig az ylesiai zarándokok meggyógyításában elértünk, az olyan ötven százalék körüli. Emlékszik?

A férfi bólintott.

–Most azonban, Daino új technikájával a Grenna bázisra vitt rabszolgák esetében a sikeres gyógyulások aránya elérheti a kilencven százalékot.

– Nagyon biztató eredmények születtek. De mi köze ennek az önkéntesekhez?

Bria tekintetével elkapta a felettese fekete szemét, és előredőlt a székében.

– Uram... az Ylesián több mint nyolcezer zarándok van.

– Mire gondol, Tharen? – ráncolta össze a homlokát Torbul.

– Csak egy kis segítséget kérek... egy öreg csapatszállítót az embereknek, egypár cirkálót, katonákat. El tudnám foglalni azt a bolygót. Örökre véget vethetnék az ylesiai borzalmaknak. Elfoglalnánk az összes kolóniát, kiszabadítanánk az összes rabszolgát. Ha azt nézzük, hogy a mostaniak közül hányan akarnak beállni hozzánk, az ylesiaiak esetében ez több száz önkéntest jelenthetne.

– Jelenthete – nyomta meg Torbul a hangsúlyt.

– Tudom, uram. De szerintem megérné a kockázatot.

– Nincs elég katonánk, Tharen. Az egész koréliai ellenállás nem lenne elég egy teljes bolygó elfoglalásához!

– Mindennap érkeznek csapatok az Alderaanról – ellenkezett az igazsághoz híven Tharen. – Az Ylesián pedig rengeteg bothai és sullusti zarándok van, talán ezek a bolygók is küldenének nekünk csapatokat és néhány hajót. Érdemes lenne megkérdezni. Es mi van a Chandrilával? Ók is tagjai a Lázadók Szövetségének... megesküdtek, hogy segítenek!

– Rengeteg újonc... hát igen, ez ösztönzően hatna.

– Uram, működne a dolog – bólintott hevesen Bria. – Ki tudnánk szabadítani azokat a rabszolgákat. És arról sem szabad megfeledkeznie, hogy a lefoglalt fűszerkészletet pedig eladhatnánk a szabadpiacon. Gondoljon arra, hány turbólézert és protontorpedót vásárolhatnánk annyi fűszer árából! Miután kiürítettük őket, a raktárakat és a gyárépületeket felrobbantanánk. Az ylesiai rabszolga-kereskedelem múlt időbe kerülne.

Bria észrevette, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát, de nem különösebben érdekelte. A keze remegett, ezért megragadta Torbul hivatali asztalának a szélét, hogy ne látszódjon.

– Nem hiszem, hogy a Lázadók Szövetsége szívesen kereskedne fűszerrel, hogy finanszírozza a működését – jelentette ki Torbul.

– Uram, a legmélyebb tisztelettel, akkor ne árulja el nekik, hogy honnan származik a pénz! – Bria csibészes mosolyra húzta a száját. – Ajándék traladonnak ők sem nézik a fogát. Fognák a krediteket, és felhasználnák. Szükségünk van fegyverekre, gyógyszerre, egyenruhákra, lőszerre... maga is tudja!

– Igaz – mondta a férfi. – Egy ilyen mozgalom csak úgy zabálja a pénzt.

– Gondolkozzon el rajta! – unszolta Bria. – Tudom, hogy a Vörös Kéz képes lenne végrehajtani. És ha az Ylesia nem szipkázná el az orrunk elől a koréliaiak legjavát, dúskálhatnánk az önkéntesekben. Ugye tudja, ki áll manapság zarándoknak az Ylesiára? Fiatalok, akik elégedetlenek az életükkel, akik képtelenek kifizetni a horribilis adókat, akik valami többre, jobbra vágynak. Pontosan az a fajta, akikre nekünk is szükségünk van.

– Igaz – sóhajtott fel Torbul. – De mi van az Ylesia légkörével? Két és fél évvel ezelőtt megtámadta a Hármas Kolóniát, és kiszabadított száz rabszolgát – de elvesztettünk egy hajót abban az átkozott atmoszférában. Ez a veszélyes légkör az Ylesia egyik legjobb védelmi rendszere.

Bria arca megrándult, ahogy előtörtek a fájdalmas emlékei.

– Uram, én figyelmeztettem őket, de... az a széllökés elkapta a hajót, és...

– Tharen... nem a maga hibája volt. Azonban végig kell gondolnunk ezt az egészet. A parancsnokságnak is tudnia kell róla.

– Én is dolgozni fogok rajta – bólintott Bria. – Kell, hogy legyen valami mód a légkör legyőzésére. Jobb pilóták például. Az embereink lelkesek, de be kell vallani, hogy a legtöbbjüknek nincs valami nagy tapasztalata. Fokozni kellene a kiképzés ütemét...

– Egyetértek. Mi is keressük a módját, hogy a szimulátorokat tökéletesebbé tegyük, a katonákat pedig alaposabban felkészítsük, mielőtt bevetésre kerülnének.

Bria felállt, és közelebb hajolt a parancsnokhoz.

– Uram, kérem, ígérje meg, hogy gondolkozni fog ezen! Meg tudnám csinálni. Még arra is van néhány ötletem, hogy honnan lehetne pénzt szerezni a támadáshoz. Csak gondolkozzon el rajta, rendben?

Torbul egy fél percig szótlanul, rezzenéstelen tekintettel nézte a nőt.

– Rendben, Tharen. Megígérem, hogy elgondolkozom rajta.

– Köszönöm, uram.

Közjáték: A Corporate szektor

Mezítláb, egy szál nadrágban Han Solo kilépett Jessa aprócska lakásának fürdőszobájából. A lány lakása az apjának, Dokinak a titkos szerelőbázisán helyezkedett el. Noha a bázis maga puritán és zord volt, Jessa és Doki személyes részlegét meglepően kényelmesen és barátságosan rendezték be.

Han kéjesen nyújtózott, és megborzolta amúgy is szénaboglyahaját, majd ledobta magát egy elegáns kanapéra, és bekapcsolta a nagyképernyős videomonitort.

A Corporate szektor Szindikátusának hivatalos híradója jöttbe, amit Han cinikus félmosollyal fogadott. A Szindikátus napról napra zsarnokibb lett. Hamarosan elérik a Birodalom szintjét, ami pedig nem semmi...

Legalább a Falcon jobb formában van, mint eddig bármikor. Mielőtt elfogták és a Csillagvége börtönbe zárták volna, Doki feljavította az öreglány hiperhajtóművét, így az most már 0,5 egységet tudottá fénysebesség fölött. Ezzel nem sok olyan birodalmi jármű maradt, amelyet ne tudnék könnyedén lehagyni, gondolta Han elégedetten. És ugyanez igaz a Szindikátusra is.

Aztán, hogy rávegye Hant, keresse meg és szabadítsa ki az apját a Világvégéből, Jessa felszerelte a Falcont egy vadonatúj szenzorkészlettel és radartányérral. A régiek még egy korábbi összecsapásban sérültek meg a Szindikátus egyik szállítóhajójával.

Később, Doki kiszabadítása után Jessa hálából tovább folytatta a Falcon feltuningolását, és beépített egy új követőrendszert, továbbákijavította az YT-1300 törzsének évek során felgyülemlett sérüléseit. Han még azon is elgondolkozott, hogy nem kéne-e egy új festékréteget is felvinni a páncélzatra, de aztán elvetette az ötletet. A Millennium Falcon viharvert kinézete igen sok áldozatát megtévesztette már.

Egy öreg ócska teherhajóból senki nem nézte volna ki, hogy katonai szintű hiperhajtóműve van, és hogy a galaxis legjobb technikusa fejlett szenzorrendszerrel, ultramodem zavaróberendezésekkel és még sok egyéb nyalánksággal látta el Han szíve csücskét.

Jessa még a szobájában aludt. Han hátradőlt, és feltette a lábát az asztalra. Jessára gondolt. A lány volt eddig messze a legjobb dolog, amiért érdemes volt a Corporate szektorba jönni. Ők ketten sok kellemes percet szereztek már egymásnak...

Valamelyik nap kicsípték magukat, és a Falconnal elrepültek egy közeli szektor legfelkapottabb kaszinójába, hogy egy görbe estét csapjanak. Jessa szőke fürtjeit új, vadító frizurába rendezte, és élénkvörös csíkokkal tette még egzotikusabbá. Mindehhez egy lenyűgöző vörös ruhát vett fel, amely pont a megfelelő helyeken simulta testéhez. Han már arra is büszke volt, hogy egy ilyen lány oldalán jelenhetett meg, és rögvest biztosította Jessát arról, hogy nála gyönyörűbb nő még nem járt ezen a helyen.

A videohíradó a Corporate szektorról szóló jelentések helyett egy rövid birodalmi híradással folytatódott. Palpatine csapatai még egy felkelést elfojtottak még egy bolygón. Han elfíntorodott. Mindig ugyanaz, napról napra... Azon kapta magát, hogy Sallára gondol. Vajon túltette azóta magát a meghiúsult esküvőn? Valószínűleg nem. Még szerencse, hogy nem látja most itt őt együtt Jessával. Salla mindig is féltékeny típus volt. Nem volt könnyű eset, igaz, Jessa sem az. Han magában már számtalanszor hálát adott, amiért ezek ketten valószínűleg sosem fognak találkozni.

Aztán a gondolatai Salláról természetszerűleg továbbsodródtak Landóra, Jarikra, Shugra és Makóra. Vajon mi lehet velük? Még Jabbára is némi nosztalgikusjó érzéssel gondolt vissza. Lefogadta volna, hogy a hutt vezér nehezen talált megfelelő embert a pótlására. Ha valaha is úgy döntene, hogy visszatér a birodalmi területekre, Jabba biztosan tárt karokkal fogadná... no persze csak átvitt értelemben.

Egy újabb bevágás következett a birodalmi híradóból. Arról tudósított, hogy a Felkelést a Külső Perem világokon mostanra sikerült teljesen elfojtani. Ja persze, gondolta Han. Ez azt jelenti, hogy egyre több borsot törhetnek a Birodalom orra alá...

Elmerengett, vajon Briának van-e valami köze a birodalmi erők zaklatásához... vagy manapság megint inkább kémkedéssel foglakozik?

Felsóhajtott. Kénytelen volt beismerni magának, hogy már nagyon hiányzik neki a Nar Shaddaa. A Corporate szektor érdekes hely volt, számos kalanddal és jelentős haszonnal kecsegtetett, de csaknem az otthona.

Lehet, hogy hagynia kellene a pénzt, és visszamenni a hutt felségterületekre. De ha ezt nem is, mindenképpen ideje lenne itt is valami lehetőség (azaz profít) után néznie. Igaz, megígérte Jessá- nak és Dokinak, hogy segíti a harcukat a Szindikátus ellen. Ez azonban rázós ügy lehet, őpedig végtére is nem tartozik Jessának semmivel. Épp ellenkezőleg, nem őmentette meg az apját? A saját bőrét vitte a vásárra. Agyának egyik eldugott szeglete emlékeztette ugyan, hogy azt a mentőakciót legfőképpen Csubakka kedvéért vállalta. Nem nézhette tétlenül, hogy barátja egy szindikátusbeli börtönben sínylődik...

És mégis... pillanatnyilag nem érezte magát rosszul errefelé, mégha tudta is, hogy ez múló állapot csupán. Jelenleg nagyon jól alakultak a dolgok Jessával, megédesítették egymás életét. Talán el kéne halasztania az indulást egy hónappal... vagy kettővel... vagy hárommal...

- Han? – jött az álmos mormolás a hálószoba felől.

- Itt vagyok, drágám. Csak a híreket nézem – felelte Han. Lekattintotta a videót, és átment a csöppnyi konyhába. Gondolta, bevisz Jessának egy csésze forró, importált stimteát, a lány annyira szerette...