13. fejezet

...és tűz

Durga aktiválta a kommunikátorát, és beütötte azt a kódot, amelyet az őse még évekkel ezelőtt adott meg neki. Nem volt benne biztos, hogy még mindig működik. Pedig fontos hívásról volt szó...

Jó néhány percbe telt, amíg létrejött a kapcsolat, és az átvitel nem is volt tökéletes. A hívott fél nagyon messze kellett, hogy tartózkodjon a Külső Peremvilágoktól...

Végül csak összeállt valamennyire a kép. A galaxis leghíresebb fejvadászának a holografikus alakja sejlett fel bizonytalan, vibráló körvonalakkal... Durga azonban tisztán ki tudta venni Fett mechanikusan szűrt hangját.

– Boba Fett, én vagyok az, Durga, a Besadii klán vezetője – mondta a hutt. – Üdvözöllek.

– Lord Durga – a hangja színtelen volt... se érdeklődés, se meglepetés, se riadalom nem érződött rajta. – Messze vagyok a Külső Peremtől. Miről van szó?

– Egy nagy prioritású megbízásom lenne a számodra – mondta Durga. – A helyzet nagyon kényes, sőt robbanékony. Ezért van rád szükségem. Tudom, hogy te pontosan az utasításoknak megfelelően cselekszel, és most nem lehet hibázni. A legjobbra van szükségem.

Boba Fett oldalra hajtotta a fejét.

– A sürgősség bizonyos felárat jelent. Hajlandó ezt megfizetni? Azt, hogy elvonjam a figyelmem a többi feladatomtól, és csak erre az egy megbízásra koncentráljak, megfelelően kompenzálni kell.

– Igen, tudom – mondta Durga. – A vérdíj Teroenza, az Ylesia főpapjának a fejére szól. Kétszázezer kreditet vagyok hajlandó fizetni.

– Nem elég. Háromszázezer – válaszolta Boba Fett. – És máris indulok a Külső Peremvilágok felé.

Durga pillanatnyi habozás után bólintott.

– Rendben. Az időzítés kulcsfontosságú. Azt akarom, hogy hozd el nekem Teroenza szarvát a halála jeleként! Azonban addig nem ölheted meg, amíg el nem hagytam a Nal Huttát, és ötórányi közelségbe nem kerülök az Ylesiához. Továbbá úgy kell végrehajtanod a gyilkosságot, hogy a többi t'landa til néhány óráig ne fedezhesse fel a halálát. Máskülönben a papok még rájönnének, hogy a vezetőjüket meggyilkolták, és fellázadhatnának. Megértetted?

– Igen. Mielőtt lecsapnék, kapcsolatba lépek önnel, és egyeztetjük az időpontot. Úgy intézem, hogy a többi t'landa til ne vehesse észre egy darabig, hogy halott.

– Pontosan – bólintott Durga, aztán megadta a hajójának a hívóazonosítóját, amit Fett rögtön nyugtázott is.

– Ami pedig a vérdíj feltételeit illeti – folytatta Fett –, a sürgősségre tekintettel a lehető leghamarabb elindulok a megadott célszemély tartózkodási helyére, és addig nem vállalok el más megbízatást, amíg le nem szállítottam önnek a főpap szarvát. A Teroenzára kitűzött nagy prioritású vérdíj háromszázezer kredit.

– Pontosan – erősítette meg Durga.

– Vége.

A páncélba öltözött alak képe vibrálni kezdett, majd eltűnt.

Durga a helyi frekvenciára kapcsolta a kommunikátort, hogy kapcsolatba léphessen Zierrel. A hadnagya biztosította afelől, hogy sikerült három t'landa tilt találnia, akik szóba jöhetnének Teroenza utódjaként. Durga személyesen szándékozott elbeszélgetni velük, és kiválasztani az Ylesia új főpapját.

Aztán kéjesen elképzelte, hogy milyen is lesz, amikor a kezében tartja majd a főpap vértől csöpögő szarvát. Talán még a falra is kifüggeszti Aruk szobra mellé...

Az elkövetkező két nap során Bria Tharen és Han Solo bejárta az egész Nar Shaddaat, csempészeket és kalózokat toboroztak a pilóták képzésére – a kalózok esetében pedig esedeges fegyveres támogatás gyanánt. Nem felejtették el kihangsúlyozni a könnyű haszonszerzés lehetőségét, és az ylesiai raktárakban felhalmozott besadii fűszerkészletek piaci értékét. Mindketten kínosan ügyeltek arra, hogy a kapcsolatuk szigorúan üzleti legyen, de Bria érezte a Hanban növekvő feszültséget, és tudta, hogy az hűen tükrözi saját érzéseit.

A férfi elmondta, hogy mi történt vele az elmúlt tíz év során, ő pedig mesélt egy kicsit a koréliai ellenállással átélt kalandjairól.

– Miután magadra hagytalak a Coruscanton, világról világra vándoroltam, és megpróbáltam leküzdeni a Megvilágosulás utáni kínzó vágyat. Kétszer már kezemben volt a jegy az Ylesiára, és be is álltam a hajóhoz vezető sorba – mondta. – Amikor azonban odaértem, egyik alkalommal sem tudtam megtenni. Kiléptem a sorból, és összeestem.

Végül talált egy csoportot a Korélián, amelyik segített neki szembenézni a függőségével, segített neki megérteni, hogy miért olyan üres, kiégett.

– Hónapokig vájkáltam a saját lelkemben – folytatta. – Hónapokba telt, amíg rájöttem, hogy miért akarok ártani magamnak. Aztán végül eljutott a tudatomig, hogy csak azért, mert az anyám gyűlölt és megvetett, amiért nem az lettem, amit szeretett volna, nekem még nem kell gyűlölnöm saját magamat. Rájöttem, mekkora ostobaság elpusztítani magam csak azért, hogy neki örömet szerezzek.

Hannak eszébe jutott Bria édesanyja, és együtt érző pillantást küldött felé.

– Engem nagyon bántott a tudat, hogy nem ismerhetem meg az igazi szüleimet – szólalt meg Han. – Pontosabban csak addig, amíg nem találkoztam a kedves mamáddal, Bria. Akkor rájöttem, hogy rosszabb dolgok is vannak az életben, mint árvának lenni.

– Igazad van – nevetett fel szárazon Bria.

Számos csempész és kalóz érdeklődését felkeltette a nő ajánlata, és nem eggyel nyomban alá is írták a szerződést. Ehhez persze az is kellett, hogy Jabba támogatta a vállalkozást, és mindazokat, akik neki dolgoztak, noszogatta, hogy menjenek. A tapasztaltabb pilótái mind jelentkeztek a feladatra.

Mindeközben a Lázadók Szövetsége a hajók összegyűjtésével volt elfoglalva, hogy a kapitányok és a földi parancsnokok időben kidolgozhassák a hadműveleti terveket. Miután Bria és Han elég csempészt toborzott össze ahhoz, hogy a Lázadó hajók mindegyik csoportjára jusson legalább egy, a Millennium Falconnal elindultak a Lázadók találkozási helye felé. A koordináták tanúsága szerint a hely jócskán kívül esett a szokásos hajózó útvonalakon, azonban az Ylesiát egyetlen hiperűrugrással el lehetett onnan érni.

Briát lenyűgözte a Falcon sebessége és fegyverzete. Han büszkén fitogtatta a hajója tudását, és megmutogatta az összes utólag elvégzett módosítást. Miközben a földi támadás előkészületein munkálkodott, végre eljutott odáig, hogy rávegye Shugot és Csubit, hogy segítsenek neki felszerelni a has alatti ütegállást, amelyre már olyan régóta vágyott. Mivel földfelszíni rajtaütésről lesz szó, most valószínűleg tényleg hasznát tudja majd venni.

Amikor a Falcon ráállt a Retribution pályavektorára, és a dokkoláshoz készülődött, Bria rámosolygott Hanra.

– Te megmutattad a tiedet... hadd mutassam meg én is az enyémet – mondta.

Han felnevetett, ez volt a legfesztelenebb pillanat, amióta csak újra találkoztak.

– Gyönyörű hajó – nézett végig a Marauder osztályú korvett letisztult, áramvonalas alakján.

Amikor kiléptek a Falconból, Tedris Bjalin, a Retribution kapitánya sietett az üdvözlésükre. Hannak tágra nyílt a szeme.

– Tedris! – kiáltott fel, miközben hitetlenkedve bámulta a magas, kopaszodó, a Lázadók egyenruháját viselő férfit. – Hát te meg hogy a fenébe kerültél ide?

– Ismeritek egymást? – nézett egyikről a másikra Bria.

– Hogyne – vigyorodott el Han, miközben összeölelkeztek, és a szuszt is kiszorongatták egymásból. – Tedris és én ugyanabba az osztályba jártunk az Akadémián.

– Hosszú történet – mondta Bjalin. – Azok után, amiket meséltél nekem a Destiny fedélzetén, folyton az járt a fejemben, hogy ez az egész szolgálat pont olyan korrupt, mint a Birodalom maga. Meg hát... – Az arcán megrándult egy izom. – Han, emlékszel, hogy a Tyshapahlról származom?

Han erre már nem emlékezett, de eljutott a tudatáig a mondat jelentése.

– Ó... Tedris... sajnálom. A családod? – A koréliai még a tanulmányai közben találkozott egyszer Tedris családjával.

– Meghaltak a mészárlás során – bólintott lassan Tedris. – Azután egy perccel sem tudtam tovább maradni. Megfogadtam, hogy mindent megteszek a Birodalom elpusztításáért.

Han együtt érzően hümmögött.

Bria körbevezette a férfit a hajón. Han ismét egy új oldaláról ismerhette meg a nőt, és mint egykori katona, tisztelettel adózott a Bria emberei körében uralkodó fegyelem és készültség láttán. A Vörös Kéz Század tagjai szemmel láthatóan nagy becsben tartották a parancsnokukat. Han megfigyelte, hogy sokan közülük valaha rabszolgák voltak – ezek az emberek most szívesen áldozták fel akár a saját életüket is azért, hogy segítsenek eltörölni ezt a borzalmas intézményt.

Han megismerkedett a többi Lázadó parancsnokkal, és részt vett a támadás megtervezésére összehívott tanácskozásokon is. A bothaiak biztonsági erőket, a sullustiak tíz hajót és majdnem kétszáz katonát küldtek. Az évek során, mióta Han és Bria elhagyta az Ylesiát, a Sullust rengeteg polgárát vesztette el a hittérítőknek nevezett rabszolga-kereskedők karmai között.

A koréliai lázadócsoport által küldött számos hajón túl kaptak még csapatokat a Chandriláról és az Alderaanról – habár ezek túlnyomórészt nem fegyveres erők, hanem egészségügyi, technikai és szállítószemélyzet voltak.

– Nem volt könnyű meggyőzni a Szövetséget, hogy ez az akció igenis végrehajtható – mondta Bria Hannak. – Az azonban a napnál is világosabb, hogy a katonáinknak gyakorlatra van szükségük. Sikerült megértetni a főparancsnoksággal, hogy ez a rajtaütés remek alkalmat jelentene az embereknek, és az így szerzett hadszíntéri tapasztalatok birtokában nagyobb eséllyel szállhatnánk szembe a birodalmi erőkkel.

A Lázadó hajók mindegyikének kiosztották a maga részfeladatát. Miután Han megszemlélte az egybegyűlt flottát, arra a következtetésre jutott, hogy akár még esélyük is lehet. Számos eligazítást tartott a Lázadó leszállóegységeket vezető pilótáknak, és igyekezett felkészíteni őket az ylesiai atmoszféra veszélyeire.

Az egyik legelső ilyen eligazítás során Han még egy régi cimborájába botlott bele.

– Jalus! – kiáltott rá egy alacsony ráncos bőrű sullustira a Retribution taktikai szobájában. – Hát téged meg mi szél sodort erre?

Jalus Nebl rámutatott a viseltes egyenruhájára.

– Miért, minek néz ki? – kérdezett vissza sipító hangon. – Az Ylesian Dream – immár Dream of Freedom néven – jó pár éve szolgálja hűséggel a Felkelést.

Han bemutatta Briának a sullustit, a nő pedig örömmel rázott kezet azzal a bátor pilótával, aki annak idején kimenekítette őket a Helot's Shackle karmai közül. Aztán elidőztek egy kicsit a múlt felelevenítésével, elmesélték Jalusnak a vakmerő szökésük részleteit a rabszolgabolygóról. Nebl és Han érdeklődve hallgatta végig Bria történetét az azóta Retribution névre átkeresztelt Helot's Shackle elfoglalásáról.

Az átalakított Retribution erre a küldetésre is el fogja kísérni a Lázadókat, egy másik parancsnok vezetése alatt a csapatszállítókat és a tartaléknak szánt katonákat fogja szállítani.

Bria figyelte, ahogy Han együttműködik a Lázadó tisztekkel és a támadás megtervezéséért felelős többi emberrel, és rájött, még sosem érezte ennél boldogabbnak magát. Han láthatóan élvezte, hogy visszatérhet a jó öreg katonai életstílushoz, jókat evett a kantinban, előszeretettel ült le a katonákkal egy kötetlen, baráti beszélgetésre. Azok pedig tisztelték a tudásáért és a Birodalomnál eltöltött katonai múltjáért – különösen, miután Tedris Bjalin elterjesztett egy-két rázósabb sztorit "Slick" akadémiai napjairól.

Bria magában reménykedett, hogy Han rá fog jönni, hogy igazából a Felkelés az, ahová tartozik – a Felkeléshez és őhozzá. Minden együtt töltött pillanat olyan volt a számára, mintha hazaérne – még akkor is, ha nagyon vigyázott, hogy "semmi mást" ne éreztessen Hannal.

És gyakran töprengett el azon, Han vajon mit gondolhat róla...

Mikor már második napja várakoztak az egyre szaporodó Lázadó flotta gyülekezési helyén a mélyűrben, Bria üzenetet kapott, miszerint azonnal találkoznia kell az Ord Mantell-i ellenállás néhány tagjával, akik potenciális szövetségeseiknek számítottak. Han rögvest felajánlotta, hogy elviszi a Falconnal, gondolván, hogy így legalább alkalma lesz villogni a hajó képességeivel. Legnagyobb bosszúságára azonban amikor át akartak ugrani a hiperűrbe, a Falcon megmakacsolta magát, és nem engedelmeskedett. A hibát két törött elosztótengely okozta; az alaposan felsült Hannak jó néhány átkáromkodott, kínkeserves percébe telt, amíg egy hidrokulccsal végül működésre tudta bírni a hajóját.

Amikor aztán a hiperűrben voltak, Bria letelepedett a másodpilóta székébe, és csodálattal figyelte azt a magabiztosságot, amivel a férfi irányította a Falcont.

– Nagyszerű hajód van, Han – jegyezte meg. – És azt is láttam, amikor megnyerted.

– Tessék? – fordult felé Han tágra nyílt szemmel. – Ott voltál?

Bria beszámolt a bespini útjáról a nagy szabakkbajnokság idején.

– Szurkoltam neked – mondta. – Amikor nyertél, legszívesebben... – Elharapta a mondatot, és elvörösödött.

– Legszívesebben mit? – csapott le azonnal Han.

– Hát... azt kívántam, hogy bárcsak feladhatnám az álcámat, és gratulálhatnék neked – felelte Bria. – Jut eszembe, mit műveltél azzal a barabel nősténnyel, hogy így felmérgesítetted?

Han ránézett, önkéntelenül is megrándult az ajka, aztán felkacagott.

– Találkoztál Shallamarral?

– Csak közvetve – felelte Bria zord mosoly kíséretében. – Véletlenül mellette álltam az egyik játszma alatt, miután kiesett. Hát nem mondom, hogy nagyon szalonképesen nyilatkozott rólad.

Han felkuncogott, aztán elmesélte, hogy öt évvel ezelőtt milyen összetűzése volt Shallamarral a Devaronon.

– Megfenyegetett, hogy leharapja a fejemet – mondta Han. – És meg is tette volna, ha nincs ott Csubi.

– A Devaronon? Ó, igen. Emlékszem – suttogta Bria, aztán Han pillantását látva ismét elhallgatott.

A férfi különös, metsző tekintettel egyenesen a szemébe nézett.

– Hát mégis téged láttalak azon az ylesiai vallási szertartáson – mondta Han. – Már azt hittem, hallucinálok. Még aznap este meg is fogadtam, hogy legalább egy hónapig nem iszom egy kortyot sem.

– Igen – bólintott Bria. – Én voltam az, Han. De nem hagyhattam, hogy leleplezz. Egy küldetést kellett teljesítenem.

– Milyen küldetést?