9. fejezet

Szerelmi szövevény

Jabba a nagynénje Nal Hutta-i palotájának fogadótermében Jiliac mellett elterülve figyelte, ahogy Bria Tharen előadja a kérelmét a Desilijicnek. A nő jól beszélt, ezt el kell ismerni... egy emberhez képest.

– Nagybecsű Jiliac úrnő – tárta szét a karját Bria maga előtt –, csak gondoljon arra, mekkora lehetőség ez a klán számára. Ha a Desilijic ellátná a csoportunkat üzemanyaggal és lőszerrel, a koréliai ellenállás gondoskodni tudna arról, hogy az ylesiai tüske ne szúija többet őkegyelmessége oldalát. Hát nem érne meg ennyit egy megrendítő csapás a Besadii pénzügyeire? Ráadásul ilyen csekély befektetés árán? Mi adjuk a katonákat, a fegyvereket, a hajókat...

– De megtartjátok magatoknak a raktárakban talált fűszert – mondta Jiliac huttul, amit egy K8LR típusú protokolldroid készségesen lefordított Basic nyelvre. Jiliac antigravitációs lebegője enyhén megbillent, ahogy a hutt vezér előredőlt, hogy jobban szemügyre vegye a Lázadók parancsnokát.

– A nyereségünk ezzel az akcióval negatív számokban lenne mérhető. Hol itt az üzlet?

– Ha mi vállaljuk a kockázatot – rázta meg a fejét Bria –, akkor miénk a fűszer is, őkegyelmessége. A Felkelés finanszírozása igen nehéz terheket ró ránk. Az nekünk lenne rossz bolt, ha eltörölnénk az ellenségeit, és még csak hasznunk sem származna belőle.

Jabba magában kénytelen volt egyetérteni a nővel. Csak Jiliac ne lenne ennyire csökönyös!

Jabba hangosan is megszólalt, ráadásul Basic nyelven, amit beszélt ugyan, de ritkán használt.

– Parancsnok, szeretném tisztázni, hogy akkor a Lázadás mit is kérne tőlünk és mit ajánlana cserébe.

– Természetesen, őkegyelmessége – fordult oda Bria a másik hutthoz, és egyúttal meg is hajolt felé.

– Először is – kezdett számolni az ujjaival Jabba –, a Desilijic biztosítja a szükséges pénzösszeget, hogy lőszert és üzemanyagot vásároljatok az Ylesia elleni támadáshoz. Másodszor a Desilijic a támadás előtt megszervezi az ylesiai t'landa til papok eliminálását... így van?

– Igen, őkegyelmessége – felelte Bria.

– Es mi szükség van ehhez ránk? – dörrent a nőre Jiliac. – Ha a csoportotok tényleg ekkora katonai erővel bír, néhány nyamvadt t'landa til kiirtása biztosan nem jelentene problémát.

– Azért, mert sokkal jobbak lennének az esélyeink a zarándokok megmentésére, ha a rajtaütéskor a papok már halottak lennének – válaszolta Bria Tharen. – Egy ilyen forrásokkal rendelkező kajidic nyilván könnyedén meg tudná ezt szervezni. Végtére is, ha pontosak az információink, az egész bolygón jó, ha harminc pap él. Általában kolóniánként három. És még valami... nem szeretnénk, ha a katonáinknak még a t'landa tilek empatikus hullámaival is meg kellene küzdeniük – elég, ha a harcra koncentrálnak.

– Értem – felelte Jabba. – Három... cserébe az anyagi támogatásunkért és az ígéretért, hogy kiiktatjuk a papokat, a te embereid leszállnak, és elpusztítják a Besadii érdekeltségeket az Ylesián. Felrobbantjátok a gyárakat, és gondoskodtok arról, hogy a Besadii-nak semmi hasznosítható ne maradjon hátra.

– Így van, őkegyelmessége – mondta a Lázadó parancsnok. – A kockázat a miénk. Természetesen magunkkal visszük a zarándokokat és a raktárakban talált fűszerkészletet.

– Értem – jelentette ki Jabba. – Az ajánlatod megfontolásra méltó, parancsnok. Mi...

– Nem! – horkant fel Jiliac ingerülten, és a kezével intett Briá- nak, hogy mehet. – Eleget hallottunk, kedvesem. Köszönjük, de...

– Nénikém! – tiltakozott hangosan Jabba, aztán észbe kapott, és immár halkabban, huttul folytatta. – Nem beszélhetnénk négyszemközt?

Jiliac csodálkozva ránézett, aztán bólintott.

– Dehogynem.

Miután Tharent K8LR kivezette a teremből, és megkérte, hogy várjon a döntésig, Jabba megszólalt:

– Nénikém, ez az ajánlat túl jó ahhoz, hogy visszautasítsuk. Ha zsoldosokat bérelnénk fel, hogy pusztítsák el az ylesiai fűszertelepeket, a többszörösét kéne kifizetnünk annak, mint amit a Lázadók kérnek. Egész pontosan... – egy pillanatra elhallgatott, amíg a fejében elvégzett néhány számítást –, az ötszörösébe kerülne. Szerintem el kéne fogadnunk.

– Jabba, hát erre tanítottalak én téged? – vetett megrovó pillantást az unokaöccsére Jiliac. – Hányszor mondtam, hogy a Desilijicnek sosem szabad egyik pártot sem támogatnia a háborúban. Csatlakozni akarsz talán a Felkeléshez? Ez egyenes út lenne a pusztuláshoz!

Jabba vett egy nagy lélegzetet, és magában elsorolta a hutt ábécé összes betűjét, mielőtt válaszolt volna.

– Nénikém, véletlenül sem azt javasoltam, hogy szövetkezzünk ezekkel a Lázadókkal. Azonban a saját céljaink elérése érdekében felhasználhatnánk – sőt fel kéne használnunk őket! Ez a nő és a Felkelése a sors ajándékaként pottyant az ölünkbe. Bria Tharen a megfelelő parancsnok egy ilyen rajtaütéshez.

– Miért? – kérdezte Jiliac, és pislogott néhányat dülledt szemével.

Jabba legszívesebben elbődült volna, ehelyett csak kifújta a levegőt a tüdejéből.

– Gondolkozz, nénikém! Ki volt az a két ember, aki néháy éve elmenekült az Ylesiáról, miután megölték Zawalt? Emlékszel, még én vizsgáltam ki az ügyet, mikor Han Solo nálunk keresett munkát.

– Nem tudom – ráncolta össze a homlokát Jiliac.

– Nos, én tudom. Han Solo volt az, aki ellopott egy hajót – benne Teroenza kincseinek nagy részével –, és a főpap kedvenc rabszolgájával együtt elszökött a bolygóról. Az pedig Bria Tharen volt. Ugyanez a nő! Személyes bosszú fűti az Ylesia ellen! Mindent el fog követni, hogy véget vessen az ottani rabszolgatartásnak.

Jiliacot szemmel láthatóan még ez sem győzte meg.

– És mi van, ha személyes bosszú vezérli? Hogyan válhatna ez a hasznunkra?

– A Desilijicnek semmi sem válhatna jobban a hasznára, mint az, ha valaki elpusztítaná végre azokat az átkozott fűszergyárakat! Gondolj bele! A Besadii megalázottan, üres zsebbel! Mindenképpen megérné a befektetést!

Jiliac előre-hátra himbálózott a hasát alkotó hájtömegen, és közben a semmibe révedve megpróbálta számba venni a vállalkozás előnyeit.

– Nem – jelentette ki végül. – Ez nem jó terv.

– Ez igenis jó terv, nénikém – ellenkezett Jabba. – Es egy kis finomítással még működne is. – Aztán pillanatnyi hallgatás után hozzátette: – Jiliac, a legnagyobb tisztelettel, nem hiszem, hogy alaposan végiggondoltad volna az ajánlatot.

– Tessék? – Jabba szinte eltörpült a hirtelen felágaskodó nagynénje mellett. – Öcsém, az ítéleted elfogult. Az évek során kínosan ügyeltem arra, hogy ne vonjak párhuzamot közted és a felelőtlen ősöd között, aki majdnem csődbe juttatta a Desilijicet a nagyravágyó terveivel, és aki végül elég ostoba volt ahhoz, hogy azon a koszos börtönbolygón, a Kipen kössön ki. Mindazonáltal...

Jabba nem szerette, ha Zorbára és annak felelőtlen cselekedeteire emlékeztették.

– Jiliac, te is tudod, hogy a legkevésbé sem hasonlítok a szülőmre! Tisztelettel megjegyezném, hogy elpuhultál, az ítélőképességed meggyengült. Ha nem akarjuk, hogy alulmaradjunk, akkor hamarosan le kell számolnunk a Besadiival. Amúgy mik a konkrét kifogásaid?

Jiliac felmordult, mire egy jó adag zöldes nyál csordult ki a petyhüdt ajkai közül.

– Túl rizikós, túl sok benne a bizonytalan elem. Az emberek nem elég intelligensek ahhoz, hogy pontosan megjósolhassuk a viselkedésüket. Nyugodtan elképzelhető, hogy fogják a pénzünket, aztán elárulnak a Besadiinak.

– Ezek a Lázadók túlzottan elkötelezett hívei az ügyüknek – mondta Jabba. – Igazad van, nem érted meg az embereket. Tharen parancsnok csoportja eléggé lelkes és ostoba ahhoz, hogy a saját bőrüket vigyék vásárra néhány koszos rabszolga miatt. Az emberek már csak ilyenek. Ez az ember pedig különösen.

– Felteszem, te alapos ismerője vagy az emberi viselkedésnek, nemde? – húzta el a száját Jiliac. – És mégis, Jabba, honnan származnak ezek a bölcs meglátásaid? Talán a félmeztelen táncosnőcskéid tanulmányozásából?

Jabba most már igazán mérges lett.

– Én igenis megértem őket! És tudom, hogy az jobb ajánlat annál, hogy csak úgy félrelökjük!

– Tehát azt akarod, hogy szervezzük meg harminc t'landa til meggyilkolását a koréliai ellenállás számára – mondta Jiliac. – Mi van, ha kitudódik itt, a Nal Huttán? A t'landa tilek irdatlan felzúdulást csapnának! Ők a rokonaink, öcsém. Az emberek pedig nem.

Jabba erre nem gondolt. Nem szólt hát semmit, csak valami ellenvetésen töprengett.

– Én mégis azt gondolom, hogy meg lehetne oldani – szólalt meg végül. – Nem ez lenne az első eset, hogy többszörös gyilkosságokat készítettünk elő.

– Másrészt – folytatta Jiliac –, igazából nem is akarom elpusztítani a Besadii ylesiai beruházásait. Sokkal inkább át akarom venni őket. Mi hasznunk származna abból, ha a fűszergyárak megsemmisülnek?

– Építhetnénk új gyárakat – válaszolta Jabba. – Minden jobb annál, ha hagyjuk, hogy a Besadii hatalmas fűszerkészletet halmozzon fel, aztán pedig az egekig verje az árakat!

Jiliac megrázta a gigászi fejét.

– Én vagyok a Desilijic klán vezetője, és a döntésem: nem. Nem akarok több szót hallani erről.

Jabba még tiltakozni próbált volna, de Jiliac csendre intette, és velőtrázó bömböléssel behívta a K8LR-t és a Lázadó parancsnokot. A droid hamarosan be is terelte a fiatal nőt a helyiségbe, miközben egyre annak bátorságáról áradozott.

Jiliac sokatmondó pillantást küldött a másik hutt felé, aztán megköszörülte a torkát.

– Kedvesem, ahogy azt mondtam is, mielőtt félbeszakítottak volna – azzal ismét jelentőségteljesen ránézett Jabbára –, értékeljük az ajánlatodat, de a válaszunk: nem. A Desilijic nem kockáztathatja meg, hogy a Felkelés pártjára áll ebben az ügyben.

Jabba észrevette, hogy a nő nem tudja leplezni a csalódottságát. Bria hangosat sóhajtott, a válla megereszkedett.

– Értem, őkegyelmessége – azzal belenyúlt a katonai egyenruhájának a zsebébe, és kivett valamit. – Ha bármikor megváltozna a klán álláspontja, itt elérhető vagyok...

Jiliac csak legyintett a felkínált személyi adatkártya láttán, azonban az unokaöccse érte nyúlt. Jabba, kezében a kártyával, rápillantott Briára.

– Meg fogom őrizni – mondta. – Isten veled, parancsnok.

– Köszönöm a lehetőséget, őkegyelmességei – mondta, és mélyen meghajolt.

Jabba nézte, ahogy a nő távozik, és azon gondolkozott, hogy milyen jól nézne ki a táncosnők lenge öltözetében. Vállig érő vörös hajzuhatag, izmosan kecses vállak. Látszott, hogy ez az ember ad a kondíciójára, méghozzá nem is akárhogy, és a magassága is pont megfelelő volt. Micsoda táncos válna belőle, sóhajtott fel.

– Öcsém – szólalt meg Jiliac nem tetszett, ahogy az imént megkérdőjelezted a döntésemet. Sose felejtsd el, hogy a Desilijicnek egységes szemléletet kell képviselnie, amikor alacsonyabb rendű fajokkal kerülünk kapcsolatba!

Jabba jobbnak látta, ha nem szólal meg. Még mindig kimondhatatlanul dühös volt, amiért a nagynénje egyszerűen nem fogta fel a Bria Tharen ajánlatában rejtőző lehetőségeket.

Ha én lennék a Desilijic vezetője, gondolta, nem kéne a paranoid kisstílűségével foglalkoznom. Néha vállalni kell a kockázatot a nagyobb haszon reményében. Az anyaság gyengévé, ostobává tette...

Most először jutott eszébe, hogyha Jiliac eltűnne a képből, akkor ő, Jabba Desilijic Tiure lenne a Desilijic klán soron következő vezetője. És senki előtt nem kellene meghunyászkodnia.

Jabba gondolataiba mélyedve csapkodott a farkával, és néha egy lapos pillantást vetett a nagynénje felé. Jiliac hasa hirtelen hullámzani kezdett, aztán egyszer csak az erszényéből kicsusszant a bébije.

– Mama gyönyörűsége! – kiáltott fel Jiliac. – Jabba, nézd! Napról napra nagyobb lesz! – azzal gügyögött valamit az aprócska huttnak.

Jabba elfintorodott, böffentett egyet, majd sietősen kilebegett a teremből. Egyiküket sem bírta volna akár csak egy perccel is tovább nézni.

Bria Tharen lassan belekortyolt az előtte lévő borospohárba, és elismerően rámosolygott a kísérőjére.

– Csodálatos. Köszönöm neked, Lando. Nem is tudod, milyen régen nem volt már részem olyan estében, amikor végre elengedhettem magam.

Lando Calrissian bólintott. Bria ma érkezett vissza a Nal Huttáról egy komppal, miután elmondása szerint "sikertelen" tárgyalást folytatott a Desilijic vezetővel. Hogy felvidítsa, a szerencsejátékos megígérte Briának, hogy este elviszi egy nerfbélszínvacsorára a legjobb Nar Shaddaa-i kaszinóétterembe, az Elvarázsolt Kastélyba. Bria leheletfinom anyagból készült, türkizkék ruhát viselt, amely remekül illett a szeme színéhez, míg Lando a "régi szép napok" kedvéért a vörös-fekete öltözetét vette fel.

– Milyen régen? – kérdezte Lando, miközben a saját borospoharát forgatta az ujjaival. – Nos... gondolom, egy Lázadó akciócsoport vezetőjének lenni időt rabló elfoglaltság. Majdnem annyira, mint egy szektormoff szeretőjéé.

Bria szeme kitágult meglepetésében.

– Hát erre meg hogy jöttél rá? Sosem említettem...

– A Nar Shaddaa a galaxis alvilági központja – kezdte Lando. – Egy információkereskedő tartozott nekem egy szívességgel, én meg behajtottam. Bria Tharen parancsnok, ha jól sejtem?

Bria összeszorított ajkakkal bólintott.

– Hé – mondta Lando, és lágyan Bria kezére tette a sajátját. – Nem mondtam még, hogy bennem megbízhatsz? Pedig így van. Nem szívlelem a Birodalmat. Ha nem lennék ilyen megrögzött gyáva alak, már rég csatlakoztam volna a Felkeléshez. Rengeteg titkot ismerek, de meg is tudom őrizni őket.

– Bárki vagy is, Lando – mosolyodott el halványan Bria –, gyávának nem neveznélek. Aki így szembeszállt Boba Fett-tel, az nem lehet gyáva. Csak gondold meg azt a csatlakozást a Felkeléshez. Jó pilóta vagy, elég agyafúrt, minden helyzetben feltalálod magad. Egy szempillantás alatt tiszt lenne belőled... Ami pedig Sharn Shild moffot illeti – tette hozzá félszeg mosollyal egy pillanatnyi habozás után –, csak annyit mondhatok, hogy a látszat néha csal. Küldetést teljesítettem az ellenállás részére, és amúgy sem voltam több személyi titkárnál, még ha minden áron az ellenkezőjét akarta is elhitetni az emberekkel.

– De kémkedtél utána.

– Az "információgyűjtés" szebb kifejezés.

– Holnap hová mész – kérdezte témát váltva Lando –, miután elhagytad a Nar Shaddaat?

– Visszatérek a századomhoz, vár a következő megbízatás... bármi legyen is az. A két rangidős tisztem... meg egy nagyszerű katonám azonban hiányozni fog – mondta elkomorodva. – Fett annyi részvétet sem érzett irántuk, mintha egy bogarat taposott volna el.

– Ezért ő a legfélelmetesebb fejvadász a galaxisban.

– Igen... – kortyolt ismét bele a borba Bria. – Olyan ő, mint egy egyszemélyes hadsereg. Kár, hogy a Birodalomhoz hű. A csatákban mindenképpen hasznát venném.

– Ez jelenti számodra az életet? – nézett rá Lando. – A Birodalom eltörlése?

Bria lassan bólintott.

– Igen – felelte egyszerűen. – Mindenemet odaadnám – akár az életemet is –, hogy beteljesítsem ezt az álmot.

Lando felvett egy darab kétszersültet, belemártotta a kashyyyki mézzel teli tálba, és beleharapott.

– Már így is éveket áldoztál erre. Bria Tharen mikor szakít egy kis időt arra, hogy a saját életét élje? Mikor mondod azt, hogy "elég"? Nem szeretnél otthont magadnak, családot, gyerekeket?

– A legutolsó férfi, aki ezt kérdezte tőlem, Han volt.

– Tényleg? Amikor még az Ylesián voltatok? Jó régen lehetett.

– Igen – felelte a nő. – Nagyon örülök, hogy beszélgethettem veled, Lando, és megtudhattam, mit is csinál most Han. Tudod, néhány hónap múlva lesz éppen tíz éve, hogy megismertem. El sem hiszem... hová tűnt ez a rengeteg idő?

– Ahová az idő általában eltűnik – válaszolta Lando, és öntött még egy kis bort a nőnek. – A galaxis közepén van egy hatalmas fekete lyuk, az szippantja be.

Bria megvonta a vállát, és elmosolyodott.

– Nem is rossz magyarázat. Majd felírom magamnak.

– Nem feleltél a kérdésemre. Briának mikor lesz saját élete?

Lando látta, hogy a koréliai parancsnok elbűvölő, zöldeskék szeme elfátyolosodik.

– Amikor a Birodalom megsemmisült, és Palpatine császár halott, akkor azt hiszem, letelepedek valahol. Én is szeretnék gyerekeket szülni... egyszer – Bria szomorúan elmosolyodott. – Valamire még emlékszem abból, hogy kell főzni. Az édesanyám mindent megtett, hogy "tisztes" háziasszonyt faragjon belőlem, persze be kell vallani, a házimunkákban igazán sosem jeleskedtem.

– Gondolom, a mostani lázadó kislányával nem lenne teljesen megelégedve – vigyorodott el Lando. – Gyakorlóruha, a bőr alatt is fegyver...

Bria a szemét forgatva elnevette magát.

– Szegény mama! Még szerencse, hogy nem láthat engem. Két évig hozzám sem szólna szégyenében!

Egy pincér lépett az asztalukhoz, és feltálalta a sültet, amelynek mindketten nagy élvezettel láttak neki.

– Lando, ez nagyszerű – jelentette ki Bria. – Hatszor kenterbe veri a katonai kajákat.

– Már csak ezért sem csatlakozhatom a Felkeléshez – mosolyodott el a férfi. – Elválaszthatatlan szenvedély fűz az ínyenc konyhához. Nem hiszem, hogy a hadsereg fejadagjain egy napnál tovább húznám.

– El sem hiszed, hogy mi mindenhez hozzá lehet szokni... egy kis gyakorlással – mondta Bria.

– Nem is akarom kitalálni – vágta rá Lando. – Hogy is adhatnám fel mindezt? – mutatott körbe az elegáns éttermen. Az ujja végül a kaszinórész színpompás, csábító kártyaasztalainál állapodott meg.

– El kell ismerni, elég nehezen tudnálak elképzelni a Felkelés hivatalos egyenruhájában – élcelődött Bria.

– Hát igen, ahhoz nagyon alaposan át kéne tervezni – adta vissza a labdát Lando, és mindketten nevetésben törtek ki.

– Vettél már részt igazi küzdelemben? – kérdezte komolyabbra váltva a szót Bria.

– Hát persze – felelte Lando. – Lehet, hogy nem látszik, de mostanra tűrhető lövésszé és az átlagnál jobb pilótává kupálódtam. Megéltem már egy-két rázósabb helyzetet. No meg, ott volt a nagy csata a Nar Shaddaanál. Han, Salla meg én a legsűrűjében voltunk.

– Mesélj még erről! – kérte a nő. – Mindig is érdekelt, hogy a csempészek – vagyis forrófejű és magányos emberek díszes kompániája – hogyan tudtak ilyen rendezett egységbe összeállni, és ellátni a birodalmi flotta baját?

Mivel érdeklődő hallgatóság előtt mindig szívesen beszélt magáról és a kalandjairól, Lando most is részletekbe menően kezdte ecsetelni, ahogy a csempészek egyesítették erőiket Drea Renthal flottájával, aminek révén sikerült számos birodalmi vadászt és nagy csatahajót megsemmisíteniük. Bria feszülten figyelt, és néha bele-belekérdezett egy stratégiai vagy taktikai részletbe, csak hogy továbblendítse a szerencsejátékost a mesélésben.

Amikor Lando végül elért a végkifejlethez – és a desszertet is megrendelték –, Bria hátradőlt a székében.

– Micsoda történet! – jegyezte meg, miközben egy felszolgálódroid összeszedte a tányérjaikat. – Lenyűgöz a csempészek bátorsága és rátermettsége. Biztos egytől egyig kiváló pilóták, ugye?

– Hát jónak is kell lenned, ha nem akarod egy birodalmi őrhajó strigulájaként végezni – felelte Lando. – A csempészek a legkülönfélébb dolgokkal találkoznak; aszteroidamezőkön repülnek keresztül, ionviharokkal és plazmafelhőkkel fogócskáznak, no és persze egy zsebkendőre is le kell tudniuk szállni. Egy jó csempész semmitől sem eshet kétségbe. Láttam már olyat, hogy valaki egy a hajójánál alig nagyobb aszteroidán szállt le egy fekete lyuk szomszédságában, miközben üldözték a birodalmiak. Gravitációs csapda, légköri turbulencia, homokvihar, hóförgeteg, tornádó... lehet szó bármiről, egy csempésznek tudnia kell kezelnie.

Bria a férfi szemébe nézett.

– Természetesen. Elhiszem, hogy a csempészek a legtapasztaltabb pilóták közé tartoznak... de remek harcosok is...

– Hát igen – tárta szét a kezét Lando. – Annak kell lenniük. A birodalmiaknak rossz szokásuk, hogy bármelyik percben feltűnhetnek, és tüzet nyithatnak rád. Persze a Nar Shaddaa-i csata során az otthonukat, a saját vagyonukat védték, különben a legtöbbjük fizetséget követelt volna a szolgálataiért.

Bria felkapta a fejét, mintha csak valami hirtelen az eszébe jutott volna.

– Úgy érted... szerinted a csempészeket fel lehetne bérelni egy katonai akcióra?

– Miért ne? – vonta meg a vállát Lando. – A legtöbb csempész olyan, mint a zsoldosok. Ha jól megfizetik őket, szinte bármibe belemennek.

Bria gondolataiba mélyedve dobolt az asztalon a frissen manikűrözött körmeivel. Lando egyszer csak döbbenten ránézett a kezére.

– Hé – hőkölt hátra, aztán közelebb hajolva az asztal fölött óvatosan megfogta a nő csuklóját –, mi történt a kezeddel?

A koréliai nő vett egy mély lélegzetet.

– A régi hegekre gondolsz? Az ylesiai fűszergyárakban való munka maradandó emlékei. Általában igyekszem őket kozmetikumokkal elfedni, de most mindenem ottmaradt a Queen fedélzetén.

– Drea megígérte nekem, hogy visszaszerzi a holmidat – mondta Lando. – Megmondtam neki a kabinszámodat. – Elfintorodott. – Sajnálom, hogy szóba hoztam. Tudod... szóval fontos vagy nekem. Nem akartam eszedbe juttatni mindazt a szenvedést, amit azon a bolygón átéltél.

Bria megszorította a férfi kezét.

– Tudom. Nagyra értékelem a figyelmességedet, Lando. Azonban igazából nem velem kéne törődnöd. Az Ylesián nap mint nap emberek halnak meg. Emberek, akik jobb sorsot érdemelnek a végtelen robotolásnál, az éhezésnél, a kegyetlen színjátéknál.

– Han egyszer beszélt nekem erről – bólintott a férfi. – Ő is ugyanígy érez... de hát nem sok mindent tehetünk értük, vagy igen?

– De igen, Lando – vágta rá gondolkodás nélkül Bria. – És amíg egy szemernyi élet is van a tagjaimban, nem hagyom cserben azokat az embereket. Egyszer végérvényesen eltörlöm azt a nyomorúságos rabszolgatelepet. – Hirtelen pajkosan elmosolyodott, amiről Landónak egyből a távollevő barátja jutott eszébe. – Ahogy Han mondaná: "bízd ide".

– Pont azon gondolkoztam, hogy bizonyos dolgokban mennyire rá emlékeztetsz – bólintott Lando.

– Han mondhatni a példaképem volt – mondta Bria. – Rengeteget tanultam tőle. Hogy hogyan legyek erős, bátor, független, ilyesmiket. Nem is hinnéd, hogy azelőtt milyen egy nyámnyila bőgőmasina voltam.

– Tényleg nem hiszem el – rázta meg a fejét Lando.

Bria ránézett a csuklóját és a kezét elcsúfító, a napbarnított bőrön kusza pókhálóként húzódó keskeny fehér hegekre.

– Eleinte Hant is zavarta, ha rájuk nézett... – motyogta.

– Még mindig csak rá gondolsz, ugye? – nézett a nő szemébe Lando. – Még mindig szereted.

Bria sóhajtott egy nagyot, aztán szomorkás tekintettel ránézett a szerencsevadászra.

– Még mindig csak rá gondolok – mondta halkan.

– Úgy érted... – hitetlenkedett Lando hogy senki másra? Azóta soha?

– Hát, volt néhány ajánlatom – ismerte el Bria. – De tudod, az életem a Felkelésé. No meg... – vonta meg a vállát –, igazából... Han után a többi férfi olyan... unalmasnak tűnt.

Lando elfojtott egy keserű mosolyt, amikor rájött, hogy minden erőfeszítése és vágyálma ellenére Bria szívét még mindig Han tartja fogva – és ezen nem is igen tud változtatni.

– Hát legalább amikor visszajön a Corporate szektorból, nem kell, hogy jól orrba vágjon, amiért elszerettelek előle – mondta némileg fanyarul. – Persze, gondolom, a jó oldalát kéne néznem a dolgoknak.

Bria rámosolygott, és felemelte a borospoharát.

– Igyunk Han Solóra! – mondta. – A férfira, akit szeretek.

– Hanra – emelte tósztra a poharát Lando is. – A galaxis legszerencsésebb pasasára...

Közjáték: A Kashyyykon, útban visszafelé a Corporate szektorból...

Han Solo Mallatobuck nappalijának közepén állt a kashyyyki lakásban, és meghatódva nézte, ahogy a legjobb barátja az újszülött fiát ringatja.

Nagyjából egy órája értek "földet" Csubi szülőbolygóján, miközben éppen hazafelé tartottak a Corporate szektorból. A Falcont biztonságosan elrejtették a titkos"wroshyrág"-dokk mélyén. Ezúttal, Han legnagyobb megkönnyebbülésére a vukik liánlétrákkal kedveskedtek a koréliainak, hogy ne kelljen még egyszer bébihordóban elszenvednie a városba felvezető utat. Most már amúgy is tudta, mi az a kulár, ezért hat banthával sem lehetett volna bevontatni egy ilyen zsákszerű alkalmatosságba.

Abban a pillanatban, hogy leszálltak, Han valami furcsát vett észre. Az összes szembejövő vuki irigykedő pillantásokat vetett Csubakka felé, és össze-összesúgtak a háta mögött. Csubakka szemmel láthatóan egy kukkot sem értett az egészből, pusztán a bájos feleségét szerette volna mihamarabb látni. Végül is a vuki már egy éve nem látta Mallát...

Aztán, amikor beléptek Malla házába, a vuki nőstény egy apró, takaróba csavart csomaggal fogadta őket az előszobában. Csubakkába mintha villám csapott volna, csak állt az ajtónyílásban, a szemébe földöntúli büszkeség költözött.

Han már-már vukikat megszégyenítő erővel csapta kedélyesen hátba a barátját.

- Hé, Csubi, gratulálok! Apa lettél!

A vuki bébivel való néhány percnyi ismerkedés után – aki még Han kritikus véleménye szerint is kimondhatatlanul aranyos volt – a koréliai kisomfordált Malla konyhájába, hogy a boldogpár végre kettesben maradhasson. Belefúrta magát a hűtőegységbe, és az ismeretlen vukieledelek között keresett magának valami harapnivalót. Még szerencse, hogy Malla megengedte, hogy otthon érezze magát.

A szomszéd szobából nemsokára áthallatszottak Csubi és Malla különböző javaslatai a fiuk elnevezését illetően. Ahogy ott ült, a gondolatai visszatértek a Corporate szektorba és a Tion Hegemóniába, és eszébe jutottak az ott átélt kalandjai. Hát az biztos, hogy nem fog gazdagon hazatérni... de azért nincs oka panaszra, nyugtatta meg végül a lelkiismeretét.

Ráadásul egy sor figyelemre méltó emberrel hozta össze a sors – jó és rossz emberekkel egyaránt. És persze ott voltak a nők... Jessa, Fiolla... és Hasti...

Han elmosolyodott az emlékek hatására.

Aztán ott voltak a rosszfiúk. Azok, akik megpróbálták kiforgatni a kreditjeiből, vagy éppen el akarták taposni, mint egy csikket. Belőlük aztán volt elég... "Egyet fizet, kettő kap" Ploovo, Zlarb, Magg, Spray... és Gallandro. Ez a Gallandro kemény fickó. Érdekes lenne őt összeereszteni Boba Fett-tel egy párviadalra, no persze egyenlő fegyverarzenállal. Gallandro valószínűleg jobb lövőnek bizonyulna... a fejvadász páncélja azonban sokkal komolyabb védelmet jelent...

Han nem tudta eldönteni, melyikük kerülne ki győztesen a küzdelemből. Amúgy sem volt sok értelme a latolgatásnak, mivel Gallandro még régebben egy kupac füstölgő csontdarabkává változott a Dellalton, Xim "kincseskamrájában".

Mókás volt összefutni Roával és Badure-ral. Csak el ne felejtse megemlíteni Makónak, hogy Badure az üdvözletét küldi...

Meglepve tapasztalta, hogy még Bollux és Kék Max is hiányzik neki. Korábban nem is hitte volna, hogy droidoknak ilyen határozott egyéniségük lehet. Remélte, hogy Skynx megfelelően gondjukat viseli...

A koréliai megsimogatta egy késszúrás frissen gyógyult nyomát az arcán. Akkor nem volt ideje rendesen ellátni a sebet, így jól látható heg maradt hátra utána. Talán egyszer majd eltávolíttatja...

Nem Lando volt az, aki váltig állította, hogy a nők a gazemberekre buknak? A kártyás éppen ezért növesztett bajuszt magának, mondván, hogy ettől olyan mokány, kalózos kinézete lesz. Han pedig ezért döntött úgy hogy mégis megtartja a heget. Hátha még egyszer hasznát veheti... Elképzelte, amint éppen az egyik kedvenc Nar Shaddaa-i kricsmijében üldögélve egy bájos, az izgatottságtól tágra nyílt szemű hölgyeménynek ecseteli a kalandjait...

A következő megálló a Nar Shaddaa lesz, gondolta Han. Vajon Jabba mennyire hiányolt?