11. fejezet

Az Ősi Törvény

Durga, a hutt rámeredt a digitábla kijelzőjére, és örömében nagyot dobbant a szíve. Végre! A Fekete Nap – pontosabban a küldötte, Guri, Xizor személyi titkára – elhozta neki a várva várt bizonyítékot Aruk halálával kapcsolatban. Ezek szerint Jiliac – valószínűleg az unokaöccse, Jabba segítségével – tervezte el a néhai klánvezér halálát, és Teroenza hajtotta végre.

A Fekete Nap legfőképpen vásárlási bizonylatok és fizetési megbízások révén tudta összekapcsolni Jiliacot a malkita méregkeverőkkel. A Desilijic vezér annyi X-1-et vásárolt, ami egy közepes kolóniát is csődbe juttatott volna. És az összes szert egyenesen Teroenzának küldték. Volt még pár feljegyzés tárgyakról, nagyon értékes tárgyakról, amelyeket szintén Jiliac vásárolt, és amelyek azóta már a t'landa til főpap gyűjteményét gazdagították.

Hogyne tűnjön úgy mintha pénzt fogadott volna el, gondolta Durga. Teroenza azt hitte, hogy a gyűjteménye gazdagítása kapcsán elrejtheti a fizetségét. A hutt észrevette, hogy ezen tárgyak legtöbbje nemcsak kifejezetten értékes volt, de ritkaság is. Ha Teroenza valamikor el akarná őket adni, a feketepiacon bármikor találna vevőt a műkincsekre.

Durga érdeklődéssel tanulmányozta a jelentéseket, amelyek arról szóltak, hogy Teroenza az utóbbi időben pontosan ezt tette, és néhány tárgy eladásának az árából egy használt turbólézert vett. Nyilvánvalóan megpróbálja megszervezni az Ylesia védelmét, morfondírozott a hutt vezető. Bármelyik percben kinyilváníthatja a függetlenségét...

Durga első gondolata az volt, hogy béklyóba verve a Nal Huttára hozatja a főpapot, de aztán erőt véve magán igyekezett számba venni egy ilyen akció lehetséges következményeit. A sacredotok, vagyis a kisebb rangú papok kiállnának a vezetőjük mellett a Besadiival szemben. Teroenza népszerű volt köztük... főleg most, hogy sikerült megszerveznie a nőstényeik becsempészését az Ylesiára.

Ha Durga erővel elvonszolja Teroenzát, a sacredotok nem lesznek hajlandóak elvégezni a Megvilágosulás szertartását a zarándokokon. Ha pedig azok nem kapják meg a napi gyönyöradagjukat, nem fognak dolgozni – esetleg nyíltan fel is lázadnak! Akárhogy is, a papok elvesztése katasztrofális hatással lenne a fűszertermelésre.

Durga kénytelen volt beletörődni, hogy mielőtt beteljesíthetné a bosszúját Teroenzán, bizonyos előkészületeket kell tennie. Keresnie kell egy új hutt nagyurat az Ylesiára, és egy népszerű, karizmatikus t'landa tilt, aki átvehetné a főpap szerepét. Az új főpap pedig jutalmat ígérne azoknak, akik hűségesek lesznek hozzá. Jobban belegondolva, mégis érdemesebb az Ylesián hagyni a t'landa tilek nőstényeit... legalábbis még egy darabig.

Mindezt nagyjából egy hét alatt el lehet intézni. És amíg az új főpapot szállító hajó le nem szállt az Ylesián, Teroenza nem tudhatja meg, hogy Durga a leváltására készül. Nem kockáztathatja meg, hogy kirobbant egy felkelést, amíg a csapatai nem foglalták el a helyüket.

Fő az óvatosság... Teroenzát az utolsó percig hitegetnie kell. Ha pedig Kibbick mégis elfogatta volna Teroenzát, akkor indokot kell találni az eltűnésére. Talán egy hirtelen jött "betegség" döntötte le a lábáról a főpapot...

Vajon Teroenza párját, Tilennát meg lehetne győzni, hogy működjön közre a hitvese félreállításában? Talán az életéért cserébe? Esetleg egy nagyvonalú ajánlat?

Durga végül arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg igen. Végtére is a t'landa til racionális faj...

Esetleg az is elképzelhető, hogy Teroenzát mégis rávehetik az együttműködésre... persze, nagyon valószínűtlen, hogy Kibbicknek lenne elég sütnivalója ehhez. Durgának mindent egyedül kell majd intéznie. Esetleg elküldheti Ziert maga helyett...

Durga elmerengett, vajon hogy sikerült Kibbick beszélgetése tegnap Teroenzával? Az unokaöccse ugyan nem hívta vissza, ahogy megígérte, de ez még nem jelent semmit. Kibbick memóriája nem volt éppen tökéletes, ezért rendszeresen elfelejtette az ígéreteit.

Hirtelen egy lámpácska kezdett villogni a kommunikátorán, és Durga látta, hogy új üzenete érkezett. A hutt vezér fogadta a hívást, mire Teroenza háromdimenziós, áttetsző alakja kezdett kibontakozni a levegőben – mintha csak a főpap megérezte volna, hogy épp az imént gondoltak rá.

Teroenza meghajolt a hutt lord felé, Durga azonban mást is észrevett a t'landa til arckifejezésén, mint alázatot – mintha egy pillanatra káröröm csillant volna azokban a kidülledő szemekben.

– Őkegyelmessége – kezdte Teroenza –, attól tartok, nagyon rossz hírekkel kell szolgálnom. Készüljön fel a legrosszabbra!

– Igen? – húzta fel a szemöldökét Durga.

– Kora reggel, szinte még a hajnali órákban terroristatámadás ért bennünket – mondta Teroenza, és sajnálkozva széttárta csökevényes karjait. – Az a koréliai Lázadó volt, Bria Tharen, meg az emberei. A Vörös Kéz Század, ahogy magukat hívják. Lerohanták a Gazdasági Központot. Sajnálattal kell közölnöm, hogy Lord Kibbick is belekeveredett a heves tűzharcba, és életét vesztette.

– Kibbick meghalt? – hőkölt hátra Durga. Nem igazán számított arra, hogy az unokatestvére képes lesz átvenni a tényleges irányítást Teroenzától, de azt azért nem hitte volna, hogy meghal.

Pontosabban, hogy meggyilkolják.

Durga tudta, hogy Teroenza meséje Bria Tharenről szemenszedett hazugság. A forrásai jelentették neki, hogy a Vörös Kéz ebben a percben is a Külső Peremvilágok túlsó oldalán állomásozik, és épp tegnap ütöttek rajta egy ottani birodalmi helyőrségen. Nincs olyan hajó a galaxisban, amelyik hajnalra odaért volna az Ylesiára.

Tehát Teroenza hazudik. A főpapnak azonban nem szabad megtudnia, hogy ő tudja, hogy hazudik. Durga eltöprengett, hogyan fordíthatná a leginkább a maga hasznára az információt. Addig is a szemét lecsukva gyászolta Kibbicket – a látszat kedvéért. Az unokaöccse javíthatadan idióta volt, a galaxis nem sokat vesztett a halálával.

Teroenza azonban aláírta a saját halálos ítéletét, gondolta Durga. Ahogy megérkezem az Ylesiára az új főpappal, ő halott...

Aztán fojtott hangon utasításokat adott Teroenzának a holttest hazaszállítását illetően.

– Világos továbbá – folytatta Durga –, hogy több őrre van szükség ott az Ylesián. Nem engedhetjük, hogy a Lázadók büntetlenül gyilkolják a mieinket.

Teroenza ismét meghajolt.

– Egyetértek, őkegyelmessége. Nagy örömömre szolgál, hogy hasonlóképp vélekedik.

– A körülményeket figyelembe véve ez a legkevesebb, amit tehetek – mondta Durga színlelt őszinteséggel. – Egypár napig megleszel hutt vezetőség nélkül?

– Természetesen – felelte Teroenza. – Mindent meg fogok tenni, hogy az üzlet a lehető legnagyobb rendben folytatódjon.

– Köszönöm, Teroenza – válaszolta Durga, és megszakította a kapcsolatot.

A következő néhány percet azzal töltötte, hogy elmagyarázza Ziernek, milyen új főpapot szánt Teroenza pótlására. Szerencsére a talpraesett Zier képes volt hűen követni az utasításokat.

Aztán, és csak aztán fordult oda az alakhoz, aki türelmesen álldogálva megvárta, amíg a dolgok végére ér.

– Elnézést kérek, Guri úrnő – hajtotta meg a fejét a bájos ifjú nő felé. – Majdnem elfelejtettem, hogy itt vagy. A legtöbb ember képtelen ilyen türelmesen várakozni. Állandóan fészkelődnek.

– Speciális kiképzést kaptam, őkegyelmessége – hajolt meg röviden Guri. – Xizor herceg nem szereti, ha az alattvalói fészkelődnek.

– Helyes – felelte Durga. – Ahogy látod, átnéztem a kapott információkat, amelyek alátámasztották a sejtésemet. Nyilván te is észrevetted, a bosszúmat Teroenza ellen el kell halasztanom egy... alkalmasabb időpontra. Azonban Jiliackal most rögtön szembe akarok nézni. Az Ősi Törvény jogán párviadalra fogom kihívni.

– Az Ősi Törvény jogán?

– Manapság már ritkán élünk vele, de nagyon régi hutt szokás, hogy megfelelően komoly indok esetén az egyik klán vezetője kihívhat egy másikat egy az egy elleni küzdelemre, mindenféle jogi következmény nélkül. Úgy vesszük, hogy a győztesnek van igaza.

– Értem, őkegyelmessége. Xizor herceg tájékoztatott róla, hogy valószínűleg ez lesz a reakciója, ahogy az egy tiszteletre méltó hutthoz illik is. Utasított, hogy maradjak őkegyelmessége mellett, és legyek minden tőlem telhető módon a segítségére.

Durga rámeredt a nőre, és azon töprengett, vajon egy ilyen törékeny ember mennyi segítséget jelenthet akár a huttok, akár a Desilijic őrök serege ellen.

– A testőröm akarsz lenni? De hát...

– Én vagyok Xizor herceg első számú testőre – mosolyodott el Guri. – Őkegyelmessége, biztosíthatom, hogy meg tudom védeni Jiliac őreitől.

Durga még akart mondani valamit, de volt valami Guri viselkedésében, ami elgondolkoztatta. Azt már rég tudta, hogy a nő Xizor személyi titkára, logikus volt tehát, a biztonságáért is ő a felelős. Nyilvánvalóan számtalan olyan képessége van, amelyek nem szúrnak azonnal szemet. A viselkedése sokkal inkább magabiztosnak tűnt, mint elbizakodottnak.

– Rendben van – bólintott végül. – Menjünk!

Felszálltak Durga légköri siklójára, és nem egészen egy óra múlva már el is érték a Desilijic felségterületét.

Azon a szigeten értek földet, amelyen Jiliac Téli Palotája állt, ami jelenleg a Desilijic klán főhadiszállását is magába foglalta. Durga, a jókora dobozt cipelő Gurival az oldalán, odacsúszott a bejárathoz.

– Durga Besadii Tai látni kívánja Jiliac Desilijic Tiront. Ajándékot hoztam a számára, és személyes audienciát kérek.

Az őrök letapogatták a két látogatót, hogy meggyőződjenek arról, mindketten fegyvertelenek, majd egy gyors interkomhívás után már be is tessékelték őket a palotába. A főudvarmester, egy Dorzo nevű rodiai csatlakozott hozzájuk a hatalmas, kongóan üres fogadóterem ajtajánál, majd belépve meghajolt.

– Lord Durga a Besadii klánból – jelentette be őket.

Az ajtónyílásból Durga észrevette, hogy Jiliac éppen egy digitáblán dolgozik. Az ellensége láttán a fiatal hutt éktelen haragra gerjedt, alig bírta visszafogni magát.

Jiliac szándékosan legalább tíz percig várakoztatta őket. Durga igyekezett utánozni Guri mozdulatlanságát. A nő kétségkívül nagyon különös egy ember, döntötte el magában.

Végül Jiliac intett Dorzónak, mire a rodiai meghajolt a látogatók felé, és megszólalt:

– Őkegyelmessége, Jiliac, a Desilijic klán teljhatalmú vezetője, a Rend védelmezője fogad benneteket.

Durga előreindult, Guri egy lépéssel lemaradva követte. Amikor elérték Jiliacot, a hatalmas hutt nőstény meg sem szólalt. Mivel a hagyomány szerint Durga – vagyis a vendég sem szólhatott mindaddig, amíg nem szólították meg, megint csak várakoztak.

Végül Jiliac megmozdította busa fejét.

– Üdvözletem, Besadii – mondta. – Ajándékot hoztál, ami helyénvaló. Átnyújthatod.

Durga intett Gurinak, mire az ember odalépett az antigravitációs lebegőn pöffeszkedő Desilijic vezérhez, és letette elé a dobozt.

A fiatalabb hutt rámutatott a dobozra.

– Ajándék a Desilijic nagyméltóságú, bölcs vezetőjének. A Besadii klán tiszteletének jele, és egyúttal jókívánsága is, ó, Jiliac.

– Meglátjuk... – morogta Jiliac. Feltépte a csomagolást, és egy jókora, nagyon értékes műtárgyat húzott elő a dobozból. A távoli Langoona bolygó szigeteiről származó halotti maszk volt. Az ottani bennszülöttek faragták ezeket a maszkokat, és díszítették fel féldrágakövekkel, arany-, ezüst- és platinaberakásokkal, és a meleg tengerekből származó csillogó kagylóhéjakkal.

Jiliac szórakozottan forgatta a maszkot apró kezeiben, és Durga egy pillanatig azt hitte, hogy nem ismeri fel a tényleges jelentését. A Besadii vezér rápillantott Gurira, és ahogy megegyeztek, a nő megfordult, és a kijárat felé indult. Ott fog rá várni, és gondoskodik arról, hogy senki ne zavarja meg őket. Durga tekintete visszasiklott Jiliacra, és már nyitotta volna a száját, hogy elmagyarázza a másik huttnak, miért is pont ezt az ajándékot választotta, amikor látta, hogy a hatalmas nőstény teste minden ízében megremeg.

– Egy langoonai halotti maszk! – bömbölte Jiliac. – Ezt hívod te jókívánságnak?

Azzal Jiliac feldobta a maszkot a levegőbe, és a farkát ütőként használva egy erős csapással átrepítette azt a fogadótermen. A maszk nekivágódott a szemközti falnak, és apró darabra törve a földre hullott.

– Nem, ahogy te magad is mondtad, Jiliac, helyénvalónak hívom – mondta szemrebbenés nélkül Durga, aztán belekezdett az Ősi Törvény hagyományos szavaiba. – Én, Durga Besadii Tai a mai napon felfedeztem, hogy te, Jiliac Desilijic Tiron megölted az ősömet, Arukot. Az Ősi Törvény jogán párviadalra hívlak. Készülj a halálra!

Jiliac dühében felordított, és leugrott a lebegőről.

– Te fogsz meghalni, senkiházi! – dörögte, és hatalmas, köríves ütésre lendítette a farkát.

Durga arrébb lépett, de nem elég gyorsan. A nőstény farka a hátának csapódott, és alaposan felsértette azt. A levegő kiszaladt a tüdejéből. Minden erejét összeszedve Durga rávetette magát Jiliacra, és a mellkasát vette célba.

Jiliac majd kétszer akkora volt, mint Durga. Mivel már középkorú huttnak számított, elérte a testi fejlődésének a csúcsát. Durgának egy előnye maradt vele szemben: fiatalsága révén sokkal fürgébb volt. Azt azonban világosan tudta, hogy ha a nőstény egyszer is maga alá gyűri a teljes súlyával, akkor számára véget ér a küzdelem.

Bömbölve, mint két legendabeli leviatán, a két hutt nekifeszült egymásnak. Apró karjaikkal tiszta erőből csépelni kezdték egymást – hol találtak, hol nem. Mind a kettő igyekezett fogást keresni a másikon, a farkaikkal szó szerint letarolták körülöttük a szoba berendezését.

Dorzo már régen sarkon fordult, és biztonságos távolból figyelte az eseményeket.

Ölj... ölj... ÖLJÖLJÖLJÖLJ! Sikította Durga elméje. Csak a bosszúra tudott gondolni. Jiliacnak sikerült bevinni egy megrendítő erejű találatot a farkával, aztán fülsiketítő hördülés kíséretében rávetette magát a fiatal huttra. Durga alig tudott időben félrecsusszanni ahhoz, hogy a nőstény lecsapódó, gigantikus hasa alatt ne váljon azonnal hutt péppé.

A fiatal hutt egy erőteljes ütéssel válaszolt Jiliac tarkójára, ami egy pillanatra el is kábította a Besadii vezért. Jiliac azonban megrázta magát, és elemi erejű farokcsapást indított Durga felé, ami épp hogy csak, de célt tévesztett – az egész szoba beleremegett a padlót ért találatba.

Jiliac a küzdelem elején még folyamatosan káromkodott és fenyegetőzött, pár perc alatt azonban kezdett kifogyni a szuszból, és inkább tartogatta az erejét. A Desilijic elkényelmesedett életmódja egyre inkább megbosszulta magát...

Ha tovább tudnék kitartani, mintő... gondolta Durga, de azonnal rá is jött, hogy ez a "ha" nagyon kétséges dolog...

Han Solo éppen a kesseli bányák forgalmi jelentéseit nézte át Jabbával, amikor ők hárman – Csubakka is ott ácsorgott mellettük – hangos puffanásra lettek figyelmesek, amit egy ordítás, majd még további puffanások és darabokra törő tárgyak tompa zaja követett. Solo, a vuki és a hutt döbbenten nézett egymásra.

– Mi volt ez? – kérdezte Han.

– Biztosan a nénikém felkapta a vizet valamin, és törni-zúzni kezdett – felelte Jabba.

Majdnem egy évtizeddel ezelőtt Han is szemtanúja volt, amikor Jiliacra rájött a bolondóra, így nem volt oka kételkedni. Visszafordúltak a munkához, de nemsokára két újabb bömbölés ütötte meg a fülüket. Gyors egymásutánban két különböző hangot hallottak.

– Gyerünk! – egyenesedett ki hirtelen Jabba.

Han és Csubi egymás mellett kocogtak, miközben Jabba a hangok forrása felé vezette őket. A koréliai megdöbbenve tapasztalta, hogy szükség esetén a huttok milyen sebességgel voltak képesek haladni.

Amikor elérték Jiliac fogadótermét, egy gyönyörű, fiatal szőke nőt találtak az ajtóban. A nő válla fölött átnézve Han látta, amint Jiliac halálos küzdelmet vív egy nála sokkal kisebb huttal. Az idegen hutt arcát és szemöldökét születési anyajegy csúfította el. A két teremtmény hatalmas testét egymásnak feszítve, bömbölve és hangosan lihegve viaskodott egymással.

Ahogy Han, Csubi és Jabba odaért az ajtóhoz, a nő megrázta a fejét, és eléjük lépve kinyújtotta a kezét.

– Ne! – mondta. – Ne avatkozzatok bele! Durga az Ősi Törvény jogán kihívta a klánvezért.

Han legnagyobb meglepetésére Jabba nem söpörte félre a nőt az útból, és nem sietett a nagynénje segítségére. Ehelyett már-már tiszteletteljesen meghajtotta a fejét.

– Te, gondolom, Guri vagy – mondta.

– Igen, őkegyelmessége – felelte a nő.

Rögtön ezután egy csoport őr érkezett trappolva, kibiztosított vibrobárdokkal a kezükben. Jabba megfordult, és elállta az útjukat. A gamorraiak értetlenül pislogtak.

– A nénikémre rájött a tombolhatnék – jelentette ki Jabba. – Nincs szükség rátok.

Az őrség vezetője hitetlenkedve nézett a huttra, de Jabba nem mozdult, ő pedig az óriási testtől nem láthatta, hogy mi folyik a teremben. Tétovázott, a malacszerű orra harcra készen járt fel-alá.

– Azt mondtam, lelépni! – üvöltötte Jabba, és a folyosó felé intett a karjával. Az őrök sarkon fordultak, és értetlenül röfögve eltűntek a folyosó kanyarulatában.

Han közelebb lépett a fogadóterem ajtajához, és látta, amint Jiliac iszonyatos erővel lecsap a farkával. A kisebbik huttnak a legutolsó pillanatban sikerült félregördülnie az útból. A koréliai ránézett Jabbára.

– Nem akarsz közbeavatkozni?

Csubakka a maga nyelvén visszhangozta a kérdést.

Jabba pislogott egyet püffedt szemével, és gúnyosan megszólalt:

– Durga a Besadii klán vezetője – mondta. – Akármelyikük győz is, a nyertes én leszek.

– De... – hebegte Han – én... én azt hittem, jó viszonyban vagy Jiliackal.

Jabba úgy nézett rá, mint egy retardált gamorrai csecsemőre.

– Abban is vagyok, Han – mondta nyájasan. – Ez azonban üzlet.

– Értem. Üzlet – bólintott Han, és rápillantott Csubira. A vuki megvonta a vállát.

– És van még valami.

– Igen, Jabba?

A hutt vezér közelebb intette magához a koréliait.

– Fiam, itt most embereknek nincs keresnivalójuk. Válj meg a palotámban! Hamarosan én is ott leszek.

Embereknek nincs keresnivalójuk? És vele mi a helyzet? Ránézett a közelükben álló gyönyörű nőre, és egy pillanatra összetalálkozott a tekintetük. Han szótlanul állta a pillantását, az agyában azonban végig ott motoszkált a gondolat, hogy valami nincs rendjén ezzel a nővel. Jabba Gurinak nevezte. Tökéletes, szó se róla, az ösztönei mégis azt súgták Hannak, hogy nagy ívben kerülje el. Valószínűleg egy rankor is megértőbben fogadná a közeledését, mint ez a femme fatale.

– Igen, értem – mondta. – Majd találkozunk, Jabba. Gyere, Csubi!

Azzal megfordult, és a vukival az oldalán sietősen magukra hagyta az élethalálharcot vívó huttokat.

Durga kezdett aggódni. Hiába próbálta kifárasztani Jiliacot, az idősebb hutt még mindig vad céltudatossággal küzdött. A nőstény hutt sokkal erősebb és súlyosabb volt nála. Durga tudta, hogy ha csak egy, egyetlenegy találata is telibe kapja, nem maradna sokkal több belőle, mint egy zsíros paca a kőpadlón.

A sokadik alkalommal is egymásnak ugrottak, a két test akkora erővel csapott össze, hogy Durga felkiáltott fájdalmában. Bőrének minden centiméterét zúzódások borították – úgy érezte magát, mint a lepénytészta, amelyet éppen most dagasztanak meg és gyúrnak laposra.

A küzdelem a fogadóterem egyik részét sem kímélte, erről az összetört berendezési tárgyak és a hatalmas lyukak árulkodtak a falakon. Durga észrevette, hogy lassan elérik Jiliac lebegőjét. Szemmel láthatóan a nőstény hutt is rájöhetett erre, mert hirtelen kibontakozott Durga szorításából, és megfordulva – hatalmas szuszogások és fújtatások közepette – az antigravitációs alkalmatosság felé iramodott.

Durga szorosan a nyomában loholt – már amennyire a huttok esetében loholásról lehet beszélni –, és megpróbálta a földre szorítani. Nyilvánvaló volt, hogy Jiliac fel akar ugrani a lebegőre, amit faltörő kosként használhatna Durga ellen. Ha ez sikerül neki, a küzdelem eldőlt – és nem a Besadii javára!

Utolérte Jiliacot, aki már nyúlt volna a lebegő vezérlőpultja felé. Ez csak álca volt. Durga az utolsó másodpercben vette észre a Desilijic vezér halálos, az arca felé irányuló farokcsapását a lebegő alatt.

Gondolkodás nélkül cselekedett. Villámgyorsan hasra vetette magát, a kinyújtott kezével megtámaszkodott a földön, és a farkát derékszögben hátrahajtva a feje fölé emelte. Aztán a farka elkeskenyedő végével gondosan célozva lesújtott a "Kikapcsolás" feliratú gombra.

A lebegő malomkőként hullott alá, egyenesen Jiliac hátrahúzódó farkára.

Jiliac felsikoltott, és kétségbeesetten próbálta kiszabadítani a szorosan a földhöz szegezett végtagját. Miközben felegyenesedett, Durga gyorsan felmérte, hogy ez nem fog sikerülni a hutt nősténynek. Hátrább csúszott egy kicsit, megfeszítette az izmait, aztán minden erejét beleadva, farkával lecsapott Jiliac fejére.

A Desilijic klán vezére élesen felsikított.

Durga még egyszer rácsapott a fejére, aztán még egyszer...

Öt elemi erejű ütésre volt szükség ahhoz, hogy Jiliac elveszítse az eszméletét. Dögölj meg!, sikította egy hang az elméjében.

– Dögölj meg! – bömbölte, miközben kíméletlenül ütötte a vértől csatakos testet. – DÖGÖLJ MEG!

Pontosan nem is tudta, Jiliac mikor halt meg. Egyszer csak azon kapta magát, hogy esztelenül csépel egy alaktalan, véres hús- és agytömeget. Jiliac szemei helyén tátongó üregek éktelenkedtek, a nyelve élettelenül lógott az ajkai között.

Durga komoly erőfeszítések árán lecsillapította magát, és körülnézett. A terem bejáratánál Guri álldogált Jabba oldalán. Xizor bérgyilkosának valahogyan sikerült megakadályozni az őröket – és Jabbát – abban, hogy közbeavatkozzanak. Akárki legyen is ez a fiatal nő, jóval több annál, mint amennyit magából mutat, töprengett Durga a kimerültségtől kábán.

Megmozdult – nagyjából egy kilencszáz éves, csúzos hutt fürgeségével –, és nagy nehezen felkapaszkodott Jiliac antigravitációs lebegőjére, majd működésbe hozta. Túl fáradt volt ahhoz, hogy kivonszolja magát a teremből, még a lebegő irányítása is hatalmas testi és szellemi erőfeszítésébe került.

Jiliac kiterült holttestét maga mögött hagyva odasiklott a fogadócsarnok bejáratához.

Az ajtónyílásban megállt, és kihívóan Jabba elé kormányozta a járművet. A besadii úgy saccolta, hogy ha jobb formában lenne, nagyjából egyenlő eséllyel szállhatna szembe Jabbával. Jelen állapotában semmi esélye nem volt...

Guri előrelépett, és tisztelettudóan meghajolt.

– Őkegyelmessége, gratulálok a párviadal sikeres kimeneteléhez!

– Guri – fordult oda a nőhöz –, te ugye Xizor bérgyilkosa vagy?

– Szerény képességeimhez mérten minden módon igyekszem szolgálni a herceget – felelte a nő szemrebbenés nélkül.

– Meg tudnál ölni egy huttot? – kérdezte Durga.

– Minden bizonnyal.

– Akkor... öld meg Jabbát! – utasította Durga a nőt.

– Nem, őkegyelmessége – hajtotta oldalra a fejét Guri. – Az utasításom úgy szólt, hogy segítsem véghezvinni őkegyelmessége bosszúját Jiliac ellen. Ez teljesült. Most elmegyünk.

Durga tétován Jabba felé indult, de Xizor személyi titkára gyorsan a két hutt közé lépett. A szemében félreérthetetlen üzenet tükröződött.

– Most elmegyünk – ismételte meg a mondatot.

Jabba félreállt az útból, hogy elengedje őket, miközben Guri kecsesen felugrott a mozgó lebegőre. Durga futó lábak dobogására lett figyelmes, aztán meglátta a folyosó vége felől gyorsan közeledő őröket, Jabba azonban felemelt kézzel megtorpanásra késztette az embereit.

– Már mondtam, nincs rátok szükség! – kiáltotta. – Lelépni!

Az őrök készségesen engedelmeskedtek.

– Nem akarom elveszteni őket – pillantott Gurira Jabba. – A legtöbb behatoló ellen nagyon eredményesen használhatók.

Guri bólintott, Durga viszont vészjósló pillantásokat lövellt Jabba felé. Aztán erejének utolsó morzsája is elfogyott, és tehetetlenül összeroskadt a lebegőn. Még ahhoz is gyenge volt, hogy a győzelmének örülni tudjon...

Jabba lassan közelítette meg nagynénjének hatalmas holttestét. Még most sem tudta igazából elhinni, hogy a nőstény hutt halott, abban azonban biztos volt, hogy hiányozni fog neki. De ahogy azt Han Solónak is mondta, ez most üzlet. Akár a Desilijic, akár a saját hasznát nézi...

Az összetört, alaktalan fej látványa felkavarta a gyomrát. Tudta, hogy most jó ideig nem lesz gond az étvágyára.

Egy pillanatra eltöprengett, mihez is kezdjen most, hogy ő lett a Desilijic klán teljhatalmú vezetője. A Hutt Nagytanács valószínűleg a színe elé fogja majd idézni, de amikor meghallják, hogy az Ősi Törvény jogán vívott párviadal kapcsán nyerte el a tisztséget, nem tudnak majd mit kifogásolni benne...

Ha pedig megkérdezik, elmondja, hogy tényleg Jiliac állt Aruk megmérgezésének hátterében...

Mintha csak meghallotta volna, Jiliac megmozdult.

Jabba ijedtségében hátraugrott. Visszatér az életbe! Haragudni fog! Na ne! A szívei nagyot dobbantak. Hogy lehetséges ez? A nagynénje minden kétséget kizáróan halott volt...

Aztán megint megmozdult a gigászi test, és Jiliac bébije csúszott elő a has egyik hajlatában megbúvó erszényből. Jabba megkönnyebbült. Gondolhattam volna, sóhajtott fel. Már bánta, hogy hagyta magán eluralkodni a babonás félelmet.

Az apró, féregszerű teremtmény csökevényes karjaival szélesen hadonászva előrekúszott, és érthetetlenül gagyogott valamit.

Jabba vészjóslóan rápillantott. Tudta, hogy bármi történjen is, ő lesz a Desilijic vezetője, de minek hagyjon elvarratlan szálakat?

Lassan, jelentőségteljesen megindult a nagynénje védtelen, mit sem sejtő utódja felé...

A Jiliac elpusztítását követő napon a Besadii vezér mozdulni is alig tudott a fájdalomtól és az izomláztól. Mindazonáltal, amikor Teroenza felhívta, hogy beszámoljon neki Kibbick holttestének hazaszállításáról, Durga igyekezett leplezni a szenvedését.

– Őkegyelmessége – kezdte a főpap. – Több őrre van szükségem, ezért vettem a bátorságot, hogy a saját költségemen máris felbéreljek néhányat. Persze reménykedem, hogy a Besadii kárpótolni fog, de mindenképpen szükségem van a fokozott védelemre. Véget kell vetni a felkelők támadásainak.

– Értem – felelte Durga. – Megpróbálok majd több őrt szerezni.

– Köszönöm, őkegyelmessége.

Miután megszakította a kapcsolatot, Durga odafordult az éppen távozófélben lévő Gurihoz.

– Lassan befejezi az előkészületeit – mondta. – Most már bármikor megpróbálhat elszakadni a Besadiitól.

– Úgy vélem, így van, Lord Durga – bólintott Guri.

– Mivel az ylesiai csapatok valószínűleg Teroenzának engedelmeskednek – folytatta Durga –, módot kell találnom arra, hogy szemmel tarthassam, amíg pótolni nem tudom. Ezért kéréssel fordulok az uradhoz, Xizor herceghez.

– Igen, Lord Durga?

– Arra kérlek, hogy közvetítsd neki, hogy katonai segítséget kérnék tőle! Ha volna olyan szíves csapatokat küldeni az Ylesiára, az nagyban megkönnyítené a váltást: lehetővé tenné, hogy úgy szabaduljak meg Teroenzától, hogy a sacredotokat és a zarándokokat se haragítsam magamra. Tudom, hogy a hercegnek kiterjedt hálózata van, és számos zsoldoscsapat áll a szolgálatában. Egy megfelelő méretű, hatékony jól felszerelt hadsereg jelenlétében Teroenza katonái nem mernének fegyveres ellenállással próbálkozni. – A zúzódásai ellenére Durga belenézett a nő szemébe. – Megkérdezed tőle a nevemben, Guri? Elmagyarázod neki a helyzetet?

– Igen – felelte Guri. – Mindazonáltal őfelsége ritkán vesz igénybe katonai erőket, hacsak nem a saját érdekei védelméről van szó.

– Tudom – felelte Durga komoran. Előre félt attól, amit mondani készült, de úgy gondolta, hogy annál, hogy mindenét elveszítse, még ez is jobb. – Mondd meg a hercegnek, hogy a támogatásáért cserébe százalékot kínálok neki az Ylesia ez évi bevételeiből!

– Továbbítani fogom az ajánlatodat, Lord Durga – bólintott Guri. – Őfelsége majd megkeres a válasszal. – Lassan meghajolt a hutt felé. – Most pedig... ha megengedi őkegyelmessége, távoznék.

Durga fájdalmas, merev nyakához mérten bólintott.

– Viszlát, Guri.

– Viszlát, Lord Durga.

Bria Tharen éppen az irodájában dolgozott a Marauder osztályú korvett, a Retribution fedélzetén, amikor Jace Paol képe jelent meg a holokom kijelzőjén.

– Parancsnok, bejövő üzenetünk van a maga számára, a privát kóddal, egy nagyon biztonságos csatornán.

– A főparancsnokság?

– Nem, parancsnok. Civil hívó.

– Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Bria. Nem sok kívülálló ismerte a személyes kódját. Néhány Lázadó ügynök – Barid Mesoriaam és pár hasonszőrű ember –, ők azonban aligha keresnék ilyen közvetlen módon. – Nos... kapcsold be ide, kérlek!

Pillanatokkal később egy apró alak kezdett kirajzolódni a kommunikátor tetején.

Bria hitetlenkedve bámult rá. Egy hutt? Az egyetlen hutt, aki ismerheti a kódját, az Jabba. Biztos ő az... bár a huttok mind egyformák voltak a számára, főleg egy ilyen szemcsés holoképen. Megszólította az alakot.

– Jabba? Maga az, őkegyelmessége?

– Én vagyok, parancsnok – felelte a hutt.

– Nos, minek köszönhetem a megtiszteltetést, őkegyelmessége?

– Tharen parancsnok, arra kérlek, azonnal gyere a Nal Huttára! – hajtotta meg a fejét a hutt vezér – A nénikém, Jiliac sajnálatos elhalálozása óta én vagyok a Desilijic klán vezetője. Beszélnünk kell!

Briának elakadt a lélegzete. Alig egy hónappal ezelőtt tárgyalt a Desilijickel. Jiliac máris halott?

Úgy döntött, hogy nem érdekli. Tisztelettel meghajolva megszólalt:

– Amint tudok, megyek, őkegyelmessége. Ha nem tévedek, fel óhajtja újítani az ylesiai vállalkozásomat érintő tárgyalásokat?

– Igen – jelentette ki Jabba. – Már neki is láttam elhelyezni az ügynökeimet, akik majd kiiktatják a t'landa tileket. Ki kell dolgozni az ylesiai rajtaütés tervét. Legfőbb ideje, hogy véget vessünk a Besadii gazdasági önkényuralmának.

– Két napon belül ott vagyok – ígérte Bria.