12. fejezet

Jég...

Öt nappal Jiliac halála után Han Solo és Csubakka ellátogatott Han kedvenc kocsmájába a Nar Shaddaa-i koréliai szektorban. A Holdfényben ételeket nem, csak italokat lehetett kapni, és nem is volt sokkal több egy apró, falba vájt lyuknál, Han mégis kedvelte a helyet. A falakat a Korélia nevezetes helyeit ábrázoló holoposzterek díszítették, és Han kedvenc alderaani söréből mindig volt a házban.

A csapos, Mich Flenn, egy őszülő koréliai egykor maga is csempész volt, amíg elég pénzt nem gyűjtött ahhoz, hogy belefogjon a saját vállalkozásába. Han szívesen hallgatta, amikor a régi időkről mesélt, noha tudta, hogy mindent, amit a vén csirkefogó mond, legalább kettővel kell elosztani. Végtére is, ki hallott már olyan ősi erőkről, amelyek révén az ember tíz méter magasba tud felugrani, miközben kettőt szaltózik, és kék villámok csapnak ki az ujjaiból?

Han és Csubi szinte minden este beugrottak egy kicsit. Aznap este is ott ácsorogtak a pultnál italaikat szürcsölgetve, és Mich egyik újabb történetét hallgatták. A koréliai tudat alatt rögzítette, hogy a mese közepénél valaki belép a helyiségbe, és megáll mellette, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget az újonnan érkezőnek.

Mich meséje a tudattal bíró fáról, amely valaha egy hatalmas varázsló volt, minden eddiginél terebélyesebbé vált, és még ezután fogott bele annak a különös fajnak a történetébe, melynek tagjai harci droidokba ültették a személyiségüket, hogy minél tökéletesebb katonákká váljanak.

Végül Mich csak kifogyott a szóból, mire Han megrázta a fejét.

– Mich, ez tényleg csöpögős volt. Le kéne írnod a sztorijaidat, és eladni a holovidproducereknek. Azok kapva kapnak az ilyen esztelen történeteken a műsoraikhoz.

Csubi hangos mordulással adott hangot egyetértésének.

Mich rávigyorgott Hanra, aztán nekiállt makulátlan tisztaságúra törölni egy üres poharat, és megszólította a Han mellett álló idegent.

– És magának mit hozhatok, szép hölgyem?

A csapos szavai hallatán Han önkéntelenül is oldalt pillantott – és kihagyott egy ütemet a szíve.

Bria!

Először arra gondolt, hogy hallucinál, hogy csupán ördögi hasonlatosságról van szó, aztán meghallotta az általa is ismert, halk, enyhén fátyolos hangot.

– Csak egy kis vishayvizet kérek, Mich.

Ez Bria. Ez tényleg ő.

Lassan a nő is elfordította a fejét, és találkozott a tekintetük. Hannak elszorult a torka, noha kívülről az arcizma sem rándult. Úgy látszik, az a rengeteg szabakkjátszma jótékony hatással volt rám.

– Helló, Han – mondta a nő némi tétovázás után.

– Helló, Bria – nyögte ki a koréliai. Egy darabig csak meredt a nőre, aztán a vuki fészkelődése eszébe juttatta a társát. – Ő Csubakka, a társam.

– Üdvözöllek, Csubakka – mondta lassú, de tűrhető vukisággal Bria – nyilván Ralrracheen volt a tanára. – Örülök, hogy megismerhettelek.

A vuki szemmel láthatóan nem értette, hogy mi folyik itt, mert zavarában csak kurtán bólintott.

– Szóval... – mondta Han – jó régen nem láttalak.

A nő a suta kijelentést hallva felvonta a szemöldökét.

– Hozzád jöttem – válaszolta. – Nem ülhetnénk le beszélgetni valahol egypár percre?

Han érzései enyhén szólva is vadul kavarogtak. Egyik része legszívesebben a karjai közé vette volna a nőt, és szenvedélyes csókokkal borította volna el, a másik része válogatott szitkok és káromkodások közepette a szuszt is kirázta volna Briából. Egy harmadik része pedig felállt volna, és egyetlen szó nélkül faképnél hagyta volna a nőt, jelezve, hogy semmit, de semmit nem jelent neki.

Aztán azon kapta magát, hogy bólint.

– Persze.

Miközben a korsójáért nyúlt, Csubi a kezére tette a mancsát, és halkan dörmögött valamit.

Han felnézett a barátjára, és hálás volt Csubakka tapintatosságáért. Tényleg jobb szeretett volna kettesben beszélgetni Briával.

– Rendben, haver. Otthon majd találkozunk, oké?

Csubi odabiccentett a nőnek, aztán kiment a Holdfényből. Han felkapta a sörét, és hátravezette Briát a félhomályos, majdnem teljesen üres bár egyik eldugott sarokbokszához.

Ahogy Bria letelepedett vele szemben, Han végre alaposabban szemügyre vehette a nőt. Barna katonai gyakorlóruhát viselt, azonban rangjelzést vagy jelvényt egyet sem látott. A haját elegánsan hátrasimítva hordta, Han nem is nagyon látta, hogy rövidre van nyírva, vagy csak szorosan összefogta hátul.

Ékszert nem viselt, azonban a jobb combjára szíjazott tokban – mélyen lelógva, pont, ahogy Han is szerette hordani – egy láthatóan sokat használt BlasTech DL-18-as virított. Han elismerően nézett végig a fegyveren, még akkor is, ha ő a saját részéről inkább a valamivel erősebb BlasTech DL-44-est preferálta. Bria öve energiacellákkal volt teletűzdelve, és egy tokban egy vibrokést is ráakasztott. A csizmája szárán lévő dudor arról tanúskodott, hogy valamilyen tartalék fegyvert ott is hordott.

Ahogy ott ültek egymással szemben, Han egyfolytában a szavakat keresgélte, de egyszerűen nem tudott kinyögni semmit. Szótlanul bámulta a nőt, még mindig nem tudta elhinni, hogy tényleg Bria ül tőle alig egy méterre. Biztosan álmodom – csak aztán nehogy rémálom legyen belőle.

Bria szintén szótlanul tanulmányozta a férfit. Egyszer szólni próbált, de elakadt, és inkább nagyot sóhajtott.

– Sajnálom – szánta rá végül magát a bocsánatkérésre –, hogy megriasztottalak. Mondanom kellett volna valamit, de egyszerűen nem jöttek szavak a számra. Nem hiszem, hogy bármi értelmeset mondhatnék.

– Beszélni akarsz velem – emlékeztette Han.

– Igen. Amikor a múlt hónapban találkoztam a barátoddal, Landóval, megemlítette, hogy ez az egyik törzshelyed. Gondoltam... gondoltam, ma este szerencsét próbálok.

– Üzleti ügyben vagy itt a Nar Shaddaan?

– Igen. A Csempészodú felett vettem ki egy szobát. Még annál is lepukkantabb, mint amiben azt az éjszakát töltöttük a Coruscanton.

Han döbbenete lassan oszlani kezdett, a dühe egyre hevesebben parázslott. Eszébe jutott az az olcsó kis szálloda a Coruscanton. Az utolsó éjszakájukat töltötték együtt. Emlékezett, ahogy egymás mellett aludtak el... és egymagában, elhagyatottan ébredt.

Hirtelen kinyúlt, és megragadta Bria csuklóját. A ruhán keresztül is érezte, hogy a nő összerezzen. A csontjai olyan vékonyak voltak... mintha bármelyik pillanatban kettéroppanthatná őket a kezével. Es amennyire haragudott, nem sok kellett volna hozzá, hogy meg is próbálja.

– Miért? – kérdezte. – Bria, miért? Azt hiszed, csak úgy idesétálhatsz egy évtized múltán? Neked aztán van bőr a képeden!

Bria összeszűkülő szemmel állta a tekintetét.

– Han, hagyj!

– Nem – sziszegte a férfi. – Most nem hagylak elmenni egyetlen szó nélkül.

Aztán Bria tett egy mozdulatot, amit Han követni sem tudott – valamiféle harci fogás lehetett: egy hirtelen rántás, egy rövid ütés az egyik idegszálára; mindenesetre a nő keze azonnal kiszabadult, a sajátja pedig elzsibbadt. Han ránézett a kezére, aztán vissza Briára.

– Megváltoztál – mondta. – Tényleg megváltoztál. – Nem is tudta, hogy dicséretnek vagy feddésnek szánja.

– Változnom kellett, különben meghalok – vágta rá Bria. – És ne aggódj, ezúttal nem tűnök csak úgy el! Beszélnem kell veled, és ezt is fogom tenni. Ha meghallgatsz, persze.

– Rendben, hallgatlak – bólintott durcásan Han.

– Először is hadd mondjam el, hogy nagyon sajnálom, amiért olyan csúnya módon hagytalak ott. Nagyon sok dolgot megbántam az életemben, de ez fáj talán a legjobban – mondta Bria. – Azonban meg kellett tennem. Különben sosem jutottál volna el az Akadémiára.

– Baromi sokra mentem vele – jegyezte meg keserűen Han. – Alig egy évvel a felvételi után máris kirúgtak. Kirúgtak és feketelistára tettek.

– Amiért megmentettél egy vuki rabszolgát – mondta Bria, és rámosolygott a koréliaira, amitől annak menten hevesebben kezdett dobogni a szíve. – Annyira büszke voltam rád, Han, amikor meghallottam.

Han a lelke mélyén legszívesebben visszamosolygott volna, de még mindig a dühe irányította, ezért csak annyit mondott:

– Nem akarom, hogy büszke legyél rám! Nem tartozom neked semmivel. Saját magamért tettem mindent.

Érezte, hogy a szavai megbántják Briát. Az arca elvörösödött, a szeme megvillant, és egy pillanatig úgy tűnt, a sírással küszködik. Aztán a nő összeszedte magát, és metsző hangon megszólalt:

– Tudom – mondta halkan. – De azért büszke voltam rád.

– Úgy hallom, közelebbről is megismerkedtél a vukikkal – jegyezte meg Han pengeéles hangon. – Legalábbis Katarra és Ralera ezt mondta.

– Te is voltál ott? A Kashyyykon? – kérdezte Bria elmosolyodva. – Segítettem megszervezni az ottani földalatti mozgalmakat.

– Ja, mondják is, hogy valami tisztféle lettél a Lázadók között – felelte Han.

– Parancsnok vagyok – pontosította Bria.

– Na, ez már döfi – húzta el a száját a férfi. – Főleg egy rémült kislánytól, aki azelőtt még csak pisztolyt sem fogott a kezében. Hosszú utat tettél meg, Bria.

– Tettem, amit tennem kellett – válaszolta a nő. – A Felkelésben nem nehéz előrehaladni. Te is meggondolhatnád, hogy nem akarsz-e csatlakozni hozzánk, Han.

Bria könnyed hangon beszélt, valami mégis azt súgta Hannak, hogy a legkomolyabban gondolja a dolgot.

– Nem, köszönöm – felelte. – Egész közeli, személyes tapasztalataim vannak a birodalmi erőkről. Nem hiszem, hogy a Felkeléseteknek szemernyi esélye is lenne velük szemben.

– Meg kell próbálnunk – vonta meg a vállát a nő. – Különben a Császár mindannyiunkat bekebelez. Ő a velejéig gonosz, Han. Az egész Nar Shaddaa-i csatát csak azért tervelte ki, hogy megszabadulhasson Sarn Shildtől.

– Ó, igen – mondta Han. – A jó öreg Sarn Shild. "Shild kedves", nem így hívtad? Olyan szép pár voltatok ti ketten.

– Ahogy azt Landónak is elmagyaráztam – komorodott el Bria –, a látszat ellenére semmi sem volt köztünk.

– A látszat mindenesetre nagyon szíven ütött – mondta Han. – Kevés rosszabb napom volt annál, tudtad? Ahogy láttalak ahhoz a féreghez odadörgölőzni...

– Megbízást teljesítettem – húzta el a száját a nő. – Lehet, hogy nem úgy tűnt, de Shild sosem nézett "olyan" szemmel rám. Szerencsém volt. Így is elég sok olyan dolgot kellett megcsinálnom a Felkelés számára, amihez nagyon nem fűlött a fogam... és kell majd még a jövőben is. Az ügyünk érdekében nem lehetek válogatós.

Han eltöprengett a nő szavain.

– Tényleg úgy gondolod, hogy ezt az egész inváziót a hutt felségterületek ellen a Császár tervelte ki? De hát Shild volt az irányítója! Hogy lenne lehetséges?

– Vele voltam, Han, és hidd el, furcsa dolgok történtek! – mondta Bria. – Shild megváltozott. Nagyon ijesztő volt. Egyik hónapról a másikra egy teljesen különböző emberré vált. Egyszerre csak elkezdte tervezgetni, hogyan fogja átvenni az irányítást a hutt territórium felett, és arról is áradozott, hogy egy nap magát a Császárt is letaszítja a trónjáról.

– Ez őrültség – rázta meg a fejét Han.

– Lehet. Én sem tudom az okát, egyedül talán... – Egy pillanatra megtorpant, aztán folytatta. – Ha elmondom neked, azt fogod hinni, hogy meghibbantam.

– Mit? Ki vele.

Bria vett egy nagy lélegzetet.

– Azt mondják, a Császár különös... hatalommal bír. Befolyásolni tudja az emberek gondolatait. Új gondolatokat ültet az elméjükbe.

– Olyan ez, mint a gondolatolvasás.

– Nem tudom... – mondta Bria. – Talán. Tudom, hogy eszement dolognak hangzik, de ez az egyetlen magyarázat, ami szóba jöhet. Shild népszerű ember volt, ambiciózus és korrupt. Komoly veszélyt jelentett a Birodalom hatalmának megszilárdítására. Ezért aztán a Császár addig... táplálta Shild ambícióit, amíg az el nem pusztította saját magát a Nal Hutta elleni támadásban.

– És mi van Greelanxszel? – kérdezte összeráncolt homlokkal Han. – Ő hogy illik a képbe? És ki ölte meg? Végig azt hittem, hogy az én nyakamba akarják majd varrni, de aztán mindenki elsiklott felette. Még a hírekben sem hallottam semmit. – Még most is beleborzongott, ha eszébe jutott, ahogy abban a bezárt szobában állt Greelanx irodája mellett, és hallgatta azt a gépies, hörgő szuszogást, a közeledő léptek félelmetes koppanását...

Bria előrehajolt, mire Han önkéntelenül is követte a példáját. A nő lehalkította a hangját, alig volt több a szél susogásánál.

– Azt mondják... Vader volt.

– Vader? – kérdezett vissza Han suttogva. – Úgy érted Darth Vader?

– Darth Vader – bólintott Bria. – Ő a Császár... – megtorpant, mert nem találta a megfelelő szót – ...ökle.

Han hátradőlt a székben. Hallott már a fickóról, de élőben még sosem találkozott vele.

– Huhh – mondta. – Még szerencse, hogy nem szálltak rátok komolyabban.

Bria bólintott.

– A hírszerzőink később kiderítették, hogy Greelanx admirális birodalmi utasításoknak megfelelően úgy alakította a támadást, hogy eleve vesztésre legyen ítélve. Az, hogy a huttok is megvesztegették, csupán véletlen egybeesés volt. Véleményem szerint már a kezdetektől fogva a Birodalom mozgatta a szálakat, hogy lejárassák és megsemmisítsék Shildot. És hogy betartsanak egy kicsit a Desilijicnek meg a csempészeknek. Figyeld meg, a Besadii klán, amelyik rabszolgákkal látja el a Birodalmat, a legkisebb kárt sem szenvedte!

Han végiggondolta a hallottakat.

– Elég eszelősnek hangzik, de te jobban benne vagy ezekben a dolgokban. Rázós ügyek. Én ugyan gyerekmeséknek tartottam ezeket a rémhíreket, de... – Idegesen felnevetett, és húzott egy nagyot a söréből. – De ha csak a fele igaz a történeteknek, már az is elég ijesztő.

– Valószínűleg sosem fogjuk megtudni – vonta meg a vállát Bria. – A régmúltba vesző történetek ezek, de most nem is erről akartam beszélni, Han. Arról van szó...

Bria elharapta a mondatot, amikor egy csapat hangoskodó csempész telepedett le a mellettük lévő asztalhoz. Han körbenézett.

– Kezd megtelni a hely – mondta. – Ne menjünk át máshová?

Bria bólintott. Hannal a nyomában kilépett az utcára, és komoran, szótlanul sétáltak egy darabig. Befordultak egy csendesebb, foghíjas kövezetű mellékutcára, ahol jóval kevesebb élőlény járt.

– Arról van szó... – fordult a nő felé Han.

– Han, a segítségedet kérem – nézett a szemébe Bria.

Hannak eszébe jutott a beszélgetése Jabbával.

– Az Ylesia elleni rajtaütéshez?

– Gyorsan vág az eszed, mint mindig – bólintott Bria elmosolyodva. – Igen. Jabba a támogatásáról biztosított. El fogjuk foglalni az egész bolygót.

Han megvonta a vállát.

– Nem az én gondom. Én is megváltoztam. Kiléptem a jótékonysági egyletből. Ma már csak profitért dolgozom. És mások kedvéért nem viszem vásárra a bőrömet.

– Én is így hallottam – bólintott Bria. – De én is pontosan erről beszélek. Profitról. Annyi kreditről, amennyit száz csempészút alkalmával sem tudnál megkeresni.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte Han. Érezte, hogy egyre jobban fortyog benne a düh, de a pontos okát nem tudta volna megmondani. Talán még annak is jobban örült volna, ha Bria a régi idők kedvéért kéri a segítségét, vagy bármi másért. Összezavarodott.

– Han, a Lázadók Szövetsége még nagyon fiatal – folytatta a nő. – Az embereink bátrak és lelkesek, de a legtöbbjük újonc katona. Még az én Vörös Kéz Századomnak sincs elég tapasztalata ahhoz, hogy egy ilyen vállalkozásba egyedül belekezdjen.

Han csodálkozva – és önkéntelen tisztelettel – meredt Briára.

– Vörös Kéz Század? Te vezeted a Vörös Kéz Századot?

– Nem rossz banda – bólintott a nő. – Átéltünk már egyet s mást.

– Azt elhiszem – hümmögött Han. – Úgy hallottam, a rabszolga-kereskedők nem sok könyörületre számíthatnak nálatok.

Bria felvonta a szemöldökét, de nem válaszolt.

– Mindenesetre a Felkelésnek segítségre van szüksége, hogy sikerrel megbirkózzunk az ylesiai légkörrel. Tapasztalt pilótákra, akik a hajóinkat vezetnék. Esetleg a csatába is beszállnának, de hát te is láttad az Ylesia védelmi szisztémáját. Egy csapat gamorrai, meg még néhány szerencsétlen. Elalszanak az őrségben. Nem a felszíni összecsapástól tartok, hanem attól az átkozott atmoszférától. A koréliai Felkelés már korábban is elvesztett ott egy hajót.

Han bólintott. Belülről forrongott, de uralta az indulatait. Meg akarta hallgatni az egész történetet, mielőtt elküldi a nőt a fenébe.

– A légkör húzós, az biztos. De egy átlagos csempész ennél rázósabb dolgokkal is megbirkózott már. Tehát pilótákra van szükségetek, akik biztonságban levisznek a bolygó felszínére, és szükség esetén fegyveres segítséget nyújtanak. Mit ajánlasz cserébe?

– Fűszert, Han. Te is tudod, hogy a Besadii hatalmas készleteket halmozott fel. Amdris, ryll, carsunum és persze sensostim, választhatsz. Megpróbálták mesterségesen felverni az árakat, ezért dugig vannak a raktáraik. A zsákmányt megosztanánk a csempészekkel.

– Folytasd... – mondta Han.

– Neked és nekem pedig... – nézett a szemébe Bria – ott lesz Teroenza magángyűjteménye. Képzeld csak el, az elmúlt tíz év során mi mindennel gazdagodhatott a gyűjteménye! Százezreket érő régiségek. Talán egymillió kreditnyi cucc van ott bent... talán kettő. Gondolj bele!

– Hány katonára számítasz?

– Még nem tudom biztosan. Még nem futott be minden jelentés a parancsnoki hajóra. Számos földalatti csoport segítségét kértük, és jó néhányan ígértek csapatokat, főleg a bothaiak és a sullustiak. Az Ylesián rengeteg bothait és sullustit dolgoztatnak. Az ő közreműködésükre nagyban számítunk.

– És kiszabadítjátok a rabszolgákat?

– Magunkkal visszük őket a zsákmány ránk eső részével együtt. Mielőtt azonban elhagynánk a bolygót, a gyárakat és minden más épületet a földdel teszünk egyenlővé. Mindörökre véget vetünk az ott folyó kizsákmányolásnak.

– És mi lesz a papokkal? – töprengett el Han. – A Megvilágosulás komoly fegyvertény. Láttam, hogy igencsak főbe tudja kólintani a gyanútlanokat.

– Jabba majd gondoskodik róluk – bólintott Bria. – Még azelőtt meggyilkolják mindet, mielőtt leszállnánk a bolygón.

Han ránézett, és felforrt a vére. Hogy merészeli? Csak úgy idejön, és megkér, hogy vegyek részt a kicsinyes bosszújában.

– Nem mondhatni, hogy kis fába vágtad a fejszédet.

– Igen – felelte a nő. – Ez lesz a Felkelés eddigi legnagyobb katonai hadművelete. A fűszerből származó hasznon kívül újoncokat is remélünk tőle. Egy lázadáshoz rengeteg ember és még több kredit kell.

– Vakmerő – jegyezte meg Han szárazon. – Ha már mindenképpen öngyilkosok akartok lenni, miért nem támadjátok meg egyszerűen a Coruscantot?

– Pedig nem lehetetlen – ellenkezett Bria. – Az ylesiai védelem egyáltalán nem olyan erős. Han, te is voltál ott. Nem emlékszel? Persze, biztosan fogunk némi ellenállásba ütközni, de az embereim megbirkóznak vele. A barátaid kimaradhatnak a lövöldözésből, amíg megtisztítjuk a terepet. A harctéri gyakorlat kifejezetten jót fog tenni az embereimnek. Ha pedig sikerrel járunk, a többi bolygó is szívesebben fog csatlakozni a Felkeléshez. Az egyetlen esélyünk, hogy elpusztítsuk a Birodalmat az, ha egyesülünk.

– Ezért kerestél meg – nézett rá Han. – Hogy rajtam keresztül kapcsolatba lépjél a csempészekkel, és felbéreld őket a ti kis akciótokhoz.

– Lando elmondta nekem, hogy te és Mako Spince vagytok azok, akikre hallgatnak. Téged ismerlek. Spince-t nem.

Han hagyta, hogy a nyugalom álarca semmivé váljon.

– Azt akarod mondani tehát, hogy tíz évvel ezelőtt dobbantasz, egész idő alatt fütyülsz rám, most meg idejössz, és azt képzeled, hogy a két szép szemedért veszélybe fogom sodorni a barátaimat? Nem bízom benned, Bria. Igen, hallottam már a Vörös Kézről. Csakhogy te nem az a lány vagy, akit valaha megismertem.

– Megváltoztam – kapta el a tekintetét Bria. – Beismerem. De te is.

– Lando azt mondta, hogy még mindig szeretsz – folytatta hidegen Han. – Szerintem csak hazudtál neki, hogy könnyebben felhasználhass. Fikarcnyit sem törődsz velem... vagy azzal, ami kettőnk között volt. Csak a lázadásoddal törődsz, és nem érdekel, hogy kin kell átgázolnod a céljaid eléréséhez. – Felhorkant. – És az a sok maszlag Sam Shildról... hogyne. Persze. Azt hiszed, hogy tényleg beveszem, hogy egy olyan férfi csak úgy maga mellett tartana, ha nem lennél egy... egy... – Han egy rodiai kifejezéssel fejezte be a mondatot, amit a legolcsóbb örömlányokra szoktak használni.

Bria eltátotta a száját, a keze ösztönösen rákulcsolódott a pisztolya markolatára. Han teste megfeszült, készen arra, hogy előhúzza a sajátját, aztán könnyeket vett észre Bria szemében... tudta, hogy nem fog lőni.

– Hogy merészelsz?

– Sok mindent merészelek mostanság – vigyorodott el Han. – És kimondom, amit gondolok. És most azt gondolom, hogy marhára nem kellett volna így idejönnöd. És nem kell a képembe mosolyognod. Igen, megváltoztam. Észhez tértem... eléggé észhez, hogy átlássak rajtad.

– Nagyszerű – felelte Bria a könnyeivel küszködve. – Fordíts csak hátat nekem és a szerencsédnek! Én nem nevezném ezt észhez térésnek, Han. Inkább meghülyülésnek hívnám. Egy drogfutár pedig ne papoljon nekem az erkölcsökről! Nevetséges vagy, tudod?

– Csempész vagyok – kiáltotta Han. – A saját szabályaim szerint dolgozom!

– Ja, kábítószert csempészel a huttoknak! – kiabált most már Bria is. – Te és Jabba! A zsák megtalálta a foltját!

Azzal, hogy Bria a huttokkal említette egy lapon, betelt a pohár. Han sarkon fordult, és nekivágott a sötét utcának.

– Nagyszerű! – kiáltotta utána a nő. – Megyek, megkeresem Mako Spince-t. Nálad csak tökösebb lehet!

Az önkéntelen szóvicc hallatán Han felkacagott.

– Remek – mondta anélkül, hogy hátrafordult volna. – Menj csak, hátha te szóra tudod bírni! Jó éjszakát, Bria.

Han hosszú, magabiztos léptekkel haladt, a csizmája hangosan kopogott a töredezett permatonburkolaton. Jó érzéssel töltötte el, hogy képes volt faképnél hagyni Briát.

Nagyon jó érzéssel töltötte el...

Durga szembenézett Xizor herceg arcképével a kommunikátoron.

– Guri beszámolt kényes helyzetedről – mondta a falleen herceg. – Két zsoldoscsapatot küldök az Ylesiára Willum Kamaran vezetése alatt. Kamaran parancsnok az egyik legjobb emberem, az általa vezetett Csillaggárda szemmel tartja majd Teroenzát, amíg nem végzünk vele. Amit viszont hamarosan meg kell tenned, barátom.

– Köszönöm, őfelsége – mondta Durga. – Ahogy azt Guri nyilván említette is, részesedést kínálok az Ylesia ez évi bevételeiből a segítsége fejében. Tizenöt százalékot.

A herceg elkomorodott, és szomorúan megcsóválta a fejét.

– Durga, Durga... azt hittem, ennél többre tartasz. Harminc százalék két éven át.

A hutt dülledt szemei megrebbentek. Rosszabb, mint hittem! Azért csak igyekezett kihúzni magát.

– Őfelsége, ha ezt megteszem, a Besadii klán fel fog lázadni ellenem.

– Ha viszont a csapataim nem foglalják el záros határidőn belül a helyüket, az egész Ylesiát elveszíted – mutatott rá a keserű igazságra a herceg.

– Húsz százalék és egy évig – próbálkozott Durga. Érezte, hogy vesztett helyzetben van. – Végtére is, nem kell sokáig ott állomásozniuk.

– Harminc százalék, két év – felelte a Fekete Nap vezetője. – Nem alkuszom.

Durga vett egy nagy lélegzetet. Minden egyes seb és zúzódás önálló – és roppant fájdalmas – életre kelt a bőrén.

– Rendben van – egyezett bele rezignáltan.

– Remek – mosolyodott el kedélyesen Xizor. – A katonák a lehető legrövidebb időn belül elindulnak az Ylesia felé. Öröm veled üzletet kötni, barátom.

Durgának minden akaraterejére szüksége volt, hogy válaszolni tudjon.

– Én is örülök, felség. Köszönöm.

Megszakította a kapcsolatot, és magába roskadt. Lelki szemei előtt Aruk képe jelent meg, szinte hallotta a dörgedelmeit. Csapdában vagyok, gondolta. Csapdában. Az egyetlen, amit tehetek, hogy megpróbálok a lehető legkevesebb veszteséggel kimászni a csávából...

Han nem aludt jól aznap éjszaka. A gondolatai úgy kavarogtak Bria és a javaslata körül, mint az ylesiai légörvénybe került tollpihe. Nem bízhatok meg benne... vagy mégis? Nem akarom látni... vagy igen?

Elszunnyadt, és sensostimhegyekről álmodott, amelyek egyszer csak kreditkupacokká változtak át. Belevetette magát a kupacokba, úszott a pénzben, a szeme csillogott a gyönyörtől. Váratlanul Bria jelent meg mellette, a karjaiban tartotta, hemperegtek, aztán megcsókolta a kredithalmok közepén... a kredithalmok pedig egyre csak magasodtak és magasodtak... annyi pénz volt ott, amennyit el sem tudott képzelni...

Lihegve riadt fel, aztán csak feküdt nyitott szemmel, karját a feje alá hajtva, és bámulta a sötétséget.

Talán mégis bele kéne vágnom gondolta. Lehet, hogy tényleg ez az egyetlen esélyem, hogy valami igazán nagyot szakítsak. Kiszállhatnék. .. megszedném magam, és visszavonulnék. Keresnék egy csendes helyet valahol a Corporate szektorban, és hagynám, a Birodalom hadd terjeszkedjen csak a kedvére...

Nem bírt nyugton maradni, aztán hasra fordult, és tehetetlen dühében a párnáját kezdte ütni. Végül nem bírta tovább. Kikecmergett az ágyból, kiment a mosdóba, és tiszta ruhát keresett magának. Még a haját is megfésülte, bár elborzadva vette tudomásul, hogy a frizurája túljutott a "fodrászhoz kéne menni" állapoton, és most valahol a "csak nem Csubi rokona vagy?" régióban leledzett.

Aztán csizmáját a kezében tartva lábujjhegyen kisettenkedett a csendes, koromsötét lakásból. Nem akarta felébreszteni a vukit vagy a heverőn alvó Jarikot. Már majdnem az ajtónál járt, amikor a nagyujjával belerúgott valami kemény fémes tárgyba a földön.

Zizi! Han elejtette a csizmáját, hangosan elkáromkodta magát, és ráförmedt az antik droidra, aki roskatag géphangján bocsánatkéréseket hebegett.

– Pofa be! – szakította félbe nyersen a droidot, majd bevágta maga mögött az ajtót. Egy másodperc múlva ismét megjelent, felkapta a csizmáját, és másodjára is kilépett a lakásból.

A Csempészodú a koréliai szektor szélén helyezkedett el. Amikor odaért, még nem nyitották ki a hotelt, de Han kíméletlenül felcsengette az éjszakás portást. Csak ekkor jutott eszébe, hogy azt sem tudja, Bria milyen néven jelentkezett be, de ahogy leírta a nőt, a karikás szemű portás egyből ráismert.

– Á, őt keresi – nyalta meg az ajkait. – Várja magát?

– Maradjunk annyiban, pajtás, hogy örülni fog nekem – felelte Han, és egy kreditchipet nyomott a férfi markába.

– Rendben. 7 A szoba.

Han egy ősöreg turbólifttel felment a hetedik emeletre, és a félhomályos, bűzös folyosón megkereste a megfelelő ajtót. Ahogy bekopogott, egyből meghallotta Bria teljesen ébernek tűnő hangját.

– Ki az?

– Bria, én vagyok. Han.

Hosszú szünet következett, aztán végre kattantak a zárak, és feltárult az ajtó.

– Feltartott kézzel gyere be! – szólt ki a koréliai parancsnok.

Han az utasításnak megfelelően besétált. A szobában koromsötét volt, és csak amikor a háta mögött bezárult az ajtó, gyulladtak fel a fények. Amikor megfordult, Briát látta a falnál állni, a pisztolyát egyenesen a mellének szegezte. A hálóruhája legalább két számmal rövidebb volt a kelleténél.

– Mit akarsz? – kérdezte cseppet sem barátságos hangon.

Han kénytelen-kelletlen elkapta tekintetét a hosszú, formás combokról.

– Izé... beszélni akartam veled. Én... én... meggondoltam magam.

– Tényleg? – Bria hangja egy árnyalatnyival sem lett melegebb, de legalább a fegyvert leengedte. – Jó. Egy percet kérek.

Felkapta a ruhát, és eltűnt a mosdóban. Majdnem pontosan egy perc múlva felöltözve, csizmában bukkant fel ismét.

Han Bria jobb lábára mutatott.

– Mi van a csizmában? – kérdezte.

– Tartalék pisztoly – felelte ádáz mosollyal a nő. – Kifejezetten nők számára tervezett darab.

– Értem – bólintott Han, és leült az ágy szélére. Az összegubancolódott takaró még mindig meleg volt. Bria a szoba egyetlen székébe telepedett le. – Megkerested Makot, miután... elváltunk?

– Érdeklődtem néhány embernél – felelte Bria, és megrándult a szája széle. – Rájöttem, mit találtál olyan viccesnek.

– Ja – mondta Han. – Szegény Mako. Nem tudom, mihez fog most kezdeni. – Megköszörülte a torkát. – De nem Mako miatt jöttem. Gondolkoztam az ajánlatodon. Talán az este kicsit elhamarkodottan döntöttem. Vagyis hát, ismerjük be... szarul esett a módszer, ahogy lapátra tettél. Elég nehezen tudtam feldolgozni.

Han elnézte Bria kibomlott, rakoncátlan hajtincseit, és örömmel állapította meg, hogy a nő mégsem vágatta le a haját. Az este biztos apró, szoros kontyba fogta össze hátul. Bria intett neki.

– Folytasd!

– Szóval... igen. Talán egy kicsit elragadtattam magam – szabadkozott Han. – Nem ez lenne az első alkalom.

– Na ne! – kerekedett el Bria szeme. – Ezt nem mondhatod komolyan!

Han kénytelen volt némán tűrni a gúnyolódást.

– Mindenesetre... nem fog még egyszer megtörténni. Szóval... benne vagyok. Közvetítem a barátaimnak az ajánlatodat, és segítek kiképezni a pilótákat, hogy meg tudjanak birkózni az ylesiai atmoszférával. Lefogadom, hogy jó pár kalóz is be akar majd szállni a buliba. Beszélni fogok velük, ha tartod, amit ígértél. Ötven százalék Teroenza kincseiből vagy hetvenötezer kredit értékű fűszer. Amelyik több.

– És kulturáltan fogsz viselkedni – töprengett el Bria.

– Igen – válaszolta Han. – Az üzleti partnereimmel mindig kulturált vagyok. Márpedig azok leszünk. Semmi... más.

– Megegyeztünk – bólintott Bria, és előredőlve kezet nyújtott. – Semmi más.

Han megrázta Bria kezét, és magában megjegyezte, hogy a nő szorítását bizony sok férfi megirigyelhette volna.

– Rendben.