„Klasszikus fasiszta ideál"
1973. március 7-én Nixon elnök az Ovális irodában megbeszélést folytatott Tom Pappas görög származású vezető amerikai üzletemberrel, politikai érdekkijáróval és a CIA nagy barátjával. 1968-ban Pappas a görög katonai junta vezetőinek ajándékával, 549 ezer dollár készpénzzel támogatta Nixon kampányát. A pénz tisztára mosását a KYP, a görög titkosszolgálat végezte. Az ügylet a Nixon vezette Fehér Ház sötét titkai közé tartozott.1
Pappas ezúttal további dollárszázezreket ajánlott fel az elnöknek a Watergate-betörés miatt börtönben ülő CIA-veteránok hallgatásának megvásárlására. Nixon nem győzött hálálkodni: „Nagyon is a tudatában vagyok annak, hogy milyen nagy segítséget jelent ez” - mondta.2 A pénz legnagyobb része az „ezredesek” néven ismert görög junta tagjaitól és támogatóitól származott. Ez a junta ragadta magához a hatalmat 1967 áprilisában Georgiosz Papadopulosz vezetésével, aki Allen Dulles óta a CIA beszervezett ügynöke, valamint a KYP és az ügynökség összekötő tisztje volt.
„Ezek az ezredesek hosszú éveken át szövögették az összeesküvésüket - mondta Robert Keeley, az USA későbbi görögországi nagykövete. - Fasiszták voltak. Tökéletesen megfeleltek a fasizmus klasszikus definíciójának, amelyet Mussolini jelenített meg az 1920-as években: korporációs állam, a gyáripar és a szakszervezetek egyesítése, parlament nincs, a vonatok pontosan közlekednek, kemény fegyelem és cenzúra [...] csaknem a klasszikus fasiszta ideál.” A görög katona- és hírszerző tisztek szorosan együttműködtek az athéni CIA-állomás hét egymást követő igazgatójával.4 Nagy barátra leltek a görög származású Thomas Hercules Karamessines személyében, aki Richard Helms idején a CIA operatív műveleti részlegének főnöke volt, és mindig is úgy képzelték, hogy „a Központi Hírszerző Ügynökség jól járható és viszonylag egyenes utat jelent a Fehér Házba’’ - mondta Norbert Anschutz, az athéni amerikai nagykövetség rangidős diplomatája az 1967. évi államcsíny idején.5
Ennek ellenére az ezredesek mégis meglepetéssel tudtak szolgálni a CIA számára. „Egyetlen alkalommal láttam Helmst igazán mérgesnek - akkor, amikor a görög ezredesek 1967-ben puccsot hajtottak végre - mondta Dick Lehman, az ügynökség veterán elemzője és a kémelhárítás főnöke. - A görög ezredesek puccsot terveztek a megválasztott kormány ellen. Erről mindent tudtunk, azt is, hogy még nincs kellően előkészítve. Az ezredesek egy csoportja azonban idő előtt kijátszotta az ütőkártyáit, és előzetes figyelmeztetés nélkül lépett. Helms azt várta volna, hogy értesítik a puccs időpontjáról, s amikor a hatalomátvételre sor került, természetesen azt feltételezte, hogy erről a puccsról van szó, és emiatt borzasztó dühös volt. - Lehman, aki elolvasta az éjszaka folyamán Athénból befutó táviratokat, így folytatta: - Megpróbáltam megnyugtatni Helmst, rámutatva, hogy ez egy másik puccs, amelyhez semmi közünk.’’
Nixon 1969. januári beiktatásáig az ezredesekkel szemben tanúsított hivatalos amerikai politika a hűvös távolságtartás volt. A junta a CIA-val Athénban már húsz éve együttműködő Tom Pappast használta futárként, hogy pénzt csúsztasson Nixon és Spiro Agnew alelnök politikai kasszájába. Agnew volt az Egyesült Államok történetének legbefolyásosabb görög származású politikusa. A befektetés busásan megtérült. Agnew hivatalos látogatásra Athénba utazott, s ugyanígy tettek a külügyminiszterek, a védelmi miniszterek és a kereskedelmi miniszterek. Az Egyesült Államok tankokat, repülőgépeket és ágyúkat adott el a juntának. A CIA athéni állomása úgy érvelt, hogy az ezredeseknek juttatott fegyverszállítmányok „visszatérítik őket a demokrácia talajára" - mondta Archer K. Blood, az amerikai követség politikai osztályának munkatársa. Ez persze „hazugság” volt - folytatta Blood, de „ha bárki bármilyen kritikus hangot ütött meg a juntával szemben, a CIA majd felrobbant a méregtől”7.
1973-ra az Egyesült Államok volt az egyetlen ország a fejlett államok sorában, amely baráti viszonyt ápolt a politikai ellenlábasait bebörtönző és megkínzó diktatúrával. „A CIA állomásigazgatója összefeküdt azokkal, akik összeverték a görögöket - mondta Charles Stuart Kennedy athéni amerikai főkonzul. - Felvetettem olyan kérdéseket, hogy akkor most mi a helyzet az emberi jogokkal, és ezeket a CIA egyszerűen figyelmen kívül hagyta.” Az ügynökség „túl közel állt a rossz emberekhez - mondta Kennedy. - Úgy tűnt számomra, hogy túlzott befolyással van a nagykövetre” - Henry Tascára, Richard Nixon régi barátjára.
1974 tavaszán Demetriosz Joannidisz tábornok állt a junta élére. Már huszonkét éve dolgozott együtt a CIA-val. Az ügynökség volt Joannidisz kizárólagos kapcsolata az Egyesült Államok kormányával; a nagykövet és a teljes amerikai diplomáciai testület egyaránt kívül esett ezen a körön. Jim Potts, a CIA-állomás igazgatója a junta szemében maga volt az amerikai kormány. Az ügynökségnek „fontos érdekeltségei voltak Athénban. Az országot irányító fickóval volt kapcsolatban, és nem engedte, hogy ezt bármi megzavarja” - mondta Thomas Boyatt, a Külügyminisztérium ciprusi referense Washingtonban.5
„Átejtve egy kisstílű senkiházi görög dandártábornok által"
Cipruson, ezen a török partoktól hatvannégy, Athéntól pedig nyolcszáz kilométerre fekvő szigeten már Mohamed próféta óta görög és iszlám hadak hódítottak és osztoztak. A görög ezredesek mélységes gyűlölettel viseltettek a ciprióták elnöke, Makariosz érsek iránt, és megingathatatlan elszántsággal törtek a megbuktatására. A ciprusi amerikai misszió helyettes vezetője, William Crawford megneszelte az ármánykodást.
„Elutaztam Athénba olyan információkkal, amelyeket nyilvánvaló bizonyítéknak tartottam arra, hogy ezek az egész kártyavár összedöntésére készülnek - mesélte Crawford. - Athéni állomásigazgatónk, Jim Potts azonban közölte velem, hogy ez teljességgel lehetetlen: ezek az emberek a barátaink, akikkel már harminc éve együtt dolgozunk, és sohasem követnének el ilyesfajta őrültséget."10
1974-re azonban Tom Boyatt már meg volt győződve arról, hogy a CIA athéni barátai meg akarnak szabadulni Makariosztól. Táviratot fogalmazott meg Tasca athéni nagykövetnek: menjen el Joannidisz tábornokhoz, és beszéljen vele. Mondja meg neki - „egytagú szavakban, amelyeket még talán ő is megért” -, hogy „az Egyesült Államok határozottan kifogásolja a görög kormány bármely tényezőjének bármely, nyílt vagy titkos kísérletét arra, hogy ostobaságokba bocsátkozzon a ciprusi helyzetet illetően”. Mondja meg neki, hogy „különösen ellenzőnk bármilyen kísérletet Makariosz megbuktatására és egy Athén-barát kormány felállítására. Mert ha ez megtörténik, a törökök megszállják a szigetet, és ez nem lesz jó egyikünknek sem.”
Tasca nagykövet azonban soha életében egyetlen szót sem váltott Joannidisz tábornokkal. Ez a szerep a CIA-állomás igazgatójának volt fenntartva.
1974. július 12-én, egy szombati napon, a Külügyminisztérium táviratot kapott az athéni CIA-állomástól. „Nyugalom biztosítva” - szólt a távirat. A tábornok és a junta semmit sem tesz Makariosz érsek megbuktatására. „Nos, rendben van, ezt az infót első kézből kaptuk - mesélte Boyatt. - Hazamentem. Erre föl hétfő hajnalban úgy három körül hívnak a Külügyminisztérium operatív központjából, és egy hang ezt mondja a telefonban: »Most azonnal ide kéne jönnie.«”
A junta támadásba lendült. Boyatt hanyatt-homlok rohant a minisztériumba, ahol egy híradós két papírlapot tett az orra elé. Az egyik a CIA hírszerzési tájékoztatója volt Nixon elnök és Kissinger külügyminiszter számára: „Joannidisz tábornok biztosított minket afelől, hogy a görög haderő nem vonul be Ciprusra.” A másik pedig a ciprusi amerikai nagykövetség távirata volt: „Az elnöki palota lángokban áll. A ciprusi haderőt megtizedelték.”
Ankarából gyorstávírón üzenték, hogy a török hadsereget mozgósították. Ilyenformán tehát az Egyesült Államok által kiképzett és felszerelt két NATO-sereg indult hadba egymás ellen amerikai fegyverekkel. Az Észak-Cipruson partra szálló törökök amerikai tankokkal és tüzérséggel kettévágták a szigetet. A török szektorban nagy mészárlást hajtottak végre a görög ciprióták ellen, a görög szektorban pedig nagy mészárlást hajtottak végre a török ciprióták ellen. Július folyamán a CIA egyebet sem jelentett, mint hogy a görög hadsereg és a görög lakosság szilárdan támogatja Joannidisz tábornokot. Ezzel szemben a Ciprusért indított katonai kaland hamarosan a junta bukásához vezetett.
Ebben az esetben nem a megszokott módon mulasztotta el a CIA figyelmeztetni Washingtont a háború veszélyére. Igaz, az ügynökség évkönyveiben sok hasonló kudarcról lehet olvasni a koreai háború óta; csupán 1974-ben teljes meglepetésként érte az ügynökséget a baloldali katonai puccs Portugáliában és egy indiai kísérleti atomrobbantás. Ez az eset azonban más volt: a CIA összefeküdt az ellenséggel - azokkal a katonai vezetőkkel, akiktől óvnia kellett volna a kormányzatot.
„Hát ezt is megértük - mondta Boyatt évekkel később ott feszített az Egyesült Államok teljes titkosszolgálati elitje a maga teljes fenségében, szépen átejtve egy senkiházi görög dandártábornok által."
„Rettenetes ár"
1974. augusztus 8-án Richard Nixon lemondott. A végső csapást annak beismerése mérte rá, hogy a nemzetbiztonságra hivatkozva ő utasította a Központi Hírszerző Ügynökséget az igazságszolgáltatás akadályozására.
Másnap Kissinger külügyminiszter rendkívüli üzenetet olvasott Tom Boyattól. Az állt benne, hogy a CIA hazudott athéni tevékenységével kapcsolatban, szándékosan félrevezetve az amerikai kormányt - és ezek a hazugságok hozzájárultak a Görögországot, Törökországot és Ciprust emésztő háborúhoz, amelyben ezrek haltak meg.
A következő héten lövöldözés tört ki a ciprusi amerikai nagykövetség körül, amelyben Rodger P. Davies nagykövetet halálos találat érte. Athénban százezrek vonultak az amerikai nagykövetség elé, és a tüntetők megpróbálták felgyújtani az épületet. Az újonnan kinevezett nagykövetet. Jack Kubischt, a nagy tapasztalattal rendelkező veterán diplomatát Kissinger személyesen választotta ki a misszióra Nixon lemondásának napján.
Kubisch új CIA-állomás-igazgatóra tartott igényt. Az ügynökség Richard Welcht delegálta, aki a Harvardon szerezte görög nyelvtudását, és korábban a perui és a guatemalai állomásokat vezette. Welch abban az elegáns rezidenciában rendezkedett be, amelyben mindegyik elődje lakott. Az épület címe széles körben ismert volt. „Ez nagyon komoly problémát jelentett - mondta Kubisch nagykövet. - Elintéztem számára, hogy egy másik rezidenciába költözzön, és egy másik városrészben lakjon, hogy segítsek titokban tartani, ki is ő valójában, s hogy bizonyos szintű védettséget nyújtsak neki.” Az Athénban magasra csapó Amerika-ellenes érzelmeket figyelembe véve ez körültekintő lépésnek látszott. Csakhogy „sem Welch, sem a felesége a jelét sem adta annak, hogy egyáltalán érdekli őket ez az egész - mondta Kubisch. - Még csak nem is gondoltak arra, hogy Athénban bármilyen valós és komoly fenyegetettségnek lehetnek kitéve.”
Welch a felesége társaságában karácsonyi fogadáson vett részt a nagyköveti rezidencián, csupán néhány háztömbnyire a CIA-háztól. Amikor hazaérkeztek, egy kis autóban négyen vártak rájuk a kocsifeljáró előtt. Hárman kirángatták az állomásigazgatót az autójából. „Egy 45-össel háromszor mellbe lőtték, és megölték - mondta Kubisch nagykövet. - Majd beugrottak az autójukba, és elhajtottak.” A CIA történetében ez volt az első eset, hogy egy állomásigazgató merényletnek esett áldozatul - a múlt egyenes következményeként.
Kubisch nagykövet úgy fogalmazott, hogy Athénban életében először látta és tapasztalta „azt a rettenetes árat, amelyet az USA kormányának fizetnie kell, ha ennyire szoros kapcsolatba kerül [...] egy elnyomó rezsimmel”11. Ebben az árban annak következménye is benne volt, hogy megengedték: a CIA alakítsa az Egyesült Államok külpolitikáját.