„A hírszerzés legyen globális és totális"

Harry Trumannak egyetlen dologra volt szüksége, egy újságra.

A Franklin D. Roosevelt 1945. április 12-én bekövetkezett halála után hirtelen a Fehér Házba katapultálódott Truman semmit sem tudott az atombombával kapcsolatos fejlesztésekről vagy a szövetséges szovjetek szándékairól. Hatalmának gyakorlásához pedig információra volt szüksége.

Évekkel később a következőket írta egy barátjához intézett levelében: „Amikor átvettem a hivatalt, az elnök semmilyen eszközzel nem rendelkezett a világból befutó hírszerzési adatok koordinálására.” Igaz ugyan, hogy Roosevelt elnök annak idején létrehozta Amerika háborús hírszerző ügynökségét, a Stratégiai Szolgálatok Hivatalát (Office of Strategic Services, OSS) William J. Donovan tábornok parancsnoksága alatt, de Donovan szervezetét sohasem szánták hosszú életűnek. Amikor az új Központi Hírszerző Ügynökség (Central Intelligence Agency, CIA) kiemelkedett elődje hamvaiból, Truman azt várta tőle, hogy közvetlenül az ő hatáskörébe tartozó globális hírszolgálatként napi jelentésekkel lássa el. „Nem az volt a cél, hogy egy romantikus kalandokba bocsátkozó, sötétben bujkáló kémszervezet szerepét töltse be - írta. - Olyan központra volt szükség, amely tájékoztatja az elnököt a világban zajló eseményekről.” Hangsúlyozta, hogy sohasem akarta a CIA-t „kémszervezetként működtetni. Erre egy percig sem gondoltam, amikor létrehoztuk.”

Elképzelése már kezdettől fogva a visszájára fordult.

Donovan tábornok nézete szerint „egy globális és totális háborúban a hírszerzés is legyen globális és totális”. Roosevelt elnöknek 1944. november 18-án kelt levelében javasolta, hogy az Egyesült Államok hozzon létre egy békeidőbeli „Központi Hírszerző Szolgálatot”. Terveit már egy évvel korábban kezdte felvázolni Walter Bedell Smith altábornagy, Dwight D. Eisenhower tábornok vezérkari főnökének utasítására, aki azt akarta megtudni, hogy az OSS-t hogyan lehetne integrálni az Egyesült Államok katonai szervezetébe. Donovan közölte az elnökkel, hogy ügynöksége fel tudja deríteni „idegen országok képességeit, szándékait és tevékenységét”, miközben „felforgató akciókat hajt végre külföldön”³ Amerika ellenségeivel szemben. Az OSS állománya sohasem haladta meg a 13 ezret; ez a létszám egy hadosztályt sem tett ki. De Donovan lelki szemei előtt saját hadsereg lebegett, olyan erő, amely sikerrel veszi fel a harcot a kommunizmus ellen, megvédi Amerikát a támadástól, és titkos információkkal szolgál a Fehér Ház számára. Sürgette az elnököt, hogy „azonnal bocsássa vízre a hajót”⁴, amelynek ő akart lenni a kapitánya.

Donovan becenevét, a „Vad Billt" egy gyors, de sokat hibázó dobójátékosról kapta, aki 1915 és 1917 között a New York Yankees baseballcsapatot irányította. Bátor öreg katona hírében állt - az első világháborúban a franciaországi lövészárkokban mutatott hősiességéért megkapta a Kongresszusi Érdemérmet - de gyenge politikusi kvalitásokkal rendelkezett. (A legmagasabb katonai kitüntetés az USA-ban) Nagyon kevés tábornok és admirális bízott benne. Megdöbbentette őket az az ötlete, hogy találomra összeválogatott, Wall Street-i brókerekből, Ivy League-entellektüelekből (A nyolc legtekintélyesebb és legrégibb amerikai magánegyetem és college az USA északkeleti részén.), szerencselovagokból, reklámügynökökből, kaszkadőrökből, besurranó tolvajokból és szélhámosokból hoz létre kémszervezetet.

Az OSS egyedien amerikai hírszerzési elemző kádereket nevelt ki, Donovan és sztárügynöke, Allen W. Dulles azonban a kémkedés és a szabotázs bűvöletében élt - ezen a terepen viszont az amerikaiak amatőrök voltak. Donovan a brit titkosszolgálatra volt kénytelen támaszkodni emberei kiképzésében, hogy otthonosan mozogjanak a titkok sötét világában. Az OSS legkiválóbbjai, akikről később legendák keringtek, ejtőernyővel ereszkedtek le az arcvonalak mögé, ellenséges ágyűtűzben nyomultak előre, hidakat robbantottak fel, és a nácik ellen konspiráltak a francia és a balkáni ellenállási mozgalmakkal együttműködve. A háború utolsó évében, amikor csapatai ott harcoltak Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában, Donovan egyenesen Németországban akarta bevetni ügynökeit. Szándékát megvalósította - és mindannyian elpusztultak.

A beszivárogtatott huszonegy, egyenként kétfős osztagból mindössze egyről érkezett hír jóval később. Ilyesfajta küldetésekről álmodott Donovan tábornok napról napra - volt közöttük vakmerően végrehajtható és hiú ábránd egyaránt.

„Képzeletének semmi sem szabott határt⁵ - mondta róla egy ízben jobbkeze, David K. E. Bruce, majdani amerikai nagykövet Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban. - Az ötletelés volt a játékszere. Az izgalom hatására úgy horkantott, akár egy versenyló. Jaj volt annak a beosztottjának, aki elvetett egy tervet, mert első pillantásra nevetségesnek vagy legalábbis szokatlannak látszott. Parancsára több kínkeserves héten át vizsgáltam például annak lehetőségét, hogyan használhatnánk a Sziklás-hegység barlangjaiban tanyázó denevérrajokat Tokió elpusztítására úgy, hogy a rájuk erősített apró gyújtóbombákkal ráeresztjük őket a városra. Ebben ragadható meg az OSS szellemiségének a lényege.”

Roosevelt elnök mindig is fenntartásokkal viseltetett Donovan iránt. 1945 elején utasította fehér házi katonai főtanácsadóját, ifj. Richard Park ezredest, hogy titokban indítson vizsgálatot az OSS háborús ténykedésének kivizsgálására. Amint Park munkához látott, a Fehér Házból származó kiszivárogtatásoknak köszönhetően a New York-i, chicagói és washingtoni sajtó szalagcímei arra figyelmeztettek, hogy Donovan egy „amerikai Gestapo” létrehozásán munkálkodik. A cikkek megjelenését követően az elnök sürgette Donovant, hogy azonnal söpörje szőnyeg alá a terveit. 1945. március 6-án azután a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa (Joint Chiefs of Staff) hivatalosan is elutasította őket.

A vezérkar olyan új kémhálózatot akart létrehozni, amely nem az elnököt, hanem a Pentagont szolgálja. Elképzelésük szerint az új ügynökségben ezredesek és hivatalnokok szolgálnának, akik az attasék, a diplomaták és a kémek által begyűjtött adatokat a négycsillagos tábornokok érdekeinek megfelelően csepegtetik. (Az amerikai fegyveres erők legmagasabb rangú tisztjei.) Ezzel három generáción át tartó küzdelem vette kezdetét, amelynek tétje az amerikai titkosszolgálat ellenőrzése volt,

„Rendkívül veszélyes dolog"

Odahaza, az Egyesült Államokban az OSS-t nem becsülték nagyra, a Pentagonban pedig még kevésbé. Az ügynökségnek a katonák nem engedtek bepillantást a legfontosabb, Japánból és Németországból származó, lehallgatott rádióüzenetekbe. A főtisztek vélekedése szerint Donovan civilekből álló független titkosszolgálata, amely ráadásul közvetlenül az elnök hatáskörébe tartozik, „rendkívül veszélyes dolog egy demokráciában"⁶ - ahogyan azt Clayton Bissell vezérőrnagy, a katonai hírszerzés helyettes parancsnoka megfogalmazta.

A katonai hírszerzés munkatársai közül sokan „átaludták” Pearl Harbort. 1941. december 7-én, még jóval pirkadat előtt, az amerikai hadseregnek sikerült feltörnie néhány rejtjeles japán rádióüzenetet. A hadvezetésnek tudomására jutott ugyan, hogy készülődik valamiféle támadás, de nem hitték, hogy a japánok ekkora kockázatot vállalnának. A megfejtett rejtjel túlságosan bizalmas volt, semhogy közöljék az egységparancsnokokkal. A belső rivalizálás a hadseregben oda vezetett, hogy a hírszerzési adatokat megosztották, visszatartották, és csak részletekben adagolták. Mivel senkinek sem volt a kezében a kirakósjáték mindegyik darabja, a teljes képet senki sem láthatta maga előtt. Csak a háború után indult kongresszusi vizsgálat annak kiderítésére, hogyan is lephették meg így az országot, s csak akkor vált világossá, hogy Amerikának más módot kell találnia önmaga megvédésére.

Pearl Harbor előtt a világ jelentős részét lefedő amerikai titkosszolgálati anyag bőven elfért néhány irattartó fadobozban a Külügyminisztérium levéltárában.⁷ Az információk kizárólagos forrása csupán néhány tucat nagykövet és katonai attasé volt. 1945 tavaszán az Egyesült Államok jóformán semmit sem tudott a Szovjetunióról, és csak alig valamivel többet a világ más részeiről.

Az egyetlen, aki életre tudta kelteni Donovan álmát egy messzire tekintő, erőtől duzzadó amerikai titkosszolgálatról, Franklin D. Roosevelt volt. Amikor azonban Roosevelt április 12-én meghalt, Donovan veszni látta minden jövőbe vetett reményét. Miután az elnököt gyászolva a fél éjszakát átvirrasztotta⁸ a Ritz Szállodában, kedvelt tartózkodási helyén a felszabadított Párizsban, reggelijét komoran fogyasztotta el William J. Casey OSS-tiszt, a központi hírszerzés későbbi igazgatója társaságában.

-    Szerinted mit jelent ez az ügynökség számára? - kérdezte Casey.

-    Attól tartok, valószínűleg a végét - válaszolta Donovan.

Ugyanazon a napon Park ezredes átadta az elnöknek az OSS-ről készített szigorúan titkos jelentését. A dokumentumot csak a hidegháború végén oldották fel teljes egészében a titkosítás alól. Gyilkos politikai fegyver volt, amelyet a hadsereg kalapált egyenesre, és J. Edgar Hoover (1924 óta az FBI igazgatója) köszörült élesre. Hoover mélyen lenézte Donovant, és maga is ambíciókat dédelgetett az egész világra kiterjedő titkosszolgálat vezetéséről. Park dolgozata lehetetlenné tette, hogy az OSS továbbra is amerikai kormányhivatal maradjon, lerombolta Donovannak a kémei megvédésére szőtt romantikus mítoszait, és mélységes, tartós bizalmatlanságot ébresztett Truman elnökben a titkos hírszerző műveletek iránt. A jelentés szerint „az OSS súlyos károkat okozott az Egyesült Államok polgárainak, üzleti és nemzeti érdekeinek”¹⁰.

Park egyetlen lényeges esetet sem említett, amelynek révén az OSS hozzájárult volna a háború megnyeréséhez, ellenben könyörtelenül felsorolta mindazokat a tényezőket, amelyek miatt kudarcot vallott. A tisztek kiképzése „felületes és tervszerűtlen volt”. A brit titkosszolgálat tisztjei úgy gyúrták az amerikai kémeket, mint „gittet a markukban”. Kínában Csang Kaj-sek nacionalista vezető saját céljai szerint manipulálta az OSS-t. A német kémek Európa-szerte és Észak-Afrikában rendre beépültek az OSS soraiba. A lisszaboni japán követség rájött, hogy az OSS-ügynökök el akarják lopni a rejtjelkönyvét - erre a japánok megváltoztatták a rejtjeleket, ami „létfontosságú katonai hírszerzési adatok totális elvesztésével járt” 1943 nyarán. Park egyik informátora szerint „nem tudható, hogy a csendes-óceáni hadszíntéren hány amerikai katona fizetett az életével az OSS ilyen mérvű ostobaságáért". Park szerint az OSS hibás helyzetelemzése Róma eleste után, 1944 júniusában oda vezetett, hogy a németek francia katonák ezreit csalták csapdába Elba szigetén, és „az OSS-nek az ellenséges haderővel kapcsolatos hibái és tévedései következtében körülbelül 1100 francia katona veszett oda”.

A jelentés személyében is támadta Donovant. Többek között az állt benne, hogy a tábornok egy bukaresti koktélpartin elvesztett egy irattáskát, amelyet azután „egy román táncosnő átadott a Gestapónak”. A vezető beosztású tisztek kiválasztása és előléptetése nála nem az érdemeken alapult, hanem azon, hogy ki tartozott a Wall Street-i pénzemberekből, a társadalmi ranglétrán előkelő helyet foglaló régi haverokból álló baráti körébe. Harci osztagokat küldött olyan elhagyatott, távoli helyekre, mint például Libéria, majd megfeledkezett róluk. Tévedésből kommandókat dobott le a semleges Svédországban. Őröket küldött egy elfoglalt német hadianyagraktár őrzésére Franciaországba, majd parancsot adott a felrobbantására.

Park ezredes azt azért elismerte, hogy Donovan emberei sikerrel hajtottak végre néhány szabotázsakciót, és kimenekítettek lelőtt gépekből katapultált amerikai pilótákat. Állítása szerint az OSS irodai részlegének felderítő és elemző „munkája kimagasló volt”, és arra a következtetésre jutott, hogy a háború után az elemzőknek helyük volna a Külügyminisztériumban. Az OSS többi részlegét azonban szélnek kell ereszteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy „az OSS tagjainak csaknem reménytelen kompromittálódása a háború utáni világban elképzelhetetlenné teszi titkosszolgálati alkalmazásukat”.

A győzelem napja után Donovan visszautazott Washingtonba, hogy megpróbálja megmenteni az ügynökséget. A Roosevelt halálát követő gyászhónap elteltével őrült versengés indult meg a hatalomért és a befolyásért. Május 14-én az Ovális irodában Harry Truman alig negyedórát engedélyezett Donovan-nak, hogy előadja javaslatát, miszerint a Kreml aláaknázásával lehetne féken tartani a kommunizmust. Ezután az elnök rövid úton elbocsátotta.

Donovan az egész nyarat azzal töltötte, hogy ellentámadásba lendüljön a Kongresszusban és a sajtóban. Végül augusztus 25-én közölte Trumannal, hogy ideje választania tudás vagy tudatlanság között. Figyelmeztette az elnököt, hogy az Egyesült Államoknak „nincs összehangolt hírszerző hálózata”. „Ennek a helyzetnek a hiányosságai és veszélyei mára széles körben ismertté váltak.”¹¹

Donovan azt remélte, hogy szép szóval rá tudja beszélni Trumant, akit mindig is fölényes lenézéssel kezelt, a CIA létrehozására. De rosszul ítélte meg elnökét. Truman úgy látta, hogy Donovan elképzelései egy Gestapo jellegű szervezet ismertetőjegyeit hordozzák magukban. 1945. szeptember 20-án, hat héttel azután, hogy az amerikai atombombák lehullottak Japánra, az Egyesült Államok elnöke menesztette Donovant, és elrendelte az OSS tíz napon belüli feloszlatását. Amerika kémhálózata ezennel megszűnt létezni.