„Az USA kormánya katonai megoldást akar"

1970-re a CIA befolyása a nyugati félteke minden országában érezhető volt, a texasi határtól le egészen a Tűzföldig. A mexikói államfő kizárólag a CIA-állomás igazgatójával állt szóba, nem pedig a nagykövettel, újév napján pedig személyre szóló tájékoztatást kapott otthonában a központi hírszerzés igazgatójától. Hondurasban két, egymást váltó CIA-állomás-igazgató is bizalmas magánlátogatáson biztosította a katonai juntát az Egyesült Államok támogatásáról, megkerülve az általuk szolgált amerikai nagyköveteket.

A hatalom kevés latin-amerikai országban vette szép szavak hangoztatásánál komolyabban a törvényességet és a demokrácia eszméjét.¹ E néhány ország egyike Chile volt, ahol azonban a CIA szemei előtt felrémlett a vörös veszély.²

Az 1970 szeptemberében esedékes elnökválasztáson a baloldali Salvador Allende volt a legesélyesebb jelölt. A CIA által hagyományosan favorizált kereszténydemokraták támogatását élvező, mérsékelt Radomiro Tomic csak nagyon halovány eséllyel pályázott a tisztségre. A jobboldali Jorge Alessandri korábbi pályafutása során erős Amerika-pártiságról tett tanúbizonyságot, viszont korrupt volt, s ezért Edward Korry amerikai nagykövet nem tartotta támogathatónak. Ezzel azután ki is merült a választék.

A CIA egyszer már mért vereséget Allendére. Kennedy elnök annak idején, jó két évvel az 1964. szeptemberi chilei választások előtt jóváhagyott egy politikai hadviselési programot, hogy akadályokat gördítsen felfelé ívelő pályafutása elé. Az ügynökség kiépítette a felforgatáshoz szükséges hálózatot, és durván hárommillió dollárt pumpált a chilei politikai apparátusba. A választási eredmények ismeretében ez az összeg nagyjából dolláronként egy szavazatnak felelt meg az Amerika-párti kereszténydemokrata Eduardo Frei javára. A művelet folytatását jóváhagyó Lyndon Johnson sokkal kevesebbet költött egy szavazóra számítva, amikor 1964-ben megnyerte az amerikai elnökválasztást. Frei kampányát szavazatszerző akciók és politikai konzultánsok segítették pénzzel tömött aktatáskákkal nyomatékosítva. A CIA finanszírozta a római katolikus egyház és a szakszervezetek titkos Allende-ellenes törekvéseit is, ezenkívül felszította az ellenállást Allendével szemben a chilei katonai parancsnokok és a rendőrség köreiben. Rusk külügyminiszter közölte Johnson elnökkel, hogy Frei győzelme „a demokrácia diadala", amely „részben a CIA jól végzett munkájának köszönhető”³.

Frei elnök hat évig töltötte be hivatalát, s mivel az alkotmány csak egyetlen ciklusra korlátozta a mandátumát, most ismét felvetődött a kérdés, hogyan állítsák meg Allendét. Helms már hónapok óta figyelmeztette a Fehér Házat, hogy ha Chilét kézben akarja tartani, sürgősen jóvá kell hagynia egy új titkos akciót, mert a külföldi választások megnyeréséhez a pénzen kívül időre is szükség van. A santiagói CIA-állomás igazgatója, Henry Hecksher az ügynökség egyik legkitartóbb és legmegbízhatóbb embere volt, aki annak idején Berlinből kémkedett a szovjetek után, közreműködött a guatemalai kormány megdöntésében, és bemanőverezte Laoszt az amerikai táborba. Most határozottan azt javasolta a Fehér Háznak, hogy a jobboldali Alessandrit támogassa.

Kissinger figyelmét mindenekelőtt a Délkelet-Ázsiában vívott valódi háború kezelése kötötte le. Elhíresült mondása, miszerint Chile az Antarktisz szívének szegezett tőr, jól fejezte ki értékrendjét. 1970 márciusában mindazonáltal jóváhagyott egy 135 ezer dolláros politikai hadviselési programot Allende tönkretételére. Június 27-én a következő megjegyzés kíséretében toldotta meg a fenti összeget további 165 ezerrel: „Nem látom be, miért kellene hagynunk, hogy egy ország marxista legyen csak azért, mert a lakosai felelőtlenek.” Allende legyőzését támogatta ugyan, de azzal már nem foglalkozott, hogy kit válasszanak meg helyette.

1970 tavaszán és nyarán a CIA munkához látott. Odahaza és külföldön propagandaanyaggal látott el prominens riportereket, akik az ügynökség szócsövéül szolgáltak. „Különösen figyelemre méltó volt ebben a vonatkozásban a Time címlapsztorija, amely nagymértékben a CIA által szolgáltatott írott anyagra és tájékoztatókra támaszkodott” - áll az ügynökség egyik, belső használatra szánt jelentésében. Európában a Vatikán vezető tisztségviselői, valamint nyugatnémet és olasz kereszténydemokrata politikusok munkálkodtak Allende megállításán a CIA nyomatékos felkérésére.⁴ Chilében „plakátokat nyomtattak, kitalált hírlapsztorikat tálaltak, szerkesztőségi kommentárokat sugalltak, pletykákat suttogtak, röplapokat terjesztettek, és pamfleteket köröztek” - idézte fel a kampány módszereit Helms. A cél a választók megfélemlítése volt, hogy „rámutassanak, Allende győzelme a chilei demokrácia megsemmisítésének veszélyét hordozza magában -mondta Helms. - Fáradságos erőfeszítés volt, az érzékelhető hatás pedig minimálisnak látszott.”

Korry nagykövet megdöbbentően szakszerűtlennek találta a CIA tevékenységét. „Soha, sehol a világon nem találkoztam kampányban ilyen borzasztó propagandával - mondta évekkel később. - Azt mondtam, hogy azokat az idiótákat ott a CIA-ban, akik közreműködtek a »terrorkampány« létrehozásában - és ezt így meg is mondtam a CIA-nak -, azonnal ki kellett volna rúgni, mert nem értették meg Chilét és a chileieket. Ugyanaz a dolog volt ez, amit 1948-ban Olaszországban láttam és tapasztaltam.”

1970. szeptember 4-én Allende másfél százalékos előnnyel, az összes leadott szavazat alig 37 százalékával megnyerte a háromfordulós elnökválasztást. A chilei törvények értelmében a választások után ötven nappal a kongresszusnak kellett ratifikálnia az eredményt, és jóváhagynia Allende többségét. Ez azonban merő jogi formaság volt.

„Önnek már megvan a maga Vietnamja"

A CIA komoly tapasztalatokkal rendelkezett azon a téren, hogyan kell megvesztegetéssel manipulálni a választásokat még a szavazás előtt. Még sohasem állt azonban szemben ilyen feladattal a választások után. Most hét hét állt rendelkezésére, hogy megsemmisítse az eredményt.

Kissinger utasította Helmst, hogy mérlegelje a puccs esélyeit, ezek azonban halványak voltak: Chile 1932 óta demokrácia volt, és a hadsereg azóta nem tört politikai hatalomra. Helms táviratban utasította Henry Hecksher állomásigazgatót, hogy lépjen kapcsolatba olyan chilei katonatisztekkel, akik felhasználhatók lennének Allende ellen. Heckshernek nem voltak ilyen kapcsolatai. Ellenben ismerte Agustin Edwardsot, Chile egyik legerősebb emberét. Edwards tulajdonában volt az ország legtöbb rézbányája, a legnagyobb országos napilap, az El Mercurio, és a Pepsi-Cola helyi palackozó-üzeme. A választásokat követő héten Edwards az Egyesült Államokba repült, hogy találkozzon régi jó barátjával, Donald Kendall-lal. a Pepsi ügyvezető igazgatójával, s nem mellékesen Nixon elnök egyik legtöbbre becsült anyagi támogatójával.

Szeptember 14-én Edwards és Kendall együtt kávézott Kissingerrel. Majd „Kendall felkereste Nixont, és némi segítséget kért ahhoz, hogy megakadályozzák Allendét hivatalának átvételében" - emlékezett vissza Helms.⁷ (Kendall később tagadta, hogy ilyen szerepet vállalt volna; tagadásáról Helms gúnyos megvetéssel beszélt.) Helms déltájban találkozott Edwardsszal a washingtoni Hiltonban. Megbeszélésük tárgya az Allende elleni katonai puccs időzítése volt. Aznap délután Kissinger további 250 ezer dollárt engedélyezett a chilei politikai hadviselésre. Összességében a CIA 1,95 millió dollárt juttatott közvetlenül Edwardsnak, az El Mercurtának és az Allende ellen folytatott kampányuknak.

Ugyanaznap délelőtt Helms közölte Tom Polgárral, aki ekkor a Buenos Aires-i CIA-állomás vezetője volt, hogy szálljon fel a Washingtonba induló első gépre, és hozza magával az argentin katonai junta vezetőjét, Alejandro Lanusse tábornokot. A generális minden érzelgéstől mentes, két lábbal a földön járó ember volt, aki az 1960-as években négy ével ült egy sikertelen puccskísérlet után. Másnap, szeptember 15-én délután Polgár és Lanusse a CIA-központ igazgatói irodájában várta, hogy Helms visszatérjen a Nixonnal és Kissingerrel folytatott megbeszéléséről.

„Helms nagyon ideges volt, amikor megjelent" - emlékezett vissza Polgár -, és jó oka volt rá; Nixon ugyanis arra utasította, hogy szervezzen katonai puccsot anélkül, hogy erről szólna a külügyminiszternek, a védelmi miniszternek, az amerikai nagykövetnek vagy a CIA-állomás igazgatójának. Helms sebtében egy jegyzetblokkra firkantotta az elnöki utasításokat:

Tán egy a tízhez az esély, de megvédeni Chilét!...

10 000 000 dollár áll rendelkezésre... a legjobb embereink... aláásni a gazdaságot.

Helms negyvennyolc órát kapott, hogy átadja Kissingernek a haditervet, és negyvenkilenc napja volt arra, hogy útját állja Allendének.

Tom Polgár már huszonöt éve ismerte Richard Helmst. 1945-ben együtt kezdték pályafutásukat a CIA berlini bázisán. Polgár régi barátja szemébe nézett, és a kétségbeesés lángját látta fellobbanni benne. Helms Lanusse tábornokhoz fordult, és megkérdezte, hogyan segíthetne a juntája Allende megdöntésében.

Az argentin tábornok rámeredt az amerikai titkosszolgálat főnökére.

- Mr. Helms - mondta önnek már megvan a maga Vietnamja. Ne kívánja tőlem, hogy nekem is meglegyen a magamé.

„Akire szükségünk van, az egy tökös generális"

Szeptember 16-án kora reggel Helms értekezletet hívott össze a titkos akciók főnöke, Tom Karamessines és hét másik vezető beosztású tisztviselő részvételével. „Az elnök felkérte az ügynökséget, akadályozza meg, hogy Allende hatalomra kerüljön, vagy buktassa meg” - jelentette be. A fővezérséget Karamessinesre ruházta azzal a hálátlan feladattal együtt, hogy folyamatosan tájékoztassa Kissingert.

A CIA Track One és Track Two (tkp. Első/Második Út v. Csapás) néven két részre osztotta az Allende-hadműveletet. Az első verzió a politikai hadviselés, gazdasági presszió, propaganda és diplomáciai nyomásgyakorlás volt. Arra szolgált, hogy elegendő szavazatot lehessen megvásárolni a chilei szenátusban Allende beiktatásának megakadályozására.⁹ Ennek kudarca esetén Korry nagykövet azt tervezte, hogy alkotmányos puccsra beszéli rá Frei elnököt. Utolsó lehetőségként az Egyesült Államok „a lehető legnagyobb nélkülözésre és szegénységre kárhoztatná Chilét és a chileieket - mondta Korry Kissingernek arra kényszerítve Allendét, hogy rendőrállamra jellemző durva eszközüket alkalmazzon”, amellyel népfelkelést lehetne kiprovokálni.

A Track Two pedig maga volt a katonai puccs. Korry erről mit sem tudott, viszont Helms figyelmen kívül hagyta azt az elnöki parancsot, hogy hagyja ki az ügyből Henry Heckshert is, és közölte Tom Polgárral: térjen vissza Argentínába, és támogassa az állomásigazgatót. Hecksher és Polgár - régi bajtársak a berlini bázisról, és a legjobb barátok a második világháború óta - a legkiválóbb tisztek közé tartoztak, akikkel a CIA valaha is büszkélkedhetett. Mindketten azon a véleményen voltak, hogy a Track Two hiábavaló erőlködés.

Helms a brazíliai CIA-állomás igazgatóját, David Atlee Phillipset bízta meg a chilei harci különítmény vezetésével. Az 1950 óta a CIA szolgálatában álló Phillips, a guatemalai és a dominikai missziók veteránja, az ügynökség legjobb propaganda-szakértője volt. Ő sem fűzött reményeket a Track One-hoz.

„Bárki, aki élt Chilében, mint ahogyan én is, és ismerte a chileieket, jól tudta, hogy egy chilei szenátort esetleg sikerülhet megvesztegetni, na de kettőt? Soha. És hármat? Kizárt dolog - mondta. - Rögtön kikürtölték volna a dolgot. Ezek demokraták voltak, méghozzá régóta.” Ami a Track Twot illeti, erről Phillips a következőképpen vélekedett: „A chilei katonák a demokratikus feddhetetlenség mintaképei voltak.”¹⁰ Parancsnokuk, René Schneider tábornok nyilatkozatban közölte, hogy a hadsereg tiszteletben tartja az alkotmányt, és tartózkodik a politizálástól.

A Track One keretében Phillips huszonhárom külföldi riportert fizetett le azért, hogy felrázzák a nemzetközi közvéleményt. Ő és kollégái mondták tollba azt az ádáz Allende-ellenes sztorit, amely azután a Time címoldalára került. A Track Two keretében pedig hamis útlevéllel ellátott, kettős fedésbe bújtatott CIA-ügynökök csapatát vetette be. Egyikük kolumbiai üzletembernek adta ki magát, egy másik argentin csempésznek, egy harmadik pedig bolíviai hírszerző tisztnek.

Szeptember 27-én ezek az ügynökök megkeresték az amerikai nagykövetség katonai attaséját, Paul Wimert ezredest, a CIA régi barátját, hogy segítsen kapcsolatba lépniük olyan chilei tisztekkel, akik vállalkoznának Allende megbuktatására. Egyik kiválasztottjuk Roberto Viaux volt, annak a néhány tábornokból álló körnek a tagja, amely a közelmúltban megpróbált puccsot szervezni. Viszont számos tiszttársa veszélyes futóbolondnak tartotta, egyesek véleménye szerint pedig nem is volt ép elméjű.

Október 6-án az egyik álcázott ügynök és Viaux hosszas megbeszélést folytatott. Csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy Korry nagykövet végre rájöjjön: a CIA puccsot szervez a háta mögött. Éles hangú szóváltás zajlott le közte és Henry Hecksher között. „Huszonnégy órát adok magának, hogy felfogja: maga nekem van alárendelve, vagy pedig elhagyja az országot" - közölte a nagykövet.

„Meg vagyok döbbenve - táviratozta Korry Kissingernek. - Bármilyen kísérlet a részünkről, hogy aktívan ösztönözzünk egy puccsot, a disznó-öbölbelihez hasonló fiaskóhoz vezethet.”

Kissingert a gutaütés kerülgette. Utasította a nagykövetet, hogy ne ártsa bele magát a dologba, majd újólag magához rendelte Helmst a Fehér Házba. Az eredmény egy gyors távirat volt a santiagói CIA-állomásnak: „LÉPJEN KAPCSOLATBA A HADSEREGGEL ÉS TUDASSA VELÜK HOGY AZ USA KORMÁNYA KATONAI MEGOLDÁST AKAR, ÉS HOGY TÁMOGATJUK ŐKET MOST ÉS KÉSŐBB. [...] TEREMTSEN LEGALÁBB VALAMIFÉLE PUCCSHANGULATOT. [...] ÖSZTÖNÖZZÖN KATONAI FELLÉPÉST.”

Október 7-én, órákkal az után, hogy a fenti utasítás elhagyta a CIA-központot, Helms kéthetes távol-keleti ellenőrző körútra indult a saigoni, bangkoki, vientiáni és tokiói állomások útba ejtésével.

Ugyanezen a napon Henry Hecksher megpróbálta útját állni annak az ötletnek, hogy Viaux tábornokkal hajtsanak végre államcsínyt. Az állomásigazgató közölte a központtal, hogy a Viaux-rezsim „tragédia lenne Chile és a szabad világ számára. [...] Egy Viaux-féle puccs csakis tömeges vérfürdőhöz vezetne.” Az üzenet azonban nemigen hatott a washingtoni döntéshozókra. Október 10-én, amikor már csak két hét volt hátra Allende beiktatásáig, Hecksher ismét megpróbálta elmagyarázni a tényeket feletteseinek. „Arra kértek minket, hogy provokáljunk káoszt Chilében - írta Hecksher. - A Viaux-féle megoldással a káosznak olyan formáját idézzük elő, amely valószínűleg nem lesz vértelen. Az USA közreműködését elleplezni egyértelműen lehetetlen lesz. Az állomás csapata, amint tudják, komoly megfontolás tárgyává tett minden tervet, amit a központ javasolt. Arra a következtetésre jutottunk, hogy egyik sem kecsegtet a cél elérésének halvány esélyével sem. Ennélfogva, a súlyos kockázatok ellenére, a Viaux-féle hazárdjáték tűnhet kivihetőnek."

A központ tétovázott.

Október 13-án Hecksher azt táviratozta, hogy Viaux a chilei hadsereg főparancsnoka, az alkotmányos keretek túllépésére nem hajlandó Schneider tábornok elrablását fontolgatja. Kissinger a Fehér Házba rendelte Karamessi-nest, aki október 16-án reggel táviratban utasította Heckshert:

SZILÁRD ÉS TOVÁBBRA IS ÉRVÉNYES IRÁNYELV HOGY ALLENDE PUCCSAL MEGDÖNTENDŐ. [...] MEGÁLLAPÍTÁST NYERT HOGY EGY VIAUX-FÉLE PUCCSKÍSÉRLET AMELYET EGYEDÜL HAJTANA VÉGRE A JELENLEG RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ ERŐKKEL MEGBUKIK. [...] ÖSZTÖNÖZZE HOGY FOGJON ÖSSZE MÁSOKKAL AKIK PUCCSRA KÉSZÜLNEK. [...] NAGY ÉS FOLYAMATOS AZ ÉRDEKLŐDÉS VALENZUELA ÉS TSAI TEVÉKENYSÉGE IRÁNT ÉS A LEHETŐ LEGJOBBAKAT KÍVÁNJUK NEKIK.

Camilo Valenzuela tábornok, a santiagói helyőrség parancsnoka, hat nappal korábban került kapcsolatba a CIA-val. Felfedte, hogy a szándék megvan benne, talán a képesség is, de erősen tart a dologtól. Október 16-án este Valenzuela egyik tisztje pénzért és tanácsért folyamodva felkereste a CIA-t. „Qué necesitamos es un general con cojones” - közölte a tiszt, vagyis „akire szükségünk van, az egy tökös generális".

Másnap késő este Valenzuela tábornok két ezredest küldött titkos megbeszélésre Wimert ezredeshez, a CIA egyenruhás képviselőjéhez. Tervük lényegében megegyezett azzal, amit eredetileg Viaux vetett fel: elrabolják Schneider tábornokot, Argentínába csempészik, feloszlatják a kongresszust, és a fegyveres erők nevében átveszik a hatalmat. Kaptak is mindjárt ötvenezer dollár készpénzt, három géppisztolyt és egy hátizsákra való könnygáz-gránátot. Az ellátmányt Tom Karamessines engedélyezte a központban.

Október 19-én, mindössze öt nappal a beiktatás előtt, Hecksher rámutatott: a Track Two „annyira szakszerűtlen és olyan ingatag, hogy a chilei körülmények között esélye van a sikerre". Más szóval, olyan sok chilei katonatiszt tudta már, hogy a CIA meg akarja állítani Allendét, hogy ezáltal a puccs kilátásai egyre javultak. „Mindegyik érdekelt katonai fél ismeri az álláspontunkat” - olvasható egy október 20-ai keltezésű CIA-feljegyzésben. Másnap Richard Helms visszaérkezett az Egyesült Államokba az ázsiai CIA-állomásokat érintő, kéthetes útjáról.

Október 22-én, ötven órával az előtt, hogy a chilei kongresszus összeült volna a választási eredmények szentesítésére, fegyveresek egy csoportja lesből rajtaütött a munkába igyekvő Schneider tábornokon. A több lövéstől súlyosan megsebesült tábornoka műtőasztalon halt meg röviddel az után, hogy Salvador Allendét a kongresszus 153 szavazattal 35 ellenében megerősítette Chile alkotmányosan megválasztott elnökeként.

Jó néhány napba beletelt, amíg a CIA kibogozta, ki is ölte meg Schneider tábornokot. Dave Phillips először azt feltételezte, hogy a CIA géppisztolyai végezték el a piszkos munkát. Nagy megkönnyebbülésére Viaux, nem pedig Valenzuela emberei húzták meg a ravaszt. A CIA repülőgépe, amelynek az eredeti terv szerint az elrabolt Schneider tábornokot kellett volna kicsempésznie Santiagóbó], azt a chilei tisztet vitte a fedélzetén, aki átvette az ügynökség pénzét és fegyvereit. „Pisztollyal a zsebében érkezett Buenos Aires-be, és így szólt: »Nagy bajban vagyok, segíteniük kell«” - emlékezett vissza a jelenetre Tom Polgár. A chilei hadműveletet az ügynökség azzal kezdte, hogy szavazatokat vásárolt, és végül odáig jutott, hogy automata fegyvereket csempészett bérgyilkosok kezébe.

„A CIA kutyagumit sem ér"

A Fehér Ház dühödten vette tudomásul, hogy az ügynökség kudarcot vallott Allende megállításában. Az elnök és környezete meg volt győződve afelől, hogy a CIA-n belüli liberális klikk titkos szövetkezése szabotálta a chilei titkos akciót. Alexander Haig, aki most már tábornokként Kissinger nélkülözhetetlen jobbkezévé nőtte ki magát, így vélekedett: a művelet azért fulladt kudarcba, mert a CIA emberei hagyták, hogy politikai érzelmeik „befolyásolják végső helyzetértékelésüket és a helyzet orvoslására tett javaslataikat a titkos műveletek terén". Közölte továbbá a főnökével: legfőbb ideje, hogy megtisztítsák „a legfontosabb baloldali dominanciájú részlegeket Helms alatt", és követeljék „azoknak az eszközüknek, attitűdöknek és koncepcionális alapoknak az alapos felülvizsgálatát, amelyekre a CIA titkos programjainak épülniük kell”¹³.

Nixon kijelentette, hogy Helms csak akkor maradhat a hivatalában, ha nagytakarítást végez a háza táján. Az igazgató azonnal megígérte, hogy hat helyettese közül négyet elbocsát, és csak Tom Karamessinest tartja meg a titkos akciók felelőseként, valamint Carl Duckettet a tudományos-technikai alosztály élón. Egy Kissingerhez intézett emlékeztetőben burkoltan figyelmeztetett arra, hogy a folytatólagos tisztogatás veszélyeztetné emberei morálját és elhivatottságát. Válaszul az elnök ismételten azzal fenyegetőzött, hogy dollármilliókkal kurtítja meg az ügynökség költségvetését. „Nixon hevesen kikelt a CIA és pocsék hírszerzési teljesítménye ellen - mondta George P. Shultz, az elnök költségvetési igazgatója. - »Azt akarom, hogy csökkentse a CIA büdzséjét a jelenlegi egyharmadára« - közölte velem az Elnök. - »Nem, legyen csak a fele.« Nixon ilyen rögtönzésekkel szokta kiönteni a mérgét, de azért nem kellett ttílságosan komolyan venni.”¹⁴

Csakhogy Nixon ezúttal valóban nem tréfált. 1970 decemberében Kissinger egyik tanácsadója arra igyekezett rábírni főnökét, "hogy személyesen hasson oda az Elnöknél: ne hajtson végre ilyen nagy, önkényes, mindenre kiterjedő elvonást. [...] A húsvágó bárd suhogtatása katasztrofális lenne.^,, De az elnök az elkövetkező két évben egyfolytában kést szegezett a CIA torkának.

A CIA földbe döngölése egyszerű dolognak bizonyult ugyan a Nixon vezette Fehér Ház számára, ám annál nehezebb volt kihúzni a csávából. Az elnök utasítására Kissinger és Shultz még abban a hónapban egy ambiciózus szekerceforgatót delegált a költségvetési hivatalba James R. Schlesinger személyében, akit azzal bíztak meg, hogy három hónap alatt nézzen utána és mérje fel, milyen jogok és kötelezettségek tartoznak Richard Helms hatáskörébe. Az idő előtt megőszült, negyvenegy éves Schlesinger Kissingerrel együtt járt a Harvardra; intellektuálisan minden tekintetben felvette vele a versenyt, viszont hiányzott belőle a csalárdság itt nélkülözhetetlen képessége. Azzal szerzett hírnevet magának a Nixon vezette Fehér Házban, hogy alaposan szétcsapott a kormányzati bozótban, egymás után vágva ki az elszáradt fatörzseket.¹⁶

Schlesinger jelentése szerint a hírszerzésre fordított költségek magasra szöknek, a hírszerzés minősége ellenben hanyatlik. A hétezer CIA-elemző képtelen arra, hogy a világban zajló folyamatokat kihámozza abból a tengernyi adatból, amelybe nyakig merülnek. Hatezer ügynök és hivatalnok dolgozik a CIA operatív műveleti részlegén, de mindeddig egyikük sem volt képes beépülni a kommunista világ legfőbb tanácskozó és döntéshozó testületeibe. A központi hírszerzés igazgatója, bármilyen érdemleges hatalom és jogkör híján, pusztán a titkos akciók lebonyolítására és a hírszerzési jelentések gyártására szorítkozik (ezeket Nixon és Kissinger csak hébe-hóba olvasta el). Az ügynökség nem képes támogatni az elnök globális ambícióit - a nyitást Kína felé, a szembeszállást a szovjetekkel és a vietnami háború befejezését Amerika számára kedvező feltételekkel.¹⁷ „Semmi sem támasztja alá azt a feltételezést, hogy a hírszerző közösség jelenlegi struktúrájában képes lenne megbirkózni ezzel a problémahalmazzal” - szólt Schlesinger következtetése.

Megoldásként az amerikai kémszolgálat 1947 óta példa nélkül álló, radikális átszervezését javasolta. Vezetője egy új cár lenne a nemzeti hírszerzés igazgatója (director of national intelligence) néven, aki a Fehér Házból felügyelné az összes hírszerző szervezet alkotta birodalmat. A CIA-t fel kell darabolni, és új ügynökséget kell létrehozni, amelynek feladata a titkos operatív akciók bonyolítása és a kémkedés lenne.

Haig, az elképzelés szülőatyja emlékeztetőben mutatott rá, hogy ez volna „a legnagyobb vitákat kiváltó bátorságpróba”, amelyet az amerikai kormány emberemlékezet óta magára vállal.¹⁹ A fejtörés lényege az volt, hogy miután a CIA-t a Kongresszus hozta létre, értelemszerűen az újjászületésében is szerepet kellett volna játszania. Márpedig Nixon ezt nem tűrhette. Az átszervezésnek szerinte titkokban kellett megtörténnie. Utasította Kissingert: egy hónapon át ne csináljon egyebet, mint hogy a terv végrehajtását biztosítja. Csakhogy Kissingernek ehhez nem fűlt a foga. „Inkább ülök rajta - jegyezte fel Haig memorandumának a margójára [de] nem vagyok hajlandó elvérezni felette.”

A hosszú csatározás egy évvel Allende hatalomra jutása után ért véget. Az elnök nyíltan utasította Helmst, hogy adja át a CIA felügyeletét helyettesének - a Nixont kiszolgáló Cushman tábornoknak -, és vállalja el az amerikai titkosszolgálatok névleges uralkodójának szerepét.²⁰ Helms ügyes riposzttal hárította el a halálos döfést. Annyira ellehetetlenítette Cushmant, hogy a tábornok sürgősen új beosztásért, a hadiflotta parancsnokának tisztéért folyamodott az elnöknél. A második számú poszt így hat hónapon át betöltetlen maradt a CIA-ban.

Az átszervezés ötlete ezzel elhalt ugyan, de Richard Nixon tudatában tovább élt. „A titkosszolgálat egy szent tehén - dühöngött az elnök, - Semmit sem értünk el, amióta csak próbálkozunk vele. A CIA kutyagumit sem ér.”²¹ Azt is jól az eszébe véste, hogy meg kell szabadulnia Richard Helmstől.

„A természetes és valószínű következmények"

A Salvador Allende elleni aknamunka eközben tovább folytatódott. „A Track Two valójában sosem ért véget - mondta Tom Karamessines, és a Fehér Házban 1970. december 10-én megtartott értekezletről készített feljegyzései egyértelműen előrevetítették a bekövetkező eseményeket: - Az ördög ügyvédjének szerepében Kissinger rámutatott, hogy a javasolt CIA-program célja a mérsékeltek támogatása. Mivel azonban Allende mérsékeltnek állítja be magát, miért ne támogatnánk a szélsőségeseket? - kérdezte.”

Az ügynökség pontosan ezt is tette. A Nixon által jóváhagyott tízmillió dolláros költségvetést nagyrészt arra költötte, hogy elvesse Chilében a politikai és gazdasági káosz magvait. Ezek a magvak 1971-ben szökkentek szárba. Ted Shackley, a CIA latin-amerikai alosztályának új igazgatója, aki laoszi és dél-vietnami állomásigazgatói megbízatásai végeztével tért vissza a központba, közölte feletteseivel, hogy ügynökei „kulcspozíciókat betöltő katonákra terjesztik ki a befolyásunkat, hogy azután döntő szerepet vállalhassanak a puccs erőinek oldalán”. Az új santiagói állomásigazgató, Ray Warren katonákból és politikai szabotőrökből álló hálózatot épített ki, hogy a chilei hadsereget elmozdítsa az alkotmányosság talajáról. Allende elnök pedig elkövetett egy végzetes hibát. Válaszul a CIA nyomására, Grupo de Amigos del Presidente [Az Elnök Barátai) néven létrehozott egy árnyékhadsereget, amelyet Fidel Castro finanszírozott. A chilei hadsereg tisztikara ezt már nem hagyhatta szó nélkül.

Csaknem három évvel Allende megválasztása után egy Jack Devine nevű santiagói rezidens fiatal CIA-tisztviselő, aki majd évek múltán az ügynökség operatív műveleti részlegének ügyvezető igazgatója lesz, jelentést továbbított Washingtonba, amely egyenesen a napokban külügyminiszterré kinevezett Kissinger íróasztalán landolt. A táviratban az állt, hogy az Egyesült Államok órákon vagy akár perceken belül segélykérést kap „azon chilei katonai csoportosulás egyik főtisztjétől, amely Allende elnök megbuktatását tervezi".

A puccs 1973. szeptember 11-én következett be. Gyors volt és kegyetlen. Az elnöki palotába szorult és a fogságba eséstől fenyegetett Allende öngyilkosságot követett el azzal a fegyverrel, amelyet Fidel Castrótól kapott ajándékba. Aznap délután Augusto Pinochet tábornok katonai diktatúrája vette át a hatalmat, a CIA pedig haladéktalanul kapcsolatot épített ki a tábornok juntájával. Pinochet kegyetlen uralma idején több mint 3200 embert gyilkoltak meg, s további tízezreket börtönöztek be és kínoztak meg a halálkaravánnak nevezett megtorlások során.

„Nincs kétség afelől - vallotta be az ügynökség a Kongresszus előtt tett egyik nyilatkozatában a hidegháború után -, hogy egyes CIA-kapcsolatok aktív résztvevők voltak az emberi jogok súlyos megsértésében és ennek eltitkolásában." A legfőbb ilyen CIA-kapcsolat Manuel Contreras ezredes, Pinochet titkosszolgálatának a feje volt. Fizetett CIA-ügynökként a puccs után két évvel vezető CIA-tisztségviselökkel tárgyalt Virginiában éppen akkor, amikor az ügynökség egyik jelentése az ő személyes felelősségét állapította meg gyilkosságok és kínzások ezreinek elkövetésében. Contreras különösen egy hírhedt terrorakcióban tüntette ki magát: Allende egykori USA-nagykövete, Orlando Letelier tábornok és amerikai asszisztense, Ronni Moffitt 1976. évi meggyilkolásában, akikkel az autójukba rejtett pokolgép végzett alig néhány háztömbnyire a Fehér Háztól. A merénylet után Contreras megzsarolta az Egyesült Államokat: azzal fenyegetőzött, hogy szétkürtöli a világban kapcsolatát a CIA-val - így akadályozta meg kiutasítását vagy bíróság elé állítását. Az ügynökség köreiben nem volt kétséges, hogy Pinochet tudott az amerikai földön végrehajtott terrormerényletről, és jóváhagyta.

A Pinochet-rezsim 17 éven át volt hatalmon. Bukása után Contrerast egy chilei bíróság hétévi börtönre ítélte Orlando Letelier meggyilkolásáért. Pinochet 2006 decemberében, 91 éves korában hunyt el, miközben bűnvádi eljárások folytak ellene az uralma alatt elkövetett gyilkosságok miatt. E sorok írása közben chilei, argentin, spanyol és francia bíróságokon Henry Kissinger ellen is perek zajlanak, amelyeket a halálkaraván túlélői indítottak ellene. Amikor külügyminiszter volt, a Fehér Ház jogtanácsadója tapintatosan figyelmeztette, hogy „az, aki mozgásba hoz egy puccskísérletet, felelősségre vonható a szóban forgó cselekmény természetes és valószínűsíthető következményei miatt".

A CIA képtelennek bizonyult arra, hogy „be- és kikapcsológombot szereljen fel a titkos akciók gépezetére - mondta Dave Phillips, a chilei akciócsoport főnöke. - Úgy véltem, ha katonai puccs törne ki, lenne talán kétheti utcai harc Santiagóban, vidéken pedig esetleg hónapokig tartó küzdelem több ezer halottal - vallotta titokban egy szenátusi vizsgálóbizottság előtt a Track Two kezdeti megfeneklése után öt évvel. - Isten tudja, tudatában voltam-e annak, hogy olyasmiben veszek részt, amiben valakit akár meg is ölhetnek.”

Kihallgatója ekkor megkérdezte:

-    Mi a különbség ön szerint egyvalaki meggyilkolása és ezrek halála között, akik puccsban vesztik életüket?

-    Uram - felelte Phillips -, milyen különbséget tehettem abban az időben, amikor bombázópilóta voltam a második világháborúban, és megnyomtam a kioldógombot, és emberek százai vagy esetleg ezrei haltak meg?

Harmincadik fejezet