Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
‒ Márk 8:36
Miles Lanier saját irodájában ült a Fuchi Industrial Electronics New York City-beli főhadiszállásán, és az ablakon keresztül nézte a várost. A Fekete Tornyokként ismert hat felhőkarcoló magasan a többi épület fölé emelkedett, kiváló rálátást nyújtva a plexumra és a távoli jerseyi tengerpartra. Lanier az agglomeráció világító fényeit figyelte, és annak a milliónyi embernek az életére gondolt, akik megtöltik az utcákat, és a többi millióéra a világ más metroplexumaiban, ahol a világot uraló megatársasági óriások közötti küzdelmek zajlottak nap mint nap. Az egyik játszma véget ért, de valahol máshol máris elkezdődött egy másik.
Bábel... nem, Ronin állta a szavát. A Kalapácsosok elvitték Lanier-t a Fuchi egyik bostoni komplexumába, ahol felhasználhatta azokat az elsőbbségi kódokat, amelyekben Villiersszel hónapokkal korábban megegyeztek, hogy minél gyorsabban el tudjon jutni New Yorkba. A megérkezését követően azonnal sor került Villiers és a vezérigazgató megbízható embereiből álló stáb részletes tájékoztatására.
Villiers meghallgatta, hogyan akarta a Renraku kifürkészni az otakuk titkait, hogyan fordult Ronin ‒ vagyis akkor még Bábel ‒ egykori munkaadói ellen, és hogyan vetett véget az otaku programnak, amellyel hatalmas károkat okozott a megatársaság végső, piacra dobás előtti fázisában lévő fejlesztéseinek. A Fuchi vezetői közül többen is felvetették, hogy a Renraku ezen találmányok némelyikét az otakuktól szerezte, és hogy a vírus ezért támadta meg, és törölte ki a fejlesztési adatokat.
Lanier azt az elképzelést támogatta, hogy a Renrakuval szövetségben álló titokzatos, „Leonardo" nevű dekás maga is egy otaku volt, aki információkat adott a cégnek, amely cserébe biztosította számára a további fejlesztésekhez szükséges pénzt. Ha ez igaz volt, akkor az otakuk a vírus és Ronin segítségével Leonardo indiszkréciójának problémáját is lerendezték. Egyikük sem tartotta valószínűnek, hogy a közeljövőben még egy otaku hitszegővé válik, és valamelyik megatársaság szolgálatába áll. Ez viszont tökéletesen megfelelt Villiersnek, aki pontosan tudta, mekkora problémát okozhatnak a Mátrix független elemei. Jobb, ha külsős játékosok nem avatkoznak bele a megatársaságok akcióiba.
A Renrakut jelentősen visszavetette a Bábel Vírus pusztítása (a Fuchi felső köreiben gyorsan elterjedt a név). A cég ugyan semmilyen értelemben nem esett ki a játékból, de a játéktér egy kicsit beszűkült számára. A legnagyobb rivális továbbra is a Fuchi maradt, de Villiersék már könnyebben versenybe tudtak szállni az otaku Leonardo támogatása nélkül maradt Renrakuval. Miközben a Renraku a károk helyreállításával volt elfoglalva, a Fuchi keményen dolgozott, hogy néhány vadonatúj fejlesztést dobjon a piacra. Továbbra is ők maradtak a legnagyobb számítógépes cég, és Richard Villiers mindent meg fog tenni azért, hogy ez így is maradjon.
Lanier-nek a Zurich Gemeinschaft Bankhoz került részvényei egy ideig tökéletesen gátat fognak szabni a Renraku terjeszkedésének. A részvénypiac már megneszelte a változást a Renraku computer Systems felső vezetésében, és a részvényeladás híre is kezdett eljutni Tokiótól Londonon keresztül Bostonig, ahol az egész elkezdődött (úgy terjedt szét, akár egy vírus, és amerre az információ elhaladt, változásokat hagyott maga után. A világ nemsokára tudni fog róla, hogy a Renrakunál valami jelentős esemény történt, még ha a teljes történetet nem is sikerül senkinek kiderítenie), a cég hivatásos ködösítői erről gondoskodni fognak.
Sokkal nagyobb és sürgetőbb problémát jelentettek a Fuchi belső viszályai. A japán családok még mindig dühöngtek Villiers megnövekedett hatalma miatt, és Lanier visszatérése sem enyhítette a japán frakciónak a vezérigazgatóval szemben táplált ellenszenvét. Folyamatossá és egyre vadabbá váltak a vádaskodások a nagyszabású titkos művelet miatt, amelyet eltitkoltak a részvényesek elől. A Yamanák és a Nakatomik csak azért nem kezdeményezték Villiers elmozdítását, mert Lanier-nek sikerült megfékeznie a Renrakut. Villiers és Lanier mindenki szemében hősök voltak, akik véghezvittek egy zseniális tervet a fő rivális rovására, és sikerült ép bőrrel megúszniuk.
De a japánok nem fognak sokáig nyugton maradni. Reagálniuk kell Villiers egyre növekvő befolyására, mielőtt az igazgató olyan mértékben kontrollálná a céget, hogy teljesen kiszorítsa őket a vezetésből. Lanier tapasztalatból tudta, hogy nincs veszélyesebb egy sarokba szorított ellenfélnél. Egy elkeseredett ember szinte bármire képes a túlélésért.
Ronin tökéletes példa volt erre. Azt mondta Lanier-nek, hogy végre elnyerte a szabadságát, de Lanier tudta, hogy ez nem igaz. Bárkivel is találkozott Ronin a Mátrixban ‒ a hang, amelyik beszélt neki a víziójában, a technosámánná válásakor ‒, az ugyanúgy vagy talán még jobban kihasználta őt, mint céges munkaadói. Fegyverré tette, és a Renraku ellen fordította Ronint. A fiatalemberen keresztül a tudomásukra hozta, hogy ne húzzanak ujjat az otakukkal, aztán eldobta őt, akár egy kiürült fegyvert.
Lanier kételkedett benne, hogy annak ‒ bárki vagy bármi is legyen ‒, aki a szálakat mozgatta, a legkisebb mértékben is számított volna, hogy Ronin túléli-e a leckézetést, egészen addig, amíg a technosámán megfelelően teljesíti a rá bízott feladatot. Lanier a pályafutása során már több száz hasonló esetet látott, azt pedig meg sem tudta számolni, ő maga hányszor használt fel így embereket.
Hadd higgyen Ronin, amit csak akar, gondolta. A kölyök fiatal volt, és nem érdekelték a világ eseményeinek alakulásai, de nemsokára megtanulja a leckét. Hadd élvezze a gondtalanságot, amíg tudja. Ezen a világon nem létezett szabadság. Az emberek egyik munkaadótól vándoroltak a másikhoz, mindig másnak a szolgálatában dolgoztak, még ha ez a munkaadó önmaga is volt, vagy saját karrier, kihívás vagy luxus iránti vágya. Az egyedüli szabadság ebben a világban, ha tudod, hogy mindez csak játék ‒ gondolta Lanier. ‒ És hogy hogyan használd fel saját előnyödre a szabályokat. És ha már itt tartunk...
Megérintett egy panelt a fekete, tükörsima asztallapon, és azonnal felvillant egy kijelző, rajta a beépített kommunikációs berendezés kezelőlapjával. Az asztal bal oldalán lévő bemélyedés felfénylett, és megjelent fölötte Lanier titkárnőjének áttetsző, holografikus képe.
‒ Igen, Mr. Lanier?
‒ Rhonda, hívja fel nekem Smedley Pembertont. Azonnal beszélni szeretnék vele, munkám van a számára.
‒ Máris, uram.
Lanier bontotta a kapcsolatot, és várta a hívott fél jelentkezését. Pemberton kitűnő közvetítő volt, és úgy ismerte Bostont, mint saját óriási tenyerét. Biztos volt benne, hogy a troll képes lesz teljesíteni a kívánságát.
Vajon a Kalapácsosok vevők lennének még egy kis munkára? ‒ tette fel a kérdést magában Lanier. Képzett emberekre lesz szüksége, ha egyszerre akar foglalkozni a japánokkal és a Renrakuval. Finom megoldásokat kell alkalmaznia, de tudta, hogy képes lesz megbirkózni a feladattal.
Hátradőlt, és tervezgetni kezdte a következő lépéseit, miközben Rhonda a hívással próbálkozott. Egy dologban Miles Lanier is teljesen biztos volt.
Áldozatokat kell hozni.