28

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.

‒ Máté 7:1

A Társasági Tanács a kijelölt időben összegyűlt, a bírák elfoglalták helyüket a Zurich-Orbital űrállomás központi tárgyalójában. Ezúttal Lynn Osborne érkezett utoljára, és a nő nyugodtan, magabiztosan lebegett a korláthoz. Napoli pontosan vele szemben ült, az arcán önelégült magabiztosság látszott, mint aki biztos benne, hogy a dolgok az ő számára kedvezően fognak alakulni. Osborne vigyázott rá, hogy az arcán semmi ne látszódjon abból, amit érez. Hadd higgye Paco, hogy ő van előnyben. Annál érdekesebb lesz látni a reakcióját.

Amint Lynn Osborne elfoglalta a helyét, és a tanácstermet lezárták, Priault főbíró a kalapácsával kétszer a korlátra ütött, jelezve az ülés megkezdését. Minden tekintet Osborne-ra irányult, ahogy a nő egy kicsit feljebb lebegett, és a képernyőjére hívta az információkat, melyeket mindössze néhány perce kapott meg a Fuchi New York-i központjától. Még kivárt egy másodpercet, és hagyta, hogy a csend a szükségesnél egy másodperccel tovább nyúljék.

‒ Főbíró úr, bírótársaim ‒ kezdte. ‒ Kérem, bocsássanak meg. és nézzék el nekem, amiért a Társasági Tanács idejét raboltam, de a legújabb fejlemények fényében vissza kell vonnom a Fuchi vádjait a Renraku Computer Systes-szel szemben, és kérem, hogy az ügyet tekintsék semmisnek.

A teremben halk moraj kelt a bírák között, és sorban felvillantak a képernyők, ahogy végigolvasták a hivatalos dokumentációt, melyet Osborne a bejelentésével egy időben továbbított nekik. Napoli diadalmas arccal dőlt hátra, de mintha egy kicsit csalódott lett volna, amiért a nő nem hajlandó harcolni vele.

Priault-nak többször is rá kellett ütnie a korlátra, mire csend lett.

‒ Csendet, csendet kérek a teremben! ‒ dörögte erélyesen. Amikor a többi bíró elcsendesedett, Osborne-hoz fordult. ‒ Osborne bíró, esetleg volna szíves megmagyarázni? A Társasági Tanács jelentős mennyiségű időt és energiát fektetett ebbe az ügybe.

‒ Ez igaz, kegyelmes uram ‒ felelte udvariasan Osborne ‒, és a Fuchi szeretné ezért kifejezni őszinte háláját. Azonban olyan új bizonyítékok kerültek elő, melyek miatt mindenképpen vissza kell vonnunk a vádjainkat.

Napoli diadalmas arckifejezése kíváncsira váltott. Ahogy Villiers az üzenetében tippelte is, Napoli ‒ és a Renraku ‒ még nem tudott a történtekről. Osborne folytatta a magyarázatát:

‒ A jelek szerint Miles Lanier, a Fuchi Industrial Electronics egykori alkalmazottja és a Renraku igazgatótanácsának tagja volt a felelős a biztonsági résért, melyért a Renrakut tettük felelőssé, és egyedül Mr. Lanier volt a forrása azoknak a Renrakuhoz került fejlesztési információknak, melyek lehetővé tették a Fuchiéhoz hasonló termékek előállítását. Mr. Lanier feladta magát a Fuchi rendfenntartó erőinek, és bevallotta, különféle titkos műveleteket indított ellenünk, csak hogy tesztelje a Mátrix biztonsági rendszerünket. A Fuchi elfogadta Mr. Lanier magyarázatát az elmúlt hónapok eseményeire, ő pedig szeretné jóvátenni, hogy akaratlanul is bevonta az ügybe a Társasági Tanácsot.

‒ Egy pillanat! ‒ Napoli végre megtalálta a hangját. ‒ Miles Lanier a Renraku Computer Systems egyik főrészvényese. Azt akarja mondani, hogy ez idő alatt folyamatosan a Fuchinak dolgozott? Ez összeférhetetlenség! Mr. Lanier számtalan dokumentumot aláírt, és elismerte, hogy megszakította a kapcsolatot a Fuchi Industrial Electronicsszal.

‒ Így van ‒ vágta rá Osborne azonnal. ‒ Úgy tűnik, a Fuchi biztonsági eljárásainak kívülről való tesztelése kizárólag Mr. Lanier ötlete volt. Az összegyűjtött információkat aztán átadta a Fuchi vezetőinek. Tudomásom szerint meglehetősen... tanulságosak voltak.

‒ És a Fuchi jelen pillanatban magánál tartja a Renraku egyik társasági alkalmazottját? Főbíró úr, hogyan lehetséges ilyen felháborító...

Osborne közbevágott, mielőtt Napoli befejezhette volna.

‒ Már nem a Renraku alkalmazottja, Napoli bíró. Mr. Lanier jóval a piaci ár alatt felajánlotta megvételre a Zürich Gemeinschaft Banknak a birtokában lévő Renraku részvénycsomagot.

Napoli szája tátva maradt a bejelentésre, ami a többi bírát is legalább egy szemöldökfelvonásra késztette. A részvények eladásával Lanier az őt a Renrakuhoz kapcsoló összes köteléket elvágta. És azzal, hogy épp a ZGB-nek adta el őket, gyakorlatilag a Társasági Tanács kezébe adta a papírokat, miáltal a Tanács a jövőben könnyedén nyomást gyakorolhat a Renrakura. Ráadásul, mivel jóval a piaci ár alatt kínálta fel őket, a lépésével kételyeket fog támasztani a Renraku piaci stabilitásával kapcsolatban, és a cég részvényárfolyama zuhanni kezd addig, amíg a vezetőség meg nem nyugtatja a részvényeseket. A Renraku gyors növekedése hirtelen megtorpan, és amíg nem tisztázzák a helyzetet, a többi megatársaságnak lesz alkalma összeszedni magát, és felzárkózni a riválishoz. Mindent összevetve briliánsan elegáns megoldás volt, amit a Társasági Tanács egyszerűen nem utasíthatott el.

Osborne körülnézett a tanácsteremben, és látta, ahogy a bírák helyeslően bólogatnak, vagy új parancsokat gépelnek be a konzol billentyűzetén. Nem volt kétséges számára, hogy a mindannyiuk hasznára váló javaslatot végül el fogják fogadni. A Renrakut egyszerűen leszavazzák, és félresöprik, a cégnek pedig nem lesz más választása, mint a lehető legnagyvonalúbban elfogadni Lanier visszalépését az igazgatótanácsból. De Napoli még nem akarta feladni.

‒ Még mindig van itt egy probléma. Miles Lanier a Renraku erőforrásait használta fel a terveihez ‒ mondta. ‒ Ezért felelnie kell a cég igazgatótanácsa előtt. Követelem, hogy amíg nem sikerül pontosan tisztázni a tevékenységét, és a Renraku ki nem szabja rá a megfelelő büntetést illegális cselekedeteiért, addig adják át nekünk!

Osborne megköszörülte a torkát.

‒ Attól tartok, ez nem lehetséges, Napoli bíró. Mivel Mr. Lanier tevékenysége a Fuchit vette célba, e Tanács rendelkezéseinek értelmében a mi kötelességünk megítélni a tetteit. A Fuchi úgy döntött, hogy Mr. Lanier-t továbbra is magánál tartja, és kompenzálja a Renrakut mindazokért a társasági erőforrásokért, amelyeket Lanier az ott töltött idő alatt felhasznált. Biztos vagyok benne, hogy a Renraku igazgatótanácsa megfelelőnek fogja találni kárpótlási ajánlatunkat, és ezúton kérem bírótársaimat, engedélyezzék, hogy ezt az ügyet külön rendezze le a két cég anélkül, hogy még több értékes időt rabolnánk el a Tanácstól.

Osborne kajánul Napolira vigyorgott. Csak várj, amíg a cégedtől megtudod, mi történt odalent! A Renrakunak holnaptól már nem csak Miles Lanier miatt kell aggódnia. Ma éjjel sok kialvatlan cégvezető lesz nálatok, és köztük leszel te is.

Priault megköszörülte a torkát; és újra megkopogtatta a korlátot ‒ az események szemlátomást nem ingatták meg méltóságteljes higgadtságát. Úgy viselkedett, mintha minden az elvárásainak megfelelően történt volna.

‒ Előttünk van tehát egy javaslat arról, hogy az érdekelt felek a Tanácson kívül tárgyalják meg egymással a vitás kérdéseket. Van valakinek hozzáfűznivalója?

A többi bíró csendben maradt, egyedül Napoli dühöngött magában, de elég okos volt hozzá, hogy csukva tartsa a száját. Nem volt értelme erőltetnie a témát, amíg tisztába nem kerül az összes részlettel, és Osborne tudta, hogy amikor ez megtörténik, a férfi nagyon meg lesz lepődve.

‒ Helyes ‒ bólintott Priault. ‒ Ez esetben szavazhatunk.

A bírák szavazatai rövid várakozás után összesítésre kerültek. Egyértelművé vált: a Fuchi és a Renraku a színfalak mögött fogja lerendezni az ügyet. Még Napoli is a többiekkel voksolt. A Zürich Bank hozzájut egy jelentős Renraku részvénycsomaghoz, és további befolyásra tesz szert az igazgatótanácsban, a Fuchi pedig saját őrizetében tarthatja Lanier-t. A Tanácsnak ugyanakkor nem marad más tennivalója, mint visszatérni a szokásos foglalatosságához, és fenntartani a tagtársaságok közötti kényes hatalmi egyensúlyt, miközben a két nagy cég egyezkedik.

Még messze nincs vége, gondolta Osborne, amikor Priault feloszlatta a gyűlést, és a bírák elindultak a kijárat felé. A Renraku nem fogja annyiban hagyni, és a Fuchinak is megvannak a maga problémái.

A zavartnak tűnő David Hague-ra pillantott, aki kérdő tekintettel nézett rá, mielőtt elhagyta volna a tanácstermet. Nem kétséges, alig várta már, hogy szilárd talaj legyen a lába alatt. Sajnálom, David, nem volt időm minden tényt a tudomásodra hozni... de még ha lett volna, akkor sem teszem meg. Ha Villiers információi helytállóak, akkor a japán barátaid legalább akkora problémát fognak jelenteni a közeljövőben, mint a Renraku. És nem biztos abban, hogy megbízhat benned, ha növekszik a ránk nehezedő nyomás. Mint ahogy én sem.

Priault távozásával Osborne egyedül maradt a tanácsteremben. Nem tehetett róla, de máris a jövőn gondolkodott. A Fuchi és a Renraku a Tanács bevonása nélkül megpróbálják rendezni a nézeteltéréseiket, de a biztonság kedvéért azért a Társasági Tanács ott lesz, hogy segítsen elsimítani a megatársaságok közötti ellentéteket, mivel a direkt konfliktus nyílt háborúhoz vezethetne. Ha a Fuchi és a Renraku viszonya eszkalálódik, olyan konfliktus kerekedhet belőle, amelyet már a Tanács sem tud meggátolni, csak ha ő maga is belekeveredik. A Földön egyre gyűltek a viharfelhők, és Osborne különösen nagy elégedettséget érzett, hogy itt maradhat, a Zurich‒ Orbital fedélzetén.

Jobb a Mennyben szolgálni, mint a Pokolban uralkodni, gondolta, egy kicsit elferdítve az ismert idézetet. Legszívesebben azoknak az embereknek hagyta volna a felszín poklát, akik már kiestek a kegyelemből ‒ az árnyvadászoknak és a titkosügynököknek, akik a társaságok közötti sötét szakadékokban dolgoztak. Elvégre az az ő világuk, nem?