24

De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.

‒ Genezis 2:17

A kihallgatószobára csend borult Westcott előadása után. A mágus keze erőtlenül hullott le Bábel homlokáról, a férfi zihálva kapkodott levegő után. Félresöpört egy átizzadt hajtincset a homlokából, majd megfogta az adatjackjébe dugott kábelt, mintha fájdalmat okozna neki a kapcsolat fenntartása. Fehér laborköpenye zsebéből előhúzott egy zsebkendőt. Lanier észrevette a doktor orrából szivárgó vért, amit Westcott a zsebkendővel felitatott.

‒ Ennyi az egész? ‒ nézett fel dr. Lambert a műérzet monitorról.

Westcott kelletlen grimasszal nézett Bábel nyugodt arcára. A tekintetéből mélységes undor sütött.

‒ Nem... van még más is... de nagyon mélyen eltemetve... nagyon mélyen.

‒ Akkor szerezze meg ‒ húzta ki magát Lambert minden csepp felsőbbrendűségével, amit csak össze tudott kaparni. ‒ Saigo-sama a lehető legrészletesebb jelentést akarja az igazgatótanács elé tárni. Többre van szükségünk, mint az átalakulás élményének zavaros emléktöredékei. Nekünk a tudatalatti emlékek és megfigyelések is kellenek, ha rekonstruálni akarjuk a történteket.

Dr. Westcott elszántan lehunyta a szemét, és hüvelykujját erősen Bábel halántékához szorította. A mágus emberfeletti erőfeszítései ellenére a technosámánon nem látszott, hogy bármi kárt okozott volna neki az agyszondázás. Ártatlan arccal feküdt a transszerű állapotban... vagy talán kómában. Lanier azon gondolkodott, vajon a mágus behatolása nem szaggatta-e már darabokra a fiatalember agyát. Westcott mágikus szavakat mormolt, keze és Bábel feje között titokzatos energiák cikáztak. A műérzet-berendezés halkan zümmögött a háttérben.

‒ Rendben van, Báb... vagyis Michael ‒ mondta Westcott halkan. ‒ Majdnem végeztünk. ‒ Lanier nem tudta eldönteni, hogy a doktor magát vagy inkább a páciensét akarja megnyugtatni a szavakkal.

Bábel látszólag nem volt tudatában, hogy a mágus folyamatosan beszél hozzá.

‒ A fa tövében vagy, és belenézel a tóba. A víz szétválik, és valami elkezd kiemelkedni belőle. Ránézel, és látod a sorsodat? Mi az? Mit látsz?

‒ Szeretné tudni, mit látok? ‒ szólalt meg hirtelen Bábel. Csak az ajka mozgott. ‒ Tudni akarja, mit tanultam ott? Akkor figyeljen, és én megmutatom.

Westcott lélegzete elakadt. A varázsló izmai összerándultak, mintha rohamot kapott volna, és tágra nyílt szemmel meredt valamire, amit csak ő láthatott.

‒ Istenem! ‒ nyögte. ‒ Mi ez? Mi... NEEEEEE! ‒ üvöltött fel a mágus magas, éles hangon. Elengedte Bábel fejét, és hátratántorodott egy lépést, de tekintetét még mindig egy bizonyos pontra fókuszálta valahol a páciense feje felett. Aztán mozdulatlanná vált, és elhallgatott, szája azonban nyitva maradt, folytatta a néma sikolyt. Lambert lenézett a műérzet-rögzítő kijelzőjére, aztán a kollégájára kiáltott:

‒ Mi a baj, ember? Mi történt? Fejezze be azt az átkozott vizsgálatot!

Bábel kinyitotta a szemét, fejét az összezavarodott Lambert felé fordította, és elmosolyodott.

‒ Attól tartok, nem hallja önt, doktor ‒ mondta, és ibolyaszínű szeme megvillant. ‒ dr. Westcott agya jelenleg nagyon elfoglalt. Voltaképpen mindannyian csak szoftverek vagyunk, és én most összeomlasztottam a rendszerét. A szíjakat, ha kérhetném, doktor.

Westcott tompán bólintott, és elkezdte kioldozni a Bábelt a vizsgálószékhez rögzítő hevedereket.

Lambert odarohant a mágushoz.

‒ Douglas, mi a fenét művel? Hagyja abba!

Westcott azonban rá se hederített Lambert kiabálására, ellökte magától a másik orvost, aki elveszítette az egyensúlyát, és hátratántorodott. A karjával néhány pillanatig kétségbeesetten kapálózott, mielőtt hangos csattanással elterült a padlón.

Lanier érezte, hogy a szobában tartózkodó biztonsági emberek idegei pattanásig feszülnek, miközben próbálnak rájönni, hogy mi történik a szemük előtt. Talán elérkezett az ő ideje.

‒ Állítsák meg! ‒ üvöltötte Lambert a biztonságiaknak, akik azonnal kizökkentek bénultságukból, és elindultak, hogy lefogják dr. Westcottot. Ám a mágus közben már halkan mormolni kezdett, Bábel pedig felállt, és a szék melletti műérzetkonzolhoz hajolt. A rohanó őrök már majdnem odaértek hozzájuk, amikor Westcott intett a kezével, és a következő pillanatban fénylő energiakupola borította be őt és Bábelt. Az őrök mintha falba ütköztek volna, lepattantak a csillogó, átlátszó felületről. Újabb rohammal próbálkoztak, ettől egy ajtó is kifordult volna a keretéből, de az energiafal továbbra is ellenállt.

Lanier mindig felismerte a kínálkozó lehetőséget. Váratlanul a hozzá legközelebb álló őrre vetett magát, és megszerezte a fegyverét. Ezután egy ütéssel ártalmatlanná tette a biztonságit, aki fájdalmas nyögéssel terült el a padlón. Kibiztosította a zömök H&K 227-est, és egy rövid sorozatot eresztett a másik őrbe. A férfi a mellébe kapta a golyókat, és a földre hanyatlott, miközben saját fegyvere messzire repült a kezéből.

Egy másik biztonsági őr és dr. Lambert közben rájöttek, mi történik, amikor Bábel törökülésbe ereszkedett a műérzetkonzol mellett. Az otaku kihúzott egy kábelt a konzolból, és bedugta saját jackjébe, aztán lehunyta a szemét, és tenyerét a térdére fektetve mintha meditációba kezdett volna. Dr. Westcott mozdulatlanul állt a helyén, még mindig rácsatlakozva a műérzetrendszerre, és szótlanul koncentrálva tartotta fenn a mágikus korlátot. Az álla és a szája vörös volt az orrából csöpögő vértől, míg az ajka néma szavakat formázva beszélt valamihez, amit csak ő láthatott.

Lambert összeszedte magát a földről, és rákiáltott a biztonságiakra:

‒ Kapcsolják be a riasztórendszert! Állítsák meg Bishopot, és szüntessék meg ezt a korlátot! Nem érdekel, hogyan, csak csinálják! ‒ Az energiakupolához legközelebb álló őrök előrántották az oldalfegyverüket, és néhány lépést hátráltak, a társuk pedig az ajtó melletti piros gomb felé indult.

Amikor odaért, az öklével erősen rácsapott a gombra, de nem történt semmi. Újra és újra megnyomta, ám a komplexumban nem szólalt meg a riadó.

‒ Ez nem fog működni. Ha szabad kérnem, ne próbálkozzon újra. ‒ Bábel hangja több helyről szólalt meg: a helyiség hangszóróiból, az interkomból, sőt még az őrök rádiójából is. Az ajtónál álló őr még egy utolsót rásújtott a gombra, aztán fegyverrel a kezében a laborberendezések mögött kuporgó Lanier felé fordult, és eleresztett egy hosszú sorozatot a fém és műanyag konzolok közé. De Lanier gyorsabbnak bizonyult; kihajolt a fedezékéből, és lövései nyomán vörös rózsák nyíltak átlósan az őr egyenruhás mellén. A biztonsági nekiesett a használhatatlan riadójelzőnek, majd lassan lecsúszott a földre.

‒ Mire várnak? ‒ kiáltotta szinte hisztérikusan Lambert. ‒ Lőjék le őket!

A mágikus korlát mellett álló két megmaradt biztonsági őr figyelme megoszlott. Egyikük Lanier felé fordult, a másik pedig továbbra is a kupolára koncentrált. Így fedezték egymás hátát, miközben Lambert fedezéket keresett az egyik konzol mögött. Az őr elég okos volt ahhoz, hogy Westcottot vegye elsőként tűz alá. Bármilyen állapotba is került a varázsló, mindenképpen ő volt a felelős a mágikus korlátért. Ha őt sikerül ártalmatlanná tenni, a korlát is megszűnik. A géppisztoly lövedékei úgy kopogtak a csillogó energiafalon, mint az esőcseppek a háztetőn. Sem Bábel, sem Westcott nem mozdult, egyikük sem zökkent ki a transzból.

A másik őr közben több lövést is leadott Lanier irányába, főként azért, hogy fedezékbe kényszerítse a férfit. Lanier válaszsorozatának lövedékei végigverték a padlót. Nem találta el a biztonságit, de rádöbbentette a céglegényt, hogy mennyire jól belőhető a pozíciója.

Amikor a fegyvertűz egy pillanatra alábbhagyott, Bábel kinyitotta a szemét. Kihúzta a csatlakozót az adatjakjéből, és hagyta, hogy a kábel a földre hulljon, aztán dr. Westcotthoz fordult, és óvatosan megérintette a mágus vállát.

‒ Nézzen oda, doktor! ‒ Hangját némiképp eltompította a vibráló energiakupola. Westcott oldalra fordította a fejét, és a szeme tágra nyílt a rémülettől. Ismét kántálni kezdett, az ajkát elhagyó különös, ősi szavak furcsán visszhangoztak a félgömb alakú korlát belsejében. Két kezét a melle elé emelte, és a tenyerei között fénylő energiagömb kezdett formálódni. Westcott felemelte az egyre fényesebben világító gömböt.

Lanier pontosan tudta, mit művel a mágus. Gyorsan körbenézett a szobában, és észrevett egy ládát, amelyikben nemrég még a helyiségben lévő kifinomult érzékelőberendezések valamelyike lehetett. A valamivel több mint egy méter magas láda kemény, ellenálló műanyagból készült. Habozás nélkül rohanni kezdett felé. Az őr tüzet nyitott, a padlón és a falón golyók kopogtak, miközben Lanier bevetődött a láda mögé.

Egy töredékmásodperccel később meghallotta dr. Lambert „Ne!" kiáltását, melyet egy energiakisülés halk reccsenése követett. A levegőben terjengő elektromosságtól égnek állt a nyakán a szőr, és csak ekkor jutott el a füléig a padlóra zuhanó fegyverek és emberi testek puffanása.

Lanier éppen időben dugta ki a fejét a láda mögül, hogy lássa felvillanni és elhalványulni dr. Westcott fénylő energiakorlátját. A doktor szeme kifordult, térde megbicsaklott, de Bábel még időben elkapta a hóna alatt, és gyengéden leeresztette a padlóra. Westcott közben folyamatosan motyogta a litániáját, melyet Lanier most már valamivel tisztábban hallott. A korábbi mágikus szavak helyett azonban a varázsló ezt suttogta: „egy-egy-nulla-nulla-egy-nulla-nulla-nulla-egy-egy-egy-nulla-nulla-egy-nulla-nulla-nulla-egy-egy-egy-nulla-nulla-egy-nulla-nulla-nulla-egy-egy." Újra és újra. A gyors egymásutánban elmondott varázslatok jól láthatóan kimerítették a mágust, és ehhez hozzájött még az is, amit az agyszondázás során átélt. Az utolsó biztonsági őrök és dr. Lambert látható külsérelmi nyom nélkül hevertek a padlón.

A biztonságiak páncélzata fabatkát sem ért dr. Westcott varázslatának ereje ellen. Lanier igyekezett még időben kikerülni Westcott látóteréből, mert sejtette, hogy a mágus egyetlen varázslattal akar elintézni mindenkit a szobában. Amit egy varázsló nem lát, arra nem tud hatni, így a láda mögött kuporgó Lanier megúszta a hatását a mágiának, amely leterítette Lambertet és az őröket.

Bábel a legközelebbi eszméletlen őrhöz lépett. Felvette a férfi géppisztolyát, ellenőrizte a tárat, majd Lanier-hez fordult, aki halvány mosollyal figyelte őt a láda takarásából. Az otaku nehezen lélegzett, homloka izzadságban úszott, mintha az imént futott volna le egy hosszabb távot, de a mozdulatai biztosak és folyamatosak voltak.

‒ Ha ki akar kerülni innen, Mr. Lanier, tartson velem. Nagyobb az esélyünk, ha együttműködünk. De ha akar, maradjon itt, és próbáljon szerencsét egyedül. Öné a választás. ‒ Bábel válaszra sem várva az ajtó felé indult.

Lanier nem futhatott volna be sikeres karriert a cégvilágban, ha nem ragad meg minden kínálkozó lehetőséget. Kilépett a láda mögül, mintegy jelezve, hogy elfogadja az ajánlatot. Bábel megtorpant a labor ajtaja előtt.

‒ Nyitás ‒ mondta, és a mágneszár halk kattanással engedelmeskedett. Lanier és Bábel nyugodtan kisétáltak a laborból, maguk mögött hagyva az eszméletlen Renraku alkalmazottakat.

‒ Ügyes trükk volt a ládával ‒ jegyezte meg Bábel, miközben kikémlelt a sarok mögül.

‒ Kösz. Tudta, hogy ezt fogom tenni? ‒ Ezen a ponton Lanier szinte már bármit el tudott volna hinni.

‒ Nem, de örülök, hogy így történt. Jól fog jönni a segítsége.

‒ A segítségem? Azok után, amit magával tettem?

Bábel vállat vont.

‒ Semmivel sem volt rosszabb annál, mint amit ők akartak tenni velem.

A létesítmény csendes volt. A riadó nem szólalt meg, a folyosók üresek maradtak.

‒ És mint mondtam... ‒ Bábel beszéd közben folyamatosan a folyosót pásztázta a tekintetével ‒, sokkal nagyobb esélyünk van kijutni innen együtt, mint külön-külön. Én még elég új vagyok ezekben az árnyakciókban.

‒ Vettem észre. Mit csinált Westcottal?

‒ Hallott már a pszichotrópikus jegekről? ‒ kérdezte Bábel. ‒ Én is valami hasonlót használtam. A kapcsolaton keresztül behatoltam a műérzetrögzítő berendezésbe, és létrehoztam egy visszacsatolási hurkot Westcott és saját magam között, hogy le tudjak tölteni néhány átdolgozott programot a doktor agyába. Voltaképpen nem sokban különbözött attól a módszertől, amit maga is alkalmazott nálam. ‒ Az utolsó mondatba némi szarkazmus is vegyült.

Lanier úgy döntött, nem veszi fel a kesztyűt.

‒ Sosem hittem volna, hogy ez lehetséges ‒ mondta.

Bábel rávigyorgott.

‒ Én sem voltam biztos benne, de működött. A jó öreg Westcott ezelőtt valószínűleg még soha nem próbált behatolni egy olyan agyba, amelyik saját jelenlétgátlóval rendelkezik. ‒ Bábel megfordult, és határozott léptekkel, céltudatosan elindult a folyosón.

‒ Mi az ördögöt művel? ‒ szólt utána Lanier. ‒ A kijárat erre van!

Bábel a válla felett visszanézett.

‒ Csakhogy én nem megyek el. Még nem. Valamit még el kell intéznem. Maga azt tesz, amit akar, de ha velem akar dolgozni, akkor erre megyünk. ‒ Megtorpanás nélkül haladt tovább a folyosón, és Lanier egy pillanatra eltöprengett rajta, hogy mit tegyen: induljon el a kijárat felé, vagy maradjon ezzel a különös fiatalemberrel. A pillanat elmúlt, és gyors léptekkel elindult, hogy felzárkózzon Bábelhez.

‒ Elárulná, hová megyünk? ‒ kérdezte. ‒ Vagy hogy hogyan fogunk élve kijutni innen?

‒ Hozzá kell férnem a Renraku hálózatához ‒ felelte Bábel. ‒ A labor rendszere túlságosan el van szigetelve, de azért a biztonsági rendszerbe így is sikerült bejutnom. Az egyik szellemsegítőmet elhelyeztem a rendszerben, hogy biztos legyek benne, senki nem indítja be a riadót. Egy kis szerencsével senki nem fog tudomást szerezni az eltűnésünkről, csak amikor már túl késő lesz.

‒ Szellemsegítők? ‒ vonta fel a szemöldökét Lanier. Felfigyelt rá, hogy Bábel nem tett említést semmiféle tervről, amelyik kijuttatná őket a létesítményből... élve vagy akárhogyan.

‒ Az egyik kis segédem a Mátrixban. Mint egy keretprogram vagy szakértői rendszer, csak sokkal... tudatosabb.

‒ Maga ezt az egészet kitervelte. ‒ Lanier lassanként összerakta a részleteket. ‒ Vissza akart jutni a Renrakuhoz, hogy behatolhasson a rendszerükbe. Miért? Hogy hamis adatokkal etesse meg őket?

Bábel egy pillanatra megállt az egyik keresztfolyosón, mielőtt továbbindult volna balra.

‒ Ennyire azért nem volt kiszámolva ‒ mondta. ‒ Amíg el nem kezdtem emlékezni a maga kis... játszószobájában, addig azt sem tudtam pontosan, mi lett volna a feladatom.

Lanier ismét felfedezte a keserűség nyomait Bábel hangjában. Kételkedett benne, hogy a fiatalember olyan megbocsátó lenne, mint amilyennek mutatja magát.

‒ Az volt a feladatom, hogy hozzak el... valamit a Renrakunak, amikor visszahívnak. A maga kihallgatása óta folyamatosan, apránként jönnek vissza az emléktöredékek.

Bábel egy újabb kereszteződésnél torpant meg, óvatosan kinézett a sarok mögül, és amikor látta, hogy a folyosó üres, egyenesen továbbvezette Lanier-t.

‒ Tudja, hogyan működik egy retrovírus? ‒ kérdezte, de nem várta meg a választ. ‒ Beépül az alany DNS kódjába, így a DNS másolatai a vírus másolatát is tartalmazzák. Én is valami hasonló vagyok. Egy egyszerű sejt a Renraku Computer Systems rendszerében, amelyet azért küldtek, hogy megfertőzze a Renraku testét.

‒ De miért árulja el a Renrakut? ‒ Lanier kezdett összezavarodni. ‒ Biztosan jól megfizetnék az információiért. Nem választották volna ki erre a feladatra, ha nem lenne megkérdőjelezhetetlenül hűséges hozzájuk.

Bábel megállt, és ibolyaszínű szemével Lanier-re nézett.

‒ Az voltam. De maga is hallotta, mi történt velem a Mátrixban. Azt akartam, hogy a Renraku megtudja. Hűséges voltam hozzájuk, mert egész életemben a cég jelentett számomra mindent. Amikor aznap éjjel ott voltam a Mátrixban, rátaláltam valami másra, amiről soha nem is álmodtam, hogy az enyém lehet. Megtaláltam a mágiát, és bármit hajlandó vagyok megtenni azért, nehogy egy lélektelen megatársaság ugyanúgy a hatalmába kerítse, mint egykor engem. ‒ Bábel megfordult, és továbbindult a komplexum belseje felé.

Lanier ki akart jutni innen épségben, ezért egyelőre vele tartott. De mint mindig, most is csak a megfelelő pillanatra várt.

Ne gondold, hogy a „mágiád" örökké megfog védeni a cégek érdeklődésétől, kölyök. Rengetegen akarnak majd megölni pasztán csak azért, amit te és az otaku haverjaid tudtok a Mátrixról. És ezek közül én vagyok az egyik.