19

...együnk, igyunk, mert holnap meghalunk!

‒ Ésaiás 22:13

Kalapács a falhoz lapult, amikor a második gépfegyversorozat is végigzúgott a folyosón. Az átkozott biztonsági őrök sokkal gyorsabban reagáltak, mint várta; pillanatok alatt elzárták az utat a felvonó és a lépcsőház felé.

Sloane bekapott néhány lövedéket, és most Kalapács lábánál támasztotta a falat. A páncélja felfogta a golyókat, de valószínűleg eltörött néhány bordája. Geist halkan kántálva mellette térdelt, és tenyerét Sloane karjára és mellére szorítva próbálta meggyógyítani a sérüléseket.

Hosszú a folyosó túlsó oldalán állt, éppen csak a sarok mögül lövöldöző biztonsági őrök látómezőjén kívül, Tojo pedig valamivel mögötte tapadt a falhoz. Kalapács a trollra nézett és biccentett. Hosszú kifordult a sarok mögül, és AK-97-es rohampuskájával tűz alá vette a folyosó másik végét. A céges biztonságiak kénytelenek voltak fedezékbe húzódni a golyózápor elől. Kalapács tudta, hogy ha az őrök végül úgy döntenek, hogy lerohanják őket, akkor a csapatával nem sokáig tarthat ki. Gyorsan át kell törniük rajtuk, vagy vissza kell vonulniuk, mielőtt kereszttűzbe kerülnének, mert az igen gyors véget jelentene számukra.

Kalapács Geisthez fordult, aki fáradt sóhajjal húzódott el Sloane mellől. A csapat vezetője remélte, hogy a gyógyítás nem vett ki túl sok energiát a mágusból. Sloane lassan, óvatosan talpra állt, és egy bólintással köszönte meg a varázsló segítségét.

‒ Azonnal át kell jutnunk ezeken a szarháziakon! El tudod valahogy kapni őket?

Geist olyan pillantást vetett Kalapácsra, ami nem hagy ott kétséget afelől, hogy a mágus saját véleménye szerint bármilyen világi fenyegetést le tud küzdeni.

‒ Igen, de látnom kell őket, és szükségem lesz figyelemelterelésre, amíg elmondom a varázslatot.

Kalapács bólintott, és Hosszúra nézett. Halkan beszélt a mikrofonba, de szavai tökéletesen tisztán jutottak el a troll fülhallgatójába, a folyosó másik felébe.

‒ Kéne egy kis gondolkodnivalót adni a fiúknak néhány másodpercre, amíg Geist elintézi őket. Várj a jelzésemre.

Hosszú vigyorogva bólintott, és az övéhez nyúlt.

Geist még mindig ugyanott kuporgott. Hátát a falnak vetette, szemét lehunyta, és izmait ellazítva koncentrált. A mágus előtt halványan felragyogott a levegő, enyhén elmosva a férfi arcvonásait, akár a nyári aszfaltról felszálló hő. Kalapács tudta, hogy Geist az egyik segítő szellemét hívja. Látta társán az árulkodó jeleket, mint ahogy előtte már sok másik máguson is. A varázsló bevetette a nehéztüzérséget.

Amikor a ragyogás megszilárdult, Kalapács bólintott Hosszúnak. A troll hangos „Banzai" üvöltéssel elhajította az övzsebéből előhúzott kicsi, lapos, ezüstös tárgyat. A kábító gránát egy másodperccel később fülsüketítő robbanással, éles villanás kíséretében működésbe lépett. A folyosóról, a biztonságiak felől zavart kiáltások és kétségbeesett üvöltések hallatszottak.

‒ Gáztámadás! ‒ kiáltotta valaki. ‒ Elő a maszkokkal! Mindenki vegye fel a... ‒ A felszólítást görcsös köhögés szakította félbe, miközben az árnyvadászokat olyan penetráns, rothadásszagú bűz csapta meg, hogy kis híján még Kalapács is öklendezni kezdett. Befogta széles, lapos orrát, és hátralépett, közvetlenül Geist mozdulatlan teste mellé. Mi a fenét művelt a mágus?

Az öklendezés és a köhögés néhány másodperc múltán elhalt, és az ork biztos volt benne, hogy hallja a padlólapokra omló testek tompa puffanását. Még egy kicsit kivárt, aztán intett Hosszúnak, és felemelt fegyverrel, egyszerre léptek ki a sarok mögül.

A folyosó egy kisebb előtérbe vezetett, itt voltak a liftek, és innen nyílt a lépcsőházba vezető ajtó is. Sűrű, kékes ködpára ülte meg a helyiséget ‒ erősen emlékeztetett egy átlagos Los Angeles-i, szmogos délutánra ‒, és homályosította el az elegáns céges dekorációt. A folyosón nyolc test hevert ugyanolyan egyenruhában, mint amilyen azon a két biztonsági őrön volt, akiket a bejáratnál tettek ártalmatlanná. Némelyiken szűrőmaszk is volt, de az álarcok tehetetlenek voltak a támadás ellen, amely nem egy gázgránátból érkezett.

A gyomorforgató bűz és a kékes pára forrása a levegőben lebegett, az eszméletlen őrök teste felett. Mintha a köd sűrűbb részei kavarogva, gomolyogva, folyamatosan mozogva emberi formává álltak volna össze a pára belsejében. A levegőelementál anyagtalan testével könnyedén áthatolt bármilyen fizikai védelmen, és természetes közege feletti hatalmát felhasználva, mérgező levegővel kábította el az őröket. A levegőelementál az elképedt Kalapács szeme előtt zsugorodni kezdett, és az előtérben terjengő köd egyetlen örvénylő pontba húzódott vissza. Amikor a helyiség levegője kitisztult, az anyagtalan szellem is átcsúszott a láthatatlan lyukon, és egy halvány villanással eltűnt.

‒ Legalább egy óráig ki lesznek ütve ‒ mondta a sarok mögül előbukkanó Geist. Kalapács összerezzent a mágus hangjára. Az ilyen pillanatok mindig eszébe juttatták, mekkora segítséget jelent egy csapat számára egy Geist kaliberű varázsló. Az ork elszakította a tekintetét az őrök magatehetetlen testétől, és a sápadt mágusra nézett. Geist arcán önelégült kifejezés ült, de Kalapács úgy döntött, inkább nem tesz megjegyzést. Ameddig jól végzi a munkáját, addig megengedheti magának, hogy egy kicsit arrogáns legyen.

‒ Szép munka volt ‒ biccentett. ‒ Gyerünk a lépcsőhöz! ‒ intett a többieknek és elindult előre.

Fegyverropogás visszhangzott végig a folyosón, és a két technikus aggódó arccal tekintgetett hátra a főnökükre. A munkaköri leírásukban csak az szerepelt, hogy figyelemmel kísérjék és rögzítsék a kihallgatásokat, a felfegyverzett, harcképes behatolók elleni küzdelem viszont kimaradt belőle. Miles Lanier Bábel hátába nyomta a pisztolyt, és foglya válla felett rájuk nézett.

‒ Menjenek tovább ‒ mondta. ‒ Az embereink feltartják őket, amíg kijutunk innen a parkolóba. ‒ A kis csapat elérte a lépcsőház ajtaját, és az egyik technikus végighúzta a mágneskártyáját az érzékelőn. A szerkezeten égő vörös fény meg sem rezdült.

‒ A zár nem reagál, uram ‒ jelentette a férfi. Lanier Bábel mellett az ajtó felé lépett, amikor a vörös riadófények kihunytak, visszatért a normál világítás, és a szirénák elhallgattak. Valahonnan fentről, a lépcsőházból hangos dördülés hallatszott. Lanier reflexszerűen az ajtó felé kapta a fejét.

Bábel ebben a pillanatban cselekedett, a monoszálas penge támadó kígyóként pattant elő az alkarjából. Az idő egy másodpercre lelassult, és a dekás Lanier kinyújtott, pisztolyt tartó karja felé csapott. dr. Ferrera figyelmeztető sikolya feleslegesnek bizonyult, mert Lanier a szeme sarkából látta Bábel mozdulatát. Gyorsan hátraszökkent, hogy kikerüljön a támadás hatósugarából, de megbotlott és nekiesett a biztonsági ajtónak. A penge így csak a pisztolyt érte el; a fegyver csattanva hullott a padlóra, oldalán hosszú, ezüstös szélű hasadék éktelenkedett.

Lanier azonnal térdre vetette magát Bábel következő támadása elől. A kiberpenge ártalmatlanul suhant el a feje felett, és hosszú árkot vésett az ajtó fémjébe. A Renraku-vezető lába előrevágódott, a tökéletesen kivitelezett rúgás Bábel térdét találta el. A technosámán fájdalmában hátratántorodott, és megpróbált talpon maradni, miközben Lanier a leejtett fegyver után nyúlt.

Bábel ismét Lanier felé lendült, amikor az egyik technikus úgy döntött, itt az ideje hőssé válni, és nekiugrott az otakunak. A két férfi a földre zuhant, de Bábel gyorsan felülkerekedett ellenfelén. Rátérdelt a tehetetlen technikus mellére, megragadta a torkát, és az alkarpenge hegyét a rémült férfi állához nyomta. A halk kattanásra azonban mindketten Lanier-re néztek, aki néhány lépésnyire tőlük állt, célzásra emelt pisztollyal.

‒ Engedje el ‒ mondta a cégvezető  ‒, és lassan álljon fel!

Bábel lenézett a technikus félelemmel teli arcára, aztán vissza Lanier-re. Megpróbálhatta volna megfenyegetni a technikust, túszként használni őt, de tudta, hogy reménytelen a helyzete. Ha Lanier valóban olyan, mint ahogy hírlik róla, akkor egy pillanatig sem habozna feláldozni a technikust, és utána Bábelnek már nem lenne mivel alkudoznia. Lanier céges volt. és Bábel tudta, hogy a megatársaság fejeseit mennyire nem érdeklik az alkalmazottaik, amikor bajba kerülnek. Lassan feltápászkodott, és ellépett az ártalmatlanná tett technikustól; a karbonszálas penge halkan visszacsúszott a helyére.

‒ Lenyűgöző bicska ‒ mondta Lanier. ‒ De nem ártana megtanulnia, hogyan használja. Most pedig álljon oda! ‒ Lanier a zakója belső zsebéből elővett egy mágneskártyát, és odadobta a felálló technikusnak. ‒ Használja ezt!

A technikus reszketve engedelmeskedett. Lanier kártyáját már elfogadta a zár, és a fény zöldre váltott. A férfi már nyúlt volna a kilincs után, amikor az ajtó hirtelen kivágódott, és telibe találta az arcát. A technikus a folyosó falának tántorodott, majd ájultan összeesett. Lanier-t azonban egyáltalán nem érdekelte alkalmazottjának sorsa. Pisztollyal a kezében az ajtón kilépő ork felé fordult. A jövevénynél lévő kéziágyú mellett Lanier aprócska lőfegyvere csak ártalmatlan játékpisztolynak tűnt.

‒ Dobd el, barátom! ‒ dörrent rá az ork mély hangon. Lanier egy pillanatig habozott, Bábel szinte látta, ahogy gondolatban az esélyeit méricskéli a fenyegető kinézetű ork ellenében. Végül felemelte a kezét, hogy a fegyver csöve a mennyezet felé nézzen, de nem dobta el a pisztolyt. Az ork folyamatosan Lanier-re célozva beljebb lépett a folyosón, de közben mindenkit szemmel tartott, és az ajtóból újabb alakok bukkantak elő. Mindegyik fekete álcaruhát és utcai páncéldzsekit viselt. Hárman humánok voltak, a negyedik pedig egy katonai rohampuskát cipelő troll, akinek mélyen le kellett hajolnia, hogy átférjen az ajtón. Gyorsan szétszóródtak, hogy fedezni tudják egymást.

‒ Azt mondtam, dobd el, haver! ‒ ismételte meg az ork nyugodt, érzelemmentes hangon. Lanier ismét végignézett a fegyvereseken, és a pisztolya csattanva landolt a földön.

‒ Rúgd ide! ‒ utasította az ork. Lanier ezúttal azonnal engedelmeskedett, a fegyver az ork lába előtt állapodott meg. Az egyik társa lehajolt és felvette. Bábel felfigyelt rá, hogy egyedül neki nem volt eddig fegyver a kezében. A hóna alatti tokban ugyan látott egy pisztolyt, de a dekásnak az volt az érzése, hogy a fickó ritkán használja, és csak a látszat miatt hordja.

‒ Nem tudjátok, kivel szórakoztok, szarháziak ‒ morogta Lanier.

Az ork rövid, ugatásszerű kacajt hallatott, és az emberei közül néhányan vele nevettek.

‒ Nem igazán vagy alkupozícióban, öregem. Azt hiszem, számban és tűzerőben is mi vagyunk előnyben. ‒ Bábelre pillantott. ‒ Esetleg elmondhatnád, miért ne vigyük magunkkal az emberünket, és miért ne hagyjuk itt a hulládat a takarítóknak. ‒ Megcélozta Lanier szívét, és dr. Ferrera ijedten kapkodott levegő után.

‒ Kinek dolgoztok? ‒ kérdezte Bábel.

Az ork elfordította a fejét, és a technosámánra nézett.

‒ Ezen most ne gondolkozz, kölyök. Majd időben megtudod.

‒ Esetleg érdekelhet titeket, hogy ez a fickó itt Miles Lanier ‒ mondta Bábel.

‒ Lanier? ‒ visszhangozta az ork. ‒ A volt Fuchi biztonsági főnök? Azt hittem, te a Renraku embere vagy. Ez valami tréfa, kölyök?

‒ Nem hiszem ‒ mondta a férfi, aki felvette Lanier fegyverét. ‒ Nemrég néztem meg a Renraku céginformációit, és ez a tag valóban nagyon hasonlít Miles Lanier-re. A megfelelő embereknek nagyon sokat érhet... ‒ Sokatmondóan körülnézett, és a többiek arca felderült a ki nem mondott gondolatra.

‒ Nincs is jobb egy kis extra fizetségnél ‒ jelentette ki a magas, szőke férfi.

Az ork pisztolya fölött Lanier arcát tanulmányozta, a fegyver meg sem rezzent a kezében.

‒ Nem szeretem a komplikációt, cimborák, de az sem tetszik, hogy hátrahagyjunk egy ilyen fickót. Még valami bajt hozna ránk. Ha kinyírjuk, az még több problémát jelenthet, ezért maga és a hölgy velünk jönnek. És ne higgye, hogy kinyírni nagyobb gondot okoz, mint életben hagyni, so ka?

Lanier acélkemény tekintettel bólintott. Az árnyvadászok a lépcsőházon keresztül az épület földszintje felé terelték őt, Ferrerát és Bábelt. Az otaku látta az előtérben és a folyosón heverő őröket, és tudta, hogy ezekkel az emberekkel nem érdemes tréfálni.

‒ Indulunk kifelé, Val ‒ szólt bele az ork halkan a torokmikrofonjába. ‒ Készülj a táncra! ‒ A vadászok kivezették túszaikat a létesítmény oldalbejáratán a parkolóba, ahol egy forgó rotorú helikopter várta őket. Mindenki bemászott a kopter oldalajtaján, utolsóként az ork. Miután ő is elfoglalta a helyét, berántotta az ajtót és előrekiáltott a pilótának:

‒ Emeld fel Val, húzzunk innen! ‒ A rotorok felpörögtek, és a Stallion puhán elszakadt a földtől.

‒ Szép és tiszta munka ‒ mondta elégedetten az ork, amikor a parkoló eltűnt alóluk.

‒ Nem egészen, főnök ‒ hallatszott a kopter pilótanőjének hangja. ‒ Van egy mumus a hátunkban.

A kabin hangszórói sziszegve, recsegve életre keltek, és mindannyian hallhatták a beérkező üzenetet:

‒ Azonosítatlan légijármű, itt a Béta Egy-Négy Knight Errant járőr. Megsértette a társasági légteret és a metroplexum légiforgalmi szabályait. Azonnal azonosítsa magát, különben kénytelenek leszünk tüzet nyitni. Ismétlem, azonnal adja meg az azonosító kódját és a repülési tervét, vagy lelőjük a gépét!