10.

A tépőgépek lelke egy gyémántszálakból szőtt, sapka alakú tartály volt melynek minden egyes szálát bizonyos ritka-földelemekkel kezelték, és annyi energiával töltötték föl, hogy át tudja törni az adott hely bránját.

De csak a gyűjtőhely megépítése volt bonyolult. az azt alátámasztó és működését biztosító gépeket jóval egyszerűbb munkával meglehetett szerkeszteni. A hő– és kvantumingadozást a lehető legalacsonyabb szinten kellett tartani. A legjobb tépőgépek ritka izotópok keverékével üzemeltek. amelytől kétszer olyan megbízhatók és háromszor olyan drágák lettek, míg a biztonsági költségek újabb negyven százalékkal emelték a végső árat.

Azon a nyáron Kala és a bátyja kétszer láttak védőkísérettel az országon áthaladó kész tépőgépszállítmányt. Minden egyes smaragdzöldre festett páncélozott teherautót két vagy három gyorsabb jármű kísérte, tele fiatal, marcona kinézetű fegyveresekkel

A konvojok útvonala és menetrendje titkos volt. Mivel még egy kis tépőgép is egy vagyonba került, a vállalatok mindent megtettek, hogy megvédjék befektetéseiket. Hogy szerezhetnek tudomást róla az Öröklét Gyermekei, merre fog elhaladni egy konvoj és mekkora tűzerő kell ahhoz, hogy megszerezzék a tépőgépeket? – töprengett Kala

Épp Sandor vezetett, amikor belefutottak az egyik konvojba. Egy dühös arcokkal megrakott fürge kis páncélozott autó rögtön elébük vágott a rossz oldalon.

– Félre! – rikoltozta mindenki. – Félre az útból!

A Mormon-tenger mellett jártak, egy olyan úton, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt, és amely hírhedt volt keskeny, szinte nem is létező padkájáról. Sandor ennek ellenére szót fogadott leállt egy keskeny aszfaltsávra, leállította a motort, behúzta a kéziféket, és tágra nyílt szemmel, beharapott alsó ajakkal elfordult, hogy hátranézzen.

Kala pár percig elgyönyörködött a beltenger látóhatárig terpeszkedő, csillogó víztükrében. Azután dübörgő gépek morajlása hallatszott, és két nehéz teherautó gördült el mellettük. Még náluk is ijesztőbb kocsik haladtak a nyomukban, majd újabb két teherautó

– C kategóriások – állapította meg Sandor. – Körülbelül száz. Odalent, Highbornban gyártották őket.

A teherautókon nem voltak egyértelmű jelzések

– Honnan tudod?

– Nincs biztonsági kíséretük – hangzotta válasz. – A C-knek nem jár. Az útonállók az A és B kategóriásokat tudják vagyonokért eladni. És ismerem a vállalatot, mert minden teherautó oldalán van egy kódszám, és ismerem a jelentésüket.

A konvoj már eltűnt a szemük elől, de ők továbbra is ott vesztegeltek a keskeny út mellett.

– Mikor indulunk tovább? – kérdezte a lány.

– Várj! – intette a bátyja.

Kala idegesen izgett-mozgott az ülésen, és kétszer egymás után jelentőségteljesen beszívta a levegőt.

Sandor megértette a jeleket, és odafordult hozzá.

– Nem lenne bölcs dolog közelről követni őket. Valaki még rosszat gondolhat. Érted, mire akarok kilyukadni?

És a már-már a vakmerőségig bátor testvér, szorosan markolva a kormányt, tovább ücsörgött az útpadkán leparkolt autóban.

– Rosszul ítéltek meg téged – mondta Kala.

– Tessék?

– Sandor, hány konvojt követtél életedben?

A fiúnak egy arcizma sem rándult. Aztán szája sarkát hirtelen kis mosoly rántotta fel. és halkan, mint aki összeesküvésre készül, odasúgta:

– Ötvenet, talán hatvanat.

Kala nem lepődött meg, legföljebb nem volt rá felkészülve, hogy így felzaklatja a dolog.

– Ennyire szeretnéd? Hogy Apa lehess… képes lennél ellopni egy tépőgépet hogy, megkockáztathasd...

A fiú már-már rábólintott, de aztán ismét ránézett a húgára.

– Még itt vagyok – emlékeztette – Ezek szerint mégsem akkora a türelmetlenség bennem.

– Mi sült el rosszul? A munkát találtad túl veszélyesnek?

A fiú arcán ezúttal sértődöttség látszott. Kihúzta magát, beindította a motort, kikanyarodott az útra, s egy hosszú percig szüntelenül gyorsított. Amikor úgy gondolta, hallgatása már eléggé megdolgozta Kalát, megszólalt:

– Tudod, harminckét biztonsági őr ment azzal a szállítmánnyal. Amelyiket lekapcsolták az Öröklét Gyermekei. Ezen felül tucatnyi sofőr és a cég három megbízottja. És az akció során valamennyiüket megölték.

– Tudom...

– A szegény ördögöket lefektették az útmenti árokba s ott fejbe lőtték őket. Hogy az arra elhaladó autósok ne vegyék észre a holttesteket. – Úgy szorította a kormányt, hogy az nyikordult egyet s akkor nagyon óvatosan így folytatta: – Ekkor tettem le róla, hogy akarjam. Még ha a legjobb világon lehetnék apa, az sem érné meg hogy akár egy szerencsétlen fiút is megöljek, aki valami pénzt próbál keresni, hogy legyen mit ennie a családjának.

Messze kint a Mormon-tengeren két hegylánc bukkant ki mint két sziget a vízből. Néhány napot a legmagasabb csúcsok bejárásával töltöttek, majd újra északnak a Gejzírek felé vették útjukat e vulkánokban gazdag vidéken. Élvezték a hosszú autózást. Azután, már augusztus vége felé visszaindultak Kala lakóhelyére. Csak egy további helyen álltak meg, melyet mindmostanáig érzelmi okokból tartottak becsben.

– Ez volt a legjobb vakációnk– mormolta a lány.

Sandot hallgatással és egy kis kacsintással tudatta egyetértését.

A rezervátum alkalmazottainak fenntartott kempingben ütöttek tanyát, és a lány bemutatta bátyját annak a pár erdőőrnek, akik még megmaradtak itt az ó idejéből. Kellemes volt a hangulat, a régi munkatársakat láthatóan érdekelték Kala tanulmányai, értelmes kérdéseket tettek fel, és néhány esetben még tanácsot is tudtak adni.

Egy idősebb férfi aki korábban sohasem tudott felmelegedni iránta, bólogatva hallgatta, amikor a lány beszámolt a munkájáról. Aztán nyájas, már-már atyai hangon azt mondta:

– Kala, én tudok egy helyet, ahol pont egy ilyen rovarféleség él. A faj nevét nem ismerem, de azt hiszem, hozzá hasonlóval még nem találkozhatott.

– Komolyan? Hol van az a hely?

A férfi elővett egy térképet és rámutatott egy hosszú völgyre a kontinentális vízválasztó másik oldalán.

– Azt hiszem, túl alacsonyan van. És sok boróka vegyül a fák köze, de ha fel tudnak kapaszkodni itt, ezen a kanyargós úton...

Sandot közelebb hajolt, hogy lássa.

– Itt ez a kis szoros. Biztos, hogy itt láttam azt a kék bogarat.

– Köszönöm – mondta Kala.

– Bármit, ha segíthetek vele – válaszolta az öreg erdőőr. Aztán nagy körülményesen összetekerve térképet hozzátette. – Magam is felvihetem oda, ha a bátyja szívesen idelent maradna, hogy pihenjen kicsit.

– Nem, – mondta erre Sándor.

De nagyon kedvesen mondta. E pillanatban még egyikük sem fogta fel, mi történik.