6.

Kala egy magánszertartás keretében minden tavasszal előhozta rejtekhelyéről Az Első Anya

Meséjét, és az első betűtől az utolsóig elolvasta.

Nagy gyönyörűségét lelte a kalandos és hősies történésekben, a tragikus események pedig mélyen elszomorították. Noha egész részeket tudott már kívülről, mindig úgy érezte, mintha először élné át Claire történetét. Az elszánt és erős nő mindent megtett, hogy megtanítsa Owent viselkedni, és így segítsen a lányainak.

Gondoskodott róla, hogy valamennyi felnőttnek legyen szavazati joga a fontos döntésekben és a szavazatok természetesen az ő tanácsai nyomán születtek meg. A temetéseken mindig Claire mondta a búcsúbeszédet, és gondja volt rá, hogy évente kisebbfajta ünnepi lakomával emlékezzenek meg ideérkezésük évfordulójáról.

A harmadik télen rettentő éhínség tört rájuk. A helyi teknősbékákat a vadászok az utolsó példányig kipusztították, a magukkal hozott gabonafélék pedig nem váltak be. Claire előírta, hogy a maradék élelmiszert milyen rendszer szerint kell adagolni, és miután hat Feleséget rajtakaptak, hogy behatoltak az utolsó konzervkészletek titkos raktárába, ó töltötte be a bíró szerepét a szigorú tárgyaláson. Valamennyi lány azt vallotta, hogy egy vagy több éhes kisbaba miatt tette, amit tett. De addigra már gyerekek tucatjai éltek közöttük, és ugyan kinek nem korgott a gyomra?

Tizenkét másik lány – köztük Feleségek is – alkotta az esküdtszéket. Egy a fajjal egyidős, ősi szertartás keretében meghallgatták a tanúvallomásokat, majd visszavonultak, hogy meghozzák az ítéletet, mely szerint a vádlottak bűnösnek találtattak az ellenük felhozott vádban.

A házanya nem tehetett mást, végleges száműzetésbe kellett küldenie őket.

Az első Tina is a bűnösök között volt. Némi otromba szóváltás és üres fenyegetőzés után ő meg az öt másik nő fogták az apróságokat, és abban a reményben, hogy majd új legelőkre és könnyen megszerezhető ennivalóra találnak, elindultak délre.

Kétség sem fért hozzá, hogy a Hat Dühös Feleség létezett. Ám az általuk elkövetett bűnről nem egybehangzóan számoltak be a források, és egyetlen Testamentum sem utalt Claire-re úgy, mint a tanácsvezető bíróra. Annyi azonban bizonyos, hogy a hat nő átvágott a vadonon, és amikor tiz év múlva visszatértek, kéktyúkokkal, friss teknőctojásokkal, valamint négy életben maradt gyermekkel jöttek, köztük egy nagyon helyes, barna szemű fiúval, aki már majdnem felnőtt, és égett a vágytól, hogy láthassa az apját.

Az az igazság, hogy egyetlen fontos egyház sem ismerte el Claire létezését, ami felért azzal. mintha soha nem is létezett volna. Még a legsajátságosabb felekezetek is tagadták, hogy életbevágóan fontos szerepet töltött volna be a történelmükben.

Az Első Anya Meséje szerint a házanya még hét évet élt ezután, és álmában, békésen érte a halál.

Owen kölcsönkérte egyik felesége Bibliáját, s imákat olvasott fel belőle a sírjánál. Annak az embernek a megkönnyebbülésével, aki megszabadault egy sokáig viselt nehéz tehertől, megköszönte az asszonyi lélek jó munkáját és bölcs vezetését. Az Első Anya Meséje ezek után a szerző, a briliáns eszű, rég halott Kala néhány bizakodó szavával ért véget.

Persze soha semmi sem ér véget, és tekintetbe véve az azóta lezajlott eseményeket. a történet éppen csak hogy elkezdődött.

A legtöbb kutató véleménye szerint egy egész évszázadba telt, mire a pionirok utolérték magukat. Owen nyolcvan évet élt – mindvégig férfiúi ereje teljében –, és isteni státuszához illően lefeküdt egy sor szolgálatkész és termékeny unokájával. Claire sírja hamarosan feledésbe merült, vagy a házanya igazából tényleg nem is létezett soha.

Owené azonban a világ első emlékműve lett. Egy kőbányából odavonszolt mészkőtömböket jó magasan egymásra raktak, dicsőítő szavakat véstek rá, méltóságteljes szobrot emeltek neki, s mellé tették az eredeti, hasznavehetetlen tépőgépet. A tisztelők napokig, hetekig utaztak, csak hogy letérdelhessenek a nagy ember lábánál. Előfordult, hogy egy régi seb begyógyult, vagy valaki egyszeriben megszabadult régóta tartó depressziójától, újfent tanúsítva az Első Apa hatalmas erejét.

Négy évszázad múlva már elég test és szellem töltötte be a világot, hogy maroknyi tudós kikerüljön közülük. Egy évezreden belül az emberiség elterjedt az egész meleg, oxigénszegény bolygón, főleg az alföldeken, s eközben kipusztították azokat az őshonos fajokat, amelyeknek nem jutott megfelelő szerep. A cipészműhelyekből gyárak lettek, az iskolák egyetemekké nőtték ki magukat, és lassan az a szakértelem is visszatért a világra, amely ahhoz kellett, hogy új tépőgépeket építsenek.

1003-ban egy gazdag fiatalember reklámidőt vett minden tévéhálózaton. ,,Tépőgéped minél nagyobb, annál messzebb száll a magod" – kürtölte szét a világba. majd előállt egy óriási A kategóriás géppel, s hozzá egy hatalmas házzal, amely őt és ezer feleségét, valamint egy új. életképes társadalom biztosításához elegendő. minőségi férfiaktól származó, mélyhűtött spermát elviszi innen.

Vállalkozó szellemű fiatal nőkben nem szenvedett hiányt.

Hogy mi lett a sorsa ennek a kolóniának és lakóinak, senki sem tudta. A világ elhagyása végleges eltűnést jelentett a szó mindenféle értelmében. De a következő századokban tépőgépek ezreit építették meg. Telepesek milliói hagyták el oxigénben dúsabb levegő és ízesebb táplálék reményében a legelső új világot. És hatszáz évig tartó kivándorlás után Kala leszármazottai összegyűltek egy kis B kategóriás körül, felolvastak a Bibliából és a Feleségek Testamentumaiból, majd együttes erővel megtették a maguk kis-nagy lépését az ismeretlenbe.