43.

A CSATORNA VÉGE

A CSATORNA, AMELYEN KERESZTÜL MENEKÜLTEK, sima volt, és enyhén lejtett, ezért még száz méter után is könnyedén ment benne a mászás. Ostint egy csúszdára emlékeztette, valamelyik menő aquaparkban.

Ian a csatorna környékét biztonságos területnek nyilvánította, így hát McKenna bátran le is ugrott a végén, körülbelül másfél méternyit, az alant fekvő, szivacsos erdei talajra. A csatorna szája alatt a talaj és a lombok alaposan le voltak taposva, mindenhol cigarettacsikkek hevertek, ami a cső rendszeres forgalmáról tanúskodott.

Miközben McKenna körülnézett, Jack is lehuppant mellé, majd megfordult, hogy lesegítse Zeuszt. A fiú lassan visszanyerte az eszméletét, ami egyben azt is jelentette, hogy egyre súlyosabb kínok gyötörték a sérülései miatt.

Jack óvatosan lefektette Zeuszt a földre, néhány méternyire a csatornától, azután Abigailnek segített leereszkedni, aki azon nyomban letérdelt Zeusz mellé, kezét finoman a homlokára fektetve. Félrehúzta az inget, amellyel korábban betakarták, és felfedte a fiú csaknem egész testét beborító, másod- és harmadfokú égési sebeket.

– Segítséget kell szereznünk neki – mondta Abigail. – Ha a sebei elfertőződnek, bele is halhat.

– Szerzünk segítséget – ígérte Jack.

Wade és Raúl kisegítette Mrs. Veyt a csőből, azután Raúl közelebb jött, és letérdelt Zeusz mellé. Gondterhelten ráncolta a homlokát.

– Sábila^[44] – mondta bólogatva. – Kell sábila.

Jack értetlen pillantást vetett Abigailre.

– Mi a csoda az a sábila?

A lány csupán vállat vont.

– Sábila – ismételte Raúl, cirkalmas mozdulatokkal hadonászva, mintha próbálná elmagyarázni, miről is beszél.

– Kérdezzük meg Ostint! – javasolta Abigail.

Mrs. Vey még a csatorna szája mellett álldogált, amikor Taylor is kimászott. Amint Taylor ismét némi lélegzethez jutott a nagy sietség után, kezét megnyugtatóan az asszony vállára tette.

– Jól van?

Mrs. Vey bólintott, jóllehet borzasztóan gyenge és sovány volt.

– Hol van Michael? – kérdezte.

– Mindjárt itt lesz. Ő maradt sereghajtónak – felelte Taylor.

Tanner vigyázva ugrott, rögtön utána Ian következett. Újabb öt perc is eltelt, mielőtt Ostin végre kidugta fejét a csövön, levegő után kapkodva a kimerítő mászástól. Körülnézett, majd kissé előrecsúszott a hátsóján, mígnem kiült a cső peremére, és onnan ugrott végül a földre.

Mialatt Ostin a nadrágját porolgatta, Mrs. Vey a csatornához lépett, és bekukucskált.

– Michael hol van? – tudakolta.

Taylor is belesett a cső belsejébe.

– Michael! – Kiáltása hosszan visszhangzott a sötétségben, de nem érkezett válasz. – Ian, hol marad Michael?

– Közvetlenül mögöttünk volt – válaszolta Ian. Szemügyre vette a csövet. – Nincs benne.

– Tessék? – kérdezte Taylor és Mrs. Vey egyszerre.

Ostin keserves arckifejezéssel nézett fel rájuk.

– Michael nem jött.

Taylor hirtelen elfehéredett.

– Hogy érted azt, hogy nem jött? – szegezte Ostinnak a kérdést.

Minden tekintet Ostinra tapadt, aki továbbra is levegő után kapkodott.

– Az őrök már túlságosan közel voltak. Michael hátramaradt, hogy elterelje a figyelmüket, amíg mi biztonságban kereket oldunk.

Mrs. Vey hitetlenkedve bámult a fiúra.

– Michael még mindig az Elgen létesítményében van? – kérdezte.

– Azt állította, hogy maradnia kell – mondta Ostin.

– És te hagytad? – háborodott fel Taylor.

– Mégis mi mást kellett volna tennem? Ez volt a logikus megoldás.

– Még hogy logikus! – kiabálta Taylor. Két kezével máris megkapaszkodott a cső peremében, hogy visszamásszon. – Utánamegyek.

– Nincs semmi értelme – vetette ellen Ostin. – Lezárta mögöttem a csatorna bejáratát.

– Nem! – kiáltotta a lány tehetetlenül; hangja üresen kongott a csatornában. Dühösen fordult vissza. – Eljöttünk egészen idáig, hogy kiszabadítsuk az édesanyját, te pedig képes voltál cserbenhagyni?

Ostin nagyot nyelt kínjában.

– Én csak... – próbált magyarázkodni.

– Tökkelütött idióta voltál! – támadt rá Jack is.

– Szállj le róla! – szólt közbe McKenna. – Nem Ostin hibája.

– Akkor hát kit hibáztassunk? – csattant fel Taylor.

– Michaelt – felelte McKenna. – Az ő döntése volt.

– Tudtam, hogy meg kellett volna várnom! – dühöngött Taylor. Megperdült, mutatóujját egyenesen Ostin arcának szegezte. – Sohasem mentem volna előre, ha a leghalványabb sejtelmem is van róla, mit forgat a fejében. Hiszen összetartunk.

– Sajnálom – motyogta Ostin.

– Sajnálod? – vágott vissza Taylor. – Azt hittem, te vagy az okostojás.

Kis ideig mindenki némán hallgatott.

Azután Abigail törte meg a csendet.

– Szóval, most mihez kezdünk? – kérdezte.

Ostin jámboran így szólt:

– Michael azt mondta, hogy Taylornál van a GPS. El kell vezetnie minket a találkahelyre.

– Szó sem lehet róla! – tiltakozott Taylor. – Nem azért jöttem idáig, hogy most sorsára hagyjam Michaelt. Van fogalmad róla, mit fog művelni vele Hatch, ha netán a két keze közé kapja? – Akkor Ian felé fordult. – Látod valahol?

Ian egy pillanatra visszanézett.

– Michael az őrökkel van – jelentette.

– Elfogták?

– Nem. Velük együtt álldogál. Beszélgetnek. Biztosan azt hiszik, Michael is közéjük tartozik.

– Hátramaradt, hogy elterelje a figyelmüket, amíg mi megszökünk – magyarázta Ostin újra. – Azt is mondta, hogy miután sikerült félrevezetnie őket, utánunk fog osonni a csatornán keresztül. De azt akarta, hogy mi addig is siessünk a találkahelyre, mielőtt még rájönnek, merre menekültünk.

– Nem megyek sehová a fiam nélkül – jelentette ki Mrs. Vey.

– Még ha sikerül is kijutnia – vitatkozott Taylor –, egész pontosan hogyan akar megtalálni minket?

– Azt mondta, Cuzcóba megy.

– Mégis hogyan? Gyalog legalább egy hétbe telik az út, élelem és víz nélkül... ha egy vadállat nem öli meg előbb a dzsungelben.

– Michaelnél nincs semmi erősebb a dzsungelben – kardoskodott Ostin.

– Akkor sem, ha éppen alszik? Vagy talán alvás nélkül kellene végiggyalogolnia az utat Cuzcóig?

Ian kétségbeesetten felnyögött.

– Jaj, ne! – sóhajtotta.

– Mi történt? – kérdezte Taylor.

– Éppen az imént fogták el Michaelt.

A fiú szavai mindenkit megdöbbentettek. Taylornak hirtelen elakadt a lélegzete, Mrs. Vey egy kidőlt faágra roskadva könnyekben tört ki.

– Szörnyen sajnálom – bizonygatta Ostin, akinek szemébe szintén könnyek szöktek. – Úgy véltem, ez a helyes döntés. Akkor sem tudtam volna rávenni, hogy velünk jöjjön, ha akartam volna.

– Próbáltad egyáltalán? – vádaskodott Taylor.

– Igen – hangzott a felelet.

Taylor undorodva mérte végig a fiút.

– El is hiszem. És Michael még téged tartott a legjobb barátjának.

Ostin lehorgasztotta a fejét.

– Ebből elég! – csattant fel McKenna. – Hagyd békén! Nem Ostin hibája, ami történt.

Akkor Mrs. Vey felemelte a fejét, arcán könnyek csillogtak.

– Igaza van – szólt csendesen. – Nem Ostin hibája. Michael mindenképpen így cselekedett volna. Bármire képes volna, hogy megmentse a barátait.

– Nem – rázta meg Ostin a fejét. – Taylornak van igaza. Erősebben kellett volna győzködnöm. Az egész az én hibám. Cserbenhagytam. – Azzal fejét lecsüggesztve faképnél hagyta a társait.

Taylor a fiú után fordult.

– Ostin, gyere vissza! – kiáltotta.

Ostin hátra sem nézett, tovább sétált befelé a dzsungel mélyére, amíg el nem tűnt szem elől.

– Kösz szépen – morogta McKenna bosszúsan, majd Ostin nyomába eredt.

A kétségbeesés köde ereszkedett a csapatra. Néhány perc elteltével Jack így szólt:

– Nem megyünk el Michael nélkül.

Senki sem válaszolt.

Mindenki számára egyértelmű volt, hogy lehetetlen vállalkozás volna kiszabadítani Michaelt az Elgen karmaiból.

A néma csendet Zeusz halk nyögése törte meg. Raúl a félájult fiúra pillantott, azután Jack bozótvágó késére bökött.

– Cuchillo^[45] – mondta.

– A késemet akarod? – kérdezte Jack.

– Por favor!^[46] – bólintott Raúl.

– Azt jelenti, kérem – fordított Abigail.

Jack előhúzta a fegyvert a tokjából, majd Raúl kezébe nyomta. A perui fiú átvette a kést, és eliramodott az erdő sűrűjébe.

– Szerinted hová megy? – kérdezte Abigail.

– Sejtelmem sincs – válaszolta Jack. – De mit számít?