24
ÜTKÖZET

Este hét volt, Charlie Asher már két órája szobrozott a St. Francis Kórházban, és még nem érkezett hír arról, hogy van Mrs. Korjev, a lélekedényeket átköltöztették-e, vagy hogy mi van Audrey-val. Felhívott mindenkit, de senki nem vette fel. Gyanította, hogy vagy nem emlékeznek, hogy Mike Sullivan telefonját használja, vagy valaki szórakozik vele. Furcsa módon hiába szabadult meg az eredeti, bétahím DNS-t hordozó testétől, még mindig béta személyiséggel és a beépített, kétélű képzelettel bírt, amely – amellett hogy segített felismerni és elkerülni a veszélyt – beléoltotta a gyanút, hogy valaki, általában egy ismeretlen, okos és gonosz valaki szórakozik vele. Ebben az esetben feltehetőleg a mobilosok.

Szerencsére a kórház büféjében lehetett sajtos makarónit kapni, így enni adhatott Sophie-nak (a másik vegán lehetőség a Fa és levél szenvedéssel). Sophie most a váróban volt, Lily mellett aludt az egyik párnázott műanyag széken, amelyet úgy terveztek, hogy ne lehessen rajta aludni. Nem volt hajlandó Lilyvel hazamenni, de ha el tudná érni Jane-t és Cassie-t, talán elvinnék a kislányt anélkül, hogy felébredne. Végre rezgett a mobil. Jane üzent. Megyünk.

Odament Lilyhez, és lerogyott a szomszéd székbe.

– Amikor ilyesmi történik, rájössz, hogy még azokat sem ismered igazán, akiket ismersz. Tíz éve lakott a házban. Kiskora óta segített Sophie-val. Mondanom kellett volna neki dolgokat. Kérdezni tőle.

Lily bólogatott. – Például, hogy miért nem vetette le soha azt az izét az orráról?

– Nem, fontos dolgokat. Amiből tudta volna, hogy fontos nekem, a családomnak. Most már…

– Nem tudhattad, hogy ez lesz.

– De tudtam. És te is tudtad. Pont ezért kellett volna megakadályoznod, hogy kimenjenek.

– Szóval az én hibám?

– Nem, csak szeretném, ha az lenne.

– Jó, akkor az én saram.

– Sose mulassz el alkalmat, amikor kedves lehetsz. Sose felejts el köszönetet mondani. Sose csináld, hogy nem mondasz ki valami kedvességet, amikor eszedbe jut.

– Nem fogom.

– Akkor jó.

– Végeztél?

– Azt hiszem. – Charlie még jobban összegörnyedt a széken. – Menta jelentkezett?

– Még nem, de… – Lily az üvegajtó felé biccentett, amely mögött Menta Friss közeledett – mondd meg neki, hogy tök kemény voltam.

– Féltél szembeszállni két öregasszonnyal.

– Jó, akkor mondd, hogy segítettem.

Segített is, betört Mrs. Korjev lakásába, és megtalálta a matróna telefonkönyvét, hogy Charlie felhívhassa a fiait, az egyiket Seattle-ben, a másikat Los Angelesben.

Menta Friss fekete bőr autóskabátot viselt a szokásos zöld öltözékével, Rivera tweed sportkabátot, amely láthatóan nem az ő mérete volt.

Charlie felállt.

– Az öreg hölgy jól van? – kérdezte Menta Friss.

– Nem tudjuk. A szíve.

– De bírja?

– Eddig még igen. Nem mondanak semmit, mert hivatalosan alig ismerem. Talán ha Jane ideér.

– Ja, tényleg. Az a kínai hölgy mit csinál odakint?

– Járkál. A bevásárlókocsiját nem engedik be, elmenni meg nem hajlandó.

– Miért nem hagyta a kocsidban?

– Taxival jöttünk. A mentőt követtük.

Menta Friss vállat vont.

– Egy járőrrel hazavitethetem – ajánlotta Rivera.

– Nem menne – mondta Charlie.

Menta Lilyre nézett.

– Te miért vagy még itt?

Lily az alvó Sophie felé biccentett, hogy a gyerek miatt. – Nem hagyom el a várost, M. Akkor sem, ha Jane és Cassie mennek. Holnap dolgoznom kell. A telefonnál leszek, ha Mike hívna a hídról.

Menta Friss háromszor toppantott a negyvennégyes cipőjével, ezt a szokást a Lilyvel való veszekedések során szedte fel. – Akkor legalább menj át anyádhoz. Aludj ott ma este. Citrom nem tudhat róla, még ha figyelt is téged.

– Hóha, Citrom? – szólt közbe Charlie. – A sárga ruhás férfi, akivel Sophie beszélt, Citrom?

Menta Friss körülnézett a váróban, hátha egyértelmű magyarázatot írtak volna valamelyik ártalmatlan tucatrepróra.

– Hát ez csak olyan rövidítés. – Lilyhez fordult. – Akkor átmennél anyádhoz, és taxival mennél munkába? Kérlek.

Charlie Riverára nézett. – Benéznének a buddhista központba, hogy mi van Audrey-val? Éppen telefonon beszéltünk, amikor ez történt. Megszakadt a vonal, és azóta nem tudom elérni.

– Persze.

Charlie egy kulcsot nyújtott át. – Ez nyitja a bejárati ajtót.

Menta Friss elvette és sarkon fordult. – Tíz perc múlva hívunk.

– Kösz. – Charlie utánuk nézett. Leült Sophie másik oldalára, és a haját simogatta.

– Szeret ám – mondta Lilynek.

– Nem veled fogom megbeszélni.

– Oké.

A következő pár percben nem beszélgettek és nem néztek az emberekre, akik igyekeztek nem nézni rájuk, azokat kivéve, akik rápillantottak az alvó Sophie-ra, és mosolyogtak. Charlie átlapozott pár magazint, hogy lefoglalja magát, de csak még jobban kiakadt azon, hogy miféle szociopata faszsügér fejt meg tollal minden keresztrejtvényt a Highlightsban. És ezek a szörnyek köztünk járnak, gondolta.

Rezgett a mobilja. – Jól van – mondta Rivera.

– Hogyhogy? Akkor miért nem hív?

– Azt mondta, elejtette a telefont, eltört, a számát meg nem írta le máshová. Üzenetet hagyott a nővére vonalas hangpostáján. Itt van velünk a kocsiban. Akar beszélni vele?

– Igen! Hogyne!

– Szia, Charlie – hallotta Audrey-t. – Bocs. A mókusemberek kicsit kiakadtak. A felügyelő és Mr. Friss elvisznek hozzád, ha nem gond.

– Persze. – Charlie Lilyre nézve tátogta, Jól van. – Persze, hogy nem gond. Mrs. Korjev fia iderepül Los Angelesből. Az állapotáról még mindig csak annyit tudunk, hogy kritikus.

– Remélem, rendbe jön. Magammal hoztam VC-t, mert… szóval a mókusemberek nem bántak vele kesztyűs kézzel.

– Jó. A hűtőben van mozzarella. Megyek haza, amint tudok. Reméltem, hogy együtt tölthetjük az éjszakát, hátha… érted, hátha holnap már nem lehetünk együtt.

– Hogy mondhatsz ilyet? Ne mondj ilyet. Ti… – Sustorgás hallatszott, mintha letakarná a telefont, hogy a kocsiban ülőknek mondjon valamit.

Egy orvos jött át a dupla ajtón, lehajtott fejjel, komoly képpel. Egyenesen Charlie felé indult, aki az ölébe ejtette a mobilt.

Jane és Cassie a mentőbeállóban parkolt a kórháznál. Jane a kocsiban maradt, Cassie beosont a váróba az alvó Sophie-ért, aki úgy lógott a karjában, akár egy rongybaba. Cassie épp akkor bukkant elő, amikor Audrey kiszállt Rivera civil kocsijából egy macskahordozóval, benne Virgonc Charlie-val. Jane kiugrott, és beterelte Mrs. Linget a kocsi hátsó ülésére. Mrs. Ling kiskocsija nem akart összecsukódni, Jane belevágta Virgonc Charlie macskahordozóját, és az egészet betette a hátsó ülésre Audrey és Mrs. Ling közé.

Ugyanilyen néma tűzoltógyakorlat zajlott le, amikor visszaértek Sophie-val a lakásba. Jane beengedte Audrey-t Charlie új lakásába, Cassie meg felvitte az alvó kislányt az övékébe, és magára hagyták Mrs. Linget. Amikor elment a lift, Mrs. Ling belenézett a kiskocsijába, és meglátta a macskahordozót. Betolta a kocsit a lakásába a harmadikon, aztán kicsit elhúzta a macskahordozó cipzárját, hogy belekukkantson. Elmosolyodott, azóta először, hogy a barátnője összeesett.

Egyszer látott már egy nagyon hasonló lényt, amikor az egyik első mókusember, aki orgyilkosnak képzelte magát, betört az épületbe, aztán Mrs. Ling levesesfazekában találta magát. Nadrágos kacsa, így nevezte. Ebből finom leves lesz, amelyet elvisz Mrs. Korjevnek a kórházba. A konyhába ment, megtöltötte a megfeketedett levesesfazekat vízzel, és begyújtotta alatta a gázt.

– Kér sajt – szólalt meg Virgonc Charlie.

Rivera bevágott két ötórás energiaitalt amolyan hitvallás gyanánt. Nem az apja hite, amelyre elavult szertartásként tekintett, hanem a saját dühében való hit, mert ha racionálisan nézi a helyzetet, az öt óra négy és fél órával több, mint a jelenleg várható élettartama. Kimerült, egész éjjel a városban furikázott, hogy kipipálja a „holtak tennivalóit”, de most pirkadt, és Menta Friss-sel egy betoncsatornába hajtottak be, ahol a régi sínek befutottak a Fort Mason domb alá.

– Tolasson be – javasolta Menta.

Rivera megfordult, és úgy tolatott be a barna Forddal a csatornába, amíg olyan huszonöt méterre lehettek a nagy acélajtótól, amely az alagútba nyílt, akkor megállt, kinyitotta a csomagtartót, és kiszállt. Menta Friss is kihajtogatta magát a kocsiból, és hátramentek; Menta zöld bőrnadrágban és fekete edzőcipőben, Rivera nagy sportkabátban, farmerban és fekete kommandós bakancsban.

Rivera kivett a csomagtartóból két összehajtható „Munkavégzés folyamatban” barikádot, és az egyiket Menta Frissnek adta. Felállították őket a kocsi elé, és bekapcsolták a villogót.

– Azt mondtam a központnak, hogy az állatfelügyelet tölteteket fog robbantani a patkányok és mókusok kikergetésére, hogy ha lövéseket jelentenek be innen, tudják, mi a helyzet.

– Elhitték?

– Imádják, amikor készen kapják a választ.

Visszamentek a csomagtartóhoz.

– Van csapszegvágója? – kérdezte Menta Friss, válla felett az acélajtóra pillantva.

– Van, de szerintem át is tudunk mászni. Mennyi lehet, két és fél méter? Annyira még nem vagyok öreg.

– Engem nem a bemenetel aggaszt, hanem hogy ha ránk zúdul a szar, akkor kifelé kurvára nem akarok ezzel vacakolni.

Rivera a levegőbe bökött, mint aki kipipálja az érvet, aztán elővette a csomagtartóból a csapszegvágót, és a lökhárítónak támasztotta. Egy könnyű golyóálló mellényt adott Menta Frissnek.

– Pengebiztos. A börtönőrök viselik. Felvenni biztos fel tudja, legfeljebb nem ér le teljesen.

Menta Friss lerázta magáról a bőrkabátot és a dupla válltokot a két masszív Desert Eagle pisztollyal. Felvette a mellényt.

– Forduljon meg. Emelje fel a kezét. – Menta Friss így tett, és Rivera összekapcsolta rajta a mellényt. Aztán Menta visszavette a válltokot, majd a kabátot. Rivera felmutatott egy rohamsisakot. – A méretet csak tippeltem.

Menta Friss úgy nézett a sisakra, mintha valami dög lenne. – Hát azt fel nem veszem.

– Kevlár. Van rajta lámpa és éjjellátó. Azt mondta, az egyik micsoda mérget szór a karmából.

Menta Friss a kabátja mellzsebéből elővett egy napszemüveget, egy csuklómozdulattal kinyitotta és felvette.

– Sötét lesz odabent.

– Remekül látok a sötétben.

– Ahogy gondolja. – Rivera felvette a saját sisakját, és szeme elé húzta az éjjellátót. Aztán adott Mentának két narancssárga füldugót. – Erre viszont szüksége lesz.

– Így is jó.

Rivera elvigyorodott – a taktikai felszereléssel úgy nézett ki, mint egy diadalmas katona a fogfehérítő háborúban. A csomagtartóba nyúlt, és elhúzta egy nejlontáska tetejét. Gránátok sorakoztak gumipántok alatt.

– Villanógránátok. Szükség lesz a füldugóra, higgye el.

Menta mosolygott. – Gránátokat hajigálunk a parkban, és a 911 majd azt mondja az embereknek, hogy állatokat kergetünk?

– Hát nem azt csináljuk?

Menta a tenyerét nyújtotta, és Rivera beleejtette a füldugókat. Adott neki egy sörétes puskát, amelynek pisztolymarkolata volt, a tetején lézerirányzék, a cső alatt pedig lámpa. – Használt már ilyet?

– Igen.

– Félautomata, csak kibiztosítja, és meghúzza a ravaszt. Öreg sörét van benne. Cafatokra tépi, amit eltalál, de nem Magnum, kisebbet üt, és ha gyorsan kell lőni, akkor is tud célozni. Kilenc golyó van azzal együtt, ami a csőben van, még öt a tuson, és négy itt elöl. – A csomagtartóból elővett egy doboz töltényt. – Kér még a zsebébe?

Menta Friss nevetett. – Nem, felügyelő, ha tizennyolc golyó meg a pisztolyunk nem elég, akkor úgyis mindegy.

Rivera bólintott, lerázta magáról a sportkabátot. Egy Beretta volt a bal hóna alatti tokban, két tartalék tár a jobb alatt. Tizedszer ellenőrizte, hogy mindkettő töltve van-e, amikor csikorgott a kavics, és egy ezüstkék Honda állt meg a Ford előtt. Az órájára nézett.

– Azt hittem, hetet mondott neki. Még csak negyed hét.

– Annyit mondtam – felelte Friss.

Charlie Asher szállt ki Audrey Hondájából, és megállt az ajtó mellett. – Már készen állnak? – Bőrkabátot viselt, a kezében ezüstfogantyús fekete sétapálca, de amúgy úgy festett, mint Mike Sullivan, aki újságért ugrott ki.

– Hogy van az öreg hölgy? – kérdezte Rivera.

– Stabil. Szívroham. Ott a fia.

– De él – mondta Rivera. Menta Frissre nézett.

– Az jó – mondta Menta, úgy értve, nemcsak az a jó, hogy él, hanem hogy Citrom támadta meg, és túlélte. Ez azt jelentette, hogy Citrom sebezhető.

– Hol a Császár? – kérdezte Charlie.

– Börtönben – felelte Rivera.

– Tényleg?

– Csak amíg ennek vége. Pontosabban az állatmenhelyen zárattam be az egyik ketrecbe, hogy az emberei vele lehessenek. Az ottaniak úgyis tartoztak nekem.

Charlie odament hozzájuk. – A motoros cuccomat szétvágták, amikor… amikor Mike leugrott a hídról, szóval csak ez a dzseki maradt. Ez is jó, nem?

– Nem lesz rá szükség – mondta Menta Friss.

– Menjen haza a lányához, Charlie – mondta Rivera is.

– Miről beszélnek? Ez az én harcom. Nem félek tőlük. Csináltam már ezt.

– Tudjuk – mondta Rivera. – Nem ez a kérdés. Vissza kell mennie Audrey-hoz és a lányához és a nővéréhez, mert magának van kihez visszamennie.

– Nekünk meg nincs – fejtette ki Menta Friss.

– De már izmos vagyok. Ezt nézzék – feszítette meg a bicepszét Charlie. – Korábban nem volt.

– Járt már állatmenhelyen, Charlie? – kérdezte Rivera. – Körbevezethetem.

– Menj haza, Charlie – mondta neki Menta is. – Nem azért vesződtem vele, hogy életre keltselek, hogy megint meghalj nekem. Ha valami történik velem, vigyázz Lilyre.

– Tudod, hogy vigyázok. – Charlie válla megroggyant, tudta, hogy legyőzték. Ezt már régen eldöntötték. Ha nem jön korábban, már végeztek volna. És igazuk volt. Egyszer már harcba szállt a Morrigannel, és Sophie egy évre elvesztette az apját. Nem teheti meg vele még egyszer.

– Akkor legalább ezt vigyék magukkal – nyújtotta a sétabotot. – A kardom.

– Úgy nézünk ki, mint akiknek több fegyver kell?

– Ez volt a lélekedényem, ebben volt a lelkem, mielőtt Audrey a kis testbe tette. Szerencsét hozhat, vagy valami.

– Nem volt nálad, amikor megöltek? – kérdezte Menta.

– Hát…

Elvette a botot, és az övébe tűzte. – Kösz.

– Egy szerencseöklözés? – nyújtotta az öklét Charlie. Menta lógva hagyta.

– Ne csináld.

– Bocs. – Charlie Rivera felé fordult, hogy megölelje, de Rivera megelőzte és kézfogásba fordította a mozdulatot. – Ha valami történik, megkaphatja az öltönyeimet.

– Semmi nem fog történni.

Rivera elmosolyodott. – Ha itt marad, mondja mindenkinek, aki idejön, hogy az állatfelügyelet van odabent, és ne menjenek tovább a vegyszerek miatt.

– Milyen vegyszerek?

– Veszélyes kitalált vegyszerek. – Rivera Menta Frissre nézett. – Kész?

Rivera elindult az ajtó felé, Menta Friss követte, egyik kezében a csapszegvágó, a másikban a puska.

– Totál biztos, hogy ezt akarja? – kérdezte Menta Friss. – Talán jobb lenne hívni egy kommandót vagy a különleges egységet.

– Nem a különleges erőknél ölelkeznek akció előtt? – szólt utánuk Charlie.

– Az a paralimpia – mondta Rivera a válla felett. – Hogyan magyarázná meg nekik a Morrigant?

– Csak hogy világos legyen: azért csináljuk, hogy ne kelljen kínosan magyarázkodni a többi rendőrnek?

Rivera hallgatott egy sort. – Nem. Azért csináljuk, mert megölték a társamat, és nem hinném, hogy csak úgy hagynák magukat letartóztatni. Előbb-utóbb ránk támadnak, és ha várunk, ők diktálnak. Most még mi.

– Legyen igaza. – Menta Friss megállt az ajtónál, és a puskát a betonfalnak támasztotta. – Nem érez égett szagot?

– Rohadt élet – mondta Rivera, és felkészült.

– ÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – köszönt a banshee.

Menta Friss leejtette a csapszegvágót, felkapta a puskát, és megcélozta a banshee-t.

– Ne lőjön, ne lőjön, ne lőjön! – Rivera ellépett a banshee-től, és lenyomta Menta fegyverének a csövét.

– Mit csinálsz, dinka! – mondta a banshee. – Nem mehetsz be oda!

– Muszáj – felelte Rivera.

– Próbáltam figyelmeztetni a dagadt barátodat, és tudod, mi lett belőle. És a hárpiák még erősebbek lettek.

– Tudom. Köszönöm. De muszáj megtennünk.

– Jó. Majd énekelek a temetéseden, hülye barom. – A sokkoló reccsent a levegőben, és a banshee eltűnt.

– Azt hiszi, villámdoboz – magyarázta Rivera. – Drámaivá teszi a jövés-menését.

– Ja, mert még több dráma kell a ribinek.

A Morriganek a háború istennői voltak, természetes, hogy vonzották őket a harci dobok. Amikor először felemelkedtek a modern világba, az Alvilág megnyílt a dörgő robajtól, amelyet követtek. Kiderült, hogy egy tekepálya alól léptek a világba, ott tettek szert arra az angol kiejtésre, amelyet beszéltek.

– Ez szívás – mondta Babd. – Nem értem, miért kell itt maradnunk. – Egy markoló kanalában pihent, és módszeresen nyalogatta valamelyik mókusember maradványait a karmairól.

Mind erősek és fürgék lettek, úgy derengtek az alagút tompa fényében, akár a csillagmezők éjjel. Macha nekitámaszkodott az alagút falának, és a mellét cirógatta a macskakarom nagyságúra visszahúzott karmával.

– Most már kimehetünk a fénybe – mondta Nemain, aki egy farkaspók felett guggolt, mérget csöpögtetett a karmáról, ahogy a lény menekülni próbált, aztán egy másik sistergő cseppel elzárta az útját a másik irányba.

Holló alakban repültek be az alagútba, még sötétben. Duzzadtak az új lelkek erejétől, ismét mozogtak, kiemelkedtek az árnylétből, egyelőre legalábbis.

– Megkereshetjük a többi lélektolvajt – mondta Babd. – Elvehetjük a lelkeket. Megölhetjük őket.

– Jama azt mondja, ha kimegyünk a fénybe, magunkra vonjuk az emberek figyelmét – emlékeztette Nemain.

– Azt hittem, ez a lényeg – mondta Macha. – Hogy a nevünket rebegjék, ahogy meghalnak. Reszkessenek, amikor egy holló elsuhan felettük.

– Miért nem ölünk meg mindenkit? – duzzogott Babd.

Nem emberi sikoly harsant az alagút túlsó végéből.

Nemain felszúrta karmára az eddig kínzott pókot, és felállt. – Hallottátok?

Babd kikecmergett a markoló kanalából, és a nehézgépek mellett benézett az alagútba. – Túl sok a fény. De valami mozog ott.

– Kaja – vigyorgott Macha, és kilátszottak az alsó agyarai.

Valami csattant a falon tőle balra, majd a lábához pottyant. Zöld leveskonzerv-doboznak tűnt. Egy másik csörrent és pottyant le a traktor túloldalán, és állt meg nem messze Babdtól.

A villanógránátok felrobbantak. Fülsüketítő durranás. Vakító fény. Babd visszazuhant a markoló kanalába. Macha megtántorodott, megpördült, lepattant a falról, karjait a fülére kapta, nehogy szárnnyá változzanak – nehogy az alagútban.

Babd sikoltott, a legbőszebb harci sikolyával, amelytől harcosok szartak be a harcmezőn, és ellenségeik lecsapták a fejüket. Egy villanás és egy lövés érkezett válaszul, és bal karja cafatokban lógott. Újabb lövés, és eltűnt a lába.

– Kurva anyátok! – Kiáltása a fémgépeken visszhangzott.

Az alagút túlsó falánál Macha leguggolt, mert kiókumlálta, honnan jön a támadás. Az alagút falán egy fényfolt és egy vörös pötty kúszott, megállapodott rajta, ahogy lebukott, és a lövedékek oldalba találták. Megpördült a levegőben és nekirepült a markoló kanalának.

Nemain a régi sínek közé hasalt. Az előtte parkoló traktor két oldalán fények, lézerek és lövések cikáztak. Látta, hogy nővéreit találatok érik-szaggatják. Kénszagú világítórudak gurultak a földön, a plafonra vetítve nővérei kínlódásának árnyát. A traktor alá surrant, hátára fordult, felkapaszkodott a vezérműtengelyre, és ott függeszkedett, harminc centire a talajtól, miközben kétoldalt tombolt a küzdelem. Nem ismerte a félelmet, az északi harcmezőkön töltött ezer év alatt egyszer sem kellett védekeznie. Háború volt, valakinek meg kellett halnia, és ő volt a Halál. Csak nyerhetett.

A fegyvertűz elhallgatott. Emberi léptek, a lángok sziszegése, gépkattogás. A kénes füstben cirkáló fénysugarak.

– Van valami? – Férfihang.

– Ezen az oldalon valami arra ment, beljebb az alagútba.

– Itt is. Az alagút másik vége erős deszkákkal le van zárva. Az a Fort Mason-i parkoló. Újratölteni. – Katt. Katt. Katt.

Akkor meglátta őket. Emberi lábak mozogtak az alagútban, mindkét oldalon egy-egy férfi, a jobb oldali közelebb. Elkapom őt, aztán Macha és Babd után rohanok.

Akkor a jobb oldalit, a zöld bőrruhásat. Azon az oldalon teljes hosszában kiengedte a karmát. Méreg csöppent le és sistergett halkan az acélsínen…

Menta Friss igyekezett a puska lámpáját az alagútra szegezni, ahogy töltényeket nyomott a tárba, de közben épp csak tartani tudta a fegyvert. Amikor a Morrigan karma a vádlijába hatolt, elejtette a puskát, és a fény úgy táncolt az alagútban, akár az epilepsziás Csingiling.

El akart húzódni a fájdalomtól, de kirántották alóla a lábát. Az oldalára zuhant, a lélegzete elakadt, és érezte, hogy a traktor alá rántják. Fél kézzel elkapott egy fémvalamit, amely a traktor első kerekéből állt ki, a másik öklével a támadó felé csapott, de csak levegőt talált.

Rivera kiáltott. A lábában fehéren izzó fájdalom. Szabad kezével eszeveszetten kutatott a kabátjában a Desert Eagle után. Az egyiket megérintette, akkor megrántották, elvétette, újra kereste. A szabad kezét hátrakapta, és valami kereket érzett – először azt hitte, a traktor része –, de Charlie Asher kardpálcája volt. Kihúzta a hüvelyből, és a támadója irányába vágott vele, amilyen erősen csak bírt.

Sikoly, nem Riveráé. A vádlijáról eltűnt a marok, a sínekre rogyott. Puska dörrent, a világítórudak fényében egy alak gurult ki a traktor alól, nehézkesen talpra kecmergett. Újabb lövés, mire az alak megpördült, elesett, majd sikítva eliramodott a sötétbe.

– Jól van? – jelent meg Rivera arca a kerék mellett a traktor túlsó felén.

– Ja. A faszomba! – Menta lába mellett a földön a Morrigan leszakadt karma még rángott, majd tollas köd ömlött a leszakított csuklójából, aztán pár pillanat múlva eltűnt. – Elkapta a lábamat.

Rivera futva megkerülte a traktort és leguggolt Menta mellett. A mellényéből előhúzott egy lámpát, végigjáratta Menta Frissen, aztán letette a földre, úgy, hogy a lábára mutatott. A vér kátránynak látszott. Rivera levette az övét, és térd felett elkötötte vele Menta lábát, megszorította, még rá is lépett, hogy tartson. – Fogja szorosan – adta az öv végét Menta Friss kezébe.

– Kapja el őket.

Rivera a fejét ingatta, a kabátzsebéből kihalászta a telefonját, megnézte, van-e térerő.

– Bassza meg! Ki kell mennem, hogy segítséget tudjak hívni.

Felültette Menta Frisst a traktorkeréknél, aztán elvette tőle az öv végét, és megkötötte. Felvette a puskáját, és Mentának adta. – Még van benne kettő, és még kettő a tuson.

– Az újratöltés az én saram – nyögte Menta.

– Visszajövök.

Rivera fogta a lámpát, és felállt. Amint a fényét a bejárat felé fordította, látta, hogy az új, fittebb Charlie Asher bukkan elő a sötétből. – Egy ijesztő rongyos banya azt mondta, segítségre van szükségük.

– Fogja meg az egyik karját, ki kell vinnünk innen. – Rivera lenézett, és akkor látta, hogy Menta Friss elvesztette az eszméletét.