11
KROKODILKÖNNYEK

Lily belépett az üres helyiségbe, amely valaha Asher Használt holmik üzlete volt, aztán a Pizzazz, a jazzpizzázó, amelyet M-mel nyitottak. A sarokba támasztott tábla láttán, no meg a gondolattól, hogy hagyta, hogy Menta Friss rábeszélje erre a névre, a legszívesebben ismét vagdosni kezdte volna magát, amit tizenötévesen csinált rövid ideig, de gyorsan abba is hagyta, mert fájt. Egy négyszintes épület egész földszintjét elfoglalta a Mason és a Vallejo sarkán, ahol North Beach, a Kínai negyed és Russian Hill találkozik, akár egy nemzetközi torta szeletei.

Az összes boksz és asztal eltűnt, mint ahogy az éttermi felszerelés zöme is. Csak a tölgyfa bárpult és a nagy, fatüzelésű tégla pizzakemence maradt. Volt még egy raktár, ahonnan lépcső vezetett fel Charlie Asher régi lakásába (most Jane és Cassie lakott ott), de már csak egy hűtő és pár bárszék maradt benne a mindenféle kacatok helyett, amelyek annak idején megtöltötték.

Lily kihúzott pár széket a bárpulthoz, és leült a szórt napfényben, mely az ablakot fedő papíron keresztül szűrődött be. Fura lesz, de annak örült, hogy megint látja Charlie-t, még ha most egy nyomorult kis lény is.

Hamarosan egy nő sziluettje jelent meg az ajtóban, akinek holdsarló alakú feje volt, és Lily sietett beengedni. Ajaj, de még milyen fura lesz.

Audrey jóganadrágban, pulóverben és edzőcipőben állt a járdán, kezében macskahordozóval, amely egy katonai fémbarakkra hasonlított. Vastag nejlonból készült, és kék meg narancssárga forgókat hímeztek rá, az egyik végén pedig erős dróthálóval fedett nyílás volt.

– Üdv – állt félre Lily, hogy Audrey bejöhessen. Az összeomlás előtt egyszer találkoztak, amikor még Lilynek volt posztmodern frizurája. – Hol van Asher?

Audrey megemelte a macskahordozót.

– Akkor borítsd ki a kis szarost, hadd nézzem. – Charlie a telefonban leírta az új testét, de Lily a saját szemével akarta látni.

– Szia, Lily – hallatszott egy férfihang a táskából.

– Asher! – Lily lehajolt és megpróbált belesni a macskahordozóba, de a sötétségen és két fényponton kívül nem látott semmit.

Audrey elforgatta Lilytől. – Jobb szeretné, ha nem látnád így.

– A frászt. Ha már belementem, hogy találkozom veletek ott, ahol az egész poszttraumás stressz kezdődött, akkor megnézem a kis szörnyeteget.

Megint megpróbált belesni, de Audrey megint elfordította a macskahordozót.

– Ha tovább lengeted, rosszul leszek – figyelmeztette Charlie.

– Nagyon érzékeny a kinézetére – mondta Audrey Lilynek.

Letette a hordozót a bárpultra, és leült az egyik bárszékre. Lily is leült és hunyorogva kémlelt át a rácson. Még mindig csak a fénypontok.

– Tényleg te vagy, Asher?

– Én hát.

– Mintha egy pöttöm pappal beszélnék egy gyóntatófülkében. Csak az apró bűneimet hallod. – Lily elővette a bűnbánó tekintetet, amely még új volt neki, így nem ment valami jól. – Vétkeztem, atyám, egyszer megittam a tejet, de visszatettem a dobozt a hűtőbe. Fanszőrt rajzoltam a Barbie babáimra, és úgy állítottam be, mintha édeshármasban lennének egy nindzsateknőccel. Néha azt kívánom, bárcsak a pasik farka mentaízű lenne. Azt nem mondom meg, miért. Sose kívántam a halálodat, Asher, de amikor itt dolgoztam, néha azt kívántam, hogy ess le a lépcsőn, bele egy tortába. Nem tudom, a torta honnét került oda, csak fantáziáltam.

– Szerintem ezek közül egyik sem bűn – vélte Charlie.

– Honnan tudod? Nem is vagy pap.

– Pedig klassz varázslóköpenyt visel – szólt közbe Audrey.

Lily lesújtó csend legyen, féreg! pillantással nézett rá.

– Kiszaladok valami italért – ajánlkozott Audrey. – Addig ti beszélgethettek.

– Lattét kérek, tejjel – mondta Lily, és rávillantotta az ari vagyok, az összes ribancságomat meg kell bocsátanod-mosolyát. – Meghívlak. – A tárcájából elővett egy bankót, és odaadta Audrey-nak, aki évekig élt szerzetesként és koldult a napi betevőért, így tiltakozás nélkül elfogadta.

– Neked a szokásosat hozom, Charlie – mondta, és már ott sem volt.

Amint becsukódott az ajtó, Lily felcsattant – Asher, te rohadék! –, és rácsapott a macskahordozó tetejére, amely behorpadt, majd visszaugrott.

– Aú! Hé!

– Hogy tehetted ezt velem? Rohadék! Szemét görény! – Lily most már sírt, mintha visszatartotta volna addig, míg Audrey elmegy, és így is volt. – Halottnak hittelek! Hagytad, hogy halottnak higgyelek! Rohadék!

– Ne mondogasd már. Sajnálom.

Lily megint rácsapott a macskahordozóra.

– Aú!

– Én sosem tenném veled, Asher. Sosem! Hogy tehetted? Azt hittem, barátok vagyunk. Vagy ha nem is barátok, de valami. Te rohadék!

– Itt vagyok, ne sírj.

– Pont azért sírok, mert itt vagy, te rohadék. Azért már rég nem sírok, hogy nem vagy itt.

– Azt hittem, könnyebb lesz. Nem ment a bolt, nehéz volt Sophie apjának lenni, Charlie Ashernek lenni. Azt hittem, könnyebb lesz. Most meg egy torzszülött vagyok.

– Mindig is az voltál, Asher. Ez a legjobb tulajdonságod.

– Ez nem igaz. Mindig kedves voltam veled. Legalábbis amikor nem voltál makacs és durcás.

– Vagyis soha.

– Ezért hívtad fel a buddhista bözpontot, és zsaroltál meg, hogy találkozzam veled? Mert mérges vagy?

– Igen, mérges vagyok, de nem ezért. M mondta, hogy bajban vagy, gondoltam, segíthetek.

– Sajnálom, hogy nem jött össze Menta Friss-sel.

Lily összerezzent M teljes nevének hallatán. – Mit tehetnék? Ti, meg az egész halálkereskedés… és olyan sokat tud, én meg nem tudok semmit, és mindig adott nekem cuccokat, és megbocsátotta, amikor hülye picsa voltam. Sőt, úgy tett, mintha tisztelné a véleményemet.

– Talán tényleg tiszteli a véleményedet.

– Hát ezt mondom. Hogy tudsz egy ilyen kapcsolatban nyerni?

– Nem hinném, hogy bármilyen kapcsolatban a nyerés a lényeg, Lily.

– Mit tudsz te? Egy macskadobozban bujkálsz.

– Ez nem macskadoboz.

A hátsó helyiségből zaj hallatszott, ajtó nyílt az emeleti lépcsőfordulónál, majd léptek dobogtak a lépcsőn.

– Hangok hall. Helló – mondta Mrs. Korjev. A testes orosz nagymama jött le a hátsó lépcsőn, Sophie Asherrel a nyomában. Sophie hajában gumimacis hajcsat volt, és pasztellszín ruhát viselt. Rózsaszín edzőcipőjének talpa minden lépésnél felvillant.

Lily áthajolt a pulton, hogy lássa. – Helló.

– Lily! – Sophie beszaladt az üres étterembe, és Lily karjaiba ugrott. – Hiányzol nekünk. A pizzád is.

– Te is nekem.

– Elvesztek a kutyulik, Lily! Röplapokat teszünk ki.

A kislány Mrs. Korjevhez futott, aki adott neki egy lapot a kötegből, melyet a kezében tartott. Sophie lecsapta a pultra Lily elé, aztán felmászott a mellette levő bárszékre.

– Látod? Jutalom is van.

Mrs. Korjev elővett egy tűzőpisztolyt a bevásárlószatyrából, és megmutatta.

– Jutalom lesz Mr. Chin hentesnek is, ha Vladena nehezen tudja csirkét kicsontoz. Elveszettkutya-lap szögez a hullokára.

– Homlokára – javította ki Sophie a kozák matrónát.

– Akinek nem inge.

– Közben be is vásárol? – kérdezte Lily. – Többfunkciós?

– Kínai negyedben a legjobb zöldség, még fehér ördögöknek is – mondta Sophie enyhe kantoni kiejtéssel. Mrs. Ling shoppingnevelésének egyik gyöngyszeme. – Jane néni a szabadnapján elvitt a Whole Foodsba, de azt mondja, túl sok X vitamint kell szednie, hogy ne rendezzen ott tömegmészárlást, úgyhogy most a kínai negyedben vesszük a zöldséget.

– Hadd lám. – Lily maga elé húzta a röplapot. A tetején volt egy fekete-fehér kép Sophie-ról olyan egy-két évesen, a kutyákkal. Sophie a kádban ült, a buboréktengerből csak a feje látszott ki, melyen samponszarvak meredeztek. Alvin és Mohamed úgy álltak a karmos lábú kád mellett, akár egy habos sír bejáratánál az őrök, és ettől abszolút méretaránytalanok voltak, épp, mint a való életben.

– Kitakartuk a szememet, hogy ne ismerjenek fel – mutatta Sophie.

– Jó ötlet. Nincs róluk másik kép?

– Nincs.

A plakáton az állt:

 

ELVESZETT!

2 ír pokolfajzat

Nagyon fekete, mint medve.

Nagy, mint medve.

Alvin és Mohamed névre hallgatnak.

Szeretnek enni mindent. Mint medve!

JUTALOM!

 

– Maga írta, Mrs. Korjev? – kérdezte Lily.

– Én tettem bele a két medvét és az ír részt – mondta Sophie. – Apu azt mondta, senki nem hisz nekem, ha azt mondom, pokolfajzatok, de ha azt írjuk, hogy ír pokolfajzatok, mindenki azt gondolja majd, hogy már hallott róluk.

A pulton lévő macskahordozóból kaparászás hallatszott, és Sophie csak most figyelt fel rá. – Hé, az meg mi? Van benne egy…?

Lily befogta Sophie száját. – Nincs. Nincs benne semmi. Semmi. Érted?

A befogott szájú Sophie bólintott. Lily próbaképpen elvette a kezét.

– Nem akartam kimondani – mondta Sophie.

– Tudom. Egy barátomnak viszem az üres macskahordozót. Kaja van benne, az dőlt el.

– Jó.

– Menni kell, lapocska – mondta Mrs. Korjev. Amikor Lily megragadta Sophie-t, az orosz matróna megkerülte a bárpultot, akár egy nagy, dúskeblű forgószél, és a tűzőpisztoly még mindig ott volt a kezében. Lily biztos volt benne, hogy csak másodperceken múlt, hogy nem lett kilyuggatva a homloka.

– Jól van. – Óvatosan leemelte Sophie-t a bárszékről, és letette a padlóra. Leguggolt elé. – Remélem, megtalálod a kutyulikat.

Sophie megölelte. – Látogass meg minket. Hozzál különleges pizzát.

– Hozok. Szia, Sophie. Viszlát, Mrs. Korjev.

– Szia – mondta Sophie, ahogy kivezette Mrs. Korjevet a fémajtón a sikátorba. Mrs. Korjev visszanézett Lilyre, becélozta az orrán lévő szemölcsirányzékkal, jelezve, hogy szemmel tartja.

Amint az ajtó bezárult mögöttük, szívszaggató hang hallatszott a macskahordozóból.

– Jól vagy, Asher?

– Annyira hiányzik! Olyan nagy már.

– Sajnálom. – Lily megpaskolta a macskahordozó tetejét.

– Mi az a különleges pizza?

– Lángoló pizza, belül sajtos makarónival. Sophie-nak találtam ki, amikor vegetáriánus lett.

– Vegetáriánus? Tavaly még a zöldséget sem szerette.

– Ne félj, csak azért vegetáriánus, mert ez a divat a lányok között. Jane elhitette vele, hogy akkor is vegetáriánus, ha csak olyan állatot eszik, amelyik zöldséget eszik.

– Akkor egyáltalán mit nem eszik?

– Nem tudom, oroszlánt, medvét, krokodilt…

– Jane tönkreteszi a lányomat. Haza kell jönnöm. Minden hiányzik.

– De hát visszajössz, nem? – próbálta felvidítani Lily.

– Nem hiszem. Sosem találunk megfelelő testet.

– Ez a jó hír. Ezért zsaroltalak… mármint ezért hívtalak. Azt hiszem, találtam neked testet.

– Lily, ott kell lennem a halál pillanatában. Nem húzhatsz elő egy tetemet a hűtőből.

– Azt akarod ezzel sugallni, hogy holttesteket tartok a hűtőmben?

– Csak egy szólás.

– Ez nem szólás, Asher.

– Oké, sajnálom. Nem, nem hiszem, hogy emberi tetemeket tartasz a hűtőben.

– Barom. – Lily durcázott. Már el is felejtette, milyen élvezet durcázni Asher előtt. Bárcsak látná a kis arcát.

– Mondtam, hogy sajnálom. Folytasd.

– Van egy fickó, akivel a segélyvonalon ismerkedtem meg. Annyi idős lehet, mint te, elég jól néz ki, már aki szereti azt a típust, nincs családja, felesége vagy barátnője, és akkora a heréje, mint a kenyérpirító.

– A hatalmas nemi szerv egyáltalán nem olyan jó móka, mint amilyennek hangzik, hidd el.

– Csak egy kifejezés. Festő, a Golden Gate hídon dolgozik, magasan a víz felett.

– És honnan tudod, hogy meg fog halni? Menta találta a naptárában?

– Nem, M erről semmit nem tud, a fickó maga mondta nekem. Azt akarta, hogy lebeszéljem róla, hogy leugorjon a hídról.

– Ez iszonyú. Depressziós?

– Nem. Azt mondja, nem valami elől ugrik, hanem valamiért.

– És neked nem erkölcsi kötelességed lebeszélni?

– Ez bizonytalan terület.

– Hogy lehet bizonytalan terület? Az öngyilkos forródrótnál dolgozol. Nem mondhatod, hogy „Oké, ugorjon”.

– Már mondtam – rágta a körmét Lily.

– Lily!

– Jó okuk volt rá. Különben sem ugrott le senki, akinek mondtam.

– Nem is tudom – mondta Charlie. – Meg kell kérdeznünk Audrey-t. Ő ismeri a szertartást meg minden.

– Akarod még látni a lányodat, vagy nem?

– Hogyne akarnám.

– Akkor fogd be, bazmeg, és hadd öljem meg neked ezt a fickót.

– Beszéljük meg Audrey-val.

– De ha rábólint, akkor mehet, igaz?

– Azt hiszem.

– Helyes. Hol van már az a szerzetes a piánkkal?

A szerzetes a piával tizenöt perc múlva lépett be, egyik kezében kartontálcával, a poharak között egy röplap.

– Láttátok ezt? – Az a röplap volt, amit Sophie mutatott nekik. – Tele van velük North Beach.

– Sophie és Mrs. Korjev erre mentek ki – mondta Charlie.

– Jól vagy? – kérdezte tőle Audrey. Elhúzta a cipzárt a macskahordozó végén, és beadott egy kis pohár eszpresszót. – Két cukorral.

– Jól vagyok. De Lily meg akar ölni egy fickót, és elvenni a testét.

Audrey leült a bárszékre Lily mellett, és szalmaszállal kortyolt egy habos barna valamit, miközben a javaslatot fontolgatta.

– Az nem működik.

Lily majdnem félrenyelte a lattét. – Miért nem? M azt mondta, hogy kell egy egészséges férfi, akinek a teste friss és nem törött.

– Ezért zsarolt meg, hogy idejöjjünk – magyarázta Charlie Audrey-nak.

– Ne mondogasd már, hogy megzsaroltalak – szólt rá Lily. – Nem szóltam volna Sophie-nak rólad, te is tudod. Jelképes fenyegetés volt.

– Fenyegetés nélkül is jöttünk volna.

– Tudja ez a fickó, akit meg akarsz ölni, hogy mire készülsz? – kérdezte Audrey.

– Nem én fogom megölni – helyesbített Lily. – Saját magát öli meg. De egyébként nem tudja.

– A Csöd szertartáshoz az alanynak önként kell felajánlania a testét.

– Komolyan? Nemcsak arra kell rábeszélnem, hogy ugorjon le a hídról, de még arra is, hogy adja nekem a testét? Ebbe nem fog belemenni.

– Talán ha valami kivágott ruhát vennél fel – vetette fel Charlie.

– Összetörlek téged is meg a kis macskadobozodat is, Asher.

– Nyugodjunk meg, és dolgozzuk ki – javasolta Audrey.

– Ja, Lily, Audrey kemény csaj. A buddhista szerzetesek találták ki a kung-fut.

– Nem az én szektám – jegyezte meg Audrey. – Mi főleg kántálunk és könyörgünk.

– Már nem is ismerlek.

– Jó – mondta Lily. – Audrey, van bármi a hagyományotokban egy bizonyos Szellemtolvajról?

– Nincs. Miért?

– Mert a hídon állítólag egy egész szellemkórus fingja a végítéletet, ha nem találjuk meg ezt a Szellemtolvajt. Már előre biztos vagyok benne, ez lesz a feltétele, hogy a fickó odaadja a testét.

– Ez újdonság nekem – mondta Charlie.