23
SZÉP KILÁTÁSOK

Audrey-nak hiányzott az ő két Charlie-ja. Nagy Charlie azért, mert a társa volt, a szerelme, a legjobb barátja, Virgonc Charlie meg azért, mert Nagy Charlie távollétében megnevettette, jobb társ volt egy kutyánál, és egy kicsit önállóbb. Kábé, mint egy beszédes macska, amelyik nem egy balfék, mégis le lehet kötni egy darab madzaggal.

Charlie csak másfél napja volt a régi ház új lakásában, és Audrey már azon gondolkodott, hogyan lehetnének együtt úgy, hogy mindketten ellátják a feladataikat. Először ösztönösen a buddhista központba akarta költöztetni Charlie-t és Sophie-t. Végül is nála van Sophie anyjának a lelke, a gyerek majd megemészti, hogy nem elég zsidó. Charlie azonban úgy gondolta, hogy ez igazságtalan lenne Jane-nel és Cassie-vel szemben, akik a sajátjukként nevelték Sophie-t, plusz még ott volt az az apróság, hogy Mike Sullivan testében Charlie nem hasonlított arra a Charlie-ra, akit a világ Sophie apjaként ismert, és akit halottnak hitt. A legegyszerűbb – bár Audrey-nak nem a legkönnyebb – megoldás az lenne, ha otthagyná a buddhista központot, és beköltözne Charlie-hoz meg Sophie-hoz. De akkor mi lenne belőle? Vajon az, hogy túlságosan ragaszkodik az „Amitabha Audrey Walker rinpócse, a Három Ékkő Buddhista Központ vezetője” címhez, visszalépést jelent a tudat felemelkedésében? Egy olyan énhez ragaszkodik, amely nem jelent semmit? Kétszínű, amiért nem engedi el az egóját, a vágyát, ahogy a tanítás előírja?

Az volt a jó, hogy az egész kérdés értelmetlen, ha a megingás, amely az öböl térségében érződött, elpusztítja a fény világát, és minden a pusztulás és zűrzavar sötét káoszába süllyed. Szóval ez mellette szól. Úgy döntött, felhívja Charlie-t, hogy megünnepeljék a végzet szabadságát, de ahogy Mike Sullivan telefonszámát kereste, csörgött az egyik vezetékes telefon. Zsebre vágta a mobilt, és felvette a telefont a konyhában. MIKE SULLIVAN állt a kijelzőn.

– Szia, Charlie. Éppen most akartalak hívni. Át kell írnod a nevedet a telefonodon.

– A hídon vannak, Audrey, a hídon.

– Kicsit pontosabban, édesem.

– Lily beszélt Mike Sullivannel. A halottal. A lelke vagy szelleme, vagy mi a Golden Gate-en van. Azt mondja, sok ezer szellem van még ott.

Audrey nem tudta, erre hogyan reagáljon, a történteket tekintve szabad-e megkérdőjeleznie, hogy Lily szellemtelefonon beszélt. – Szóval ha ez igaz…

– Akkor oda mehettek a hiányzó lelkek. Lily azt mondta, Mike Sullivan neve szerepelt a Császár listáján. Mi van, ha az összes lélek több száz évre visszamenően a hídon van?

– Ha valakinek a lelke csapdába eshet egy hamutartóban vagy kerámiabékában, és olyat már láttunk, akkor ez is elképzelhető.

– Vagy CD-ben. – Charlie felesége, Rachel lelke egy CD-be került, amikor Sophie születése után nem sokkal meghalt, aztán a CD-ből költözött Audrey-ba. A saját szemével látta.

– Mit csináljunk? – kérdezte Audrey.

– Nem tudom. Ezért hívtalak.

A szomszédban kaparászás hallatszott, aztán valami eldőlt, talán egy szemetes. Virgonc Charlie, gondolta Audrey. – Egy pillanatot várnál, Charlie? Hallottam valamit. Virgonc Charlie-t nem találom, talán ő az. Megnézem és jövök vissza.

– Tartom.

Ahogy a konyhából kilépett az ebédlőbe, Audrey az egyik mókusembert látta a szoba túlsó felén, aztán valami megragadta a bokáját. Ahogy támasz után kapott, valami elkapta a másik bokáját, és előrezuhant, közben kiesett a kezéből a telefon.

– Audrey? – hallatszott Charlie hangja a telefonból.

– Jól vagyok. Megbotlottam. Egy pillanat…

Audrey elfordította a fejét, és látta, hogy az egyik kacsafejű, kivételesen ügyes mancsú mókusember felveszi a telefont, és kinyomja. Aztán mind rávetették magukat, ragasztószalag repedt, szorítást érzett a bokáján, apró karmok kaparták a bőrét, hátracsavarták a karját.

Mrs. Korjev vezetésével mentek a Stockton Streeten, majd be a kínai negyedbe. A matróna úgy vágott utat a vásárlók tömegében, akár egy rögbicsatár; Sophie közvetlen mögötte ment, és Mrs. Ling volt a sereghajtó, kiskocsija kerekei visítottak, akár a depressziós egerek. A Jackson Streeten, a sarki piacon, ahol a gyümölcsös- és zöldségesládák sorakoztak a járdán és a sarkon túl még egy negyed háztömbig mindkét oldalon, Mrs. Korjev megindult egy ínycsiklandó körtestand felé. Mrs. Ling alacsonyan támadott, egy gyors kézmozdulattal kibillentett az egyensúlyából egy versenytárs nagymamát, és felmarkolt egy tökéletes körtét, mielőtt ellenfelének módja lett volna rá. Első pillantásra időpocsékolásnak tűnhet minden reggel Motown-dalokra tai chizni a Washington Square Parkban, de amikor azokat a lassú, repetitív mozdulatokat marketing intenzitásra pörgetik fel, csak a legerősebb kung fus nagymamáé lehet a tökéletes körte. Egyél sárkányszart, lúzer. Mrs. Ling a kocsijába dobta a körtét, és megcélzott egy különlegesen ropogós kínai kelt.

Közben Mrs. Korjev sárgarépákat bányászott, egyiket a másik után tartotta fel Sophie-nak.

– Nem – mondta Sophie.

– Ez?

– Nem, nem elég nagy.

A standtulajdonos a mérlegnél állt, néma riadalommal figyelte a gondosan elrendezett sárgarépaszekció tönkretételét, fél szeme enyhén rángott.

– Kérsz brokkoli? – kérdezte Mrs. Korjev.

– Van narancssárga brokkoli?

– A zöld brokkoli jó, leszel erős, mint medve.

– De nem vegán.

– Teszünk rá sajt, akkor vegán lesz.

– Oké, legyen brokkoli.

Sophie szökdécselve befordult a sarkon, és felnyüszített, akár egy csivava, amire rálépnek.

– Helló, Szégyenlős Kakis.

Újabb vásárlók tömege helyett Sophie egy üres részre ért, csendbuborékba, ahol egy sárga ruhás férfi állt.

– Nem így hívnak – mondta Sophie.

– Én így hívlak – mondta Citrom.

– Egyél szart és dögölj meg! – kiáltotta Sophie.

Mrs. Korjev úgy fordult be a sarkon, akár egy anyamedve, kiszúrta Citromot, és Sophie vállára tette a kezét.

– Ez nem szép, Sophie. Mit mondasz úrnak?

– Bocsánat – vigyorgott Citromra félelem nélkül Sophie.

– Tudod, Szégyenlős Kakis, már nem vagy a nagy H. Nem vagy szar sem.

– Azért csak vigyázz.

A megdöbbent Mrs. Korjev el akarta húzni Sophie-t.

– Maga undok ember – mondta Citromnak. – Ő csak egy kislány. Magának lehet több esze.

– Igen? – Citrom Mrs. Korjev felé nyújtotta a kezét széttárt ujjakkal, majd összezárta előtte, mint a puhatestűre rázáruló tengeri csillag. Mrs. Korjev lélegzete elakadt, és ott helyben összerogyott. Sophie felsikoltott, az asszony vállára borult és megint sikoltott. A tömeg összezárult körülöttük, a mobilokon a 911-et tárcsázták.

Sophie felnézett és látta, hogy a sárga ruhás férfi elsétál. Utánozta azt a mozdulatot, amelyet az csinált. A férfi visszafordult. – Nincs semmid, Szégyenlős Kakis – mondta. A tömeg és saját sikoltása dacára Sophie olyan tisztán hallotta, mintha a férfi ajka a fülénél lett volna.

Rivera a boltja pultjánál állva egyenként betöltötte a vadászpuskatöltényeket a tömegoszlató puskába. A redőny le volt eresztve, a tábla ZÁRVA feliratra fordítva. Nem nyitott ki, nem is takarított ki, mióta Cavutót itt megölték. A padlón még ott volt a lövések után maradt sok könyvcafat és egy vérfolt.

Két lelket begyűjtött a naptárában szereplők közül, könnyű zsákmány, eldugta őket a kint parkoló barna Ford csomagtartójába. Az volt a terv, hogy felveszi Baptiste-ot és a lélekedényeit, aztán elmennek Menta Friss boltjához, majd Carrie Langhez az ő készleteikért. Elviszik mindet egy bérelhető páncélterembe, ahol az emberek műtárgyakat és szőrméket tároltak, a Hayes Valley-ben, a városháza közelében. Aztán Baptiste majd lefényképezi őket, a felesége meg felteszi a netre. Akkor mennek csak értük, amikor eladják – ezt még nem dolgozták ki –, az a lényeg, hogy a lélekedényeket ne kaparinthassa meg a Morrigan és a titokzatos sárga buickos férfi. Amint biztonságba helyezik őket, és Charlie Asher elküldi a lányát a városból, felkutatják a Morrigant.

Rivera beletolta az utolsó töltényt is a puskába, aztán felvette a késálló mellényt, amelyet a megyei fogdából kért kölcsön, bár kissé hülyén érezte magát. Két saját golyóálló mellénye is volt, de most nem pisztolyos ellenséggel néztek szembe. A 9 milliméteres Berettája a válltokban volt, a kis Glock a bokáján. Ahogy felvette a sportkabátot, melyet kifejezetten a taktikai felszerelés elrejtésére varratott, rezgett a mobilja. Baptiste.

– Készen áll? – kérdezte Rivera köszönés gyanánt.

– Helló. Igen, készen állok, nyomozó, nálam van az összes lélekedény, az is, amelyiket a szeretetházból loptak aznap.

– Megtalálta? Hol?

– Ezért hívom. Franciául beszél és két lábon jár.

Rivera fegyverben és harcra készen, percre pontos tervvel, haragtól és a vágytól fűtve, hogy megbosszulja a barátját, nem volt felkészülve erre a beszélgetésre.

– Nem tudom követni. Ez is egy olyan beszélő baba?

– Mondjuk. Ő lehet az, akit Audrey mókusemberként emlegetett. Látom a mellkasában izzó lelket, Helen az, emlékszik rám, de térdig ér és macskafeje van. A keze meg – a háttérben suttogás – mosómedvemancs.

– És maga szerint Helen?

– Ő azt mondja.

– Hát, akkor nem adhatja el a neten.

– Nem, az nem lenne helyes. Barátok vagyunk.

– Hogy találta meg?

– Odajött hozzám, amikor mentünk el a buddhista központból. Betolakodott a kocsimba.

– Hogy tudott betolakodni, amikor térdig ér?

– Nagyon kitartó.

– Audrey majd tudni fogja, mi a teendő. Visszavisszük Helent a buddhista központba, ha eljöttünk Carrie Lang zálogházából.

– Nem akar odamenni. Azt mondja, azok mind őrültek. Azt mondja, segítenünk kell a sajtszörnyön.

– A sajtszörnyön?

– Ezt mondta. Azt hiszem. A franciája… nem tökéletes. A szörny, aki kér sajtot, ezt mondja.

– Hívta Audrey-t?

– Nem, magát hívtam.

– Majd kitaláljuk, hogyan vigyük ki Helent a kocsihoz. Dobozban vagy valami. Akkor is el tudjuk vinni a lelkeket a raktárba, ha beiktatunk még egy megállót. Hívom Audrey-t.

– Rendben, de Helen hallotta, amit maga mondott, és azt mondja, nem száll dobozba.

– Tegye meg, amit tud. Húsz perc múlva ott leszek. – Rivera bontotta a vonalat, majd hívta a buddhista központot. Hangposta. Egyenruhásokat csak nem küldhet oda, hogy ellenőrizzék a helyzetet. Biztos volt benne, hogy nincs rádiókód a „bajba került sajtszörny”-re. Ha nem végeznek sötétedés előtt, a Helen-lény marad Baptiste-nál. Vagy Menta Frissnél. Vagy Charlie Ashernél. De nem nála. Ő nem fog úgy halálos küzdelembe menni holnap, hogy egy macskafejű nő miatt aggódik, aki egy sajtszörnyről gagyog franciául.

– Életet adtál nekünk, de hangot nem adtál hozzá! – Fenyegetőn lengette a kanálvilláját, centikre Audrey arcától.

Audrey a földön feküdt a nappaliban, keze-lába ragszalaggal összekötve, mókusemberek vették körül, akik közül sokat nem is ismert, csak a miniatűr kórházi ruhát, melyet viseltek. Több lény volt, mint amennyit ő csinált, sokkal több. Száznál is több.

– Mi ütött beléd, Bob? Ha valamire szükségetek van, csak kérned kell.

– Hah! Ne hívj Bobnak. Az a rabszolganevem. Emlékszem az igazi nevemre, amikor még ember voltam. Én vagyok Bölcs Theeb!

– Theeb! Theeb! Theeb! – kántálták a népek.

– Hé, ti tudok beszélni – lepődött meg Audrey. Érezte, hogy jobban meg kéne ijednie, de az, hogy egy harminccentis megalomániás fenyegeti, inkább volt abszurd, mint ijesztő. Főleg mivel ő maga gyűjtötte és varrta össze a részeit. – Mit csináltatok?

– A testünket piacokról szedtük össze szerte a városból, a kínai negyedből, döglött állatokból az út szélén, szemetesekből. Fogtuk ezeket a testrészeket, és új embereket csináltunk. Elloptuk a lelkeket a halálkereskedőktől, és a Halál könyvével hangot adtunk nekik.

– Én nem tudtam, hogyan kell, amikor csináltam – védekezett Audrey. Tényleg sajnálta. Menet közben tanult. Bob és Virgonc Charlie voltak a legsikerültebbek, és jó pár hibát vétett közben.

– Csapdába ejtettél bennünket ezekben a szörnyű húslényekben, hang nélkül, nemi szerv nélkül. Őt kivéve. – Két, nagyrészt gyík mókusember Virgonc Charlie-t vezette elő. Kis karját a testéhez ragasztották, a lábát összekötözték, hatalmas fütykösét a szőnyegen húzta.

– Kér sajt – mondta Virgonc Charlie.

– Szia, VC. Nagyon sajnálom.

– Mit csináltál vele? – kérdezte Bob. – Olyan, hogy is mondjam, bamba.

– Fejsérülés.

– És a lelke?

– Nagyot esett. Kéne neki csinálnom egy védősisakot. Sőt, mindnyájatoknak.

– Nem, már eleget tettél.

– Nem gond – erősködött Audrey. – Sisakot mindenkinek!

– Sisakot mindenkinek! Sisakot mindenkinek! Sisakot mindenkinek! – kántálta a nép.

– Jó közönség – mondta Audrey Bobnak.

– Nem lesz sisak! – jelentette ki Bob.

Csalódott nyögés és mormolás.

– Ez a te sarad – mondta neki Audrey. – Ne engem hibáztass, ha elesel és ilyen leszel.

– Kér sajt – mondta Virgonc Charlie.

– Nem! Szánalmas lényeket csináltál belőlünk, és most te is szánalmas lény leszel. Fogjátok! Vigyétek a lelkek csarnokába.

Egy rakás mókusember felemelte Audrey-t, ami nagyon kényelmetlen volt, de nem ellenkezett, mert éles karmuk volt, és már megtanulta, hogy minél jobban hadakozik, annál jobban összekarmolják. Átvitték a nappalin, be a tálalóba, ahol az egyikük félrerúgott egy szemetest az útból, a többiek meg beledugták a fejét egy nyitott szellőzőbe. És tovább nem is ment, csak a feje. A válla túl széles volt.

– Nem fér be – mondta egy hang.

– Ki sem vihetjük, mert az üvegfolyosón sem fér be – mondta egy másik.

– Új terv! – mondta Theeb.

– Új terv! Új terv! Új terv! – kántálta a nép.

A Morrigan várt, a szennyvízcsatorna fedele alól leste a buddhista központot, amíg le nem szállt a sötétség. Akkor az utcán ácsorgott, akár egy tévelygő árnyék, amelynek szélén madarak kavarognak. Babd kiszúrt egy résnyire nyitott ablakot az emeleten, felhömpölygött a falon, beszivárgott a résen. Macha és Nemain a lenti falakon kerestek nyílást, aztán amikor nem találtak, besurrantak a tornác alá, végig az autószélvédőből készített folyosón, fel a szellőzőn, be a tálalóba. Még csak nem is sejtették, hogy pár lépésnyire haladnak el a mókusemberek által felhalmozott lélekedények mellett.

A nappaliban Bölcs Theeb Audrey és Virgonc Charlie között állt, akik megbéklyózva hevertek a padlón, és épp a végére ért az erőszakos kivetítés p’howájának, hogy Audrey lelkét átköltöztesse VC testébe. Nagy hűhóval befejezte az olvasást, újsütetű ajkaival tökéletesen ejtette ki a szanszkrit szöveget, majd Virgonc Charlie fölé tornyosult.

– Most már tudod, hogy szenvedés az osztályrészünk.

– Kér sajt – mondta VC.

– Még mindig nincs lelke – mondta a kacsafejű. – Nem izzik.

– Nem sikerült – mondta Theeb. Audrey elé ugrott. – Mi történt?

– Az erőszakos kivetítés p’howája a lelket egy lélekedényből viszi át új testbe, mint a tiétek. Élő emberből belétek nem.

– Akkor egy halott emberből?

– Az sem fog sikerülni, mert…

– Őrök!

Négy fegyveres mókusember vált ki a tömegből.

– Bölcs Theeb azt akarja, hogy döfjétek le! – utasította őket Theeb, és ellépett Audrey-tól Virgonc Charlie elé, hogy helyet hagyjon nekik a döfésre.

– Ne! – kiáltotta Virgonc Charlie, és beleharapott Theeb lábába, bevetve hetvennyolc tűhegyes foga nagy részét. Theeb felüvöltött és próbált elhúzódni, de ezzel csak még jobban fűrészelték a lábát VC fogai.

A mókusemberek menekültek a nappali közepén zajló kalamajkától, akiknek volt hangjuk, kiáltoztak is. Egy gyíkfejű muskétás megiramodott felfelé a nagy lépcsőn, de Babddal találkozott, aki karommal előre éppen lefelé csorgott. Elkapta és kettétépte a muskétást, majd beleharapott lelke vörös fényébe. Ahogy evett, a feje és karmai kiterjedést nyertek.

Macha és Nemain kicsusszantak a tálalóból, Macha a plafonon, Nemain a padlón.

– Futás! – üvöltötte Audrey. – Mindenki fusson!

Nemain két mókusembert felszúrt a karmára, akik szánalmasan visítoztak, ahogy beleharapott az egyikük törzsébe, a másik meg a karmán vonaglott, lelkének fénye egy pillanat alatt kialudt. Macha úgy pottyant le a plafonról, akár egy tintatakaró, rá fél tucat mókusemberre, majd halálos ölelésbe fogta és összeroppantotta őket. Csont repedt-törött, négy lélek kialudt. Macha teljes alakjában állt a nappali közepén, mindkét kezében egy mókusembert tartott, trutyi csöpögött az arcán és a mellkasán.

A mókusemberek szétszóródtak, az ebédlőn át a kijáratok felé rohantak, összetorlódtak a szellőzőnél a tálalóban, néhányan felfutottak a lépcsőn, páran az előtérben a bejárati ajtónál ugráltak, hogy elérjék a kilincset. Theeb próbált kiszabadulni Virgonc Charlie állkapcsából. Nemain ment el mellettük, és Theeb bokán döfte a kanálvillával.

– Kurva élet! – Nemain belerúgott Theebbe, aki erre kiszabadult VC szájából, és berepült a tálalóba. Virgonc Charlie a másik irányba gurult. Az egyik őr, egy iguanafejű alak zöld kórházi ruhában, kezében csavarhúzóval, rárontott, de Nemain felszúrta az egyik karmára, és szemmagasságba emelte. Úgy forgatta a levegőben, mintha egy ínycsiklandó előételt szemlélne. Lenézett Audrey-ra. – Te csináltad ezeket? Finomak. – Nemain lehunyta a szemét, fejét eksztázisban hátravetette, és ahogy a fény kiáramlott az őr lelkéből, ő úgy szívta fel, mintha fecskendő lenne.

Macha egy mókusbalerina élettelen testét vágta a falhoz, majd megragadta Virgonc Charlie-t, de látta, hogy nincs benne lélek, hát félredobta. Négykézlábra ereszkedett és addig mászott Audrey felé, míg majdnem összeért az arcuk. Audrey kínlódva vonaglott, de nekihátrált egy széklábnak, kapkodva vette a levegőt, mintha minden lélegzetvételnél ellen kéne állnia a sikoltásnak.

– Nem tudom, levágjam-e a fejed – tűnődött Macha –, vagy felnyissam az ereidet, és nézzem, ahogy az életed elfolyik.

– Á, vágd le a fejét – állt föléjük Nemain.

– Én is a fejre szavazok – lépett Nemain mögé Babd, karmairól vér csöpögött.

– Na, tessék. – Macha megcsattogtatta a karmait Audrey arca előtt.

– Siess – sürgette Nemain. – Az összes lélek elmenekül.

Macha vicsorogva felágaskodott. Audrey felsikoltott, próbálta az arcát a térde közé dugni.

– Elég lesz, hölgyeim – érkezett egy hang az előtérből. Megdermedtek. Citrom állt a nappali ajtajában. – Menjetek, fogdossátok össze a rágcsálókat, hölgyek. Addig én diskurálok kicsikét Audrey rinpócséval.