16
ÚJ NAP

Charlie tulajdonképpen hálás volt, hogy kórházban kellett töltenie a hétvégét, miközben az orvosok a sérüléseit elemezték, elsősorban mert nem akarták elhinni, hogy nem esett nagyobb baja. Viszont így volt ideje hozzászokni ahhoz, hogy másvalaki lett.

– Mr. Sullivan – mondta dr. Banerjee, ahogy a tabletjén nézegette a kórlapját –, kiértékeltük a testéről készített CT-felvételt, amelyet gyakran elkészítünk ilyen hatalmas esés után, és ezek szerint nincs törött csontja.

– Az klassz, nem? – kérdezte Charlie kissé köpködve. Még nem szokott hozzá Mike szájához a krokodilállkapocs után. Mintha hosszú kihagyás után idegen autót vezetne. De gyorsan visszaszokott az emberi méretekhez.

– Az. Sőt elképesztő. Maga nagyon-nagyon szerencsés.

– Ha nagyon szerencsés lennék, akkor nem felejtettem volna el becsatolni a hámot.

– Tehát baleset volt?

– Természetesen. – Charlie már beszélt pszichiáterrel, szociális gondozóval és két emberrel a Hídfelügyelettől, meg pár fickóval a festők közül, akiket elvileg ismert.

– Nem találtunk szervi károsodást, és a zúzódásokon kívül, amelyek gyorsan múlnak, meg a kificamodott vállán kívül, amely egy hét alatt rendbe jön, tulajdonképpen csak a mentális állapota aggaszt. Agykárosodásnak nincs látható jele, bár agyrázkódást szenvedett, viszont az emlékezetvesztése aggasztó.

– Csak pár dolog esett ki. Minden utca nevét tudom a város északi részén mindkét irányban, de a lakásom címét akkor sem tudnám megmondani, ha adnak segítségül egy betűt meg két számot.

Az orvos bólintott, kipipált valamit a tabletjén, majd visszagörgette. – Megnéztem a kórtörténetét, és tíz évre visszamenően meglehetősen tiszta. Egy sérvműtét, és ennyi.

– Úgy van.

– Nem volt nagyobb balesete az elmúlt egy-két évben? Például motorkerékpárral?

– Nem, nem emlékszem. Motorbalesetre szerintem emlékeznék. Vagy arra, hogy tudok motorozni. Tudok motorozni?

– Nem tudom, csak kíváncsi voltam. Motorosnadrág volt magán, úgy kellett levágnunk. A CT egy nagyobb baleset nyomait találta, amely az elmúlt két évben történhetett. Mindkét csípője eltörött, öt csigolyája megrepedt, több bordája is, és ugyan mind meggyógyult, de csak nemrégiben.

Charlie a fejét rázta. Eleinte nyakmerevítőt is kapott, de a CT után levették.

– Ilyesmire emlékeznék.

Mozgásra lett figyelmes, és felnézve Audrey-t látta bekukucskálni. – Bejöhetek? – kérdezte az orvost.

– Üdv, hölgyem vagy uram – köszöntötte Charlie. – Kérem, jöjjön be.

– Magukra hagyom önöket – távozott az orvos kissé meghajolva.

– Ez nem volt vicces – rótta meg Audrey.

– Miért? Más a frizurád.

– Feladtam a taréjt.

– Az orvos mit gondol, ki vagy?

– A barátnőd.

– Az enyém vagy Mike-é?

– Mike-é.

– Mégis velem éltél. Csapodár!

Audrey odahajolt, nevetve megragadta a kezét, és már meg akarta csókolni, amikor megállt és hátralépett. – Ez fura.

– Én vagyok. Legalábbis úgy érzem.

– Beletelik némi időbe, mire megszokom.

Még két napba telt, akkor elment Charlie-ért a kórházba. Amikor Charlie beszállt a Honda anyósülésére, és a biztonsági övért nyúlt, Audrey átkarolta és megcsókolta, hosszan és szenvedélyesen, jó nyelvesen, és csak akkor hagyta abba, amikor már kénytelenek voltak levegőt venni. Akkor eltolta magától, és a saját biztonsági övéért nyúlt.

– Na, tessék – mondta.

– Hű – mondta Charlie.

– Nem lesz gond.

– Azért fura, nem?

– De még mennyire. – Audrey sebességbe tette a kocsit, és átvágott a városon a buddhista központhoz.

Charlie házában, amely most már Jane háza lett, volt egy üres lakás, azt Jane kitakaríttatta és kifesttette neki, de még ki kellett találniuk, mit mondjanak Sophie-nak, mielőtt odamennek.

– Ez elég sok egy gyereknek – vélte Charlie, amikor hazaértek. A konyhában ült a tölgyfa asztalnál, és kávézott. – Nem akarok neki traumát okozni.

Audrey a kávéfőzővel babrált a pultnál. – Charlie, látta a mókusembereket, és ő a Halál, a Nagy Halál. Ő uralkodik az Alvilág felett. Nem tudod sokkolni.

– Igen, azt elég nehéz. De azt nem tudjuk, hogy még mindig ő-e a Halál.

– Szerintem menj oda, és hagyd, hogy Jane néni magyarázza el. Sophie megismer. Már most úgy beszélsz, mint régen. Úgy mozogsz. Csak hát, nem úgy nézel ki.

– Egyébként ő hogy van?

Charlie korábbi teste, a varázslókrokodil a padlón ült a mosogatógép előtt, és a motor ütemére ringatózott. Audrey egy zsákban hozta haza a hajóról, és gondoskodott róla, míg Charlie a kórházban volt.

– Jól. Nagyon jól. Majd meglátod. Charlie, gyere ide, bemutatok valakit.

– Komolyan? – mondta Charlie.

A krokodilfickó boldogan felmordult, talpra kecmergett, és átcsámpázott a konyhán, feje és törzse előre-hátra imbolygott, leffegő alsó állkapcsa nyálcsíkot húzott, hosszú péniszét a csempén vonszolta a lába között. Megállt Charlie előtt, és izgatott, lédús hangot hallatott.

– Charlie, bemutatom Nagy Charlie-t – biccentett Audrey.

Nagy Charlie ránézett. – Charlie-nak nevezted el?

– Miért, minek kellett volna? Egy évig Charlie volt. Sok-sok órát beszélgettem vele Charlie-ként, úgyhogy amikor meglátom, Charlie jut eszembe. Nem te vagy az egyetlen, aki változáson megy keresztül. Különben is a másik neve más lesz.

– Mégpedig?

– Virgonc Charlie.

A krokodilfickó fel-le ugrált, összecsapta a karmait, mintha tapsolna, és nyálasan kapkodta a levegőt.

– Látod? Tetszik neki.

– Tényleg elég virgonc.

Mintha ez lenne a varázsszó, Virgonc Charlie folytatta az ugrálást, törzse, feje és állkapcsa úgy imbolygott össze-vissza, mintha laza rugó kapcsolná össze.

Charlie megsajnálta szegény fickót, aztán megsajnálta Audrey-t.

– Én is ilyen voltam, amikor a testébe kerültem?

– Nem, te sokkal koordináltabban mozogtál. Jobban jelen voltál. Kevésbé nyáladztál.

– Tényleg? – Charlie ránézett Virgonc Charlie-ra, majd Audrey-ra. – És ennyi idő alatt nem hoztam rád a frászt?

Audrey leült a székre vele szemben, letette a kávésbögrét, és megfogta Charlie kezét. – Ha őszinte akarok lenni, mindig lenyűgözött a hatalmas szerszámod.

– Tényleg?

A nő bólintott, lesütött szemmel, szemérmesen és őszintén.

– Most szívatsz?

A nő bólintott, lesütött szemmel, szemérmesen és őszintén.

Felnevetett. Virgonc Charlie újra hallatta az izgatott, lihegős hangját.

– Gyere – hajolt le Charlie –, rendbe hozunk.

Charlie kioldotta Virgonc Charlie bűvészköpenyét, majd a szerszámát a dereka köré tekerte, a köntös fölé, így a kis toldott-foldott lény helyett, aki aránytalanul nagy nemi szervet vonszol, úgy nézett ki, mint akinek kicsit több időt kéne eltöltenie a kis toldott-foldott lények edzőtermében, hogy ledolgozza a hájhurkát.

– Tessék – húzta ki magát Charlie, és megcsodálta művét. – Jobb?

Virgonc Charlie fickándozott és nyáladzott, összecsapta a karmait, mintha tapsolna.

– Éhes vagy? Kérsz enni?

Még több ugrálás, fickándozás és nyáladzás. Audrey hátradőlt Charlie kávéjával a kezében, és figyelte ezt a bizarr barátkozást.

– Keresünk neked valamit enni. – Charlie felállt és odavezette Virgonc Charlie-t a nagy krómozott hűtőhöz.

– Csinálok neki cipőt – mondta Audrey. – Megőrjít, ahogy kapar a körme a csempén meg a szőnyegen.

– Miért nem szóltál eddig?

– Mert a kaparás miatti bosszúságom eltörpült a bűntudat mellett, hogy ebbe a testbe zártalak. – Már bocs – mondta Virgonc Charlie-nak.

Charlie a polcokat vizslatta. – Kérsz sajtot? – mutatott fel egy mozzarella sajtrudat.

Charlie felugrott és érte nyúlt. Charlie odaadta neki. Az azonnal ráharapott, zajosan csámcsogott, cuppogva, a sajtrúd egyre meggyötörtebbnek tűnt, de több kilógott a szája két sarkából, mint amennyi belekerült.

Charlie leguggolt. – Nézz rám. Nézz rám.

Virgonc Charlie abbahagyta a rágást, és ránézett.

– Tudsz így csinálni a nyelveddel? Így.

Virgonc Charlie úgy csinált, ahogy Charlie mutatta. Charlie még emlékezett, hogy anno meg kellett tanulnia olyan foggal enni, amelyik tépésre szolgál, nem rágásra. Aztán a kórházban nagyon is tudatában lett, hogy újra őrlőfogai vannak, és vigyáznia kellett, hogy ne nyeljen le nagy darabokat.

– Jó. Most így csinálj a nyelveddel, amikor rágsz.

Virgonc Charlie úgy csinált, és a sajtrúd lassan eltűnt a szájában.

– Jó! Legközelebb a csomagolást is levesszük. Kérsz még egyet? – Kivett egy másik sajtrudat a hűtőből.

– Kér sajt – mondta Virgonc Charlie nagyon nyálas, nagyon kaparós, de nagyon érthető hangon.

Charlie Audrey-ra nézett. – Beszél – mondta elcsukló hangon.

Audrey bólintott, és a kávéba mosolygott.

– Kér sajt – mondta Virgonc Charlie.

Charlie, aki egy másik ember testében élt, aki elvesztette gyermeke anyját és élete szerelmét, aki megtalált és eladott emberi lelkeket, aki jelen volt több száz halálnál, aki meghalt és feltámadott, kétszer is, most becsukta a hűtő ajtaját, és ahogy kicsomagolta a mozzarellát, lehuppant és elsírta magát. Virgonc Charlie, akármi is volt, élt, és Charlie azért sírt, mert örült ennek: az élet szikrájának.

– Tudom már, rövidítve VC-nek kéne hívnunk – jegyezte meg Audrey, és úgy tett, mintha nem venné észre, hogy a férfi, akit szeret, a földön ülve zokog. Meghagyta neki a képzelt méltóságát.

– Sssajt – mondta Virgonc Charlie kacsalábán hintázva.

Charlie adott neki egy mozzarellarudat, majd könnyes szemmel felnézett Audrey-ra. – Látogassuk meg a lányomat.

– Hozom a kocsikulcsot – mondta Audrey.

– Kér sajt – mondta Virgonc Charlie.

Tíz perc alatt átértek a buddhista központtól North Beachre, de még húsz kellett, mire parkolóhelyet találtak.

– Szerzek neked engedélyt, akkor parkolhatsz a sikátorban, ahol én szoktam – ajánlotta Charlie.

– Az jól jön, amikor meglátogatlak.

– Aha. Várj, hogy?

A bejáratnál álltak, a kirakat mellett. Charlie már megnyomta a gombot, és vártak, mivel nem volt kulcsa.

– Nem lakhatok itt, Charlie. A Három Ékkő Központban kell lennem. Az a munkám.

– Átmehetsz a találkozókra és az órákra. Azt hittem, ideköltözöl Sophie-hoz meg hozzám.

– Ott kell lennem a mókusemberek miatt.

Charlie átkarolta és magához húzta. – Nem, soha nem engedlek el szem elől.

Audrey megpaskolta a hátát, hogy engedje el, de ő még jobban magához szorította.

– Akkor most csináljátok? – kérdezte Jane hangja a kaputelefonból.

Charlie elengedte Audrey-t, és körülnézett. Az ajtó felett egy biztonsági kamerát látott, amelyik régen nem volt ott. Egyenesen belenézett. – Beengedsz?

– Végül is azt hiszem, a szó szoros értelmében nem nekrofília.

– Légyszi.

Az ajtó zümmögött, beléptek, felmentek a lépcsőn. Jane Charlie volt lakásának ajtajában állt Cal Berkeley melegítőben és Stanford pólóban. – Gyertek be.

– Sophie itthon van? – kérdezte suttogva Charlie.

– Iskolában.

– Cassie?

– A jógaközpontban mérgesek rá, hogy engedély nélkül elhozta a hordágyat, ezért tovább kell maradnia és a vén csakrákat súrolni.

– Olyan nincs – mondta Audrey.

– Nekem nyolc. Elszalad majd a suliba, és hazakíséri Sophie-t. Addig van egy óránk.

– Te miért nem dolgozol?

– Bankban dolgozom. Az ATM-eink szinte mindent megcsinálnak.

– Nem ingatlankölcsönökkel foglalkozol?

– De, de elég magas pozícióban vagyok, nem kell csinálnom semmit. Papírokat írok alá, meetingekre járok. Van egy asszisztensem, ő kulizik helyettem. Nem is hiányolnak. Most azt hiszik, fontos ügyfelekkel golfozom.

– Tudsz golfozni?

– Nem. Végignézed a régi öltönyeidet? – kérdezte Charlie-t a nővére. – Sokat átalakíttattam magamnak, de maradt pár, amelyikre még nem volt időm. Jó lesz rád, kábé az a méret lehetsz, mint a korábbi Charlie. Kell valami a zsaru temetésére, és ez a Mike nem volt öltönyös fazon.

– Volt neki egy, csak elég lelakott – mondta Audrey.

– Várjunk. Honnan tudod, milyen ruhái vannak? – nézett rá Charlie.

– Onnan, hogy elmentem a lakására a ruhákért, amelyeket most viselsz.

Charlie hirtelen tudatára ébredt annak, miféle ruhák vannak rajta, megtapogatta az oxford inget, megnézte a farmert, a cipőt, egy sportos fekete bőr lábbelit. – Egy halott ruháit hordom?

Jane Audrey-ra nézett: Mit lehet tenni? Elindult a nagy háló felé, és intett nekik, hogy kövessék.

– Elég… jól viseled – jegyezte meg Charlie.

Jane megpördült a gardrób előtt.

– Ugye? És te hogy vagy? Fura? – Átnézett Charlie válla felett. – Neked is fura? És ti ketten már…?

– Csak most hozott haza a kórházból – felelte Charlie.

– És?

– A mi Charlie-nk – mondta Audrey.

Jane öccse karjába bokszolt. – Torzszülött.

Belépett a gardróbba, és kiválasztott egy elegáns, sötétszürke kockás gyapjúöltönyt, az öccse kezébe nyomta, majd Audrey-val kimentek. Az öltöny nagyon ismerős volt. Különös volt látni Mike arcát a tükörben öltözés közben, mintha távirányítással kezelne egy robotot. De kezdett hozzászokni. Nem is a régi, ember Charlie-hoz hasonlította, inkább a kis krokodil Charlie-hoz, így a különbségek jobbára pozitív irányba lendültek. Megigazította a hajtókát, és a bírák elé állt, akik a kanapén ültek.

– Fordulj meg – kérte Jane.

– Nagyon csinos – mondta Audrey.

– Kicsit feszül vállban. – Jane felállt, meghúzkodta a zakó vállát, lesöpört egy képzeletbeli pihét. – De manapság a pasik így hordják az öltönyt. Szerintem. Van cipőd? – Audrey-ra nézett, aki bólintott. – Klassz. Kértek valamit inni? – indult a konyha felé.

– Én úgy szeretem a teát, ahogy a férfiakat – mondta Audrey.

Jane kérdőn nézett rá.

– Gyengén és zölden – tolmácsolt Charlie. – Sokkal viccesebb volt, amikor először hallottam, amikor nem voltam egy évig gyenge és zöld.

– Ja, tényleg, bocs – mondta Audrey. – Borod van, Jane?

Jane horkantott. – Van vörös, van fehér, van rózsaszín, van zöld. – Charlie-ra nézett. – Felejtsd el, Chuck, már nem vagy zöld.

– Vöröset kérek.

Mielőtt Charlie is dönthetett volna, kulcs zörgött a zárban, és kinyílt az ajtó, vagyis szabályosan kicsapódott. Sophie masírozott be, rózsaszín hátizsákot húzott maga után, Cassie követte két szatyor kajával. Sophie feldobta a hátizsákot a konyhapultra, majd felugrott a székre.

– Kell egy kis nasit vinnem ebben a szarban, különben plotz leszek – mondta az aranyos barna kislány.

Jane elnézett felette Charlie-ra, és megrándult az arca, majd Cassie-re, aki a két szatyrot igyekezett letenni a pultra, ahol egynek volt hely. – Cassandra, milyen mocskos beszédre tanítod a gyereket?

Cassie végre hagyta az egyik szatyrot a mosogatóba csúszni, és odanézett. – Ó. – Ujjaival megfésülte vörös fürtjeit. – Üdv. – Akkor felismerte Audrey-t, akit csak egyszer látott, és a szeme elkerekedett. – Ó, üdv! – Charlie-ra nézett, vagyis inkább stírölte, mint megnézte, mintha azon töprengene, mi lenne érte méltányos ár. – Szóval…

Sophie gyorsan odapillantott a válla felett, majd Cassie-re, és az súgta: – Ki az a fickó Jane néni öltönyében? – A suttogást még tanulnia kellett, és határozottan nedvesebb is volt a kelleténél.

– Családi tanács – mondta Jane. – A konyhában. Családi tanács. – Leguggolt a konyhapult mögé. – Családi tanács. – A keze felbukkant, megragadta Cassie pulóverét, és őt is lerántotta.

Sophie megpördült a széken, Audrey-t nézte. – Hé, rád emlékszem. Te voltál a siksze, aki apuval jött ide. – Gyanakodva hunyorgott Charlie-ra.

– Igen, örülök, hogy újra látlak – mondta Audrey.

– Családi tanács! – Jane és Cassie felálltak, két oldalról megfogták Sophie karját, és bevonszolták a konyhába, majd le a pult mögé.

Dühödt sugdolózás, néha nyállal kísérve. Jane felkukucskált, lebukott. További suttogás.

Audrey megpaskolta Charlie karját, aki felállt, amikor Sophie bejött, és látszott rajta, hogy vagy mindjárt elsírja magát, vagy rosszul lesz.

Hadaró suttogás, szünet, majd egy kisgyerek hangja: – Szívattok, baszki?

– Jane! – csattant fel Charlie.

Jane felállt. – Ezt speciel te tanítottad neki. – Újra eltűnt szem elől.

Cassie felállt, rábólintott az előbbi állításra, lebukott.

Charlie Audrey-ra nézett segítségért.

– Hát, ez volt a szavad járása – mondta a nő.

Jane bukkant fel, majd Cassie. Sophie megkerülte a konyhapultot, mintha a szobát aláaknázták volna, óvatosan lépkedett, de a szemét nem vette le Charlie-ról.

Charlie leguggolt. – Szia, Soph.

A kislány odament, a szemébe nézett, mélyen és kutatón, mintha a sofőrt keresné odabent. Charlie még akkor sem érezte magát ennyire idegennek, amikor a krokodilember testben volt. – Én vagyok, aranyom. Apu.

Sophie Audrey-ra nézett, aki bólintott.

– Az apukád az, Sophie. Csak új testet kapott, mert a régi elromlott.

Charlie kitárta a karját. Sophie ott állt három lépésre, és csak nézte. Charlie keze a térdére hanyatlott.

– Kérdezz bármit, aranyom. Kérdezz olyasmit, amit csak apu tudhat.

– Az nem elég.

– Miért?

– Becsaphatsz. Gyerek vagyok, könnyű becsapni. Bizonyított tény.

– Próbáljuk ki.

Sophie a szemét forgatta, és gondolkodott. – Melyik szót nem mondhatjuk ki? Te kimondhatod most, de én sose.

– A c-betűs szót.

Sophie nem moccant. – Ezt ki is találhattad.

– Jól van, drágám, tudom, hogy furcsa.

Újabb szemforgatás, csoszogás, aztán Sophie szeme felcsillant, mintha valami eszébe jutott volna. – Amikor Tony pizzázójába mentünk, hogyan ettünk?

– Mint a medve.

– Apu! – ugrott a karjába Sophie.

Ölelkezés, puszilkodás és nem kevés könnyezés következett, ami ragályosnak bizonyult, és percekig tartott, amíg Jane el nem kezdett öklendező hangokat adni. – Hű, de tré ez a film! – fújta ki az orrát egy papírtörlőbe.

Sophie eltolta magától Charlie-t. – A kutyulik eltűntek, apu!

– Tudom, szívem, Jane néni elmondta. Ez az egyik dolog, amiért visszajöttem.

– Megkeresed őket? Meg kell találnunk őket!

– Megkeressük.

– Menjünk fagyizni, és keressük őket – javasolta Sophie. – Elmehetünk fagyizni? – Sophie a konyha felé nézett, Jane-re, aki úgy megdermedt, mintha pisztolyt szegeztek volna rá. Sophie újra Charlie-ra nézett. – Most ki a főnököm?

– Családi tanács – mondta Charlie.

Sophie visszaszaladt a konyhába. Cassie és Jane lebuktak.

– Itt kint, ha lehet – pontosított Charlie.

Mind kijöttek a konyhából, fejüket leszegve csoszogtak át a nagyszobába. Charlie leült az egyik bőrfotelbe, Cassie és Jane Audrey-val a kanapéra. Sophie felmászott a fotelbe Charlie-hoz, aki tehetetlenül nézett fel.

– Nehogy sírni kezdj, Chuck! – szólt rá Jane. – Ne merészelj!

Audrey lenézett, a kezével ernyőzte a szemét.

– Te se, dögös apáca – bökte oldalba Jane.

– Apáca vagy? – mondta Sophie.

– Nem olyan apáca.

– Repülő?

– Igen.

– Király.

– Sophie-nak problémája van az apácákkal – magyarázta Jane.

– Repülő apáca? – kérdezte Charlie.

– Egy tévéműsor – magyarázta Cassie.

– Aha. Szóval elvihetem a lányomat fagyizni?

– Klassz lenne – mondta Jane –, csak a környéken mindenki ismeri Sophie-t, és tudja, hogy Cassie meg én neveljük. Ha hirtelen megjelenik egy férfival…

– Aki Jane néni öltönyét viseli – tette hozzá Sophie.

– Ez az én öltönyöm – helyesbített Charlie.

– Mondhatnánk, hogy azért vontunk be, hogy férfi is részt vegyen a nevelésében – vetette fel Jane.

– Vagy mondhatjuk, hogy saját gyereket akarunk, és te vagy a spermadonor-jelölt – ötletelt Cassie. – Azt teszteljük, hogyan jössz ki a gyerekekkel.

– Ezt elég kacifántos elmagyarázni az utcán – vélte Charlie.

– Igazad van – mondta Cassie. – Megvan: Mike bácsi vagy Seattle-ből. Rachel tesója. És azért laksz nálunk, mert minden állásból kirúgnak, mert drogozol és összeütközésbe kerültél a törvénnyel.

– És gyerekcsőszként dolgozol nálunk, amíg talpra nem állsz – tette hozzá Jane.

– Csak folyton eltűnik pénz a tárcánkból.

– És a környékbeli kutyák is eltűnnek.

– És Sophie megmutatta a Kis póniján, hogy hol nyúltál hozzá.

– A szarvamon – segített Sophie.

– Ugyanis Sophie egy alikornus – magyarázta Charlie-nak Jane.

– Unikornis, pegazus és hercegnő egyszerre.

– Persze. – Charlie úgy látta, túlságosan is élvezik ezt a családi tanácsot. – Elrontottad a lányomat – mondta Jane-nek.

– Mindenki azt hitte, hogy már jól vagy – folytatta a sztorit Jane, rá se hederítve.

– De átmentem a lakásodba egy kis cukorért – mesélte Cassie –, és nem voltál ott, az ajtó viszont nyitva volt, hát bementem…

– És felfedezte a mumifikált áldozataiddal teli szobát.

– A buddhista központban van egy olyan – jegyezte meg vidáman Audrey. – A tornác alatt.

– Audrey, ne segíts – kérte Charlie.

– Miért? Jó érzés, ha bevonnak.

Cassie megölelte és megpuszilta Audrey-t, amit Charlie egyszerre talált zavarónak és kissé izgatónak.

– Szóval, ha kérdezik, ez a mese – mondta Jane.

– Klassz lesz!

– Ja, az. – Charlie felállt és kezét nyújtotta a lányának. – Gyere, Soph, menjünk fagyizni.

Elsétáltak pár saroknyit a Grand Avenue-n, el a Café Triste mellett, ahol Francis Ford Coppola állítólag a Keresztapát írta; el a Savoy Tivoli nevű, élénk sárga-vörösesbarna bár és kávézó mellett, amelynek a bokszai nyitottak az utca felé, ahol Kerouac, Ginsberg és Ferlinghetti vacsorázott; el a North Beach Pizza, két galéria, két bőrbutik és fehérnemű üzlet mellett, majd a Union Streeten indultak a Coit Torony felé, egy fagyizóhoz, amely azóta ott volt, hogy Charlie az eszét tudta, és ahol egy tíkfa kerti padra lehetett odakint leülni, bent meg egy másikra a pulttal szemben. Tölcsérbe kértek gombócot, és leültek a kinti padra.

– A nanád imádta ezt a helyet – jegyezte meg Charlie.

– A zsidó nanám vagy a halott nanám?

– A halott.

– A te anyukád, ugye?

– Igen.

– Fáj neked, amikor a halott anyukádra gondolsz?

Komoly kérdés egy kisgyerektől, akinek dinnyeízű fagyitól maszatos a szája.

– Kicsit, de jóleső fájdalom. Csak jó lett volna, ha kiskoromban jobban figyelek rá.

– Ja, nekem is – mondta Sophie, aki csak képekről és történetekből ismerte az édesanyját. Sóhajtott, nyalta a fagyit, rózsaszín foltot kenve az orrára. – Nem mesélhetjük el a zsidó nanának, hogy visszajöttél?

– Nem hiszem.

– Ő plotz, mi?

– Nem tudom, ez mit jelent.

– Nem találtál zsidó testet?

– Sokat vagy a zsidó nanával?

– Úgy érzem.

– Ismerős, aranyom.

Sophie szolidárisan megpaskolta a karját.

– Ezután meg kell keresnünk a kutyulikat, apu.