NYÍLT VIDÉK

VÁNDOR
Úgy van! árnyas hárssor áll ott
vénséges-hatalmasan.
Újra csak rájuk találok,
bármily hosszú volt utam!
Ez a régi hely, amott a
kunyhó, mely befogadott,
hogy kidobtak a homokra
széltől korbácsolt habok!
A derék párhoz betérnék
hálámat leróni, bár
alig van reá reménység,
akkor is vén volt a pár.
Mily nyájas nép volt, be jámbor!
Zörgessek? beszóljak itt?
- Üdv, ha várva várt a vándor,
és a jótett jólesik!

BAUCIS
(nagyon öreg anyóka)
Drága vendég, csitt te, csitt te!
Föl ne ébreszd páromat!
Vénnek friss erőt rövidke
napra hosszú álom ad.

VÁNDOR
Te vagy-é az, mondd, anyóka,
kit hálás szivem kutat,
ki férjével hajdan óvta
életét az ifjunak?
Aki félholt, béna ajkat
éleszt, Baucis vagy vajon?

A férj színre lép

S ki az ártól elragadtad
kincsemet, te Philemon?
Csengve szállt ezüst harangszó,
rőzseláng melengetett;
hogy a borzasztó kaland jó
véget ért, ti művetek.
S most előbbre lépve, messze
nézek a roppant vizen;
hálád mondok térdre esve,
szörnyen elszorul szivem.
(A homokdomb felé tart)

PHILEMON
(Baucishoz)
Csak siess, asztalt teríts a
kertben, mely csupa virág.
Hadd fusson, s döbbentse vissza,
amit nem hisz, bárha lát.
(A vándor mellé lép)
Hol bárkád száz tarajos, vad
hullám ostromolta rég,
művelt kertek sorakoznak,
paradicsomi a kép.
Nem dolgoztam én, az agg, ott,
nem segíthetek ma már,
és amint erőm hanyatlott,
úgy tűnt mind messzebb az ár.
Bátor népe bölcs uraknak
árkot vájt, töltést rakott,
így vesztett a víz hatalmat,
s ők helyén hatalmasok.
Ím, liget, rét, róna zöldel;
hány falucska, kert, major! -
Most pedig szemléld gyönyörrel,
mert a nap aláhajol. -
Ott egypár vitorla szárnyal,
s éji rév felé suhan.
Fészket is lel e madárraj,
kikötőnk most arra van!
Messze látsz csak holmi kékes
sávot, a tenger vizét,
addig jobbra-balra népes
föld terül, lakott vidék.

Hármasban az asztalnál, a kis kertben

BAUCIS
Hát nem szólsz egy szót se? éhes
szádig nem jut egy falat?

PHILEMON
A csodán töpreng; beszédes
ajkú vagy, mondd el magad.

BAUCIS
Csoda volt, alkalmasint az!
Lelkem most is háborog;
ami itt ment végbe, mindaz
nem volt istenes dolog.

PHILEMON
Ki a partot néki adta,
császárunk csak nem hibás?
Jóelőre nem tudatta
ezt velünk egy trombitás?
Lábukat hol megvetették,
messze sincs a partfövény;
sátrak, kunyhók! - S már remekszép
kastély állt zöld kert ölén.

BAUCIS
Nappal meddő szolgalárma,
mit sem ért csákány, lapát;
s hol lángraj gyúlt éjszakára,
másnap ott állt már a gát.
Embervért áldoztak, éjjel
hallottunk halálsikolyt;
s hol a tűzsáv vízig ért el,
reggel ott csatorna volt.
Most már ligetünkre sóvár
s házikónkra e pogány,
és tőlünk alázatot vár
úri szomszédgőg jogán.

PHILEMON
Bár úgymond, az új vidéken
kárpótolna gazdagon!

BAUCIS
Sose bízz a vízfenékben,
tarts ki a magaslaton!

PHILEMON
Vár kápolnánk, ott az égi
nap búcsúfényt hint miránk!
Harangozzunk, kérje régi
istenünket hő imánk!