AZ ÉGEI-TENGER SZIKLÁS ÖBLEI

A Hold a zeniten vesztegel

SZIRÉNEK
(körös-körül a szirtekre telepedve
fuvoláznak és énekelnek)
Bár Thesszáliában egyszer
gaz nők csaltak bűvölettel,
rémes éjszakán a földre,
éji boltodról a gyönge
fényben reszkető özönre
nyájasan tekints alá ma,
s tündökölj a sokaságra,
mely az árból felbukik!
Hódolunk eléd borulva,
légy kegyelmes, drága Luna!

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
(utóbbiak mint tengeri szörnyek)
Szóljon harsogóan az ének,
hívjátok népét a mélynek,
zengjen a tenger belé!
Rémtölcsérekkel ha békés
vízfenékre űz a szélvész,
bájos dal vonz fölfelé.
Mámoros kedvvel köszöntünk,
rajtunk színarany kösöntyűnk,
diadémunk csupa gyémánt,
derekunkra fonva szép pánt!
Áldjuk jó munkátokat.
Kincsével hány büszke gálya
süllyedt itt el csábdalára
öblünk démonainak.

SZIRÉNEK
Tudjuk, a halak vidámak,
ringanak a tengerárnak
hűs ölén, s nincs bú, baj ott;
ám szeretnénk látni azt már,
hogy többek vagytok halaknál,
fürge, ünneplő rajok.

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Ünnepünkre seregellve
gondoltunk magunk is erre;
föl, testvérek! Most elég
egy kis út, s ha visszatérünk,
hogy halaknál többet érünk,
hadd lássák biztos jelét. (Eltávoznak)

SZIRÉNEK
Volt, nincs a csapat!
Szamothrakénak tartanak
a szelek szárnyán hirtelen.
Mit terveznek, mibe fognak
földjén a dicső Kabiroknak?
Istenek ők! Szakadatlan
magukat nemzik; be szokatlan!
S egy se tudja, mi fán terem.
Szép Luna, tarts ki még,
ne hagyd el az ég ivét;
tartson a hosszú éjjel,
nap sose űzzön széjjel!

THALÉSZ
(a parton, Homunculushoz)
Néreuszhoz szeretnélek vezetni,
a vénhez; ámbár nincs grottája messzi,
sajnos, túl konok ő s mogorva,
igazi savanyú uborka.
E zsémbes agg az emberi
fajtát sehogy se kedveli.
De tudja, mit rejt a jövő,
és jósminőségében ő
méltán örvend köztiszteletnek;
sőt egyesek áldják nevét.

HOMUNCULUS
Zörgessünk hát be próbaképp!
Palackostól tán mégsem esz meg.

NÉREUSZ
Fülem emberek hangját neszeli?
Szívem máris haraggal van teli!
Az istenek nyomába tör, de átka
e fajnak, hogy nem üthet, csak magára.
Hisz isteni nyugalmam volna rég,
ha jobbjaikon nem segítenék;
s ha nézem, mit tettek végül, belátom,
hogy falra hányt borsó volt jó tanácsom.

THALÉSZ
Ó, tenger vénje, szent nekünk szavad;
te vagy a bölcs, elűznöd nem szabad!
Nézd e lángot, formája emberi,
tanácsodat mégis megszívleli.

NÉREUSZ
Eh! A tanács mit ér az embereknek?
Eldugult fülbe a bölcs szó befagy.
Megbosszulhatják magukat a tettek,
e népség mégis önfejű marad.
Mint atyja óvtam Párist, vágya még
nem fonta be akkor a más nejét!
Görög parton állt büszkén, mialatt
tudtára adtam látomásomat:
Füstös, gomolygó lég, vörös, vad ár,
égő gerendák, lenn vértó, halál:
Trója ütembe bűvölt végzetét
irtózva hallja számos ezredév.
Tréfára vette, mit a vén fecseg,
vágya űzte, s Ilion elesett. -
Roppant tetem, hosszú kíntól fagyott,
lakomáztak a pindoszi sasok.
Hát Ulixesnek jósoltam-e mást:
Fene Küklópszot, Kirké-i varázst,
késedelmét, a társak híg eszét
s mi minden még! S mit ért el a beszéd?
Hogy hányja-vesse s jó későn tegye
vendégbarát partra az ár kegye.

THALÉSZ
A bölcsnek ez keserves. Érthető.
De új próbára kész a jótevő.
Többet nyom a latban gyakorta nála
mázsás hálátlanságnál morzsa hála.
Magunk pedig nem kérünk kevesebbet:
mint szülessék meg ésszerűen e gyermek?

NÉREUSZ
Ne rontsd virágos, ritka kedvemet!
Ilyesmivel ma nem vesződhetek:
a Dóridákat vendégségbe várom,
a tenger üdvöskéit, mind a lányom.
Nem terem az Olümposz s földetek
ily kecsesen virgonc szépségeket.
Vízisárkányról - mennyi grácia! -
pattannak át Neptun csikóira,
a vízelemmel ők oly édes-egyek,
hogy tajtékán is könnyedén lebegnek.
Vénusz színpompás kagylóhintaján
jön a legszebbikük, Galateám.
Őt, hogy Küprisz többé már nincsen itt,
Paphoszban istennőként tisztelik,
s mint bájos örökös, úrnője végleg
a templomvárosnak s a trónszekérnek.
Menj! Óráján az apai örömnek
a száj nem átkozhat, szív nem gyülölhet.
Kérd Próteuszt! Ő az alakcsere
s keletkezés varázslómestere.
(Eltávozik a tenger felé)

THALÉSZ
Mit se használt ez a lépés ügyünknek,
szétfoszlik Próteusz, ha rajtaütnek;
s ha véled mégis szóba áll talán,
zavartan álmélkodhatsz majd szaván.
De ha ilyen tanács való neked,
menjünk tovább, s tegyünk kísérletet! (Eltávoznak)

SZIRÉNEK
(fent a szirteken)
Távoli hullám hátán
mily tüneményes látvány!
Mint a fehér vitorla-
raj, ha a szél sodorja,
szinte szemünk vakítják
tengeri, boldog nimfák.
Rajta, no szálljunk lejjeb!
Hallga csak, énekelnek.

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Mit tenyerünkön láttok,
bút dehogyis hoz rátok.
Itt a Kheloné pajzsa,
mord figurácskák rajta:
istenek ám e lények;
zengjen a hálaének.

SZIRÉNEK
Csöpp, de erős
istenek, ős
hatalmuk örökkön
segít a hajótöröttön.

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Itt a Kabirok jönnek,
folyhat a békés ünnep,
mert ha körünkben vannak,
Neptun is örvend annak.

SZIRÉNEK
Játszva lefőztök:
győztes erőtök,
hogyha hajó kap léket,
menti a népet.

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Eljött, ime, három isten,
az önfejű negyedik nem;
úgymond, a valódi lenne
ő s az egyetlen elme.

SZIRÉNEK
Isten isteneket
csúfra vehet.
Néktek szentek a jók,
rosszak félni valók.

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Hetüket tartják számon.

SZIRÉNEK
Hát hol a többi három?

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Ők csodafurcsa lények,
tán az Olümposzon élnek;
nyolcadik is leledzik
ott, de nem izgat senkit.
Ritka kegyük felénk int,
sajna, ma nincs kész még mind.
Mert ők fura törtetők,
éhenkórász fajta,
mely egyre csak űzi, hajtja
az el sosem érhetőt.

SZIRÉNEK
Célravivőbb:
trónon ülők,
hold s nap előtt
egyképp hajtani főt.

NÉRÉIDÁK ÉS TRITÓNOK
Mily öröm ünnep-éjszakán
ily diadalt aratni!

SZIRÉNEK
Hány nagyszerű régi hős
szűkölködik ős
hírnév fénye hiján:
hoztak aranygyapjút, de lám,
Kabirokat ti.

Mind a két csoport közös kórusként megismétli

Hoztak aranygyapjút, de lám,
Kabirokat mi.
ti.

A Néréidák és Tritónok elvonulnak

HOMUNCULUS
E három korcs, hitem szerint,
silány cserépcsupor csak,
de meghökkennek bölcseink,
s kemény fejek ropognak.

THALÉSZ
Hisz nekik éppen ez a szép:
rozsda teszi ópénz becsét.

PRÓTEUSZ
(láthatatlanul)
Ez kell nekem, vén nagyzolónak!
Minél furább, csak annál hathatósabb.

THALÉSZ
Hol vagy, Próteusz?

PRÓTEUSZ
(hasbeszélő módján, hol közelről, hol messziről)
Itt! Meg itt!

THALÉSZ
E tréfád régi egy kicsit;
de jó barátot mégse áltass!
Tudom, csali helyről kiáltasz.

PRÓTEUSZ
(mintha a távolból szólna)
Ég áldjon!

THALÉSZ
(Homunculushoz halkan)
Itt van. Most ragyogj hamar!
Kíváncsi ő, akár a hal,
s álalakban bárhol lapít,
ide csábítják lángjaid.

HOMUNCULUS
Máris özönnel árasztom a fényem,
mégis módjával: az üveg törékeny.

PRÓTEUSZ
(óriás teknősbéka alakjában)
Mily fény bűvöli szememet?

THALÉSZ
(eltakarva Homunculust)
Jó! Ha tetszik, közelről nézheted.
Csekély kis fáradság az ára ennek:
emberi módon, két lábon jelenj meg.
Tessék nekünk, s legyen teljes kegyünkkel,
ki látni vágyik, mit fedünk el.

PRÓTEUSZ
(nemes alakban) Földi furfangokkal még bölcsen élsz.

THALÉSZ
S te formát még mindig kedvel cserélsz.
(Fölfedé Homunculus)

PRÓTEUSZ
(csodálkozva)
Ilyet se láttam! Törpe, ki világít!

THALÉSZ
Tanácsot kérne, mert létezni vágyik,
Ő, mint maga elémbe tárta,
furcsa módon csak félig jött világra.
Bár szellemi javakkal bőven ékes,
testi alkalmassága vajmi kétes.
Súlyt csak üvege kölcsönöz neki,
szeretne végre testet ölteni.

PRÓTEUSZ
Zabigyereknek mondanálak,
nem kellene lenned, de már vagy!

THALÉSZ
(halkan) Léte más okból is kényes szerintem:
hermafroditának tekintem.

PRÓTEUSZ
Helyzete annál kedvezőbb így,
mihelyt célt ér, ez rendeződik.
Ezek után ne tétovázz hát,
vár a nagy tenger, ott indul a pályád!
Előbb kicsinyben kezded el,
s öröm lesz kisebbet lenyelni,
majd lassan fölcseperedel
s magad dicsőbb tettekre képezed ki.

HOMUNCULUS
Itt enyhe szellő lengedez
s párás növényillat; be kellemes!

PRÓTEUSZ
Meghiszem azt, kedves fiúcska!
S ott távolabb lesz csak kedvedre még;
sejtelmesebben páradús a
keskeny földnyelv fölött a lég;
közelről látjuk ott mi majd
az ide tartó, lenge rajt.
Gyertek velem!

THALÉSZ
Ott lesz a jó.

HOMUNCULUS
Megy a csodás szellemtrió!

Rodoszi Telkhinek tengeri paripákon és
vízisárkányokon, kezükben
Neptunus háromágú szigonyával

KAR
Neptun szigonyát pörölyünk kalapálta,
hogy véle a bősz habokat zabolázza.
A mennykövek istene felleget áraszt,
Neptun fenyegetve dübörgi a választ,
s villám ha cikázva alákanyarog,
felcsapnak az égig a lenti habok;
s közbül ami küzd s menekülne szorongva,
hintázza az ár, amig elnyeli gyomra;
ám most jogarát ideadta nekünk,
s ünnepre siet lebegő seregünk.

SZIRÉNEK
Héliosz alattvalói,
napvilág boldog lakói,
üdv ez órán, bár Lunát
illetik most hő imák!

TELKHINEK
Bájos Luna, boltozatán az egeknek,
bátyád sikerén szived egyre repeshet!
Boldog Rodoszunkra figyelj, a magasba
száll ott az örök paián ünnepi hangja.
Ha útra kel ő s ha hanyatlik alább,
ránk szórja tüzes szeme lángsugarát.
Az isten örül, hogy a part meg a város,
a víz s a fövény üde fényü, világos.
Ott köd sose leng, s ha besurran, elég
egy kis fuvalom, s ime, tiszta a lég!
Száz arca fogadja, amint oda fordul,
ifjan mosolyogva, kolosszusi zordul.
Ott vált be az isteni nagyszerüség
másául először az emberi kép.

PRÓTEUSZ
Kérkedjenek s daloljanak csak!
Az életkeltő égi napnak
a holt művek hiú lomok.
Mert ilyet önt, ezen faragcsál
e nép, s ha kész az ércalak, már
azt képzelik: dicső dolog.
Kevélységükkel mire vitték?
Az istenszobrok seregét
egy földlökés széttörte, rég
beolvasztották őket ismét.

A földi hajsza végtelen
s meddő robot, bárhogy veszem;
a hullám kedvezőbb a létnek;
az örök vízbe visz ma téged
Próteusz-delfin.
(Átváltozik)
Itt a hal!
Biztos az út a nagy sikerhez:
hátamra veszlek, s egybekelhetsz
az óceán habjaival.

THALÉSZ
Dicséretes vágyad ne fékezd,
a Teremtés legkezdetén kezdd!
Gyors működéshez gyűjts erőt!
Örök törvényszerint, ezerszer
ezernyi új formát veszel fel,
s az emberig van még időd.

Homunculus felszáll Próteusz-delfin hátára

PRÓTEUSZ
Szellemként jöjj a híg elembe,
élj s fickándozz kedvedre benne,
széltében-hosszában tied;
csak sose törj felsőbb körökbe,
mert ha emberré válsz, örökre
az maradsz, s följebb nem viszed.

THALÉSZ
Ahogy vesszük; így is kiválhat
az, aki derék embere korának.

PRÓTEUSZ
(Thalészhez)
A fajtádból való tehát,
mely hat hosszú időkön át,
hisz a sápadt szellemseregben
terád már sokszáz éve fölfigyeltem.

SZIRÉNEK
(a szirteken)
Gyűrűként a holdkorongot
mily felhőcskék környezik?
Szerelemre gyúlt galambok,
szárnyuk, mint a fény, vakít.
Paphosz küldte ide vágytól
fölgerjedt madárraját,
s ünnepünket tiszta mámor
szép derűje hatja át!

NÉREUSZ
(odalép Thalészhez)
Bár e holdudvart az éji
vándor légi tüneménynek
mondaná, balul itéli,
szellem-körben más a nézet.
Lányomat kíséri gerlék
raja kagylóhintaján,
röptük ritka tudomány,
ős korból varázsos emlék.

THALÉSZ
Nem tudok magam se szebbet,
mint ha a csöndes, meleg
fészekben szent hiedelmet
ápolnak jó emberek.

PSZÜLLOSZOK ÉS MARSZOSZOK
(tengeri bikákon, tengeri borjakon és vízi kosokon)
Ciprusi zord barlangban, melyet
Neptunus árja nem mos,
hol sose rombol Szeiszmosz,
s langy szelek egyre lebegnek,
részünk tudatos gyönyörűség,
mert, mint azelőtt, odafűz még
Küprisz kocsijához a hűség,
s ha lágyan az éj duruzsol csak,
fodros mezején a haboknak,
láthatatlanul ennek a kornak,
kísérjük a drága leányt.
Fürgén suhanunk, sose hoz, lám,
bajt ránk a Sas, sem a szárnyas Oroszlán,
Hold se, Kereszt se,
mely - a trónért versenyezve -
váltva csap össze fönt,
ontja a vérözönt,
városokat s vetést ledönt.
Mint azelőtt,
hozzuk a bájos, az isteni nőt.

SZIRÉNEK
Lenge körgyűrűkbe fogva
lassacskán a szekeret,
majd sort sorral egybefonva
s így kígyózva, jöjjetek,
virgonc lányok vaskosabbra
formált, vad Néréidák,
s ti Galateával, anyja másával, szép Dóridák:
arca halhatatlanoknak
méltóságát tükrözi,
s csábos földi asszonyoknak
báját sem nélkülözi.

DÓRIDÁK
(karban elvonulnak Néreusz előtt,
valamennyien delfineken)
Hints ránk, Luna, fényt meg árnyat,
ez ifjú plántákra fényt!
Hadd mutassunk jó atyánknak
néhány drága vőlegényt.
(Néreuszhoz)
Örvény torkából kimentve
hoztunk pár fiút, kiket
sáságyon s mohán pihenve
lágy karunk melengetett;
forró csókkal most leróják
hálájuknak hű adóját;
meg ne vond tőlük kegyed!

NÉREUSZ
Becsülni kell a dupla hasznot:
irgalmat tesztek s egyben jól mulattok.

DÓRIDÁK
Dicséret cseng a szabadban,
jogszerű a szerzemény;
hadd legyen mind halhatatlan
örök ifjúság ölén.

NÉREUSZ
Örüljetek a szép fogásnak,
ölelve képzelt férjeket,
s ne várjatok tőlem csodákat,
minőket csak Zeusz tehet.
Állhatatlan, ingó habokban
hű szerelem hiú remény;
ha majd a szenvedély kilobban,
csak partra vélük szépszerén.

DÓRIDÁK
Fiúk, drágák vagytok nekünk,
s jaj, elszakadunk mi végleg;
örök hűség, amiért epedünk,
s vágyunk nem tetszik az Égnek.

AZ IFJAK
Derék hajósfiúk vagyunk,
s ölelő karotok vár;
sohase volt ily jó sorunk,
ne is legyen soha jobb már.

Galatea a kagylóhintón közeledik

NÉREUSZ
Te drága!

GALATEA
Atyám! Soha ily örömöt!
Delfineim, állj! Szeme megkötözött.

NÉREUSZ
Messzebb vonul a szép menet egyre,
lendületes íveket írva;
meghatni őket szívem vágya se bírja!
Mennék magam is, ha lehetne!
De egy isteni szemsugár
évi magányért gazdag ár.

THALÉSZ
Üdv! Üdv ma százszor!
Mily boldog, tiszta mámor!
Szép és való, amit érzek...
A víz volt ősforrása a létnek!
Mindent a víz tart fenn, ami csak van!
Ó, tenger, hasson erőd szakadatlan.
Ha felhőt nem párolganál
s csermelyt nem táplálnál, ha már
kanyar folyót sose vonzanál,
s elapadna a folyamár,
mit érne a föld, mit a hegy meg a rét?
Táplálod az életerő üterét.

VISSZHANG
(valamennyi csoport kórusa)
Teáltalad éled erő, üde lét.

NÉREUSZ
Megfordulnak, de messze már,
nem csillan a szemsugár;
kanyarogva távolodnak
az ünneplő csapatoknak
füzérként elnyúló körei.
S Galatea kagylótrónja ott
még egyre felém ragyog
sűrű sokaság
gomolyából.
Bár messzi csillagként világol,
fénysugarát
tisztán löveli,
hű és közeli.

HOMUNCULUS
Ebben a drága nedvben,
fényem amerre lebben,
minden igézetes.

PRÓTEUSZ
Ebben az életnedvben
tündököl egyre szebben
lángod, a zengzetes.

NÉREUSZ
Mit látok azonban amott, a seregnek
kellős közepén? Milyen új csoda lep meg?
Mily láng veszi körbe Galatea trónját?
Hol vészes a fénye, hol andalitón lágy,
benn’ dobban a hő szerelem szive szinte.

THALÉSZ
Homunculus az, Próteusz oda vitte...
Kórtünete mindez a zsarnoki vágynak,
a vad robajon, im, a sóhaj is áthat;
szétpattan a trónhoz ütődve a lombik,
szikrázva lobot vet a lángja s elömlik.

SZIRÉNEK
Ily fénybe miféle tüzes csoda vonhat
hullámhegyeket, melyek összerobognak?
Hol lángja lobog s a magasba lebeg,
izzó vörösen fut az éji menet,
s mindent, ami látszik, e lángok öveznek;
így lép hatalomba Erósz, ki a Kezdet!

Üdv a tenger szent vizének,
melyből szent tűz tör ma égnek!
Üdv a lángnak! Üdv a habnak!
Üdv a páratlan kalandnak!

MIND, MIND EGYÜTT
Üdv, lágy szellők langyos árja!
Üdv, barlangok mély homálya!
Együtt légy ez éjjelen
ünnepelve, négy elem!

HARMADIK FELVONÁS