KERT

Margit, Faust karján,
Márta Mefisztóval sétál fel és alá

MARGIT
Érzem, az úr csak kímél engemet
e bántó leereszkedéssel.
Utasember így szokta meg:
beéri jószivűn kevéssel.
S hogy mívelt férfiút diskurzusom
nem szórakoztat, azt is jól tudom.

FAUST
Egy szód, tekinteted többet igér
a világ bölcsességinél!
(Megcsókolja a kezét)

MARGIT
Minek erőlteti? Csókolni volna képes?
Oly rút, oly durva a kezem!
Nem könnyű munka, mit naponta végez!
Anyám ebben könyörtelen.

Továbbmennek

MÁRTA
S az úr? Utazgat szintén untalan?

MEFISZTÓ
Haj, erre késztet pályám s hivatásom.
A búcsuzás sok helytől fáj ugyan,
mégsincs seholse maradásom.

MÁRTA
Hát, ifjukorban jó lehet,
szabadon kóborolni a világot;
de ha megőszül a fejed,
s kullogsz a sír felé mint agglegény, belátod,
ez jót még senkinek se tett.

MEFISZTÓ
Ettől borsódzik is a hátam.

MÁRTA
Ne késlekedj tehát, uram-barátom!

Továbbmennek

MARGIT
Ki szemnek - messzi szívnek is!
A széptevés bízvást szokása;
s aztán van számtalan barátja,
s míveltebb nálam mindenik.

FAUST
Amit annak hiszel, gyakran nem más, szivem,
mint rövidlátás és önösség.

MARGIT
Tessék?

FAUST
Ó, hogy a tisztaság és jámborság sosem
érzi, hogy önmagában míly erősség!
Hogy jóság, szendeség főadománya
a Természetnek, mely oly dúsan ad.

MARGIT
Ha jut rám-gondolásra pillanat,
nekem elég időm lesz gondolnom magára.

FAUST
Magadba’ vagy sokat?

MARGIT
Kis háztartás is gondokat,
munkát is épp eleget ad.
Szolgálónk nincs, kezem napestig meg nem áll,
seper, köt, főz, varr és ruhát mos
s kell is, mert mindebben anyám
oly akkurátos.
Nem is azért, mivel tán szükség kényszerít;
hisz másoknál élhetnénk módosabban;
apám örökiből csinos vagyon van,
egy házacskát hagyott ránk s kertet itt.
Ámbár a napjaim most kissé csendesebbek;
a bátyám katona,
húgocskám már hallott.
A kicsivel bizony sok veszkődés vala;
örömest kezdeném újból, ha élne, bezzeg!
Kedves angyalka volt.

FAUST
Ha másod lehetett!

MARGIT
Fel én neveltem, szívből szeretett.
Apám holta után jött meg szegényke,
s nem tudtuk, anyánk hal-e, él-e,
amint feküdt reménytelen.
De végül helyrejött, s gyógyult szép csendesen.
S bár bizonyos volt gyógyulása,
nem gondolhatott szoptatásra;
így hát magam neveltem én
tejen s vizen; így lett enyém,
ölben s karon hordoztam őt,
s vidáman, pajkosodva nőtt.

FAUST
A legtisztább boldogság volt bizonnyal!

MARGIT
Nehéz órám is volt sok a poronttyal.
Nálam volt éjjel bölcseje,
s elég volt egy nyögése, moccanása,
felrezzenék bele.
Cuclit kapott, és hozzám bujt az árva,
vagy hogyha sírt, felvettem, s énekelve
táncoltam a szobában véle fel-le;
és már kora-hajnalban mosni kelle,
aztán a konyha, majd ki a piacra,
így folyt ez nálunk, napról napra.
Nem volt biz ez, uram, szórakozás,
de aztán jólesett az étel, aluvás.

Továbbmennek

MÁRTA
Az asszonynép sínyli meg ezt, szegény,
nehezen fogható egy agglegény meg!

MEFISZTÓ
Magadfajtákon áll, hogy én,
még idején, jó útra térjek.

MÁRTA
S mondja: szivét soha el nem igérte?
S hogy állapodjék: senki meg nem érte?

MEFISZTÓ
Saját tűzhely - a szóbeszéd szerint,
s derék asszony a legszebb földi kincs.

MÁRTA
Úgy értem: kedve még sohase támadt?

MEFISZTÓ
Az szent, hogy mindenütt jó szívvel fogadának.

MÁRTA
Kérdem: szivét komoly érzés nem járta még át?

MEFISZTÓ
Ne kezdjen senki is a nőkkel semmi tréfát.

MÁRTA
Jaj, félreért megint.

MEFISZTÓ
Szivem beléreped!
De értem azt - hogy egyre kedvesebb.

Továbbmennek

FAUST
Megismerél, mihelyt a kertbe jöttem,
édes kis angyalocska, te?

MARGIT
Nem látta tán? A szemem lesütöttem.

FAUST
S tolakodásom megbocsátod-e,
amelyre a minap ragadtál,
midőn a Dóm előtt haladtál?

MARGIT
Riadt valék, mert rosszat még reám
nem mondott senki is, mióta élek.
Jaj, véltem, úgylehet viselkedésed
volt helytelen s kihívó, te leány!
Bízvást azért támadt a kedve,
hogy a szemét ilyen leányra vesse.
De valami, nem is tudom miért,
máris mozdult az úr javára bennem;
s magamra voltam csak dühös, amért
kelmedre ott dühösebb nem lehettem.

FAUST
Édeském!

MARGIT
Hagyja csak!
(Leszakít egy őszirózsát, s szirmait egyenként tépdesni kezdi)

FAUST
Bokrétának szeded?

MARGIT
Nem, csak játszadozás.

FAUST
Hogy?

MARGIT
Menjen, kinevet.
(Tovább tépdesi a szirmokat, suttog)

FAUST
Mit duruzsolsz te?

MARGIT
(alig hallhatóan) Szeret - nem szeret -

FAUST
Ó, édes, angyali gyerek!

MARGIT
(folytatja) Nem szeret - szeret - nem szeret -
(Az utolsót tiszta örömmel tépi le)
Szeret!

FAUST
Úgy van, szivem! Ez a virágbeszéd
legyen isteni szózatod. Szeret!
Tudod-e, mit jelent e szó? Szeret! -
(Megfogja mindkét kezét)

MARGIT
Elönt a láz!

FAUST
Ó, ne remegj! Hadd, hogy szemem
s ölelésem mondjon ki mindent,
mi el nem mondható:
magunk átadni oly gyönyörnek,
mely örök kell hogy legyen!
Örök! - A vége csak kétségb’esés lehet.
Nem, nem! Ne legyen soha vége!

Margit megszorítja a kezét, majd
kibontakozik és elszalad. Faust
egy pillanatra eltűnődik, majd utánasiet

MÁRTA
(jön) Leszáll az éj.

MEFISZTÓ
S nekünk indulni kell.

MÁRTA
Kérve kérném, hogy még ne menjen.
bár meghittnek nem mondható e hely.
Mintha dolga nem volna senkinek sem,
s egyéb baja se volna,
lépten-nyomon szomszédját szimatolja;
s szájára vesz hamar, ki most itt rajtakap.
S a párocskánk?

MEFISZTÓ
Tova, túlszállnak a palánkon.
A pajkos lepkepár!

MÁRTA
Szereti, úgy találom.

MEFISZTÓ
S a lány is őt - nincs új a nap alatt.