DÍSZKERT

Reggeli napsütés. A császár, udvaroncok.
Faust és Mefisztó a kor divatjának megfelelő, rendes, de
nem feltűnő öltözetben; mindketten térdelnek

FAUST
Megbocsátod a lángvarázst, uram?

CSÁSZÁR
(int, hogy álljanak fel)
Eltűrnék száz ily tréfát boldogan. -
Izzó szférában álltam s meglepődtem,
szinte azt hittem, Plútosz lett belőlem.
Szurokéj színű sziklatalp fölött
lángocskák tündököltek, s nagy, döhödt
lángok, a sziklaréseken kitörve,
egyetlen boltívvé cikáztak össze.
Láttam a roppant kupolát, amint
elenyészett, majd felvillant megint.
A csavaros tűzoszlopok során át
láttam a népség hosszú vonulását,
széles körben jött felém a tömeg,
hogy, mint szokásuk, ünnepeljenek.
Udvarnépem is ott nyüzsgött a lángban,
hol mint szalamandrák királya álltam.

MEFISZTÓ
Az vagy, uram! Hisz mindenik elem
alázatos, ha fenség van jelen.
Láttad, hogy a tűz mint hódol neked;
magad a bősz tengerbe vetheted:
a gyöngytermő fenékre érsz, s az ár
örvénylik és igéző körbe zár;
lenge, bíborszegélyű, zöld habokból
látod épülni csodaszép lakod, hol
magad vagy a középpont. Lépteid
ily mozgékony paloták követik.
Örömmel érzik falaik a folyvást
sürgő-forgó, villámsebes tolongást.
Nyüzsögnek, hol az új, nyájas fény tündököl,
a tengeri csudák, s be egy se tör.
Sárkányraj játszik, aranypikkelyes,
tátog a cápa, s torkába nevetsz.
Udvarnéped bárhogy rajong körül,
ily csődületté sose tömörül.
Még bájos hölgyekben se lesz hiányod:
kerülgetik a kandi hableányok
az örök frisseség ölén a kastélyt,
az ifjabbak kéjes, félénk halakként,
mások bölcsen. Hírt kapt Thetisz, s feléd
nyújtja, új Péleusz, ajkát és kezét. -
S ha majd fenn trónolsz az Olümposzon...

CSÁSZÁR
A szellős szférákat neked hagyom:
ily trón felé bölcs ember nem siet.

MEFISZTÓ
Igaz, felség, hisz a föld már tied.

CSÁSZÁR
Mily kedvező sors hozhatott ide!
Nem az “Ezeregy éj”-ből jössz-e te?
Tégy túl a termékeny Seherezádén,
s kegyeimet kiterjesztem reád én.
Légy mindig itt, midőn a köznapoktól
szörnyű csömör fog el, mint annyi sokszor.

UDVARNAGY
(sietve érkezik)
Még álmodni se mertem volna, felség,
hogy én adom hírül a nagy szerencsét,
melytől keblem csak úgy dagad,
mely színed előtt elragad:
számláink mind rendezve vannak,
uzsorás karma nem sanyargat,
pokoli kínom véget ért;
nem adnám ezt a mennyekért.

HADSZERNAGY
(sietve követi)
A zsold felpénzzel megfejelve,
újra felcsapott a had erre,
a zsoldos kedve ragyogó,
fölpendül kocsmáros, lotyó.

CSÁSZÁR
Kebletek mily repesve tágul!
A ráncos orcákon sugár gyúl!
Hogy siettek mindannyian!

KINCSTÁRNOK
(most jelenik meg)
Az ő művük, tőlük kérdezd, uram.

FAUST
Úgy illik, hogy a kancellár jelentse.

KANCELLÁR
(lassan közelít)
Vén napjaimra ér ez a szerencse. -
Lássuk s halljuk a sorsdöntő lapot,
mely minden bajt jóra változtatott.
(Olvas) “Akit illet, mindenki tudja meg:
ezer korona értékű e jegy.
Érte biztos zálog szavatol, a
császári föld mélyének vagyona,
melyet kiásatunk, s ha megkerül
a dús kincs, szolgáljon fedezetül.”

CSÁSZÁR
Gaztettet, rút csalást kell sejtenem!
Ki hamisította rá kézjegyem?
Nincs megtorolva e bűn vas-eréllyel?

KINCSTÁRNOK
Emlékezz! Te írtad alá az éjjel.
Mint a nagy Pán álltál ott, mi eléd
járultunk, s a kancellár így beszélt:
“Tedd a magad nemes öröme végett
egy tollvonással boldoggá a népet.”
Reggelre már az ezermesterek
ezerszerezték tiszta kézjegyed.
S hogy tüstént ki-ki élvezze a nagy jót,
sorozatszámra nyomattuk a bankót,
van tízes, húszas, százas, ötvenes.
Hidd el, hogy ez a népnek kellemes.
Nézd városod, a félhalál penészét
feledve mint dőzsöl, nyüzsög a népség!
Bár rég a világ öröme neved,
sosem keltett még ilyen örömet.
Gazdagabb lett az ábécé jeleddel,
e jelben boldogabb lesz minden ember.

CSÁSZÁR
S a nép arany gyanánt fogadja el?
Udvarnak, hadnak ily zsold megfelel?
Bárhogy ámulok, meggyőznek a tények.

UDVARNAGY
Be nem keríthetők a gyors szökevények;
a bankó szétrepült azóta már.
Minden pénzváltó bódé nyitva áll:
ott bármely bankót ezüst- és arany-
pénzre váltanak, rabatt persze van.
Zsúfolt a hússzék, a pékbolt, a csapszék;
a fél világ csak ehetnék, ihatnék,
másik felén divatos öltözet.
A rőfös vág, a szabó öltöget.
Kocsmákban “éljen!” s rá neved dörög föl,
míg sütnek-főznek és tányér csörömpöl.

MEFISZTÓ
Ki sétálgat s a teraszokra fölmegy,
lát drágaszép ruhájú, deli hölgyet,
fél szemét pávalegyező takarja,
s ránk mosolyog, ily cédulát kutatva;
ékes szó, tréfa nyomán ily hirtelen
szerelmi hajlandóság nem terem.
Nem kell ma már erszényt, zacskót cipelni,
a kis papír szívünk fölött pehelynyi,
szerelmes kis levél a párja ott.
Zsolozsmakönyvbe rejtik a papok,
s a zsoldos fürgébben fut el a harcból,
ha csípején megkönnyebbül a tarsoly.
Felséged megbocsátja, ha kicsinyben
nézem a nagy művet s színleg kicsinylem.

FAUST
A kincsek dermed garmadája, mely
országaidnak földjében hever,
meddő. Siralmas korlátként övezne
ily gazdagságot bármilyen nagy eszme;
a képzelet, mely felhők közt ivel,
bárhogy erőlködik, nem éri fel.
De ha mélyre látni méltó, a szellem
végtelenül bízik a végtelenben.

MEFISZTÓ
Aranynál, gyöngynél e kis cédulák
könnyebbek; mink van, tudjuk legalább;
nincs cserebere, alku, nyakra-főre
költhetjük mámorító borra, nőre.
Ha ércpénz kell, a pénzváltó segít,
s ha néki sincs, hát ásunk egy kicsit.
Majd dobra verjük a láncot, serleget,
a papiros máris törlesztetett,
s a gúnyos kétkedés szégyenbe fúl.
Nem kell a régi, megszokott az új.
Aranya, ékszere, papírja bőven
lesz a császárságnak minden időben.

CSÁSZÁR
Nektek hálás országunk mindezért;
a szolgálathoz kell szabnunk a bért.
Mit birodalmam földje-mélye rejt még,
rátok bízom, jobb őrpárt úgyse lelnék.
Nektek a zárt lelőhely nem titok,
tiétek lesz az ásatási jog.
Jöjjön létre a kincstárnok-szövetség,
magas tisztéért ki-ki lelkesedjék,
lássunk a felső- és az alvilág
között szívvidító harmóniát.

KINCSTÁRNOK
Viszálynak köztünk még árnyát se lássam,
a varázsló szeretett pályatársam.
(El Fausttal együtt)

CSÁSZÁR
Jutalmat kap most minden emberem,
s hogy mit vesz érte, vallja meg nekem.

APRÓD
(elfogadva a bankót)
Mulatok majd sokat, nagyot, vidámat.

MÁSIK
(ugyanúgy)
Nyakláncot, gyűrűt veszek a babámnak.

KAMARÁS
(átvéve a bankót)
Dupla butykossal iszom jobb borocskát.

MÁSIK
(ugyanúgy)
Zsebemben máris viszketnek a kockák.

ZÁSZLÓSÚR
(megfontoltan)
Kastélyom, földem tehermentesül.

MÁSIK
(ugyanúgy) Kincs ez, hát többi kincsemhez kerül.

CSÁSZÁR
Azt hittem, új tettekre lelkesedtek;
de ismervén titeket, ez se lep meg.
Látom: kapnátok bár kincsgarmadát,
a régi nótát fújnátok tovább.

BOLOND
(most jön elő) Légy a kegyben irántam is pazar!

CSÁSZÁR
Ha újra élsz, el is iszod hamar.

BOLOND
Bűvös papír! Nem értem jól, mi az?

CSÁSZÁR
Sejtem, hisz rosszra költöd el, te gaz.

BOLOND
Még több hull. Mit cselekedjem? Nem tudom.

CSÁSZÁR
Csak szedd föl mind, hisz néked hullatom. (El)

BOLOND
Öt ezres csak így az ölembe hullna?

MEFISZTÓ
Kétlábú tömlő, feltámadtál újra?

BOLOND
Mint gyakran, de ily jóra soha még.

MEFISZTÓ
Örömödben kiver a veriték.

BOLOND
De hát aranyat ér ez igazán?

MEFISZTÓ
Kapsz érte, mit csak szemed, szád kiván.

BOLOND
Kapható ház, szántóföld, állatok?

MEFISZTÓ
Hogyne! Csak bankót kínálj, s megkapod.

BOLOND
S kastély, vadaskert, halastó?

MEFISZTÓ
Na lám!
Nemzetes úrnak látlak majd talán!

BOLOND
Földbirtokos leszek estére még! - (El)

MEFISZTÓ
(solus) Ki ne dicsérné bolondunk eszét!