A VÁROSKAPU ELŐTT
Mindenrendű sétálók igyekeznek kifelé
NÉHÁNY
MESTERLEGÉNY
Mért éppen arra, hé?
MÁSOK
Hát a
vadásztanya felé!
ELŐBBIEK
Mi
szivesebben mennénk a malomnak.
EGY
MESTERLEGÉNY
Inkább a Tóhoz igyekezzetek.
MÁSODIK
De arra
nem szép út vezet.
KETTEN
Most már
hová?
HARMADIK
Megyek,
amerre vonnak.
NEGYEDIK
Inkább a
Vármajorba másszunk fel, komám,
ott jó a sör, ott van sok szép leány,
s hadd-elhadd istenigazában!
ÖTÖDIK
Hát nem
férsz a bőrödbe, te,
harmadszor is ez kellene?
Nekem e helytől borsódzik a hátam.
SZOLGÁLÓLÁNY
Nem
én, tapodtat sem megyek tovább.
MÁSIK
Gyere,
bolond, sz’ott vár a nyárfa mellett!
ELSŐ
Engem ne!
Várja a csodát:
mert én neki már ugyse kellek,
veled táncol örökösön,
boldogságodhoz mi közöm?
MÁSIK
Ámde ma
nincsen egyedül ő,
azt mondta, az a göndör vele jő.
DIÁK
No, nézd,
micsoda két fehérnép!
Domine, hátha elkisérnénk?
Jó sűrü sör, csiklandozó tubák,
kiöltözött cseléd - és boldog a diák.
POLGÁRLEÁNY
Nézz
csak a két szép mákvirágra!
Ez már gyalázat igazán!
Járhatnának a legjobb társaságba,
s ők futnak szolgálók után!
MÁSODIK
DIÁK
Megállj! Ott hátul jönnek valakik,
nézd, be takaros a ruhájok!
Egyik a szomszédban lakik,
e lányra én már rég sovárgok.
Tempósan mendegélnek itt
s magukkal visznek végül minket is.
ELSŐ DIÁK
Nem,
domine, engedni nem fogok.
Gyorsan, hogy e prédát el ne eresszem!
A kéz, mely szombaton seprüt fogott,
ölel vasárnap a legtüzesebben.
EGY POLGÁR
Új
polgármesterünk nekem sehogy se tetszik,
alighogy az, s nagy képe már növekszik.
És mit kap tőle városa?
Az állapot nem egyre rosszabb?
Többet szolgálunk e gonosznak
s adónk nagyobb, mint valaha.
KOLDUS
(énekel)
Ti
jó urak, ti úri dámák,
kifentek és kicsattanók,
szemeitek ma látva-lássák
az út szélén rimánkodót!
Ne kornyikáljak itt hiába!
Csak az a boldog, aki ad.
Legyen a koldus aratása
ez a vidám ünnepi nap.
MÁS POLGÁR
Jobbat
nem is tudok vásár- s ünnepnapokra,
mint hadakról való társalkodást,
ha Törökföldön odaát,
öli egymást a nép halomra.
Az ablaknál ülünk, szépen borozgatunk,
s hajókat bámulunk, folyónkon elmenőket:
s estére vígan hazaballagunk,
áldván a békés jó időket.
HARMADIK
POLGÁR
Bizony, szomszéd, itéletem szerint
egymás fejét hadd nyesegessék,
pusztuljanak rakásra mind,
csak nálunk semmi baj ne essék!
ÖREGASSZONY
(a polgárlányokhoz)
Ej, be csicsás!
A drága ifju vér!
Tőletek szikrát ki ne fogna? -
A dölyf megárt! S ugyan miért?
Megszerzem én, mit vártok szívszorongva!
POLGÁRLEÁNY
Agáta, fuss! Isten se óvja meg,
ki magát e banyával mutogatja;
Szentandráskor jövendőbelimet,
igaz, előhozá való alakba!
A MÁSIK
Nekem egy
kristályt mutatott,
s bajtársi közt ott láttam benne párom!
Utána té-s-tova hiába kutatok,
nem áll elém, hiába várom.
KATONÁK
Várfalas
árkok,
délceg erődök,
cifra leányok,
büszke kötődők -
vívni kiállok!
Hej, nagy a próba,
s gazdag a bér!
Trombitaszóra
indul a hadba,
nagy dalidóra,
vagy a halálba.
Férfiu élet!
Férfiu próba!
Vár, lány, elébe
omlik a porba,
hej, nagy a próba,
s gazdag a bér!
Elmegy a zsoldos,
vissza se tér.
FAUST
(Wagnerral
jön)
Már megszabadult tó, ér a jégtől,
hogy rájuk a tavasz szelid szeme gyult;
a remény zöldje kivirult
és haldokolni az őszöreg tél
a zord hegyi tájra visszavonult.
Menekültében küldi csak le ránk,
ónosesőjét s rövidéltű daráját,
rakván zöld rétre fehér paszományt;
csakhogy a Nap melegét ki nem állják,
pezsdül az élet, bolydul az élet,
és nekilát ma a nagy szinezésnek;
s mert a berekben még semmi virág,
csőditi emberi tarka hadát.
Fordulj meg, állj ki a hegy-élre,
városunkra nézdegélj le.
Az odvas, vén kapuból
tarkabarka emberhad omol,
napfényre vágyik ma mindenik,
a Feltámadást igy ünnepelik.
Mert ők maguk is támadoznak,
nyomoru házak fojtó odujából,
műhelyből s boltokból rajoznak,
tetők és tornyok sűrü dohából,
zsivajos utcai tülekedésből,
elhagyván templomi szent homályt,
az ember a fényre kiszállt.
Nézd csak, nézd, hogy hömpölyög le-és-föl
kerten-mezőn által a tömeg
s nem félvén elmerüléstől,
a folyót csolnaksereg lepi meg,
amott egyet már imbolyogva,
rogyásig telve visz az ár.
Vagy nézz ama szép sziklafokra:
ott is színes foltocska jár.
Ez már falusi sürgés-forgás,
valóságos parasztmennyország.
Apraja-nagyja mind örül:
“Hadd éljek én itt emberül!”
WAGNER
Jó
doktorom, nekem dicsőség,
hogy társaságodban sétálhatok.
De magam itt nem szívesen időznék,
minden vadság ellensége vagyok;
húr peng, torok bőg, teke dobban,
lelkem merő iszonyodás;
bömbölnek, szinte kárhozottan,
s nékik mulatság ez s dalolás.