Áldozatok

1.1.01.01008: Minden lakos köteles áldozatot hozni a közösség javáért.

Félóra múlva elmentem a vasútállomásra, hogy elbúcsúzzam Imogentől és Doriantől. Yewberry és deMauve az utolsó percben megpróbáltak találni valamit a Szabályzatban, amivel megakadályozhatják, hogy elutazzanak, de nem tehettek semmit. Azok ketten bevetették az ágyukat, kimosták a szennyesüket, és még az iskoláskorukból megmaradt házi feladatukat is befejezték. Bertie Magenta dúlt-fúlt haragjában, és nemcsak azért, mert elveszti Imogent vagy az „on appro” estéjét. A jelek szerint átadta a jegyét „megőrzésre”, és az apja azt mondta neki, hogy „dolgozza le a hazautazása árát”.

Fandango is dühös volt, és amíg egy kisebbfajta, jóakaró támogatókból és felháborodott gyalázkodókból álló tömeg egymással vitatkozva álldogált Imogen és Dorian vonatfülkéjével szemben, én elmentem, hogy jó utat kívánjak a színfelügyelőnek.

– Hallom, hogy rávetted deMauve-ot, hagyja jóvá, hogy részt vehess a Nemzeti Szín felvételi vizsgáján – mondta. – Gratulálok.

– Ahogy említette, a találékonyság komoly előnyt jelent a Nemzeti Színnél – feleltem.

– Valóban. Én nem veszek részt a kiképzésben, de úgy sejtem, még találkozunk. Szeretek úgy gondolni a Nemzeti Színre, mint a legszűkebb családomra.

Elhallgatott. Gondolkozott.

– Nem sikerült megtudnom, ki volt Ochre bűntársa – mondta végül. – Számíthatok rá, hogy elmondod nekem, ha megtudsz valamit?

– Úgy lesz – ígértem.

– Helyes. Adhatok egy tanácsot, Edward?

– Örömmel veszem.

– Az emberek néha belekóstolnak olyan ideológiákba, amelyekbe az egy igaz Világosság követése előtt nem kellene.

Ezt olyan jelentőségteljes hangsúllyal mondta, hogy viszketni kezdtem tőle. Könnyen lehet, hogy sejt valamit Jane-ről és rólam, de az is lehet, hogy vaktában próbálkozik. Tudtam, hogy résen kell lennem. 

– Attól tartok, hogy nem értem, mire gondol.

– Akkor hadd soroljak fel neked pár számot. Száz évvel ezelőtt évente több mint tízezer embert küldtek el újraindításra. A tavalyi szám ötszázhatvankilenc volt. Újabb száz év múlva a szám nulla lesz. Érted?

Értettem, persze. A Rendszert próbálta igazolni előttem. Nem mutathattam, hogy jól értettem.

– Igen, uram – válaszoltam. – Megmutatja, hogy Munsellnek mindenben igaza volt – kivéve talán a kanalakat.

Nevettem, és a színfelügyelő együtt nevetett velem.

– Igen – mondta –, a kanalakat.

Fejével intett Imogen és Dorian vonatfiilkéje felé.

– Szép pár.

– Boldog pár.

– Meghagytam nekik, hogy a Smaragdvárosba menő Éjszakai Vonatra szálljanak fel – mondta, és rám szegezte hideg, kemény tekintetét. – Kényelmesebb.

Éreztem, hogy kihagy a szívverésem.

– De… de hiszen az az újraindítós vonat – feleltem, amennyire csak tudtam, normális hangon. – Nem lenne egyszerűbb a Smaragdváros Expresszre ültetni őket?

A színfelügyelő látszólag minden érzelemtől mentesen bámult rám.

– Táviratilag rendelkeztem arról, hogy fogadják, és irányítsák a városba őket. Teljesen kockázatmentes. Van valami ellenvetésed a tervvel kapcsolatban, Edward?

Úgy láttam, mintha diadalmas mosollyal nézne rám. Csapdába ejtett, ő is tudta. Ha nem mondok semmit, Imogent és Doriant elküldik Nagy Sáfrányba. Ha tiltakozom, tudni fogja, hogy tisztában vagyok azzal, mi folyik itt. Jane-nek és nekem végünk lenne, még mielőtt elkezdtünk volna bármit is.

Nagy levegőt vettem, és visszaidéztem Jane szavait: az ártatlanok szenvedni fognak – méghozzá a te kezed által. Legyőztem Sally Gamboge-ot és deMauve-ot, tanácstag voltam, és még arra is volt esélyem, hogy bejussak a híresen titoktartó Nemzeti Színbe. Sőt olyasmiket is tudtam, amiket soha senkinek nem szabad megtudnia. Jane-nek és nekem volt egy kis esélyünk arra, hogy feltárjuk a teljes igazságot, és megsemmisítsük a Kollektívát. Mindez fontosabb, mint Dorian és Imogen?

– Akármelyik vonattal elmehetnek – mondtam végül. – Én csak örülök, hogy sikerül elmenekülniük.

És mosolyogtam. És ebben a mosolyban halálra ítéltem két embert. Két ártatlan embert. Két szerelmest. De ugyanebben a mosolyban lehet, hogy megmentettem milliókat. És leraktam az alapokat Jane és a magam számára. Nekünk sikerülni fog, ha másért nem, Dorianért és Imogenért, és mindazokért, akik otthagyták a kanalukat Nagy Sáfrányban.

A színfelügyelő arca megnyúlt. Azt hitte, most megfogott.

– Kiváló – közölte szenvtelenül. – Jó napot, Russett úr. Még találkozunk, ebben biztos vagyok.

Azt feleltem, hogy örömmel várom a napot, de ez már nem érdekelte. Felhangzott a sípszó, szerencsés utat kívántam neki, és a vonat kipöfögött Kelet-Kárminból.

Belőlem is magával vitt egy részt.