- Nem maga a Par-Con tajpanja?

- Nem. És nem is leszek soha.

Gornt nevetett, aztán azt mondta: - Hát akkor legyen ma Ciranoush, holnap Casey, a keddel pedig ne törődjünk!

- Rendben.

- Jó. Akkor most térjünk vissza Orlandára és Lincre - folytatta barátságos hangon Gornt. - Ami kettejük között történik, az csak kettejükre tartozik, és én sosem vitatom meg mások dolgait. Még egy hölggyel sem. Soha. Ezt a játékot nem így játsszák. Ami pedig a kérdését illeti, hogy nem szőttem-e valamilyen álnok tervet, amelynek részeként Orlandát használom fel Linc, maga vagy a Par-Con ellen, ez nevetséges. - Gornt ismét elmosolyodott. - Különben is: eddig úgy tudtam, hogy a nők szokták manipulálni a férfiakat, nem pedig fordítva.

- Maga egy fantaszta.

- Kérdésre kérdés a válasz: maga meg Linc szeretői egymásnak?

- Nem. A hagyományos értelemben nem. De én szeretem Lincet.

- Férjhez is megy hozzá?

- Lehet. - Casey megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni a padon. Gornt fölé hajolt, eligazgatta körülötte a plédet. Caseynek kalapálni kezdett a szíve: minden idegszálával érzékelte Gorntot, és tudta, hogy Gornt is ugyanezt érzi. - Én azonban nem szoktam az ügyeimet más férfiakkal megvitatni - mondta mosolyogva. - Ezt a játékot sem így játsszák.

Gornt kinyújtotta kezét, és könnyedén végigsimított a karján. Igaza van, Ciranoush.

A Sea Witch elhagyta a hullámtörőt, kifutott az öböl nyílt vizére, szemben Kowloon várta őket. Casey felült, megfordult, a szigetet és a csaknem teljesen felhő borította Peaket nézte. - Ez gyönyörű.

- Hongkong a déli partja, Shek-O és Repulse Bay környékén a legszebb. Nekem is van egy házam Shek-Ó-ban. Volna kedve most megnézni a hajót?  

- Szívesen.

Gornt előrevezette. A kajütökben tökéletes rend honolt, a legkisebb jel sem utalt rá, hogy használták volna őket. Mindegyikhez külön zuhanyzófülke és illemhely tartozott. Volt egy kis közös kajüt is.

- Nagyon népszerűek vagyunk a hölgyek körében, mert itt addig zuhanyozhatnak, ameddig csak jólesik. A vízkorlátozásnak is megvannak a maga előnyei.

- Sejtem - mondta Casey, rá is átragadt Gornt kedélyessége. A tulajdonosi kajüt a taton volt, távolabb a többitől. Széles franciaágy. Tiszta, rendes, hívogató.

Szíve most már hangosan dobolt a fülében, és mikor Gornt egy közömbös mozdulattal belökte az ajtón és a derekára tette a kezét, nem húzódott el. Gornt közelebb lépett. Casey még sosem csókolózott szakállas férfival. Gornt teste hozzápréselődött, jó érzés volt, lélegzete felgyorsult. Gornt ajka erős és szivar ízű volt. Casey lényének egyik fele azt suttogta: ne, engedj el! a másik fele meg azt: ne, ne engedj, el! Egész testét áthatotta az érzékiség. Túlságosan is kellemes volt.

És Linc?

A kérdés úgy hasított agyába, mint még soha. Abban a pillanatban kitisztult a feje, s most, életében először a leghatározottabban, a lehető legegyértelműbben megvilágosodott előtte, hogy csak Lincet akarja, nem a Par-Cont, nem a hatalmat. Igen: Lincet, csakis Lincet, és ma este eltörlöm az egyezségünket. Ma este felajánlom neki, hogy töröljük el.

- Ez most nem a megfelelő időpont - suttogta reszelős hangon.

- Hogyhogy?  

- Ne… Most ne. Sajnálom, de nem lehet. - Casey lábujjhegyre emelkedett, könnyedén megcsókolta Gornt ajkát, apró csókokat hintve beszélt. - Most nem lehet, drágám, most nem, nagyon sajnálom, de most nem… Inkább majd kedden, talán majd kedden…

Gornt eltartotta magától, fekete szeme kutatólag nézett Casey arcába. Casey egy darabig állta a tekintetét, aztán Gornt mellére hajtotta a fejét és gyengéden átölelte, még mindig élvezte a közelségét, és már biztonságban érezte magát: úgy gondolta, meggyőzte Gorntot. Ez azért meredek volt, gondolta elgyengülten. A térde mintha össze akart volna csuklani, egész teste vibrált. Nem sok hiányzott, gondolta. Nem lett volna jó. Se nekem, se Lincnek, se neki.

De igen: Gorntnak jó lett volna - gondolta hirtelen.

Dörömbölő szívvel simult Gornthoz, csak várt, próbálta összeszedni magát, bízott benne, hogy Gornt a következő percben megszólal, és azt mondja: - Menjünk vissza a fedélzetre.

Ebben a pillanatban azonban szorosabbra fonódtak körülötte Gornt karjai, és mire észrevette volna, mi történik, már az ágyon hevert, Gornt hevesen csókolta, keze ide-oda vándorolt. Próbált ellenállni, de Gornt gyakorlottan elkapta a csuklóját, hatalmas erejével kinyújtóztatta, ráfeküdt, leszorította, mozdulatlanná bénította, élvetegen csókolgatni kezdte, szenvedélye összevegyült Casey hevével, dühével, félelmével és kívánságával.

Hevületük egyre fokozódott. Gornt egy perc múlva lazított egy kicsit a fogáson. Casey azonnal támadásba lendült, most már el volt szánva a komoly küzdelemre. Gornt szorítása nyomban erősödött.

Casey úgy érezte, elolvad, akarta is, nem is, hogy Gornt legyűrje, egyszerre érzékelte Gornt ágyékának keménységét és ágyának puhaságát. Ekkor - ugyanolyan hirtelen, mint ahogy megragadta, Gornt elengedte, és nevetve legördült róla.

- Igyunk valamit! - mondta minden neheztelés nélkül.

Casey levegő után kapkodott. - Maga nyomorult!

Gornt félkönyökre támaszkodott, szeme sarka mosolyráncokba gyűrődött. - Én nagyon is egészséges vagyok. Maga viszont hazudós.

- Menjen a pokolba!

Gornt hangja higgadt, s ugyanakkor barátian csipkelődő volt. Megyek is, méghozzá hamar. Nem szokásom hölgyeket kényes állításaik bizonyítására kérni.

Casey rávetette magát, körmével az arca felé kapott, rettenetesen dühítette, mennyire fegyelmezett Gornt, amikor ő nem. Gornt könnyedén elkapta a kezét. - Nyugalom, csigavér - mondta még barátságosabban. - Csillapodjon, Círanoush. Ne feledje, hogy már mindketten nagykorúak vagyunk. Már láttam magát csaknem meztelenül, és ha most igazán meg akartam volna erőszakolni, azt hiszem, nem sok esélye lett volna. Itt kiordíthatja a torkát, a legénység a füle botját sem mozdítja.

- Maga egy nyomorult, pi…  

- Állj! - Gornt még mindig mosolygott, de Casey elhallgatott: veszélyt érzékelt. - Ezzel a kis birkózással nem akartam megijeszteni, csak szórakoztatni - mondta halkan Gornt. - Komolyan. Egy kis évődés volt, semmi több. - Elengedte Caseyt.

Casey felkászálódott az ágyról. Még mindig lihegett. Dühös léptekkel a tükörhöz ment, hátrasimította a haját, aztán meglátta a tükörben Gorntot, aki még mindig ott hevert az ágyon, és őt nézte.

Megperdült. - Maga fekete szemű disznó!

Gornt teli tüdőből felnevetett, mélyről jövő, egész testet megrázkódtató, ragadós nevetéssel. Egy pillanat múltán - belátva ennek az egésznek az ostobaságát - Casey is nevetni kezdett. Egy perc múlva már görnyedeztek, Gornt az ágyon elterülve, Casey egy nagy tengerészládának támaszkodva.

Odafent a fedélzeten már ismét mint jó barátok ittak egy kicsit a már kibontott ezüstvödörbe hűtött pezsgőspalackból, a hallgatag, tapintatos hajópincér kiszolgálta őket, aztán eltűnt.

Kowloon kikötőjébe érve Casey megint megcsókolta Gorntot. Köszönöm ezt a kellemes délutánt. Akkor kedden, ha addig nem. Partra szállt, sokáig integetett a távozó hajó után, aztán hazasietett.

Szemüveges Vu is sietett haza. Fáradt volt, ideges. És nagyon rossz előérzetei voltak. Magasan fönt járt Aberdeen fölött, a nyomortelep kalyibái és bódéi útvesztőjében, csúszós, sáros, iszamós volt a talaj. Erősen lihegett a fölfelé kaptatástól. A beton esőcsatornákból sok helyen kiáradt a víz, elsöpört szinte mindent, ami útjába került: ez csak súlyosbította a katasztrófát. Sok romba dőlt bódé fölött füst terjengett, egyik-másik még parázslott a földcsuszamláskor keletkezett tüzektől. Szemüveges Vu kikerült egy magas földhalmot, amely miatt Ötödik Unokahúg két napja csaknem halálát lelte. A közvetlen környéken azóta viskók százait sodorták el az újabb hegycsuszamlások.

Eltűnt a cukorkásbolt és vele együtt az öreg cukorkásasszony. Hát ez meg hova lett? - kérdezte Szemüveges Vu.

A guberáló csak rándított egyet a vállán, és tovább turkált a romok között: még használható fát, kartont, rozsdás bádoglemezt keresett.

- Mi újság idefent?

- Mint lent. Kicsi jó, kicsi rossz. Zsosz - válaszolt akadozó kantonisággal a guberáló.

Vu megköszönte a választ. Mezítláb volt, cipőjét a kezében vitte, hogy kímélje. Az esőcsatornát elhagyva egy kisebb rommezőn kellett átküzdenie magát, hogy megtalálja a felfelé kanyargó ösvényt. Innen még nem látta lakóhelyét, de úgy rémlett, azt a részt nem érintette a katasztrófa. Mikor a rádió újabb csuszamlásokat jelentett a telepről, Armstrong engedélyezte, hogy haza jöjjön és megnézze, mi van. - De amilyen gyorsan csak tud, jöjjön vissza: Hétkor újabb kihallgatást tartunk.

- Igenis, itt leszek - felelte.

A kihallgatásokon való részvétel nagyon fárasztó volt, de hasznos.

Armstrong és a KO főnöke nagyon dicsérte, most már biztos, hogy áthelyezik a KO-ra, és a jövő héten megkezdődik a kiképzése. Keveset aludt, részint az izgatott várakozás miatt, részint pedig azért, mert a kihallgatások nem igazodtak a nappal és az éjszaka ritmusához. A kliens hol angolul, hol ningtoki vagy kantoni dialektusban beszélt, nagyon nehéz volt követni kusza mondatait. A nehéz órák alatt csak az jelentett némi húzóerőt, mikor zsebébe nyúlva meg-megérintette lóversenynyereményét, a bankótekercset. Most önmaga megnyugtatására ismét végigsimított rajta. Áldotta a zsoszt. Egyenletes léptekkel kaptatott tovább fölfelé a keskeny gyalogúton, időnként rozoga pallókon kelve át kisebb-nagyobb vízmosások fölött. Lefelé tartó emberek jöttek vele szembe, mások a háta mögött igyekeztek ugyancsak fölfelé. A hegyoldal kalapálástól, a viskók újraépítésének, újratetőzésének zajaitól volt hangos.

Most már alig százméternyire járt lakóhelyétől, a kunyhó ott állt közvetlenül a sarok mögött. Befordult és földbe gyökerezett a lába. A viskó és környéke eltűnt: helyén csak egy mély seb húzódott a föld arcán, s vagy hatvan méterrel lejjebb ott magasodott a törmelékkel elkeveredett sárlavina. Ahol egy-két napja még több száz viskó állt, most egy se volt.

Kábultan továbbvonszolta magát, megkerülte a veszedelmes csuszamlást, odament a legközelebbi kunyhóhoz, bedörömbölt az ajtaján. Gyanakvó tekintetű öregasszony nyitott ajtót.

- Bocsáss meg, tiszteletreméltó hölgy, én a ningtoki Vu Csó-tam fia vagyok…

Az öregasszony, Egyfogú Jang értetlenül meredt rá, aztán megszólalt. Vu nem értette a nyelvét, ezért megköszönte a fáradságát, és továbbment. Eszébe jutott, hogy ezen a környéken csupa Jang lakik, csupa északi, Sanghajból jöttek.

Valamivel feljebb megint bekopogtatott egy kunyhóba.

- Bocsáss meg, tiszteletre méltó úr, de mi történt? A ningtoki Vu Csó-tam fia vagyok, és a családom itt lakott - mutatott a föld sebhelye felé.

- Éjszaka történt, tiszteletre méltó Vu - felelt a férfi kantoni dialektusban, amit Vu is értett. - Úgy dübörgött, mint a régi kantoni expressz. Aztán morogni kezdett a föld, aztán sikoltozást hallottunk, és tüzek támadtak. Tavaly ugyanez volt. Még szerencse, hogy az eső gyorsan eloltotta a tüzeket. Tuo nien lo mo, azért így is borzalmas éjszaka volt. - A szomszéd fogatlan vénember volt, szája most furcsa grimaszba gyűrődött, - Áldd az isteneket, hogy te nem itt aludtál, hallod-e! - Becsukta az ajtót.  

Vu megint a földcsuszamlás helyére nézett, aztán óvatos léptekkel elindult lefelé. Hosszas keresgélés után talált egy öreg szomszédot, aki szintén ningtoki volt.

- Ó, Szemüveges Vu, Rendőr Vu! A családod ott van! - Az öreg földi a hegyoldal egyik magasabb pontja felé mutatott ízületes ujjával. - Ott, az unokaöcséd, Vu Vam-pak házában.

- Hányan vesztek oda, tiszteletre méltó úr?

- Hogy ciceréznéd meg az összes földcsuszamlást, hát honnan tudjam én azt? Mi vagyok én itt, házmester? Eltűntek vagy ötvenen, százan.

Szemüveges Vu megköszönte a felvilágosítást. A kunyhóban ott volt Kilencedik Bácsi, Nagymama, Hatodik Bácsi felesége és négy gyermeke, Harmadik Bácsi felesége és egy csecsemő. Ötödik Bácsinak eltört a karja, úgy-ahogy sínbe volt téve.

- És a többiek? - kérdezte Szemüveges Vu. Heten hiányoztak.

- A föld alatt – felelte a nagyanyja. - Tessék a tea, Szemüveges Vu.

- Köszönöm, tisztelt nagyanya. És a nagypapa?

- Ő még a hegyomlás előtt elment a semmibe. A hegyomlás előtti este.

- Zsosz. És Ötödik Unokahúg?

- Nincs. Eltűnt valahol.

- Lehet, hogy él még?

- Lehet. Hatodik Bácsi meg a többiek odalent vannak keresni, bár csak egy haszontalan száj. De mi van a fiaimmal, az unokáimmal meg a dédunokáimmal?

- Zsosz - mondta szomorúan Szemüveges Vu. Nem szidta, nem áldotta az isteneket. Az istenek is hibáznak. – Zsoszrudacskákat gyújtunk értük, hogy egészségben szülessenek újjá, ha van újjászületés. Zsosz. - Leült egy törött ládára. – És az üzemünkkel mi van, Kilencedik Bácsi? Tönkrement az is?

- Nem, hála érte az összes isteneknek. - Az öregember fásultan nézett maga elé: feleségét és három gyermekét nyelte el a sártenger. Ő maga valahogy kivergelődött belőle. - Az üzemnek semmi haja.

- Akkor jó. – A Szabadságharcosok minden papírja és újságja ott volt. Meg egy régi írógép és egy kivénhedt Gestetner másológép. Nagyszerű. Akkor Ötödik Bácsi, te holnap megveszed a fröccsöntő gépet. Mostantól kezdve magunk gyártjuk a virágokat. Hatodik Bácsi majd segít neked, aztán újra nekilátunk.

 Az öregember utálkozva kiköpött. - És miből fizetjük ki, eh?

Miből kezdjük újra, eh? Honnan a… - Elakadt a szava, csak bámult. Mindannyiuknak leesett az álla. SzemüvegesVu egy köteg pénzt tartott a kezében. - Ajíjjje, tiszteletre méltó öcsém, látom, végre megjött az eszed, és beálltál a Kígyóhoz!

- Milyen bölcs!- mondták büszkén, kórusban a többiek. - Áldjanak meg az összes istenek, öcsém!

Szemüveges Vu nem ábrándította ki őket. Tudta, úgysem hinnék el az igazságot. Higgyék csak, amit akarnak. - Holnap keresel egy jó állapotban lévő használt gépet, de kilencszáz dollárnál nem adhatsz többet érte - mondta az öregnek, de magában azt gondolta: ha muszáj, ezerötszázig is elmegy.

Kiment a kunyhó elé, és megegyezett unokatestvérével, a kunyhó tulajdonosával, hogy arra az időre, míg el nem készül az ő házuk, adja neki bérbe az egyik szögletet. Addig alkudozott, míg ki nem harcolta a megfelelő árat. Elégedetten távozott. Úgy érezte, megtett minden tőle telhetőt a Vu családért. Óvatos léptekkel haladt lefelé, vissza a főkapitányságra: Zokogott a szíve, legszívesebben ráüvöltött volna az istenekre, amiért ilyen igazságtalanok vagy gondatlanok voltak, amiért ilyen sokat elragadtak közülük, amiért elragadták Ötödik Unokahúgot.

Ne légy bolond, rótta meg önmagát. A zsosz az zsosz. Egy vagyon van a zsebedben, a KO- nál szép jövő vár rád, a Szabadságharcosok szorgalmasan termelnek, hogy mikor jön el a halál órája, az az isteneken múlik.

Szegény kis Ötödik Unokahúg. Olyan bájos volt, olyan édes.

- Az istenek azok istenek - dünnyögte fáradtan maga elé Ötödik Unokahúg utolsó szavait. Aztán - nem gondolt többé rá.

____________________________

77.

18 óra 30 perc

____________________________

Ah Tat hangosan morogva, recsegő ízületekkel vonszolta fel magát a Nagy Ház széles lépcsőjén, s ment végig a Hosszú Galérián. Utálta ezt a folyosót, ezeket az arcokat, amelyek mintha állandóan figyelték volna. Túl sok itt a kísértet, gondolta babonás rettegéssel. Sok arckép eredetijét ismerte, itt nőtt fel, itt született ebben a házban nyolcvanöt esztendővel ezelőtt. Civilizálatlan dolog így a falra függesztve hasonmásukat, rabláncon tartani a szellemeket ahelyett, hogy civilizált módon száműznék őket az emlékezetbe, ahová valók.  

A Boszorkány késének megpillantása Tyler Brock képmásának szívében, mint mindig, most is megborzongatta. Tou nien lo mo, gondolta, veszett egy nőszemély volt, örökké nyughatatlan démon lakozott a jádekapujában, titokban örökké a tajpant, férje apját siratta, átkozta a sorsát, hogy a gyenge fiú, s nem az erős apa felesége lett, hogy sohasem bújhatott ágyba a tajpannal - ezért nem volt elegendő soha semmi a jadekapujának. - Ajíjje, hány férfi jött fel ezen a lépcsőn az évek során, hogy az ágyába bújjon, barbárok, mindenféle náció, öreg, fiatal, magas, alacsony, hogy aztán holmi haszontalan ócskaságként hajítsa ki, őket, ha eszenciájuk kimerült, a tüzét sohasem oltották el.

Megint megborzongott. Tanúk rá az összes istenek: a jádekapu és az egyszemű szerzetes valóban jin és jang, valóban örökkön élők, valóban olyanok, mint maguk az istenségek: bármennyit kapnak is a másikból, örökkön kielégíthetetlen mindkettő. Hála légyen az összes isteneknek, az én szüleim megengedték, hogy szüzességi fogadalmat tegyek, hogy életemet gyerekek felnevelésének szentelhessem, s hogy sose hasítson belém a gőzölgő vessző, ami után többé nem lennék olyan sosem, mint annak előtte. Hála érte az összes isteneknek, hogy akadnak nők, akik jobban szeretik, ha nő dédelgeti, simogatja, csókolja és élvezi őket. Öregkorában a Boszorkánynak is voltak női, volt elég sok, örömét lelte fiatal karjaik közt, de kielégülésre - velem ellentétben - nem talált soha. Érdekes, hogy civilizált lánnyal hajlandó volt párnázni, de civilizált férfival soha. Pedig az így vagy úgy, párnázó szerszámokkal, vagy anélkül, de biztosan eloltotta volna a tüzét. Tanúim rá az összes istenek, hányszor próbáltam rávenni. Én voltam az egyetlen, akivel az ilyen dolgokról hajlandó volt beszélni.

Szerencsétlen, bolond asszony, a torz ábrándjaival... hatalomról, kéjről… Akárcsak az öreg, özvegy császárné… Örökös lidércnyomások egy életen át, amelyeket egyetlen vessző sem volt képes eloszlatni.

Ah Tat elfordította tekintetét a késről, és továbbtipegett. Nem lesz addig nyugalom e házban, míg valaki ki nem húzza azt a kést, átok ide vagy oda.

Nem kopogott a hálószoba ajtaján, csak benyitott nesztelenül, megállt a széles franciaágynál, és lenézett. Nagyon szerette ezeket a perceket, mikor felnőtt gyermeke még aludt, egyedül aludt, elnézhette álmában az arcát, és nem kellett attól tartania, hogy a főfeleség leszidja, amiért csak így jár-kel a hálószobájukban.

Ostoba asszony, gondolta komoran, látva Dunross arcán a ráncokat. Miért nem teljesíti főfeleségi kötelességét, miért nem szerez a fiamnak egy másik feleséget, egy fiatalt, aki szülne neki gyereket, egy civilizált embert, ahogy a Zöld Szemű Ördögtől is született. Akkor megint tündökölne ez a ház. Mert ennek a háznak több fiúra van szüksége… ostobaság az utódlás kockázatát egyetlen fiú vállára rakni. És ostobaság ezt a bikát egyedül hagyni, ostobaság ezt az ágyat üresen hagyni, ostobaság kitenni egy ilyen férfit a kísértésnek, hogy engedjen valamilyen szajha csábításának, és idegen legelőkön vesztegesse eszenciáját. Miért nem érti meg ez az asszony, hogy nekünk meg kell óvnunk ezt a házat? Barbárok. 

Dunross kéjesen nyújtózkodott, szeme felrebbent, fokuszálódott.

- Ideje felkelni, fiam! … mondta Ah Tat tőle telhetően harsányan és határozottan. - Fürödnöd kell, öltözni, telefonálgatni, hallod-e! Kelj fel, mert a te szegény öreg anyádnak rengeteg dolga van, hallod-e?  

- Kelek, anyám… - dünnyögte ásítva, kantoni nyelvjárásban Dunross, majd kutyamód megrázta magát, nyújtózott még egyet, felkelt s határozott léptekkel, meztelenül elindult a fürdőszoba felé.

Ah Tat kritikus szemmel méregette magas termetét, a lábait szinte teljesen elborító, csúnya, ráncos, régi égési sebeket. De maguk a lábak erősek, az ágyék szintén, a jang erőteljes, egészséges. Jól van. Örömmel látom, hogy minden rendben, mondta magában Ah Tat. Dunross örökös vékonysága mindazonáltal aggasztotta. Nincs olyan tekintélyes pocakja, amilyen gazdagsága és társadalmi rangja folytán megilletné.

- Nem eszel eleget, fiam!

- Többet is, mint eleget!

- Ott van forró víz a vödörben. Ne feledd megmosni a fogad.

Ah Tat elégedetten nekifogott ágyazni. - Ráfért már ez a kis pihenés - motyogta, észre se véve, hogy hangosan beszél. - Már egy hete úgy jön-megy, mint egy megszállott… éjjel-nappal dolgozik, félelem sugárzik az arcáról, az egész lényéből. Az ilyen félelem öl. - Az ágyazás végeztével kikiáltott a fürdőszobába: - Ma este ne maradj ki későig! Vigyáznod kell magadra. És ha valami kis lotyóhoz mennél, akkor hozd inkább haza, ahogy egy értelmes ember teszi. Hallod-e?

Hallotta, hogy Dunross felnevet, örült neki. Az utóbbi napokban nem sokat nevettek ebben a házban. - A férfinak nevetés kell meg fiatal jin, hogy táplálja a jangját. Eh? Mit mondtál?

– Azt kérdeztem, hol van Első Lány?  

- Hol itthon, hol, azzal az új barbárral - mondta Ah Tat. Bement a fürdőszobába, szemét összehúzva méregette a zuhanyozó Dunrosst. - Azzal a hosszú hajú, gyűrött ruhás barbárral, aki China Guardiannál dolgozik. Nekem nem tetszik az az ember, fiam. Egy cseppet sem tetszik!

- Na és hol van az az el, Ah Tat?

Az öregasszony a vállát vonogatta, csemcsegett. - Minél előbb férjhez megy Első Lány, annál jobb. Jobb lesz, ha most már egy másik embernek okoz gondot, nem neked. Vagy tángáld el jó alaposan. - Dunross megint elnevette magát, de Ah Tat ezúttal nem tudta, miért. – Kezd hülyülni - dünnyögte és sarkon fordult. A túlsó ajtóhoz érve eszébe jutott valami. - Van ott neked egy kis reggeli, mielőtt elmégy.

- Ne aggódj, eszem én eleget… - Dunross elhallgatott, tudta, hogy falra hányt borsó. Hallotta, hogy Ah Tat motyogva elcsoszog.

Állt a fürdőkádban, meregette magára a hideg vizet. Istenem, csak egyszer vége lenne már ennek az átkozott vízkorlátozásnak! De jólesne már egy jó hosszú, forró zuhany!

Gondolatai minduntalan Adryon felé kanyarodtak. Még most is hallotta Penelope szavait: - Ébredj már fel, Ian! Adryon már a maga életét éli! Próbáld meg érett fővel szemlélni a dolgot!

- Én próbálom - dünnyögte, miközben heves mozdulatokkal törülközött, Közvetlenül elalvás előtt hívta Penelopét. Ő már Avisyardban volt, Kathy még a londoni klinikán, további kivizsgálásokra. Jövő héten lejön ő is. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz.

- Rendszeresen beszélek az orvosaival, Penn. - Dunross elmondta, hogy Gavallant Skóciába küldi. - Világéletében oda vágyott, Kathy szintén, úgyhogy gondolom, ott jobb lesz nekik.

- Jaj, ez csodás, Ian! Biztos fel fogja dobni őket.

- Az egész keleti szárnyat elfoglalhatják.

- Jól van. Itt egyszerűen csodás az idő, Ian, a ház pedig gyönyörű. Gondolom, semmi esély rá, hogy néhány napra legyere.

- Nyakig vagyok itt a dolgokban, Penn! Hallottad, mi van itt a tőzsdén? - kérdezte Dunross. Érzékelte a pillanatnyi csöndet, lelki szemeivel látta felesége arcának változását, s tudta, milyen tehetetlen düh tombol benne, ha a tőzsdére, Hongkongra és egyáltalán az üzleti életre gondol - bármennyire igyekszik is leplezni.

- Igen, hallottam, rettenetes… Penelopénak kissé remegett a hangja. - Szegénykém. Alastair dühöngött is egy kicsit az este. De ugye minden rendben lesz?

- Persze - felelte magabiztosan Dunross, de közben az járt az eszében, vajon mit szólna hozzá Penn, ha elmondaná: személyes garanciát kellett vállalnia azért, hogy a Murtagh-féle kölcsönügylet létrejöhessen. Istenem, csak jöjjön létre! Elmesélte az újságokat, elmondta, hogy kapott AMG-től egy nagyon érdekes üzenetet, amiről bővebben majd személyesen mesél, és ehhez még hozzáfűzte, hogy az üzenetet egy japán-svájci nő hozta. - Gyönyörű darab!

- De azért remélem, nem nagyon!

- Á, azért annyira nem… Mi van Glennával? És te hogy vagy?

- Egyszerűen remekül. Duncanről hallottál valamit?

- Igen. Holnap érkezik… Majd megmondom neki, hogy amint hazaér, hívjon fel. Ez minden, Penn. Szeretlek.

- Én is szeretlek, és nagyon szeretném, ha itt lennél. Ja és Adryon?

- Mint rendesen. Úgy nézem, nagyon összejöttek ezzel a Haply nevű pasassal.

- Te csak gondolj arra, hogy a lányod már kész nő, drágám, és ne izgasd magad miatta. Próbáld meg érett fővel szemlélni a dolgot.

Befejezte a törülközést, és tűnődve nézegetni kezdte magát a tűkörben. Nem tudta eldönteni, öreg-e vagy fiatal, ugyanúgy érezte magát, mint tizenkilenc évesen az egyetemen, - vagy a háborúban. Percnyi szemlélődés után fennhangon kimondta, amire gondolt: - Mázlista vagy, hogy élsz, pajtás. Nagy mázlista. - Rosszul aludt az éjjel, Tiptopról álmodott, és álmában közvetlenül ébredés előtt azt kérdezte tőle valaki: - És most mit fog csinálni? - Nem tudom, gondolta. Vajon mennyire bízhatok ebben a nyomorult Sindersben? Nem nagyon. Viszont a fenyegetésemet valószínűleg komolyan veszi… hogy publikálom azt a tizenegy oldalt, és meg is teszem, úgy éljek!

Mielőtt Plummhoz indulok, még fel kéne hívnom Tiptopot, megmondani neki, hogy…

Hallotta, hogy bevágódik a hálószoba ajtaja, és megint Ah Tat csoszog végig a szobán. Az öregasszony megállt a fürdőszoba ajtajában. - Jaj, fiam, elfelejtettem mondani, hogy egy barbár vár rád odalent.

- Kicsoda?

Ah Tat széttárta a karját. - Egy barbár. Nem olyan magas, mint te. Furcsa neve van, a szokásosnál is rondább, a haja meg mint a szalma. - Kotorászni kezdett a zsebeiben, végül megtalálta a névjegyet. Tessék.

Dave Murtagh III. Royal Belgium and Far East Bank. Dunross gyomra összeszorult. - Mióta vár? - Vagy egy órája, de lehet, hogy régebben.

- Micsoda? Hogy ciceréznék meg az összes istenek! Miért nem ébresztettél fel?

- Eh? Miért kellett volna felébresszelek? - kérdezett vissza epésen Ah Tat. - Hát minek nézel te engem? Egy idegen ördög kedvéért ébresszelek fel? Ajíjje, hát mi a fontosabb: hogy ő várakozzon, vagy, hogy te kipihend magad? Ajíjje! - mordult fel megvetően, és mormogva kicsoszogott. - Mintha én nem tudnám, mi a legjobb neked.

Dunross sietve felöltözött és lerobogott. Murtagh egy fotelban ült, egészen lecsúszott. Az ajtónyílásra hirtelen összekapta magát.

- Nagyon kérem, ne haragudjon. Húztam a lóbőrt, nem tudtam, hogy itt van.

- Nem tesz semmit, tajpan. - Dave Murtagh megviseltnek látszott. - Az öreglány halálosan megfenyegetett, hogy meg ne merjek mukkanni, de nem számít, legalább letettem magam egy kicsit. - Fáradtan nyújtózkodott, lenyelt egy ásítást, s megrázta a fejét, hogy feltisztuljon. - Jézusom… Ne haragudjon, hogy hívás nélkül berontottam, de azt hiszem, ez nem telefontéma.

Dunross arca nem mutatta csalódását. Nem mentek bele, gondolta. - Whisky?

- Jöhet, szódával. Kösz. Jézusom, hulla vagyok.

Dunross odament a bárszekrényhez, töltött: magának konyakot szódával. - Egészség - mondta, ellenállva a kísértésnek, hogy megkérdezze, mi van.

Koccintottak.

- Egészség. Megvan az üzlet! - A fiatalember szája a füléig szaladt.

- Sikerült! - Szinte kiabált. - Visítottak, nyüszítettek, de kábé egy órája elfogadták. Megvan minden! Százhúsz százalék a hajókat illetően, ötvenmillió dollár forgótőke, kápé szerdára, de maga már hétfő tíztől jó rá. A tankhajó biznisz volt a nagy csali. Jézus a tengeren! Keresztülvertük!

Dunrossnak minden önuralmára szüksége volt, hogy magába fojtsa diadalüvöltését s ne mutassa boldogságát. - Hát ez igazán örvendetes - mondta higgadtan, s ivott még egy korty konyakot. - Valami baj van? - kérdezte, látva a fiatalember arcán a döbbenetet.

Murtagh megcsóválta a fejét, és kimerülten visszaroskadt a fotelba. – Hát tudja, azért maguk angolok… Sose fogom megérteni magukat. Most hozom magának a világ legnagyobb üzletét, és maga az egészre csak annyit mond, hogy ez igazán örvendetes.

Dunross elnevette magát, öblös, mélyről fakadó nevetés bukott ki az ajkán, egész túláradó boldogságának hangja. Megveregette Murtagh karját, és köszönetet mondott neki. - Na, így már jobb?

- Egész más! - Murtagh előkapta a levéltárcáját, egy marékra való szerződést és iratot rántott ki belőle. - Minden úgy van, ahogy megbeszéltük. Egész éjjel fent voltam, hogy megfogalmazzam. Ez itt a fő kölcsönügyleti szerződés, ez a maga személyes garanciája, ezek meg itt a korporációs ügyletek. Tíz példány mindenből.

- Akkor én most aláírok egy sorozatot magának, maga is leszignál nekem egy sorozatot, aztán holnap reggel hivatalosan is aláírjuk. Fél nyolckor megfelel? Lepecsételjük az összes papírt.

A fiatalember akaratlanul felnyögött. - Nem volna jobb nyolckor vagy esetleg fél kilenckor, tajpan? Pótolnom kell ezt az alváshiányt.

- Fél nyolckor. Alhat egész nap - mondta Dunross, majd egy hirtelen támadt gondolat hatására hozzátette: - De a holnap estéje foglalt.

- Foglalt?

- Foglalt. Úgyhogy pihenje ki magát, amennyire csak tudja, mert estére sok dolga lesz.

- Miféle dolgom?

- Maga nem házasember, nem jár jegyben senkivel, úgyhogy egy kis kikapcsolódás nem fog ártani. Eh?

- Frankó. - Murtagh szemmel láthatóan felderült. - Már előre örülök.

- Akkor jó. Át fogom küldeni magához egy barátomat, Aranyfogú Vút.

- Kit?

- Családunk régi barátja. Tökéletesen megbízható. Most jut eszembe: megtisztelné a páholyunkat jövő héten, a lóversenyen ebédtájban?

- Jaj, Jézusom, köszönöm - Tegnap Caseytől kaptam egy tuti fülest, egy halom pénzt kaszáltam. Igaz, hogy szombaton maga fogja lovagolni Nemes Csillagot?

- Nincs kizárva. - Dunross Murtagh szemébe nézett. - Biztos, hogy az egyezséggel minden rendben? Biztos, hogy nem jöhet közbe semmi sem?

- Én úgy éljek! Ja és itt van ez, ezt el is felejtettem. - Murtagh odaadta Dunrossnak a megerősítő telexet. - Ahogy megállapodtunk. Órájára pillantott. – New Yorkban most reggel hat óra van, de S. J. Beverlyvel az elnökünkkel úgy beszéltem meg, hogy egy óra múlva várja a hívását. Itt a száma. – Murtagh szinte sugárzott. – És kineveztek az ázsiai területért felelős alelnöknek.

- Gratulálok.

Dunross az órájára pillantott Ha hamarosan nem indul, elkésik.

Nem akarta megvárakoztatni Rikót. Egy árnyalatnyit felgyorsult a szívverése. - Leszignálhatnánk most rögtön?

Murtagh már szortírozta is a papírokat. - Valamit még mondanom kell, tajpan. S.J. kérte, hogy tartsuk titokban a dolgot.

- Az nem lesz könnyű. Ki gépelte ezeket a papírokat?

- A titkárnőm. De ő amerikai, hallgat, mint a sült hal.

Dunross bólintott, de nem volt meggyőzve. És a telexkezelő…? Phillip Chen maga mondta, hogy egyik-másik telexről máris van másolata. Na és a takarítók, a telefonközpontosok? Sose lehetne kideríteni, ki által, de bármit mond is Murtagh, hamarosan mindenki tudna mindent. Hogyan lehetne hasznot húzni belőle, amíg csak én tudom?- tűnődött. Épphogy csak táncra nem perdült örömében, Még most is alig akarta elhinni, hogy ez a mind ez idáig példa nélkül álló megállapodás létrejött. Nekifogott, hogy leszignálja a papírokat. Murtagh is körmölni kezdett. Néhány másodperc múltán nyílt majd hangos döndüléssel bevágódott a ház kapuja. Dunross kezében megállt a toll.

- Ah Tat!- rikoltotta Adryon. A rikoltást ámakantonisággal elharsogott szóáradat követte, amely így fejeződött be:-… és az összes istenekre, kivasaltad már az új blúzomat?  

- A blúzodat? Miféle blúzodat, visítós hangú, türelmetlen ifjú kisasszony? A vöröset? A főfeleség vörös blúzát? A főfeleség megmondta, hogy ha…

- Ugyan már, az a blúz már az enyém, Ah Tat! Világosan megmondtam, hogy vasald ki!

Murtagh is félbehagyta az írást, úgy hallgatta a két nő kantoni sivalkodását. - Jézusom… - sóhajtott kimerülten. - Sose fogom megszokni ezeket a cselédeket. Ezeknek hiába beszél az ember.

Dunross elnevette magát, intett Murtagh-nek, és nesztelenül kinyitotta az ajtót. Murtagh-nek leesett az álla. Adryon és Ah Tat csípőre tett kézzel veszekedett, egyiket sem érdekelte, mit mond a másik, egyszerre beszéltek.

- Csönd! - kiáltott rájuk Dunross. Mindketten elhallgattak. - Köszönöm. Úgy veszem észre, kissé elragadtattad magad, Adryon - mondta halkan Dunross.

Adryon szélesen elmosolyodott - Jaj, szia, apa. Képzeld… - Elakadt a hangja, észrevette Murtagh-et, Dunross nyomban észrevette lányában a változást: apró, figyelmeztető csengettyűk szólaltak meg benne.

- Engedd meg, Adryon, hogy bemutassam Dave Murtagh-et, a Royal Belgium and Far East Bank ázsiai alelnökét. - Murtagh-re nézett, látta arcán a döbbenetet. - A lányom, Adryon.

- Ön… ööö… beszél kínaiul, Miss… ööö… Dunross?

- Igen, persze, kantonit. Maga új fiú Hongkongon?

- Jaj, nem, hölgyem, nem, én már, ööö, több mint fél éve itt vagyok.

Dunross fokozódó derűvel figyelte őket, tudván tudta, hogy átmenetileg mindketten tökéletesen megfeledkeztek a jelenlétéről. Egy fiú találkozik egy lánnyal, egy lány találkozik egy fiúval. Lehet, hogy épp Murtagh a legmegfelelőbb eszköz Haply kibillentésére... - Iszol velünk egy pohárkával, Adryon? - kérdezte mintegy mellékesen abban a pillanatban, amint a két fiatal dialógusa lanyhulni kezdett, és Adryon távozni készült.

- Hogy? Kösz, apa, de nem akarlak zavarni.

- Már úgyis a végén járunk, gyere csak. Mi újság?

- Semmi különös, minden rendben. - Adryon a még mindig makacsul ott álló Ah Tathoz fordult, akí szintén észrevette a két fiatal kölcsönös vonzódását. - Légy szíves, vasald ki a blúzomat! - mondta Adryon parancsolóan, kantoniul. - Negyedóra múlva mennem kell.

- Ajíjje, te meg, a negyedóra, ifjú császárnő!- horkant fel Ah Tat, és morogva visszacsoszogott a konyhába.

Adryon ismét Murtagh-re fordította figyelmét. A fiatalember szemmel láthatóan szinte kivirágzott, fáradtsága egy pillanat alatt elillant.

- Az Államok mely részébe valósi?

- Texasba, hölgyem, de az időm java részét Los Angelesben, New Yorkban és New Orleansban töltöttem. Teniszezik?

- Igen, gyakran.  

- Az American Clubban van néhány nagyon jó pálya. Volna kedve egy meccshez a jövő héten?

- Nagyon is. Játszottam már azon a pályán. Maga jó játékos?

- Jaj, nem, hölgyem… ööö… Miss Dunross, csak amolyan amatőr.

- Attól még nagyon jó is lehet. De szólítson inkább Adryonnak.

Dunross sherryt töltött a lányának, Adryon egy mosollyal megköszönte, de eközben is Murtagh-et figyelte. Remélem fiam, wimbledoni szinten ütöd a labdát - gondolta Dunross, különben nem állsz meg Adryon előtt. Gondosan palástolva, milyen remekül szórakozik, folytatta az iratok szignálását, majd miután befejezte, elnézte a két fiatalt. Adryon könnyed tartásban ült a dívány szélén, szép volt, roppant magabiztos, roppant nőies, Murtagh magas volt, jól nevelt, s kissé félénken ugyan, de azért állta a sarat.  

Kell nekem egy bankár a családba? Nem árt egy kicsit körülszimatolni ezt a fiút. Isten legyen irgalmas hozzánk: egy amerikai! Igaz, texasi, és azért az nem ugyanaz, nemde? Bárcsak itt volna Penn.

-… az sajnos nincs - válaszolta épp Murtagh. - Szolgálati lakásban lakom, a West Pointnál. Nem egy hodály, de nem rossz kégli.

- Pedig az azért egészen más érzés. Én is itt lakom, de nemsokára meglesz a saját lakásom - mondta Adryon, és jelentőségteljes hangsúllyal hozzáfűzte: - Ugye, apa?

- Természetesen. Egyetem után. - válaszolta Dunross. - Tessék, itt vannak az én példányaim, Mr. Murtagh… Megkaphatnám a magáéit?

- Hogyne… igen, persze! Bocsánat! - Murtagh szinte futva ment vissza az asztalhoz, sietve aláírta és széles mozdulattal odanyújtotta Dunrossnak a papírokat. - Parancsoljon, uram. Izé… hm... - Ugye abban maradtunk, hogy holnap reggel fél nyolckor az irodájában?

Adryon felvonta fél szemöldökét. - Nem árt, ha idejében ott lesz Dave. A tajpan rémesen háklis a pontosságra.

- Marhaság - legyintett Dunross.

- Nagyon szeretlek, apa, de ez nem marhaság.

Csevegtek még egy percig, aztán Dunross túljátszott aggodalommal az órájára nézett. - A mindenségit! Telefonálnom kell, aztán rohanok! - Murtagh nyomban felkapta az aktatáskáját. Dunross nyájasan odaszólt a lányának. - Adryon, te mintha valami olyasmit mondtál volna az előbb, hogy pár perc múlva indulsz. Nem tudnád esetleg elvinni Mr. Murtagh-et?

A fiatalember nyomban rávágta: - Jaj, ne, fogok egy taxit, igazán ne fárad…

- Ó, ez nem fáradság - vágott közbe boldogan Adryon - erről szó sincs. West Point úgyis útba esik.

Dunross elköszönt és otthagyta őket. Szinte észre se vették. Dunross átment a dolgozószobájába, becsukta az ajtót, és az ajtócsukással kirekesztett mindenkit. Csak Tiptopot nem. A kandalló fölül Dirk Struan nézett rá. Dunross néhány másodpercig farkasszemet nézett vele. - Három tervem is van - mondta hangosan. - Ha Sinders nem szállít, mindhárom dugába dől.

A mosolygós szempár a szokásos furcsa tekintettel nézett rá.

- Neked könnyű volt - dohogott Dunross. - Ha valaki az utadba állt, eltehetted láb alól. Még a Boszorkány is.

A terveket már megvitatta Phillip Chennel. - Mind a három nagyon veszélyes - mondta aggódó tekintettel a compradore.

- Maga szerint melyik volna, a legjobb?

- Ezt önnek kell eldönteni, tajpan. Mindhárom esetben személyes garanciát kell vállalnia. És ez arc kérdése is: Én ugyan természetesen mindenben támogatom, de ön, mint régi barát, személyes szívességet kért.

- Sir Luis mit mondott?

- Este megyek hozzá, megbeszéltük. Remélem, segít. - Phillip Chen arca még sosem volt ennyire szürke és öreg. - Nagy kár, hogy ha Sinders visszatáncol, nem tudunk mit felajánlani Tiptopnak.

- Na és a tartályhajók? Nem lehetne egy kicsit ráfeküdni Vi Szíre? És mi a helyzet a tóriummal…? Vagy Joseph Yúval?

- Tiptopnak csereáru kell, tajpan, nem fenyegetés. P. B. nem ígért semmit?

- Azt mondta, délután felhívja Tiptopot… És megpróbál beszélni néhány pekingi barátjával - mondta Dunross.

Pontban hétkor tárcsázott. – Mr. Tippel szeretnék beszélni, Ian Dunross vagyok.

- Jó estét, tajpan. Hogy van? Hallom, szombaton maga lovagolja Nemes Csillagot.

- Elképzelhető.

Közömbös témákról beszélgettek egy ideig, aztán Tiptop megkérdezte: - És mi a helyzet azzal a szerencsétlen illetővel? Legkésőbb mikor bocsátják el?

Dunross mély lélegzetet vett. Egész jövőjét tette kockára… Ma napszálltakor Lo Wúnál.

- Személyesen garantálja, hogy ott lesz?

- Szavamat adom, hogy minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy az illetékeseket rávegyem az elbocsátására.

- Ez nem ugyanaz, mint ha kijelentené, hogy az illető ott lesz.

- Nem. De ott lesz. Ez szin… - Dunross elhallgatott. Azt akarta mondani: „szinte teljesen biztos", de közben rájött, hogy csaknem biztosan nem fog sikerülni. Nem merte szavát adni, mert tudta: ha nem teljesít, örökre elveszíti az arcát, a szavahihetőségét. Ekkor eszébe jutottak Philhp Chen szavai: Tiptopnak valamilyen csereáru kell. Nyomban fel is adta a labdát: - Nézze, Mr. Tiptop… - kezdte, az izgalomtól olyan lett a gyomra, mint egy kő. - Bolond időket élünk. Az öreg barátoknak nagyobb szükségük van egymásra, mint eddig bármikor. Bizalmas, nagyon bizalmas úton tudomásomra jutott, hogy a különleges osztály az elmúlt két napban egy nagy szovjet kémhálózat létezését fedte fel itt nálunk, amelynek mélyen beépült tagjai egy Szevrin fedőnevű művelet részesei. A Szevrin célja, hogy megsemmisítse azt a kapcsot, amely a Középső Birodalmat összeköti a világgal.

- Ebben nincs semmi új tajpan. A hegemonisták mindig hegemonisták lesznek: Cári Oroszország, vagy Szovjet-Oroszország… egykutya. Ez már négyszáz éve így megy. Négyszáz éve törtek be hozzánk először, négyszáz éve orozták el először a földjeinket. De kérem, folytassa.

- Meggyőződésem szerint Hongkongon keresztül a Középső Birodalomnak akarnak ártani. Mi vagyunk az egyetlen híd, amely a Középső Birodalmat összeköti a világgal. Az Öreg Zöld Szemű Ördög vette észre ezt először. És igaza volt. Ha ez a híd leszakad, az csak a hegemonistáknak kedvez. Van itt nálam néhány irat a különleges osztály dokumentációjának egy része. - Dunross szó szerinti pontossággal idézni kezdte az AMG-jelentésben ismertetett lopott dokumentum szövegét, mintha előtte lett volna a papír, olyan könnyen idézte. Elmondta Tiptopnak a Szevrin minden lényeges részletet, beszámolt a kémekről és a rendőrségre beépült emberről.

Döbbent csend volt a válasz, majd: - Milyen dátum szerepel a Szevrin alapító okiratán, tajpan?  

- Egy bizonyos L. B. írta. Alá 1950. március 14- én. Hosszú sóhajtás. Nagyon hosszú. - Lavrentyij Berija?

- Nem tudom. - Minél jobban belegondolt Dunross az uj húzásba, annál izgatottabbá vált: most már biztosra vette, hogy ez az információ megfelelő pekingi kezekbe kerülve valóságos szökőárként hat majd a szovjet-kínai kapcsolatokra.

- Lehetséges volna betekinteni ebbe a dokumentumba?

- Igen. Lehetséges volna. - válaszolta Dunross, egészen beleizzadt. Áldotta előrelátását, hogy lemásolta Alan Medford Grant jelentésének azt a részét, amely a Szevrinnel foglalkozott.

- És a csehszlovák állambiztonsági szervek említett dokumentumába?

- Abba is. Abba a részébe, amely birtokomban van.

- Az mikori keltezésű?

- 1959. április 6.

- Szóval a mi állítólagos szövetségeseink mindig farkasszív és kutyatüdő voltak?  

- Tartok tőle, hogy igen.

- Miért nem képesek az európaiak meg azok az amerikai kapitalisták megérteni, hogy ki a világ valódi ellensége? Hallod-e?

- Ezt én sem értem. - Dunross most már kivárásra lovagolt. Tiptop némi szünet után ismét fegyelmezett hangon folytatta. Biztos, hogy a barátaim szeretnék megkapni ezt a Szevrin-féle dokumentumot és a vele kapcsolatosakat.

Dunross letörölte homlokáról az izzadságot. - Mint régi barátnak kedves kötelességem, hogy minden lehetséges módon szolgálatára legyek.

Újabb csend. - Felhívott egy közös barátunk, hogy felajánlja támogatását az ön kérését, a Bank of China kölcsönét illetőleg, néhány perce pedig értesítést kaptam, miszerint egy nagyon jelentős pekingi személyiség kijelentette, jóváhagyólag tudomásul veszi az ön kisegítését. – Megint csend következett, Dunross szinte látta. Tiptopot és a többieket, akik minden valószínűség szerint hallgatják beszélgetésüket, mint bólogatnak, illetve csóválják fejüket. - Bocsásson meg, tajpan, jött valaki hozzám.

- Hívjam vissza később?- kérdezte nyomban Dunross, hogy időt adjon nekik a gondolkodásra.

- Nem, erre nincs szükség… ha volna szíves egy percig várni. Dunross hallotta, hogy koppan a kagyló. Valahol rádió szólt. Fojtott hangok hallatszottak, lehettek beszédhangok is. A szíve zakatolni kezdett. Mintha egy örökkévalóság óta várakozott volna már. Aztán megint kézbe vették a kagylót.

- Elnézését kérem, tajpan. Kérem, minél előbb küldje át a dokumentumokat. Lehetséges volna rögtön a szokásos reggeli értekezletük után?

- Igen, természetesen.

- Kérem, adja át legjobb kívánságaimat Mr. David MacStruannak, ha megérkezik.

Dunross csaknem elejtette a telefont, de még időben magához tért. - Bizonyos vagyok benne, hogy ő is hasonló jókat kíván önnek. Hogy van Mr. Yu? - döfött egyet a sötétbe. Szíve szerint beleüvöltött volna a kagylóba: Mi lesz a pénzzel?! Ez a tárgyalás azonban most kínai stílusban folyt. Elővigyázatossága fokozódott.

Újabb csend. – Jól - válaszolt végül Tiptop, de érzékelhetően megváltozott hangon. - Erről jut eszembe: Mr. Yu délután felhívott Kantonból. Szeretné előrehozni a találkozójuk időpontját, ha ez lehetséges. Holnaphoz, hétfőhöz két hétre.

Dunross gondolkodott egy percet: azon a héten japánban lesz, a Toda Shippinggel tárgyal a hajóbérletekről - immár a First Centralt maga mögött tudva, a siker erős reményében. - Az a hétfő sajnos problémás. Jobb volna a rákövetkező hétfő. Elég, ha csak pénteken adok konkrét választ?

- Igen, természetesen. Nos, akkor nem is tartom fel tovább, tajpan.

Dunrossban szinte kibírhatatlanná fokozódott a feszültség: elérkeztek a végső fázishoz. Figyelmesen hallgatta a kellemes, barátságos hangot.

- Köszönöm az információt, tajpan. Feltételezem, hogy az a szerencsétlen illető napszálltára ott lesz a Lo Wu-i átkelőnél. Jut is eszembe: ha a bankügyekhez szükséges papírokat holnap reggel kilencig Mr. Havergill, ön és a kormányzó személyesen behozza, félmilliárd dollár készpénzt haladéktalanul átszállítanák a Victoriába.

Dunross rögtön átlátott a szitán. - Köszönöm, Mr. Havergill és én ott leszünk - felelte, könnyedén elkerülve a csapdát. – Ami viszont a kormányzó urat illeti, sajnos, úgy értesültem, hogy neki a miniszterelnök kérésére a déli órákig a rezidenciáján kell tartózkodnia bizonyos megbeszélések végett. A felhatalmazása és a csopja azonban nálam lesz. - Természetesen elképzelhetetlen és elfogadhatatlan precedenst teremtett volna, hogy a kormányzó, mint holmi közönséges ügyfél személyesen folyamodjon kölcsönért. - Remélem, ez elegendő.

Tiptop szinte dorombolt. - A bank egészen biztosan hajlandó délig várni, hogy alkalmazkodjon a kormányzó úr programjához.

- A kormányzó úr délben a rohamrendőrség és a katonaság képviselőivel tart szemlét Hongkong utcáin, Mr. Tiptop, hogy személyesen ellenőrizze, kellőképp felkészültek-e a hegemonisták által félrevezetett tömegek esetleges lázongásai eseten foganatosítandó intézkedésekre. A kormányzó úr tisztjénél fogva egyben Hongkong katonai főparancsnoka is.

Tiptop hangja kiélesedett. - Egy ilyen fontos aktusra, mint amilyenről szó van, talán még egy főparancsnok is tud néhány percet áldozni értékes idejéből.

- Biztos vagyok benne, hogy örömmel tenné - felelte hidegvérűen Dunross. Jól ismerte az Ázsiában honos alkudozási stílust, dühöngéstől a mézesmadzagig mindenre fel volt készülve. - Mindazonáltal számára a Középső Birodalom és a kolónia érdekeinek megóvása mindenkor elsőbbséget élvez. Sajnos, egészen biztos, hogy amíg a vészhelyzet fennáll, kénytelen az ilyen jellegű kéréseket elutasítani.

Újabb ellenséges hallgatás. - Akkor mit javasol?

Dunross ismét elkerülte a csapdát, a következő szintre ugrott. Jaj, majdnem megfeledkeztem róla: a kormányzó úr szárnysegédje megkért, említsem meg, hogy a kormányzó úr őexcellenciája a jövő szombati lóversenyen vendégül látja a kolónia legjelentősebb kínai személyiségeit, és általam kérdezteti: itt tartózkodik-e az adott időpontban, küldhet-e meghívót önnek? - Dunross reménykedett. A kérdés ilyen formában történt feltevése lehetőséget adott Tiptopnak, hogy arca elvesztése nélkül elfogadhassa vagy elháríthassa a meghívást, s ugyanakkor megóvta a kormányzó arcát is, aki így nem kerülhetett abba a kínos helyzetbe, hogy egy politikai szempontból fontos meghívóját visszautasítsák. Dunross elmosolyodott: a kormányzó még nem is tudja, milyen fontos összejövetelt fog rendezni.

Megint csend következett: Tiptop mérlegelte az ügy politikai vonzatait. - Kérem, köszönje meg a nevemben, hogy gondolt rám. Azt hiszem, itt leszek. Elég, ha csak kedden adok konkrét választ?

- Örömmel továbbítom. – Dunross egy pillanatig fontolgatta, szóba hozza-e Brian Kokot, de aztán úgy döntött: ezt a kérdést függőben hagyja. - Ön ott lesz holnap reggel kilenckor a bankban, Mr. Tip?  

- Jaj, nem. Nekem ehhez az ügyhöz valójában semmi közöm... Én csupán egy érdeklődő kívülálló vagyok. - Újabb csend. - A vezérigazgatót keressék.

Dunross felsóhajtott, minden idegszálával figyelt. Tiptop nem említette a kormányzó személyes jelenlétét. Győztem? - Eszembe jutott valami. Lehetséges volna, hogy a Radio Hongkong kilencórás híreiben valaki megerősítse, hogy a Bank of China félmilliárd dollár értékű azonnali készpénzkölcsönt folyósít a kolóniának?

Újabb csend. – Erre semmi szükség, Mr. Dunross - mondta Tiptop, és most először a beszélgetés folyamán némi derű érződött a hangjában. - Egy egyszerű kapitalista rádió nyilván beéri a Nemes Ház tajpanjának szavával. Jó éjszakát.

Dunross letette a kagylót. Remegett a keze. A háta szúrt, a szíve vadul vert. – Félmilliárd dollár! - mondta félhangon, úgy érezte, szétrobban a feje. - Se papír, se csop, se kézfogás… Csupán néhány telefonhívás, egy kis alkudozás, és reggel kilenckor félmilliárd dollár kölcsönvehető, csak el kell menni érte egy teherautóval!

Győztünk! Előbb Murtagh pénze, és most Kínáé is! Ez gyönyörű, de hogyan használhatnám ki ezt az információt a legelőnyösebben? Hogyan? - töprengett. Plummhoz most már nincs értelme elmenni.

Mit csináljak? Mit csináljak?

Elgyengült a térde, feje zsongott a tervektől és ellentervektől. Óriási üvöltés formájában fakadt fel belőle a hosszú ideje visszafojtott izgalom, belerezegtek a dolgozószoba ablakai. Ugrándozni kezdett, újabb csatakiáltás robbant ki belőle, amely azonban ezúttal nevetésben oldódott fel. Átment a fürdőszobába, hogy leöblítse az arcát. A gombokkal mitsem törődve, letépte magáról és a szemétkosárba hajította átizzadt ingét.

Felpattant a dolgozószoba ajtaja: Adryon viharzott be sápadtan, nyugtalanul. - Apa!

- Jóságos ég, mi történt? - kérdezte döbbenten Dunross.

- Mi van veled? üvöltöttél, mint akit nyúznak. Csak nincs valami baj?

- Dehogy, csak… csak beütöttem a nagyujjamat! - Dunrossból megint kirobbant a boldogság, felkapta, könnyedén fölemelte lányát. - Minden rendben, drágám! Nagyon is rendben!

- Hál’istennek - sóhajtotta Adryon, de nyomban kijózanodott. Akkor megkaphatom jövő hónapban a saját lakásomat?

- I… - Dunross még idejében visszafogta magát. - Nem, nem kaphatod meg, te ravasz kis boszorka! Csak azért, mert látod, hogy boldog vagyok…

- De apa, én csak…

- Nem. Köszönöm, Adryon, de nem. Nyomás a dolgodra.

Adryon villámló szemekkel nézte apját, aztán elnevette magát. - Most azért majdnem elkaptalak!

- Hát igen. Ugye nem felejted el, hogy Duncan holnap érkezik a déli Quantas járattal?  

- Ne izgulj, nem felejtem el. Kimegyek elé. Örülök, hogy visszajön, mióta elment, nem játszottam egy jó biliárdpartit. Te most hová készülsz?

- Úgy volt, hogy átugrom Plummhoz a Rose Courtba, megünnepelni a General Stores átvételét, de…

- Martin szerint óriási húzás! Mármint abban az esetben, ha a tőzsde nem omlik össze. Mondtam annak a dinkának, hogy te úgyis mindent elrendezel. 

Dunross hirtelen rádöbbent, hogy Plumm összejövetele ideális hely volna. Ott lesz Gornt, ott lesz Philip Chen, ott lesz mindenki… Gornt! Most végre örökre elintézem azt a nyomorultat! Felkalapált a szíve. - Murtagh még itt van?

- Igen, épp most indulunk.Tök jó hapsi.

Dunross elfordult, hogy elrejtse mosolyát, és felkapott egy tiszta selyeminget. - Tudnátok várni még egy percet? Van számára néhány nagyon jó hírem.

- Jó, megvárunk. - Adryon odalépett Dunrosshoz, nagy kék szemével fölnézett rá. - Apa… Karácsonyra a lakást… Nagyon szépen kérlek…

- Egyetem után. Ha lediplomázol, megkapod.

- Karácsonyra, és míg élek, imádlak.

Dunross felsóhajtott: eszébe jutott, mennyire kijött a sodrából, mennyire megijedt a lánya, mikor meglátta Gorntot a biliárdteremben. Lehet, hogy holnap megkapod tőlem ajándékba a fejét, gondolta. - Jövő karácsonyra.

Adryon a nyakába ugrott. - Köszönöm, apa, köszönöm, de ne jövő karácsonyra, hanem a mostanira! Könyörgök! Kérlek szépen!

- Nem, mert még…

- Könyörgök, könyörgök, könyörgök.... !

- Jól van. De az ég szerelmére, el ne mondd anyádnak! Elevenen megnyúzna!

_______________________________

78.

19 óra 15 perc

_______________________________

A könnyű esti fuvallat meglibegtette Orlanda ágya körül a függönyöket. Tiszta és sós volt a levegő. Orlanda Bartlett karjai közé fészkelte magát, úgy aludtak, egymáshoz simulva. Orlanda kezének mozdulatára Bartlett felébredt. Egy pillanatig nem tudta, hol van, de aztán helyükre kattantak a dolgok, kissé felgyorsult a szívverése. Csodálatos volt a szeretkezésük. Eszébe jutott, hogyan reagált Orlanda, hogy feszült teste ívbe újra meg újra, hogyan ragadta magával addig soha nem ismert magaslatokba. Na és utána… Orlanda felkelt, kiment a konyhába, vizet melegített, aztán egy forró, nedves törülközővel tért vissza, azzal törölgette le róla az izzadságot. - Borzasztóan sajnálom, hogy nem lehet se megfürödni, se lezuhanyozni, de ha van egy kis türelmed, én mindent szépen megoldok.

Új, tiszta törülköző, a valódi utójáték revelációként ható csodája, Orlanda kedves-gyöngéd ügyködése, szeretetteljes, fesztelensége. A nyakában himbálózó apró kereszt megcsillant a félhomályban, Bartlett tekintete rávetült, utalásai lassanként beszivárogtak agyába, de Orlanda varázslatos kezével, érintésével és ajkával máris elsimogatta az oda nem illő gondolatokat, simogatta, mígnem ismét eggyé váltak az istenekkel, s az istenek nagylelkűsége révén belesüppedhettek az eufóriába - s innen ismét az álomba.

Tunyán figyelte, mint hullámzik a mennyezetről aláhulló függöny a légáramlatban, a vékony szövedék ölelése még meghittebbé tette az ágyat, mintája szépen kirajzolódott az ablakok ellenfényében. Szép volt minden. Mozdulatlanul feküdt, nem akart moccanni, nehogy felébressze Orlandát, nehogy megtörje a varázst, Orlanda ott szuszogott a mellén, alvó arcának szépsége hibátlan volt.

Mit tegyek, mit tegyek, mit tegyek?  

Egyelőre semmit, válaszolt saját kérdésére. A repülőgép szabad, én szintén, Orlanda egyszerűen hihetetlen, soha nő még nem tetszett ennyire. Soha az életben. De tarthat-e tovább ez az állapot, fenntartható-e…? És ott van Casey.

Felsóhajtott. Orlanda ismét megmozdult álmában - Bartlett várt, de nem ébredt fel.

Szemét megbabonázta a látvány, lelke megpihent. A szobában nem volt se hűvös, se meleg, tökéletes volt minden. Orlanda teste szinte súlytalan. Mi van ebben a lányban, tűnődött, hogyan csinálja, mivel igéz meg, mert az szentség, hogy megigézett, elvarázsolt. Párnáztunk, ennyi az egész, nem ígértem semmit, és mégis mintha…

Elvarázsoltak, pajtás.

El. És csoda.

Lehunyta a szemét, és álomba merült.

Orlanda felébredt, vigyázott, hogy ne mozduljon. Nem akarta felébreszteni Bartlettet - mindkettejük kényelme érdekében. Gondolkozni akart. Elgondolkozott időnként Gornt karjaiban is, de tudta, hogy ez most nem olyan. Olyan soha többé nem lesz. Gornttól félt, Gornt jelenlétében mindig készenlétben állt, rettenetesen vágyott tetszeni, folyton az járt az eszében, nem feledkezett-e meg valamiről. Ez a párnázás jobb volt, mint Quillannel bármikor, sokkalta jobb. Linc olyan tiszta és nincs füstíze, csak tiszta és csodálatos, és a Madonnára esküszöm: tökéletes felesége leszek, a világ legjobb felesége leszek. Neki adom az agyamat, a kezemet, az ajkamat, a testemet, hogy tessék, hogy örömet szerezzek neki, nem kérhet olyat, amit meg ne tennék érte. Olyan nincs. Mindent, amire Quillan tanított, most Lincért teszem, vele még azokat a dolgokat is élvezem, amelyeket Quillannel nem élveztem. Testem-lelkem az ő gyönyörét szolgáló eszköz lesz. És az enyémet is - ha rájön majd.

Elmosolyodott, még jobban odafészkelte magát Bartlett karjai közé. Linc technikája Quillanéhez képest nulla, ám az én drágám ügyetlenségét bőségesen pótolja az ereje és a hevessége. És a gyöngédsége. A keze, az ajka… maga a csoda. Még sose volt ilyen, mint vele, soha, soha, soha.

- A párnázás csak kezdete a szexnek, Orlanda - tanította annak idején Gornt. - Varázslónő lehetsz. Képes lehetsz olyan csillapíthatatlan vágyakozással eltölteni egy férfit, hogy az rajtad keresztül döbben rá, mi is valójában az élet. Az extázist azonban keresni kell és meg kell dolgozni érte.

Ó, én megkeresem Lincnek! A Madonnára fogadom: egész életemben ennek szentelem testem- lelkem. Ha dühös lesz, megnyugtatom. Nem csillapítottam-e le ezerszer is Gornt haragját csupán azzal, hogy kedves voltam hozzá? Csodálatos ez a hatalom, és ha egyszer megtanulta az ember, olyan könnyű és kellemes élni vele.

A legjobb újságokat fogom olvasni, képzem magam: miután elértük a felhőket s az esőt, nem fogok beszélni, csak simogatom, nem azért, hogy felszítsam a vágyát, hanem csak úgy, szeretetből, és sose kérem tőle, mondd, hogy szeretsz! Csak azt mondom majd: szeretlek, Linc. Fiakat szülök neki, akikre büszke lehet és lányokat, akikben örömét leli, és jóval az előtt, hogy bőröm elveszti hamvasságát, gondoskodni fogok további gyönyöréről: nagy gonddal kiválasztok neki egy szép mellű, kemény farú libát, én meg illő derűvel és jóindulattal szemlélem őket, együttérzek vele, ha esetleg kudarcot vall, mivel addigra sokkal öregebb és sokkal kevésbé férfias lesz, és a pénzt én kezelem majd, és nélkülözhetetlenebb leszek, mint valaha. És ha majd ráun az első libára, keresek neki másikat, így éljük életünket, jang és jin, amelyben a jin mindig ura a jangnak!

Igen: tajtaj leszek.

És egy nap majd arra kér, utazzunk Portugáliába, látogassuk meg a lányomat, én meg nemet mondok egyszer, kétszer, háromszor is, csak azután egyezem bele - ha már lesz közös fiunk. És ha Linc meglátja a lányomat, őt is megszereti majd, s ez a fantom is eltűnik örökre.

Orlanda felsóhajtott. Csodálatosan érezte magát, szinte súlytalannak, feje kényelmesen nyugodott Bartlett mellkasán. Az elővigyázatosság nélküli párnázás egészen káprázatos. Valóságos extázis. Milyen csodálatos is érezni a késztetést, tudván, hogy fiatal és fogamzóképes vagy, hajlandó önként, a legteljesebb mértékben odaadni magad, s közben könyörögsz egy új életért; hogy életed örökre összefonódjon a szeretett férfiéval.

De vajon okosan viselkedtem-e? És ha most elhagy? Életemben eddig egyetlenegyszer engedtem el tudatosan magam, abban a Quillannel töltött hónapban - de arra engedélyt kaptam. Most nincs semmiféle engedélyem.

Tételezzük fel, hogy Linc elhagy, hogy dühbe gurul, és azt mondja: vetessem el a gyereket.

Nem fogja ezt mondani, gondolta magabiztosan. Linc nem Quillan. Nincs mitől tartani. Könyörgök, Madonna: segíts! Segítsetek, összes istenek! Adjátok, hogy megfoganjon a magja, tiszta szívből könyörgök!

Bartlett összerezzent. - Orlanda… - motyogta félálomban.

- Itt vagyok, drágám, hogy te milyen csodálatos vagy! - Orlanda boldogan odafészkelte magát Bartletthez, nagyon örült, hogy aznap éjszakára kimenőt adott az ámának. - Aludj csak, van időnk mindenre…

- Igen, de…

- Aludj. Nem sokára csinálok egy kis kínai vacsorát, és…

- Nem akarsz inkább te is…

- Aludj, drágám. Minden rendben van.

_______________________________

79.

19 óra 30 perc

_______________________________

Három emelettel lejjebb, az épület hegy felőli oldalán Négyujjú Vu tévét nézett. Venus Poon lakásában ült, Venus Poon készüléke előtt, egy fotelban elterülve, cipőjét lerúgva, nyakkendőjét meglazítva. Az öreg áma egy faülőkés széken ült mellette. Mindketten hasukat fogva hahotáztak egy ősrégi Start és Pan filmen.

- Ííííí, cicerézd meg, a kövér el fog botlani abban az állványban! - horkant fel Négyujjú.

- A sovány meg fejbe fogja vágni azzal a deszkával! Ííííí! Harsányan röhögtek a századszor felújított fekete-fehér film századszor látott jelenetsorán. Aztán véget ért a film, s Venus Poon jelent meg a képernyőn, hogy bejelentse a következő műsorszámot. Négyujjú Vu felsóhajtott. Venus Poon egyenesen ránézett a dobozból, s Négyujjú Vu - akárcsak az összes többi férfinéző - meg volt győződve róla, hogy mosolya egyedül neki szól. Nem értette ugyan Venus Poon angolságát, magát Venus Poont azonban nagyon is jól. Szeme a lány keblére tapadt, amely időnként órákra rabul ejtette tekintetét, közvetlen közelről vizsgálgatta, de soha nem látta, nem tapintotta jelét semmiféle plasztikai beavatkozásnak, amiről pedig Hongkong-szerte suttogtak.  

- Tanúsítom, hogy a csöcseidnek semmi hibája, és hogy még soha életemben nem volt a kezemben méretben vagy minőségben hozzájuk fogható!- jelentette ki fontoskodva az este, miközben Venus még lovagolt rajta.

- Jaj, ezt csak azért mondod, hogy megvigasztald a te szerencsétlen, elszegényedett lányodat! - Ó, ó, ó…!

- Elszegényedett? Ha! Nem ajándékozta talán neked Bankár Kwang tegnap azt a megcicerézett bundát?! Úgy hallom, még a szokásos havi csekkjét is megtoldotta ezer dollárral! Na és én!? Nem mondtam meg neked az első és a harmadik futam nyerőjét? Nem mondtam meg az ötödik befutóját? Harmincezer dollárt nyertél, amiből csak az a tizenöt százalék jött le, amit a tipszteremnek adtam! Annyiba se került neked, mint nekem egy fingás!

- Ugyan, kérlek…! Arról a huszonnyolc és fél ezerről beszélni sem érdemes. Nekem saját ruhatár kell, mindennapra új ruha! A közönségem megköveteli. Nekem a közönségemre is gondolnom kell.

Így vitatkoztak mindaddig, míg közeledni érezve az igazság pillanatát, Négyujjú meg nem kérte Venust, hogy táncoltassa kissé hevesebben a farát. Venus Poon akkora buzgalommal teljesítette kívánságát, hogy Négyujjú hosszú ideig úgy hevert az ágyon, mint egy kicsavart mosogatórongy. Mikor valamilyen csoda folytán lelke nagy sokára mégis visszatért a nagy semmiből, elszorult torokkal nyögdécselni kezdett: - Ajíjje, te kis rima, ha ezt még egyszer meg tudod csinálni velem, adok neked egy olyan gyémántgyűrűt, ami… Ne, ne most, az összes istenekre! Hát mi vagyok én? Isten? Nem most, kis olajosszájú, nem ma. Majd holnap.

És ez a holnap ma van. Kellemes előérzetektől eltelve nézte a csupa mosoly Venus Poont a képernyőn, mint kíván jó éjszakát a nézőknek a következő műsor előtt. Ma este korán végez. Négyujjú Vu szinte látta, mint siet ki a stúdióból, mint ül be a várakozó Rollsba, biztos volt benne, hogy a lány ugyanolyan izgatott, mint Ő. Paul Choyt küldte elé a Rollsszal, hogy beszélgessen vele angolul, s gondoskodjon róla, hogy Venus minél előbb hazaérjen. Később aztán, mikor már túl lesznek a dolgon, beülnek a Rollsba, elmennek annak a barbár szállónak abba a büdös barbár éttermébe barbár ételeket enni… De hát oda jár az összes tajpan, oda jár az összes komoly, civilizált ember a feleségével, vagy ha a felesége nem ér rá, a szeretőjével, úgyhogy muszáj elmenni, hadd lássa Hongkong a szeretőjét meg hogy milyen gazdag, és hogy Venus Poon is mutogathassa a gyémántgyűrűjét.

- Ajíjje! - horkant fel hangosan.

- Eh, tisztelt uraság? - kérdezte gyanakodva az áma. - Mi van?

- Semmi, semmi… Hozz egy kis konyakot.

- Az úrnőm nem szereti a konyakszagot!

- Ne vacakolj, öregasszony, hozd azt a konyakot. Hülyének nézel? Hát ki vagyok én? Valami barbár a Külső Tartományokból? Majd mielőtt összefekszünk, természetesen rágcsálok egy kis illatos teafüvet! Konyakot!

Az öregasszony morogva kicsoszogott, de Négyujjú Vu nem figyelt rá, csak az úrnőjét védi a szerencsétlen, nincs abban semmi rossz.

Megtapogatta a zsebében lapuló kis dobozt. Délelőtt vásárolta nagybani áron az egyik unokatestvérétől, aki már úgyis régen le volt neki kötelezve. A kő kékesfehér volt, kitűnő minőségű és elég nagy, legalább negyvennyolcezret ért, de a feléért megkapta.

Még egy olyan menet, mint a tegnapi, bőven megéri, gondolta lelkesen, bár némi kis nyugtalansággal. Tegnap annál az utolsónál azt hittem, a lelkem tényleg örökre elmegy a nagy semmibe, elragadják az élet csúcsain trónoló istenek! Ííííí, micsoda élvezet volt! De még nagyobb élvezet újra meg újra megrohamozni a jádekaput! Hangosan felröhögött: roppant elégedett volt. Már eddig is remekül alakult a nap. – Titokban találkozott Csempész Jüennel és Fehér Por Lível, akik megválasztották új testvéri szövetségük vezetőjének. Kit is választottak volna, gondolta. Vagy tán nem én biztosítottam a piaci kapcsolatot azon az idegen ördögön keresztül? Ban... Ban… az ördög tudja, mi a neve. Merthogy ez a Ban pénzt kölcsönzött Első Fiú Chennek, aki e szívesség viszonozásaként javasolta, hogy az ópiumüzletet bővítsék fegyverekkel is. Sajnos, olyan hülye volt, hogy hagyta magát elraboltatni és megöletni. De hát akkor is: én: találkozom ezzel az idegen ördöggel jövő héten Macauban, hogy megbeszéljem vele a finanszírozást, a fizetések idejét és módját, és hogy beindítsuk az egész nagyszabású műveletet. Nyilvánvaló, hogy nekem kell a főtigrisnek lennem, nyilván engem illet a haszon oroszlánrésze! A mi gyakorlatunkkal és Hasznos Choy modern technikájával forradalmasítjuk a Hongkongra irányuló ópiumcsempészést, és ha az ópium majd itt lesz, forradalmasítjuk a nyersanyag átalakítását: mérhetetlenül drága fehér port készítünk belőle. És végül forradalmasítjuk azokat a módszereket, amelyek révén a fehér por kijut innen a világpiacra. Most, hogy Paul Choyt sikerült beépíteni a Második Legnagyobb Ház teherhajózási és légi teherszállítási osztályára, most hogy Jüan két - szintén Amerikában tanult unokája - a vámhivatal tisztviselője, Fehér Por Li négy Angliában tanult rokona pedig a Nemes Ház Kai Tak-i szállítási részlegénél, illetve, az All Asia Air ki- és berakodási osztályán dolgozik, a ki- illetve beszállítás, biztonságosabb és könnyebb lesz, mint valaha. A haszon pedig minden eddigit magasan felülmúló.

A titkos találkozón azt is megbeszélték, kiket vonjanak be az üzletbe a rendőrség s főképp a tengerészeti rendőrség részéről.

- Barbárt ne! - tüzelt Fehér Por Li. - Semmi szükség azokra a megcicerézettekre. Ha fehér porról van szó, nem lehet velük beszélni. Én azt mondom, maradjunk csak a sárkányoknál.

- Szerintem is. Már mindegyiket megkörnyékeztük, és mind benne van. Csak a kowlooni Tang-po nem.

- Kowloont nem tudjuk kihagyni. Kowloonban Tang-po a főnök, és ott van a tengerészetiek székhelye is. Mi van ezzel a Tang-poval? Többet akar? Vagy ellenzi a dolgot? 

- Még nem tudom. – Négyujjú Vu vállat vont. - A fősárkány belement, úgyhogy neki is bele kell mennie.

Túljártam az eszeteken, gondolta most, túljártam az eszeteken, és ezért engem tettetek meg főtigrisnek. És túljártam Hasznos Choy eszén is. Dehogy is adtam oda annak a taknyos cicerézőnek a vagyonomat, hogy kockáztassa! Hülyének nézett, de nem vagyok hülye! Okó! Csak kétmilliót adtam, és neki ígértem a haszon tizenhét százalékát… Majd meglátjuk, mire megy. Hamarosan kiderül, mire megy ezzel a kétmillióval.

Négyujjú Vu kéjesen vakarózni kezdett. Akármibe lefogadom, hogy az az agyafúrt ciceréző egy hét alatt megtriplázza. A gyémántgyűrű is az ő első tőzsdei húzásából van, és még Venus Poon egyévi kitartása is bőven kitelik belőle! És mindehhez egyetlen fillért sem kellett elvennem a tőkémből! Ííííí! És azok a körmönfont ötletek, amikkel ez előáll…! Például az, amit majd a tajpannal kell megbeszélnem mikor holnap találkozom vele.

Benyúlt az inge, alá, idegesen megtapogatta a vastag bőrszíjon függő félpénzt. Ugyanilyen félpénze volt kitűnő ősének, Vu Fang-csojnak is, aki egy vitorlást, egy klippert kért érte, hogy versenyre kelhessen Dirk Struan flottájának legkiválóbb hajójával. Vu Fang-csoj azonban ostoba volt, gondolta rosszkedvűen, azt nem kötötte ki, hogy a szívesség részeként bántatlanul elvonulhasson a hajóval, így aztán a Zöld Szemű Ördög, a tajpan túljárt az eszén.

Az összes istenekre: Vu Fang-csoj csak önmagának köszönhette, hogy gyönyörű hajója odalett. De azért nem vesztett el mindent. Addig kerestette, míg meg nem találta azt a púpost, Stride Orlovot, aki Gyenge Culum idejében a Nemes Ház flottájának parancsnoka volt. Embereinek Szingapúr kikötőjében sikerült rábukkanniuk. Elfogták, láncokba verve vitték Tajvanra, Vu Fang-csoj főhadiszállására. Vu Fang-csoj apály idején egy tengerparti oszlophoz kötöztette, úgy fojtatta vízbe szép lassanként a dagállyal.

Én nem leszek olyan ostoba, mint Vu Fang-csoj volt. Na, nem. Én százszor is meggondolom, mit és hogyan kérek a tajpantól.

Holnap a tajpan beleegyezik, hogy megnyitja hajóit az árum előtt - persze titokban, beleegyezik, hogy megnyitja számomra a Nemes Ház valamelyik bankszámláját, hogy természetesen titokban, de nagy haszonnal ott rejtse el számomra a hasznot, ugyanilyen titokban beleegyezik, hogy beszáll mellém egy nagy gyógyszergyár létrehozásába, amely aztán - okó! - Hasznos Choy szerint mindörökre a lehető legtökéletesebb és legtörvényesebb álcázása lesz a narkotikumok előállításának, és végül a tajpan közbenjár annál a félembernél, Lando Matánál, hogy cserélje ki a jelenlegi Zsugori Tung és Chin-féle macaui arany- és szerencsejáték-szindikátust az enyémre, és ígérje meg, hogy az új szindikátus vezetésében ő, a tajpan is részt vesz.

Négyujjú Vu szinte lebegett: a tajpan kénytelen lesz mindenbe beleegyezni. Mindenbe. És amit kérek tőle, az mind hatalmában áll.

- Itt a konyak.

Négyujjú Vu kivette a poharat az áma kezéből, s álmatagon, nagy-nagy élvezettel kóstolgatni kezdte. Tanúim az összes istenek: én, Négyujjú Vu, a Tengerjáró Vu család feje, immár hetvenhat esztendeje teljes életet élek, és ha az istenek a felhők s az esőzés közepette ragadják el lelkemet, örök időkig zengem majd dicséretüket a mennyben - ha ugyan létezik mennyország. Ha meg nem…

Az öregember tűnődve vállat vont, szélesen elvigyorodott, ásított, lehunyta a szemét. Felhőtlenül boldog volt. Az istenek azok istenek, alszanak is, hibáznak is, de hogy a kis lotyó ma este ki fogja érdemelni a gyémántgyűrűt, az olyan biztos, mint hogy megjönnek idén is, jövőre is nagy viharok. Most már csak azt kell eldönteni, mi legyen a kiérdemlés módja, gondolta álomba szenderülve.

A taxi megállt a bejárat előtt. Szuszlov részegen kiszállt, kifizette a viteldíjat, enyhén imbolyogva átlépett a járdaszegély tövében rohanó esőpatakon és bement.

A hallban a liftek előtt kisebbfajta csődület várakozott beszélgetve, Szuszlov felismerte köztük Caseyt és Jacques deVille-t. Bizonytalan lépekkel, nagyokat böffentve lement a lépcsőn a legalsó szintre, átvágott a garázson, és megdöngette Clinker ajtaját.

- Isten hozott, haver! - fogadta Clinker.

- Tovaris! - Szuszlov megölelte.

- Vodkát? Sört? Gyere, Mabel, köszönj szépen a kapitány úrnak! - Az álmos öreg buldog épp csak a fél szemét nyitotta ki, hangosan csemcsegett, szellentett és tovább aludt.

Clinker felsóhajtott és becsukta az ajtót. - Ez a szerencsétlen, vén Mabel… Ez csinálja ezt a büdöset. De ezt szagold meg! – Egy teli vizespoharat nyújtott át kacsintva Szuszlovnak. - A kedvenced, öreg harcos. Százhúsz százalékos!

Szuszlov visszakacsintott, és hangos kortyokkal felhajtotta a vizet. - Köszönöm, öreg matróz. Még egy ilyen pohár, és boldogan elhajózom ebből a kapitalista paradicsomból!

- Még egy ilyen pohár - hahotázott a látszat fenntartása érdekében Clinker - és négykézláb távozol Hongkongról! - Újratöltötte a poharat. - Meddig maradsz?  

- Csak amíg megiszom veled néhány búcsúpohárkát. Tízig maradhatok, aztán mennem kell. Egészség! - harsogta kényszeredett kedélyességgel Szuszlov - Nem lehet itt valami zenét hallani?

Clinker nyomban bekapcsolta a lemezjátszót, jó hangosra állította. A szomorú orosz népballada szinte betöltötte a szobát.

Szuszlov Clinker füléhez hajolt. - Kösz, Ernie. Időben itt leszek.

- Jól van - kacsintott Clinker: még mindig elhitte, hogy Szuszlov egy férjes asszonyhoz jár a Sinclair Towersbe. - Hogy hívják a spinét? - Eddig még sose kérdezte meg.

- Ne szólj szám, nem fáj fejem - súgta vissza szélesen vigyorogva Szuszlov. - Elég, ha annyit tudsz, hogy a férje egy arisztokrata, egy kapitalista disznó, ráadásul képviselő.

Clinker felragyogott. - Óriási! Tedd be egyszer a spinének a nevemben is!

Szuszlov lement a csapóajtón, megkereste a zseblámpát. Az alagút repedezett betonmennyezetéről csöpögött á víz, legutóbbi ittjárta óta szélesedtek a repedések. A padozatot kisebb-nagyobb törmelékhalmocskák tették csúszóssá, nehezen járhatóvá. Szuszlov idegessége fokozódott: nem szerette sem a szűk tereket, sem azt, hogy most találkoznia kell Crosse-szal, legszívesebben kint lett volna a hajóján, hogy tökéletes alibije legyen arra az időpontra, mikor Dunrosst elkábítják és elrabolják. Crosse azonban erősködött.

- A jó ég áldja meg, Gregor, magának ott kell lennie! Ne izguljon, gyerekjáték az egész. Gyerekjáték? - dühöngött magában Szuszlov - ahogy visszagondolt párbeszédükre. Elővette hangtompítóval felszerelt rövid csövű pisztolyát, megvizsgálta, kibiztosította. Óvatosan folytatta útját a létráig, felmászott a preparált szekrényhez. A lépcsőre érve megállt, visszafojtott lélegzettel hallgatózott, minden érzékszervével figyelt: van-e veszély. Semmi. Fellélegzett, halk léptekkel felment a lakásba. A szomszédos hegyoldalról elég fény szűrődött be az ablakokon, hogy lásson. Alaposan megvizsgált minden helyiséget. Miután végzett, a hűtőszekrényhez ment, elővett egy üveg sört, kibontotta, s szórakozottan kinézett az ablakon. Innen nem látta ugyan a hajóját, de tudta, hol horgonyoz, a gondolat némi biztonságérzettel töltötte el. De jó lesz már elhajózni, gondolta. De sajnálni is fogom: szeretnék visszajönni. Hongkong nagyszerű hely. Vajon látom-e még?

Na és Sinders? Merjek-e bízni benne?

Összeszorult a szíve: a jövője forgott kockán. A KGB pillanatok alatt rájöhet, hogy ő etette be Metkint. Elég, ha a központ egyszerűen felhívja Roger Crosse-t. – Ha ugyan nem jöttek rá máris… maguktól.

Hogy a gáz vetné fel ezt a Sinderst! Tudtam, hogy meg fog zsarolni… az ő helyében én is ezt tettem volna. Vajon Roger tudni fog-e róla? Nem. Sinders ezt még neki sem árulja el. Egyébként mindegy: ha egyszer bármit is átpasszolok a másik oldalra, egy életre a kezébe adom magam.

Múltak a percek. Liftzúgás hallatszott. Szuszlov nyomban elővette a pisztolyát. A zárban kulcs fordult. Villanásszerűen nyílt majd csukódott az ajtó:

- Jó estét, Gregor - szólalt meg halkan Crosse. - Fordítsa már el rólam azt a vacakot.

Szuszlov biztosította a fegyvert. - Mi az a fontos? Mi van azzal a tetves Sindersszel? Mi a f…

- Csillapodjon le és hallgasson meg. – Crosse egy mikrofilm tekercset vett elő, szokatlanul csillogott a szeme. - Ez itt ajándék. Elég drága ugyan, de ezen a filmen rajta van az összes valódi AMG-jelentés.  

- Mi? - Szuszlov Crosse-ra meredt. - Hogyhogy? - Leesett állal hallgatta Crosse-t, aki beszámolt a páncélteremben történtekről.

-… és miután Dunross elment, lefényképeztem, aztán visszatettem a jelentéseket.

- A film elő van híva?

- Persze. Csináltam róla egy sorozatot, de miután elolvastam, azonnal megsemmisítettem. Így azért biztonságosabb… Hátha megállítják valahol és megmotozzák. Nem lehet tudni. Sinders kiásta a csatabárdot. Mi a fene történt maguk között?

- Előbb a jelentésekről beszéljen, Roger.

- Sajnos, szóról szóra ugyanazok, mint az előzőek. Semmi különbség.

- Micsoda?

- Hát igen… Dunross igazat mondott.

Szuszlov megdöbbent. - De hát maga azt mondta, egészen biztos! Crosse fölvonta a vállát, és odaadta a tekercset. - Tessék a bizonyíték.

Szuszlov csúnyán elkáromkodta magát.

Crosse komor arccal figyelte, nem mutatta derültségét. A valódi jelentések értékesebbek annál, mintsem átadjam őket, gondolta. Egyelőre nem adom. Még nincs itt az ideje. Majd, Gregor pajtás, majd. Darabonként, nagyon drágán. Ennyi értékes információt csak részletenként és nagyon óvatosan szabad adagolni. Ami pedig a tizenegy darabos kirakós játékot illeti - bármit jelentsen is az a jelhalmaz - megfelelő időpontban nyilván egy vagyont érnek. - Sajnos, ezúttal nem volt szerencsénk, Gregor.

- És akkor mi lesz Dunross-szal? - kérdezte Szuszlov hamuszürke arccal. - Mi van, ha már berámolták a ládába?

Crosse vállat vont, sovány arca ráncait elmélyítette a félhomály. A műveletet nem kell félbeszakítani, az egészet nagyon gondosan megterveztem. Egyetértek Jasonnel, nem árt egy kicsit felkavarni Hongkongot. Dunross elrablása hatalmas hullámokat fog kelteni. Most, hogy a bankokat megrohanták, és hogy a tőzsde düledezik… nagyon sokat fog nekünk segíteni. Nagyon aggódom. Sinders mindenbe beleüti az orrát, és mindenféle kínos kérdéseket tesz föl. Na és itt van a Metkin-ügy, itt van Voranszkij esete, itt vannak az AMG-papírok, itt van maga… Túl soka hiba. A Szevrint tehermentesíteni kell. Dunross elrablása ezt remekül meg fogja oldani.

- Biztos? - kérdezte Szuszlov, kellett neki a megnyugtatás.

- Igen. Biztos. Hála magának, Dunross mindent szépen meg fog oldani. Ő lesz a csalimadár. Ez idő szerint minden segítségre szükségem van. Maga el fogja árulni Arthurt. Igaz?

Szuszlovnak kis híján elállt a szívverése a szinte veséjébe fúródó tekintet hatása alatt, de arca nem mutatta meglepetését. De csak nagyon kevés hiányzott hozzá. - Örülök, hogy Sinders elmondta, ez sok mindent megold. Hogyan másszak ki ebből a veremből?

- Magának mi a terve?

- Nem tudom, Roger. Sinders képes beváltani a fenyegetését?

- Jaj, az ég szerelmére! - csattant fel Crosse. - Maga nem váltaná be?

- Akkor mit csináljak?

- Döntenie kell: maga vagy Arthur. Ha feladja Arthurt, a következő áldozat én leszek. - Hosszú, vérfagyasztó csend következett, Szuszlov érezte, hogy nyakszirtjén meredezni kezdenek a szálak. Amíg viszont engem nem fenyeget közvetlen veszély, és én mindig jó előre tudom, mi várható, engem nem érdekel.

Szuszlov állta Crosse tekintetét. - Iszik valamit?

- Tudja, hogy nem iszom.

- Úgy értettem, sima vizet… vagy szódát. - A nagydarab orosz a hűtőhöz lépett, kivette a vodkásüveget, meghúzta. - Örülök, hogy Sinders elmondta.

- Az ég áldja meg magát, Gregor! Hát hová tette az eszét? Természetesen nem mondta el. Az a hülye azt hiszi, hogy ez a kettejük titka. Magasságos mindenható, ez itt mégiscsak az én körzetem! Bemanővereztem egy bepoloskázott szobába. Nem vagyok én hülye…! - Crosse tekintete szinte elviselhetetlenül szúróssá vált. - A kérdés roppant egyszerű, Gregor: maga vagy Arthur. Ha maga kiadja Arthurt, én veszélybe kerülök, s ilyenformán a többiek is. Ha nem enged Sindersnek, magának befellegzett. A két lehetőség közül számomra az utóbbi a szimpatikusabb. Maga meghal, viszont én meg a Szevrin folytatjuk.

- A legjobb megoldás az volna, ha beköpném Arthurt - mondta Szuszlov - de úgy, hogy mielőtt elkaphatnák, lógjon meg. Az Ivanovra jöhet. Eh?

- Sinders erre is számít. Még hongkongi vizeken feltartóztatná…

- Ez lehetséges, de nem valószínű. Ellenállnék, ha a tengeren a hajómra akarna jönni, - Szuszlov feszülten figyelte Crosse-t, szájába epe gyülemlett. - Vagy ez, vagy Arthur öngyilkosságot követ el. Vagy más öli meg. 

Crosse szeme elkerekedett. - Maga viccel! Azt akarja, hogy küldjem Jasont a másvilágra?

- Maga mondta: ez a kérdés ilyen egyszerű. Vagy ő, vagy én: Különben is: egyelőre még csak sorra vesszük a lehetőségeket. Az egy fix pont, hogy magát nem lehet feláldozni. Arthurt viszont igen. És a többieket is. És engem is. - Szuszlov komolyan gondolta. - Úgyhogy bármi történjék is, magának semmiképp sem eshet baja. És jó volna, ha nekem sem esne. Sose rajongtam az elmúlás gondolatáért. - Megint meghúzta a vodkásüveget, megvárta a jól ismert, kellemes, gyomormelengető érzést. – Maga velünk van, ugye?

- Igen. Persze. Amíg kitart a pénz, és amíg élvezem a játékot.

- Sokkal hosszabb és jobb életet élne tovaris, ha hinne is.

- Hogy még élek, azt kizárólag annak köszönhetem, hogy nem hiszek. Maga meg a KGB-s barátai nyugodtan próbálgassák csak zsebre vágni a világot, szivárogjanak, épüljenek be olyan izmusokba, amilyenekbe csak akarnak, csinálják - mind ezt olyan szándékkal, amit épp bevallanak, én csak szépen adom maguk alá a lovat.

- Ez meg mit jelent?

- Egy régi szólásmondás, azt jelenti: segítek - válaszolta szárazon Crosse. - Szóval? Feldobja Arthurt?

- Nem tudom. Nem tudna esetleg valamilyen vaklármát okozni a reptéren, hogy azalatt mi szépen elevezhessünk Hongkongról?

- Tudni éppenséggel tudnék, de Sinders már fokozott készenléti állapotot rendelt el.

- Na és Macauval mi a helyzet?

- Esetleg. De nem szívesen. Mi lesz a Szevrin többi emberével?

- Hadd ássák magukat még mélyebbre. Lehúzunk minden rolót. Maga átveszi a Szevrint, aztán majd mikor lecsillapodik a vihar, megint beindulunk. Elképzelhető, hogy Dunross után deVille legyen a tajpan?

- Nem tudom. Szerintem Gavallannak nagyobb esélye van. Egyébként ma reggel Sha Tinnál megtalálták a Farkasemberek két újabb áldozatát.

Szuszlovban újraéledt a remény, rettegése valamelyest csillapodott. - Mi történt?

Crosse elmesélte, hogyan bukkantak a holttestekre. - Egyelőre, még nem sikerült azonosítani a szerencsétleneket. Nézze Gregor… Bárhogy alakulnak is a dolgok, Arthur kiadása nagyon kényes művelet. Lehet, hogy rám üt vissza. Mindazonáltal lehetséges, hogy ez a tőzsdekrach, ez a bankfosztogatás meg Dunross eltűnése valahogy elkeni a dolgot. Esetleg.

Szuszlov bólintott. Émelygés kerülgette. Dönteni kell. - Nézze, Roger… Én nem csinálok semmit. Egyszerűen lelépek, lesz, ami lesz. Megpróbálom megelőzni Sinderst, leadok egy jelentést a központnak, hogy mi történt. Hogy Sinders mit lép… az a jövő titka. Nekem is vannak befolyásos barátaim. Talán ez az itteni katasztrófa, meg Dunross begyűjtése… Amúgy is magam végzem a gyógyszeres kihallgatást, sose lehet tudni. Lehet, hogy tényleg olyan okos, mint maga állítja, és áthintáz minket… Tessék?

- Semmi, semmi.: Koronszkijjal mi van?

- Ma reggel megkaptam tőle a szükséges hatóanyagokat, aztán lelépett. Úgy döntöttem, hogy a kihallgatásra nem a szárazföldön, hanem az Ivanovon fog sor kerülni. Miért kérdezi?

- Csak úgy. Folytassa.

- Lehet, hogy Hongkong összeomlása lecsillapítja a feletteseimet. Most, hogy immár döntött, Szuszlov valamivel jobban érezte magát. - Küldjön egy sürgős jelentést a központnak a szokásos csatornákon Berlinbe. Szóljon Arthurnak, hogy ma éjjel ő is tegye ugyanezt rádión. A jelentésben írják meg, hogy én mindent remekül csináltam. A Metkin-ügyet kenjék az itteni CIA-re, az anyahajót meg a Voranszkij-affért szintén. Eh? Kenjenek mindent a CIA-re meg a Kuomintangra.

- Rendben. Dupla honoráriumért. Most jut eszembe, Gregor, hogy én a maga helyében letörölném az ujjlenyomataimat arról a palackról.

- Eh?

Crosse kéjes élvezettel beszámolt róla, hogy Rosemont elvitte a rajtaütéskor itt maradt poharat, de ő - mármint Crosse - már hónapokkal ezelőtt eltávolította Szuszlov ujjlenyomatait a dossziéjából.

- Elővigyázatosságból.

Az orosz falfehér lett. - És a CIA- nél megvannak az ujjlenyomataim? - Csak akkor, ha nekik részletesebb dossziéjuk van magáról, mint nekünk. Ezt kétlem.

- Roger, én elvárom magától, hogy fedezzen.

- Ne aggódjon, a jelentésemben olyan liliomfehérnek fogom lefesteni, hogy rögtön előléptetik. Viszonzásképpen maga százezer dollár jutalomra javasol engem.

- Az túl sok!

- Ez az ára. Maga pontosan tudja, mekkora drekkből vakarom ki. - Crosse hidegen elmosolyodott. - Még szerencse, hogy profik vagyunk.

- Jól van… megpróbálom...

- Helyes. Itt várjon. Clinker telefonját lehallgatják. Jason lakásáról fogok telefonálni abban a pillanatban, mihelyt megtudom, mi van Dunross-szal. - Crosse kezet nyújtott. - Sok szerencsét. Sindersszel kapcsolatban pedig megteszem, amit tudok.

- Köszönöm. - Szuszlov medvemód megölelte Crosse-t. - Sok szerencsét magának is, Roger. - Ne hagyjon cserben Dunross-szal.

- Nem hagyjuk cserben.

- És csak így tovább.

- Mondja meg a barátainak, hogy csak így tovább a pénzzel is.

- Meglesz. - Szuszlov kiengedte Crosse-t, bezárta az ajtót, izzadó tenyerét nadrágja szárába törülte, és elővette a filmtekercset. Halkan káromkodni kezdett, szidta a filmet, szidta Dunrosst, Hongkongot és Sinderst. Felderengett előtte a KGB kihallgatás réme, hogy megkérdezik: hogy is volt az a dolog Metkinnel? Ezt valahogy ki kell védeni, gondolta. Kiverte a hideg veríték. Lehet, hogy mégis csak föl kellene dobnom Arthurt… De úgy, hogy Roger ne kerüljön gyanúba. Valahogy biztos meg lehet csinálni.

A lakásból kilépve Roger Crosse beszállt a liftbe, és megnyomta a földszint gombját. Most hogy végre magára maradt, kimerülten nekidőlt a fülke falának, és megpróbálta elhessegetni félelmeit. - Hagyd abba! - szólt magára. Nagy akaraterővel összeszedte magát, cigarettára gyújtott, észrevette, hogy remeg a keze. Ha az a nyomorult tényleg bedobja a szereit és kihallgatja Dunrosst, benne vagyok a slamasztikában. És a nyakam teszem rá, hogy Szuszlov még egyáltalán nem zárta ki a lehetőséget, hogy kiadja Plummot. Ha pedig ezt megteszi, könnyen fejemre dőlhet az egész kártyavár. Elég egyetlen botlás, egyetlen parányi kis hiba, és végem.

A lift megállt, lármás kínaiak szálltak be, de Crosse észre se vette őket. A földszinten Rosemont várta: - Na?

- Semmi, Stanley.

- Maga meg a megérzései, Rog…

- Sose lehet tudni, Stanley. Lehetett volna valami. - Crosse próbálta beindítani az agyát. A megérzést csak úgy kitalálta, Rosemontot pedig csak azért hozta magával - és váratta odalent - hogy ezzel kicselezze Rosemont embereit, akikről tudta, hogy még mindig figyelik a házat.

- Nem érzi jól magát, Rog?

- De igen. Köszönöm, semmi bajom. Miért?  

Rosemont vállat vont. - Megiszunk egy kávét vagy, egy sört? - Kisétáltak, odakint már teljesen sötét volt. Rosemont kocsija ott állt a kapu előtt.

- Nem, köszönöm, én arra megyek. - Crosse a Rose Courtra mutatott, a toronyház valamivel feljebb az utca túloldalán magasodott föléjük. – Várnak egy koktélpartira, - Megint feltolult benne a félelem. Most mi a fenét csináljak?

- Miről van szó, Rog?

- Semmiről.

- A Rose Courtban… semmiről. Lehet, hogy nekem is ki kellene vennem itt egy lakást. Rosemont, Rose Court… nem is hangzik rosszul.

- Nem - Crosse összeszedte magát.– Volna kedve lejönni a kikötőbe az Ivanov búcsúztatására?

- Hogy a fenébe ne volna? Örülök, hogy végre kirúgták azokat a mocskokat. - Rosemont lenyelt egy ásítást. - Na, végre szóra bírtuk azt a komputerbuzeránst. A jelek szerint még egy rakás más dolgot is bespeizolt.

- Miket?

- Mindenféle adatot a Corregidorról, a csúcssebességét, hol vannak a nukleáris fegyverei, melyek az élesítési kódjaik meg ilyesmiket. Majd még mesélek. Éjfélre jöjjön értem, jó lesz úgy?

- Jó, rendben van. - Crosse sarkon fordult és elsietett. Rosemont homlokát ráncolva nézett utána, majd a Rose Courtra fordította tekintetét. Mind a tizenkét emeleten világosak voltak az ablakok. Megint Crosse után nézett: apró figurája már csak egy sziluettnek hatott, ahogy bekanyarodva nekivágott a fölfelé vezető lépcsőnek.

Mi lelheti ezt a Rogot? - tűnődött. Itt valami nem stimmel.

_________________________________

80.

20 óra 10 perc

_________________________________

Roger Crosse az ötödiken szállt ki a liftből, feszült arccal lépett be az Asian Properties lakásába. A tágas szobában tolongás és zsivaj fogadta. Megállt az ajtóban, tekintetével végigpásztázta a vendégeket, Plummot és Dunrosst kereste. Azonnal feltűnt neki, hogy kissé nyomott a hangulat, ez fokozta nyugtalanságát. Nem sok feleség volt jelen, néhányan ideges kis csoportba tömörülve, a helyiség túlsóvégében álltak. Mindenütt a tőzsde küszöbönálló összeomlásáról és a bankok megrohanásáról vitatkoztak, eléggé túlfűtött hangulatban.

- Jaj, ne jöjjön nekem ilyenekkel! Nagyon szép a Victoriától, hogy bejelenti, a jó ég tudja hány milliárdért átveszi a Ho-Pakot, de kérdem én, hol van a kápé, ami a felszínen tart minket? Eh?

- Az ég áldja meg, nem mi tehetünk róla!- csattant fel Johnjohn. - Ez csupán egy átmeneti bizalomhiány.

- Szerintem pedig egyértelműen a rossz vezetés következménye - replikázott általános helyeslés közepette savanyú képpel Barre, majd észrevette a közeledő Crosse-t. - Halló, Roger! Halló! - köszöntötte édeskés mosollyal.

Roger Crosse nyomban érzékelte azt az azonnali begubózást, amely szinte mindenkinél megfigyelhető volt, ha váratlanul pillantotta meg. - Ian itt van? 

- Nem, még nincs - felelte Johnjohn.

Crosse kiengedte a levegőt: nagyon megkönnyebbült. - Biztos?

- Száz százalék. Amint megérkezik, én megyek is - mondta, kedvetlenül Dunstan Barre. - Ezek az istenverte bankok! Ha nem…

Johnjohn a szavába vágott. - Mi van ezekkel az átkozott Farkasemberekkel, Roger? - A Radio Hongkong és a kínai napilapok egyaránt nagy teret szenteltek a két megtalált holttestnek - angol nyelvű újság vasárnap nem volt.

– Én sem tudok többet, mint maguk - válaszolt Crosse. - Még mindig nem sikerült azonosítani az áldozatokat. - Tekintete Richard Kwangon állapodott meg, aki ettől összerezzent. - Ugye Richard, maga sem tud senkiről, aki eltűnt, vagy elrabolták volna?

- Nem, sajnos, nem.

- Ha megbocsátanak… Megyek, megkeresem a házigazdát. - Crosse keresztülnyomakodott a tolongáson. - Jó estét, Christian! - köszönt oda menet közben a Guardian magas, sovány főszerkesztőjének. Látta, hogy bár igyekszik leplezni, mégis nagyon komor. - Őszintén sajnálom a feleségét.

- Zsosz - felelte Christian Toxe tőle telhető leghiggadtabban és odalépett Crosse-hoz. - Zsosz, Roger. Ő már… neki már… Az élet megy tovább, igaz? Kényszeredett mosolya szinte groteszk volt. - A Guardian nem állhat le.

- Az nem.

- Volna majd számomra egy perce?

- Persze… De csak nem hivatalosan, mint mindig, ugye?

- Természetesen.

Crosse továbbment, ellépett a mély beszélgetésbe merült Pugmire és Sir Luis Basilio mellett, és észrevette Caseyt, aki a kikötőre néző széles teraszon állt egy csoport közepén, amelynek többek között deVille és Gornt is tagja volt. Gornt nyájas képpel szemlélődött. Crosse ezt furcsának találta. - Jó estét, Jason! - szólalt meg Plumm mögött, aki épp Joseph Sternnel és Phillip Chennel beszélgetett. - Köszönöm, hogy meghívott.

- Á, jó estét, Roger! Örülök, hogy eljött.

- Jó estét! - köszönt Crosse a többieknek is. - Hát a díszvendég hol van, Jason?  

- Ian telefonált, hogy valami közbejött, de már úton van. Bármely pillanatban megérkezhet. - Plumm szemmel láthatólag ideges volt. - A… ööö… a pezsgő már be van hűtve, és bebifláztam egy rövidke szónoklatot is. Minden elő van készítve - mondta Crosse-t figyelve. - Jöjjön, Roger, hadd töltsek magának valamit. A Perrier-t szereti, ugye? Jöjjön, van az is behűtve…

Crosse követte. Ő is örült a négyszemközti beszéd lehetőségének, de abban a pillanatban, amint a konyhához értek, felmorajlott a vendégsereg. Dunross állt az ajtóban Riko Gresserhoff-fal és Gavallannal. Mindhárman szélesen mosolyogtak.

- Nézze, Jason, én… - Crosse elhallgatott, Plumm már el is indult vissza a bárpulthoz, és ha Crosse nem figyel minden idegszálával, nem is veszi észre, hogy Plumm bal kézzel ügyesen eltör egy apró kis fiolát az egyik pezsgővel teli pohár fölött. Plumm az üvegszilánkokat visszacsempészte a zsebébe, fölvette a tálcát, s rajta a négy poharat, és elindult az ajtó felé.

Dunross megvárta, míg előbb Riko, majd Gavallan is elvesz egy-egy poharat, majd habozás nélkül a preparált pohárért nyúlt. Az utolsó poharat Plumm vette el, az üres tálcát egy zavarodott pincér kezébe nyomta. - Isten hozta, Ian, és gratulálok a legújabb szerzeményéhez! - köszöntötte minden különösebb körítés nélkül Dunrossra italát. A közelben állók udvariasan megemelintették poharukat.

- Akkor most talán igyunk Richard Kwangra, Johnjohnra és bankjaik egyesülésére - folytatta Plumm. Kissé furcsán csengett a hangja.

- Miért is ne? válaszolt nevetve Dunross, és a helyiség túlsó oldalán álló Johnjohnra pillantott. - Bruce! - kiáltott oda poharát magasra emelve. A háttérzaj egy pillanatra megszűnt. – A Victoriára! - Felerősödő hangját tisztán hallotta mindenki. Volt, aki mondat közepén hagyta félbe mondandóját. - Van egy jó hírem, ami érzésem szerint mindenkit érdekel. Épp most jutott tudomásomra, hogy a Bank of China még a hétfői nyitás előtt félmilliárd dollár készpénzt folyósít a Victoriának és a többi banknak.

Halálos csend támadt: A teraszon állók bejöttek, Gornt jött legelöl. - Mi történt?

- Most hallottam, hogy a Bank of China félmilliárd dollár készpénzt kölcsönöz a Vicnek, meg a többi hongkongi banknak. A bankok megrohanásának ezennel vége! - Dunross magasra emelte poharát. – A Victoriára!

Elszabadultak a pokol ördögei, mindenkinek ezer kérdése volt mindenkihez. Crosse elindult, s abban a pillanatban, mikor Dunross az ajkához emelte a poharat, mintegy véletlenül megbotlott, nekiesett és kiverte a kezéből. A pohár szilánkokra törött a padlón. - Jaj, istenem, bocsánatot kérek!

Plumm döbbenten meredt rá. - Az ég sze…

- Jaj, Jason, elnézését kérem! - vágott a szavába Crosse, miközben egy pincér sietve összeszedegette az üvegdarabokat. – Talán hozhatna Iannek egy másik poharat.

- Szívesen, de… - Plumm kábán elindult, de Riko Gresserhoff szavai hallatán megtorpant:

- Tessék tajpan, igya meg az enyémet.

Aztán Johnjohn kiabálta túl a zajongást. - Csendet kérek, egy pillanat csendet! - Odafurakodott Dunrosshoz. - Biztos ez, Ian? - kérdezte a néma csendben, - Biztos a készpénz?

- Hogyne - felelte fesztelenül Dunross. Ivott egy kortyot a Rikótól kapott pohárból, élvezte a helyzetet. - Tiptop személyesen hívott. A kilencórás hírekben már benne lesz.

A bejelentésre hatalmas üdvrivalgás tört ki, újabb kérdések és válaszok harsantak. Dunross észrevette, hogy a helyiség túloldalán álló Gornt őt nézi. Kissé elhidegült a mosolya, s a kérdésáradatra ügyet se vetve, fölemelte poharát. - Egészségére, Quillan! - kiáltott gúnyosan. A zsivaj ismét elült. Mindenki kettejüket figyelte.

Gornt hasonló gunyorossággal viszonozta a gesztust. - A maga egészségére, Ian. Kína tényleg hajlandó kölcsönözni?

- Igen, hajlandó, és erről jut eszembe: épp most állapodtam meg egy új, ötvenmillió amerikai dolláros forgóalapban. Ezzel most már a Nemes Ház a kolónia legmasszívabb hongja.

- És mi a biztosíték? - hasított a hirtelen beállt csöndbe Gornt hangja.

- A Nemes Ház jó híre! - Dunross jól színlelt könnyedséggel fordult Johnjohnhoz. - A kölcsönt a New York-i First Central egyik leányvállalata, a Royal Belgium folyósítja, de maga a First Central is beszáll mellé. - Szándékosan nem nézett Gorntra, úgy ismételte: Ötvenmillió amerikai dollár. – Élvezte saját szavai csengését. - Erről jut eszembe, Bruce, holnap visszavonom a hajóimmal kapcsolatos kölcsönigényemet. Már nincs szükségem a Vic pénzére… a Royal Belgium kedvezőbb feltételekkel adja.

Johnjohn csak nézett. - Maga viccel!

Nem. Az imént beszéltem Paullal. - Dunross Plummra pillantott. - Elnézését kérem, Jason, de emiatt késtem, ezt meg kellett neki mondanom. Bruce, öregfiú! Paul már bent van a bankban, intézkedik, hogy még nyitás előtt fogadni tudják a Bank of China pénzszállítmányát… Kéri, hogy azonnal fáradjon be.

- Eh?

- Azonnal. Sajnálom.

Johnjohn üres tekintettel meredt rá, szóra nyitotta a száját, de meggondolta magát, aztán váratlanul örömujjongásban tört ki. Hangját általános örömrivalgás nyelte el. Johnjohn kirohant. - Jézusom, tajpan, maga tényleg…?

- Maga Tiptop? Akkor ez tényleg komoly! Nem gondolja, hogy…

- Jézusom, én meg nyitottan adtam…!

- Én is! A jó életbe! Reggel rögtön nekiállok vásárolni!

- Muszáj, különben végünk…

Dunross látta, hogy Sir Luis, Joseph Stern és Phillip Chen összedugja a fejét, Gornt pedig fagyos arckifejezéssel továbbra is őt nézi. Aztán észrevette, milyen boldogan mosolyog rá Casey, s köszönetképpen felé emelintette poharát. Casey viszonozta a gesztust. Gornt a jelenetet látva odament Caseyhez, a közelben állók összerezzentek, félrehúzódtak. - Ugye a Par-Connak is a First Central a bankja?

- Igen, az, Quillan - válaszolta Casey. Halk volt a hangja, a rájuk összpontosuló figyelemben mégis az egész helyiségben jól hallatszott. - Ezt maga meg Bartlett intézte el? - kérdezte a lány fölé tornyosulva Gornt.

Dunross gyorsan közbe szólt. - Magam intézem a kölcsönügyeinket. Gornt elengedte a füle mellett, csak Caseyt figyelte. - Maguk intézték el?

Casey kalapáló szívvel, de állta a tekintetét. - Azt a bankot nem én irányítom, Quillan.

- Tudom, de azért ebbe az ügybe belepancsoltak egy kicsit - felelte fagyosan Gornt. - Így van?  

- Murtagh megkérdezte, tőlem megkérdezte, hogy a Struan jó adós-e - mondta Casey nyugodtan. Erre én azt feleltem, hogy igen, szerintem a Struan a lehető legjobb adós.

- A Struan nyakig ül a bajban - mondta Gornt.

Dunross odament hozzájuk. - Épp ellenkezőleg. Erről jut eszembe, Quillan: megbeszéltem Sir Luisszal, hogy délig felfüggeszti a Struan-papírok adásvételét.

Minden szempár Sir Luis Basilio felé fordult, aki sztoikus nyugalommal tűrte a szemrevételezést. A szempárok néhány másodperc múltán ismét Dunrossra és Gorntra szegeződtek.

- Miért?

- Hogy időt adjon a piacnak a fellendülésre való átállásra.

- Miféle fellendülésre?

- Arra, amire már mindannyian rászolgáltunk, arra, amit az öreg Vak Tung megjövendölt. - Dunross szavai mindenkit felvillanyoztak, még Caseyt is. - És ahhoz is, hogy a részvényeink ára ismét emelkedik - reccsent Dunross hangja… Harminccal nyitunk.

- Ilyen nincs… - lehelte valaki.

Gornt felcsattant. - Ezt nem teheti! Kilenc ötvenen zárt! Már elfelejtette? Kilenc ötvenen!

– Hétfőn akkor is harmincért adjuk! - vágott vissza Dunross. Gornt Basilio felé perdült. - Ez rablás fényes nappal! ąs maga ehhez segédkezet nyújt?!