- Majd a versenybizottság bejelenti - Dunross a felzúdulásban még egyszer megnyomta a lift hívógombját.

Gornt épp akkor ért oda, mikor kinyílt az ajtó. Mindenki benyomakodott. Dunross üvölteni tudott volna a lassúság miatt. – Kalauzhal nyert orrhosszal, Ian - harsogta túl a kivörösödött arcú Gornt a zsivajgást.

- Micsoda futam! - kiáltotta valaki. – Tudja valaki, miért óvnak? - Maga tudja, Ian? - kérdezte Gornt.

- Igen.

- Az én Kalauzhalam miatt?

- Ismeri a procedúrát. A versenybizottság kivizsgálja az ügyet, aztán bejelentik, mire jutottak. - Gornt barna szeméből kiolvasta, hogy halálos düh emészti, amiért nem tagja a versenybizottságnak. - Nem is leszel, te nyomorult, gondolta dühösen: Amíg meg nem halok, ellened szavazok.

- Kalauzhal ellen, tajpan? - kiabált oda valaki.

- Hagyják már abba! - kiabált vissza Dunross. - Ismerik az eljárást.

A lift minden emeleten megállt, újabb tulajdonosok és ismerősök préselték be magukat, mindenki a történteket taglalta, senki sem ismerte az óvás okát. Végre leértek a földszintre. Dunross kirohant a pályára, ahol mafuk és tisztviselők gyűrűje vette körül a földön heverő Travkint. Nemes Csillag már felállt, nem sérült meg, a túlsó egyenesben vágtázott, istállófiúk figyelték, hogy alkalmas pillanatban megfoghassák. A túlsó kanyarban az állatorvos a végét járó Királyi Játék mellett térdelt: a deres a bal hátsó lábát törte, - kilátszott a csont. A lövés hangját elnyomta a türelmetlen nézők ordítozása, minden szem a totalizatőrtáblára szegeződött, várták a versenybizottság ítéletét.

Dunross letérdelt Travkin mellé. Az eszméletlen ember fölé az egyik mafu tartott esernyőt. - Mi van vele, doktor úr?

- Valamilyen csoda folytán nem ütközött a korlátnak, nem halt meg, legalábbis még nem, tajpan - mondta idegesen Meng doktor, a rendőrorvos, aki inkább halottakhoz, mint élő páciensekhez volt szokva. - Míg nem tér magához, nem tudok véleményt mondani. A jelek szerint belső vérzése nincs. A nyaka… meg a gerince épnek látszik… de egyelőre még nem tudom…

Két mentős érkezett sietve hordággyal. - Hová vigyük, uram? Dunross körülnézett. - Sammy! - szólt oda az egyik istállófiúnak. - Menj, hívd ide Tooley dokit, a páholyunkban kell lennie. - A mentősökre nézve folytatta. - Hagyják Mr. Travkint a mentőautóban, míg Tooley doktor oda nem ér. A másik három zsokéval mi van?

- Kettejüknek semmi baja, uram. A harmadiknak Pettikin kapitánynak eltört az egyik lába, de már sínbe tették.

A mentősök nagy vigyázva hordágyra fektették Travkint. Közben McBride, Gornt és mások is odaértek. - Mi van vele, Ian?

- Még nem lehet tudni, úgy néz ki, nincs komoly baja. - Dunross óvatosan fölemelte és megnézte Travkin mindkét kezét. Eszébe jutott, hogy úgy rémlett neki, mintha a túlsó kanyarban valaki odavágott volna Travkinnak, aki erre megingott. Travkin jobb keze fején vastag vörös csík húzódott keresztbe.  És a másikon is. - Meng doktor! Mi okozhatta ezt?

- Ó! - A kistermetű férfi bizalmasan közelebb hajolva folytatta. Talán a kantár. Esetleg egy lovaglópálca, egy ütés… Vagy esetleg esés közben…

Gornt nem szólt semmit, csak figyelt, de belül fortyogott: hogy lehetett ennyire ügyetlen Bluey White, mikor egy-két elejtett szóval és ígérettel minden olyan jól el volt rendezve. Ezt meg nyilván a fél stadion látta, hogy a fene egye meg…

Dunross megvizsgálta Travkin hamuszürke arcát. A könnyen magyarázható kék- zöld foltokon kívül más sérülést nem látott rajta. Az orrból még szivárgott egy kis vér.

- Már alvad, ez jó jel - mondta Meng doktor.

A kormányzó érkezett gyors léptekkel. - Hogy van? Dunross elismételte, amit az orvos mondott.

- Micsoda balszerencse, hogy Nemes Csillag így megijedt valamitől.

- Az.

- Miért emelt óvást a versenybizottság, Ian?

- Ezt még csak most fogjuk megvitatni, excellenciás uram. Óhajt jelen lenni? 

- Jaj, nem, nem, köszönöm. Inkább várok türelemmel. Csak látni akartam, mi van Travkinnal. - A kormányzó érezte, hogy az eső végigcsorog a hátán. Felnézett az égre. - Micsoda pocsék idő – és úgy néz ki, ilyen is marad.Folytatják a versenyt?

- Javasolni fogom, hogy a többi futamot töröljük vagy halasszuk el.

- Helyes…

- Én is egyetértek - szólalt meg McBride. - Nem engedhetünk meg még egy balesetet.

- Ha majd ráér egy percre, Ian - mondta Sir Geoffrey - a páholyomban leszek.

Dunross minden idegszála megfeszült. - Beszélt a miniszterrel, uram? - kérdezte szándékosan közömbösen.

- Igen. - Sir Geoffrey is mintegy mellékesen válaszolt. - A közvetlen vonalamon hívott.

Dunrossnak hirtelen eszébe ötlött Gornt és a többiek jelenléte.

- Visszakísérem, excellenciás uram. - McBride-hoz fordult. - Rögtön jövök - mondta, majd a kormányzó mellé lépve elindult vele a lift felé.

Miután magukra maradtak, Sir Geoffrey suttogva megszólalt. Nem épp a legalkalmasabb hely egy kis bizalmas beszélgetésre.

 - Esetleg megvizsgálhatnánk a pálya talaját, excellenciás uram. - Dunross vezetésével odamentek a korláthoz. Dunross fohászkodott. - Rettenetes állapotban van, ugye? - rámutatott a talajra.

- Borzalmas. - A kormányzó szintén háttal állt a rájuk irányuló szemeknek. - A miniszter nem tudott határozni. Brian ügyében rám bízta a döntést, azzal a kikötéssel, ha Mr. Sinders és Mr. Crosse beleegyezik a szabadon bocsátásába.

- De hát ők nyilván egyetértenek önnel, excellenciás uram. - Dunrossnak az előző esti beszélgetés jutott eszébe, amelyet Sindersszel és Crosse-szal folytatott.

- Én csak tanácsot adhatok nekik. Ha ön biztosít engem, hogy ez a lépés feltétlenül szükséges, akkor ezt fogom tanácsolni nekik. Ha erre ön a szavát adja.

- Természetesen - felelte Dunross - bár azt hiszem, Havergill, Southeiby és a többi bankár szava nagyobb súllyal esne latba.

- Bankügyekben igen. Én azonban most az ön személyes biztosítékát és támogatását kérem.

- Parancsoljon, excellenciád.

- Ez az ügy nagyon finom megközelítést igényel. Mármint az ön részéről, nem az övékéről. És akkor még itt van azoknak az irományoknak a problémája. Az AMG-dossziéké.

- Mi van velük, uram?  

- Erre magának kell válaszolnia. Mr. Sinders beszámolt nekem a tegnap esti beszélgetésükről. - Sir Geoffrey két begörbített tenyerével óva az esőtől a lángot, pipára gyújtott. Miután Dunross reggel felhívta, nyomban hívatta Crosse-t és Sinderst, hogy még mielőtt megkérdezi a minisztert, megbeszélje velük a dolgot. Sinders hangot adott aggodalmának, hogy az iratok esetleg hamisítványok. Azt mondta, ha biztos volna az iratok valódiságában, esetleg beleegyezne Kok szabadon bocsátásába. Crosse azt javasolta, Kokért cserébe kérjük Fong-fongot és a többieket.

Sir Geoffrey most kutatólag nézett Dunross arcába. - Nos, Ian?

- Tiptopnak már jelentkeznie kellett volna. Eszerint tehát igent mondhatok a javaslatára?

- Igen, feltéve, ha ehhez megszerzi Mr. Sinders hozzájárulását. És Mr.Crosse- ét. - Ön nem hatalmazhat föl erre, excellenciás uram?

- Nem. A miniszter ezt teljesen egyértelműen leszögezte. Ha most óhajtja megkérdezni őket, ott vannak a tagok lelátóján.

- Ismerik az ön hívásának eredményét? 

- Igen. Sajnálom, de a miniszter utasítása teljesen egyértelmű volt - mondta némi együttérzéssel a hangjában Sir Geoffrey. – Úgy veszem észre, hogy a Nemes Ház jelenlegi tajpanja korrektségének és becsületességének híre még azokon a megszentelt magaslatokon is ismeretes. A miniszter és én bízunk önben.

Hangos kiabálás, kurjongatás vonta el figyelmüket: Nemes Csillag áttört az őt befogni akaró mafuk kordonján, az istállófiúk és lovászmesterek alig tudtak félreugrani előle. - Talán jobb volna, ha előbb az óvással foglalkozna. A páholyomban leszek. Ha van kedve, nézzen be egy teára vagy koktélra.

Dunross megköszönte, és a versenybizottság tárgyalójába sietett.

Fejében egymást kergették a gondolatok.

- Na végre, Ian! - kiáltott fel láttára Szaros T’Chung, a versenybizottság névleges elnöke. Már mindenki ott ült. - A lehető leghamarabb döntenünk kell.

- Travkin tanúskodása nélkül ez elég bajos - válaszolta Dunross.

- Hányan látták, hogy Bluey White odacsapott neki?

Egyedül McBride emelte föl a kezét.

- Ez csak kettő a tizenkettőből. - Dunross észrevette, hogy Crosse éles szemmel figyeli. - Én biztos vagyok a dolgomban. És Travkin mindkét kezén ott a vörös csík. Meng doktor szerint lovaglópálca nyoma, de okozhatta esés közben a kantár is. Pug, magának mi a véleménye?  

Kínos csend támadt, míg Pugmire meg nem törte. - Én személy szerint semmiféle rosszindulatú cselekményt nem láttam. Pedig sasszemekkel figyeltem Nemes Csillagot, egy ezresemet vitte, hogy Travkinnak odavágtak-e vagy sem, szerintem nem oszt, nem szoroz. Én úgy láttam, Királyi Játék kivételével egyetlen ló sem ingott meg. Nemes Csillag egészen a céloszlopig versenyben volt, és mindenki pálcázta a lovát. - Az asztalra dobta a célfotó egyik másolatát.

Dunross felvette. A fotó megerősítette, amit látott: Kalauzhal fejhosszal Nemes Csillag előtt, harmadik Karamell Leányka orrhosszal, mögötte orrhosszal negyedik Nyerő Billy.

- Mindenki pálcázott - folytatta Pugmire, már a kanyarban elkezdték, egyébként teljesen jogosan. Könnyen lehetett véletlen is - ha egyáltalán megtörtént.

- Szaros?

- Megvallom öregfiú, én az én Házalómat meg azt a szerencsétlen Királyi Játékot figyeltem. Egyébként úgy láttam, mintha - kancája megverte volna Kalauzhalat. Megkérdeztük a… megkérdeztük az idomárokat, és… ööö… hivatalosan senki sem emelt panaszt. Egyetértek Puggal.

- Roger?

- Nem láttam semmilyen szabálytalanságot.

- Jason?

Plumm nem értett egyet Pugmire véleményével: Dunrosst meglepte vele, s megint eszébe jutott, miféle elképesztő vádakkal illette AMG Plummot és a Szevrint. - Mindannyian ismerjük Bluey White trükkjeit - mondta Plumm. - Egyszer-kétszer már kénytelenek voltunk figyelmeztetni. Ha a tajpan és Donald azt mondja, látta, akkor én arra szavazok, hogy Bluey White-ot tiltsuk el a versenyzéstől, Kalauzhalat pedig diszkvalifikáljuk…

Dunross a többieket is megkérdezte: a többiek ingadoztak. - Szólítsuk be a zsokékat. White maradjon utoljára.

Beszólították őket. Minden zsoké ugyanazt dünnyögte, ha más más megfogalmazásban is: ők csak a lovukra figyeltek, a többiekkel nem törődtek.

A versenybizottság tagjai várakozóan néztek Dunrossra. Dunross állta a tekintetüket. Pontosan tudta, hogy ha most azt mondja: javaslom, hogy akadályozásért tiltsuk el Bluey White-ot, Kalauzhalat pedig diszkvalifikáljuk, megszavaznák.

Pedig láttam, gondolta, Donald is látta, látták mások is, ki is zökkentette vele Alexit. Ennek ellenére őszintén szólva nem hiszem, hogy Nemes Csillag emiatt veszített. Én szúrtam el. Nem Alexit kellett volna ráültetnem. A második kanyarban, amikor volt rá lehetősége, a korlátnak kellett volna szorítania Kalauzhalat. White-nak meg nem is a kezére, hanem jól a képébe kellett volna vágnia. Én bizony megtettem volna, habozás nélkül. És vannak más megfontolások is.

- Előttem egyetlen pillanatig sem kétséges, hogy akadályozás történt. - mondta. - Hogy véletlen volt-e vagy szándékosan történt, azt talán még Alexi sem tudja megmondani. Mindazonáltal én is úgy, látom, Nemes Csillag nem emiatt veszítette el a versenyt, ezért javaslom, hogy White-ot csak figyelmeztessük, és a befutási sorrendet hagyjuk helyben.

- Nagyszerű. - Szaros T’Chung nagyot fújt, szélesen elvigyorodott.

Mindannyian megkönnyebbültek, egyikük sem akart ellenszegülni a tajpannak - legkevésbé Pugmire. - Ellenvélemény? Senki! Helyes! Akkor hát adjuk ki a célfotót a lapoknak, és hirdessük ki a hangosbeszélőn a végeredményt. Rendben lesz így, tajpan?

- Természetesen. De mi legyen a még hátralévő két futammal? Erre az esőre gondolok. - Már zuhogott. - Volna egy ötletem. - Elmondta.

Éljenzés, taps, nevetés fogadta. - Remek, ez egyszerűen remek! Nagyszerű! - kiáltotta Dunstan Barre.

- Na, ezen aztán törhetik a fejüket a nyomorultak! - mondta Pugmire.

- Nagyszerű ötlet, tajpan! - McBride csak úgy sugárzott. - Nagyszerű!

- Én most megyek a toronyba… Maguk addig talán visszarendelhetnék Blueyt, és ráijeszthetnétek egy kicsit - mondta Dunross.

Pugmire utánaszólt. - Egy szóra csak, Ian! - Nem érne rá később?

- Dehogynem, hogyne. - Roger, beszélhetnékmagával?

- Természetesen. A tagok lelátóján leszek Sindersszel.

- Nem a páholyában?

- Nem, átengedtem a rendőrfőnöknek és a társaságának.

- Ian!

- Tessék, Jason.

- Maga szerint megtartják holnap a hegyi versenyt?

- Ha továbbra is így zuhog, akkor nem. Olyan lesz a pálya, mint egy agyagbánya. Miért?

- Csak úgy. Úgy terveztem, adok vasárnap délután egy koktélpartit a maga sikeres Superfoods-húzása tiszteletére.

Szaros T’Chung felhorkant. - Nagy dobás volt! Gratulálok, Ian! Látta, milyen képet vágott Biltzmann?

– El tudna jönni, Ian? Biltzmannt nem hívom meg - mondta Plumm. Nagy nevetés kísérte bejelentését. - A Sinclair Towersben rendezem, a cégünk emeletén.

- Sajnos, ma este Tajpejre utazom, legalábbis egyelőre ez a terv.

De ta…

Pugmire hirtelen támadt aggodalommal közbeszólt. – És hétfőre visszajön? Mi lesz a papírjainkkal meg mindennel?

- Nem gond, Pug. Fél tízkor lezárjuk az ügyet. - Dunross Plummhoz fordult. - Jason! Ha esetleg lemondom vagy elhalasztom Tajpejt, elfogadom a meghívását.

- Örülök. Fél nyolc és fél tíz között, Nem kell kiöltözni.

Dunross elment. Törte a fejét, nem értette, miért állt mellé Plumm. Általában ellene szavazott mindenféle tanácsülésen, Havergill és Gornt pártját támogatta, főképp a Victoria tanácskozásain.

A versenybizottság tárgyalóterme előtt izgatott riporterek, tulajdonosok, idomárok, érdeklődők egész csapatai tolongtak. Dunross, míg fel nem ért a toronyba, mindvégig elhárította a kérdéseket.

- Jó napot, uram! - köszöntötte a bemondó. A kis üvegkalitkában, ahonnan az egész pályát be lehetett látni, nagy feszültség uralkodott. - Csodálatos verseny volt, kár hogy… Meghozták a döntést? Bluey volt, ugye? Mindnyájan láttuk, hogy odacsapott…

- Használhatom a mikrofont?

- Igen, hogyne. - A férfi sietve felpattant, Dunross leült a helyére, és felkattintotta a kapcsolót.

- Ian Dunross vagyok. A versenybizottság tagjai engem kértek fel két bejelentés közzétételére…

Olyan csend támadt, hogy szavai többszörösen végigvisszhangoztak az egész pályán. Az ötvenezer néző visszafojtott lélegzettel hallgatta a zuhogó esőben. - Először ismertetem az ötödik futam befutási sorrendjét. - Halálos csend, csak az eső dobolása. Dunross mély lélegzetet vett. - Első Kalauzhal, fejhosszal Nemes Csillag előtt, harmadik Karamell Leányka, orrhosszal Nemes Csillag mögött… Utolsó szavait elnyelte az éljenzés és a pfujolás, az öröm és a csalódottság, a pályán mindenki kiabált, magyarázott, ujjongott, káromkodott. Lent a járatóban Gornt csodálkozva hallgatta a bejelentést. Mind ez ideig meg volt győződve róla, hogy amit ő látott, azt mindenki látta, a zsokéját felelősségre vonják, a lovát pedig diszkvalifikálják. A pokoli hangzavarban egymás után villantak fel a számok a totalizatőrtáblán. egyes, hetes, nyolcas…

Dunross néhány pillanatnyi kivárás után kantoni nyelvjárásban is megismételte, a tömeg valamelyest lecsillapodott már, tudták, hogy, a versenybizottság döntése megváltoztathatatlan. - Másodszor: a versenybizottság döntése alapján, a rossz időjárási és talajviszonyok miatt a versenynap hátralévő két futamát töröljük… - A tömeg felhördült. -... pontosabban szólva a jövő szombaton rendezendő soron kívüli versenynapra halasztjuk. - Újabb felhördülés, az izgalom tetőfokára hágott. - Ezen a soron kívüli versenynapon nyolc futamot rendezünk, amelyek közül az ötödiket ugyanazokkal az indulókkal, mint ma. Résztvevői tehát Kalauzhal, Karamell Leányka, Nyerő Billy, Házaló, Aranylány, Lochinvar és Nemes Csillag lesznek. A különleges visszavágó futamot kettőzött díjazásért futják.

Éljenzés, taps, kiabálás fogadta a bejelentést. Az üvegkalitkában valaki felkiáltott, - Jézusom, de nagy ötlet, tajpan! Nemes Csillag kenterbe veri azt a fekete dögöt!

- Egy frászt veri! Karamell…

- Óriási ötlet, tajpan!

Dunross közelebb hajolt a mikrofonhoz, és folytatta. - A versenybizottság köszönettel nyugtázza támogatásukat. - Megismételte kantoni nyelvjárásban is, és hozzátette. - Néhány perc múlva újabb rendkívüli közleménnyel jelentkezünk. Köszönöm! - Ezt is két nyelven mondta el.

Újabb fülsiketítő hangzavar robbant ki. Akik eddig az esőn álltak, fedél alá vagy a fizető kasszákhoz szaladtak, mindenki beszélt, sápítozott, káromolta vagy áldotta az "isteneket, a kijáratok bedugultak, hosszú sorokban nyomakodtak a hazafelé induló férfiak, nők, gyerekek. Csak azok nem mozdultak, akik eltalálták a dupla befutót: a nyolcast és az ötöst a második futamban, illetve az egyest és a hetest az ötödikben. Ők csak álltak bénultan, figyelték a totalizatőrt, várták, mekkora lesz az osztalék.

- Eszerint lesz még egy bejelentés, tajpan? - kérdezte nyugtalanul a bemondó.

- Igen, öt körül. - Havergill már tudatta vele, hogy megegyezett. Richard Kwanggal, és arra kérte, hogy a lehető leghamarabb menjen a Victoria páholyába. Dunross kilépett az üvegkalitkából, hármasával vette a lépcsőfokokat, úgy robogott lefelé. Nagyon elégedett volt önmagával. Gorntot egész biztosan meglepte, hogy Kalauzhalnak adtam a versenyt. Nagyon jól tudja, mi történt valójában, hogy mit műveltek Alexivel… Egyebek között ezért nem lovagoltam én. Jövő szombaton viszont… Jövő szombaton én lovaglom Nemes Csillagot, és Bluey White meg az idomárok velem ezt nem merik megcsinálni. Jövő szombaton tisztességes versenyt futunk, nagyon rajtuk lesz mindenki szeme. Izgatottsága fokozódott. Ekkor elől, a zsúfolt folyosón észrevette a rá váró Murtagh-et.

- Jaj, tajpan, volna egy…

- Persze. Dunross a konyhán át a különszobába vezette.

- Remek verseny volt, egy kalap pénzt nyertem - mondta izgatottan a fiatalember – és óriási ez a jövő szombati dolog is.

- Igen. - Dunrossnak feltűnt, mennyire gyöngyözik Murtagh homloka. Jézusom. - Nos, Mr. Murtagh? Lesz, üzlet?

- Kérem, szólítson Dave-nek… A főnök azt mondta… hogy esetleg. Holnap reggel kilencre, mármint náluk reggel kilencre összehívott egy rendkívüli tanácsülést. Az itteni idő szerint…

- Itt az este tíz. Nagyszerű, Mr. Murtagh. Ezen a számon hívjon. - Dunross leírta. - Kérem, ne veszítse el, és ne adja oda senki másnak.

- Hogyne, természetesen, tajpan, hívom abban a minutumban, amint… Meddig hívhatom?

- Abban a pillanatban, amint befejezte a velük folytatott beszélgetést. Hívjon, amíg meg nem kap. – Dunross felállt. - Bocsásson meg, de rengeteg a dolgom.

- Hogyne, tessék csak! - készségeskedett Murtagh, majd nyugtalanul megkérdezte - Ami azt a kétmilliót illeti, amit a General Storesnak előlegként felajánlott… Hétfő reggel fél tízre elég nehezen fogjuk tudni deponálni.

- Erre számítottam is… az önök esetében. Sajnos, Mr. Murtagh, én egy pillanatig sem gondoltam, hogy ezt a szerény mennyiségű készpénzt az önök készleteiből fedezem. Nagyon jól tudom, hogy a First Central bizonyos vonatkozásban nagyon hasonlít Isten malmaihoz, amelyek köztudomásúlag lassan őrölnek. Leszámítva persze azokat az eseteket, mikor sürgős táviratozhatnékjuk támad - tette hozzá, eszébe jutott, milyen sok barátjának okozott veszteségeket a First Central néhány év előtti hirtelen kivonulása. – Ne aggódjon, az új külső hitelforrásom több mint…

- Tessék? - Murtagh, elfehéredett.

- Az új külső hitelforrásom azonnal reagál minden hirtelen adódó üzleti lehetőségre, Mr. Murtagh. Ez az ügylet mindössze nyolc percükbe került. Úgy veszem észre, több bennük a bizalom, mint az ön feletteseiben.

- Nagyon kérem, tajpan, szólítson Dave-nek. Ez nem bizalomhiány, hanem… ezeknek fogalmuk sincs Ázsiáról. Alig tudtam meggyőzni őket, hogy a General Stores átvétele három éven belül kétszeresen behozza az árát.

- Egy év alatt- szögezte le Dunross. Élvezte a helyzetet. – Nagyon sajnálom, hogy nem kívánnak osztozni óriási fejlesztési tervünk e parányi szeletének hatalmas hasznában. Legyen a vendégem a páholyomban egy teára, de most engedelmével telefonálnom kell. - Megfogta Murtagh könyökét, határozottan kitessékelte, és becsapta az ajtót.

Murtagh egy ideig még döbbenten állt a konyhában, meredten nézte az ajtót, az edények csörömpölésé és a kantoni obszcenitásokat kiabáló húsz szakács keltette kakofóniában: Halálfélelem kerülgette. - Jézusom… - suttogta - nyolc perc alatt? A rohadt anyjukat, ezek a piszkos svájciak el akarják halászni az ügyfelünket? Kitámolygott.  Odabent a különszobában Dunrossnak mára fülén volt a kagyló, hallgatta a kicsengést. - Víjfu?  

- Mr. Tipet kérem - mondta kantoni nyelvjárásban - Mr. Dunross keresi.

Hallotta, hogy valaki koppanva leteszi a kagylót, majd az áma visítását. - Telefon! Téged keresnek, apánk!

- Ki az?

- Valami idegen ördög.

Dunross elmosolyodott.

- Halló!

- Ian Dunross vagyok, Mr. Tip. Csak aggódtam, hogy nem rosszabbodott-e az egészségi állapota.

- Ja, igen, igen, szíves elnézését kérem, hogy nem mentem. Volt néhány nagyon sürgős üzleti ügyem, remélem, megérti. Nagyon sürgős ügyek. Hallom, milyen rossz zsosza volt Nemes Csillagnak. Épp most hallottam a rádióban, hogy Kalauzhal nyert fejhosszal, óvás után. Miért óvtak?

Dunross türelmesen elmondta, s ugyanilyen türelemmel válaszolgatott a General Stores átvételére vonatkozó kérdésekre, örült, hogy már Tiptophoz is eljutott a híre. Ha Tiptop tudja, akkor az újságok is tudják. Jól van, gondolta, eltökélve, hogy kivárja, míg Tiptop rátér a tárgyra, de Tiptop túljárt az eszén. - Hát akkor köszönöm, hogy hívott, tajpan.

Dunross nyomban rávágta: - Tartottam kedves kötelességemnek. Jaj, most jut eszembe, de ez maradjon köztünk, úgy értesültem. könnyen lehetséges, hogy a rendőrség rájött, hogy az egyik alkalmazottja hibát követett el…

- Ó. Remélem nyomban helyrehozták a hibát.

- Gondolom, nagyon rövid időn belül sor kerül rá, ha az érintett illető hajlandó lemondani, és él az engedéllyel, hogy külföldre távozhat.

- És mennyi lehet ez a nagyon rövid idő, tajpan?

Dunross gondosan megválogatta a szavait, most már hivatalosabb stílusban, de még mindig kissé ködösen fogalmazott. - Vannak bizonyos formalitások, de elképzelhető, hogy ezeken gyorsan túl lehet esni. Sajnos, máshol tartózkodó magasrangú illetőkkel kell konzultálni. Biztos vagyok benne, hogy megérti.

- Hogyne. De az egyszerű kígyó nem mérhető a hatalmas sárkányhoz, hallod-e? Tudomásom szerint az önök egyik magas rangú személyisége máris Hongkongon van. Egy bizonyos Mr. Sinders, ha nem tévedek.

Dunross szeme megrebbent, meglepte Tiptop tájékozottsága. Bizonyos körök hozzájárulását már sikerült megszerezni - fedte fel.

- Azt hittem, az ilyesmihez nagyon kevés hozzájárulás kell. A valódi arany nem fél a tűztől.

- Ez így van. Felhívhatnám valahol ma este, hogy beszámoljak az előrehaladásról?

- Ezen a számon megtalál. Kérem, kilenckor hívjon. - Tiptop hangja még szárazabb lett. – Értesüléseim szerint könnyen lehetséges, hogy az ön bankügyletekkel kapcsolatos javaslata elfogadtatásra talál. Bármely bankról legyen is szó azonban, természetesen szükség van megfelelő dokumentációra, hogy azonnal biztosítani tudjon félmilliárd hongkongi dollárt készpénzben. Úgy hallom, a kölcsön harminc napra történő folyósításához mindössze a Victoria, a kormányzó és az ön csopja volna szükséges. Ez a… szerény mennyiségű készpénz korlátozott ideig azonnal rendelkezésre áll, és a megfelelő intézkedések után azonnal folyósítható. Addig az ügylet bizalmas, a lehető legszigorúbban bizalmas.

- Természetesen.

- Köszönöm a hívását.

Dunross letette a telefont, és megtörülte a tenyerét. Korlátozott ideig, dörömbölt az agyában. Tudta és tudta, hogy Tiptop is tudja, hogy a két intézkedés a lehető legszorosabb összefüggésben van egymással - de nem szükségszerűen. Jézus a mennyekben, gondolta, miközben kisietett, imádom Ázsiát!

A folyosókon hemzsegtek az emberek, sokan a liftek felé igyekeztek, hazafelé tartottak. Bekukkantott a páholyába, elkapta Gavallan tekintetét. - Andrew! Menjen le a tagok lelátójára. és kapja el Roger Crosse- t… Ott van vele egy Sinders nevű illető is. Kérje meg őket, hogy ha van egy percük, jöjjenek át a páholyomba. Sürgős!

Gavallan már indult is. Dunross végigsietett a fogadópénztárak előtti folyosón.

Tajpan! - kiáltott utána Casey. - Sajnálom Nemes Csillagot! Nem gon…

- Egy perc és jövök, Casey. Ne haragudjon, rohanok! - kiáltott vissza futtából Dunross. Meglátta Gorntot: az egyik kifizető pénztár előtt állt, de ez sem rontotta el az örömét. Vannak ennél fontosabb dolgok is, gondolta. Hogyan óhajtja a tízezret? A fogadásunk összegét.

- Készpénzben is megfelel, köszönöm - felelte Gornt.

- Később átküldöm.

- Ráér hétfőn is.

- Még ma este. Hétfőn el leszek foglalva. - Dunross udvarias biccentéssel továbbállt.

A Victoria zsúfolt páholyában ugyanolyan hangzavar uralkodott, mint az egész pályán mindenütt. Italok, nevetés, élénk beszélgetés, néhányan szidták Kalauzhalat, de sokan máris fogadásokat kötöttek a jövő szombati visszavágóra. Dunross megjelenését üdvrivalgás, sajnálkozás és újabb kérdésözön fogadta. A kérdéseket elhárítva odament Martin Haplyhez, aki Adryon társaságában szorongott az ajtó mellett.

- Jaj, apa, micsoda pech! Az egész havi apanázsom ráment Nemes Csillagra!

- Dunross elmosolyodott. - Ilyen ifjú hölgyeknek még nem volna szabad fogadni. Üdvözlöm, Haply!

- Megkérdezhetném, hogy…

- Később. Adryon drágám, ne feledkezz meg a koktélról. Te vagy a háziasszony.

- Igen, persze, ott leszünk. Apa, nem tudnád megelőlegezni a jövő hónapi…

- Dehogynem - válaszolta Adryon legnagyobb meglepetésére Dunross. Megölelte a lányát, aztán utat tört magának a közelben álló Havergillhez és Richard Kwanghoz.

- Jó napot, Ian! - mondta Havergill. - Pech, de Kalauzhal tisztán előbb volt.

- Igen, én is úgy láttam. Jó napot, Richard - Dunross odaadta Kwangnak a célfotó egyik kópiáját. - Nagy pechünk volt mindkettőnknek. - Mások is közelebb nyomultak, hogy lássák.

- Jóságos ég, egy hajszállal…

- Én azt hittem, Nemes Csillag…

A figyelem pillanatnyi elterelődését kihasználva Dunross közelebb hajolt Havergillhez. - Minden alá van írva?

- Igen. Dolláronként húsz cent. Beleegyezett és aláírta a szándéknyilatkozatot. Hivatalos okmányok a hétvégén. A nyomorult még az utolsó pillanatban is próbált alkudozni, végül aláírta.

- Csodálatos. Remek üzletet kötött. Havergill bólintott. - Igen. Tudom. -

Richard Kwang megfordult. - Ó, tajpan! - mondta, majd suttogóra fogta. - Beszélt Paullal?

- Igen. Engedje meg, hogy gratuláljak.

- Gratulál? - visszhangozta az odalépő Southerby. Mihez lehet itt gratulálni? Egy vagon pénzt veszítettem Karamell Leánykán!

Felbolydulás támadt: a kormányzó lépett be. Havergill Dunrossal a nyomában elé ment, hogy üdvözölje.

- Á, Paul, Ian! Roppant balszerencse, de kitűnő döntés! Mind a kettő. - A kormányzó vonásai megkeményedtek. - Biztos, hogy öldöklő verseny lesz jövő szombaton.

- Igen, excellenciás uram.

- Paul, maga valamilyen hivatalos, bejelentést szándékozik tenni, ugye?  

- Igen, excellenciás uram. - Havergill felemelte a hangját. - Szíves engedelmükkel szeretném felhívni a figyelmüket... - Senki sem figyelt rá, míg Dunross egy kanállal el nem kezdett kocogtatni egy teáskannát. Lassanként elcsendesedtek. - Excellenciás uram, hölgyeim és uraim, a hongkongi Victoria Bank igazgatósága nevében van szerencsém bejelenteni, hogy az említett intézmény és az ugyancsak hongkongi székhelyű nagyszerű Ho-Pak Bank úgy határozott, hogy egyesül. - Martin Haply elejtette a poharát. - A Victoria Bank garantálja, hogy száz százalékig kielégíti a Ho-Pak valamennyi betétese követelését, és…

A többit már elnyelte az üdvrivalgás. A szomszédos páholyok teraszán az emberek nyakukat nyújtogatva igyekeztek kivenni, mi történt. A Victoria páholyában kiabálva közölték a belépőkkel a nagy újságot. A páholyokból hamarosan újabb üdvrivalgások hallatszottak.

Havergillt kérdésekkel árasztották el, két kezét felemelve kért egy kis csöndet. Élvezte bejelentése hatását. A hirtelen támadt csendben Sir Geoffrey gyorsan megszólalt. - Őfelsége kormánya nevében ki kell jelentenem, Paul, hogy ez nagyszerű hír. Hasznos Hongkongnak, hasznos a banknak, hasznos magának, Richard, és hasznos a Ho-Paknak!

- Köszönöm, Sir Geoffrey - mondta kedélyesen és jó hangosan Richard Kwang, most már bizonyos volt benne, hogy újabb óriási lépést tett a lovagi cím felé. - Úgy gondoltam, és ebben a gondolatomban természetesen igazgatóságunk tagjai is osztoztak, hogy nagyon hasznos lesz a Victoria számára, ha erősebben megvetheti lábát Hongkong kínai származású lakossága körében, amely eddig…

Havergill sietve a szavába vágott. - Azt hiszem, jobb volna, Richard, ha előbb befejezném a hivatalos bejelentést, és a részleteket a sajtótájékoztatónkra tartogatnánk. - Martin Haplyre pillantott: Hétfőn délben hivatalos sajtótájékoztatót tartunk, de a… az egyesülés minden részletében megegyeztünk már. Így van, Richard?

Richard Kwang ismét ki akarta használni az alkalmat, de Dunross és Havergill tekintetét látva elállt szándékától. - Ööö… igen. Igen. - Mégsem tudott ellenállni. - Örülök, hogy a Victoria partnere lehetek.

Haply gyorsan odakiáltott. - Bocsásson meg, Mr. Havergill! Feltehetek egy kérdést?

- Természetesen - válaszolta joviálisan Havergill, bár nagyon jól tudta, mi lesz a kérdés. Ennek a nyomorult Haplynek így vagy úgy, de el kell tűnnie.

- Megkérdezhetem, Mr. Havergill, hogyan biztosíthatja a Ho-Pak, a Victoria, a Blacs és a többi bank betéteseit, mikor az összes bank ellen megindult a roham, és nincs elég készpénz a kasszákban?

- Ez csak pletyka, szóbeszéd, Mr. Haply - felelte legyintve Havergill, s nevetve hozzátette: - Emlékezzék, egy szúnyograj nem tud olyan lármát kelteni, mint egyetlen égzengés! Hongkong gazdasága sosem állt szilárdabb lábakon. Ami pedig a Ho-Pak úgynevezett megrohanását illeti, annak vége. A Victoria jót áll a Ho-Pak betéteseinek kielégítéséért, jótáll a General Stores átvételéért, és jótáll azért, hogy még százhúsz év múlva is meghatározó tényezője lesz az üzleti életnek.

- De Mr. Havergill, még nem válaszolt a…

- Ne aggódjon, Mr. Haply. Ami a Ho-Pak számára nyújtott… segítő kezünkkel kapcsolatos részleteket illeti, azokat hagyjuk meg a hétfői sajtótájékoztatóra. - Havergill a kormányzóra nézett. - Engedelmével, excellenciás uram, bejelenteném a nagyközönség számára. - Újabb üdvrivalgás közepette indult az ajtó felé.

Valaki énekelni kezdett: - Mert ő oly kedves, jó fiú… Mindenki csatlakozott. Fülsiketítővé erősödött a hangerő. Dunross kantoni dialektusban kiabált Richard Kwang fülébe, egy régi közmondást idézett.

- Mikor elég, hagyd abba, hallod-e?

- Hát igen… Igen, tajpan… - Richard Kwang kurtán elmosolyodott. Érzékelte a fenyegetést, s most emlékeztette magát, milyen szerencséje van, és hogy Venus Poon minden bizonnyal földig hajol előtte, ha fülébe jut, hogy a Victoria Bank igazgatótanácsának tekintélyes tagja lett. Mosolya kiszélesedett. - Igaza van, tajpan. A vörös ajtók mögött sok hús és bor megy pocsékba. Szakértelmem nagy, hasznára lesz bankunknak, hallod-e? - Fontoskodva elmasírozott.

- Jóságos ég, micsoda nap! - mondta Johnjohn.

- Igen, az, csodálatos, Johnjohn barátom - mondta McBride. - Bizonyára nagyon büszke Paulra.

- Igen, persze - nézett Johnjohn a távolodó Havergill után. - Jól érzi magát?

- Igen, bár későig dolgoztam. - Johnjohn hajnalig fent volt, azt számolgatta, hogyan bonyolíthatnák le úgy az átvételt, hogy az mind a bank, mind pedig a Ho-Pak betétesei számára a legbiztonságosabb legyen. Ő volt a tervező. Délelőtt hosszú órákon át győzködte Havergillt, hogy elérkezett a bővítés ideje. – Meg tudjuk csinálni, Paul, és ezzel a húzással olyan mértékben megerősítjük az irántunk érzett bizalmat, hogy…  

- És roppant veszélyes precedenst teremtünk vele! Szerintem nem olyan nagy ez az ötlet, mint maga képzeli - mondta Havergill. Véleménye csak akkor változott meg, mikor látta, milyen hatalmasan megerősödik a bizalom nyomban Dunross bejelentése után.

Nem érdekes, gondolta Johnjohn, mindnyájan nyertünk: a bank, Hongkong, a Ho-Pak. Ha majd tajpan leszek, a jövendő kivásárlásokat úgy fogom lebonyolítani, ahogy most a Ho-Pakét csináltuk. És a mi kezünkben a Ho-Pak valóságos aranycsináló gép lesz. Ahogy a többi vállalkozásunk is.

Johnjohn fáradtsága elillant. Szélesen elmosolyodott. Bárcsak hétfő volna már! Bárcsak nyitna már a tőzsde!

Peter Marlowe a Struan-páholy korlátjára könyökölve, komor arccal nézte a lent hullámzó tömeget. A páholyokat óvó tetőzet ereszéről patakokban zúdult lefelé az esővíz. A tagok és a nem szavazó tagok konzolok tartotta terasza nem volt ilyen jól védett. A rámpákon sáros lovászok sáros lovakat vezettek le-fel, sáros cipőjű, hazafelé induló nézők ezrei mellett.

- Mi újság, Peter? - kérdezte Casey.

- Semmi különös.

- De ugye nem Fleur? Remélem, nincs gond vele?

- Nincs.

- Talán Grey? Láttam, találkoztak.

- Nem, nem Grey… Bár elég kellemetlen, modortalan ember, minden értékkel élesen szemben áll. - Marlowe furcsán elmosolyodott. Csak az időjárásról beszélgettünk.

- Gondoltam. Szörnyen lehangoltnak látszik. Vesztett az ötödiken?

- Igen, de nem erről van szó. Így is elég komoly nyerésben vagyok. - A magas férfi néhány pillanatig hallgatott, aztán a páholyokra és a pályára mutatott. - Csak elgondolkoztam… Itt van ez az ötven-egynéhány ezer kínai, a többi három és fél millió meg odakint, mindegyiknek itt van ez a hatalmas örökség, tele vannak csodálatos titkokkal, remek történetekkel, hogy a huszon-egynéhány ezer előkelő és alacsony származású európairól ne is beszéljünk, itt vannak a tajpanok, a kalózok, a könyvelők, boltosok, kormányzati tisztviselők… Miért választották ők is Hongkongot? Én meg tudom, hogy bármilyen elszántan próbálkozom is, valójában sosem fogok nagyon sokat megtudni a hongkongi kínaiakról vagy magáról Hongkongról. Soha. Mindig csak a felszínen evickélek.

Casey elnevette magát. – Ez mindenütt így van.

- Nem, nem mindenütt. Itt egész Ázsia összevegyül. Vegyük például azt a férfit… Ott, a harmadik páholyban, azt a gömbölyű kínait. Sokszoros milliomos. A felesége kleptomániás, valahányszor kiteszi a lábát, titkon követik a férj emberei, és ha ellop valamit, nyomban kifizetik. Minden boltban ismerik őt is meg a férjét is, minden a lehető legcivilizáltabban bonyolódik le… Mondjon még egy helyet a világban, ahol ez lehetséges. A férfi apja kuli volt. Azé meg ott útonálló, azé mandarin, azé meg paraszt. Az ott mellette szintén multimilliomos, ópiumot és egyéb tiltott holmit csempész Kínába, a felesége meg... De ez már egy másik történet…  

- Mesélje el!

Marlowe nevetett. - Néhány feleségnek ugyanolyan érdekes élete története van, mint a férjének, némelyiknek még érdekesebb is. Az egyikkel a minap találkoztam, közismerten nimfomániás, és…

- Jaj, menjen már, Peter! Igaza van Fleurnek, ezt az egészet mind maga találja ki.

- Meglehet. Hol is tartottam… Ja, igen… Vannak kínai nők, akik épp olyan… ragadozó hajlamúak, mint lelke mélyén a világ valamennyi nője.

- Ez férfisovinizmus! Tényleg nimfomániás?

- Állítólag igen… - Mindketten elnevették magukat. - Az az igazság, hogy a kínaiak sokkal okosabbak nálunk... Nekem úgy mesélték, hogy az a néhány kínai asszony, aki időnként más felé is kacsingat, biztonsági okok miatt jobban kedveli az európai szeretőket. - A kínaiak ugyanis imádnak pletykálni, rajonganak a szerelmi botrányokért, és nagy ritkaság az olyan kínai férfi, aki képes volna titkot tartani vagy vigyázni egy nő tisztességére. A kínai nők joggal félnek, a kínai törvények nagyon szigorúak. - Marlowe elővett egy cigarettát: - Lehet, hogy így még érdekesebb.

- Mármint szeretőt tartani? - kérdezte Casey.

Marlowe tűnődve nézte, az jutott eszébe, vajon mit szólna, ha közölné vele, milyen becenéven emlegetik… és hogy ezt a becenevet egymástól függetlenül négy kínai barátja súgta a fülébe. - Hát bizony az itteni asszonyok egyike-másika megteszi. Nézzen csak oda, abba a páholyba… az a blézeres férfi, aki most néhány lépést tesz felénk. Zöld kalap van a fején. Zöld kalapos: a kínaiak ezt a kifejezést alkalmazzak a felszarvazott férjekre, akiknek a felesége szeretőt tart. Esetünkben a hölgy szeretője a férj egyik kínai barátja.

- És ezért visel zöld kalapot?

- Igen. A kínaiak csodálatosak, óriási humorérzékük van. Ez az illető néhány hónapja hirdetést tett közzé az egyik kínai napilapban, ezzel a szöveggel: "Tudom, hogy zöld kalapot viselek, de annak az embernek a felesége, akitől kaptam, két gyereket szült neki más férfiaktól!”

Casey hitetlenkedve meredt rá. - És ezt alá is írta?

- Alá bizony. Egy szójátékkal ugyan, az egyik neve anagrammájával, de aki számít, mind rájött, kiről van szó.

- És igazat írt?  

Peter Marlowe vállat vont. - Az nem érdekes. A szerető jól pléhre csúszott, az asszony meg poklokat állt ki.

- Ez azért nem sportszerű húzás.

- Ennek az asszonynak az esetében az volt.

- Miért, mit csinált ez az asszony?

- Szült két gyereket a férjének más férfiaktól.

- Jaj, menjen már…! Maga tényleg egy mesemondó!

- Oda nézzen, ott van Tooley doki!

Casey fürkész tekintete végigpásztázott a tömegen. Végül észrevette.

- Nem látszik valami boldognak.

- Remélem, nem esett baja Travkinnak. Hallottam, hogy Tooley megvizsgálta.

- Rettenetes nagyot esett.

- Igen.

Korábban már mindketten átestek Tooley doktor egészségi állapotukra vonatkozó kérdésein, tudták, hogy a tífusz vagy talán a kolera, s legfőképpen a fertőző májgyulladás veszélye még nem múlt el.

- Zsosz - szögezte le a vizsgálat után Peter Marlowe.

- Zsosz - visszhangozta Casey, és próbált nem aggódni Bartlett miatt. A férfiakra veszélyesebb, gondolta. Tooley doktor megmondta: a hepatitis tönkreteheti a májat - ha pedig az illető beteg férfi, az életét is.

Casey most csak némi hallgatás után szólalt meg. - Errefelé valahogy érdekesebbek az emberek. Ez azért van, mert ez itt Ázsia?

- Feltehetőleg. Egész mások az erkölcsök. És itt Hongkongban mindent sűrítve kapunk. Szerintem Ázsia a világ közepe, és ennek a középnek Hongkong a magja. - Peter Marlowe visszaintett valakinek a szomszédos páholyba, aki Caseynek integetett át. - Egy újabb hódolója.

- Lando. Elbűvölő ember.

A futamok között eltöltött vele egy kis időt.

- El kell jönnie Macauba, Miss Tcholock. Holnap esetleg együtt vacsorázhatnánk. Fél nyolckor megfelelne? - mondta Lando Mata a maga elbűvölő öreguras kedvességével. Casey nagyon hamar megértette a szavai mögött rejlő üzenetet.

Ebéd közben Dunross jóindulatúan figyelmeztette. - Mata rendes ember, Casey - kezdte óvatosan. – Errefelé azonban egy kuaj lónak, egy idegennek, főleg egy olyan szép idegennek, mint maga, aki először jár Ázsiában, nem árt, ha néha eszébe jut: nem mindig elegendő, ha valaki elmúlt tizennyolc éves.

- Értem mire akar kilyukadni tajpan - nevetett Casey. Ma délután azonban, a tajpan páholyának biztonságában mégis hagyta, hogy Mata válósággal megbabonázza. Kettesben, tudta, sokkal óvatosabb lenne, mint ahogy azt is eltökélte, hogy holnap este is az lesz. – E pillanatban még nem tudok választ adni, Lando - válaszolt a meghívásra. - Mindenesetre örülnék, ha elmehetnék. Ez azonban attól függ, hogy mikor érek vissza a hajókirándulásról.

- És kivel kirándul? A tajpannal?

- Csak a barátaimmal.

- Vagy úgy. Nos, ha vasárnap nem, akkor talán áttehetnénk hétfőre, drágám. Rengeteg üzleti lehetőség van itt a maga számára, itt Hongkongon vagy odaát Macaun. Ha úgy akarja, Mr. Bartlett és a Par-Con számára is. Fel tudna hívni holnap hétkor, hogy szabad-e vagy sem?

Így, vagy úgy, de, elbírok vele, nyugtatgatta magát Casey, de nagyon vigyáznom kell majd a borral, sőt talán a vízzel is, hátha bele…

- Mondja csak, Peter… Előfordul errefelé, hogyha egy férfi el akar érni valamit egy nőnél, belekever valamit az italába?

Marlowe szeme összeszűkült. - Matára gondol?

- Nem, csak úgy általánosságban érdekel.

- Ha erre kíváncsi, kétlem, hogy egy kínai vagy egy eurázsiai ilyesmivel próbálkozna egy kuaj lónál – összeráncolódott a homloka. Mindazonáltal nem árt, ha nagyon körültekintő mind a kínaiakkal, mind az eurázsiaiakkal szemben. Kissé nyersen fogalmazva: maga pontosan olyan, amilyen kell nekik. A maga láttán a legtöbb elájul a gyönyörtől.

- Nagyon kedves. - Casey a korlátra könyökölt, hízelgőnek találta a bókot. Bárcsak itt volna Linc. De türelem. – És az ki? - kérdezte. - Az az öregember, aki annak a fiatal lánynak az oldalán vigyorog. Ott lent, az első teraszon. Nézze! A keze a lány fenekén!

- Ó, ő a mi egyik helybeli főkalózunk, Négyujjú Vu. A lány Venus Poon, a helyi tévé sztárja. Az a fiatalember, aki beszélget velük, Vu unokaöccse. Állítólag a fia. Akár fia, akár unokaöccse, annyi bizonyos, hogy a Harvardon diplomázott közgazdaságtanból, amerikai útlevele van, és vág az esze, mint a borotva. Az öreg Négyujjú Vu szintén multimilliomos. Állítólag csempész, arannyal és minden mással foglalkozik, Van egy hivatalos felesége, három különböző életkorú ágyasa, most meg Venus Poonra is kivetette a hálóját. Venus mostanáig Richard Kwang szeretője volt. Bár lehet, hogy most, a Victoria és a Ho-Pak egyesülése után visszapártol hozzá. Négyujjú Aberdeenben él egy ócska lakódzsunkán, és hihetetlen pénzeket szed össze. Azokat nézze! Azt a ráncos öregembert meg az asszonyt, akikkel a tajpan beszélget!

Casey követte Marlowe tekintetét, amely a tőlük számított második páholyon állapodott meg.

- Az ott Szaros T’Chung páholya. Szaros Mejmej és Dirk fiának, Duncannek réven Dirk Struan egyenes ági leszármazottja. Megmutatta már magának a tajpan Dirk portréit?  

- Meg. - Caseyn enyhe borzongás futott végig, ahogy eszébe jutott a tőr, amelyet a Boszorkány apja, Tyler Brock arcképébe döfött. Egy pillanatig arra gondolt, elmondja Marlowe-nak, de aztán úgy döntött, mégsem. - Elég nagy a hasonlóság.

- Azt meghiszem. Bárcsak láthatnám egyszer a Hosszú Galériát! Nos, visszatérve arra az idős házaspárra, amelyikkel a tajpan beszél: a Glessing-fokon laknak egy kétszobás lakásban, egy lift nélküli bérház hatodik emeletén. Kazalnyi Struan-részvényük van. Az éves közgyűlés előtt a mindenkori tajpan minden egyes alkalommal elmegy hozzájuk, és alázatosan kéri, hogy szavazhasson a nevükben. Mindig megkapja az engedélyt, ez része az eredeti megállapodásnak, de minden alkalommal személyesen kell eléjük járulnia.

- Miért?

- Az arc miatt. És Boszorkány Struan miatt. Nem akármilyen nő volt az, Casey. – Peter Marlowe arcán mosoly suhant át. - De szívesen megismerkedtem volna vele! A múlt század utolsó éveiben, 1899-1900-ben, a bokszerlázadás idején a Nemes Ház minden pekingi, tiencsini, fucsoui és kantoni birtokát elsöpörték a bokszerek rohamcsapatai, akiket Ce-hszi, az öreg, özvegy császárné bujtott fel és úgy-ahogy pénzelt is. A bokszerek az Igazság és Harmónia Öklének nevezték magukat, és a csatakiáltásuk úgy hangzott: Óvd a Csingeket, és halál az idegen ördögökre! Nézzünk szembe a tényekkel: az európai hatalmak és Japán bizony elég rendesen felosztották Kínát. Nos, a bokszerek rázúdultak minden külföldi üzletházra, településre, minden védtelen területre, és leradírozták. A Nemes Ház nagyon nehéz helyzetbe került. Akkoriban már megint az öreg Sir Lochlin Struan volt a névleges tajpan. Ő Robb Struan legkisebb fia volt, sorvadásos bal karral született. Culum után ő lett a tajpan. A Boszorkány nevezte ki, közvetlenül Culum halála után, alig tizennyolc évesen, majd még egyszer, Dirk Dunross után, és míg az öregúr, 1915-ben, hetvenkét éves korában meg nem halt, mindvégig a köténye kötőjén tartotta.

- Mondja, Peter, honnan veszi maga ezt a rengeteg információt?

- A kisujjamból - felelte kedélyesen Marlowe. - Nos, ott hagytam abba, hogy a Nemes Ház nagyon szorult helyzetbe került, és Boszorkány Struannak sürgősen sok pénzre volt. szüksége. Gornt nagyapja rengeteg Struan-részvényt vásárolt fel, és felvonta a hadilobogót. A szokásos pénzügyi források nem álltak rendelkezésre, a Boszorkány sehonnan sem tudott kölcsönt kérni, mivel egész Ázsia - az összes hong - hasonlóképpen fel volt bolydulva. Annak az öregnek a nagyapja azonban, azé az öregé, akivel a tajpan most beszélget, nem volt más, mint a hongkongi kolduskirály. A koldulás errefelé egykor virágzó üzletág volt. Nos, ez a kolduskirály a legenda szerint egyszercsak beállított Boszorkány Struanhoz: - Azért jöttem, hogy megvásároljam a Nemes Ház ötödrészét - mondta nagy méltósággal. - Eladó? Adok érte kétszázezer ezüsttaelt. - Boszorkány Struannak pontosan ennyi kellett, hogy kiegyenlíthesse az adósságait. Az arc kedvéért alkudoztak egy darabig, s végül egy tized részben, tíz százalékban állapodtak meg. Ez hihetetlenül tisztességes üzlet volt, mivel mindketten jól tudták, hogy a kolduskirály a cég harminc-negyven százalékát is megkaphatta volna ezért az összegért, hiszen a Boszorkány nagyon meg volt szorulva. A kolduskirály nem akarta írásba foglalni az ügyletet, beérte Boszorkány Struan csopjával és azzal az ígéretével, hogy évente egyszer ő vagy a mindenkori tajpan elmegy hozzá vagy a leszármazottaihoz és megkéri, engedje meg, hogy a nevükben szavazhasson. - Amíg a tajpan kéri - ígérte - mindig meg fogja kapni az engedélyt.

- De miért, tiszteletre méltó kolduskirály? - kérdezte ekkor a Boszorkány. - Miért mentesz meg az ellenségeimtől?

- Azért, mert a nagyapád, az öreg Zöld Szemű Ördög egyszer megmentette nagyapám arcát, és hozzásegítette, hogy ő legyen Hongkong első kolduskirálya.

Casey nagyot sóhajtott. - És maga elhiszi ezt, Peter?

- Hogyne hinném. - Marlowe elnézett a Boldogság-völgy felé. Az ott arrafelé mind maláriás mocsár volt. Azt is Dirk csapoltatta le. - Szívott egyet a cigarettáján. - Egyszer még írok egy könyvet Hongkongról.

- Ha továbbra is így dohányzik, soha egy sort sem fog írni.

- Talált. Rendben van, abbahagyom. Most rögtön. Mára. A maga két szép szeméért. - Marlowe elnyomta cigarettáját, s megint elmosolyodott, de ezúttal nem úgy, mint az előbb, - Sok történetet mesélhetnék azokról az emberekről, akikkel ma ismerkedett meg. De nem teszem, mert nem volna sportszerű, nem volna tisztességes. Az igazi történeteket sosem mondhatom el, bár rengeteget tudok. Casey együtt nevetett vele, s közben a különös idős házaspárról a lelátóra kalandozott a tekintete. Akaratlanul is felszisszent. Orlandát pillantotta, meg: a tagok teraszának baloldalán ült. Linc meg mellette. Egészen közel, Nagyon boldognak tűntek, ez még ilyen távolságról is jól látszott.

- Mi a… - kezdte Peter Marlowe, aztán ő is meglátta őket. - Ó. Nem kell aggódni.

Casey egy idő múltán elfordította a tekintetét. - Peter… Kérhetném most magától azt a bizonyos szívességet?

- Parancsoljon.

- Orlandáról szeretném kérdezni.

- Hogy tönkretegye?

- Hogy megvédjem Lincet. Tőle.

- Lehet, hogy Linc nem akarja, hogy megvédje, Casey.

- Esküszöm, sose használom fel, hacsak nem érzem úgy a legőszintébben, hogy feltétlenül szükséges.

Marlowe felsóhajtott. - Ne haragudjon - mondta nagy együttérzéssel - de semmi olyasmit nem tudok mondani róla, ami a maga vagy Linc számára védelmet nyújtana. Nem tudok semmi olyat, amivel tönkretehetné, vagy amivel elcsúfíthatná az arcát. Ilyet meg akkor sem mondanék, ha tudnék, Casey. Nem volna lovagias. Ugye nem?

- Nem, de azért én akkor is megkérdezem. - Casey Marlowe szemébe nézve erőltette tovább a témát. - Maga azt mondta: tartozik nekem egy viszontszolgálattal. Én segítettem, mikor magának szüksége volt rá. Most nekem van szükségem segítségre. Segítsen.

Peter Marlowe sokáig nézte: - Mit akar tudni róla?

Casey elmondta neki, amit megtudott: hogy Gornt tartotta ki Orlandát Macauban, és beszámolt a gyerekről is.

- Ezek szerint mindent tud, amit én. Talán csak azt nem tudja, hogy mindezért inkább sajnálnia kellene.

- Miért?

- Mert eurázsiai, mert egyedül van, és mert Gornt az egyetlen támasza. Borotvaélen egyensúlyoz, Fiatal, szép teremtés, megérdemli, hogy legyen jövője. Itt nem vár rá semmi.

- Csak Linc?

- Csak Linc vagy valaki hozzá hasonló. - Peter Marlowe szeme színe palaszürkére váltott. - Linc szemszögéből nézve ez talán nem is volna olyan rossz.

- Mert Orlanda ázsiai és én nem?

Marlowe ajkán megint megjelent az a furcsa kis mosoly. - Azért, mert Orlanda nő, és maga is az. Kettejük között csak az a különbség, hogy minden kártya a maga kezében van, és magának valójában csak egyetlen dolgot kell eldöntenie: hogy csakugyan akarja-e ezt a háborút.

- Nagyon kérem, Peter, legyen őszinte hozzám. A tanácsát kérem. Mit csináljak? Kétségbe vagyok esve… Látja: beismerem. Adjon tanácsot!

- Legyen, de ez nem az a fajta szolgálat, amivel tartozom magának - mondta Marlowe. - A pletyka szerint maga meg Linc nem szeretői egymásnak, noha maga nyilvánvalóan szereti Lincet. Azt is beszelik, hogy már hat-hét éve élnek szoros közelségben, de… szorosabb együttlétre még egyszer sem került sor maguk között. Linc Bartlett remek férfi, maga remek nő, ketten együtt pedig remek párt alkotnak. A kulcsszó itt a Pár, Casey. Lehet, hogy magának inkább kell a pénz, a hatalom meg a Par-Con, mint Bartlett. Ez a maga problémája. Érzésem szerint mindkettőt nem kaphatja meg.

- Miért nem?

- Nekem úgy tűnik, hogy maga a Par-Cont, a pénzt és a hatalmat választja, nem Bartlettet. Bartlettet legfeljebb barátként. Különben magából Mrs. Bartlett lenne, megtanulna feleség lenni és szeretni, vagyis olyan fajta asszony lenne magából, amilyen Orlandából egészen nyilvánvalóan lesz. Így vagy úgy, de magának száz százalékot kell nyújtania. Maga meg Linc túlságosan is erősek, és feltételezésem szerint sokkal többször próbára tették már egymást ahhoz, mint hogy bolonddá tegyék a másikat. Bartlett egyszer már elvált, úgyhogy nagyon éber. Maga meg már túl van a bakfisszerelmek időszakán, tehát maga is nagyon éber.

- Maga amúgy mellékesen pszichiáter is?

Marlowe nevetett. - Nem vagyok pszichiáter és gyóntatóatya sem. Az viszont igaz, hogy szeretem megismerni az embereket, szeretem végighallgatni őket. Tanácsot viszont sohasem adok - a világ leghálátlanabb tevékenysége.

- Szóval a kompromisszum lehetősége ki van zárva?

- Nem hinném, de hát én nem maga vagyok. Magának megvan a saját karmája. Tekintsünk most el Orlandától: ha nem ő, akkor jön egy másik, jobb, vagy rosszabb, szebb talán nem, mert győzzön, veszítsen vagy játsszon döntetlent, Orlanában megvan mindaz, amivel egy férfit elégedetté, boldog, eleven férfivá képes tenni. Ne haragudjon, ez nem férfigőg, maga kérdezett. Én pedig azt tanácsolom magának, hogy nagyon gyorsan döntse el, mit akar.

Gavallan sietősen belépett Szaros T’Chung páholyába, és odament Dunrosshoz. - Jó napot kívánok! - köszönt udvariasan az idős párnak. - Bocsásson meg, tajpan, de Crosse meg az a másik illető, akivel beszélni akart, már elment.

- A fene…!- Dunross gondolkozott néhány pillanatig, aztán kimentette magát, s Gavallannal az oldalán elvált a két öregtől - Jön a koktélpartira?

- Igen, ha akarja, hogy ott legyek. Nem hiszem, hogy valami kellemes társaság lennék.

- Menjünk be egy pillanatra. - Dunross a különszobába vezette Gavallant. A tea már tálalva volt, a pezsgősvödörben egy üveg Dom Perignon hűlt. - Ünnepség készül? - kérdezte Gavallan.

- Igen. Három oka is van. A General Stores átvétele, a Ho-Pak megmentése és az új korszak hajnala.

- Valóban?

- Valóban. – Dunross nekifogott felbontani a palackot. - Először vegyük magát. Hétfő este indul Londonba a gyerekekkel. - Gavallan szeme elkerekedett, de nem szólt semmit: - Látogassa meg Kathyt, beszéljen a specialistával. Aztán a gyerekekkel együtt pakolja fel, és vigye le Avisyardba. Szeretném, ha egy fél évre vagy akár egy-két évre letelepedne ott. Fél év a minimum… Foglalja el a kastély egész keleti szárnyát. - Gavallannak elállt a lélegzete. - Megnyit egy új leányvállalatot, de úgy, hogy, se Alastair, se az apám, se a család egyetlen tagja ne tudjon róla. David se. Rajtam kívül senki más.

- Miféle leányvállalatot? - Gavallan arcáról izgatottságot és örömet lehetett leolvasni. 

- Van egy illető, akivel szeretném, ha ma este megismerkedne, Andrew. Jamie Kirknek hívják. A felesége egy kicsit unalmas, de hívja meg őket Avisyardba. Slisszoljon át Skótföldre, elsősorban Aberdeenbe. Vásároljon ott telkeket, de nagyon csöndben: gyárterületeteket, rakpartnak valókat, potenciális repülőtereket. Helikopter-kikötőket a dokkok közelében. Vannak ott dokkok?

- Fogalmam sincs, tajpan. Még sosem jártam ott.

- Én sem.

- Tessék?

Gavallan arckifejezését látva Dunross elnevette magát. - Nyugalom. A kezdő tökéje egymillió fontsterling lesz.

- Jézusom! Honnan a fenéből szer...

- Azzal maga ne foglalkozzon! - Dunross kicsavart a dugót és meg is fogta, úgyhogy nem is durrant. Kitöltötte a halvány, nagyon száraz pezsgőt. - A következő fél év folyamán levásárolja azt a milliót. A következő két évben további ötmillió fontot kap.

Gavallan leesett állal bámult rá.

- Azt akarom, hogy addigra szép csendben, fű alatt a Nemes Ház, legyen Aberdeen meghatározó tényezője: a Nemes Ház birtokában legyenek a legjobb területek, a Nemes Háznak legyen a legnagyobb befolyása a városi tanácsban. Azt akarom, hogy maga legyen Aberdeen földesura… nyugaton egészen Invernessig, délen pedig le egészen Dundee-ig. Két év alatt. Rendben?

- Igen, de… - Gavallan tehetetlenül elhallgatott. Világéletében szerette volna elhagyni Ázsiát, Kathy, és a gyerekek nemkülönben, de ez a lehetőség soha még csak föl sem merült. És akkor most Dunross hirtelen a lábai elé teszi vágyai netovábbját. - Hirtelenében fel se tudta fogni. - De miért?

- Beszéljen Kirkkel, udvaroljon a feleségének, és ne feledje, egy szót se senkinek! - Dunross odanyújtott egy poharat Gavallannak, a másikat felemelte. - Skóciára, az új korszakra és új földesurunkra! Lelke legmélyén hozzáfűzte még legféltettebb titkát: és az Északi- tengerre! Tanúink az összes istenek: a Nemes Ház életbe lépteti az első számú tartaléktervét.

_____________________________

67

17 óra 50 perc

_____________________________

A lelátók elnéptelenedtek, a legtöbb páholy már elsötétedett, csak a takarítók munkálkodtak. Zuhogott az eső, egybefüggő vízfátylak fodrozódtak ég és föld között. Alkonyodott. A lóversenypálya körül feltorlódott a forgalom. Ázott, de felajzott nézők ezrei ballagtak hazafelé. Jövő szombaton újabb versenynap lesz, újabb ötödik futam, újabb kihívás, és - okó! - egész biztos a tajpan lovagolja Nemes Csillagot, és az is lehet, hogy Fekete Szakáll ül majd Kalauzhalon, és az a két ördögi kuaj lo megöli egymást a mi szórakoztatásunk kedvéért.

A tagok bejáróján egy Rolls gördült ki, kerekei lefröcsköltek néhány járókelőt, akik erre válogatott ocsmányságokat kezdtek kiabálni a kocsira és sofőrjére - de egyik kínai sem haragudott igazán. Egy nap még nekem is lesz ilyen, gondolta mindegyik. Csak egy kis zsosz kellene. Csak egy parányi zsosz jövő szombaton, és lesz annyi pénzem, hogy vásároljak egy kis földet vagy egy házat, amit aztán bérbe adhatok vagy elcserélhetek egy magasházi lakásra. Ííííí, de nagy érzés lesz ülni a Rollsomban! Annak is szerencsés rendszámtáblája lesz, mint ennek. Láttad, ki volt az? Taxis Tok! Igen, ő, aki hét éve még egy bopiban, egy illegális taxiban fuvarozta az utasait. Aztán egy nap tízezer hongkongi dollárt talált a hátsó ülésen. Szépen elrejtette öt évre, amíg a dolog el nem évült, aztán mikor három évvel ezelőtt jött az a nagy bum a tőzsdén, befektette, rengeteget keresett rajta, és a haszonból lakásokat vásárolt. Ííííí, az volt ám csak a bum! Emlékszel, hogy az öreg Vak Tung az egészet megírta előre a rovatában? De miért nem írta meg ezt a krachot meg a bankok megrohanását? Ajíjje, már annak is vége! Nem hallottad a döbbenetes hírt? A Nagy Bank átveszi a Ho-Pakot, és jótáll Bankár Kwang adósságaiért.

Nem hallottad, hogy a Nemes Ház megveszi a General Storest? Mindkettőt ma délután jelentették be a turfon. Ilyen se volt még!

Különös! Nagyon különös! Az ember nem is hinné – hogy ciceréznék meg az összes istenek! Nem lehetséges, hogy mindez csak azoknak a mocskos idegen ördögöknek a trükkje? Hogy így akarják manipulálnia piacot, így akarják ellopni az orrunk elől a minket illető hasznot? Okó, egyetértek! Igen, ez biztos valamilyen aljas csel! Véletlennek ez túl sok, hogy ciceréznék meg valamennyit! Ó, ezek a borzalmas, agyafúrt barbárok! Hála légyen az összes isteneknek, hogy rájöttem! Így fel tudok készülni. Lássuk csak, mit is kellene tenni…

Ahogy ballagtak hazafelé, úgy fokozódott bennük az izgatottság.

Legtöbben szegényebbek voltak, mint amikor kijöttek a pályára, néhányan azonban sokkal gazdagabbak: Ez utóbbiak közé tartozott Szemüveges Vu is, a kelet-aberdeeni rendőrség rendőre. Crosse engedélyezte, hogy kijöjjön a turfra, de negyed hétre, a kliens újbóli kihallgatására vissza kellett mennie: ő tolmácsolta a ningtoki dialektust. Szemüveges Vu megborzongott, titkos zacskóját mintha egy jeges kéz markolta volna meg, ahogy arra gondolt, milyen gyorsan kiadta legféltettebb titkait a dicső Brian Kok.

Ajíjje - gondolta babonás rettegéssel. Ezek a rózsaszín barbárok igazi ördögök! Úgy tekernek az ujjuk köré minket, civilizált embereket, ahogy akarnak, képesek megőrjíteni minket. De ha majd egyszer bekerülök a KO-ra, akkor már nem fenyeget ez a veszély, én is megismerem egyik-másik titkukat, és azok révén meg az idegen ördögök más titkai révén úr leszek, dinasztiát alapítok!

Szélesen elmosolyodott. Mióta elkapta azt az öreg ámát, zsosza éles fordulatot vett. Ma nagyon kedveztek neki az istenek. Megcsípett egy sima befutót, megcsípte a duplát, három lova befutott helyre. Sorra feltette minden nyereményét, és most ötezer-hétszázötvenhárom hongkongi dollárral volt gazdagabb. Már rég eltervezte, mihez kezd a pénzzel. Ötvenegy százalékos tulajdonlás fejében háromezret ad ötödik nagybátyjának, hogy vásároljon egy használt fröccsöntő gépet, és indítson be vele egy művirágüzemet, ezerért két lakást építtet az új telepen, ezeket kiadja, a maradék ezret meg kihozza jövő szombaton!

Egy Mercedes dudája harsant mögötte fülsiketítően: nagyot ugrott. A hátsó ülésen ülők közül felismerte az egyik férfit: Rosemont, a CIA-s barbár, akinek korlátlan költségkerete van. Milyen naivak ezek az amerikaiak, gondolta. Tavaly, mikor menekülő rokonai csak úgy tódultak befelé a határon, sorjában elküldte mindet a konzulátusra, minden hónapban más névvel és más történettel, hogy álljanak be a rizsadományban részesülő keresztények - pontosabban nem kommunisták - nőttön növekvő sorába. Az amerikai konzulátuson könnyű volt ingyen ennivalóhoz és adományokhoz jutni. Ehhez csupán annyi kellett, hogy az illető ijedtnek tettesse magát, és mondjon valami olyasmit, hogy most csúszott át a határon, tántoríthatatlanul ellenzi Mao elnök politikáját, és hogy a falujában a kommunisták ilyen meg ilyen rémtetteket hajtottak végre. Az amerikaiak meg boldogan hallgatják a Kínai Népköztársaság csapatmozgásairól szóló híreket, legyenek azok valódiak vagy légből kapottak. Ezt aztán mind lekörmölik, és várják az újabb híreket. Minden információmorzsa érdekli őket, bármilyen ostoba kis hírecske, amit újságolvasás közben bármikor felszedhet az ember - csak az a lényeg, hogy suttogva és nagy szörnyülködve meséljék nekik.

Szemüveges Vúnak három hónapja támadt egy ötlete. Összeállt négy rokonával, akik közül az egyik nemrég még egy kantoni kommunista napilap újságírója volt, és megbízható közvetítőkön keresztül - hogy ne lehessen visszanyomozni - felajánlotta Rosemontnak, hogy Szabadságharcos fedőnév alatt havonta küld neki egy összefoglaló kémjelentést a bambuszkerítésen túli állapotokról, különös tekintettel Kantonra és környékére. Ügynöki képességeit bizonyítandó, Szemüveges Vu felajánlotta, hogy az első két jelentést ingyen szállítja. A hatalmas tigris elfogása érdekében érdemes feláldozni egy lopott bárányt. Ha a CIA elfogadhatónak találja a jelentéseket, a következő hármat darabonként ezer hongkongi dollárért adja, és ha ezek ugyanolyan értékeseknek találtatnak, a következő egy évre új szerződést kötnek.

Az első két jelentés olyan értékesnek találtatott, hogy nyomban meg is egyeztek: a következő ötért darabonként már kétezret kap a szállító. Jövő héten kapják meg az első honoráriumot. Ó, hogy gratuláltak egymásnak! A jelentéseket harminc kantoni újságból ollózták össze, amelyek a malacokat, csirkéket és mindenfajta egyéb élelmiszert hozó napi kantoni vonattal érkeztek, és minden wanchai papírboltban kaphatók voltak. Nem volt más teendőjük, mint módszeresen elolvasni és kissé átfogalmazva, hogy ne érződjék rajtuk a kommunista szóhasználat, lefordítani a cikkeket. Az amerikaiakat minden érdekelte: a termés, építkezés, gazdaság, pártértekezletek, születés, halál, bírói ítélet, erőszakos akciók, helyi érdekességek… A többiek által kiválogatott cikkeket Szemüveges Vu fordította le.

Szemüveges Vu egész lényét áthatotta a boldogság. A Szabadságharcosban még hatalmas lehetőségek szunnyadnak. Rezsi gyakorlatilag nincs. Azért vigyázni kell - figyelmeztette segítőtársait - időnként egy-két hibát is el kell követni, és egy-egy havi jelentést ki kell hagyni… "Sajnálattal értesítjük, hogy kantoni emberünket államtitkok kiszolgáltatása miatt kivégezték." - Valahogy így. És nemsokára, mikor már véglegesen a KO tagja és képzett kémelhárító leszek, még jobban fogom tudni, hogyan kell tálalni a sajtóértesüléseket a CIA-nek. Esetleg fejleszthetjük is az üzletet, megpróbálhatunk Pekingből és Sanghajból is jelenteni. Az előző napi pekingi és sanghaji sajtót ugyanilyen könnyen és nagyon olcsón beszerezhetjük. Hála legyen az összes isteneknek az amerikaiak kíváncsiságáért!

Egy taxi bőgette fel motorját mögötte, rádudált. Szemüveges Vu félrehúzódott, hogy elengedje, aztán tovább ballagott a lóversenypályát övező magas palánk melletti tolongás-, káromkodás-, dudálás-, fecsegés egyvelegében. Az órájára pillantott. Ráér még, közel van a főkapitányság.

Egyre sűrűbben zuhogott az eső, de észre se vette, zsebében lapuló nyereménye megkönnyítette lépteit. Kihúzta magát. Légy erős és okos, figyelmeztette magát. Ma este nagyon észnél kell lennem. Lehet, hogy megkérdezik a véleményemet. Tudom, hogy Brian Kok, a kommunista főfelügyelő imitt-amott hazudik és túloz. De mit vannak úgy oda ezzel az atommal? A világ legtermészetesebb dolga, hogy a Középső Birodalomnak is van atombombája. Minden hülye tudja, mi folyik évek óta Hszincsiangban a Boszten-tó partján, és mi sem természetesebb, mint hogy hamarosan rakétáink és műholdjaink is lesznek. Még jó… Nem vagyunk talán civilizáltak? Nem mi találtuk fel a puskaport és a rakétát? Csak éppen már ezer éve elvetettük, mert barbár eszközöknek tartottuk őket.

Odabent, a palánk túloldalán takarítónők söprögették a nézősereg után ottmaradt szemetet türelmes mozdulatokkal, el ne kerülje figyelmüket egy pénzdarab, egy gyűrű, töltőtoll vagy üres üveg, amiért egy rézpénzt lehet kapni.

Egy férfi az egymásra tornyozott szemetes edények szélmentes oldalához kucorodva keresett menedéket az eső elől.

- Kelj fel, öreg, itt nem lehet aludni - szólt rá nem barátságtalanul az egyik takarítónő, és megrázta a vállát. - Ideje hazamenni!- Az öregember szeme felrebbent egy pillanatra, mozdult, hogy föltápászkodjon, de a mozdulat közben egyszer csak megmerevedett, nagyot sóhajtott, s úgy dőlt vissza, mint egy zsák.

- Ajíjje - dünnyögte Egyfogú Jang. Élete hetven-egynéhány éve során elég halálesetnek volt tanúja, hogy most lássa: itt már nincs mit tenni. - Hallod-e, húgom!- kiáltott oda udvariasan kolléganőjének, aki egyben barátnője is volt. - Gyere már ide! Ez az öregember meghalt…

Egyfogú Jang barátnője hatvannégy éves volt, ráncos arcú, görbedt hátú, de ugyanolyan erős, és szintén sanghaji. Odajött, lenézett. - Koldusfélének nézem.

- Én is. Szóljunk a művezetőnek. - Egyfogú Jang letérdelt, és gondosan átkutatta a rongyos öltözéket. Három hongkongi dollár értékű aprópénzen kívül egyebet nem talált. - Hát ez nem sok - mondta. - Mindegy. - Két egyenlő részre osztotta a pénzdarabokat. Évek óta megosztottak mindent, amit találtak.

- A bal kezében mi van? - kérdezte a másik asszony. Egyfogú Jang lehajolt, és kinyitotta az ökölbe szorított, karomszerű ujjakat - Csak néhány tikett. – Szemét összehúzva, egészen közelről vizsgálgatta a cédulákat. – A dupla befutó… - mondta, és rikácsolva felkacagott. - Ííííí, a szegény hülye megfogta az első futamot, de a másodikban Karamell Leánykára játszott! - A két asszony hisztérikus kacagásban tört ki az istenek ilyetén gonoszkodása láttán.

- Szerencsétlen öreg, biztos szívrohamot kapott. Én is azt kapnék! Ajíjje! Ennyire közel és mégis ilyen távol lenni, néném…

- Zsosz. - Egyfogú Jang megint felkacagott, s a tiketteket egy szemetesedénybe dobta. - Az istenek azok istenek, az emberek pedig emberek, de akkor… El is hiszem, hogy az öreg belehalt. Én is belepusztultam volna! - A két öregasszony megint nevetni kezdett a zsosz kifürkészhetetlen játékán. Az idősebbik masszírozni kezdte a mellét, hogy enyhítse fájdalmát. - Ajíjje orvoshoz kellene mennem. Menj, szólj a művezetőnek, húgom. Ííííí, de fáradt vagyok… Micsoda rossz zsosz… Kis híján milliomos lett, és akkor most… Zsosz! Eredj, szólj a művezetőnek. De fáradt vagyok ma este mondta megint reszkető hangon, seprűjére támaszkodva.

A másik asszony elment, arra gondolt, milyen csodálatosak is az istenek, hogy egy pillanat alatt képesek adni vagy elvenni valamit…

Már ha léteznek egyáltalán, futott át rajta, Ó, zsosz!

Egyfogú Jang fáradt mozdulatokkal folytatta munkáját, de abban a pillanatban, mihelyt meggyőződött róla, hogy egyedül van és senki sem látja, odaugrott a szemetes edényhez, villámgyors mozdulattal kikapta belőle a tiketteket, a szíve úgy vert, mint még soha életében, őrült buzgalommal ellenőrizte újra, meg újra, nem csalta-e meg a szeme, jól látta-e a számokat. De nem: nem tévedett. Minden tikett nyert. Aggályos gondossággal zsebre tette őket, és ugyanilyen aggályos gonddal megbizonyosodott róla, hogy egyetlen tikettet sem hagyott a szemétben. Gyorsan némi szemetet szórt az edénybe, az edény tartalmát egy másik edénybe borította, s közben egyfolytában ott dörömböltek fejében a mondatok: Holnap beváltom a tiketteket, három napig be lehet őket váltani! Áldottak legyenek az összes istenek, gazdag vagyok! Gazdag vagyok!! Gazdag!!! Ez legalább száz vagy kétszáz tikett, csupa ötdolláros tikett, mindegyik kétszázhatvanöt dollárt fizet…! Ha száz tikett, akkor huszonhatezerötszáz dollár, ha kétszáz, akkor, ötvenháromezer. Úgy érezte, elájul. Leguggolt a holttest mellett, hátát a falnak támasztva, a holtat észre se véve. Tudta, hogy most nem számolhatja meg a tiketteket, nincs rá idő. Most minden másodperc létfontosságú. – Vigyázz, ostoba tyúk! - motyogta, amitől kis híján megint elfogta a halálfélelem. Ne beszélj fennhangon! Légy óvatos, hülye tyúk, vagy a húgod észreveszi… Okó! Lehet, hogy épp most súgja meg a művezetőnek, mire gyanakszik? Jaj, mit csináljak? A zsosz az enyém, én találtam meg az öregembert… Ajíjje, mit, csináljak? Lehet, hogy megmotoznak. Ha ilyen állapotban látnak, biztos gyanút fognak.

Zúgott a füle, hányinger kerülgette az idegességtől. A közelben volt néhány illemhely. Feltápászkodott és odatámolygott. Hát a mögött a takarítónők folytatták munkájukat. Holnap is kijönnek majd, mert marad még munka bőven. Az ő műszakja reggel kilenckor kezdődik. A vécében nem volt senki. Reszkető kézzel elővette és egy rongyba bugyolálta a tiketteket, aztán keresett egy laza téglát a falban, kihúzta, bedugta mögé a kisbugyrot.

Csak akkor lélegzett fel, amikor kilépett. A művezető kisvártatva megjött a másik asszonnyal. Leguggolt a halotthoz, gondosan átkutatta a zsebeit, és talált is egy darabka összehajtogatott ezüstpapírt, amit a két öregasszony nem vett észre. Az ezüstpapírban egy csipetnyi fehér por volt. – Ezért kapunk két dollárt – mondta, de pontosan tudta, hogy az adag hat hongkongi dollárt és négy centet ér. Megosztozunk rajta. Hetven nekem, és harminc kettőtöknek. - Egyfogú Jang az arc kedvéért alkudozott egy kicsit. Végül megállapodtak, hogy a művezető megpróbál három dollár tízet kihozni a porból, és hatvan-negyven arányban osztozik velük.

Mikor ismét kettesben maradtak, a fiatalabb asszony kotorászni kezdett a szemétben.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezte Egyfogú Jang.

- Csak meg akarom nézni azokat a tiketteket néném. A te szemed már nem olyan jó…

- Ahogy gondolod - rándított egyet a vállán Egyfogú. - Én itt már végeztem, átmegyek oda. - Ízületes mutatóujjával egy még takarítatlan üléssör felé bökött. A másik asszony némi tétovázás után követte. Egyfogú Jang csaknem felujjongott örömében: most már biztonságban érezte magát. Holnap majd azt mondom, fáj a gyomrom, kiveszem a tiketteket, és hazamegyek. De mit csináljak ennyi pénzzel?

Először is veszek két táncruhát Harmadik Unokának, amiért első évi keresményének felével fizet majd, jó kis kurva lesz belőle a Jószerencse Táncpalotában. Aztán… Második Fiú abbahagyja a kulizást azon a Kotewall Road-i építkezésen, összeáll Ötödik Unokaöccssel meg Második Unokával, építési vállalkozók lesznek, jövő héten leelőlegezünk egy telket, és nekifogunk egy ház építésének…

- Nagyon boldognak látszol, néném.

- Mert az is vagyok, húgom. Minden csontom hasogat, a láz kínoz, mint mindig, a gyomrom majd kilyukadt, ezzel szemben élek, az az öregember meg halott. Jó lecke ez az istenektől. Tanúim az összes istenek, hogy amikor megláttam, először azt hittem, a férjem az, aki már, tizenöt éve meghalt, még mikor Sanghajból menekültünk. Azt hittem, kísértetet látok! Úgy éreztem, menten elhagy a lélek, mert az az öreg úgy hasonlít rá, mintha az ikertestvére volna!

- Ajíjje, milyen borzasztó! Milyen rettenetes! Kísértetek! Az összes istenek oltalmazzanak tőlük!

Bizony, bizony, gondolta az öregasszony, a kísértetek rettenetesek. De hol is tartottam…? Ja, igen. Egy ezrest felteszek a jövő szombati dupla befutóra. a nyereményből pedig… Csináltatok magamnak egy műfogsort! Ííííí, de csodás lesz! Szerette volna kikiabálni, csaknem elájult az elfojtott örömtől. Világéletében, egész életében, tizennégy éves kora óta, mikor az idegen Csing- dinasztia ellen vívott állandó felkelések egyike során egy mandzsu puskatus kiütötte az elülső fogait, Egyfogúnak nevezték, Mindig utálta ezt a nevet. Most viszont, végre-valahára… Legyetek tanúim ti, összes istenek: a szombati nyereményemből csináltatok magamnak egy műfogsort! És gyújtok két gyertyát a legközelebbi templomban, hálából ezért a zsoszért.

- Jaj, húgom, rosszul vagyok - mondta, izgalmában csakugyan közel állt az ájuláshoz. Hoznál nekem egy kis vizet?  

A másik öregasszony morogva elment. Egyfogú Jang leült egy percre, s végre szabadon engedte fülig érő mosolyát. Nyelvét körbesiklatta az ínyén. Ííííí, ha nyerek, ha elég sokat nyerek, ide előre, középre egy aranyfogat csináltatok, emlékeztetőül. Aranyfogú Jang, ez azért már sokkal jobban hangzik, gondolta. Volt annyi esze, hogy nem mondta ki hangosan, bár most már egyedül volt. Igen, tiszteletre méltó Aranyfogú Jang, Építtető Jang…

_____________________________

68.

18 óra 15 perc

_____________________________

Szuszlovnak szűk volt a hely, kényelmetlenül össze kellett húznia magát Ernie Clincer kis kocsijában. Fölfele mentek, a hegyre.

Minden ablakot szorosan feltekertek; az eső, ha lehet, még jobban zuhogott, sarat, köveket sodorva a hegyoldalról az útra. Már láttak két kisebb balesetet.

- Franc ebbe az esőbe! Talán jobb volna, ha nálam aludnál az éjjel, pajtás - mondta Clinker az utat figyelve.

- Nem, ma nem - felelte ingerülten Szuszlov. - Mondtam már, hogy elígérkeztem Ginnynek, és ez a mai az utolsó éjszakám. - A razzia óta egyfolytában dühöngött, s dühét szokatlan félelem szította: félt a főkapitányságra szóló idézéstől, félt a megfejtett távirat elvesztésének következményeitől, félt, hogy a központ rossz néven veszi Voranszkij elvesztését, félt, hogy visszarendelik Hongkongból, félt a rádió berendezés összetörése miatt, a Metkin-ügy miatt, Koronszkij érkezése és Dunross küszöbönálló elrablása miatt. Túl sok dolog ütött ki balul ezen az úton. Végigfutott rajta a hideg. Hosszú-hosszú ideje játszotta már ezt a játékot, nem voltak illúziói. Nem nyugtatta meg az a telefonbeszélgetés sem, amelyet az ötödik futam alatt folytatott Crosse-szal.

- Nem kell izgulni, Gregor, egyszerű rutinkihallgatásról van szó. Csak néhány kérdés Voranszkijról, Metkinről, még ilyenek - mondta elváltoztatott hangon Crosse.

- Krisztosz! Mi az, hogy meg ilyenekről?

- Nem tudom, Sinders utasítása, nem az enyém.

- Jó volna, ha fedezne, Roger.

- Fedezem. Ami viszont az emberrablást illeti, azt nagyon rossz ötletnek tartom.

- Elő akarják készíteni, úgyhogy segítsen Arthurnak az előkészületekben. Ha el tudja halasztatni a távozásomat, mi végrehajtjuk.

- Én ellenzem. Ez az én területem és…

- A központ helyesli, és ha utasítást kapunk rá, mi végrehajtjuk! - Szuszlov legszívesebben ráordított volna Crosse-ra, hogy fogja be a száját, de nem akarta megsérteni legjobb ázsiai emberét. - Tudunk találkozni ma este?

- Nem, de felhívom magát. A négyesen megfelel? Fél tizenegykor.

- A négyes a Sinclair Towers jelenleg érvényben lévő kódja volt, a fél tizenegy fel tízet jelentett.

- Bölcs dolog ez? - kérdezte Szuszlov.

A hallgatóból a jellegzetes, száraz, magabiztos nevetés hallatszott. - Nagyon is. Miért? Gondolja, hogy azok a hülyék megint beállítanak? Persze, hogy bölcs. Ezt garantálom!

- Rendben van. Arthur ott lesz. Véglegesen rögzítjük a tervet. Clinker káromkodva félrerántotta a kormányt egy elévágó taxi miatt, aztán sebességet váltott, és szemét erőltetve figyelte tovább az utat. Szuszlov letörölte maga előtt a bepárásodott szélvédőt. - Átkozott egy idő - mondta, de lélekben máshol járt. Mi lehet Travkinnal? Micsoda egy barom: a céloszlop után esik le! Azt hittem, nyert! Dekadens hülye! Igazi kozákkal ilyen sosem fordul elő. Az esésével én is jól pofára estem…

Most már az a kérdés, hogyan csalogatjuk holnap Dunrosst a lakásra, a Travkin által jelzett kedd helyett? Ma este vagy holnap este meg kell csinálni. Legkésőbb holnap este. Arthurnak vagy Rogernek elő kell készítenie. Ők a Dunross-terv kulcsemberei.

Mielőtt elmegyek, meg kell szereznem azokat a dossziékat - vagy Dunrosst. Vagy ezt, vagy azt. Ez az egyetlen igazi védelem a központtal szemben.

Bartlett és Casey a Hilton elé érve kiszállt a Struan limuzinjából.

A turbános szikh ajtónálló esernyőt tartott föléjük, teljesen fölöslegesen, mivel a bejárat fölötti messzire kinyúló védőtető megóvta őket a patakokban ömlő esőtől.

- Megvárom, uram, bármeddig tart is - mondta Sofőr Lim.

- Nagyszerű. Köszönöm - válaszolta Bartlett. Fölmentek a lépcsőkön, az előcsarnokon átvágva beszálltak a liftbe, és felmentek a hallba.

- Nagyon csöndes vagy, Casey - mondta Bartlett. A turftól idáig szinte nem is szóltak egymáshoz, mindketten gondolataikba merültek.

- Te is nagyokat hallgatsz, Linc. Azt hittem, nincs kedved beszélgetni. Olyan szórakozottnak látszottál. - Casey puhatolózóan elmosolyodott. - Talán csak a sok izgalomtól.

- Óriási nap volt.

- Szerinted a tajpan tényleg végig tudja csinálni ezt a General Stores- ügyletet?

- Hétfőn kiderül. - Bartlett odament a recepciós pulthoz. - Mr. Banastasio itthon van?

A jóképű eurázsiai főportás készségesen válaszolt. - Egy pillanat és mondom… Igen… megint szobát cserélt. Most a 832-ben van. Odanyújtotta a házi telefont. Bartlett tárcsázott.

- Vagyok.

- Vincenzo? Linc. Itt vagyok lent.

- Szevasz, Linc! Örülök, hogy hallom a hangod. Casey is ott van?

- Persze.

- Nem akartok feljönni?

- Már megyünk is.

Bartlett visszament Caseyért.

- Biztos, hogy kellek én ehhez? - kérdezte Casey.

- Kérte, hogy vigyelek.

Megint elindultak a lifthez. Bartlett Orlandára - és később esedékes találkozásukra gondolt, aztán Biltzmann és Gornt jutott eszébe, a másnapi tajpeji út, és hogy megkérdezheti-e Dunrosstól, hogy viheti-e Orlandát. A fene vinné el, milyen bonyolult lett hirtelen az élet. - Csak néhány perc az egész - mondta - aztán megyünk a tajpan koktélpartijára. Érdekes lesz ez a hétvége. Meg a jövő hét is.

- Elmégy este valahova vacsorázni?

- Igen, viszont jó lenne, ha együtt reggelizhetnénk. Seymournak elkel egy kis útbaigazítás, és mivel én most két napig nem leszek, nem árt, ha megbeszéljük a jelzéseket.

Beszálltak a zsúfolt liftbe. Casey ügyes mozdulattal elkerülte, hogy letapossák, és cipője sarkával támadója lábára lépett. - Jaj, bocsásson meg! - mondta negédesen, aztán félhangon, épp hogy csak a tolakodó nő hallja, hozzátette, - Tou nien lo mo… - Peter Marlowetól tanulta, még kint a turfon. Látta, hogy a nő hirtelen elvörösödik, a félemeleten sietve ki is szállt. Casey úgy érezte, jelentős győzelmet aratott. Derűsen pillantott Bartlettre, de az gondolataiba merülve meredt a semmibe. Casey szerette volna tudni, vajon mi lehet a valódi gondja. Orlanda?

A nyolcadikon szálltak ki, elindultak a folyosón. - Te tudod, mi ez az egész, Linc? Mit akar Banastasio?

- Azt mondta, csak üdvözölni szeretne és elütni az időt. – Bartlett megnyomta a csengőgombot. Kinyílt az ajtó.

Banastasio jóképű, fekete hajú és még feketébb szemű férfi volt.

Szívélyesen üdvözölte őket. - Nahát. Casey, maga lefogyott! Remekül néz ki! Italt? - intett a bárszekrény felé: tömve volt a legkülönbözőbb italokkal. Casey kibontott egy doboz sört Bartlettnek, kevert magának egy martinit, és gondolataiba merült. Peter Marlowe-nak igaza van. És a tajpannak is. És Lincnek is. Nincs más dolgom, mint dönteni. De mikor? Nagyon hamar. Holnap? Holnapután? A keddi vacsoráig biztosan. Addigra száz százalékig biztosan. Addig viszont még végre kell hajtanom néhány elterelő hadmozdulatot.

- Mi újság? - kérdezte Banastasio.

- Minden a legnagyobb rendben. És nálad?

- Dettó. - Banastasio ivott egy korty kólát, aztán előrehajolt, és bekapcsolt egy kis magnetofont. Furcsa, zavaros hangok hallatszottak belőle, mintha valamilyen népes koktélparti háttérzaja lett volna.

- Puszta megszokásból… Olyankor használom, mikor bizalmasan akarok beszélni valakivel - mondta halkan Banastasio.

Bartlett meglepetten nézett rá. - Gondolod, hogy be vagy poloskázva?   

- Vagy igen, vagy nem. Sose lehet tudni, ki hallgatózik.

Bartlett Caseyra majd ismét Banastasiora pillantott. - Mi jár a fejedben, Vincenzo?

Banastasio elmosolyodott. - Hogy áll a Par-Con?  

- Ahogy mindig, remekül - felelte Bartlett. – A növekedési arányunk jobb a tervezettnél.

– Hét százalékkal - tette hozzá Casey: ő is élesre kapcsolt.

- A Struannal álltok össze, vagy a Rothwell-Gornttal?

- Még nem döntöttük el. – Bartlett nem mutatta meglepetését: - Ez valami új vonás nálad, Vincenzo? Azelőtt nem tettél fel kérdéseket folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban.

- A Struannal álltok össze, vagy a Rothwell-Gornttal?

Bartlett csak nézte Banastasio hideg szemét és furcsa, fenyegető mosolyát. Casey ugyanennyire meg volt döbbenve.

- Mihelyt megegyeztünk, megmondom. Ugyanakkor, mikor a többi részvényesnek.

A mosoly nem változott. A tekintet még fagyosabb lett. - A fiúk meg én szeretnénk beszállni…

- Miféle fiúk?

Banastasio felsóhajtott. - Elég jelentős szerepet játszottunk a Par-Con fellendítésében, Linc, és most szeretnénk szerepet vállalni a fontosabb döntésekben. Úgy gondoljuk, hogy kellene nekem egy hely az igazgatótanácsban. És a pénzügyi bizottságban meg a beszerzési bizottságban.

Bartlett és Casey leplezetlen megdöbbenéssel meredt rá. - Ez egy pillanatig sem volt benne az alkuban. - válaszolta Bartlett. - Nyilvánosan kijelentetted, hogy részedről ez csak egy egyszerű befektetés.

- Ez így volt - fűzte hozzá Casey, őt magát is meglepte, mennyire elvékonyodott a hangja.

- Változnak az idők, kis hölgyem. Most be akarunk szállni. Érthető? - Banastasio hangja leplezetlenül nyers volt. - Csak egyetlen helyről van szó, Linc. Ugyanennyi részvénnyel a General Motorsnál két helyem lenne.

- Mi nem vagyunk a General Motors.

- Persze hogy nem. Tudjuk. Amit akarunk, abban nincs semmi rendkívüli. Szeretnénk, ha a Par-Con gyorsabban fejlődne. Elképzelhető, hogy…

- A fejlődési ütemünk nagyon is megfelelő. Nem gondolja, hogy inkább azzal…

Banastasio ismét Casey felé fordította kifejezéstelen tekintetét. Casey elhallgatott. Bartlett keze lassanként ökölbe szorult, de még nem mozdította. Óvatos volt.

Banastasio folytatta. - Akkor ezt megbeszéltük. - A mosoly újra megjelent. - Mától kezdve tagja vagyok az igazgatóságnak. Igen?

- Nem. Az igazgatókat a részvényesek választják az éves közgyűlésen - mondta nyersen Bartlett. - És nincs üresedés.

Banastasio nevetett. - Talán akad majd.

- Hogy mondtad?

Banastasio vonásai hirtelen megfeszültek. - Nézd, Linc, ez nem fenyegetés, csupán egy eshetőség. Hasznos tag lennék. Vannak összeköttetéseim. És szeretnék időnként beleszólni bizonyos döntésekbe.

- Például?

- Egyezményekbe. Például, hogy a Par-Con Gornttal fuzionáljon.

- És ha én ebbe nem megyek bele?

- Elég, ha egy icipicit taszítunk Dunrosson, és máris az utcán találja magát. Gornt a mi fiunk, Linc. Körülszimatoltuk. Ő a jobb.

Bartlett felállt. Casey szintén, egészen elgyengültek a térdei, Banastasio nem mozdult.

- Gondolkozom azon, amit mondtál - mondta Bartlett. - Pillanatnyilag amolyan pénzfeldobás jellege volna bármelyik mellett is dönteni.

- Banastasio szeme összeszűkült. - Hogyhogy?

- Nem vagyok meggyőződve róla, hogy bármelyik is hasznos volna nekünk. Így van, Casey?

- Így.

- Én akkor is azt mondom: Gornt. Megértetted?

- Le vagy szarva. - Bartlett fordult, hogy menjen.

- Egy pillanat! - Banastasio felállt és közelebb lépett.– Senki sem akar itt balhét, se én, se a fiúk, se…

- Miféle fiúk?

Banastasio megint sóhajtott. - Ugyan már, Linc… Felnőtt ember vagy. Jól mennek a dolgaid. Nem akarjuk zavarni a köreidet, csak szeretnénk több pénzt keresni.

- Na, akkor ebben közösek az elgondolásaink. Visszavásároljuk a részvényeidet, megkapod a rájuk eső hasznot, aztán…

- Nem eladó. - Újabb sóhaj. - Mi akkor szálltunk be, mikor neked nagyon kellett a dohány. Rendes árat fizettünk, te pedig arra használtad a pénzünket, hogy terjeszkedj. - Most részt akarunk venni az irányításban is. Érted már?  

- Az éves közgyűlésen a részvényesek elé terjesztem.

- Egy fityfenét! Most!  

- Szó se lehet róla! - Bartlett már ugrásra készen állt. - Megértetted? Banastasio Caseyre nézett. Rebbenéstelen volt a szeme, akár egy hüllőé. - Maga is így szavaz, alelnök-főkönyvelő kisasszony?

- Igen - felelte Casey. Ezúttal az lepte meg, milyen határozott a hangja. - Nincs hely az ön számára az igazgatóságban, Mr. Banastasio. És ha szavazásra kerül a sor, én minden szál részvényemmel maga és Gornt ellen leszek.

- Ha átvesszük a céget, maga repül.

- Ha maguk átveszik a céget, addigra én már nem leszek itt.- Casey elindult az ajtó felé. Meglepetésére működtek a lábai.

Bartlett még ott állt Banastasio előtt, minden izma megfeszült. - Még találkozunk - mondta.

- Jobb lesz, ha meggondolod magad!

- Neked meg jobb lesz, ha a Par-Connak a környékére se jössz! - Bartlett sarkon fordult, és Caseyt követve kiment.

Csak a liftnél szólalt meg. - Jézusom!

- Hát igen… - motyogta Casey ugyanolyan tehetetlenül.

- Azt hiszem… ezt meg kellene beszélnünk.

- Én is azt hiszem. Úgy érzem, innom kellene valamit. Jézusom, Linc…! Ettől az embertől megállt bennem az ütő. Még soha életemben nem féltem ennyire. - Casey a fejét rázta, mintha így akarná kitisztítani. - Olyan volt, mint egy rossz álom.

Felmentek a tetőszinti bárba. Casey martinit rendelt, Bartlett sört.

Szótlanul megitták, Bartlett rendelt még egy kört. Gondolkodtak, törték a fejüket.

Bartlett fészkelődni kezdett ültében. Casey ráemelte a tekintetét. - Meghallgatod a véleményem?

- Persze. Mondd csak.

- Mindig is rebesgették, hogy maffiózó, vagyhogy kapcsolatban áll a maffiával. - A mostani kis beszélgetésünk után a nyakamat tenném rá: A maffia kábítószert meg egyéb kellemességeket varrna a nyakunkba. Kérdés, nem lehet, hogy a fegyvereket is ők lőcsölték ránk valahogy?

 Bartlett szeme sarkában elmélyültek a szarkalábak. - Idáig már én is eljutottam. A következő?

- Tény: ha Banastasio fél a lehallgatástól, akkor az azt jelenti, hogy figyelik. Az FBI.

- Vagy a CIA.

- Akkor a CIA. Tény: ha Banastasio maffiózó, és ha a CIA vagy az FBI benne van a pakliban, akkor egy olyan játékba kerültünk belé, amihez semmi közünk, és ahonnan csak lefelé vezet út. Ami pedig a kívánságát illeti… - Casey elhallgatott. Elakadt a lélegzete.

- Mi van?

- Csak… csak eszembe jutott Rosemont. Emlékszel, ő is ott volt azon a bulin. Stanley Rosemont, az a magas, jóképű, őszülő halántékú pali a konzulátusról. Tegnap összeakadtam vele a kompon, tegnap délután. Véletlenül. Nos, véletlenül vagy sem, de most hogy visszagondolok, szóba hozta Banastasiót, azt mondta, az egyik barátja a konzulátuson, valami Ed, a családneve nem jut eszembe, szóval, hogy ez az Ed felületesen ismeri Banastasiót, és mikor mondtam neki, hogy ma érkezik, egyszerűen leesett az álla. - Casey újra felidézte magában a beszélgetést. - Akkor nem tulajdonítottam a dolognak jelentőséget, de most már összeállt a kép… A konzulátus, meg amit mondott: CIA.

- Annak kell lennie. Egészen biztos. És mi van ha… - Ő is elhallgatott néhány másodpercre. - Most hogy belegondolok. Ian is minden előzmény nélkül hozakodott elő Banastasióval. Kedden, a szálló előcsarnokában, amikor te elmentél telefonálni, közvetlenül az előtt, hogy lementünk megnézni az aranyat.

Casey egy ideig hallgatott. - Lehet, hogy tényleg nyakig ülünk a lekvárban. Gondold csak végig!- volt már itt gyilkosság, emberrablás, fegyverek, Banastasio, maffia, John Chen. Gondolj csak bele: John Chen és Cu-jan nagyon jóban volt ezzel a bunkóval. - Casey szeme elkerekedett, - John Chen meggyilkolása és Banastasio… Nincs itt valami összefüggés? Abból, amit az újságok írnak, én arra következtetek, hogy ezek a Farkasemberek nem kínaiak… arra a füldologra gondolok, hogy az olyan brutális.

Bartlett elgondolkozva kortyolgatta sörét. - Na és Gornt? Hogy jön ide Gornt? Miért ő kell Banastasiónak, miért nem a Struan?

- Nem tudom.

- Hát akkor mondok én valamit. Tegyük fel, hogy Banastasio valójában fegyverekben vagy narkóban utazik. Vagy mindkettőben. Mindkét cég megfelelne neki. A Struannak vannak hajói, a reptéren rátelepedett a kifelé és befelé irányuló teherforgalomra. Ez nagyszerű lehetőségeket kínál a csempészésre. Hajói Gorntnak is vannak. És Gornté az All Asia Airways. Egy ilyen repülőtársaság, amely egész Ázsiát behálózza, megadná neki - nekik - azt az eszközt, amire szükségük van. Gornt gépei eljárnak Bangkokba, Indiába, Vietnamba, Kambodzsába, Japánba… mindenhová!

- Itt Hongkongban pedig kapcsolódik a Pan-Amhez, a TWA-hoz és a JAL-hoz! És ha mi segítünk Gorntnak felfalni a Struant, a két egyesített céggel mindent elérhet…

- Akkor hát térjünk rá a hatvannégy dolláros kérdésre: mit csináljunk? - kérdezte Bartlett.

- Mi volna, ha kivárásra lovagolnánk? A Struan-Gornt párviadal legkésőbb a jövő héten eldől.

- Ehhez az iszapbirkózáshoz nekünk információk kellenek… és megfelelő ellenerő. Más fegyverek, nagyágyúk, olyan ágyúk, amilyenekkel mi nem rendelkezünk. - Bartlett mélyen elgondolkozva ivott néhány kortyot. - Azt hiszem, nem árt, ha valami igazán profi helyről kérünk tanácsot. És segítséget. Méghozzá gyorsan. Armstrongtól és az angol hekusoktól, vagy Rosemonttól és a CIA- től.

- Vagy mindkettőtől?

- Vagy mindkettőtől.

Dunross kiszállt a Daimlerből, és besietett a rendőr-főkapitányságra. - Jó estét, Mr. Dunross - köszöntötte a pultnál ülő fiatal, ausztrál származású ügyeletes tiszt. - Sajnálom, hogy elveszítette a derbit. Hallom, Bluey White megrovást kapott akadályozás miatt. Hiába, ezekben a piszok ausztrálokban nem lehet bízni, eh?

Dunross elmosolyodott. - Ő nyert, felügyelő úr. A versenybizottság szerint a futam sportszerű körülmények között zajlott le. Mr. Crosse-hoz jöttem, meg van beszélve.

- Lehet, uram, hogy így döntöttek, de azért ott akkor is szaglott valami. Legfelső, balra a harmadik, Sok szerencsét jövő szombatra, uram.

Crosse a legfelsőn már várta Dunrosst. - Jó estét, fáradjon be.

Iszik valamit?

- Nem, köszönöm. Köszönöm, hogy azonnal fogad. Jó estét, Mr. Sinders. - Kezet fogtak. Dunross még sosem járt Crosse irodájában. A falak ugyanolyan színtelennek hatottak, mint maga Crosse, s amikor az ajtó becsukódott, a légkör még fullasztóbbnak érződött.

- Foglaljon helyet - mondta Crosse. - Sajnálom Nemes Csillagot. Mindketten rá fogadtunk.

- Jövő szombaton is érdemes lesz megkockáztatni.

- Maga fogja lovagolni?

- Ön nem tenné meg a helyemben?

Mindkét férfi elmosolyodott.

- Miben állhatunk rendelkezésére? - kérdezte Crosse.

Dunross teljes figyelmével Sinders felé fordult. - Új dossziékat nem adhatok önnek - lehetetlenre nem vagyok képes. Valamit azonban adhatok. Még én sem tudom, mi az, de most kaptam egy csomagot AMG- től.  

Crosse is, Sinders is meglepődött. Sinders megkérdezte: - Személyesen kézbesítve?

- Igen - válaszolta némi habozás után Dunross. - És most arra kérem, ne kérdezzen többet, míg be nem fejezem.

Sinders pipára gyújtott, és halkan felnevetett. - Ez jellemző AMG-re, Roger… hogy mindig hagy magának egy egérutat. Nagyon okos volt, hogy a fene enne meg. Bocsásson meg, Mr. Dunross. Kérem, folytassa.

- AMG azt üzente, hogy az információ rendkívüli fontosságú, és személyesen a miniszterelnöknek vagy az MI-6 jelenlegi vezetőjének, Edward Sindersnek továbbítandó - belátásom szerint, és ha ezt okos lépésnek tartom. - Dunross mély lélegzetet vett a feszült csöndben: Mivel ön tudja, mi az a csereügylet, ezért felajánlom, hogy átadom önnek a saját kezébe ezt a valamit, titokban, úgy hogy az aktusnál csak a kormányzó van jelen. Cserébe Brian Kokot szabadon engedik, hagyják külföldre távozni, ha ez a szándéka. Így meg tudunk egyezni Tiptoppal.

Még jobban megsűrűsödött a csend. Sinders pöfékelt, Crosse-ra pillantott…- Roger?

Roger Crosse a valamin törte a fejét: mi lehet az az információ, ami annyira fontos, hogy csak a miniszterelnök vagy Sinders juthat hozzá? - Azt hiszem, fontolóra vehetné Ian ajánlatát - mondta rezzenéstelen arccal. - Gondolja végig kényelmesen.

- Erre most nincs idő - mondta élesen Dunross. - A pénz sürgős, és ilyenformán a szabadon bocsátás szintén. Hétfő délelőtt tíz óránál tovább semmiképp sem halaszthatjuk. Akkor nyitnak a bankok.

- Könnyen lehet, hogy Tiptop és a pénz a jelen esetben egyáltalán nem számít - vágott Dunross szavába szándékosan élesen Sinders. - A KO vagy az MI-6 szempontjából fikarcnyit sem érdekes, ha egész Hongkong elrohad is. Van magának fogalma arról, milyen értéket képvisel az ellenség szemében a különlegesosztály bármelyik főfelügyelője? Főleg egy ilyen minősítéssel és tapasztalattal rendelkező ember, mint Brian Kok. Már ha csakugyan le van tartóztatva, mint ön hiszi, és ez a Tiptop állítja. Megfordult már a fejében, hogy egy ilyen ember kiadatása az egész birodalom számára döntő fontosságú lehet? Eh?

- Ez a válasza?

- Mrs. Gresserhofftól kapta a csomagot?

- Hajlandó cserélni?

- Ki ez a Mrs. Gresserhoff? - kérdezte ingerülten Crosse.

- Nem tudom - felelte Sinders. - Csak annyit tudok, hogy ő vette AMG titkára, Kiernan második telefonhívását, és hogy nyomban ez után eltűnt. A svájci rendőrség segítségével nyomozunk utána. - Hidegen rámosolygott Dunrossra. - Mrs. Gresserhoff hozta el önnek a csomagot?  

- Nem - válaszolta Dunross. Ez nem igazi hazugság, nyugtatta magát: a csomagot Riko Andzsin hozta.

- Kitől kapta?

- Készséggel megmondom, mihelyt megállapodtunk.

- Nem állapodunk meg - mondta Crosse.

Dunross emelkedni kezdett.

- Egy pillanat, Roger- mondta Sinders. Dunross visszaereszkedett. Az MI-6 főnöke elgondolkodva rágta nikotintól sárgás fogaival pipája csutoráját. Dunross faarccal várakozott, tudta, hogy szakemberrel van dolga.

Sinders csak nagy sokára szólalt meg. - Mr. Dunross! Hajlandó megesküdni a hivatali titoktartásra vonatkozó törvény előírásainak megfelelően, hogy nincsenek birtokában az eredeti AMG iratok?

- Igen - vágta rá Dunross. Már eldöntötte, hogy Sinders-szel szemben a maga szája íze szerint értelmezi az igazságot. AMG mindig megtartotta az eredeti példányokat, csak az első indigós példányokat küldte el. Ha valóban sor kerül a hivatalos eskütételre, az persze egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. - Ezenkívül?

- Hétfőn lehetetlen.

Dunross rebbenéstelen szemmel nézte Sinderst. - Azért, mert Briant most hallgatják ki?  

- Az ellenséges ügynököket elfogásuk esetén természetesen nyomban kihallgatjuk.

- Brian pedig nagyon kemény dió, nem könnyű feltörni.

- Ha Brian ellenséges ügynök, akkor ön ezt jobban tudja, mint én. Elég régóta barátok.

- Igen. És esküszöm mindenre, ami szent, hogy én még most sem hiszem el. Egyetlenegyszer sem merült fel bennem, hogy Brian más volna, mint egy egyenes jellemű, állhatatos brit rendőr, hogy lehetséges ez?

- Hogyan volt lehetséges Philby, Klaus Fuchs, Sorge, Rudolf Abel, Blake meg az összes többi?  

- Mennyi idő kellene hozzá?